Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-01 / 180. szám

8 Simian 1986. AUGUSZTUS 1„ PÉNTEK 1ft £ K Mill 1986. augusztus 1. Péntek. Boglárka napja. A Nap kél 5.21 — nyugszik 20.20 órakor, A Hold kél — — nyugszik 17.51 órakor. IVAhhaYo r»^j7ÍlTí~sw Pénteken — elsősorban a nyugati és északi országrész­ben — már többfelé erősen megnövekszik a gomolyfelhő- zet és több helyen várható zápor, zivatar. A szél a Du­nántúlon átmenetileg délre lordul és megélénkül. A zi­vatarok idején viharos széllö­kések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 15 és 20 fok, a leg­magasabb nappali hőmérséklet ])é: teken északnyugaton 27 és 31 fok, másutt 31 és 35, fok között alakul. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács dr. Lu­kács Lászlónak, a Vigília cí­mű katolikus folyóirat főszer­kesztőjének eredményes tevé­kenysége elismeréseként a Munka Érdemrend arany fo­kozatát adományozta. Á ki­tüntetést Miklós Imre állam­titkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke nyújtotta át csütörtökön. KINEVEZÉS A Minisztertanács illetékes elnökhelyettese Ritter Tibort a Magyar Rádió elnökhelyet­tesévé kinevezte. Autóápolás A Medlkémia Ipari' Szövetke­zetben gyártják a PREVENT márkanéven forgalmazott autó­ápolási cikkeket. Évente mint­egy 5—5,5 millió darab aero- sölos palackot töltenek meg csavarlazító folyadékkal, fes­tékkel és egyéb vegyi segéd­anyagokkal, amelyek ma már nélkülözhetetlenek az autó- kozmetikában és az üzemelte­tésben. Határidő előtt. Erre az esz­tendőre 3,9 kilométer volt a szentendrei gázvezeték tovább­építésének terve. A határidőt szeptember 30-ban határozták meg. Július végén készen állt 3500 méter. A Gázép- szolg Kisszövetkezet dolgozói augusztus első felében kiépí­tik a hiányzó 400 métert is. KALMÁR LÁSZLÓ TÍZ ÉVE halt meg Kalmár László (1903— 1976) Kossuth-díjas és állami díjas matematikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagja. Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte; 1927-től a Szegedi Tudomány­egyetem Matematikai Intézeté­ben volt tanársegéd, adjunk­tus. és intézeti tanár, 1947-től pedig tanszékvezető egyetemi professzor, ö vezette1 az MTA szegedi tanszéki kutatócsoport­ját is. Rendkívül sokoldalú tu­dós volt, több felfedezése fű­ződik a matematikai logiká­hoz. Az 195ö-es évektől kuta­tásai a számítógép-tudomány területén bontakoztak ki. Meg­szervezte a gépi számítástech­nika egyetemi oktatását, a programozó matematikusok képzését. Foglalkozott mate­matikai nyelvészettel, a mate­matika alkalmazásával a bio­lógiában, a biokémiában és az orvostudományban. Különösen matematikai-logikai, továbbá halmazelméleti, komplex függ­vénytan^ valamint kiberneti­kai kutatásai jelentősek. Üj elvet dolgozott ki logikai gépek megszerkesztésére. Tőle származik a formula vezérlésű számítógép gondolata is. Éle­te utolsó szakaszában . sokat foglalkozott matematikai nyel­vészettel, diagnosztikávál, és a matematika különböző tudo­mányágakban történő alkalma­zásával. Piacokon járva Sok paradicsom, uborka — Vendégszereplés otthon, A jónevű Kéve népitánc- csoport — amely már szinte jelképévé vált Ráckevén az Aranykalász Tsz és ep Ács Károly Művelődési Ház sike­res kulturális együttműködé­sének — ma este 8 órakor a Savoyai-kastélyban lép fel. Bőséges felhozatal és vá­laszték — paradicsomból és uborkából, valamint a gyü­mölcsök közül az őszibarack­ból —, ez jellemzi a hét végi piacokat. Mindennek nyomán •— különösen a fent felsorol­taknál — az előző héthez ké­pest jelentős árcsökkenés ta­pasztalható. A Tolbuhin körúti piacon például a tsz-árudákban 7 és 12.80 közötti áron, de még a 'magánkereskedőknél is 10 és 12.80 között ajánlják a para­dicsomot. A salátának való uborka 4,80 és 8,80 között kapható a tsz-eknél, a ma­gánkereskedők 6 és 8 forint közötti1 áron kínálják. A ko- vászolni való uborkáért a tsz-ek 8, a magánkereskedők 14—16 forintot kérnek. Maga­sabb az ára az eltenni való ecetes uborkának, amit a ma­gánkereskedő 26, a tsz 14 fo­rintért árusít. A burgonya a tsz-árudákban 6,80, a magán- kereskedőknél — szebb és na­gyobb szemű — 12 forint. A magánkereskedők 13 forintért ajánlják fejenként a salátát. Parajt 36. sóskát 23 forintért láttunk. A tengeri csövenként 4 forint a tsz-nél. a magán- kereskedőknél pedig — nagy választékban — 3 és 5 forint közötti áron vásárolható. A sárgadinnyéért a magánáru­sok 10—16 forintot, a . görög­dinnyéért 9.80—12 forintot kérnek. Körtét csak a magán­árusok pavilonjaiban láttunk 26 és 30 forint közötti áron. A szilva 9,80, a szőlő 19,80 kilónként. A Garay téri piacon a ke­reskedőknél a paradicsom át­lagára 26 forint. A tölteni való úgynevezett tv-paprikát ugyancsak 26 forintért árusít­ják. A sárgabarack 19,80. A körte 24, a szilva 20 forint. A termelők 40 forintért áru­sítják a fejtőbabot, de kifejtve kilónként 100 forintért. A még mindig újdonságnak szá­mító padlizsánért kilónként 50 forintot kérnek. K. Z. Vízhiány várható Takarékosan! A Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat a csütörtök dél­után márt adatok alapján előre jelzi, 'hogy .csak szigo­rú takarékosság, a lakosság fegyelmezett magatartása se­gítségével lehet a hétvégi vízellátási zavarokat elkerül­ni. Csütörtök délután még minden településen az egy főre jutó átlagfogyasztás két­szerese állt a tárolómeden­cékben a lakosság rendelke­zésére. Az esti locsolás azon­ban a vízkészletet teljesen el­fogyasztja, ha nem tartják be az érintett területeken a víz­korlátozási rendelkezéseket. Az aszály, a szokatlan meleg, s a szabálytalan ön­tözések következtében súlyos vízhiányra lehet számítani a hétvégi pihenőnapokon a Duna bal partján, Gödön, Du­nakeszin, Foton, Gödöllőn és Csömörön. A jobb part tele­pülései közül Pomázon, Bu­dakalászion, Ürömben, Pilis- borosjenőn, Pilisvörösváron, Pilisszentivánon, s főként Solymáron számíthatnak ivó­vízhiányra. Mivél az idei nyáron az érintettek már tapasztalhat­ták, hogy az ivóvíz pazarlása milyen súlyos következmé­nyekkel jár, a DMRVV, va­lamint az összes vízszolgálta­tó vállalat kéri, hogy a kö­vetkező napokban szigorúan tartsák be a rendelkezéseket. Az ivóvizet öntözésre hasz­nálni kizárólag éjfél és haj­nali öt óra között lehet, s aki a magasabban fekvő terüle­tek lakóira is tekintettel akar lenni, az inkább kannából, mintsem bőségesen, tömlőbő! locsolja növényeit. Az ivóvíz­fogyasztási csúcsidőben, dél­után hat és este tíz között ön­tözni szigorúan tilos! Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből 9.00: 9.30: 10.10: 17.10: 17.13: 17.45: 18.20: 18.30: 19.30": 20.00: 20.30: 21.30: 22.30: 17.55: 19.10: 19.30: 20.00: 21.00: POZSONYI TV Gy erm ek m ű sor URH-kocsival A beszkideki lány. Cseh film A testmozgás egészség Ahol a gondolkodás nem fáj Pozsonyi magazin Esíi mese Mezőgazdasági magazin Tv-híradó A róka. Spanyol természet­film. II. rész A titokzatos Duvalier úr. Francia tcvéfilmsorozat Szórakoztató vetélkedő A megbilincseltek. Ameri­kai film '2. MŰSOR Gáspár Schmeck nagy ka­landja. NDK tévéfilm 2. rész Esti mese Tv-híradó A nagy mogul. Ifjúsági té­véjáték Dokumentumfilm TiÁ»IÓ"ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÄDIÖ #.30: Jó reggelt! 8.20: És nálunk? 8.50: Verbunkosok, nóták. 9.40: Szuszuki. 9.53: Loftósorsolás. 10.05: Semmi baj. 10.10: Operarészletek. 11.00: Gondolat. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Görömbei András: Sütő András. 12.55: A zene is összeköt. 14.10: Félidőben ... 15.00: Erről beszéltünk ... 15.30: Bemutatjuk új felvételein­ket: Petrovics Emil—Ady Endre: Ilervadáskor, Re­ményi Attila: XXIII. zsoltár. 16.05: Az én cirkuszom. 16.35: Zeneiskolásoknak — zene­iskolások muzsikálnak. 17.00: Egyekl változások. 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.30: Esti magazin. 19.15: 1956: — A szuezi három­szög, 3. — Izrael felfedése. 19.58: Nóták. 20.15: Epizódok a budapesti Liszt—Bartók-versenyek történetéből. 20.55: Josephine császárné. 21.30: Pro és kontra. 22.00: Hírek. Időjárás. Sport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A szó értéke. 23.00: A rádió lemezalbuma. 23.56: Haydn: A-dúr (A tűz) szimfónia. 4.30 8.05: 8.50: 9.05: 12.10: 12.25; 12.30: 13.05: 13.45: 14.00 17.08; 17.30 18.30: 19.05: 20.00: 20.20; 20.30: 21.05 22.08: 23.20 9.08: 9.48; 10.10: 11.05 11.47 13.05 13.35 14.23 PETŐFI RÁDIÓ Reggeli zenés műsor. Melis György operett- felvételeiből. Tíz perc külpolitika (ism.). Napközben. Nádas Gábor táncdalaiból. Édes anyanyelvűnk. Népi muzsika. Popzene sztereóban. Időjárás- és vízállásjelentés. Péntektől péntekig — Szegeded. A Fiatalok Popzenei Műhe­lyének felvételeiből, ötödik sebesség. Közvetítés a vívó-vb dön­tőjéről. Fiataloknak! Közvetítés a vívó-vb kard- csapatdöntőjéről. Egészségünkért! Az Earth, Wind and Fire együttes felvételeiből. Molnár Ferenc színháza: Marsall. Népdalok, néptáncok. A New Presentation együt­tes hangversenye. 3. MŰSOR Frank Martin műveiből. Schubert: C-dúr szonáta. Csak fiataloknak! (Ism.) Magyar művészek opera- felvételeiből. A Corelli kamarazenekar hangversenye. Fiatalok stúdiója. Magyar zeneszerzők műveiből. Rabaud: Maruf, a kairói varga (opera). Közben: 15.46: 16.57: 17.30: 18.40: 19.05: 19.15: 20.05: 21.00: 22.10: 22.30; 23.00: 23.30: 8.35: 8.40: 10,00: 10.38: 10.50: 17.30: 18.00: 19.05! 19.10: 19.30: 20.03: 21.20: 21.25: 23.20: 19.00: 19.30: 19.45: 21.15: 21.35: Veled. Vízparti történet. Fúvósparáüé. VII 5. rész. Szimfonikus miniatűrök. Görömbei András: Sütő András (ism.). Tűnődés a mesterségről — XIII 3. rész. Az Európai Ifjúsági zene­kar hangversenye. Közben: Terjeszkedik a kutató­központ. Gordonkaszólók. Gunclula Jenowitz opera- árlákat énekel. Beszélj! Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ Tévétorna. Szünidei matiné. Nyugdíjasok délelőtt je. A nyugdíjasnak sosincs ideje. A legszögedibb szegedi. Hagyományos népi mester­ségek Máramaroson. Ablak. Tévétorna. Esti mese. Híradó. Nagyágyúk. Régi magyar táncmuzsika. A háborúnak vége. Híradó, 3. 2. MŰSOR Ablak. Szfinx. Dosztojevszkij: Sztvepan- csikovó falu és lakói. Híradó, 2. . Vivó-világbajnokság. 21.30: 22.00: 22.10: A 6.00: 6.40: 7.20: 7.50: 13.40: 14.15: 15.30: 16.00: 16.30: 16.43: 17.00: 17.30: 17.55: 19.00: 19.40: 20.30: 21.05: 21.30: 21.50: 22.13: Időszerű események Ez történt 24 óra* alatt Föltámadás. Tévéopera MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar idő szerinti Híradó Dokument umfilmek Rajzfilmek Hangverseny Hangverseny Az eltörött patkó Orosz beszéd Az Ermitázs Az Artyelcben kötöttünk barátságot Világhíradó Az élet és a tudomány Hangverseny Polip. IÍI. rész Híradó A. Gyementyev költő szer­zői estje Világhíradó Sakkvilágbajnoki vissza­vágó Rajzfilm Jónapot, Doktor! Karandas, a moszkvai cir­kusz bohóca Eláruld információk Hatvanhatan szavaztak. El­hangzott a kétszer három-há­rom állításváltozat, s másod­perceken belül megjelentek a monitoron a voksok arányát kifejező számok. Az épülő nagymarosi vízi erőművel kap­csolatos kérdéseket, vélemé­nyeket ezúttal a televízió Hatvanhat című műsorában követhettük nyomon, hétfőn este. Magyar állampolgárként és a témával rendszeresen foglal­kozó újságíróként magam is nagy érdeklődéssel vártam az adást, ami sajnos számomra nem adott többletinformációt. Pedig a műsorvezető Bán Já­nos igen firtatta a beruházás­sal kapcsolatos kellő tájékoz­tatás hiányát. Az illetékesek nem zárkóztak el a válasz­adástól, hiszen ott volt dr. Abrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hiyatal el­nöke és Szántó Miklós, az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat vezérigazgatója. Csak­hogy nem hangzottak el ép­kézláb kérdések, holott a tá­jékoztatás fogyatékosságait az adásban szót kapott nagyma­rosi illetőségű hölgy is nehez­ményezte. Valóban elaludt volna a tömegkommunikáció? Felelős­ségem tudatában állítom: nem. Hivatkozhatok a lapunkban rendszeresen megjelent írások­ra, amelyek a téma értőit, a legtöbb információ birtoko­sait szólaltatták meg. Be­széltek Pest megye vezetői is, szót kaptak az érintett telepü­lések tanácselnökei, és termé­szetesen a lakosság. Többek között tudósítottunk a beruhá­zás várható hatásairól, a ki­vitelezés körülményeiről, a ki­sajátításokról. Részletesen is­mertettük a tervváltozatokat, a műsorban is emlegetett kör­nyezeti hatástanulmány ered­ményét, közöltük már a ív­ben csak most bemutatott „jö- völátképet”. » Meglehet, hogy a dossziét megtöltő írások mindegyike elkerülte az olvasók figyel­mét. Tény viszont, hogy egyetlen levelet sem kaptunk, amelyben reklamálták volna a tájékoztatás hiányát. Aki akart, egyéb módon Is hozzájuthatott a tudnivalók­hoz. Minden érintett község­ben tartottak tavasszal falu­gyűlést, méghozzá értő szak­emberek közreműködésével. Ezek egyikét a televízió Üj Reflektor Magazin című mű­sora is közvetítette. Aztán, ha valaki vette a fáradságot és bement az Oviberbe, vagy te­lefonon, levélben érdeklődött telke, családi háza sorsáról, lelkiismeretesen foglalkoztak ügyével. Ilyenkor szintén akadt példa, s nem egyetlen. Felkészült a témából a be­ruházást hevesen ellenzők tá­bora is.' Olyannyira, hogy jó néhány kifogásukkal komo­lyan foglalkoztak illetékes he­lyeken. Ezek is információk. És véleményem szerint jóval többet tudtak annál a műsor­ban szavazó állampolgárok, mint amennyit elárultak, el­ismertek. Másképp nem nyom­ták volna meg azonnal a gom­bokat. (f. e.) Hőségben liibscí&niva m __Í pl Teg nap 31 fok fölött Is járt a hőmérő higanyszála, így Igen­csak izzadtunk a buszokon, villamosokon, a tehergépkocsi fülkéjében, kombájnok kabinjaiban. Egyszóval mindenütt.’ Irigykedve gondoltunk azokra, akik valahol egy strandon, egy tó partján, de legalábbis vízközclben töltötték e tikkasz­tó napot. (Barcza Zsolt felvétele) KBT-verseny Gödöllői nyertes A Pest Megyei Közlekedés biztonsági Tanács titkársága július 30-án rendezte meg az ipari vállalatok KRESZ-ve- télkédőjének megyei döntő­jét. A Pest Megyei Műanyag­ipari Vállalat telephelyén a vállalat vezérigazgató-helyet­tese, Osztás János tartotta a Nem adott elsőbbséget Felborult a gépkocsi Teherautóval karambolozott. Üllőn Háfra József 40 éves gépkocsivezető teherautóval haladva nem adott elsőbbsé­get Bállá Zoltán 18 éves mo­torkerékpárosnak, aki az ösz- szeütközés következtében sú­lyos sérüléseket szenvedett. Szabálytalan bal kanyar. Cegléden Koncz János 38 éves előadó kerékpárjával szabály­talanul akart balra kanyarod­ni és eközben összeütközött Détári Ferenc 23 éves motor- kerékpárossal. Mindketten megsérültek. Ittasan. Kerepestarcsán Li- czencziás Pál 24 éves bedolgo­zó ittasan kerékpározva felbo­rult és megsérült. Figyelmetlenül. Gödöllőn Kiszel Gábor 22 éves villany- szerelő figyelmetlenül kerék­pározva felborult és súlyosan megsérült. Öt sérült. Kartalon egy is­meretlen segédmotor-kerékpá­ros nem adta meg az elsőbb­séget a védett úton haladó személyautónak, melyet a 29 éves Zengő János vezetett. Zengő ezért kormányzási ma nővérrel próbálkozott, de az autó felborult. A gépkocsi ve­zetője súlyos sérüléseket szen­vedett. Utasai: Gergely Tibor 26 éves segédmunkás, Will- heim István 39 éves segéd­munkás, Bodonics István 25 éves segédmunkás, valamint Nikodán Ferenc 34 éves se­gédmunkás könnyebben meg­sérültek. Jogosítvány nélkül. Török­bálinton a 13 éves Jancsó András segédmotor-kerékpá­ron haladva elütötte a 7 éves Danku Istvánt, aki megsérült. Jancsó Andrásnak nincs jogo­sítványa, a másik gyerek pe­dig vigyázatlanul közlekedett. Piros jelzésnél. Ráckevén Uzelmann Ferenc' 51 éves nyugdíjas^ kerékpárján halad­va a HÉV-nek ütközött és megsérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. megnyitót. A rendezvényen részt vevők KRESZ-, . mun­kavédelmi, elsősegélynyújtási és gyalogosközlekedési isme­retekből is számot adtak tu­dásukról. A csapatversenyt, a Gödöllő együttese nyerte. Második he­lyezést ért el a Csepel Autó­gyár szocialista brigádja. A harmadik helyezést pedig a nagykátai KGV csapata. Ér­tékes jutalomban részesültek a csapat vezetői és felkészí­tői. Az egyéni versenyt Ná­dori Ferenc (Gödöllő), a má­sodik helyezést Balaska And­rás (Nagykáta), a harmadik helyezést pedig Nagy György Lajos (Nagykáta) érte el. MENETRENDVÁLTOZÁS A Volánbusz értesíti az utazó* közönséget, hogy 1986. augusztus 2-töl — szombattól — kezdve a hivatalos a utó busz-men etrend 1. sz. kötetében meghirdetett jára­taink közlekedésében az alábbi módosításokat léptetjük életbe: A 2220. Budapest—Érd—Százha­lombatta autóbuszvonalon a 165. sz. (Százhalombatta, Téglagyár i.: 14.10) járat munkaszüneti napo­kon Dunafüred, Halászcsárda érin­tésével közlekedik. Ebinek meg­felelően a járat Dunafüred, Ha­lászcsárda mh.-tól i.: 14.25, Száz­halombatta, ABC-áruház i.: 14.30 órakor, Százhalombatta, Jókai köz és Budapest, Kosztolányi tér kö­zött 8 perccel később közlekedik. A 2222. Budapest—-Érd—Dunafü­red autóbuszvonalon a 272. sz. (Bp., Kosztolányi tér i.: 7.40) és a 267. sz. (Dunafüred, Halászcsár­da i.: 8.45) járatok közlekedési napjait szabatlnapokra is kiter­jesztik. Ennek megfelelően a já­ratok szabad- és munkaszünet! napokon közlekednek. Telefon* 45-253. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság üt 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MOXOR1 HÍRLAP, Mohot, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — (NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, ' Nagykőrös" Hősök tereTs. 2750. Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin ült 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095; — A lapot előállítja a Szikra -Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a’Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesíloknel, a posta hírlapüzleteiben és -a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900közvetlenül* vasív postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: 8 oldal1 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft. ecv necvedévre ina __ xrw- 253,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HUJ, XSjSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi. ISSM 02Q9—&137 (Érdi Hírlapi 013;?—1957 (Gtt&llQi yewr 0133HSGSI (Mwhwí Hírlap), JSőjM 0133—3703 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap). **** ö tuaoouoi

Next

/
Oldalképek
Tartalom