Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-05 / 183. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 5., KEDD Nemcsak hogy szurkoltak értem Tegezzen nyugodtan, Bözsi néni — Egy péntek..1 nem ... szombat délután történt. Otthon voltam, színházba készültünk. Egyszer csak csöngetnek. Kimegyek. Két hölgy keres, fekete ruhában. A Dunántúlról utaztak ide, Albertijára. Meghalt egy bácsi — egyedül élt —, valahol a homokrészen lakott, kint a tanyán, s aki érdeklődött, az exneje volt. Ugyanis régen elváltak. A pontos cím ellenére nem sejtettem, hol lehet az a tanya. Átszaladtam a vb-tit- kárhoz, ő elmagyarázta. Szóltam a szomszédomnak, vigyen már el bennünket a kocsijával. Szívesen, ám egy a baj, hogy nemrég ivott egy pohárkával. Ha a rendőrnek megmagyarázom, hogy... Csak gyerünk, mondtam. Végül sikerült. Még busz sem járt arra. A hölgy intézhette a temetést. A színházat sem késtük le. Nincs ebben semmi különös. Csupán azért meséltem el, hogy amikor valaki otthon fordul hozzám ügyes-bajos esetével, akkor sem küldhetem el azzal, hogy majd holnap a hivatalomban megbeszéljük — mondja Fazekas László, az Albertirsai Nagyközségi Tanács elnöke. — Ne haragudjon, ahogy a külsejét elnézem ... Megkérdezhetem, hogy hány éves? — Amikor ebbe a funkcióba került, akadtak-e, akiket zavart az ön fiatalsága? — Azt hiszem, nem. Viszont annál többen féltettek. Az elődöm idejében elkezdődött egy felfelé ívelés. Kezdett jól működni a gépezet. Miután ő visszavágyott a pedagógus pályára, rám. esett a választás. A féltés tán egy kicsit az addigi lendületnek is szólt, hogy ne törjön meg. Nemcsak szurkoltak értem, segítettek és segítenek ma is, amikor szükségem van rá. — Abban biztos volt, hogy nem lesz leányálom, amire vállalkozik. Ám valójában mennyire ismerte a helybéli gondokát? — Itt születtem, sőt az általános iskolában tanítottam. Sok emberhez kötődöm, ismertem apró-cseprő bajaikat. Azt hittem, hogy sokat tudok róluk, gondjaikról. Kiderült, hogy az átlagosnál tájékozottabb vagyok, de ez még kevés. Ezért volt mit bepótolnom. — Első intézkedésére emlékszik-e? — Inkább első munkának mondanám. Beleugrottam a mély vízbe. Történetesen a fürdő építésébe. Egy 22—23 milliós létesítményről volt szó, nagyon oda kellett figyelni, annál is inkább, mivel nincs műszaki érzékem. Bizony jó néhányszor átnéztem a dokumentációt, hogy mindent megértsek. Aztán jött az áruház — augusztusban adjuk át —, az iskolabővítés harmadik fázisa, és egy útépítés. — Kollégái labdába rúghatnak-e ön mellett, vagy mindent egyedül igyekszik megoldani? — Ha mindennel én akarnék foglalkozni, nem győzném. De nincs is erre szükség. A munkatársaim jól végzik a dolgukat, teljesen megbízom bennük. Viszont legalább annyira fontos, az ön szavával élve, hogy a lakosság labdába rúgjon. Egyszer panasz érkezett, hogy az új telepen nem történik semmi. Nos, legyen út, döntött a tanácsülés. Igen ám, csak ezt nyitott fórumon nem beszéltük meg. Az út elkészült, az ott lakók nem voltak elégedettek a minőségével, a közműfejlesztési hozzájárulást meg soknak találták. Ezek után mi következhetett: tanácsülés ... lakógyűlés ... végül tanácsülés meghívott lakókkal. Azóta persze egy újabb réteg került áz útra. Kitűnő lett a minőség. Mindenki örül, és az emberek fizetik a közműfejlesztést. Ebből az esetből egy életre tanultam. azokat is meg kell kérdezni, akiknek készül a létesítmény. Egyáltalán akar- ják-fe? — Szigorú? — Ritkán vagyok az. Hiába, ilyen a belső alkatom. Még akkor is adok egy lehetőséget, amikor már az asztalra kellene csapnom. — Itt szinte mindenki ismer mindenkit. Zavarja-e, ha valaki nem tanácselnök úrnak szólitja, hanem egyszerűen a keresztnevén? — Ebből általában nem csinálok ügyet. Volt olyan, akinek a nevét sem tudtam, valamikor köszöngettünk egymásnak — sráckoromban — és semmi több. Egyszer beszól valaki az irodámba: Laci, gyere már ki! Nem örültem. Ez a véglet. Van persze kedvesebb eset is. Vasárnap strandnyitás. Erre pénteken este észreveszem, hogy még a területet csinosítani kéne: kapálni, gereblyézni. De kiket hívjak. Bözsi néni mondta, ne aggódjak. Másnap kimegyek ott dolgoznak a lányok, asz- szonyok. Sokan vannak szóltam jókedvűen. Pedig tudod, Lacikám... bocsánat. nem is tudom, te? vagy maga?, de hát az édesanyját is olyan régen ismerem. Tegezzen csak nyugodtan, Bözsi néni. Akire így számíthatok és mindig megadja a tiszteletet, miért lenne probléma az, hogy tegez vagy a keresztnevemen szólít. — Amikor vége a hivatalnak, ki tud-e kapcsolódni? — Előfordul, hogy nem. Ha valami gondom van, azt nem tudom az irodám falai közt hagyni. Hazaviszem. Olyankor, azt hiszem, kicsit türelmetlenebb vagyok, rosszabb a hangulatom. Mikor már úgy érzem, hogy sok, akkor kell hogy autóval vagy vonattal valahová elmenjek. Néhány óra a természetben megnyugtat. Akárcsak a foci, ha jut rá időm, vagy amikor épp a szomszédom építkezésénél segédkezem. Legalábbis eddig ez volt, ami kikapcsolt. Most van egy semmihez sem hasonlítható élmény: a 4 hónapos kislányom, ő aztán tesz róla, hogy mellette ne gondoljak otthon a problémákra. Fehér Ferenc Malomipari rekonstrukciók A VII. ötéves terv időszakában folytatják a gabonafeldolgozó ipar rekonstrukciós programjának megvalósítását; öt év alatt csaknem 2 milliárd forintot költenek a malmok korszerűsítésére, az épületek, a feldolgozó és csórna,goló-gép- sorok, valamint a liszttárolók felújítására. 1990-ig tizenkilenc malomban kerül sor teljes rekonstrukcióra, tizenkettőben részleges felújítást, huszonhat üzemben kisebb technológiai korszerűsítést hajtanak végre. A munkálatok befejezése után •ezek a malmok több búzát őrölhetnek, s így előreláthatóan nem lesz akadálya annak, hogy a következő évben tizenöt gazdaságtalanul működő, már felújításra sem alkalmas malmot leállítsanak. A rekonstrukciós munkákra az idén 200—210 millió forintot fordítanak. Több üzemben korszerűsítik a belső anyagmozgatást és a csomagolást. A jövőben növelik a csomagolt lisztek meny- nyiségét, javítják a csomagolás minőségét. A fogyasztók által évente vásárolt mintegy 220 ezer tonna liszt egy részéi még kézzel csomagolják; ezt a munkát 1990-ig csaknem teljesen a gépekre bízzák. írói hajlamok Virágok Tulajdonképpen nem kerek évforduló, hanem a hiányából és a követők hiányából érzett' sajnálatunk is elégséges ok lenne, hogy halála után 15 évvel „máris” emlékezzünk dr. Farkas Lászlóra. A tetét- lenpusztai határban létrehozott évelő virágkertészete Európában is ismertté tette a szorgalmas, nagy tudású és széles látókörű ember nevét. Gyűjteményének ma már alig van nyoma Cegléden a kutatóiintézetben, mégis néhány különlegesség emlékeztet rá. Inárcsi Farkas László 1885-ben Nagykőrösön született, a Pázmány Péter Egyetemen természettudományokat és nyelvészetet hallgatott, s nagyon érdekelte az irodalom is. írói hajlama már megmutatkozott középiskolás, korában, diáklapot szerkesztett, majd igen fiatalon a Virág- fakadás c. lap munkatársa lett. 1900—1903 között sokat forgott a századelő irodalmi világában, így az említett lapnál barátság szövődött Juhász Gyulával. 1907-ben természetrajzból doktorált, majd számos európai tanulmányutat tett. Különösen a hegyvidéki flóra. érdekelte, a kezdeti berlini és drezdai évek után négy évet élt az Alpokban. Erre az időszakra utal egyik visszaemlékező gondolata, amely — stílusosan — a növényekkel kapcsolatos. „Ismerik a rubinpiros virágcsoportokkal ékes törpe habszegfűt, a Sílene pu sillát? Tömör, alig ujjnyi levélpárnácskákon ülve gyönyörű virágszőnyeget terítettek lábaim elé, amint alpesi kirándulásom alkalmával kilép tem a Schneebergre felkapaszkodó törpe gőzvasútból. És hiába aggódtam, minden lépésem kioltotta egy-egy virágpárna életét, de nem volt más választásom, nem volt lépésnyi hely, ahol ne pompáztak volná. Közöttük bókol tak a Campanula pulls, a hosszúcSöves harangvirág minden szellőmozdulásra megrezdülő kék leplei.'” Minden fontos európai virágtermelő céggel kapcsolatba kerül, fajtákat, fajokat, változatokat, cserél és a tetétleni kertészetében 5000 fajta Iris (nővirág), igen sok pünkösdi rózsa, számos tündárrózsa és hagymás dísznövény pompázott a kertjében. Évelő dísznövény faiskolája ugyanolyan fontos és híres volt, mint az Unghváry-féle gyümölcsfa-iskola. A világháború viharai elpusztították a növényanyag jelentékeny részét, ami maradt a ceglédi intézetbe, illetve a Fővárosi Kertészeti Vállalathoz került. 1947-ben meghívott előadó a Kertészeti Főiskolán. Két műve jelent meg, a Sziklakért és az Évelő dísznövények; a Hanyatló táblák az utakon doktora Szépítsük a vidéket már csak részleteiben készült el, vajon hol lehet a kézirata? A Nők Lapja, az Élet és Tudomány, a Természettudományi Közlöny, a Kertészet és Szőlészet rendszeresen közölte "írásait, annak ellenére, . hogy, néha szaktudásához mérten alacsony beosztásba kényszerült. 1917-ben könyvkiadót alapított, amely nyolc évig működött! Ady, Bartók, Juhász Gyula, Móricz , Krúdy, Ter- sánszky, Szabó Dezső és sok más szerző műveit adta ki. Kárpáti Aurél, Bródy Sándor, Hevesi Sándor, Rippl-Rónai József, Márífy Ödön és sok más jeles személy barátjának tudta. Kitűnő társasági ember volt, az anekdotáknak se szeri, se száma — szinte élő irodalomtörténej; lehetett volna, ha valaki 'igazán szóra bírja... Surányi Dezső KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett, drága édesapánk, nagyapánk, dédnagy- apánk, JUHASZ JÁNOS temetésén megjelentek. Külön köszönünk minden koszorút, virágot, táviratot és hogy szóban fejezték ki együttérzésüket mély gyászunkban. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. Itt is kapható Akik látták és hallották őket a Népstadionban, azok között biztos, hogy téma a felejthetetlen Queen-koncert. Még szinte el se égtek a fények, véget sem ért a varázslat és már is a kirakatokba került — ezúttal rekord gyorsasággal — a „super group” A kind of magic című albuma. A Zeneműkiadó Csillagkönyvek szerkesztőségének popsztárokat bemutató sorozatában pedig Kapuvári Gábor és Sebők János Queenről szóló munkája látott napvilágot. A ceglédi könyvesboltban az új lemez és kazetta, napok alatt szinte egytől-egyig elfogyott. A könyv pénteken ér« kezett meg. Nemzetközi vízilabdatorna A Ceglédi Vasutas Sport Egyesület vízilabda-szakosztálya és a VIKUV üzemvezetősége augusztus 9—10-én nemzetközi vizilabdatornát rendez a városi uszodában. A torna résztvevői: SC Wedding (Nyugat-Berlin), PVK Beograd (Belgrád), Tipográfia TE (Budapest), Ceglédi Vasutas SE. A mérkőzések kezdete mindkét napon délelőtt 9 óra és délután négy óra. CEGLÉDI A PR ÓH IR DETESEK Tévedés ne essék, nem a közlekedési tábla pityókás. Az itóka következtében legfeljebb annak mehetett el a péterkéje, aki erőből vagy gyávaságból kidöntötte az oszlopot. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) hídépítő vállalat a budapesti METRO építési munkáira FELVÉTELT HIRDET: kőműves, ács, szigetelő szakmunkás, hegesztő-lakatos, villanyszerelő, segédés betanított munkás szakmákra. Munkásszállást, közlekedési térítést, illetve az Abony— Albertirsa—Monor— Vecsés—Budapest útvonalon napi munkásszállítást biztosítunk. Jelentkezés: Hídépítő Vállalat 11. sz. építésvezetősége, Bp. XIII., Turbina u. 2—4. A Toldy Ferenc Kor- ház-Rendelőintézet közgazdasági érettségivel, gyakorlattal rendelkező képesített könyvelőket keres. Jelentkezni lehet a pénzügyi osztály vezetőjénél. Cegléd, Törtei] út 1—3. sz. alatt. Tanya eíadó a Kátai út mellett a Hibrid üzem mögött. Víz. villany van'. Érdeklődni lehet: Ü. Kovács Sándornál, Cegléd XIV. kér.. 45/A. Családi ház eladó, Cegléd, Vidra u. 9. szám. Mizsei úti borpincével szemben. Érdeklődni lehet, a 11. szám alatt. ______ Au tósbolt megnyílt, Cegléd, Kossuth Fe- reno utca 41. számú, emeletes ház alatti garázsban, Autóalkatrészek, műszaki cikkek (magnók* rádiók) adás-vétele. Városközpontban 2 szoba, konyha, gázfűtéses házrész eladó. Cegléd, Árpád u. 31. szám alatt. Érdeklődni lehet, Árpád u. 29. szám alatt Höröm- pőéknél. Családi ház eladó. Cegléd. Hársfa u. 9. 270 négyszögöl építési telek eladó. Cegléd, Kadar u. 15. szám alatt. Porták eladók az Öregszőlőben (Diófa köz). Érdeklődni lehet: Cegléd, Széchenyi út J0.___________ 33 0 négyszögöl hobbi- terüJet eladó. Víz, villany van. Érdeklődni Cegléd, Damjanich u. 1L szám._________ kétalínás Neoperpé- tum eladó Hegedüs- nénél, Cegléd, Pesti út 27.________________ We sselényi utca 22. sz. ház. nagy portával eladó. Jó állapotban lévő Bab e tta m o tor k érék pár eladó. Cegléd. Kossuth Lajos utca 16. szám. Házaspár részére bútorozott szoba kiadó. Cegléd, Déli u. 89. szám.__________ Ké t szamár kocsival eladó, Cegléd IX. kér.. Rét utca 20. sz. lil-es Csepel ipari varrógép eladó. Cegléd, Ady E. u. 14. Kis ház eladó, Cegléd Méhész utca 8, szám. Érdeklődni lehet: Cegléd, Nyárfa u. 10 szám. Gyura Gábor. Felszegi utón raktárhelyiség kiadó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Mező u. 23 A. Boros, Eladó vagy ceglédi 3 szobás emeleti lakásra cserélhető Pilis, Bence u. 7. szára alatt 350 négyszögöles telken 3 szoba összkomfortos befej ezéiS előtt álló családi ház, (kö- vesút mellett) műhely, ipari áram. pince, garázs. Érdeklődni: Cegléd, (Állomás melletti) Afész ABC vezetőjénél. Egészségügyi dolgozó eltartási szerződést kötne idősebb személlyel vagy házas párral. Érdeklődni lehet: ‘Cegléd, Bocskai u. 14. szám, naponta 17 órától. Háromszobás összkomfortos tanácsi kertes lakásomat elcserélném hasonló vagy 2 emeletes Cegléden lévő lakásért. Érdeklődni lehet: Köröste- tétlen, Karai út 3. özv. Bugyi Antalné. _____ A Törteit Dózsa Mgtsz, új ceglédi háztáji in tegrátora Dely András.' Cegléd, Wesselényi u. 4. Fogadóóra: péntek 16—18 óra között. Szolgáltatásaink : malacelőleg 800 Ft/db tápelőleg 1500 Ft/db. Táp? házhozszállítás 20 Ft/mázsa leadásához fuvarszervezés 50 Ft db. Vemheskoca- kihelyezés, tenyészkankihelyezés. Kössön szezódést velünk. sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Ceg- Tanya terménybolttal, lérf. Szép u. 38. sz. Cegléd, Téglagyár dűlő 64. számú ház, 190 négyszögöl portával eladó. SfRKÖ. Márvány*, gránit- és műkő síremlékek készítésé, régiek felújítása, helyreállítása. mindenféle sírkőmunka (vidékre is). rövid határidővel, kedvező árakon megrendelhető a Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat Sírkőüzemében, Cegléd, Külső-Körösi út, szemben az Újvárosi temetővel. Ugyanitt MÁRVANYLAPOK világosszürke színben, a kívánt méretre vágva. olcsó áron kaphatók. Felhasználhatók: reprezentatív épület- burkolatként és sírkőmunkákhoz is Fél házrész olcsón eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Bajcsy-Zs. u. 9. szám. 2 szekrénysor és egy franciaágy eladó. Cegléd, Széchenyi u. 5. A Munka- és Védő- ruházati Ipari Szövetkezet varrodai részlegébe felvételre keresünk, 40 órás munkahétre. egy műszakos beosztásra, gyakorlattal rendelkező varrónőket, valamint varrni nem tudó nőket betanítunk géo- munkára. Betanulási Idő egy hónap. Jelentkezés: Cegléd Horváth József u 23—25. szám. Hétfőtől- csütörtökig, 8 órától 16 óráig. Elcserélem másfél szobás földszinti nem panel, tanácsi lakásomat kis családi házra. Érdeklődni lehet délután 4 órától. Cegléd, Rákóczi út 62/A. fszt. 1. Cegléd, Körte u. 4. sz., felújításra váró ház eladó. Érdeklődni ugyanitt a 4 A szám alatt. Sivókéknál. Keresek nyugdíjas bácsit hentesáruk füstöléséhez. Cegléd, Pe- töfi u. 23. Eladó Cegled7~l3udal úton, a Horgász büfénél 540 négyszögöl terület, fele szőlő, fele puszta, lakható épü- lettel, locsolási lehetőséggel. Villany is megoldható. Érdeklődni lehet, Cegléd, Malom u. 9. Eladó kifogástalan ái lapotban lévő pj rendszámú 1200-a Lada gépkocsi Cegléd Dugovics u. 6. szám, Horgásztanya, a 4-e tónál eladó. Cím: Ma darász Jánosné, Cég léd, Alkotmány u. l szám. Egy szoba összkom- I. emeleti öröklakás készpénzért eladó. Cegléd, telefon: 11-210 (este). 350 négyszögöles, bekerített gyümölcsös és szőlő, új, alápincézett hétvégi házzal, ipari árammal, fúrott kutakkal, # terméssel együtt, a' Bállá dűlőben eladó. Érdeklődni lehet este. Telefon: 11-210 (Cegléd). __* El adó hűtőszekrény, gáztűzhely, palack, kályhák, varrógép, láncfűrész, három kétajtós szekrény, székek, cserép, vájog, tégla, tetőlécek. Cegléd. Petőfi utca 23. Kis Fiat, 2 éves műszakival eladó. Érdeklődni lehet 17 órától, Cegléd, Tömörkény u. 46. sz. Családi ház eladó. — Cegléd, Túzok u. 1. szám. Eladó tanya Nyársapáton, Szélső dűlő 8. Értekezni lehet: Cegléd, Csutak Kálmán utca 1. Eladó Cegléd, Budai úton. az öregszőlőben (vasúti felüljáró után) 3 szoba, konyha, kamra, sok mellék- épülettel családi ház. Gazdálkodásra, jószágtartásra kiválóan alkalmas. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: egész nap a helyszínen, Cegléd XI. kerület. Irtvány út 409. szám, Krieg Józsefeknél. Gazdálkodásra alkalmas tanya, 800 négyszögöl földterületteel (fele szőlő), olcsón eladó. — Érdeklődni lehet: Cegléd XII. kér.. 297. Sastlnszki Istvánnál vagy Kossuth F. u. 56. II. ]ph. I. em. 2. szám alatt Cegléden, a vasútállomás mellett eladó 2 szobás, erkélyes, gázfűtéses lakás. Érdeklődni lehet: munkanapokon, 18 órától, szombaton és vasár- nao egész nap. Cegléd, Kölesei tér, 5. lház, 3. em. 9. ajtó. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)