Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-04 / 182. szám

A felüljárót Lezárják Augusztus 4-én — tehát mától — lezárják a közle­kedők elől a Ferihegyi úti felüljárót. Az útépítés az előzetes tájékoztatás szerint mintegy négy hónapig tart majd. Ez azt is jelenti, hogy a Volánbusz monori üzem- igazgatóságának Budapest­re közlekedő autóbuszai a lassú járatú úton kényte­lenek menni, s ez az uta­soknak is időveszteség. A Volánbusz türelmet' és megértést kér az érintet­tektől. Szolnokra Kirándulás A Vasutasok Szakszervezeté­nek monori nyugdíjascsoport­ja Szolnok-Tiszaliget strand­jára kirándult, hogy hűsítsék magukat ebben a kánikulá­ban. A hűs hullámokból meg­fiatalodva mentek Szolnok vá­rosába vissza, ahol a neveze­tességeket tekintették meg. Felemás Félévi mérleg Gyomron öt jelentősebb ipari üzem tevékenykedik. Az év első felében az üzemek ár­bevétele 281,2 millió forint volt, a termelési érték ennél hárommillióval több. Némi lemaradás tapasztal­ható a nyereségek alakulásá­ban, hiszen az első hat hó­napiján 29,7 milliót terveztek, de "csak 22,9 millió valósult meg. Különösen érzékeny vesz­teséget szenvedett a Hélios Ruhaipari Szövetkezet, amely .nem tudta teljesíteni féléves^ tervét, sok az eladatlan ter­mékük, amelyeket az elkövet­kezendő hetekben, hónapok­ban kell majd értékesíteniük. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 4. HÉTFŐ Ói iizletkázat avattak Oyömrőn A betétnél több hitelt adnak Nyáregyházán kirendeltség nyitását tervezik Már több éve eredményesen gazdálkodik a monori taka­rékszövetkezet, amelynek mű­ködési területe a múlt hét kö­zepéig a körzet nyolc települé­sére terjedt ki. Kedvezően zárták az első félévét is,amint az kiderült a- napokban elké­szült mérlegből is. Az agglomerációhoz tartozó településen, a 13 ezres lélek­számú Gyomron tavaly szep­tember elsején nyílt meg a takarékszövetkezet kirendelt­sége. A tizenegy hónap alatt meg­lehetősen mostoha Körülmé­nyek között fogadhatták csak az ügyfeleket a piciny bérelt irodában, a Steinmetz kapir tány utcában. Ez az állapot nem tartha­tott soká, ezért határozta el az igazgatóság, hogy új üzlet­házat épít a községben. A ki­vitelezéssel a monori Kossuth Tsz Ferrocoop átalányelszá­molásos részlegét bízták meg. A napokban lezajlott ava­Kellemetlen sarok Források és vízcsapok É lénk, mondhatni fel­ül ajzott érdeklődéssel lesem naponta a híreket arról, hol is tartanak a monori torráskutatók. Ösz- szefogott ugyanis a helyi népfrontelnökség a hely- történeti körrel, hogy ki­derítse: megmenthető-e még a nagyközség határá­ban eltömödött. elfeledett, hajdan bőséges és kristály­tiszta 'Vizet adó forrás? Feltett szándékuk, hogy nem elégszenek meg a „műszaki bejárásokon” ki­derülő tényekkel, például azzal, hogy a forrás való­ban újra életképessé tehe­tő, hanem igyekeznek nnrdent megtenni — gya­korlati munkával is — azért, hogy Monor szobán még élő nevezetessége új- sa ott csörgedezzen a áru- bolt karéjában, és szép ki­rándulóhellyé váljon. Mert szavakban még él ez a forrás. Emlegetik, és .hát v^n már Forrás Áru­házunk, meg . Forrás ven­déglőnk — az eliszaposo­dott tócsa mégis hosszú­hosszú esztendők óta re­ménytelenül várja a feltá­madást. Pedig van remény. Ma például azt várom iz­gatottan, hogy az alkalmi fúróbrigád megtaiáija-e a felszínre kívánkozó víz útját. És máris elragad a képzelet: látom a gyönyörű környezetben az újra cso­bogó forrásban gyönyörkö­döket. azt az idős férfit, . akivel ahányszor csak ta­lálkozom. mindig a forrj* sorsán kesereg, és látóm azok arcát is. akik nem csak a szóvirágok fon ►gá­tasában lokálpatrióták,... De közlőén persze közna­pi dolgokkal is f og.alko- zom, mert ugye attól, hogy a forrást kutatjuk, az élet még nem áll meg. Itt van például egy másik víz, ami­vel viszont épp az a baj. hogy folyik. Hónapok óta. A könyvtár előtt a vízve­zetékre szerelt csapnak az lenne a hivatása, hogy ha kell öntözőcsövet szerelje­nek rá, s locsolgasSák a vi­rágokat. Ámde virág nincs, következésképp nincs mit locsolni — a víz mégis szé­pen csörgedezik szanaszét, napról napra, • hétről hétre nevetségessé téve azt az állítást, hogy a víz nekünk drága kincs. — Hát senki nem veszi észre? — kapjuk fel a fe­jünket, és megírjuk la­punkban. Reagálás nincs. — Hát nem lehet ezt el­zárni? — kapja fel a fejét egy közeli hivatal dolgozó­ja és megpróbálja elzárni, de nem sikerül neki. Ek­kor felhívja telefonon a sze­rinte illetékest. Szerinte il­letékes azt mondja, hogy ehhez neki semmi köze, s közli a telefonálóval, hogy fogjon egy szerszámot, és zárja el. Telefonáló közli:, neki is eszébe jutott, habár ha úgy vesszük, neki sincs- köze hozza, de sajnos nem tudta elzárni. Ebben ma­radnak. A csordogáló vízcsap ügye a helyi népfronttitkár elé kerül. Mert mégiscsak lehetetlenség, hogy faluszé- pítésröl meg közös felelős­ségről szavalunk, miközben a főtéren pocsolya rothad egy rossz csap miatt mar hetek'óta. A népfronttitkár közbe is lépne, de valak.- nek eszébe jut: nem kelle­ne felhívni a kötségvetés; üzemet, amelynek takarítói egyébként nap mint nap ott járnak el a tócsa mel­lett. tehát látják, hogy mi a helyzet. Próba szerencse, de a 'biztonság okáért egyenesen az üzemvezetőt kérik meg: zárassa már el a csapot! És lön csoda: másnap már nemTölyik a víz! D e hát a vizek nem egy­formák. S én a forrás újrafakasztásában már csak azért is különösen bízom, mert tudom, hogy egyelőre nincs szó szerintem, sze­rinted és szerinte illetékes­ről, telefonokról, és arról, hogy kinek mely formában és mekkora adag köze van hozzá. Viszont van elhatá­rozott szándék És ismerve a főtéri csap sorsát — ne­kem ez már elég is. Koblencz Zsuzsa tási ünnepségen részt vett Ba­ta János, Pest megye 12-es számú választókerületének or­szággyűlési képviselője, Boros László, a MÉSZÖV fő-előadó­ja, továbbá a helyi párt- és tanácsi vezetők. Dr. Foltyn Brunóné, a mo­nori takarékszövetkezet igaz­gatósági elnöke avatóbeszédé­ben elmondta, hogy az üzlet­házat azért tudták megépíttet­ni, mert erre kedvező alapot teremtett a szövetkezet elmúlt évekbenj eredményes gazdál­kodása. Két és fél millió fo­rintba került áz új létesít­mény, az építők csupán két hetet késtek a határidővel. S bár még kisebb hiánypót­lási munkákat el kell végez­niük, az ügyfeleket már ott fogadhatják augusztus elsejé­től. Hétfőnként 11-tŐl 13 óráig, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel fél 8-tól délután fél 5-ig lehet az ügy­feleknek felkeresni a takarék­szövetkezet gyomról kiren­deltségét. Természetesen szom­baton és vasárnap zárva tar­tanak. m Az utcaképbe jól illeszkedő épület nemcsak kívülről taka­ros, hanem belül is szép el­rendezésű. Tágas a várakozó­helyiség, megteremtették a fel­tételeket a későbbi létszám­bővítéshez, amely szerint öt­tagúra kívánják bővíteni az ügyintézők létszámát. Jelenleg ugyanis mindösz- sze ketten látják el az ügyvi­teli feladatokat, de ez ám ol­tani forgalomhoz elég. Általá­nos tendencia, hogy több hi­telt adnak ki, mint amennyi betétet elhelyeznek náluk. Amikor megnyílt a kiren­deltség Gyomron, jóformán mindenki hitelkérelemmel for­dult hozzájuk. Jelenleg nyolc­száznál is több tagot tartanak nyilván, ezt emelni szükséges a jövőben. Törekednek majd a kölcsön—betét egyensúlyra A Hélios Ruhaipari Szőr vetkezet egyik brigádja társa­dalmi munkában varrta meg áz új üzletház függönyeit, amelyért az avatóünnepségen mondott köszönetét az igaz­gatóság elnöke. Tőle tudtuk meg azt is. hogy a nem is olyan távoli jövőben Nyáregyházán is sze­retnének kirendeltséget nyit­ni. G. J. Elveszett - megtalálták Morzsit keresi a gazdája Ahogy mondani szokás, van két . hírünk: egy jó meg egy rossz. A rosszal kezdjük, s azt reméljük — mint aho­gyan már többször volt al­kalmunk, tapasztalni —, hogy jóra fordul. Két kisgyerek fekete-barna tßrpe tacskója tűnt,el az el­múlt hét végén a monori Szi­lágyi Dezső utcából. A család nyaralt, Morzsi pedig valószí­nűleg nem győzte kivárni kis gazdái megérkezését, s elszö­kött Azóta sírnak utána és keresik, s kérték, hogy aki találkozott vele vagy befo­gadta a tacskót, amelynek is­mertetőjele a fehér csillag a két mellső lába között, je­lentkezzen szerkesztőségünk­ben vagy a monori Szilágyi Dezső utca 13. szám alatt. Olvasónk egy héttel ezelőtt autókulcsokat talált Monoton, a Petőfi utcai zöldségüzlet előtt. A kát kulcs szőrpom- ponra van erősítve. Gazdája Átveheti a monori maggyár portáján. A Vízügyi Építő Vállalat vecsési földmunkagép-javító üze­mében különböző acélcsöveket gyártanak sok-sok megrende­lő részére. Többek között ők készítik a szigetelt csöveket a Fővárosi Vízmüveknek, de jelentős mennyiséget gyártanak le évente a különböző papírgyáraknak is. A közelmúltban új szigetelési eljárást vezettek be, amellyel jobban óvhatok a csövek a korróziótól. Képünkön szállításra készítik elő a szi­getelt csöveket az üzem udvarán. (MutnéfalVy Zoltán felvétele) Bővülő szolgáltatások Térképek, utcajegyzékek Mint lapunkban már hírül adtuk, a monori családi iro­da — ismerve az igényeket — ritka új szolgáltatásokkal is Igyekszik a lakosság ked­vében járni. Elkészítették pél­dául a sokáig és sokak által hiányolt térképeket Monor nagyközségről, s a napokban a vonzáskörzet térképe is el­készült. Az irodában bárki számára hozzáférhető és meg­vásárolható. Sőt: „melléklet­ként” egy autóstérképet aján­dékba is adnak. S mert azt tapasztalják, hogy sokan érdeklődnek ná­luk is a régi és az új mono­ri utcák iránt, kpszül —s ha­marosan rendelkezésre áll — Monor utcajegyzéke is. Két Mim Sajnálatos elírás folytán kát hiba is csúszott a július 31-én, A vevők kedvében járni című cikkünkbe. A monori Forrás Áruház élelmiszsíosztályának vezetője ugyanis nem Bán Sándor, hanem Pál Sándor, s az osztály átlagos havi forgal­ma nem két,-, hanem hétmil­lió forint. Az érintettektől el­nézést kérünk. Kulturális programok Ecseren hétfőn filmvetítés a művelődési házban 13 órakor: Kicsi, de szemtelen. Gombán az autós kertmozi­ban 21 óra 15 perckor: A Coca-Cola kölyök (szinkroni­zált ausztrál filmvígjáték). Gyomron a Strand kerímo- ziban 21 órakor: Szamurájhá­ború (színes japán történelmi kalandfilm), az úttörőházban videomozi, játéklehetőség, al­kotó foglalkozás, egész nap nyitott ház. Maglódon a művelődési ház­ban 16.30-kpr és 18.30-kor filmvetítés: Az elveszett frigy­láda fosztogatói (színes ame- rikai szuperprodukció, ren­dezte: Steven Spielberg, fő­szereplő: Hamson Ford). Meinlén 18 órakor a műve­lődési házban a népi egjyüt-i tes próbája. Monoron a filmszínházban 13 és 20. órakor Gyermekrab­lás Caracasban (színes, vene­zuelai krimi), a Park kerímo- ziban 21 óra 15 perckor: Se­riff és az idégenek (színes szinkronizált kalandfilm). Vasárnap vásár Augusztus 17-én, vasárnap, országos állat-, kirakodó-, va­lamint autóvásár lesz a mo­nori vásártéren, amelyre vész­mentes helyről mindennemű állat felhajtható. Vakációs beszélgetések Három gyerek és a forró nyár — Tetszik tudni, én a nyár­ban minden időjárást szere­tek, mert ha nagyon meleg van, lehet menni a strandra, ha fúj a szél, akkor meg jó­kat csavargunk a biciklivel, és hogyha esik az eső, lehet tudni, hogy utána úgyis ki­süt a nap. Igaz, hogy most épp- van egy nyolcas a bicik­lim hátsó kerekében, de azért lehet ezzel még menni, tetszik látni? Különben én tegnap is vol­tam erre, niert azt hittem, hogy még aratnak, és vannak olyan rendes kombájnosok, akik szeretik a gyerekeket, és fölengedik egy pár körre. Az olyan frankó! Tetszett már ülni kombájnon? És néha fog­nak a búzában fiirjet. vagy kis rókát, és egyszer az egyik barátom apukája még egy őzet is vitt haza. csak aztán nem tudom, mi lett vele... Mi meg a barátommal a múltkor találtunk egy csirkét. Ott a tsz-major mögött van egy nagy posvány. ahová azok­ból a vastag csövekből enge­dik a szennyvizei. A csirke pont belezuhant a posvány­ba, mi meg bottal lenyúltunk utána, és megnéztük, milyen mélyen van ... ...és ázt. azt az akácost tetszik látni? Ott van egy te­mető. Lehet vagy pár száz éves. A sírokat mind feltúr­ták. de sírkövek még vannak. Némelyik gödör olyan mély ... Volt. amelyiket befedtük galy- lyal meg fűvel, szóval hogy olyan csapda legyen, és ha egy olyan ember jön ide, aki ásni akarja a sírokat, az rög­tön belezuhan. Megérdemli, nem? & W — ... és ahogy ott ' men­tünk, az út szélén van egy olyan kis akácos, és hallot­tam, hogy rettentően nyávog egy cica. Gondoltam, hogy egé­szen kicsi lehet, mert olyan vékony volt a hangja, és mint­ha sírt volna. Fogtam egy nagy botot, hogy azzal szét­hajtogatom a száraz füveket, de közben mag hívtam is, hogy cic, cic, és egyszerre csak előjött. Szép sima szőre volt. de a két szeme csupa véres meg olyan ragadós. Nagyon sajnáltam. Egész úton csöndben volt. amíg vit­tük hazafelé, pedig jó hosszú az út. Otthon adtunk neki te­jet, és hoztunk a gyógyszer­tárból szemkanöcsöt, és aztán este becsuktuk a kamrába, hogy el ne menjen, mag hogy éjszaka szét ne tépjék a nagy macskák. Mégis eltűnt. Én úgy sírtam ... És tessék elképzelni, hogy két nap múlva meg betett valaki az udvarunkba, egy másik cicát! Az fehér volt, de az egyik szemére nem lá­tott, és ,anyukám azt mondta, hogy nekünk a nyár tele lesz vak macskákkal, de reggelre ez a macska is eltűnt. És én magint sírtam, hogy nőst már sose lesz kiscicám. de ak­kor egy ismerősünk megígér­te, hogy szerez egyet, ami rendesen lát is, és akkor ezen a nyáron nekem mégis meg­lesz az örömöm ... m w — Ó, nekem az idén na­gyon ócskán jött össze min­den. Tiz napig anyuikkal vol­tunk a Balatonon, aztán sem­mi. Pedig úgy volt. hogy a tengerre megyünk az mégis más! ’ A barátomék az idén már csináltak egy francia­országi körutat, és még a tengerre is mennek, én meg csak itthon penészedéi:. Dél­előtt nézem a tv-ben aRökött kis műsorokat, mondtam anyáméknak, hogy legalább már béreljenek a nyárra ne­kem egy videót, ha venni nem tudnak, de csak kapkodtak a fejükhöz, hogy ök nem lop­ják a pénzt. Különben nem vagyok én nagyravágyó, nehogy azt tes­sék hinni, de hát az embert megeszi a dögunaloin, és ak­kor sajnálnak tőle egy kis szórakozást. Addig jó, amíg az ember még kis krapek. Ott van például az öcsém, annak még az is báró nagy öröm, hogy egész nyáron a nagy- muteroméknál kergeti a tyú­kokat. Különben azt akarták, hogy velem maradjon itthon a nyáron, de etlöl én tisztára kiakadtam. TjV Ez az utolsó nyaram! Igaz, hogy még nem tudom, mi lesz szeptemberben, mert a szak­középbe nem vettek fel. gimi- be meg nem akarok, hogy dolgozzak, azt anyáméic , nem akarják. Mindegy, a nyár ak­kor is arra való. hogy pihen­jen az ember, szórakozzon. Hogy ilyen ócskán jött ösz- sze, arról meg én nem tehe­tek ... K. Zs. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom