Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
Sokan nem fizetnek Az adózási morál helyzetéről A lelkiismeretes polgár zaklatásnak érzi A Monori Nagyközségi Kö- eös Tanács Végrehajtó Bizottsága időről időre napirendjére tűzi a lakosság adóztatásának tapasztalatairól szóló tájékoztató megtárgyalását. A legutóbbi alkalommái az írott anyag áttanulmányozása után Geszti Róbert osztályvezetőnek s Túri Lásziónénak, az adócsoport vezetőjének tették fel kérdéseiket a vb tagjai. Mint a tájékoztatóból kiderült: az 1984. augusztusi végrehajtó bizottsági ülésen megjelölt feladatoknak — a hátralékok és túlfizetések felülvizsgálatának, a szükséges behajtási intézkedések foganatosításának, az illetékhátralékok egyeztetésének — csak részben sikerült eleget tenni. A behajtási tevékenység ütemét fokozták ugyan, a hátralék mégis tovább nőtt. 1985-ben 330 letiltást kellett kiadni az adócsoportnak, a letiltott adótartozás csaknem 730 ezer forint volt. A legjelentősebb adónemnek az általános jövedelemadó bizonyul, amely a kisiparotok, kiskereskedők adókivetését tartalmazza. Ennek részaránya az. összeshez viszonyítva 1984-ben 56 százalék. 1986- ban 74 százalék volt. Az adózók száma száznegyvenhattal, az egy adózóra jutó kivetés 4 ezer 280 forinttal növekedett. A házadókivetések alakulását vizsgálva az derül ki, hogy a tételszám nő ugyan, de az adó összege csökken. Ez annak hatására történik, hogy az idén január elsején hatályba lépett égy mind ez ideig nem eléggé közismert adónem: a nem lakás céljára szolgáló építmények adója. Igaz, ez az Idei, úgynevezett törzskivetésben még nem szerepel, a második félévben pótelőírásként jelenik meg, Monoron azonban sokakat érint. Gondoljunk csak a Strázsahegyen sokasodó, nem is akármilyen hétvégi házakra. Az köztudott, hogy a községfejlesztési hozzájárulás megszűnt — hatályba lépett viszont a településfejlesztési hozzájárulás, amelyet Monori- erdő és Péteri lakossága szavazott meg. A tételesen felsorolt adó- és egyéb bevételek sorában azonban a teho adatrubrikája még üres. Ennek sok oka van: egyik minden bizonnyal az, hogy szeptember 15-ig fizethető pótlék- mentesen, s a lakosok szívesen várnak az utolsó pillanatig. Másrészt, mint egy hozzászólásból is kiderült: sokan semmilyen értesítést, csekket nem kaptak, s Monori-erdőn már szóvá is tették: vajon az egész dolog befejeződött azzal, hogy aláírásukat adták? Az adóhatóság idei adóbevételi tervét 93 százalékban teljesítette eddig. A tavalyi foglalások száma 360, a letiltásoké 322 volt — ezek egy része is az idén realizálódik majd. Iparmegvonási javaslattal három esetben éltek. Ellenőrzési feladatuk kettős, az ügyiratforgalom egyre nő, különösen az első fokú határozatok tekintetében. A hét fővel dolgozó adócsoport nehezen győzi a munkát — egy munkatárs 1 ezer 200 adózó ügyeit intézni, így a behajtás is csak kampányszerű lehet, s nem hozhatja meg a kívánt eredményt. A leterhelésnek is köszönhető, ami a végrehajtó bizottsági ülésen ugyancsak szóba került: pontatlanok a felszólítások. Márpedig a lelkiismeretes adófizető joggal érzi zaklatásnak a különböző szankciókat kilátásba helyező dörgedelmet, s nem szívesen járja, igazának tudatában, feleslegesen a hivatalt. Az ilyen esetek kiküszöbölésére a jövőben nagyobb gonddal kellene ügyelni. K. Zs. A baromfitenyésztés jövője Mindkét félnek előnyös Huszonegyezer tojás naponta Az ecseri Rákosmezeje Tízben komoly szerepe és hagyománya vaa a baromfitenyésztésnek. Az I-es tojóházban például 25 ezer darab jércét Körzeti labdarúgó-bajnokság Rajt meglepetés nélkül Tizenhat csapat részvéteiével vasárnap rajtolt a körzeti labdarúgó-bajnokság is. Tavalyhoz képest változás a mezőnyben, hogy a feljutott Gyömrő helyére két csapat, a Vecsés és az Újszilvás került, « bekapcsolódott a küzdelembe a Monori-erdő gárdája is. Az első fordulóban egyébként különösebb meglepetés nem volt, bár a Nyáregyháza hazai veresége kissé meglepő. 1-----10-2 1----------4-0 1-------4-2 1----------4-2 1-------3-1 1----------3-2 1-----2-1 1 — 1 — 1-1 1 — 1 — 1-1 1-------1 2- 3 — 1-----1 1- 2 — 1-------1 2- 4 X-------1 1- 3 1-----1 1-----1 1-------1 0- 3 — 0- 4 — 2-10 — 1. Dánszentm. 2. Vecsés 8. Tápiószőlős 4. Mencle 5. Abony í. Ecser 7. Csévharaszt 8. Aíbertirsa 9. Ceglédbercel 10. Péteri 11. Maglód 12. Nyáregyháza 13. Űri 14. Törte! 15. Ú jszilvás 1«. Monori-erdő Vecsés—Újszilvás 4-0 (1-0), Vecsés, 100 néző, vezette: Gavló. Kitűnő játékvezetés mellett sportszerű mérkőzést láthatott a gyér számú szur- kolósereg. A vendégek — nem tudni, miért — kilenc játékossal álltak fel, s ez meglátszott teljesítményükön is. A hazai győzelem jogosságához nem fér kétség. Gól: Csőke, Földvári, Palotai, Széli. Ecser—Péteri 3-2 (2-1), Ecser, 150 néző. vezette: Hö- römpő János. Színvonalas mérkőzésen inkább a Péteriek játszottak mezőnyfölényben, a kapu előtt azonban legtöbbször elfogyott a tudományuk. Mindössze két esetben sikerült Katona és Földi révén betalálniuk, mire az ecseriek hárommal válaszoltak, s egyben eldöntötték a 'két pont sorsát. A vendégek közül Babicz L. (a mezőny legjobbja), Földi, Kalina L., Kellner játszott átlagon felül. Abony—Űri 3-1 (0-1), Abony, 300 néző, vezette: Eperjesi. A tavalyi bajnokság két sikercsapata találkozott a sorsolás szeszélye folytán már az első fordulóban. Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, s egy gólt. melyet a vendégek szereztek. Fordulás után egyre nagyobb fölénybe került a hazai csapat, s végeredményben biztos győzelmet arattak. Mende—Nyáregyháza 4-2 (2-1), Nyáregyháza, 250 néző, vezette: Mátyás. Gyenge színvonalú, sok szabálytalansággal tarkított mérkőzést láthattak a szurkolók. Az egy kiállítással, két sárga lappal és három tizenegyessel „fűszerezett” találkozón a hazaiak meg sem közelítették tavaszi játékukat, így a Mende meglepő, ám megérdemelt győzelmet aratott. A vendégek góljait Iván- csics • 3 (mindhármat tizenegyesből) és Bartos szerezte, a hazaiakét Molnár T. és Mészáros G. Csévharaszt—Maglód 2-1 (0-1), Csévharaszt, 200 néző, vezette: Müller B. Két ellentétes félidőt hozott a találkozó. A vendégek a végére any- nyira elfáradtak, hogy a hazaiak nagyobb arányú győzelme sem lett volna meglepetés. Tápiószőlős—Törtei 3-0 (1-0), Tápiószőlős, 200 néző, vezette: Szuda. A- hazaiak biztos győzelmet arattak a szétesően játszó Törtei ellen. Ceglédbercel—Albertirsa 1-1 (0-1), Ceglédbercel, 100 néző, vezette: Mizsei. Közepes színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született. Gól: Kollár, illetve Szedrest. Dánszentmiklós—Monori-erdő 10-2 (4-2), Dánszentmiklós 300 néző. A bajnokság újonca egy félidőn keresztül vitézül állta a hazaiak rohamait. Fordulás után már cáak a gólarány volt kétséges. Gól: Tűrések (3), Csorba (3), Gulyás (2), Zátrok, Fekete, illetve Farkas (2). Ifjúsági eredmények: Vecsés —Újszilvás 9-0, Ecser—Péteri 5-1, Abony—Űri 5-1, Nyáregy. háza—Mende 7-0, Csévharaszt —Maglód 2-2, Ceglédbercel— Albertirsa 2-2 (!) Kucsera József Tanfolyamok Személygépkocsi- és segédmotor-vezetői tanfolyamot indít a ,.Start” munkaközösség monori' kirendeltsége. Jelentkezni lehet: Monor. Deák F. u. 1. szám alatti trafikban hétfőtől péntekig 14-től 16 óráig, szombaton 8-tól 12-ig. nevelnek, a közelmúltban kezdtek tojást adni. Az idén nem lehet különösebb panasza ennek az ágazatnak az árakra, hiszen június derekán egy hétig két forintért tudták értékesíteni a tojás darabját. Az első félév értékesítési átlaga 25 fillérrel ennél is több. Tavaly viszont az átlagár mindössze 1 forint 60 fillér volt Az I-es tojóház jérceállománya is úgy lett betelepítve, azaz pontosabban a betelepítés úgy . lett időzítve, ahogy a piac kívánta. Ez is azt bizonyítja, van fantázia a tojástermelésben. Az is sokéves tapasztalat, hogy a nyár derekán felszökik a tojás ára. Jelenleg 75 ezer férőhelyű a tojóház, szükség volna egy újabbra, amelyben 25 ezer jércét tudnának nevelni. Ezáltal még rentábilisabbá tudnák tenni a tojástermelést a Rákosmezeje Tsz-ben. A IV-es tojóházban 21 és fél ezer tojás a napi termés, a baromfiállomány 80 százaléka megbízható napi tojásadó. Az értékesítéssel sincs gondja a közös gazdaságnak. Megbízható partnerekkel rendelkeznek, akik mindig kitartanak mellettük. Igaz, ók is elé-, gedettek a darabszámmal, á minőséggel és a határidővel egyaránt. Az elégedettség tehát kölcsönös, következésképp hosszú távú együttműködésre nyílhat lehetőség. MQNí KStt O RI illa \ A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 201, SZÁM 1986. AUGUSZTUS 27., SZERDA Kitüntetettjeink arcképcsarnoka A közösség is nyertes lesz Az idén Nagykőrös adott otthont a népművelők napja alkalmából a megyei ünnepségnek. Az esemény keretében kitüntetések átadására is sor került. A Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült Varga Mária, a gyömrői Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatónője. Akár hiszi a kedves olvasó, akár nem, a kitüntetési ünnepség délutánján már az irodájában tartózkodott Varga Mária. Ö is vallja ázt a nézetet, hogy csak rövid ideig szabad megállni ilyen alkalmakkor- is. A munkának folytatódni kell. Varga Mária 16 évvel ezelőtt végzett a főiskolán, biológiából, kémiából szerzett tanári diplomát. Nyolc évig tanított, de aztán hívták őt az illetékesek, s elvállalta a gyömrői művelődési ház vezetését. Aztán ismét elment tanítani — a 2. számú általános iskolába —, de másodállásban ma is ő az igazgatója a művelődési intézménynek. — Elődöm nem sok időt töltött ebben a beosztásban, de ezért egy csepp szemrehányást sem érdemel. Családi ház építkezésbe fogott, s az igazgatói fizetésből bizony nem sokra futotta volna... — Ismét felkértek az igazgatói teendők ellátására, sén visszajöttem. De mert a pedagógusi pályától sem akartam elszakadni, csak másodállásban vállaltam. A gyömrői művelődési házr ban évek óta színvonalas munka folyik, s ebben nagy része van Varga Máriának. Kiemelkedően dolgozik az id. Pál Mihály baráti kör, amelynek vezetőire, tagjaira mindig számíthat. Jórészt az ő tettre- készségüknek köszönhetően ma már táj háza van Gyömrő- nek, ahová igen sok látogató tér be —főleg hétvégeken. Igaz is, azon a délutánon az irodában találkoztunk Varga Máriával. Már azokat a programokat böngészgette, amelyeket szeretne megvalósítani az új évadban, amely szeptemberben kezdődik. Nincs miért szégyenkezniük az 1985—86-os évadban elért eredményeikért sem. Számos eseménynek adott otthont a ház, rendszeresek az ismeret- terjesztő előadások. Tíznél több kiscsoportban zajlottak a íöglalkozások. A nyugdíjasklubnak sokáig nem volt otthona, befogadták. Olyan jól érzik magukat a művelődési házban, hogy szinte minden összejövetelükön teljes a létszám. Pedig csaknem kétszázan vannak már. A gyömrői alkotmánynapi megemlékezés a strandkertben kezdődött, de mert eleredt az eső, a művelődési házban folytatódott. A nyugdíjasok műsorát telt ház tapsolta végig. Rendszeresen szerveznek kirándulásokat az ország legszebb tájaira, a nyári szezonban üdülőt bérelnek Berekfürdőn, de eljutnak külhonba is. Élénk a szervezeti élet, már a fiatalabbak is hozzájuk csatlakoznak, önfenntartók, s ez mostanában nagy dolog. A működési feltételek nem sokat változtak az Utóbbi években, ennek ellenére . a gyömrői Petőfi Sándor Művelődési Házban folyó munka kiemelkedően magas színvonalú. Nagy részt vállal ebből az igazgatónő, aki a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának a titkára is egyben. Egyedül neveli két lányát, Tímeát és Beát, bőven akad teendője otthon is. — A kitüntetésnek nagyon örültem, hiszen korábban a Kiváló Munkáért elismerést is megkaptam. Igyekszem a jövőben is, hogy tartalmi munkánk színvonala ne csökkenjen, s még több embert csalogassunk intézményünk rendezvényeire. E szavak akár ars poeticának is felfoghatók. Mi ehhez csak annyit teszünk hozzá, hogy gratulálunk Varga Máriának a magas kitüntetéshez, legyen ereje tervei megvalósításához. A közösség is nyertes lesz ebben az esetben. Gér József Levelesládánkból Csend van és nyugalom Nemrégiben a monori-erdei kempingben jártam, s meglátogattam a kis fahäzat is, amelyet a Vöröskereszt a mozgássérültek nyaraltatá- sára létesített. Kíváncsi voltam, hogyan töltik napjaikat az ott lakók. Szegedi János feleségével és három kislányával Székesfehérvárról érkezett pihenni, kikapcsolódni. Tavaly is jártak már itt, s elmondták, hogy nem bánták Kulturális programok Ecseren szerdán 10 órától nyitott ház, 16-tól a nyugdíjasklub; 18-tól az ifjúsági klub foglalkozása, Gyömrőn filmvetítés a művelődési házban 16.30-tól: ElHát, az sztori volt! S rácok, tízen túl és tizenötön innen. Ez az a korosztály, amely szabadidős programjaiban a szülőktől független, önálló életet óhajt élni. Minden alkalom maga a szabadság. Monoron augusztus 20-án például kibaUa.gtak a sportpályára, aztán visszaballagtak, és elújságolták, hogy mindössze egy cukor- kás pavilonnal találkoztak, amúgy egy lélek se volt. Aztán eltűntek, mert ha az ifjúság szórakozni akar, akkor nem ismer lehetetlent. Több óra múlva előkerültek, vidáman és felajz- va. — Hol voltatok? — Egy. báró helyen! Négy videofilmét néztünk meg! — De hol? — Egyik presszóban. Volt egy kommandós film, a hapsi csak úgy kaszálta a többieket! Egy másiknak meg elrabolták, a lányát, az is kinyírt egy csomó embert. —> Szóval „győzött a jó”. Mit láttatok még? — Hát, az sztori volt! Nézzük a filmet, egyszer csak egy zuhanást hallunk ... Az egyik vendég olyan részeg volt, hogy beesett az asztal alá. és magával rántotta az egész térítőt. Erre hozták a szódásüveget, lefröcskölték, az meg megköszönte. Ott feküdt a földön, folyt az arcán a szóda, és közben mondogatta, hogy köszönöm! De persze fölkelni nem tudott, ketten megfogták a hóna alatt, kivön- szolták az utcára és lefektették. Tisztára röhejes volt. — Szóval jól szórakoztatok ... — Miért, hova mentünk volna?! I gaz is. Arról nem is beszélve, hogy az ember amúgy sem az iskolának, hanem az életnek tanul. K. Zs. tűntnek nyilvánítva (amerikai film). A Strand kertmoziban 21- től: Háborúban nőttem fel (színes, szinkronizált japán film). Monoron a filmszínházban 18-tól és 20-tól: Zsaroló zsaruk (színes, szinkronzált francia krimi). Vecsésen a József Attila Művelődési Házban autóvezetői tanfolyamot tartanak. meg a visszatérést, igen kellemesen töltik a tíz napot. Tökéletesnek tartják a létesítményt, s szeretnék megköszönni a megyei és a vonzáskörzeti / Vöröskereszt-szervezetnek, a váci rokkantegyesületnek azt is, hogy nem csupán a faházat hozták létre, de látogatják is a benne lakókat. A vendégkönyvi bejegyzések is igazolják: az erdei kempingben jól ’érzik magukat a vendégek. Ez a kedves gondnok-házaspárnak, Dömötör Pálnak és feleségének is köszönhető. ök mondták el, hogy már kora tavasztól mozgalmas az élet, s megmutatták a vendégkönyvet is, amelyben spanyol, holland, japán, francia, belga, török, ciprusi vendégek írnak az itt töltött felejthetetlen napokról. Szegedi János, ki főművezetőként dolgozik a Székesfehérvári Cipőipari Szövetkezetnél, még verset is írt erről Csend és nyugalom címmel. Olasz Józsefné Monor A kerfmoziban Mér korábban vetítenek A gyömrői Strand kertmozi igazán kitett magáért • a szezon eddig eltelt Mdöszakában. Nem végleges adatok szerint — a művelődési házbeli vetítéseket is figyelembe véve — Gyömrőn az idén csaknem 30 ezren váltottak jegyet a filmelőadásokra, s ez a maga nemében rekordnak számít. A tervek szerint szeptember 20-ig tartanak a szabadtéri vetítések a Strand kertmoziban. Addig elkészülnek a művelődési házbeli korszerűsítésekkel is — új, jobb vetítőmasinákat szereinek be. Megszűnik tehát az áldatlan helyzet, jobb minőségűek lesznek a vetítések, jobb filmeket láthatnak ott is, mivel a jelenlegi III kategóriából II. kategóriába sorolják a mozit. Itt említjük meg azt is, hogy a kertmoziban az elkövetkező napokban az előadások már este fél kilenckor kezdődne! annak ellenére, hogy i augusztusi szórólapokon mé 21 óra szerepel. Jó, ha ehhí tartják magukat a látogató ezután, s korábban indulna el otthonról az előadásokra. —ér Közlemény Értesítjük Manor, Monori- erdő és Péteri községek lakosságát, hogy a Monori Vá- rósi Jogú Nagyközségi Közös Tanácsnál minden hétfőn 16 óra 30 perctől 18 óra 30 percig tartó, a nyújtott ügyfélfogadási időben a tanácsi vezetők egyike a lakosság rendelkezésére áll. ISSM 0133—2651 (Monor! Hírlap)