Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-25 / 199. szám
8 ^fíifap 1986. AUGUSZTUS 25. HÉTFŐ miHíbbk MR. 1986. augusztus 25. Hifi. Hétfő. Lajos napja. A Nap kél 5.53 — nyugszik 19.41 órakor. A Hold kél 21.54 — nyugszik 12.16 órakor. IVAn ii ah' ó~TnV>.i V h V s ■ Nyugat felől lassan felszakad a felhőzet, de megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet csökken, napközben csupán 17, 22 fok lesz. — Bábtárlat. Televíziós bábok láthatók naponta 10-től 18 óráig Kerepestarcsán a kiállítóteremben. — Energiatakarékosak. A mezőgazdasági szövetkezetek Pest megyei energiagazdálkodási versenyét tavalyi eredményével a Sasad Termelő- szövetkezet nyerte. A fajlagos energiafogyasztásuk ugyanis 3,65 százalékkal, az energia- költségük pedig 4,49 százalékkal csökkent az előző esztendőhöz képest. — Elmarad. Balázs Péter augusztus 26-ára tervezett előadóestje a visegrádi művelődési házban elmarad. Csak helyi járalon Van kedvezmény Többen érdeklődtek, vajon miért nem részesülnek a vidéken élő hetven éven felüli lakosok a július í-jétől érvényes ingyenes utazási kedvezményben. Nos, a Volánbusztól megtudtuk: a településen belüli közlekedésnél, ahol helyi járat van. ott minden 70. életévét betöltött állampolgár díjmentesen utazhat. Harmincnyolc ilyen helység található megyénkben. Ahol viszont csak helyközi járatok közlekednek, ott ez a kedvezmény még a településen belüli vonalon sem érvényes. EYVIND JOHNSON TÍZ ÉVE, halt meg Eyvind Johnson (1906 —1976) Nobel-díjas svéd regényíró és elbeszélő. Kőfejtő fiaként többféle fizikai munkát vészeit, és aktívan részt vett a 20-as évek anarchista-szocialista mozgalmaiban. Később hosszabb európai utazást tett, s csak arról hazatérve választotta az írói pályát. Erről szól 1934—37 közt publikált Olof regénye című önéletrajzi tetralógiája. A kispolgári életforma, a korabeli svéd provincializmus bírálata, a magányos ember ábrázolása állott a 20-as évek bő terméséből kiemelkedő Kommentár egy csillaghulláshoz című regénye középpontjában. Ekkor jelentkezett először a müveiben később még tökéletesebbé csiszolt elbeszélőtechnika, a pszichoanalízis eredményeit értőn alkalmazó belső monológ, mely Joyce és főként Proust követőjévé avatta. Az elsők közt vette fel az írói harcot Svédországban a fasizmus ellen Kri- lon című regénytrilógiájában (1941—43), hevesen támadva a háborús idők svéd semlegességét. A háború után írt sajátos történelmi regényei pátyája kimagasló eredményei. így az 1946-ban publikált (nálunk tíz évvel ezelőtt megjelent) Odüsz- szeusz hazatér című regényében Odüsszeia történetét dolgozta fel. Avarfűzek a hét végén A szél adott munkát a kertekben Csak az ideiglenes útjelző táblák sínylették meg a vihart. Képünk az Ml-es elterelő útszakaszán készült. Még vasárnap délben Is kidőlt fák akadályozták a forgalmat Perbál és Tinnye között (Hancsovszki János felvételei) Perbál és Tinnye között még vasárnap délben is sűrűn borították az utat széltől kicsavart fák és bokrok. A lakóházakban, nyaralókban ugyan nem tett különösebb károkat Fogorvosok az ifjúság egészségéért Szimpózium Gödöllőn A Magyar Fogorvosok Egyesületének több szekciója közösen rendezi meg a IX. gyermekfogászati és a VII. paroli ár csak csinosítják, szépítik Gödöllőn az új buszpályaudvart, hogy augusztus 28-ra, az átadás napjára minden rendben legyen. Másnaptól már innen, a 30-as főút melletti busz- pályaudvarról indulnak majd a Volán járatai. (Barcza Zsolt felvétele) Új konyhák, több iskola Diákokat étkeztetnek — Börzsönyi víz. Nagybörzsöny a hetedik ötéves tervben 35 millió forintot fordíts hat a jó minőségű ivóvíz megszerzésére. Ebből az idén mintegy 8 millió forint értékű munkát végeznek el. Lotlótájékozta tó Ötös nélküli hét A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A nyeremények az illeték levonása után — a következők: négytalálalos szelvénye 59 fogadónak volt, nyereményük egyenként 166 615 forint, három találatot 7214 fogadó ért el, nyereményük 681 forint, a kéttalálatos szelvények száma: 247144, ezekre egyenként 25 forintot fizetnek. Ebben a tanévben a Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalat is nagyobb figyelmet fordíthat a gyermekétkeztetésre. Jelenlegi szolgáltatásait kiegészítve várhatóan novemberre elkészül az új, korszerű diákétkeztetési konyha Gyom. rőn, ahonnan 1200 kisdiák ellátását tudják majd biztosítani. Ezzel megkétszerezhetik a diákétkeztetésben részt vevők számát. K. Z. dontológiai szimpóziumát Gödöllőn augusztus 28. és 31. között. A rendezvényen — amelynek fővédnöke dr. Cse- hák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese — 17 ország mintegy 500 szakembere vitatja meg a fogbetegségek megelőzésének lehetőségét. A p’enáris üléseken 14 hazai és 42 külföldi előadás hangzik el, a szekciókban pedig külön foglalkoznak a kellő egészségügyi kultúrát nélkülöző családokban nevelkedő gyermekek kezelésének nehézségeivel, valamint a számítástechnika alkalmazásával a fogászat különböző területein. A szimpózium idején hét hazai és öt külföldi cég termékeiből gép-, műszer-, anyag- és gyógyszerkiállítást rendeznek az agrártudományi egyetemen. a vihar, de bizonyos, hogy sok gazda és kiskerttulajdonos töltötte ezt a vasárnapot a széltől levert gyümölcs felszedésével. A Rozmaring Tsz kilenc- holdas őszibarackosában is hullott a gyümölcs, az érett terméstől roskadó letört ágak jelezték a vihar útját. Ez a tény azonban mit sem zavarta azokat, akik a szedd magad akció keretében felkeresték az ültetvényt. Mint Drávái Antaltól megtudtuk, négy óra alatt a tizenöt forintért kínált barackból százötvenezer forintPozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TV 16.55: Hírek 17.09: Iránytű 17.50: Slapy 18.20: Esti mese 18.30: A rendőrség nyomoz 18.35: Telesport 18.40: Kérdőjelek 19.30: Tv-híradó 20.00: Szekérnyi fájdalom. Szlovák tévé film 21.55: Romantikus történet. Bolgár film 2. MŰSOR 18.30: A hét eseményei magyar nyelven 19.10: Esti mese RADIO MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 1.3«: Jó reggelt. Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.13: Kulturális programok 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve 9.30: A hét költője: Paul Valery 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Nyitnikék. Kisiskolások műsora 10.35: A corneville-i harangok 11.25: Dalok a munkáról 11.38: A planétás ember 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Gyógyszer és exportcikk — a feketeribiszke 13.05: Magyar előadóművészek albuma 14.00. Hufk. Időjárás 14.19: Népdalok a Dunántúlról 14.33: MotivumRibontás 14.55: Édes"anyanyelvűnk U.0«. Irodaim’' évfordulónaptár 15.30: Kóruspóditim 15.56: Műscrajánlat 16.90: Hírek. Időjárás 1G.05: Szíriusz és az emberke ... 16.35: A csudálatos Mary 17.00: Eco-mix 17.30: Nóták 18.00: Van új a nap alatt 18.12: Reklám 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin 19.15: Buda visszafoglalása 20.15: Harminc perc Salzburgból 20.45: Opera-müvészlemezek 21.30: Tíz kérdés 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Nevek Űrügyén 23.30: Zenekari muzsika 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Nótacsokor 8.50: Délelőtti torna 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 9.05: Napközben. Zenés délelőtt 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Filmzene 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Népdalkörök és citeraze- neka^ok felvételeiből 13.90: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Slágermúzeum 13 45: Időjárás- és vízállásjelentés I4.i»: Kettötö ötig 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 17.08: Üjdonságainkból 17.30: Ötödik sebesség — Finnországból 18.30: Tip-top parádé 19.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 19.05: Népdalok 19.30: Reklám 19.35: Show, ami show 21.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 21.05: Ki ül a székbe? 22.05: Mondtam a magamét a sportról 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: A mai dzsessz 24.00: Régi fúvószene 0.15: Éjfél után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: Kiállítótermek programja 9.08: Operafinálék 10.00: A Musici di Roma Kamarazenekar játszik 11.00: Bécsi klasszikus kamarazene 11.59: Szimfonikus zene 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Nevessen velünk 14.05: Trombitadallamok 14.28: Bellini: A kalóz 16.30: A Fabulous Thunderbirds felvételeiből 17.00: Messze ... messze ... 17.40: Kamarazene 18.30: A hét zeneműve 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Zenekari muzsika 19.50: Shirley Verrett operaáriákat énekel 20.20: Poptarisznya dalainak különkiadása 21.30: Bach: li-moll mise 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás 19.30: Tv-hiradő 20.00: Fiatalok tévéklubja 21.30: Időszerű események 22.10: Filmszemle A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar Idő szerinti 6.00: Híradó 6.40: Nyilvánvaló — hihetetlen 7.40: Rakéta 8.50: Hírek 12.30: Hírek 12.50: Dokumentumfilmck 13.25: Anyák iskolája 13.55: Hangverseny 14.15: Hírek 14.20: Éljen a film. Népszerü-isme- retterjesztö film 14.50: Szóljatok, harsonák! 15.20: Találkozás J. Ilin leningrá- di tanárral 16.15: Világhíradó 17.00: Népszerű-tudománj’os film 17.15: Gyorsítás 17.45: Ellopott boldogság. 1. rész 19.00: Híradó 19.40: Ellopott boldogság. 2. rész 20.55: VUághiradó 21.20: A TASZSZ jelenti. Tévéfilm. 1. rész 22.27: Hírek 22.32: Előtérben az ember. Dokumentumfilm 23.52: Kis hangverseny AUTÓSÓRSZAMOK A FŐVÁROSBAN Trabant Limousine Hycomat 742 Trabant Hycomat Combi 194 Trabant Limousine 4 651 Trabant Combi 329 Wartburg Standard 388 Wartburg Spéciál 545 Wartburg Speciál, tolótetős 6 494 Wartburg Tourist 506 Skoda 105 S 10 708 Skoda 120 L 21 341 Skoda 120 GLS 1 449 Lada 1200 43 156 Lada 1300 S 16 849 Lada 1500 n 753 Lada Combi 7 467 Moszkvics 14 363 Polski Fiat 126 P 28 003 FSO (Polski Fiat) 1500 5 410 Dacia Limousine 43 170 Dacia Combi 227 Zastava 13 445 A Zbrás család maga szedte a barackot a Rozmaring Tsz gyümölcsösében, a solymári elágazásnál nyit árultak ki. Igaz, volt. aki ötvenet fizetett kilójáért, ugyanis ennyibe kerül, ha valaki illegálisan szeretné — pótkerék mellett, ülés mögött és egyéb furfangos helyen elrejtve kivinni a gyümölcsöt. S bár erre már a bejáratnál figyelmeztetik a vásárlókat, mindig akadnak szép számmal kísérletezők... Zárás előtt az utolsó autó is elhagyja a barackost, Zbrás Mihályéké. A csomagtartóban nemcsak gyümölcsös láda van, hanem egy jókora fazék fekete erdei szeder. Kiderül, a férj Pilisszántón született, s igaz, hogy Zuglóban laknak, kedvenc kirándulóhelyük a Pilis. Szinte egész évben járják az erdőt és szorgalmasan gyűjtik felkínált vitamindús csemegéit a szamócától, a bodzán, szedren át a csipkebogyóig. Akárcsak a kiskertekben, a hatalmas barackosban sem hagyják veszendőbe menni a vihar miatt lehullott gyümölcsöt. Már ma, hétfőn asszonybrigádok szedik össze a barackot, amelyből rostos lé készül majd. A Pest megyei viharkárokról Mészáros József hadnagytól, a megyei tűzoltóság ügyeletesétől kaptunk összefoglalót. Ebből kitűnik, hogy a szombati károk meg sem közelítik a kedd éjszakait. Csupán Pomázról és Szigetszent- miklósról riasztották őket. Az előbbi helyen buszváróra, az utóbbiban közútra dőlt fa miatt. Több gondot okoztak szerte a megyében az utak melletti avartüzek, amelyeket szinte kivétel nélkül a gépkocsikból felelőtlenül kidobott égő cigaretták okoztak. M. K. Vigyázatlanság az utakon Telefonoszlopnak ütközött Figyelmetlenül. Galgahévi- zen Zsiros Zsolt 17 éves esztergályos figyelmetlenül vezette motorkerékpárját. Felborult és megsérült. Nem adott elsőbbséget. Nagykőrösön Faragó László- né 28 éves segédmunkás kerékpárjával haladva nem adta meg az elsőbbséget Szalai Zsigmondné 35 éves segéd- motorosnak, aki az összeütközésnél megsérült. Felborult. Bagón Balázs Árpád 16 éves tanuló kerékpározás közben felborult és súlyos sérüléseket szenvedett. Motoros karambol. Kemencén Maglódi Imre 17 éves villanyszerelő figyelmetlenül motorkerékpározva egy másik motorosnak ütközött és megsérült. Az utas megsérült. Kis- némediben Tőkés Zoltán 18 éves burkoló figyelmetlenül haladt személygépkocsijával és egy telefonoszlophak ütközött. Utasa, Bajánszki János 16 éves tanuló súlyos sérüléseket szenvedett. Nagy sebességgel. Szentendrén Szűk Csaba 34 éves kerékpáros nagy sebességgel haladt lefelé a lejtőn és az útszegélynek ütközve elesett. Súlyosan megsérült. Figyelmetlenül. Herceghalmon Szabadi Sándor 24 éves egyetemi hallgató figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, mellyel elütötte László György 27 éves szerszámkészítőt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körűimé* nyeit. A helyszínen meghalt Halálos cigaretta Kereszti István 43 éves fes- tő-mázoió Kerepestarcsa, Wesselényi üt 12. szám alatti lakásán az ágyban dohányzott. Lakástűz keletkezett. Kereszti füstmérgezés, valamint égési sérülései következtében a helyszínen meghalt. A tűzoltók és a rendőrség szakértők bevonásával tovább folytatja a vizsgálatot. — Főszerkesztő: Sági Agne». «■> IRANYÍtószAM: 1446. — Kiadja a központi telefonja: 343-100 és 336-130. — _________________________________________________ _________ . —____________________ - ÉRDI HÍRLAP, Érd,' Engels u. 1—3 nű3(T "' Telefon- 4,-33’ GÖDÖLLŐI H1HI1AP, Gödöllő. Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP. Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖSI HÍRLAP, Kagykőiös. Hősük téré 5. •)7sn -Telefon • *398 — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra-Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Maavar Posta “ 1 „ ", . • . »•;ú. -anu :..ai.e.l« á 1 n Vi í r-1 e «IróvKoeíi-nlrn ól o nrvej-o bír-loniivlo+ovhon £c .a 7Jírl.Qr\olr!fiynj-óoi óc T oriollétáci Trndón-U /LTTPT TTO \ ti Tá-e.r — z J AZ , . ' —* Előfizethető bármely hirlapKéroesito vagy postautalványon, valamint 258,— Ft, egyéni előfizetőknek 3SSN 0133—.2651 UVIonori Hírlap) A tanév kezdete előtt, a megye két nagy vendéglátó vállalata felkészült a diákétkeztetésre. A Pest-vidéki Vendéglátó Vállalat, amely tavaly már csaknem 20 ezer gyermek étkeztetését biztosította, az idén másfél ezerrel több kisdiák ellátását vállalta. Gondozásukba vették — egyebek közt — a Corvin Mátyás Szak- középiskolát ás a pomázi Élelmiszer- és Vegyipari Szak- középiskola konyháit is. A vállalat 33 diákétkeztetéssel foglalkozó konyhájának csaknem fele már az oktatási intézményekben működik. A többi helyre különböző, más üzemi konyhákról gépkocsin szállítják az ételt. A diákétkeztetésben új megoldás, hogy eddig háromszori étkezés — tízórai, "febéd vacsora — mellett, Dobáson kísérletként megoldják a csak ebédre szóló előfizetést. Ugyanakkor a dabasi konyhához büfét is csatlakoztatnak, ahol különböző tejtermékeket, szendvicseket szolgálnak ki. A vállalat egyébként konyháinak, étkezőhelyeinek felújítására ebben az évben több mint 500 ezer forintot költ.