Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-23 / 198. szám

1#M. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT

A reform nem csodaszer, hanem eszköz

A közerkölcs és a gazdálkodás

A

z utóbbi évtizedben hazánk gazdaságában mélyreható változások zajlottak le. A hetvenes évek derekáig a viszonylagos kiegyensúlyozott fejlődés érvényesült, a következő időszakban azonban az egyensúlyi helyzet labilitása, a vissza-visszatérő súlyos nehézségek, kiélezett ellentmondások törtek felszínre. Ennek egyik oka, hogy a világgazdaságban hosszantartó átrendeződés következett be, amely mélyülő válsághelyzetet idézett elő. A válság erőteljesen megrázta a tőkés világot, és nem hagyta érintetlenül a szocialista országok, köztük hazánk gazdaságát sem. A világgazdasági válságot előre nem láttuk, sőt az első időkben kellőképpen tüneteit sem érzékeltük. A hatvanas évek második felében a gazdaságirányítási rendszerünk reformjának kezdeményezése azonban arra mutat, hogy ha nem is prognosztizáltuk előre a várható világgazdasági helyzetet, pártunk felismerte az időszerű változások szükségességét. A reformtörekvések révén némiképpen ellensúlyozhatok voltak és lehetnek a jövőben is a gazdasági élet terén mutatkozó nehézségek és ellentmondások.

Jól szolgálhatja gazdaságpolitikai céljainkat, s enyhítheti gondjainkat gazdaságirányítási rendszerünk módosítása. A reform köztudottan eszközjellegű a szocialista célok elérése érdekében. Ez akkor is tény, ha akadnak, akik valamiféle csodaszernek tekintik és túlértékelik szerepét. Vannak, akik megfordítva, a cél és eszköz logikáját és a reform — a reformért felfogást képviselik. Mint ahogyan más vonatkozásban, e tekintetben is találkozunk az előbbiek ellentétével, egyesek a reformtörekvéseket sanda szemmel nézik, gyanakodnak azokra, úgy vélik, hogy annak egyes elemei a szocializmus ellenébe hatnak. Nem hiszem, hogy azoknak van igazuk, akik a reformot meg akarják merevíteni, miiit Mózes kőtábláját, megmásíthatatlan nak és vátozhatatlan- nak tekintik.

Az élet változik, az eszközök, módszerek szintúgy, s a megújulási képesség azt is jelenti, hogy az eszközöket is csiszoljuk és formáljuk. A marxista—leninista pártok, amelyek a tudományos szocializmus elvei szerint működnek és ezek alapján vállalkoznak egy ország vezetésére, ‘«Züks ésszerűén fel kell bogy ismerjék a változások, a kor igényét, az új helyzetet, s ehhez kell hogy igazítsák a módszereiket is. A szocialista eszmék és a szocialista világnézet ennek természetes feltételét teremti meg. Ezért magától értetődő, hogy a kommunisták nyitottak mindazokra a reformtörekvésekre, amelyek a forradalmi célokkal összhangban vannak. A mi pártunk a felszabadulás óta a gazdaságban több — mondhatnánk úgy is — reformot hajtott végre. Erre négy évtizeddel ezelőtti példa a stabilizáció, az értékálló forint megteremtése. De a felsorolás folytatható.

Az utóbbi évek változásaival együtt felszínre jöttek olyan gondok és nehézségek is, amelyek részint a körülményekből, részint saját hibáinkból, gyengeségeinkből következtek. ' A nehézségeket — amelyeknek egy része objektíve adott — egyesek a reform terhére írják, mások viszont annak tulajdonítják, hogy a bajok forrása a reform visz- szafogása. Ez utóbbit is vitatom, de azt mindenképpen, hogy egy olyan szorosan ösz- szetett, bonyolult jelenséget, mint a gazdasági élet fejlődését, egy tényezőre próbálják visszavezetni. Az ilyenfajta leszűkített látásmód, szélsőséges felfogás feltétlenül egyoldalúságot takar és hátrányosan befolyásolja a cselekvés egységét, a feladatok és tennivalók megvalósítását.

Nem kevesen vannak, akik a nehézségek láttán kétségbeesnek, keseregnek és moralizálnak. Ügy vélik, hogy a köaerkölcsben mutatkozó lazaságok visszavezethetők például olyan tényezőkre, minta nagyobb önállóság, az anyagi érdekeltség növelése, a vállalkozó képesség fokozása stb Szűk látókörűségre enged következtetni, ha valaki azt hiszi, hogy akár az önállóság akár a vállalkozó képesség vagy más, a hatékonysága, szolgáló tényező negatív irányba befolyásolná az em berek, a közösségek erkölcs felfogását és magatartását.

Az önállóság a bizalom je le, aki önállóságot kap, abbai bíznak. Senki nem válik erkölcstelenné azáltal, , hogy megadták számára a cselekvéshez az önállóságot. Az bekövetkezhet azonban, hogy az önállóság révén válik nyilvánvalóvá az, ami addig rejtve volt, s a nem etikusan cselekvő ember az önállóságot helytelenül használja fel, Ebben a helyzetben tehát megmérettetik az egyén, a kollektíva abban a tekintetben is, hogy mit kezd az önállósággal és hogyan él a bizalommal.

Az egészséges erkölcsiségű

ember és munkahelyi közösség természetszerűleg az önállósággal helyesen él, a köz hasznára és a maga számára kamatoztatja azt a bizalmat, amit megadtak részére. Sajnos azonban vannak olyanok, akik éppen a morális érzék hiányában visszaélnek az önállósággal és azt jogtalan, indokolatlan előnyökre használják fel. A törvényt megsértve, kijátszva tisztességtelen hasznot szereznek, árdrágítást követnek el, vagy más módon okoznak kárt.

Egyesek úgy gondolják, ha a kollektíva érdekében cselekednek ilyen módon — az nem hiba. Azt is mondják: ha az illető kezéhez közvetlenül nem tapad pénz, akkor a visz- szaélósei elnézhetők. • Függetlenül attól, hogy van-e közvetlen személyes érdek vagy nincs: a tisztességtelen gazdálkodás súlyos vétsége alól nem lehet felmenteni senkit akkor sem, ha úgymond a vállalat, a szövetkezet, a gazdálkodó egység „javára” teszi és ha neki közvetlenül anyagi előnye nem származik belőle.

Megtörténik, hogy egyesek közvetlenül azt a kollektívát is megkárosítják, amelyhez tartoznak: a jogtalan, indokolatlan előnyöktől, a kisebb-na- gyobb ügyeskedésektől a visz- szaéléseken át a súlyos bűnesetekig széles skálán mozognak ezek a cselekmények. A vállalati anyagok, eszközök önkényes kezelése, ellenszolgáltatás nélküli igénybevétele nem ritka dolog. A gyakorlatban sokan ezt is felemás módon minősitik. Az erkölcsi veszteséget nem veszik figyelembe, csupán az okozott anyagi kár mértékét. Pedig erkölcsileg egyaránt elitélendő az, ha valaki a közös tulajdon terhére akár kicsi, akár nagy összegben egyéni haszonhoz jut. Ilyen címen tehát nem tehetünk különbséget attól függően, hogy a visszaélés milyen nagyságrendű.

Gyakorta halijuk azt is. hogy miért a kisembereket bántják pár száz forint értékű anyag eltulajdonítása miatt, amikor a nagyobb beosztásúaknái szemet hunynak a tetemes összeget kitevő visszaéléseknél. E felfogásban is hibás etikai ítélet húzódik meg. Ugyanis senkinek nem engedhető meg — még pár száz forint értékben sem —, hogy megkárosítsa a társadalmat. Elsősorban azért, mert az erkölcstelen, de azért sem, mert ha mindenki ezt tenné, akkor az a milliárdokat kitevő kártétel mellett más tekintetben is beláthatatlan következményekhez vezetne. Szemet hunyni, büntetlenül elnézni sem a kis tolvajlást, sem a nagy visszaélést nem lehet, és olyan címen sem menthető föl senki, hogy más többet lop. Erkölcsileg egyaránt elítélendő a nagy- és a kiskár-oko- zás, legyen az elkövetője beosztott, vagy vezető. Az igaz, hogy a kisebb munkakörben tevékenykedő kevésbé jut hozzá a nagyobb értékekhez, de

aki képes arra, hogy száz fo- forint értékű anyagot hazavigyen, vajon mit tesz, ha százezer forintos lehetőség kínálkozik számára?

A közösségnek, a társadalomnak nemcsak azzal okoznak kárt, hogy erkölcstelen módon, törvénytelen eszközökkel megrövidítik, hanem azzal is, ha felelőtlenül, meggondolatlanul döntenek, hibásan intézkednek, vagy az intézkedéseket elodázzák, halogatják, s emiatt anyagi, erkölcsi veszteség keletkezik.

Az Önállóság nemcsak feltételezi, hanem megköveteli a helyzet reális mérlegeléséi, a döntésképességet, a bátor kezdeményezést, a döntések következményeinek vállalását, a felelősségtudatot. E tényezők egyébként nemcsak a gazdaságban, hanem a társadalmi együttélésben, a közéletben, és az egyéni életben is nélkülözhetetlenek. A gazdaságnál maradva látnunk kell, hogy a különböző posztokon dolgozó vezetők hosszú időn keresztül hozzászoktak ahhoz, hogy helyettük mindig mások döntsenek. így előállt az a helyzet, hogy a döntés mind feljebb került, jórészt olyan szintekre, ahol már nem érdemben, hanem többnyire csak formálisan lehetett dönteni. A döntés azonban felelősséggel jár, de ha nem azok döntenek, akiknek kell, a felelősséget sam nekik kell viselniük, illetve átháríthatják azokra, akik helyettük döntöttek.

Az önállóságot, a döntésképességet. a felelősségvállalást tanulni kell. s ez nem könnyű feladat. Megesik, hogy a döntés fázisában éppen emiatt nem számolnak a következményekkel, vagy kellő megfontolás és mérlegelés nélkül döntenek, vállalkoznak. Sok esetben csak a pillanatnyi helyzetből kiindulva a közvetlen érdeket látják, felcsillan a nagy nyereség reménye, s közben elhomályosulnak a l buktatók, a veszélyek. Nemrég egy külföldi vállalkozásnál éppen az előrelátás, a józan mérlegelés és körültekintés hiányzott, noha az érdekelteket a jó szándék vezette. Ám nem számoltak olyan objektív és szubjektív akadályokkal, amelyek végül is a vállalkozás kudarcához vezettek, s emiatt nagy anyagi, de erkölcsi károk is keletkeztek. Az önállósággal járó döntések esetében felelőst többnyire nehéz találni, mert a dicsőségben osztozni mindenki kész, a kudarcot viszont senki sem akarja vállalni,

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy félve a kudarctól — az ésszerű kockázattal számolva — ne vállalkozzanak a gazdálkodó egységek vezetői, beosztottjai. Mert az sem engedhető meg, amit egyes gazdasági vezetők képviselnek: ne tegyünk semmit. abból nem lehet baj. Ez a fajta felfogás erkölcsileg szintén elfogadhatatlan, mert visszatartja az alkotókedvet, a kezdeményezést. A cselekvőképtelenség, a tehetetlenség, a tétovázás éppen úgy kárt okoz, mint az elhamarkodott, irreális döntés.

Tapasztalható, hogy az önállóságot némelyik vezető sajátságosán értelmezi: vállalja az intézkedést ha az előnyös, ha népszerű, de ha nem, akkor megpróbál a testületek védősáncai mögé bújni és a testületi döntéssel felmenteti

magát a döntés következményei alól. így természetesen a felelősség is áthárítható testületekre, amelyek viszont nem vonhatók felelősségre. Az ilyen esetekben alig lehet megtalálni azt a személyt, aki a hibás döntés értelmi szerzője volt. Helyénvaló lenne, ha a párt, a szakszervezeti és más kollektív testületek nem vállalnák el a döntéseket olyan ügyekben, ami nem feladatuk.

Az önállóság a- társadalom minden szférájában, így a gazdasági életben is nélkülözhetetlen. E nélkül nincs kreativitás, alkotóképesség, kezdeményezés. Ez formálja, alakítja és fejleszti a döntésképességet is. Természetesen az önállóságnak is vannak játék- szabályai — feltételezi min denekelőtt a törvények tiszteletét, a fegyelmet, az etikus magatartást. Az. önállóság nem jelentheti azt, hogy mindenki azt tehet, amihez kedve van. Az önállósághoz szükséges a reális valóság ismerete és en nek birtokában a lehetséges alternatívák közül a legjobb kiválasztására való törekvés. A döntés mindig a felelősség vállalása mellett, a következmények pontos számbavétele alapján történhet, de a tévedés jogának fenntartása mellett.

Az önállóság a bizalom és a felelősség pilléiéire épül, de nem zárja ki, sőt feltételezi az ellenőrzést, amely tudvalevő' leg nem hibakeresés, hanem a munka segítésének, minősí' tésének, a hibák megelőzésé' nek és kiküszöbölésének eszköze.

A maga bonyolult rend'

szerében és összefüggéseiben a gazdasági élet irányítása korunk nagy feladatai' közé tartozik. Mint a társadalom valamennyi szférájában, Jfot is korrektségre, megbízható etikus magatartásra, felelősség- érzetre van szükség. Nem igaz, hogy az ügyeskedés, í rendeletek és törvények megszegése és kijátszása, a hazar- dírozás lenne a mai gazdasági életben a célravezető, mini ahogy azt egyesek gondolják. Nem tagadható, hogy vannak, akik ideig-óráig ilyen úton is előnyökhöz juthatnak, de tartós eredményt ily módon elérni nem lehet. Ezt a felfogást kell tudatosítani és minden eszközzel fel kell lépni az ettől eltérő törekvés és magatartás ellen.

TAKÁCS GYÖRGYNE az MSZMP Központi

Ellenőrző Bizottságának alosztályvezetője

hA két híre^hh

Hét végi bevásárlások

Ha augusztus, akkor dinnyeszezon. A piacok és az országutak melletti árudák dinnyehegyei is erről tanúskodnak. Még akkor is, ha az árak nem éppen szezonálisak. De mást is kínálnak a piacok. A fővárosiak kedvelt kirándulóhelye a Pesttől alig 40 kilométerre levő Ráckeve. Az ide látogató víkendezők jobb ellátásáról a helyi kereskedők gondoskodnak.

(H)OLL$WÄE.

© Baján felavatták III. Béla király szobrát. ® Szeghalom volt a helyszíne a fogyasztási szövetkezetekben dolgozó fiatalok I. országos találkozójának. © Megnyílt Egerben a X. országos akvarellbien- nálé. 9 Orfű adott otthont a VIII. országos természetbarát-találkozónak. © A hét híre az is, hogy Sopron fogadta az országos postáskonferencia résztvevőit.

Ősrégi hadakozás ez küldemények feladói, továbbítói és címzettjei között. Az ókori Róma jeles államférfiai nem győztek panaszkodni a posta, azaz a futárok megbízhatatlansága miatt, mivel „mindennaposak a késlekedések”. Régi találmány a posta. Az ókori Perzsia, Róma éppúgy felfedezte a továbbítandó üzenetek fontosságát, mint az inka császárok környezete, Dzsin- gisz kán birodalmának igazgatói. Az információ akkor is információ volt, csak éppen nem kerítette annyi minden más, mint napjainkban.

Siker és meghökkentő egyszerre: a megye büszkélkedhet az országban azzal, hogy elsőként hozott létre — Veresegyház a helyszín — döntő részben társadalmi munkával postahivatalt, mármint azt befogadó takaros épületet. Ha nincsen társadalmi munka, maradnak a méltatlan körülmények, mert a postának kevés a pénze. A postának mindenre kevés a pénze. A posta azonban úgy szerveződött meg — mert a XVI. századig csakis hivatalos, azaz állami küldemények továbbítója volt —, hogy okos emberek felfedezték, üzleti lehetőség, azaz bevétel és haszon rejlik a küldemények továbbításának vállalásában. A postamonopólium máig létező, hatalmas családi vagyonok megalapozója lett, elég itt a Thurn- Taxis hercegekre emlékeztetni.

•svS/rdekes, de talán nem véletlen módon, a legkevésbé az ún. klasszikus postaszolgálat, a levélküldemények továbbítása gyarapodott. Ma a megyében két és félszer akkora a levelek mennyisége, mint volt ötven esztendeje. Ugyanakkor viszont ma a megyében fél év alatt bonyolítanak le annyi távolsági beszélgetést, mint 1937-ben országosan ösz- szesen egy esztendő alatt! S ez utóbbi tény már utal rá, hol, milyen új területeken terjeszkedett a posta — a telexforgalmat, a hírlapkézbesítést, a közületipénz-kezelést stb. éppen csak említjük —, de ezt a terjeszkedést korántsem kísérte a szükséges anyagiak előteremtése. A posta már a felszabadulás előtt kevesebbet fordíthatott fejlesztésre,

mint külföldi testvérintézményeinek döntő része, s a fel- szabadulás után változatlanul ez maradt a' helyzet. Így nem csoda, ha — és csak például. — a száz lakosra jutó beszélőhelyek számát tekintve, Európában majdnem sereghajtók vagyunk.

Valamikor a nagyurak szerveztek magánpostát, ma a megyében tudunk nagyvállalatokról, melyek szintén ezt tették, elvesztvén bizalmukat a postaszolgálat legfőbb követelményének teljesülésében, a megbízhatóságban. Az önálló magyar postát először II. Rákóczi Ferenc hozta létre, de ténylegesen csak jövőre lesz száz esztendeje, hogy az 1887-es magyar—osztrák egyezmény alapján a házai postai belforgalom önállósult A mai jelkép, a holló olykor már-már ollót kellene, hogy hordjon a csőrében, mert azzal kellene elvágni azt a sokféle kusza szálat, amely száz év alatt szinte kiismerhetetlenül fonta be társadalmi és gazdasági fejlődés kapcsolatait a postaszolgáltatásokkal. Máig sem tisztázott, mi az, ami a társadalmi fejlődés érdekében közpénzekből fedezendő, s mi az, amit a posta, üzleti vállalkozásként, maga teremtsen elő. Nem ez az egyetlen, tisztázatlan elvi kérdés holló és ollók összetartozásában...!

Nincsen szándékunkban gonoszkodni, de tény: a posta kifejezés a XVI. században kimutatható első felbukkanásától a XVIII. századig, személyes futárt, küldöncöt, bizalmi embert jelölt. Hová lett a szónak ez az értelme?! A megye több, mint négyezer postai, hírközlési alkalmazottja

— és az országos, hetvenezer feletti létszámú alkalmazott

— közül a többség természetesen becsülettel teszi a dolgát, ám a kisebbség okoz annyi erkölcsi kárt megbízhatatlanságával, hogy a többség megfeszül, amíg feledteti... S itt a baj. A megyében a jelenlegi ötéves tervben, remélhetően, 340 millió forint

i szolgálja majd a telefonhálózat fejlesztését. Szakemberek 1 szerint elfogadható állapotok megteremtésére tízszer ennyi kellene. S ez a viszonyszám i sok mindenre nem mentség ■ ugyan, de magyarázat. Magya- i rázat arra, hogy ahol forráshiány van, ott a ki van kiért viszony is maigán viseli a hiány bélyegét-bélyegzőlenyomatát.

Mészáros Ottó