Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-22 / 197. szám

MEGYEI 198«. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK Gazdag programok augusztus húszadikán (Folytatás as í. oldalról.) Nagy Sándorné, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára, Balogh László, a Pest Megyei Tanács elnöke, or­szággyűlési képviselő, Rabóczi László, a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottságának tit­kára, Fodor László, a Szak- szervezetek Pest Megyei Ta­nácsának titkára, Kiss Jenő, a KISZ Pest Megyei Bizottsá­gának első titkára, dr. Szabol­csi János ezredes, a Pest Me­gyei Kendőr-főkapitányság he­lyettes vezetője, dr. Fodor István és Viola Károly ország- gyűlési képviselők. Ott vol­tak Dabas párt-, állami és gazdasági vezetői, a környék ipari és mezőgazdasági üze­meinek vezetői, dolgozói. KISZ-együttesek, citerazene- kar, MHSZ-bemutató, számí­tógépes program és ki tudná felsorolni, mi minden szóra­koztatta az ünneplőket. A fú­vószenekar kora reggeltől késő délutánig gondoskodott a jó hangulatról. Kitettek magukért az ipa­ri üzemek, szövetkezetek, ter­melőszövetkezetek és szakszö­vetkezetek termékbemutatóik­kal. A Felsőbabádi Állami Gazdaság sátrához vezetett először a látogatók útja Ádori Károly, a városi jogú nagy­község pártbizottsága első tit­kárának és Pétiké Jánosné dr., a helyi tanácselnök kalauzo­lásával. A gyáli Szabadság Termelőszövetkezet mezőgaz­dasági és műanyagtermékei is elismerésre késztették a kö­zönséget. Fürdőmedencéik, Felnőttok, gyerekek a több ezer hallgató között éle­Jó lesz itt diáknak lenni Sok résztvevő másutt is A FÉG gázkészülékei a termékbemutatón *«*&*»t A gyáli Szabadság Tsz kívá­natos almái Az alkotó embert dicséri a Gyóni Géza Általános Iskola Kapkodták a Dabas! Nyomda színes nyomtatványait kárának, Pongrácz Gábor ta­nácselnöknek és Grondzsák Já nos nak. VÁC. A városi tanácson megtartott alkotmánynapi ün­nepségen az elnökségben ott volt Dészi Ferenc, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának tagja, a KISZ városi bizott­ságának titkára, Szalai Árpád, a városi pártbizottság titká­ra, Kiss József, a Pest Me­gyei Tanács osztályvezetője és Weisz György tanácselnök. Imre György, a HNF városi bizottságának elnöke köszön­tötte a résztvevőket, majd dr. Hortoványi András ta­nácstag, a városi bíróság el­nöke mondott beszédet. Az ünnepség végén a püspök­hatvani Galgavölgye Tsz tag­jainak képviselői új búzából sütött kenyeret adtak át a kötöttárugyér dolgozóinak. Az ünnepségekről tudósítot­tak: Balázs Gusztáv, Gár Jó­zsef, Kövess László, Surányi János, Tamasi Tamás, Tóth Andrea, Fotó: Barcza Zsolt* szoba, a mosdó..', mi tetszett jobban? Az újságírónak a sok ötle­tes és takarékos megoldás, a hivalkodás nélküli építkezés, a célratörő, a luxus helyett a hasznosságot követő tervezés, kivitelezés tetszett. Az, hogy az iskola előtt elrendezték a terepet, nemcsak autóparkolót építettek, hanem kerékpár­megőrzőt is... Nem utólag avatják, hanem időre elkészült Matos Sándor Gyóni Géza- (az iskola név­adója is) portréja és a könyvtárban díszük Klimó Károly művész mozaikja ... Két nagyobb diákot is meg­kérdeztem, tetszik-e, szép-e az új iskola? Nagyképűen, de nevetve mondták; lehet egy iskola egyáltalán szép? Fi­gyeltem őket: még a sarkokat is megnézték, kipróbálták a vízcsapot, egy termet sem hagytak volna ki, megvizs­gálták a falakat, futottak föl­le a lépcsőn. Futottak volna, de csak lépdelhettek, mert minden négyzetdeciméterre jutott felnőtt, gyerek. Ott volt egész Dabas. Együtt dicsérték, megérde­melten, Bujdosó Géza főépí­tészt, az Ipari Épülettervező Vállalatot, az építőipari költ­ségvetési üzem kivitelező kol­lektíváját. És a társadalmi munkásokat. S. A. ir Abonyban augusztus 20-án avatták fel a felújított és ki­bővített idősek napközi ott­honát. A Pólyák István nevét viselő intézményt megyei és a nagyközségi tanács pénzén, a helybéli termelőszövetkeze­tek és kisiparosok hozzájáru­lásával tették lakályossá. Ti­zenhét rászorulónak tudnak egész hétre kosztat és kvár­télyt adn,i, további negyvenen pedig naponta keresik fel az intézményt. Garamvölgyi József emléke- zöje kerti garnitúráik, csúszdáik színfoltjai voltak a bemuta­tónak. Az alsónémedi szak- szövetkezet maxikarfioljait, káposztáit, szép szál ubor­káit — bár fogyaszthattuk volna! Egy „gyékényen árult” a bugyi Tessedik Sámuel, a dabasi Fehérakác, az Örkényi Béke tsz. Tréfálkoztak is so­kan e harmonikus közösségen. Az ócsai Vörös Október me­zőgazdasági bemutatója, s az ugyancsak ócsai FÉG gáz­készülékei felhívták a figyel­met arra, milyen sokat fej­lődött e táj gazdasági éle­te... Csévharaszton, Vasad társ­községében, a monori körzet apró településén is sikerült emlékezetessé tenni az alkot­mány napját. Átadták a jó­részt társadalmi munkában épített 400 négyzetméter alapterületű KRESZ-parkot. A Vasadi Községi Közös Ta­nácson kívül sokat segített a Monori Állami Gazdaság, a vasadi Kossuth Szakszövetke­zet, a pilisi Aranykalász Tsz, a Nefag monori erdészeti üze­me és a helybéli lakosok. A közös községi megemlékezé­sen Kovács György elöljáró mondott ünnepi beszédet, majd Szlávik Zoltán, a mo­nori közlekedésbiztonsági ta­nács nevében három kemping- kerékpárt és egy Babetta kis­motort adott át az általános iskolásoknak. épületben, váltott műszakban taníthattak csak a pedagógu­sok. Szeptembertől egy mű­szakban, egészséges, korszerű körülmények között tanulhat­nak a diákok. A 46 millió forint értékű is­kola, a tornaterem és a könyv­tára a felnőtt lakosság ren­delkezésére is áll. Az audio­vizuális központ, a hírközlő­lánc és az iskolarádió a ma­gas színvonalú nevelést szol­gálja. Az új tanévet Pest megyé­ben számos új intézmény ava­tásával fogadjuk. E napokban Erden, Budaörsön óvodát, Ma­kádon, Pilisvörösváron, Gö­döllőn, Valkón, Mogyoródon és Monoron általános iskolát adnak át rendeltetésének Vácott új egészségügyi szak- középiskola és egy bővített gyógypedagógiai intézmény várja a gyerekeket. Ezek ré­sze a dabas-gyóni új iskola. Négy esztendővel ezelőtt kezdték az építését. Az isko­lát Latyák István, az iskola igazgatója vette át. De nem lehetett pontosan megállapí­tani, ki volt ott augusztus 20- án a legboldogabb. Óriási fel­nőtt- és gyereksereg igyeke­zett mielőbb megnézni, mit rejt a piros téglás, egyemele­tes épület. Az aula ívei lát­tán mindenki lába a földbe gyökerezett. De ez csak a látvány kezdete volt. Az ol­dal- és tetővilágítós tanter­mek, a minden osztályban el­helyezett televízió, a fizika­kémia szertár, a nyelvi labo­ratórium, rálátás a tornate­remre, az ebédlő, az orvosi Az ócsal Vörös Október ga­lambjai a kiállításon '„Az ünnepi pillanatokban osztozni egy-egy új iskola, la­kás vagy más átadásában, részt 'Venni avatáson, rrtindig saj átbs 3 3 hangulatot, felemelő érzést jelent. Mert az új is­kola avatása az alkotó, a te­remtő embert dicséri, s egy­úttal a jövőbe vetett hitet is jelképezi. Jól tudjuk, hogy az iskola milyen meghatározó szerepet vállal és teljesít az ifjúsággal való foglalkozás összetett társadalmi feladat- rendszerében.” Így fogalma­zott Nagy Sándorné, amikor a gyóni nyolctantermes iskola átadásánál mondott ünnepi beszédet. Amikor az iskolai feltételek javítására törekszünk, tulaj­donképpen hosszú távú beru­házásba fektetjük erőnket, amely ugyan csak a jövőben kamatozik, de amelyet saját hasznára, saját érdekében fej­leszt a társadalom, a társada­lom kisebb közössége. Dabason, Gyónón nagy szükség volt erre az iskolára, általa az általános iskolai ok­tatás kerül kedvező körülmé­nyek közé. E körzetben ed­dig nyolc helyen, tizenkét BUDAÖRS. A szeles időjá­rás ellenére csaknem hétez­ren töltötték a napot a Ga- rancsi-tó mellett. Kora dél- előttől peregtek a kulturális és sportprogramok, este pop­koncert és helyi tűzijáték zárta a rendezvényt. Az al­kotmánynapi ünnepséget dél­után három órakor tartották, Gáspár Ferenc piliscsabai ta­nácselnök köszöntötte az egy­begyűlteket, közöttük dr. Ko­csis Pétert, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának osz­tályvezetőjét, Szemethy Lász­iónét, az MSZMP Budaörsi Városi Bizottságának tit­kárát, Jakab Tibort, a KISZ Pest Megyei Bizottságának titkárát, és Beke Andrást, a Fogyasztási Szövetkezetek Pest Megyei Szövetségének el­nökét. Az ünnepi beszédet Angeli Aranka, a KISZ Bu­daörsi Városi Bizottságának titkára mondta. Az új liszt­ből sütött kenyeret dr. Mur­vai László, a Rozmaring Tsz elnöke adta át Mariok Jó­zsefnek, a Piüsszentiváni Kő­faragó Vállalat igazgatójának. CEGLÉD. A kötzet megem­lékezését Abonyban, a köz­ponti napközi otthon udvarán tartották. Habony István, a nagyközségi pártbizottság tit­kára köszöntötte a vendége­ket, köztük Kemenczei Lász­lót, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának tagját, a dán- szentmiklósi és albertirsai Mi­csurin Tsz tmk vízvezeték­szerelőjét, Polgár Mihályt, a megyei tanács osztályvezető­jét. Dr. Lakos László, a 9. számú választókerület ország- gyűlési képviselője, a jász­karaj enői Árpád Tsz elnöke mondott ünnepi beszédet. Az új búzából sütött kenyeret Molnár Zoltán, a Ságvári Tsz elnöke, Kiss Mihály, a József Attila Tsz és Mihály József, az Űj Világ Tsz elnökhelyet­tese adta át Heinrich János­nak, a Mechanikai Művek vezérigazgatójának, Szili Ist­ván szb-titkárnak és Szekeres Istvánnak, az abonyi gyáregy­ség főmérnökének. GÖDÖLLŐ. Délután tartot­ták meg az ünnepi nagygyű­lést, amelyen többek között részt vett Furulyás János, az MSZMP Pest Megyei Bizott­sága Végrehajtó Bizottságá­nak tagja, a vácszentlász- lói Zöldmező Tsz elnöke, Herczenik Gyula, a váro­si pártbizottság első titká­ra, Kuncz Béla, a Pest Me­gyei Tanács ipari osztályának vezetője. Az ünnepi beszédet Aufmuth Éva, a városi nép­frontbizottság titkára mond­ta. A kartaü Petőfi Tsz elnö­ke, Kovács László, a Gödöllői Gépgyár műszaki igazgatójá­nak, Schröter Gézának; Galbos Gábor, a galgamácsai Galgaparti összefogás Tsz el­nöke Szávai Tibornak, a gö­döllői Vegyesipari Szövetkezet elnökének; Sáfár Lászlóné, az Észak-Pest Megyei Sütőipari Vállalat szakszervezeti bizott­ságának titkára Lengyel Gyu­lának, az Agronovó Vállalat igazgatójának; Eper Józsefné, a KIOSZ városi titkára Papp István tanácselnöknek nyúj­totta át az új kenyeret. SZIGETSZENTMIKLÖS. A lakótelep parkjában délelőtt fél tízkor nyitotta meg az ün­nepséget Tóth János, a HNF városi bizottságának titkára. Ott volt Horváth József, az MSZMP KB tagja, a Csepel Autógyár gépkocsiszerelője, Tavaszi József, az MSZMP Pest Megyei Bizottsága Vég­rehajtó Bizottságának tagja, a Pest-vidéki Gépgyár csoport- vezetője és dr. Novák Béla, a körzet országgyűlési képvi­selője. Grondzsák János, a Medosz Pest Megyei Bizott­ságának titkára mondott ün­nepi beszédet. Az új lisztből sütött kenyeret Vajai Attila, a S7'getfő Tsz elnöke nyúj­totta át Nagy Józsefnének, a városi pártbizottság első tit-

Next

/
Oldalképek
Tartalom