Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-01 / 180. szám
Pkst ™ _ , mh.1i i|rßy 19S6. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK Megkérdeztük: mit jelent a legutóbbi döntés? Késő pénz is hasznot hajthat Csehák Judit képviselte kormányunkat Liszt-emlékiinnepség Mint tegnapi lapunkban is olvashatták, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón bejelentették: szeptember 1-jétöl országosan emelik az állattartással és -hizlalással kapcsolatos felvásárlási árakat. A döntést indokolja, hogy ez az esztendő a VII. ötéves terv első éve, s nem mindegy, milyen alapokkal indul a mezőgazdaság. A lépést az is sürgette, hogy az utóbbi időben az alacsony árak miatt csökkent a nagyüzemek és a gazdák haszna, sőt egyes helyeken veszteségessé vált az állattartás. A MÉM-ben most arra számítanak, . hogy az intézkedések nyomán észrevehetően javul a helyzet.'Szeretnék elérni például, hogy számottevően növekedjék az állomány, a gazdaságok pedig nagyobb figyelmet fordítsanak a takarmányok felhasználására és végre kezdjenek hozzá a pénz híján esztendők óta halaszt- gatott istállórekonstrukciókhoz is. Emellett emelkedik a takarmányok forgalmazási és keverési díja is. Tölb beruházást A tegnap bejelentett intézkedések mindenesetre egyvalamire alkalmasak: megállították azt a negatív folyamatot, amely az egyre csökkenő érdekeltség miatt a legutóbbi időben a mezőgazdaságban megindult. De vajon hogyan látják ezt a nagyüzeKétszázezer forintos árukészlettel kezdtek 1979-ben. Az évek során á lakosság; igényeinek megfelelően bővült az árukészlet, kettőről ötmillióra duzzadt az évi forgalom. Kis tételekből: gombokból, cérnákból, füg- gönykarikákból, szögekből és ezer más apró cikkből jön össze a bevétel a szödligeti Barkácsolók Boltjában. Az üzletet a fővárosi központú Alfa Vegyesipari Műszaki Szövetkezet nyitotta Papp Já- nosék portáján. A férfi és felesége az áru- beszerzésre, a kiszolgálásra vállalkozott, fix fizetésért és a nyereségért. Mivel az üzletnek használt helyiség és a kis raktár saját tulajdonuk, ezért i,s kapnak a szövetkezettől évi 32 ezer forint bérleté díjat. — Nagy tételben, olcsón vásárolunk véganyagokat, kilós árut, abroszokat, konyharuhákat a textilgyáraktól, de van itt póló, melegítő a Váci Kötöttárugyárból — mutat körbe kis birodalmában Papp- né. — A nyár slágere a pety- tyes anyag volt, végszámra Az ügyrendet a hivatalos lapban közzé kell tenni — ezzel a zárórendelkezéssel fogadta el legutóbbi ülésén az Országgyűlés működésének módosított ügyrendi szabályait; azóta a paragrafusok napvilágot láttak a Magyar Közlönyben. Üj pontként került a szabályok közé a képviselők eskütétele. Az eskü szövegének aláírásával rhinden képviselő a haza, a nép iránti hűségre, érdekeinek képviseletére, az alkotmány és az alkotmányos jogszabályok megtartására, az állami és a szolgálati titkok megőrzésére tesz fogadalmat. Több kérdéskörben az elfogadott ügyrend az egyébként már korábban kialakult parlamenti gyakorlatot emelte szabállyá. így például rendelkezik a kormány megválasztásáról, az országos listán megüresedett képviselői helyek betöltéséről, s arról, hogy egyes beszámolók vitája nyomán az Országgyűlés értékelést tartalmazó, illetőleg feladatot megállapító határozatot, állásmekben 7 — Erre a kérdésre kértünk választ nemcsak a gazdaságokban, hanem a húsiparnál is. Dr. Szőke Albert, a Csepeli Duna Termelőszövetkezet elnökhelyettese: — Ha egy mondatban akarom összefoglalni a véleményemet, azt mondhatom: előnyös lesz számunkra az intézkedés. Mert már eddig is ráfizetéses volt a tejtermelésünk, amely: pedig a hozamokat tekintve nem is a legutolsó az országban. Tehenenként 3500 liter tejet fejünk évente, ennek ellenére ez az ágazat eddig csak a pénzt vitte. Tavaly — látva a nehéz helyzetet — szövetkezetünk szerény beruházási lehetőségeinek egy részét arra használtuk fel, hogy felújítottuk az egyik istállót, de egyértelműen látszik, hogy ez kevés. Ha most ismét számolgatni kezdünk, úgy értékelem, nagyobb lehetőségünk lesz a rekonstrukcióra és új beruházások megkezdésére, mint eddig. Számíthatunk arra is, hogy az eddigi, országos átlagnak megfelelő 10—12 százalékos borjúelhul- lási arány jelentősen javulhat, s ez szintén forintban mérhető hasznos hozhat. Ami pedig a sertést illeti: a kedvezőtlen helyzet, főleg a háztájiban, nagy kiesést hozott. A változás kedvez a gazdáknak is. Véleményem szerint azonban nem most, hanem jóval előbb kellett volna a központi irányításnak lépnie. így nemcsak vitték. Több varrótanfolya- mat.^azerv'eztek.. már a faluban, s nálunk vásárolták az anyagot, cipzárat, . gombot, mindent, ami kell az otthoni szabás-varráshoz. Nemcsak az asszonyok járnak a boltba, hiszen az erősebb nem tagjai is megtalálják a ház körüli férfimunká- hoz szükséges különféle szerszámokat, lambériá- és csatom aanyagot. Sőt, kölcsönözni i.s lehet például betonkeverőt, parkettcsiszolót, különféle fúrógépeket. Sajnos e berendezések gyakran mondják fel a szolgálatot, a javítóalkatrészekre azonban várni kell, ha egyáltalán beszerezhetők. A négy betonkeverőből kettő most is üzem- képtelen. Az apróbb bosszúságok ellenére Sződligetpn szép múltja, biztos jövője van a barkácsolóit boltjának. A kiszolgálás készséges, ha valami hiányzik, kérésre beszerzik, s azért sem szólnak a vevőkre, ha felforgatják a boltot, míg rátalálnak a keresett árura. foglalást fogadhat el. Ugyancsak a már kialakult gyakorlatot szentesíti legfőbb nép- képviseleti szervünk belső törvényének az az új rendelkezése, amely előírja, hogy a parlamenti állandó bizottságok javaslataival az érintett állami szervek kötelesek érdemben foglalkozni, és vizsgálatuk eredményéről tájékoztatni az indítványozó bizottságot. Űj rendelkezés az is, hogy a képviselő önálló indítványáról, törvénymódosító javaslatáról, annak az ülésszakon történő tárgyalása előtt az illetékes bizottság állást foglal. Bevezette az ügyrend — a megalapozottabb véleményalkotás elősegítése érdekében — egy-egy jelentősebb döntés meghozatala során a kétlépcsős tárgyalás lehetőségét, így például célszerű két fornem az erkölcsi Is! Hiszen éveken keresztül nem győztük magyarázni tagjainknak, hogy miért van nehéz helyzetben az állattenyésztés... Deli László igazgatóhelyettes, Alagi Állami Tangazdaság: Némi könnyebbség — A tegnap bejelentett áremeléseknek rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítok. Ennek az az oka, hogy eddig, akárhogyan is számoltunk, sehogyan sem tudtuk megérteni, miként lehet veszteséges az a téj termelő ága'zat, amely a harmadik legeredményesebb az országban. Tehenenként évente 6420 liter tejet fejünk, s minden erőfeszítésünk ellenére ráfizetünk. NoS, most azt remélem, hogy kedvezőbb helyzetbe kerülünk, és egy sor gondunkat a vártnál valamivel gyorsabban oldhatjuk meg. Hogy mire gondolok? A harmincfilléres tejáremelés országos szinten ugyan bizonyára nagy összeg, de számunkra csupán némi anyagi könnyebbséget jelent. A marhatartásban használt gépek ugyanis 60Q ezer—1,5 millió forintba kerülnek, s ezek legtöbbjét mindenképpen meg kell vennünk, ha lépést akarunk tartani a követelményekkel. De miből? Az ez- utáni többletbevételekből csak szerény mértékben léphetünk előre, ám ez is számottevő az eddigi helyzethez képest. Elsősorban fejőberendezéseket fogunk vásárolni, ezekre már versenytárgyalást írtunk ki. Egyébként régóta várunk erre a bejelentésre ... Nyári Miklós Igazgatóhelyettes-főkönyvelő, Pest—Nóg- rád Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat: Most értékeljük —•■•-Egyelőre meglehetősen kevés információ áll rendelkezésünkre, ezért további elemzésekre van szükség. Ämi tény: számunkra a termelői árak emelése nagyobb jelentőségű, hiszen ez közvetlenül befolyásolja nyereségünket. Ezekben a napokban ül össze a Penomah vezetése, hogy megtárgyaljuk, milyen feladatok várnak ránk. Én ■ személy szerint arra számítok, hogy a megyében ismét nő az állat- tartási kedv, s jobb minőségű húst tudunk feldolgozni a jövőben. Ez pedig közvetve és közvetlenül érinti a vásárlókat is, akik majd lemérhetik, milyen következményei lesznek számukra ennek a lépésnek. Nos, való igaz, korai lenne még a konkrét tapasztalatokról beszélni. S azt is el kell fogadnunk, hogy a MÉM-ben bejelentett intézkedések némileg megkésve születtek meg. Reméljük, hogy a konkrét hasznon túl, az elmúlt időszak tanulságai nyitott fülekre találnak az illetékeseknél, s ez nem lesz kevés. Furucz Zoltán dulóban megtárgyalni a kiemelten fontos gazdasági terveket és koncepciókat. AZ első fordulóban az általános vitát folytatja le az Országgyűlés — a koncepció irányelveit, tervezetét véleményezi —, a másodikban pedig már a vita alapján véglegesített tervről, illetőleg koncepcióról dönt. Az újjáformált ügyrend az Interpelláció rangját növeli azzal, hogy különbséget tesz a képviselők interpellációként benyújtható, valamint egyszerű, tájékozódó jellegű kérdései között. Interpellációval akkor éljen a képviselő, ha azt akarja szóvá tenni, hogy valamely állami, kormányzati intézkedés nem felel meg a törvényes előírásoknak, vagy törvényes ugyan, de hatása nem kielégítő, esetleg hatástalan. Ilyenkor az Csütörtök délelőtt Bayreuth város temetőjében Liszt Ferenc halálának 100. évfordulója alkalmából három nemzet képviselői megkoszorúzták a nagy magyar zeneköltő sírját. Az erlangerstrassei temetőben, a Liszt Ferenc nyugvóhelye fölé emelt sírkópolt nában a Magyar Népköztársaság képviseletében Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese helyezett el koszorút, Horváth István magyar nagykövet kíséretében. Ugyancsak megkoszorúzta a sírt Hans-Dietrich Genscher, az NSZK alkancellárja és külügyminisztere, valamint Theodor Kery, Ausztria burgenlandi tartományfőnöke. E tartományban van az egykori Do- borján. a mai Raiding, ahol Liszt Ferenc 1811. október 22-én született. Koszorúzott még Hans Maier bajor oktatási és kulturális miniszter , és Hans Walter Wild, bayreuthi főpolgármester. küldöttségünk előtte szintén koszorút helyezett el a győri születésű Richter János karmesternek, Liszt Ferenc és Richard Wagner közeli barátjának ugyanebbén a temetőben lévő sírján. A bayreuthi Stadthalle nagy Valójában tehát az 1977. évi törvénynek a mindennapi gyakorlatban való érvényesüléséről volt sző. A megyei és a területi NEB-ek ezúttal 68 egységnél — tanácsoknál, intézményeknél, gazdasági szervezeteknél — folytattak vizsgálódást. Ezekhez az egységekhez az elmúlt két évben összesen 5287 bejelentés, javaslat és panasz érkezett s azok ügyintézése a korrábbi NEB-vizsgálat időpontjához 1978 októberéhez képest határozottan javult. . Ez a minősítés még akkor is- helytálló, ha hozzátesszük, hogy a népi ellenőrök még most is számos hibára hívták fel a figyelmet. Az ügyintézés személyi és szervezeti feltételeinek biztosításával széles A Minisztertanács rendeleté értelmében július 1-jétől országszerte megkezdték tevékenységüket az építéstervezési szakértői bizottságok. Létrehozásukra az építéstervezés Országgyűlés dönt arról, hogy elfogadja-e a miniszter, az országos hatáskörű szerv vezetőjének a válaszát, hiszen az általa hozott törvények, határozatok megvalósítását is ellenőrzi^ e módon. A kérdés feltevésének lehetősége viszont azt szolgálja, hogy a képviselő ezen az úton is megszerezhesse a munkájához szükséges információkat. Az ülésszak nyilvánossága egyben lehetővé teszi azt is, hogy a képviselőtársak és a választópolgárok is megismerjék. a kérdésben megfogalmazott gondokat, a válaszban vázolt megoldási lehetőségeket. Az eddig mindenkor nyílt szavazás gyakorlatának általános megtartása mellett az új „házszabály” két esetre bevezette a titkos, szavazólapos választást: az Országgyűlés tisztségviselőire, illetve az országos listán megüresedett helyek betöltésére történő szavazásnál. Ez utóbbi esetben a választási törvény előírásaihoz való igazodás is indokolta az új rendelkezést. színháztermében délelőtt emlékünnepséget tartottak Liszt Ferenc halálának 100. évfordulója alkalmából. Ezen Hans Walter Wild „ főpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Csehák Judit mondott beszédet. — A világ elismerő szavaihoz csatlakozva a magyar nép és a Magyar Népköztársaság kormányának nevében hoztuk el ide az emlékezés és a hála koszorúját, a zeneművészet egyik európai központjába, ahol nagyságát, rangját megillető módon ápolják emlékét mondotta. Beszédében felidézte, hogy Liszt Ferenc 13 évvel a halála előtt azt írta Wittgenstein hercegnőnek: „Egyetlen zenészt becsvágyam volt és volna, hogy gerelyemet a jövendő határtalan térségeibe hajítsam.” Becsvágya megvalósult, mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy halálának 100. évfordulóján itt, Bayreüthban, abban a városban, amelynek annyiszor volt vendége, ahol végső nyughelyre talált, tisztelgünk páratlan zsenije előtt azzal a biztos tudattal, hogy zenéjének jövendője valóban határtalan. körben megteremtődtek a folyamatos, törvényes és hatékony munka alapjai, s a most észlelt ‘hiányeságok •többnyire egy-egy ember mulasztásainak a következményei. A most vizsgált egységek negyede még a névtelen bejelentéseket is kivétel nélkül megvizsgálta, a szentendrei tanács városüzemeltetési osztálya viszont egy névtelen bejelentést a népi ellenőrök megítélésé szerint indokolatlanul helyezett ügyintézés nélkül irattárba. A helyszínen végzett ellenőrzési tevékenység előkészítése és lefolytatása a most szemügyre vett egységek 10 százalékánál nem volt elfogadható. Ez az arány a koszakmai minőségének javítása érdekében került sor. Szőkébb hazánkban a megyei tanács épületében dolgozik az ÉSZB, melynek tagjai jól képzett szakemberek. Feladatuk az, hogy a tervező vállalatok és egyéb szervezetek, valamint a magántervezők által benyújtott terveket véleményezzék, figyelemmel kísérjék e munka színvonalát, s véleményt mondjanak a névjegyzékbe való felvétel meghatározott eseteiben, illetve az abból való kizárás ügyében. A tervezők az építés helyén illetékes ÉSZB-től kötelesek megkérni a szakvéleményt, amelynek díja lakásonként, illetve üdülőegységenként 200 forint; az összeget csekken kell befizetniük. Véleményt kell kérniük minden tervről, amely az építési engedélyezési eljárás körébe tartozik. A szakemberek 15 napon belül bírálják el á beadványokat. Az országban működő új szervezetek várhatóan elősegítik majd a településfejlesztési, a területrendezési és az építéspolitikai célok megvalósulását, hozzájárulnak környezetünk szebbé tételéhez, az építményele esztétikU3abb, tájba illő megjelenéséhez. A szervezetekkel kapcsolatos részletes tájékoztató a tanácsok szakigazgatási szerveinél szerezhető be. A katonai akadémia'n Diplomakiosztás A Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Zrínyi Miklós Katonai Akadémián ez évben végzett magyar és külföldi tisztek számára diplomakiosztó ünnepséget rendeztek csütörtökön a Magygr Néphadsereg Művelődési Házában. Az ünnepségen részt vett Varga Péter, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, valamint az állami és a társadalmi szervek több vezető képviselője,, a néphadsereg tábornoki és tisztikarának több tagja. Jelen voltak az ünnepségen a társ fegyveres testületek képviselői. Ott volt Ju- rij Konsztantinovics Szivaljov vezérőrnagy, az. egyesített fegyveres erők parancsnoka magyarországi képviselőjének helyettese, s megjelentek a hazánkban akkreditált katonai és légügyi attasék is. Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter köszöntötte a friss diplomás tiszteket. Simon Sándor vezérőrnagy, az akadémia parancsnoka ünnepi beszédében kiemelte, hogy az akadémia a politikai, a szakmai és a vezetői felkészítésen túl, a tudományos képzés és továbbképzés központjává vált. Autóm. rábbi évekénél jobb. de azért figyelmet érdemlő.. Az -elkövetett hibák ugyanis a lakosság közérzetét rontják. A Pest Megyei Tanács kereskedelmi osztályán az állampolgárok például azért ismételték még a máshol már előadott panaszukat, mert csak így tudták kiváltani az érdemi ügyintézést. A Ceglédi Autójavító Kisvállalatnál az ügyeket gya- korlátilag meg sem. vizsgálják, csupán rutinszerűén megválaszolják. A most vizsgált egységek több esetben nem tesznek elegét annak a jogszabályi előírásnak, mi szerint az ügyék más, arra illetékesnek tartott szervekhez való áttételéről, a vizsgálati megállapítások eredményéről, a realizálásról a bejelentőket, panaszosokat tájékoztatni kell. A névvel ellátott beadványok közül például 261-et tettek át más szervekhez, de erről csak 227 esetben értesítették az állampolgárokat. Még kedvezőtlenebb a helyzet a vizsgálat megállapításairól való tájékoztatási kötelezettség betartása tekintetében. 2794 befejezett vizsgálat közül csak 2564 esetben tájékoztatták a bejelentőket az eredményről. Az érdekelt állampolgárok 14 százaléka tehát semminemű értesítést nem kapott, s ez a körülmény egyrészt megkérdőjelezi a beadványokkal való érdemi foglalkozást, másrészt törvény- sértő. A vizsgálati megállapításók eredményéről, valamint a realizálásról a bejelentőknek írt vál-aszdk gyakran sem tartalmukban, sem részletésségbén nem felelnek meg a követelményeknek. Több válasz formális, az általános levelezési szinten mozog, hiányzik belőlük a jogszabályok pontos megjelölése; amelynek alapján az ügyben eljártak, döntöttek, állást foglaltak. Nem jelölik meg a tények konkrét és megcáfolhatatlan bizonyítékait. Nem hívják fel a bejelentők, panaszosok figyelmét arra a jogszabály adta lehetőségre, amely szerint ha a kapott választ a beadvány írója nem fogadja el, jogosult a felettes szervhez, hatósághoz fordulni. Az egyik legfontosabb tény azonban az, hogy valameny- nyi vizsgált egységnél biztosított a bejelentők jogvédelme. Felelősségre vonást nem kellett kezdeményezni a bejelentő üldözése miatt, és nem kellett eljárni rosszindulatú, rágalmazó bejelentővel szemben sem. Cseri Sándor az anyagi kar nagyobb, foaBarkácsolék boltja Szodügeten A lakosság szolgálatában F. E. Új szabályok A parlamenti munkához Ülést tartott a Pest Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Bejelentés, javaslat, panasz Tegnap Császár Ferenc elnök irányításával ülést tartott a Pest Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság cs dr. Bánki Béla NEB-tag előterjesztése alapján megvitatta A közérdekű bejelentések, javaslatok, panaszok ügyintézésének ellenőrzése című témavizsgálatról szóló jelentést. Bizottságok alakultak Szakvélemény a tervekről