Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-15 / 192. szám

198«. AUGUSZTUS IS., PÉNTEK OKISZ-ülés Új pénzügyi alap 1 Az Ipari Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa csütörtöki ülé­sén .megvitatta az ipari szö­vetkezetek október 10—11-én (megtartandó IX. kongresszu­sának dokumentumait. Köveskuti Lajos, az OKISZ ein Oké szóbeli kiegészítésében ®z előző kongresszus óta el­telt időszakot összegezve meg­állapította, hogy az ipari szö­vetkezetek teljesítették fel­adataikat. A jövőben azonban csak akkor tudnak eleget ten­ni feladataiknak, ha javítják a gazdálkodást, s növelik ex­portjukat. Ehhez elengedhe­tetlen a fejlesztés. Ha a kong­resszus jóváhagyja, már a jö­vő év elejétől új pénzügyi alapot hoznak létre. Ünnepség a megyei tanácson Oklevél a törzsgárdának Bensőséges ünnepségre ke­rült sor tegnap a Pest Megyei Tanácson. Az alkotmány kö­zelgő ünnepe alkalmából a tanácsi apparátusban hosszú ideje tevékenykedőknek törzs- gárda-oklevelet adott át Ba­logh László, a megyei tanács elnöke. Elismerést kapott: negyvenéves munkájáért Ső- regi János, a Kartali Községi Tanács elnöke; harmincéves munkájáért dr. Kanyik Jó­zsef, a Pest Megyei Tanács VB igazgatási osztályának ve­zetője, Papp Gábor, a Tárno­ki Nagyközségi Tanács vb-tit- kára; húszéves tevékenysé­géért Fekete Bálintné, az Űj- szilvási Községi Tanács elnöke, Györfi Imréné, az Alsónéme­di Nagyközségi Közös Tanács vb-titkára és Szabó Lajos, a Vámosmikolai Községi Közös Tanács vb-titkára; tízéves munkájáért pedig Czira Edit, a Dánszentmiklósi Községi Ta­nács vb-titkára, Glázer László, e Nagybörzsönyi Köz­ségi Tanács elnöke, Pongrácz János, a Kemencei Községi Közös Tanács elnöke és Var­ró István, a Tápiógyörgyei Községi Tanács elnöke. Az elismerések átadásán je­len volt Rónai Árpád, a me­gyei pártbizottság osztályveze­tője és Kuruczné Tóth Éva, a Közalkalmazottak Szakszer­vezete Pest Megyei Bizottsá­gának titkára is. Támogatásra vár a hivatal A gyakorlat a legjobb iskola „Akinek keze egy nemzet zsebében, és kinek kezében egy nemzet fegyvere, az ezzel a nemzettel rendelkezik” — így szól­nak Kossuth Lajos szavai, kiemelve a pénzügyeknek egy or­szág életében játszott fontos szerepét. Ezért van nagy jelentő­sége az adózási rendszer változásáról intézkedő, tavaly no­vemberi minisztertanácsi rendeletnek. Ennek értelmében 1986. július l-jétől megszűntek a kisiparosok és magánkereskedők adóközösségei, s helyüket megyénként és a fővárosban is adó­megállapító hivatalok vették át. A Pest Megyei Adómegállapító Hivatal vezetője Papp Albert, vele beszélgettünk. kintetben: egy ügyintézőre 800 iparos, kereskedő jut. Jóváha­gyott létszámunk 65 fő lesz — jelenleg negyvenhármán va­gyunk. A legnagyobb gond az, hogy ennyi embert se tudok leültetni — nincs hely. Ez munkánkat és az ügyfélfoga­dást egyaránt akadályozza. Egyik osztályunkon még tele­fon sincsen. Helyiséggondja­ink megoldása önerőből nem megy — a Pénzügyminisztéri­um támogatására van szüksé­günk. Állami feladat — A fenti Kossuth-idézet- hez annyit tennék hozzá, hogy a nemzet zsebében levő pén­zeknek csak néhány százalé­kát teszik ki a lakossági adók. Annak idején a rádió és a sajtó is foglalkozott az új hivatalok létrejöttével, s te­vékenységükkel kapcsolatban több téves információ jelent meg. Hangsúlyozni szeretném, hogy e hivatalok funkciója, mint nevük is kifejezi, a ma­gánszemélyek általános jöve­delemadóidnak és forgalmi adóffinafc'fnéfadllapR&'sa, Hőn pedig' ennek bénajtása. Ez utóbbi. továbbra is a helyi ta­nácsok hatásköre, ahogyan a tanácsoké az így befolyt ösz- szeg is. 8 Mi indokolta az adó­megállapító hivatalok létre­hozását? — Az alapvető cél az egy­séges személyi jövedelemadóz­tatás előkészítése, ennek ki­vetése ugyanis e hivatalok fel­adata lesz majd. A másik ok pedig, hogy 1973-ban az adó­megállapítás kikerült az álla­mi feladatok köréből, s he­lyét az úgynevezett társadal­mi adóztatás vette át. Az ipa­rosok közgyűléseiken megvá­lasztották adóközösségeiket, s adójukat önmaguk állapítot­ták meg. Ez a rendszer ak­koriban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bár én ma­gam az adóztatást mindig ki­zárólag állami feladatnak tar­tottam. Az új gazdasági me­chanizmus bevezetésétől kez­dődően megfigyelhető volt a kisvállalkozások előretörése, majd 1980—81-től robbanás- szerű felfutása. Ezt az adóap­parátus sem felkészültségében, sem létszámában nem követ­te. Ez szintén indokolta tehát' az adózásnak az. állami fel­adatok közé való visszakerülé­sét, vagyis az adómegállapító hivatalok életre hívását. A KIOSZ és a KISOSZ képvi­selőinek közremműködésére, helyismeretére természetesen továbbra is számítunk. 0 Milyen körülmények kö­zött kezdte meg munkáját a Pest Megyei Adómegállapító Hivatal? — Megyénk helyzete spe­ciális, hiszen nincs székhelye, s ez komoly elhelyezési gon­dokat okoz. A településhely­zet is' különleges, mert itt a főváros, van agglomerációs körzet, vannak városok és ta­nyavilág is. De amíg a bu­dapesti hivatal dolgozója a hivatal környékén is adózóval találkozik, nekünk 15—80 ki­lométert kell utaznunk, .hogy eljussunk hozzájuk. Eddig a 15 000 Pest megyei iparosra húsz érdemi ügyintéző jutott — természetes, hogy nem tud­ják őket megfelelően ellen­őrizni. A létszám arányaiban az új hivatalban . is megma­radt. A megyék között nálunk a legrosszabb a helyzet e te­Mély vízbe dobják 0 Kikből áll össze a hiva­tal szakembergárdája? Ah — A legjobb adóügyi szak­emberek nem egyetemre jár­tak, hanem 15—20 éves gya­korlatuk során szerezték is­mereteiket. Általános pénz­ügypolitikai és jogszabályis­meretet nyújt az Államigaz­gatási Főiskola, a Pénzügyi es Számviteli Főiskola, és a Marx Károly Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem, de adóügyi szakembereket felsőfokú okta­tási intézményekben gyakorla­tilag nem képeznek. Vélemé­nyem szerint az Államigazga­tási Főiskola lenne a legalkal­masabb arra, hogy vagy a tan­anyagba beépítve, vagy poszt­graduális képzés formájában adóügyre szakosodhassanak a hallgatók. A mostani gya­korlat az, hogy a pályakezdő fiatalokat a mély vízbe dobjuk: nyomban adót kell megállapí­taniuk, és lassan beletanul­nak. De sokkal többet érne, ha tevékenységük tudatos képzésre épülne. A legjobb revizoroknál az a veszély is fennáll, hogy az iparosok át­csábítják őket magukhoz. Az adóügy bonyolult dolog, az iparosok nem szívesen foglal­koznak vele, a szakember pe­dig már néhányuk képvisele­tével is legalább kétszer ak­kora jövedelemhez juthat, mint mondjuk a tanácsi ille­tékhivatalban. 0 Milyen a lakossági adó­morál Pest megyében? — Meg kell különböztet­nünk a bevallási és a befize­tési morált — a mi feladat­körünket csak az előbbi érin­ti. Ez a szakma függvénye is: aki például közületnek dolgo­zik, ezt a jövedelmét kény­telen bevallani. Kevesebbet vall be viszont az, aki maga kalkulálja ki havi jövedelmét, s nem tudunk nála forgalom- számlálást tartani. Az adóbe­vallásoknak évente mintegy 50 százalékát tartjuk reális­nak, s fogadjuk el. A többi esetben kénytelenek vagyunk becslési eljáráshoz folyamod­ni. A Pest Megyei Illetékhi­vatal által öt évre visszame­nőleg végzett adóellenőrzés során átlag tíz esetből hét­ben adóeltitkolást állapítottak meg. Az adóbevallási morál tehát a közepesnél nem jobb. Összefügg ez egyébként a társadalmi morállal is, szem­léletformálásra, szemléletvál­tásra lenne szükség. Rendet teremteni 0 Az elmondottak alapján mi a biztosítéka annak, hogy az új szervezet képes lesz-e a reálisat megközelítő adózta­tásra? — A hivatal létrejöttével egy kézbe kerültek a magán- szektorban dolgozókra vonat-, kózó adatok, s ez alkalmat ad arra, hogy valamivel jobban tudjunk arányosítani. De amíg az adózók jövedelme nem áll rendelkezésünkre, addig csak, ennyit tehetünk. Az igazi meg­oldás az lesz, ha mindenki ön­adózóvá válik, és munkánkat egy komoly számítógépes ap­parátus segíti majd. Ma még a rendelkezésre álló gépeket is csak nyilvántartási felada­tokra használják, pedig a szá­mítástechnika sokkal több le- he|£séget, kínál. Sajnos az adó­ügyiéi! attMábar? nem érfánék a számítógépekhez, a számító- gépesek pedig az adóügyek­hez. Pedig komoly programok vannak az iktatásra például, alkalmazásukkal negyedére le­hetne csökkenteni az admi­nisztrációt. Vagy minősíteni lehet majd a településeket, a szakmákat, s a komputer azonnal kidobja az aránytalan­ságokat. A Pest megyére vo­natkozó adatokat egyelőre Za­laegerszegen dolgozzák fel, de jövőre már a megyei költség­elszámolási hivatal is kap sa­ját gépet. Munkánk eredmé­nyességéhez hozzá fog járul­ni egy fiatal szakemberekből álló gárda kialakítása is — különösen, ha már gyakorla­tot is szerztek. Én ezt a szer­vezetet politikai szervezetnek is tartom, s feladatunknak megfelelően mindent el fo­gunk követni azért, hogy sa­ját területünkön rendet te­remtsünk, hogy évről évre nő­jön a befolyt adó összege, s hogy lelepleződjenek az ügyes­kedők, az adófizetés nélkül nagy jövedelemhez jutók. Mörk Leonóra Kifelé a nyárból, némely dologban keserves tapasztalatokkal gazdagabban. Ilyen, bőrünkön érzett mindennapos eset: hiá­nyoznak a helyettesítők. Megelőzve a tiltakozást, leírjuk: a mondatrész így, hogy hiányoznak a helyettesítők, nem felel meg a valóságnak. Legtöbbször nincsen szó arról, formailag hiányoznak a helyettesítők. Vannak. Csak éppen... Munkaidejük fele Csak éppen nem tudja, nem ismeri, nem vette át az ügyet, nem volt ideje belete­kinteni az iratokba... meny­nyi nem! Amikhez szoros szálként hozzáfűzhetjük a magunkéit: nem értjük, miért van így, nem tudunk kiiga­zodni ezen a képtelen hely­zeten, nem vagyunk képesek tájékozódni a vállat vonoga- tók között, nem látjuk be, nem fogadjuk el, nem tűr­hetjük . Mielőtt elragadna bennün­ket a bosszantó meg a keser­ves tapasztalatok keltette, fenntartotta hevület, torpan­junk meg a nemek sorolásá­ban. Természetesnek, az élet teremtette helyzetnek kell tartanunk, hogy olykor a munkakör tényleges betöltője helyett — a vállalati koope­rációs tárgyaláson, a földhi­vatalban, a cégünkkel kapcso­latban levő fuvarvállaló iro­da régóta ismert helyiségé­ben, a tanács műszaki osztá­lyán — a helyettesítővel ta­lálkozunk, tárgyalunk. Beteg­ség, szabadság, külföldi ki­küldetés, továbbképzés, több­napos tanácskozás, napi érte­kezlet, seregnyi ilyen és ha­sonló ok játszik közre benne, mikor hol, kit találunk, talál­hatunk — nem lelhetünk — meg. Amiből logikusan követke­zik a megfelelő helyettesítés gondja korántsem, korlátozó­dik családi, személyes ügyeink körére, jóval tágabb terep ez! Gyakran ugyanis roppant nagy fontossága van a szó jó értelmében vett személyes kapcsolatoknak, ismeretségek­nek munkahelyi, munkaköri feladataink intézésekor is. Közbevetve: megyei középüze­mekben megkérdezett munka­ügyi szakemberek szerint pél­dául a műszaki ügyintézőik napi idejének több mint afe­lé arra megy el, hogy a kül­ső partner — üzem, hivatal — illetékesét kell tisztázniuk, majd keresniük! A személyes kapcsolatoknak, az ismeretsé­geknek azért nagy a szerepe, mert a hosszú évek óta ve­lünk kapcsolatban álló másik cég, intézmény, hivatal em­bere — aki szintén hosszú ideje ismerősünk — néhány tőmondatból megérti,' mit ké­rünk, mit mondunk, nincsen benne bizalmatlanság... szemben a helyettesítővel, aki nem tud semmit, akinek min­dent elölről kell kezdenünk magyarázni, aki mereven ra­gaszkodik a hivatalos papír A metró további szakasza Tovább épül az észak—déli metróvonal. Az építők (a Mély­építő Vállalat dolgozói) jelenleg a XIII. kerület, Forgách ut­cai megálló és aluljárórendszer szerkezetépítésén és a Rá­kos-patak felett átívelő metró és közúti híd alapépítményén dolgoznak megérkezéséhez és majd az­után kezd intézkedni. Próbáljuk persze megérteni a helyettesítőt is. Belecsöp­pent valamibe, legtöbbször a saját munkája mellett keli — kellene — ellátnia a többlet- teendőket, az adott területről csekély az ismerete, sűrűn nincsen tisztában vele, két nétre, avagy hónapokra vette át az ügyeket, olykor még azt sem tudja, vajon ő vagy eset­leg más valaki az illetékes; kenyeimetlen helyzet. Szinte automatikusan kínálkoznak fel a mentségek: tessék később érdeklődni, előkerestetem az iratokat, kérjük, közöljék írásban, nekem nem adták át az aktakat, csak két hét sza­badságra ment... A munkahely érintett veze­tői sincsenek egyszerű hely­zetben. Nincsenek, mert kevés az ember — a megyében pél­dául tanácsok jelentős cső portja dolgozik öt-hét fős ap> parátussal! —, nehéz elérni, ne legyen teljesen idegen a másik szakterület, az illető váratlanul kényszerült sza­badságra menni, érthetően még váratlanabbul betegedett meg, nem volt idő gondos­kodni arról, valaki leüljön a helyére... A mentségek, a magyarázatok sora itt sem kurta. Akkor tehát? Adjuk kézbe mindenhol mindenki­nek mindenre a menlevele­ket? Fölmérhetjük a hiányzó vagy meglévő helyettesítők gondjának súlyát például ak- kyivha-tudjuk, a megye ipa­rában a közvetlen termelés­irányítók "száma megközelíti a kétezret, azoknak a műsza­kiaknak a tábora pedig, aki­ket távollétük idejére vala­miképpen pótolni kell, felet­te van a hatezernek. A me­gye mezőgazdaságában és er­dőgazdálkodásában majdnem hétezer főnyi a számviteli és egyéb ügyviteli dolgozók se­rege, s adott helyzetben egy bérelszámoló, egy számlael­lenőr hiánya nagyobb zavaro­kat okozhat, mint egy ágazat­vezetőé. A kis létszámú ta­nácsoknál egy-egy tisztviselő három-öt-bét szakterületnek a gazdája, s ha helyettesíteni kell, akkor a munkát átvevő­re kétszer ennyi terület gondja-baja vár...! Ügyfelek csapata Rámondhatjuk persze erre a helyzetre, az érintettek azért (is) kapják a fizetésü­ket, hogy adott esetben he­lyettesítsenek, s amikor ők mennek el, helyettük dolgo­zik valaki. Mindez igaz. Csak éppen »éhány mellékesnek látszó, háttérben maradó té­nyezőről ne feledkezzünk el. A többi között arról, hogy az a bizonyos fizetés gyakran nem valami vonzó, aligha ösztönöz többletfeladatok vál­lalására és teljesítésére, hi­szen — találomra kiválasztva — a megye kereskedelmében a számviteli, ügyviteli dolgo­zók havi átlagbére alig ha­ladja meg a négy és fél ezer forintot. A megye községi ta­nácsainál — mert a nagyköz­ségekben valamivel jobb a helyzet —, az Országos Taka­rékpénztár fiókjainál, a kü­lönböző szolgáltató vállalatok kirendeltségein stb. dolgozók fele (!) havi bérével nem éri el az anyagi ágakban hasonló végzettséggel dolgozók kere­setét, holott ez utóbbiaknak ritkán van napi dolguk ügy­felek csapataival. A szerény jövedelem, a je­lentős munkaterhelés, sok esetben a mostoha munkakö­rülmények közepette kellene, illene meglelni azt. aki egyik óráról a másikra, jobb eset­ben egyik napról a másikra zökkenők nélkül átveszi a többletfeladatokat, aki teljes értékű helyettesítője a vala­milyen ok miatt hiányzónak. S itt nincsen különbség az anyagi ágak és a nem anyagi ágak — az ún. nem termelő területek — között. A ter­melőágazatokban azzal tetéző- dik a gond, hogy a késeden lem, a jó helyettesítés hiá­nyából fakadó tétovaság anyagi veszteséggel járhat. Az anyagi veszteség lehetősé­ge persze más területeken is felbukkan, hiszen — csupán például — ma már ott tar­tunk, hogy a megyében egyet­len általános iskolai tanterem beruházási költsége ynegha- ladja a három és fél millió forintot, egy körzeti orvosi rendelőben levő munkahely kialakítása pedig egymillió forint elköltésével jár. A pél­dák érzékeltetik, szó sincsen arról, mintha a tanácsok szakigazgatási szerveinél, ügy­intézőinél, túl a lakossági fel­adatokon, mindegy lenne, van-e, hiányzik-e a teljes értékű helyettesítő, hiszen a felületes műszaki ellenőrzés — a példáknál maradva — tíz- és százezer forintoknak a meg nem szolgált átutalá­sát teszi lehetővé a kivitele­ző számlájára, vagy éppen az új iskola, orvosi rendelő két- három esztendő elteltével már javításra szorul, annyira Si­lány volt a megvalósítás. Sajnálatosan az ilyen és a vele rokon esetek nem elmé­leti lehetőségek. Napról napra zúdulnak ránk azok a ta­pasztalatok, amelyek hango­san követelik: ki kell alakí­tani azt a rendszert, amely lehetővé teszi a kölcsönös he­lyettesítéseket, amely nem a formális, hapem a tartalmi átadások, átvételek menetét egyengeti, Sőt, előírja, s amely mindezekhez —• nem mellé­kes! — a kellő erkölcsi-anya­gi elismerés, megbecsülés fel­tételeit társítja. Napjainkban — és indok, magyarázat van rá ezernyi — túlságosan sok a rögtönzés, a hamari megol­dás a munkahelyek egy ré­szén, s nyoma sincsen a hosz- szabb távra szóló megoldások kialakításának, a helyettesí­tők célszerű kiválasztásának, betanításának, s a kiemelke­dően dolgozó helyettesítők megbecsülésének, esetleges előléptetésükkor sokoldalúsá­guk figyelembevételének. Valójában sokféle bosszúsá­gunk erre a helyzetre vezet­hető vissza, bár amint mond­ják, a bosszúság még hagy- ján. A nagyobb baj az idő, az adott lehetőség, a felkínál­kozó alkalom stb. elvesztege- tése, ami összesítve, vala­mennyi ilyen ügy vonzatút nézve, tetemes népgazdasági kár. Csak éppen ezt nem tartják számon sehol, főként azok mulasztják el ezeknek a károknak az elkerülhetőségét mérlegelni, akik „elfeledkez­nek” a kellő helyettesítők ki­neveléséről, kijelöléséről, ha rászolgál a kettős munkakör, -feladat ellátásával, akkor en­nek erkölcsi-anyagi elismeré­séről. Mintha sokasodna az ilyen feledékenyek tábora...! Aki eszébe jut Vannak mindenütt varázs­igeként használt szavak. Majd beugrik valaki, le kell ültet­ni valakit a helyére, valaki vegye át tőle, valaki csinálja már meg... Ez a valaki azonban — tisztelet a kivétel­nek — gyakran az, aki ép­pen ráér, aki kéznél van, aki a főnöknek az eszébe jut, aki éppen a folyosón megy, s nem az, aki valóban, a szó igaz értelmében helyettesítő, helyettes lenne. A látszat, hogy hiszen van helyettesítő, csalóka minden ilyen esetben és sok az ilyen eset. Csak ar­ra kellene választ lelni, miért ió az bárkinek is, hogy csaló­ka látszatokkal véli megol­dottnak azt, ami megoldatlan marad ?! Mészáros Ottó . Csalóka látszatok Majd beugrik valaki helyette Néhány tőmondatból megérti, mit kérünk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom