Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-09 / 187. szám

«4« ErjWihdJisk kapcsolatainkat Felső fokú vélemény a felkészülésről Öreg autók bemutatója Délben az edzések szünetében került sor a veterán autók felvonulására A csaknem 40 csehszlovák, oszt­rák és magyar öreg autó bemutatkozását nagy tetszés­sel fogadták a nézők. A felvonulás legöregebb autója egy 1902-es Oldsmobile volt. Egy évvel korábban ké­szült a bemutató egyik különlegessége, az a Laúrin Klement motorkerékpár, amelynek oldalkocsiját vesz- szöből fonták. A legnagyobb tapsot egy 1932-es Maseratti aratta, melyet romjaiból állított vissza eredeti állapotába a magyar Varga Jenő. Ez az együléses versenyautó egyéb­ként 50 évvel ezelőtt részt vett a népligeti versenyen, a felszabadulás után pedig Széles Tibor magyar baj­nokságot nyert vele. A veterán autók szombaton három kategóriában rendezendő versenyen mérik össze mara­dék erejüket. Hoztam füldngót, de minek Jövőre barátokkal Frank W’illiams-szal csapata busza mellett találkoztunk, még nem heverte ki emléke­Száguldás a pályán ... (Folytatás az 1. oldalról.) — Senna mellett voksolok, ö a legtechnikásabb és ő „hairap” a legjobban. Már az edzéseken is nagyon hajt, bi­zonyítják ezt a kicsúszásiai. Ráadásul az autója ás nagyon jó. Bár Fiquet-nek is lehet esélye a benzintakarékos, amolyan fontolva haladó ve­zetési stílusával. Dr. Ilcsik Sándor, Pest me­gye rendőr-főkapitánya, a For­ma—1 Magyar Nagydíj biz­tonsági parancsnoka: — Sok hetes előkészület előzte meg a versenyt a rend­őrség körében is. Nehéz fel­adat például ennyi gépkocsi zavartalan közlekedését meg­oldani. Ezért minden fonto­sabb csomóponton térképek­kel láttuk el a rendőröket, akik készséggel adnak felvilá­gosítást a gyalog vagy jármű­vel érkezőknek egyaránt. — A depók őrzése is a mi feladatunk, még helikopter is rendelkezésünkre áll, ha ne­tán valami történne. De remé­lem erre nem kerül sor. Bulcsu Rezső, a verseny- iroda vezetője: — Minden nagyon szép, az olyan apróságokat leszámít­va, hogy Jean Marie Balastre — a FILA és FISA elnöke — szobájában nincsen hűtőszek­rény. Éppen az után rohanok. Rőhonyi Tamás, a Brazil Grand Prix főszervezője így hasonlítja a két versenyt: — A magyar futam sokkal pontosabban van megrendez­ve, mint a brazil. Ez követ­kezhet abból, hogy sokkal nagyobb állami támogatást élvez. Könnyebb ettől az egész stáb dolga. Ez külföl­dön nem mindig van így. Ap­ró hibák előfordulnak, amit a tervezésnél még nem lehe­tett látni. Ha ezeket az éles sarkokat lefaragjuk, 1—2 éven belül a Magyar Grand Prix lesz a világ legszebb versenye. Sikeres volt a premier Tegnap reggel már gépko­csik ezrei vették az irányt a Hungaroring felé. A kijutás­ban ennek ellenére nem volt különösebb fennakadás, min- deki eljutott a parkolóhe­lyekre és onnan a pályára. A versenyzők a délelőtti szaPadeozeséít tovább is­merkedtek a pályával, fárad­hatatlanul rótták a köröket. A csütörtöki nőm hivatalos edzés legjobbjai tegnap is tartották formájukat. Reme­kül hajtottak. De az egész mezőnyre elmondható, hogy fokozták a tempót. Többen még nem érezték eléggé a kanyarokat, nem tudták autójukat az aszfalton tarta­ni, s kicsúsztak a pályáról. Sérülés azonban ezúttal sem tölrtént. A délelőtti szabadedzésen Nigel Mansell bizonyult a leggyorsabbnak Williams— Hondájával. Ideje: 1 perc 32,679 másodperc, ezzel maga mögé utasította Piquet-t (1:32,992) és Senmát (1:33,046). Igazán élesre délután for­jKoszorúzás Az edzések után került sor a főépület földszintjének fa­lán elhelyezett Szisz Ferenc- emléktábla avatására. Szisz Ferenc nyerte Renault kocsi­jával a világ első Grand Prix- versenyét, melyet Franciaor­szágban rendeztek 1908-ban. Az emléktáblán koszorút helye­zett el Kiss Dezső, a Magyar Autóklub elnöke. Slpula Ist­ván, a Magyar Autó- és Mo­torsport Szövetség elnöke, va­lamint Eszterváry Ervin, az autóklub veterán autós szak­bizottságának titkára. A tábla előtt tisztelgett Alain Prost, a tavalyi Forma—1-es vb győz­tese is. Erre a hétvégére előkerültek a kempingf elszerelések is Christian Danner Arrows—BMW-jcnck olajhűtőjcből kiíröcs- cscnt a folyadék a turbófeltöltőre, és óriási füstfelhőt húzva maga után érkezett a német pilóta a boxba. Szerencsére való­ban nagyobb volt a füstje, mint a lángja! Így aztán nem tör­tént baj. dúlt a helyzet, amikor pon­tosan 13 órakor kiszáguldot­tak a versenyautók az első időmérése» edzésre. Itt már a rajtkockákért folyt a küz­delem. Bár a kialakult sor­rendet még közel sem lehet véglegesnek tekinteni, hiszen hátra van még a mai edzés. A délutáni időmérés sze­rint változatlanul a Wil­liams—Hondák voltak a leg- gyofsabbak. Mansell 5-ös rajtszámú autójával I perc 30,516 másodperc alatt tett meg egy kört, a 6-os számú autó volánja mögött Piquet- vel 1 perc 31,417 másodper­ces eredményt ért el. A so­kak által esélyesnek tartott Senna Lotus—Renault-jával a harmadik legjobb időt (1:32,281) futotta. Figyelemre méltó az oszt­rák Beirger teljesítménye Ba- netton BMW-jével, csütörtö­kön még mindössze a 15. he­lyen végzett a nem hivatalos edzésen, tegnap pedig föl­tornázta magát a negyedik­re 1 perc 32,888 másodperces köridejével. Alig valamivel több, mint két másodperccel maradt le Mansell mögött. Keke Rosberg csak a 7. helyen áll a délutáni időmé­rés szerint (1:34,146), de ds- iiigt bebizonyította, hogy rá­szolgált a száguldó finn el­nevezésre; a célegyenesben az ő McLaren autója száguldott a legnagyobb sebességgel — s ez egyben a Hungardring eddigi rekordja is —, a mű­szerek 296 kilométeres sebes­séget mértek. Csak összeha­sonlításként: Mansell legna­gyobb sebessége 290 kilomé­ter volt óránként. De mint az eddigiekből is láthatjuk, nem ez dönti él, ki rajtolhat a legjobb kockából. Az eredmények nemcsak a versenyzőket, de a pályát is minősítik. Lassan, lassan — legkésőbb vasárnap — kide­rül, „mire képes” a Humga- roring. Eddig annyi bizonyos, hogy 1 perc 40 másodpercnél rosszabb időt csak a kanadai Berg (Osel'la Alfa Romeo) és a holland Rothengatter (West Zakspeed) futott. Igaz, az utóbbi csak hét körön keresz­tül volt a pályán, mivel autó­jának motorja felrobbant. A legtöbb kört egyébként a brit Brundle (Tyrell Renault) fu­totta: tizenkilencszer szágul­dott végig a Hungairoringen. Gereben Ferenccel, aki Du- naharasztiról érkezett a mo­gyoródi pályára, előbb a kora reggeli, majd az időméréses edzés után, két órakor talál­koztunk. Első látásra is két különbséget fedezhetett fel rajta az ember: az egyik a napégette, vörös színű arcbő­re, a másik pedig lelkes be­széde. Mint kiderült, a 23 éves fiatalember rajongója a Forma—1-es versenyeknek, betéve tudja az egyes istál­lók menőinek nevét, gondol­kodás nélkül sorolja a nagy verseny egyes állomásait, és most nagyon boldog, hogy sze­Délben hétágra süt a nap, a természetes árnyékot adó fa kevés. A hőség próbára teszi az ember tűrőképességét. A számos, szolgálatot teljesítő mentőautó közül a külső gyű­rűben kerestük fel Kutasi End­re mentőkocsi-parancsnokot, hogy nála érdeklődjünk: volt-e tennivalójuk délelőtt, A meleg miatt többen rosz- szul lettek, elájultak, őket lát­tuk el. Nagyon veszélyes az ilyen hőség, de hát erre már korábban sok helyütt felhív­tuk az Ide látogatók figyelmét. Napernyő, sapka nélkül sok kellemetlenséget okozhat ez az időjárás. Nyomatékosan alá­húznám tehát még egyszer, hogy. a tűző napon ne tartóz­kodjon senki hosszabb Ideig fedetlen fővel, és fogyasszon megfelelő mennyiségű folya- uSibt. tetőt, Ja(vos«f ­mélyesen is eljuthatott egy ilyen viadalra. — Fantasztikus ez az egész, így, ahogy van. A pálya, az autók, maga a légkör. Egy ki­csit féltem a hangerőtől, ezért földugót is hoztam, de nem volt rá szükségem. Eljövök a A porban előttünk apró gye­rek botorkál édesapja mellett. Mi nehezen vesszük a levegőt, ő beszél, beszél — be nem áll a szája. Elsőként arra próbál­ja rávenni az édesapját, hogy jó közeire, az első sorba ül­jenek, hogy mindent jól lás­sanak és halljanak. Áz apa megnyugtatja, hogy az utóbbi­ból bőven kijut majd nekik. Ezután egy kis szünet követ­kezik, majd ismét a vékony­ka gyerekhang: — Azért is kell az első sorba ülnünk, mert ha nem figyelnek, átmá- szok a kerítésen, beugrók egy kocsiba, és futok egy pár kört. — És velem mi lesZ? — kér­di az apuka. — Nem viszel magaddal? — Ah, nem — nagyon veszé­lyes. Hála a Forma—1-nek... ... megtörtént, amire igazán nem számíthattunk. Egy építke­zést hozzáigazítottak valamihez, ami egyébként akadályozott volna valamit. Nevezetesen a Forma—1 közönségét, de így aztán gond nélkül eljuthatnak — reméljük — a repülővel érkező nézők a Hungaroriingre. A Ferihegyre vezető út javításáról, átépí­téséről van szó, aminek lezárását — ki tudja miért — éppen erre az igazán frekventált hétvégére tették volna. S hogy miért e nagy ováció? Emlékszünk, amikor a ke­rékpárverseny napjára időzítettéle egy versenyútvonalom lé­vő szakasz aszfaltozását, vagy a BNV idején kezdődő mozgó­lépcső-javításra. Most, bár a terv szerint ezen a héten kezdő­dött volna a Ferihegyre vezető út építése, rugalmasak voltak az illetékesek és átütemezték. Köszönet érte, és hála a For­ma—1-nek... Közlekedési tájékoztató Az Ütlnform tájékoztatója a Forma—1-es versennyel kapcsolatos közlekedésről. Tömegközlekedés, BKV, HÉV, Örs vezér tér, Hunga­roring. Szombaton és vasárnap 4 percenként. HÉV-megálló a célka­putól 1300 méterre van. Autóbusz: Árpád híd—Mogyoród, közlekedik igény szerint, 2—6 percenként. Az autóbusz-végállomástól az A kapu 1800 méterre van, a G kapu 1500 méter. Minden tömegközlekedési jár­művön a tarifa 40 forint személyenként oda-vissza. Javasoljuk, hogy a tömegközlekedést vegyék igénybe. A parkolóhelyek díjai 50 forint naponként. Jegy a helyszínen kapható. A parkolóhelyek délutáni ki­ürülése hosszabb időt fog jelenteni, ami a 4 órát is elérheti. Forga­lomkorlátozás. A Budapest—Főt—Mogyoród úton a mogyoród—kere- pestarcsai úton és a mogyoród—tabai úton csak a tömegközlekedési járművek és a célforgalom haladhat. A taxik is itt közlekedhetnek. A célforgalmat azok vehetik igénybe, nkik ezekben a községekben állandó lakosok, vagy a helyi tanácstól erre engedélyt kaptak. A parkolókba vezető utakon a délelőtt folyamán a parkolók felé, a délután folyamán pedig a parkolókból kifolé lesz egyirányú a for­galom. Az Ütinform a rádió Napközben műsorán keresztül állandóan ad forgalmi információt, valamint a helyszínen a hangosbemondón keresztül tájékoztat mindenkit a hazautazás leggyorsabb és legrö­videbb útjáról. második hivatalos edzésre is, és természetesen itt leszek va­sárnap a futamon. Jövőre mar a barátaimmal jövök, és sá­torban itt töltünk Mogyoród környékén néhány napot. zetes autóbalesetét. — Jól va­gyok már — válaszolta kér­désünkre. — Az önök hazája nagyon tetszik, Budapest gyö­nyörű, a pálya pedig fantasz­tikus — mondta a kitűnő csa­patvezető. Ez a mi tortánk Elsápadtunk irigységünkben, amikor tegnapelőtt délben az Atrium Hyatt Hotelban Alain Prostot tortá­val köszöntötték századik nagydíjrajtja alkalmából. Ugyanis kis Forma—1 hírlapos stábunk már előzőleg elhatározta, hogy Nigel Mansellt — aki Budapesten teg­nap ünnepelte 32. születésnapját — egy szép tortával fogja felköszöntem. A Prost-akció idején rendelésünk már a Gerbeaud igazgatóűojének- ifódájábab ?íbli. “ Azon tanakodtunk, nem sok-e két torta egy Grand Prix-n? Ügy döntöttünk, hogy nem. Így aztán tegnap az időmérő edzés után az idei világbajnokság éllovasa átvehette munkatársunk kezéből a szép mívű tortát és Forma—1 Hírlapunk egy tiszteletpéldányát, amelynek címlapjáról saját képe idézte velünk együtt: Happy Birthday to you! Kitüntetések ! Késő délután a Közlekedési Minisztériumban megrende­zett ünnepségen Urbán Lajos kitüntette a pálya tervezésében, építésében, a verseny megszervezésében kiemelkedő teljesít­ményt nyújtó szakembereket és újságírókat. Auth Györgyinek, az építkezés miniszteri biztosának a Munka Érdemrend arany fokozatát, Balogh Tibornak, az Autóklub főtitkárának, a For­ma—1-es GT soros elnökének, valamint Horváth Árpádnak, a minisztérium osztályvezetőjének, aki a szervezés első percétől koordinálta a munkálatokat, a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát nyújtotta át. öten kapták a kitüntetés bronz fokozatát, tizennyolcán kiváló munkáért miniszteri kitüntetésben része­sültek, tízen pedig miniszteri dicséretet kaptak. Heten pénz­jutalomban részesültek. Kihasználják a pályaleheiőséget A sportvezető tipp je Az nem titok, hogy a sok lelkes támogató mellett vol­tak, vannak a magyarországi Forma—1 versenynek ellenzői is. Amikor megkerestük Sze­mes Árpádot, a Pest Megyei Tanács testnevelési, és sport­osztályának „második embe­rét”, elsősorban arra voltunk kíváncsiak, ő melyik csoport­ba tartozónak vallja magát. — Mint sportvezető és mint magánember is nagyon örülök annak, hogy hazánkban ilyen komoly versenyt rendeznek. — Jelent-e a Pest megyei sport irányítóinak többlet- munkát, -feladatot ez a nagy­szabású rendezvény? — Egyelőre a propaganda szempontjából jelent nekünk és aktíváinknak pluszfelada­tokat, de később szeretnénk a viadal közben és utána kü­lönféle autós, kerékpár- és futóprogramokat szervezni, többféle célra hasznosítani en­nek a remek pályának az adottságait. Végezetül termé­szetesen az iránt érdeklőd­tünk, hogy kire tippel, ki nye­ri a Magyar Nagydíjat? A válasz: Senna! Előmelegítik a gumikat. Tudósítottak: Bódl István, Gér József, M. Nagy Péter, Vereszki János. Fotó: Barcza Zsolt. Han- csovszkl János, Roóz Péter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom