Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

8 1986. JÜLIUS 1., KEDD IREK SS MII 1986. július 1. Kedd. líilil Tihamér napja. A Nap kél 4.51 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 1.10 — nyugszik 15.35 órakor. BVÁlí IIÁ Vtf'l IHM A HAS« Már hosszabb időre kisüt a nap, és inkább csak délután várható helyi zápor és zivatar. Napközben többfelé élénk, he­lyenként erős lesz az északi szél, s zivatarban átmeneti szélerősödésre kell számítani. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 21 cs 26 fok között várható. — LOSONCZI PÁL, az El­nöki Tanács elnöke, hétfőn megkezdte évi rendes szabad­ságát. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács dr. Bar- tos Istvánt, az Országos Tár­sadalombiztosítási Főigazga­tóság vezetőjét több évtizedes eredményes szakmai és társa­dalmi tevékenysége elismeré­seként. nyugállományba vonu­lása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend­del tüntette ki. A kitüntetést Csehák Judit, a Miniszterta­nács elnökhelyettese adta át, jelen volt Ballai László. az MSZMP KB osztályvezetője. Sobieski-cmléktúra Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a már hagyo­mányos Sobieski János nem­zetközi vízdtúrát a Dunán. A résztvevők Mosonmagyaróvár­nál szálltak vízre, s azóta már túlvannak a Pest megyei sza­kaszon. Ebben az évben több mint hatvan lengyel evezős mellett ugyanennyi magyar résztvevője van a túrának. Üt­jük végcélja Mohács. MEGHALT PAPP ISTVÁN Az MSZMP Fejér Megyei Bizottsága, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgo­zók Szakszervezete, az Ipari Minisztérium és a Videoton Elektronikai Vállalat dolgozói megrendültén tudatják, hogy Papp István állami díjas, a Videoton Elektronikai Válla­lat vezérigazgatója június 29- én, 66 éves korában, közúti baleset következtében meg­halt. Temetéséről később in­tézkednék. SZERDÁN nyeréménybe- tétkönyv-sorsolas Az Országos Takarékpénztár jú­lius 2-án, szerdán Szilvásváradon, a SZOT-üdülőben rendezi meg a nyereménybetétkönyvek idei má­sodik negyedévi, 140. sorsolását. A sorsoláson minden június 28-ig váltott, és a sorsolás napján for­galomban levő nyereménybetét­könyv részt vesz. A nyereményösszeget a betét­könyvet kiállító OTP-fiók, posta- hivatal, vagy takarékszövetkezet július 18-tól fizeti ki. A rendőrség kéri A Győr! Rendőrkapitányság többrendbeli csalás vétségének ala­pos gyanúja miatt nyomozást foly­tat Csillag Tibor Béla győri lakos ellen. Csillag alaposan gyanúsít­ható azzal, hogy az elmúlt két év­ben az országot járva különböző nagyságú összegeket vett fel el­romlott gépkocsija javíttatására hivatkozva, a pénzt nem fizette vissza. Csillag ezzel a módszerrel elsősorban egyházi személyeket károsított meg. A rendőrség kéri azokat a káro­sultakat, akik eddig még nem tettek feljelentést, hogy jelentkez­zenek a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán — Győr, Zrínyi út 54. — személyesen vagy tele­fonon a (96) 17-024 ll-96-os szá­mon, illetve a lakóhely szerinti il­letékes rendőrkapitányságon. A korszerűbb, frissebb tájékoztatásért Helikopter a tévének A közvélemény gyorsabb és korszerűbb tájékoztatásának, illetve újszerű közvetítési for­mák és képi megoldások ki­alakításának elősegítésére a Honvédelmi Minisztérium egy felújított KA—26 típusú heli­koptert adott át a Magyar Te­levíziónak. Az erről szóló megállapodást Horváth István altábornagy, politikai főcso­portfőnök, honvédelmi mi­niszterhelyettes és Gerencsér Ferenc, a Magyar Televízió általános elnökhelyettese hét­főn írta alá. G. I LEIBNITZ HAROMSZAZNEGYVEN éve, született Gottfried Wilhelm Leibnitz (1646—1716) német fi­lozófus, természettudós és ma­tematikus, a matematikai logi­ka előfutára, a differenciál- és integrálszámítás egyik úttörője. Filozófiai idealizmusában a nyugat-európai fejlődéstől el­maradt német burzsoázia gyen­gesége tükröződik vissza. 1676- ban Newtontól függetlenül fel­fedezte a differenciál- és az integrálszámítást. Módszere lényegesen különbözött az em­lítettétől, aki előbb megírt e tár­gyú eredményeit később publi­kálta. A sorelmélet terén is je­lentősét alkotott. 1673-ban szer­kesztett számólógépéért a lon­doni akadémia tagjává vá­lasztotta. 1700-tól az általa ala­pított Berlini Tudományos Akadémia elnökeként is tevé­kenykedett. Nyújtott ügyfélfogadás, szombati ügyelet Postafiók az üzemben A munkaidőalap védelme érdekében hozott miniszterta­nácsa . rendelet értelmében jú­lius 7-től módosul a postahi­vatalok nyitva tartási ideje. A részletekről tartott sajtótájé koztatót tegnap délelőtt a Bu- pest Vidéki Postaigazgató­ság székházéban Szathmári Géza igazgató. Mint elmondta megyénkben például a na gyobb vállalatok területén már eddig iá nyitottak felve­vőhelyeket, így a Csepel Autó gyárban, az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban, ahol a válla­A Uj részleg a Weil Emil Kórházban Megyeieket is fogadnak Hétfőn átadták a gyógyítás­nak a fővárosi Weil Emil Kórház onkoradiológiai osztá­lyának- új részlegét. Az ün­nepségen dr. Szendrényi Já­nos főigazgató elmondta: 34 millió forintos beruházással, illetve felújítással alakították ki a 88 ágyas részleget. A meglevő épület bővítésével az eddiginél több beteget része­síthetnek sugárkezelésben. Megszűnik a zsúfoltság, ked­vező feltételek között láthatják el mind a pesti kerületek, mind Pest, Heves és Nóg- rád megye azon lakosait, akiknek ilyen gyógyítás szük­séges. A GATE lesz a házigazda Hékedalosok találkozóba Az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront Gödöllő Városi Bizottsága augusztus 30-án megrendezi a Gödöllői ATE-soortcsarnokban az ama­tőr békedalosok országos ta­lálkozóját. A tehetségkutatc rendezvényre szólóénekeseket illetve 2—3 tagú kisegyüttese­ket várnak, akik dalaikkal, műsoraikkal a béke gondola­tát kívánják erősíteni, s a ma­gyar békemozgalom céljainak megvalósításához akarnak hoz­zájárulni. A zsűri külön érté­keli az előadókészséget, a kap­csolatteremtést a közönséggel, Illetőleg a saját szerzeményű dalok előadását. A legjobb produkciókat öt­ezer forintos nívódíjjal jutal­mazzák, s a tehetséges dalo­sokat hazai és nemzetközi bé­kerendezvényein szerepelteti az Országos Béketanács. Je­lentkezni július 20-ig lehet, a HNF Gödöllő Városi Bizottsá ga címén: 2101 Gödöllő, Sza­badság u. 2. Pf.: 45. A ren­dezők kérik, hogy a dalok szövegét gépelve vagy kazettán küldjék be a jelentkezők, hogy azokat műsorfüzetben kinyom­tatva a közönség rendelkezé­sére bocsáthassák. Pozsony—Moszkva Sznmwzédaínk tévéiből POZSONYI TV 10.10: Mindent egy perc alatt. Szórakoztató vetélkedő 17.25: Sportrevü. Magazin 17.55: Nyugat-szlovákiai magazin 18.30: Tudományos és műszaki magazin 19-.30: Tv-híradó 20.00: Antómesék. MDK-film v 22.15: Esti hangverseny 2. MŰSOR 20.00: Fiatalok tévéklubja 22.10: Anno domini 1573. Jugo­szláv tévéfilm. 3. rész A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ műsorából Magyar Idő «zerlnt! 7.40: Nem jön álom a szemére. Színmű 9.40: Hírek 12.50: Dokumentumfilm 13.40: Filmkoncert 13.50: Hírek 13.55: Tudósítóink jelentik 14.25: Mi okból és miért? 14.55: A barátság kórusa 15.40: Dokumentumfilm 16.00: Élet és tudomány 16.30: Rajzfilm 16.45: Világhíradó 17.00: A Csajkovszkij-verseny naplója RÁDIÓ ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt? 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Társalgó 9.49: Nemzetközi mesefesztivál 10.05: Sztrogoff Mihály 10.34: Éneklő Ifjúság 10.49: Csembalóművészek 11.38: Bethlen Kata önéletírása 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Holnaptól nem szeretlek 13.44: Könnyűzene 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelódiák 13.0Ó: Arcképek a lengyel Iroda­lomból 15.40: Poggyász 16.05: Kérhetek valamit? 17.00: Rádiós hangmérnökök portréja 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt. •. 18.30: Esti Magazin 19.15: Kilátó 20.00: Idősebbek hullámhosszán 20.45: Három lakodalmas 21.15: Liszt: Hamlet 21.30: Egészség a művészetben <52.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Énekkari műsor 22.45: Iskolapéldák 22.55: Edwin Fischer zongorázik 23.45: Szimfonikus zene 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika 9.05: Napközben 12.10: Fúvószene 12.30: Népdalok 13.05: Popzene sztereóban 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Betűtenger 15.05:* A Stúdió 11 felvételeiből 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Válasz 18.30: Gramofonalbum 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Bigbandzene 20.25: A gyermek és világa 21.05: „Túl fiatal vagyok a szere­lemhez” 21.50: A V» Moto-Rock együttes új nagylemezéről 22.14: Mikrofonák 23.20: Nótacsokor 0.15: Éjfél után TELEVÍZIÓ 8.30: Szünidei matiné 16.15: Három nap tévéműsora 16.20: A találmányok története 17.00: Nemcsak nőknek 17.20: Tegeződő 18.10: Diagnózis 18.30: Iparvilág 18.50: Mini-Stúdió ’86 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 1. 20.05: Nők a pult mögött 20.55: Betüreklám 21.00: Stúdió ’86 22.00: Édes hazámnak akartam szolgálni 22.45: Híradó 3. 22.55: Himnusz 2. MŰSOR 18.10: Sakk-matt 18.30: Körzeti adások 19.35: Almok 20.00: Nyitott műhely 20.15: Párbeszéd 20.40: A Madarak Hangját Hall­gatók 20.50: Történelmi kastélyok 21.00: Híradó 2. 21.20: Reklám 21.25: Utazás a sötétségben 17.50: Néhány nap Oblomov életé­ből. I. rész 19.00: Híradó 19.40: Csajkovszkij zenei ver­seny 19.55: Néhány nap Oblomov éle­téből. II. rész 21.00: Világhíradó 21.20: A rezidens tévedése. II. rész 22.40: Sportműsor 23.01: A Birjozka együttes műsora Érvényben: július 1-jétől Valu faár folyamok Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys. forintban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia fraifk Görög drachma a) Holland forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Noruég korona NSZK márka Olasz lira (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár 6 768,52 2 985,57 98,28 542,07 864,26 630,19 31,46 1 783,99 269,47 11,69 3 183,64 7 187,20 3 170,25 10-1,36 575,59 917,72 669,17 33.40 1 894,35 286,13 12.41 3 380,56 15 079,65 16 012,41 588,57 624,97 2 009,66 29,28 285,99 29,56 31,47 2 459,57 620,46 4 419,84 2 133,96 31,10 303,67 31,38 33,41 2 611,71 658,84 4 693,24 4 587,27 ECU (Közös Piac) 4 320,05 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as. Leesett a gumimatracról Vízbe fnlladt A Ráckevei-Duna-ágban ki­alakított szabad strandon gu­mimatracon napozott Török Zoltán 10 éves és Török János fi éves kiskőrösi kisfiú. Egyi­kük sem tudott úszni. A part­tól mintegy 25 méterre lehet­tek, amikor Török Zoltán le­esett a gumimatracról és a víz­be fulladt. A rendőrség tovább vizsgál­ja a baleset körülményit. lat nemcsak helyiségét, hanem dolgozót is biztosított. Az ed­digi tapasztalatok alapján egyértelműen mondható: jövő­je van e kezdeményezéseknek, s hasonló megoldással másutt is élni kívánnak. — Az új nyitva tartási rend­szert egyeztettük a helyi ta­nácsokkal — szögezte le Szath­mári Géza. — A kistelepülé­seken az eddigi tapasztalatok szerint indokolt hétfőnként várni nyújtott időben az ügy­feleket, vagyis reggel 8-tól délután 17 óráig. Keddtől pén­tekig 8—16 óra között tarta­nak majd nyitva. Mindenütt egységes időpontban, mert pél­dául ott, ahol csak kézi kap­csolású telefon-összeköttetés van, így diktálja az ésszerű­ség. A felvett küldeményeket ugyanis el kell juttatnunk az országos szállítási rendszerbe. A volt járási székhelyeken, illetve a városokban szomba­ton is Várják a lakosságot, egészen délig. Akárcsak a ki­emelt üdülőterületeken, pél­dául a Dunakanyarban, illet­ve Ráckeve térségében. Mint a tájékoztatón meg­tudtuk. Nagykőröst rövidesen bekötik a crossbarrendszer­be. Vonalbővítés várható Ceg­léden, Dunakeszin, Budaörsön pedig további konténerköz­pont üzembe helyezését- ter­vezik. A posta illetékeseinek ígérete szerint az augusztusi Forma—1 verseny helyszínén hetven nyilvános telefonfülkét állítanak fel. F. E. Segít az eszperantó Agrárklub alakult A szakmai tájékozódás, a külföldi tapasztalatok átvéte­lének egyik legfontosabb esz­köze a nyelvtudás. A Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyi szervezetének tagjai a hatékony nemzetközi kapcsolatok fejlesztése érde­kében tegnap délután a Ma­gyar Eszperantó Szövetség Pest Megyei Bizottságával együttműködve, budapesti köz­pontjukban megalapították az Agrár Eszperantó Klubot. Az alapítók várják a további je­lentkezőket. Az érdeklődő szakemberek aktív közremű­ködésére számítanak a nem­zetközi, szakmai kapcsolatok ápolásában, fejlesztésében, az agrártudományok külföldi eredményeinek megismerésé­ben a nemzetközi nyelv hasz­nálatával is. A könnyen és gyorsan elsajátítható eszpe­rantó gyakorlásához segítséget adnak a tanulni akaró klub­tagoknak. Egyetemek, főiskolák! Kinevezések Rektori, egyetemi tanári ki­nevezések átadó ünnepségét tartották hétfőn a Parlament kupolacsarnokában. A Minisztertanács a rektori teendők ellátása alól — mun­kásságának elismerése mellett — felmentette dr. Czibere Ti­bort, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektorát, dr. Dimény Imrét, a Kertészeti Egyetem rektorát, dr. Endrőczi Elemért, az Orvostovábbképző Intézet rektorát. A kormány a rek­tori teendők ellátásával meg­bízta Kovács Ferencet a Ne­hézipari Műszaki Egyetemen, dr. Kulka Frigyest az Orvos- továbbképző Intézetben," dr. Szilárd Jánost a Szegedi Or­vostudományi Egyetemen, dr. Tamássy Istvánt a Kertészeti Egyetemen. Negyvenhármán egyetemi tanári kinevezésit kaptak. A kinevezési okiratokat Csehák Judit miniszterelnök­helyettes adta át, A kinevezé­si ünnepségen jelen volt Lá­zár György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Ezt követően a Néprajzi Múzeum aulájában rektorhe­lyettesi, dékáni, egyetemi do­censi. főiskolai tanári megbí­zásokat adott át Földiák Gá­bor művelődési minkszmrhe- lyettes. A MÉM-ben Váncsa Jenő mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter ugyan­csak agrár-felsőoktatási veze­tői megbízásokat adott át. ★ Az Elnöki Tanács dr. Czibe­re Tibor Kossuth-díjas tan­székvezető egyetemi tanárnak, a Nehézipari Műszaki Egye­tem rektorának, a műszaki tudomány doktorának ered­ményes munkája elismerése­ként, rektori megbízásának le­járta alkalmából a Magyar Népköztársaság aranykoszorú­val díszített Csillagrendje, dr. Domonkos Sándornak, a Kan­dó Kálmán Villamosipari Mű­szaki Főiskola főiskolai taná­rának eredményes munkája el­ismeréseként a Munka Érdem­rend arany fokozata kitünte­tést adományozta. Dr. Hor­váth Róbertnek, a József At­tila Tudományegyetem tan­székvezető egyetemi tanárá­nak oktató-nevelő és tudomá­nyos tevékenysége elismerése­ként, nyugállományba vonulá­sa alkalmából, dr. Horváth Zoltánnak, a Nehézipari Mű­szaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának több év­tizedes oktató-nevelő, kutató­munkája, valamint tudomá­nyos-közéleti tevékenysége el­ismeréseként, nyugállomány­ba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetéseket Dre- cin József művelődési minisz­tériumi államtitkár, illetve Földiák Gábor művelődési miniszterhelyettes adta át. Rájuk zuhant a rakomány Utasa életét vesztette Fékezésnél. Dunakeszin a Kovács János 46 éves szövet­kezeti tag által vezetett teher­gépkocsi rakománya, mely nem volt rögzítve, fékezésnél a rakfelületen tartózkodó Csaba Pál 46 éves nehézgép­kezelőre és Csaba Attila 17 éves tanulóra esett. Mindket­ten megsérültek. Azonnal meghalt. Gyálon Rácz Ferenc 21 éves gépko­csivezető személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára, és ott felborult. Utasa, Laka­tos Andor 17 éves segédmun­kás a helyszínen meghalt. Rácz Ferenc vezetői engedé­lyét bevonták. Kisodródott. Érden Nagy Sándor 34 éves rokkantnyug­díjas ittasan vezetett személy- gépkocsival az úttestről kisod­ródott és felborult. A baleset következtében utasai közül Tihanyi László 35 éves festő és Czégly Tiborné 37 éves háztartásbeli súlyos sérülése­ket szenvedett. A 26 éves Ba- bisák Istvánné könnyebben megsérült. A személygépkocsi vezetőjének a jogosítványát bevonták. őrizetbe vették. Gáspár Gp- za 42 éves pék, mogyoródi la­kos nem az út- és látási vi­szonyoknak megfelelően ve­zette személygépkocsiját, és a XVII. kerületi Tarcsa utcá­ban egy útmenti fának ütkö­zött. A baleset következtében a gépkocsi utasa, Szlaukó Mi- hályné 27 éves gépírónő, bu­dapesti lakos a helyszínen meghalt. Gáspár Gézát a rendőrség őrizetbe vette, jogo­sítványát bevonta és eljárást indított ellene. A rendőrség tovább vizs­gálja a balesetek körülmé­nyeit PEST MEGYEI HÍRLAP Telefon: 45-352. gOdüIAöi hIRI.!AP, 2750. Telefon:'398. - VÁCI HÍRLAP, Vác,' Lenin Út 45. Pf.~32;''2601. TelttföntTo-ÖáT-'A laVőVelőáHítj’a a'szTkVa^üapnyomda“ Budan^22 -7> “ 2ÍA^Y^ÖKÖSI- «,RLAP> ’ NegykeTó^;'Hőíök't«eU5. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál. a hírlapkézbesíiőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőíizetősi és LaDenitáS' írnriiníi rarr5™ZoRán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 213-96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra, a lap árat 8 oldal-iioFt2M Ft®“?aPest V"’ nádor tér 1. _ 1900-.közvetlenül 25«,- Ft. egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,-Ft, - ISSN 0133-0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HÜÍ.ISSN nm-260n VcerféAi!°Ih-,.1ilplg ,. i?:T Ft' egy negyedévre n».— Ft, félévre »SN 0133-»«! (Moawi Hírlap), ISSN 0133—2108 ^Nagykőrösi Hírlap), jsőH 0138—2781) (Váci Hírlap), ' ^ ' e^eai Hírlap), ISSN 02#a~»«7 ©rdi Hírlap), JBäöfrmäi—ia»? (CU&puöt íi-rUa), — Ütépítés Solymáron. Több száz méter új útfelületet kap Solymár az elkövetkező hetek­ben. A Rákóczi utcában négy­száz, a Petőfi utcában száz­méteres szakaszt aszfaltoznak. Sor kerül rövidesen az Anna és a Munkás utcára is, ám csak az ivóvízvezeték cseréje után. — Vásár Ráckevén. Július 7-én, hétfőn országos állat- és kiradóvásár lesz Ráckevén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom