Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-08 / 159. szám
! 1986. JÜLUJS 8., KEDD Oktatási központ A rehabilitáció újszerű módja Esztendők óta visszatérő téma Százhalombattán a szociális gondozó létrehozása. Azonban —, bár erre nagy szükség lenne — anyagi fedezet hiányában belátható időn belül erre nem kerülhet sor. A következő tervidőszak közép- és hosszú távú településfejlesztési koncepciójába sajnos bele sem fér a szociális gondozó. Már az is előrelépést jelent, hogy a közeljövőben felépül és megkezdi működését az öregek napközi otthona. Eredetileg a vállalatok feladata lenne a rehabilitációs munkakörök létesítése, azonban erre sem nyílik még lehetőség. Ha a vállalat sem tud munkahelyet biztosítani, a településen sincs szociális foglalkoztató, nem sok reménye marad az egyébként is hátrányos helyzetben levő polgárnak, hogy valamilyen keresethez jusson. Ilyenkor egy megoldás marad: szociális támogatást kiutalni a rászorulóknak. Az egyén érdeke A gondon segítendő, az Egészségügyi Minisztérium megbízta a szociális intézetek központját, hogy alakítsanak ki egy kísérleti rehaoi- litációs oktatási központot. Ennek eredményeként Budapesten, a Csepel Művekben létrejött ez az átképző intézmény. Az új oktatási központ teljesen független a vállalatok rehabilitációs tevékenységétől. A vállalatoknál külön jogszabály határozza meg az átképzés módját. Ha erre nincs mód, s ez bevált gyakorlat. önálló rehabilitációs egységet hoznak létre a csökkent munkaképességűek foglalkoztatására. Ezek léte a termelőegységektől függ, érdekük határozza meg, hogy fenntartsák-e a rehabilitációs részlegeket. Azok, akiknek eddig nem volt módjuk ilyen helyeken elhelyezkedni, vagy új ismeretekkel bővítve tudásukat, szélesíteni az elhelyezkedési lehetőségek körét, a jövőben a Csepel Műveknél különböző --szakmákban, tehetnek vizsgát. Elsősorban a kisebb fizikai megterheléssel járó munkakörökre képezik ki a rászorulókat. Háztartásigép-szerelő, elektronikai műszerész, műszergyártó és karbantartó, anyagvizsgáló, gvors- és gépíró, valamint SZTK-ügyinté- zői szakképesítést szerezhetnek az itt tanulók. Kapun belül Kik jelentkezhetnek ide? Az alsó korhatár 18 esztendő. s olyan személyek, akik egészségromlás, üzemi baleset, foglalkozási betegség vagy mozgási sérültség következtében legalább 36 százalékos munkaképesség-csökkenést szenvedtek. A munkaképesség csökkenésének mértékét az Országos Orvosszak- értói Intézet állam'tja meg. — Ez új lehetőség, de korábban hogy oldották meg Százhalombattán a korlátozott munkaképességűek foglalkoztatását? A kérdésre Nagyné Németh Ildikó, a városi tanács munkaügyi előadója válaszol. — Nemrégiben végeztünk egy felmérést a városban, és megállapítottuk, hogy a százhalombattai telephelyű nagyvállalatoknál nincs különösebb gond a rehabilitációval. Gyakorlatilag kapun belül megoldották ezeket a problémákat. Különösen a Dunai Kőolajipari Vállalatnál tettek rendkívül humánus intézkedéseket ez ügyben. Se a DK V- től, se a Dunai Hőerőmű Vállalattól nem került a városi rehabilitációs bizottság elé foglalkoztatási kérelem. A városi bizottsághoz azok fordulnak segítségért, akik nem találnak maguknak megfelelő munkakört. Nagyobb a gond azonban a kisvállalatoknál, ahol nam tudják foglalkoztatni a csökkent munkaképességű dolgozót Sajnos, ilyen esetekben csak szociális járulék kiutalásával lehet segíteni az érintetteken. Itt van például az SZKFI vagy a TEHÁG. Most ugyan nincs ilyen gondjuk, de ha bármi történne valamelyik dolgozójukkal, bizony nem tudnának mit kezdeni velük. Ezért jött létre a Csepel Műveknél ez az oktatási központ, ahová augusztus 15-ig lehet jelentkezni a városi tanács hatósági osztályán. Fizethet a vállalat is — Milyen rendszerben zajlik az oktatás? Gyakran kell Budapestre utazniuk a részvevőknek? — Kétféle lehetőség közül választhatnak az érdeklődők. Az egyik forma bentlakásos, ám, ha valaki szívesebben vállalja az utazást, akkor elég. ha bizonyos időközönként bejár a foglalkozásokra. — Milyen költségeket kell téríteni a jelentkezőknek, és mi alapján állapítják meg ezeket? — Azoknál, akik az átképzés ideje alatt bent laknak az intézményben, a szállást és az étkezésit kell fedezni, bár ennek összege attól függ, hogy mennyi jövedelemmel rendelkezik a jelentkező. Abban az esetben például, ha az egy főre jutó jövedelem 3 ezer forint alatt van. csak az étkezésért kell fizetni. Hozzá kell tennem, hogy rendkívül kedvezményes árakat állapiMinden kezdet nehéz Diákcentrum vagy klub Nagy fába vágta fejszéjét a KISZ városi bizottsága, amikor a diákcentrum létrehozásáról döntött. A cél az volt, hogy a nyári szünidőben a szabadidő hasznos eltöltésére megfelelő programokat szervezzenek az érdeklődőknek. Nemcsak rendezvények ajánlásiéval akarták megköny- nyítend a diákok helyzetét, hanem különféle szolgáltatások is szerepeltek a tervek között. Egy-egy túraakció megszervezése, utazás, szállás- ajánlatok, a Ruhaipari Szövetkezettel közösen diákklubot akartak létrehozni, és terveik között szerepelt egy diákpresszó megnyitása is. Hét végére találkozók létrehozását tervezték színészekkel, művészekkel, pszichológusokkal, szalonnasütéssel és mindenféle nyári finomságokkal egybekötve. Itt a nyár, itt a szünidő, hol késik a diákcentrum? Szilágyi István, a KISZ városi bizottságának titkára erről a következőket mondta: — Közzétettük a felhívást, hogy várjuk a fiatalok jelentkezését, ötleteit a diákcentrum létrehozásához, azonban nem tudtunk igazából össze- ««rbuválni néhány olyan diákot, aki vállalta volna „az intézmény” működtetését. Ennek elsősorban az az oka, hogy rendkívül laza a kapcsolat a középiskolásokkal, akik más városokba járnak tanulni. Megkerestük a SZIKE-seket és az ifivezetőket is. — Lesz-e ebből ezen a nyáron valami? — Még ebben a hónapban, jövő héten beindul a diákcentrum, bár nem az eredeti elképzeléseknek megfelelően, hanem némi módosítással. A fiatalok inkább egy ifjúsági klub jellegű szervezet keretein belül szeretnének dolgozni, így e nyáron ilyen keretek között várjuk az érdeklődőket. Ha nem is tudjuk megvalósítani eredeti elképzeléseinket, mindenképpen értelme van ennek a munkának, hiszen kialakul egy olyan mag, egy csapat, amelyre a későbbiekben számítani lehet a programok megszervezésénél. toltak meg az intézményben. Sőt, jobb esetben a dolgozó vállalata is fedezheti ezeket a költségeket, s tanulmányi szerződést is köthet, ha szüksége van az adott szakma művelőjére. Ebben az esetben a vállalati érdekek a meghatározók. — Milyen okmányokat kell beszerezni az iskola megkezdéséhez? — Természetesen elsősorban a munkaképesség csökkenését bizonyító igazolást, és egy éb orvosi leleteket. A menynyiben van, csatolni kell a kórházi záró jelen,tés eket. a 8 ^osztály elvégzését igazoló iskolai bizonyítványt és a kereseti jövedelmi igazolást is. Tehát mindazok, a csökkent munkaképességű százhalom- battaiiak, akik szeretnének tovább dolgozni, de jelenlegi képzettségük nem teszi lehetővé, hogy elhelyezkedjenek, augusztus 15-ig jelentkezhetnek a városi tanácson Nagyné Németh Ildikónál, a hatósági osztály munkaügyi előadójánál, ha részt óhajtanak venni az új oktatási formában. Nem fürödhetünk Késik az átadás Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy nem készült el a strand határidőre, július 1-jére és még ma is zárva a kapu a százhal ombat- taiak előtt. Hiába volt a munkanapok rendszeres ellenőrzése, a számtalan megbeszélés. Az okokról, a jelenlegi helyzetről, s a nyitás várható időpontjáról Magyar Istvánt, a városgazdálkodási osztály vezetőjét kérdeztük. — Június 24-én kezdődött az üzempróba, ami ma is tart, ám a hiányok miatt az elkövetkezendő két hétben rengeteg a pótolnivaló a strand területén. Június 27-én megtörtént a műszaki átadás, s ezen a héten július 10-re egyeztető tárgyalást hívtunk össze, ahol a tervező, az üzemeltető és a kivitelező részletesen megvitatja a teendőket. — S mikor lehet végre fürödni a strandon? — Amennyiben újabb akadályok nem jönnek közbe, és a hiánypótlási munkálatokat befejezik, remélhetőleg augusztus 1-jén megnyithatja kapuit a strand. Reméljük, ez már az utolsó határidő! Felújítási munkálatok városszerte Kifestik az óvodákat A tanév befejeztével az iskolák falait gyerekzsivaj helyett a munka hangjai töltik be. Ilyenkor kerítenek sort azokra a felújítási munkálatokra, amelyek elengedhetetlenül szükségesek tanévkezdés előtt. Az idén is lesz tennivalójuk jócskán a költségvetési üzem szakembereinek a város oktatási intézményeiben. Az 1. számú napközi otthonos óvodában meg kell oldáhi a medence melegvízellátását, az idén kifestik a mellékhelyiségeket, szociális helyiségeiket, a folyosót. Sor kerül az udvari játékok felújítására is a tervek szerint, a továbbiakban a használók bűne lesz, ha elhanyagolt, tönkretett játékok lesznek csak az udvaron. A 2. számú napközi otthonos óvoda udvari játékai is megértek a felújításra, a festésre. Ezenkívül új homokot tesznek a homokozóba, felfrissítik a konyhai bútorzatot, a mellékhelyiségeket, kifestik a2 irodát, a raktárt, az óvónői szobát. Az óvárosi óvodában is szünet lesz a nyáron. Ez alatt az idő alatt mázolják az ajtókat, ablakokat és az egész épületet lemeszelik. Legtöbb munka a 3. számú napközi otthonos óvodában van. Szinte nincs ölyan része az épületnek, az udvarnak, amelyet valamilyen formában Hé' újítanának fel. Festik; meszelik a 'mellékhelyiségeket, ajtókat, bútorokat, sőt még a kerítést is. Ugyanezek a munkálatok várnak az erőmű melletti napközire, sőt itt új mozaik- burkolatot kapnak a mosdók. Az általános iskolák falai szinte teljes egészében megújulnak a nyáron. Ezenkívül isok helyen a bútorokat is újrafestik, a 2. számú általános iskolában kerítést is kialakítanak az idea SZÁZHAUDM BATTAI íriqp A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Találkozó az egyház képviselőivel Aktuális témák napirenden Bizonyos időközönként, rendszeresen találkoznak a város vezetői és a helyi egyházak képviselői egymással, s megvitatják Százhalombatta életével kapcsolatos kérdéseket, gondokat. Legutóbb a múlt héten került sor ilyen találkozóra a városi tanács és a Hazafias Népfront szervezésében. Fe- renczi Illés, a városi tanács elnökhelyettese és dr. Sokorai Istvánné, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára fogadták a helyi egyházait vezetőit. Három jelentősebb egyházközösség él a városban. A görögkeletiek esperese, Bajront Lázár, s a római katolikus egyház helyi plébánosa, Tóth Andor vett részt a megbeszélésen. Peterdi Béla református lelkész más elfoglaltság miatt nem tudott megjelenni a találkozón. Fe- renczi Illés először a VI. ötéves terv tejesítéséről, s eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket, majd a VII. ötéves terv célkitűzéseit ismertette. Természetesen aktuális várospolitikai kérdések megvitatására is sor került. A tájékoztató után közösen megtekintettek néhány olyan tanácsi intézményt, amelyek a VI. ötéves tervidőszakban készültek el, vagy kivitelezésük még folyamatban van. Felkeresték a Barátság Művelődési Központ és Könyvtárat, a sportközpontot és megismerkedtek a közeljövőben átadásra kerülő új szabadidő- központtal', a stranddal is. Nyári utazásokhoz Ifjúsági hotelek A nyár az utazások ideje, azonban az árak miatt hatszor meggondolja az ember — különösen akkor, ha diák és nem rendelkezik önálló jövedelemmel —, hogy útnak induljon-e. Van valami romantika abban, mikor egy hálózsákkal nekivág valaki az országnak és nem tudja, mikor, hol köszönt rá az éj, ám időnként jól jön, ha van fedél a feje fölött. Szerte az országban ilyenkor a kollégiumok diákhotelekké lépnek elő, a közép- és főiskolás hallgatók kedvezményes áron alhatnak ezekben a szállodákban. Hogy hol, az ország mely részein találhatók ilyen hotelek, arról a Barátság Művelődési Központban kifüggesztett plakát tájékoztatja az érdeklődőket. Aki részletesebb információt kíván szerezni, a városi KISZ- bizottságrál ingyen felhívhatja a számára fontos hotelt és a kívánt időpontra akár le is foglalhatja a helyet. Modellezőverseny Hetedik alkalommal rendezte meg az MHSZ július 5—6-án a Temperáltvizű Halszaporító Gazdaság területén a rádióirányítású vitorlás hajómodellek „Energia Kupa” versenyét. Egyéni győztesek: „M” és „IO” kategóriában Tóth István Budapesti Medicor, „X” kategóriában Varga Pál, a Kecskemét versenyzője. Cseitterics Sándorra emlékezünk A tisztaság fél üzembiztonság S okan emlékeznek még ma is a régiek közül a Dunai Hőerőmű Vállalat egykori alapítójára, első igazgatójára, Csente- rics Sándorra, aki most lenne 75 esztendős. Ebből az alkalomból idézzük fel alakját egy régi munkatársa, Tromposch Ferenc szavainak segítségével. Tromposch Ferenc ma már nyugdíjas. Mielőtt a DHV-hoz került, a kelenföldi hőerőműben dolgozott. Ott ismerte meg Csenterics Sándort, aki később a DHV építésekor Százhalombattára hívta. Az erőműtől mint a c-fcalorikus osztály vezetője mint nyugdíjba. — Csenterics Sándor az első munkás igazgatók egyike volt. 1949-től dolgozott a kelenföldi erőműiben. Mi akkoriban kerültünk a Műegyetemre húszán fiatalok, az ország különböző részeiből, különböző erőművekből. Volt aki Ajkáról jött, volt aki Győrből, volt aki Tiszapalkonyáról. én magam Tatabányáról. A kelenföldi erőmű patronálta akkoriban ezt a 20 egyetemistát, köztük Csenterics Sándort, aki korábban Pécsett dolgozott, szintén erőműben, és jól ismerte ezeknek a berendezéseknek minden csínját-bín- ját. Az a korszak maga volt a lelkesedés, a lendület, összenőttünk az újjáépítéssel, az erőművel. Termelni, termelni, minél többet adni a háborúból, a világégésből éppencsak kilábaló országnak! Ez a cél lebegett mindenki szeme előtt, s ezt oltotta belénk Csenterics Sándor is, aki Kelenföldről a Nehézipari Minisztériumba került, majd a Villamosipari Tröszt vezérigazgatója lett. Utána isimét visszajött Kelenföldre, de rövidesen a nehézipari miniszter helyettesévé nevezték ki. Ekkor kapta azt a megbízatást, hogy építse fel a százhalombattai erőművet, ami akkor a legkorszerűbb ilyen jellegű berendezésnek számított. 1962-t írtunk. Ismert mindenkit az országban, aki valamelyest értett az energetikai berendezésekhez. Összegyűjtötte azokat az embereket, akik alkalmasak egy új gyár felépítésére. Így kerültem én is ide. Hatalmas munka volt ez. Egy ilyen beruházás önmagáiban is óriási feladatot jelent. ám ez különösen nagy felkészültséget kívánt, és jó szervezőkészséget. Csenterics Sándor pedig kiváló koordinátor volt. Mindig tudta, mikor, kihez kell fordulni, hogy kell intézkedni, ha megakadt valahol a gépezet, azonnal akcióba lépett. Így aztán rekordidő alatt készült el a DHV, annak ellenére. hagy közbeszólt a tűz. Rövid idővel utána mi már mégis termeltünk, Ezek szerint ha felidézzük a múltat, Csenterics Sándor tulajdonságai közül a dinami- kusság, a jó szervezőkészség emelhető ki elsősorban. — A dinamikusság és az emberszeretet. Erről az utóbbiról niem szabad megfeledkezni. Akik ismerték, jól tudják ezt. Rendkívül sóikat foglalkozott az emberekkel. Minden reggel végigjárta az üzemet, mindenkit ismert, mindenkinek ismerte a problémáját, nemcsak a munkahelyi, hanem otthoni, családi gondjait is. És ha tudott, segített. O lyan típusú ember volt. aki mindig bizonyítani akart. Ha elkészült egy új üzemrész, pontról pontra kipróbáltuk, s ugyanez volt az éves karbantartás után is. Minden berendezést beindítottunk, s minden percben be kellett bizonyítanunk, hogy az erőmű bírja azokat a megavattokat. amire tervezték, amire építették. Ahogy állandóan kapcsolatot tartott az emberekkel, a gépeiket, az egész berendezést is kitűnően ismerte. S még egy dolog, amiről feltétlen beszélni kell. Szinte mániákusan ragaszkodott a tisztasághoz, a rendhez. Azt mondta: a tisztaság fél üzembiztonság. Csúfoltak is bennünket IBUSZ erőműnek, mivel mindig hozzánk hozták a vendégeket, ha valami szépet, jót akartak mutatni. ★ Csenterics Sándor 1982. júliusában halt meg. Születésének 75. évfordulója alkalmából ma délután három órakor síremlékénél a Farkasréti temetőben koszorúzás! ünnepség ler~ < A csapatversenyben első helyezett a Budapesti Medicor, második Százhalombatta, haripadik ölbő község MHSZ-csapata. A díjakat Szula Mihály, az MHSZ városi titkára adta át. Vigyázat! Szövőlepke Amerikai szövőlepke fenyegeti a mezőgazdaságot ezekben a napokban. Amennyiben ezek a rovarok elszaporodnak, tetemes kár érheti a népgazdaságot. Olyannyira veszélyesek, hogy az általuk fertőzött vidéken, utakon még exportszállítás sem bonyolítható le. Ezért a Mezőgazda- sági és Élelmezési Minisztérium utasítása alapján á városi tanács elrendelte a kötelező védekezést. A gyümölcsfákkal fásított utcákon legegyszerűbb védekezési mód, ha az ingatlantulajdonosok levágják és megsemmisítik a kis hernyófészkeket. A vegyszerek is nagy szolgálatot tehetnek a fertőzött területeken: Ditrifon 50 WP, Fiiból E, Safidon 20 EC és az Unifosz 40 EC permetezőszer jól alkalmazható. Sport Lövészsiker Nemrégiben tartották mega lövészek országos Serdülőbaj- nokságát, amelyen az Olaj Lövész Klub versenyzői jól szerepeltek, összetett csapat- versenyben a 2. helyezést érték el az igazolt puskás B csapat tagjai (Szántó Csaba, Mogyorósi). A fiú légpuskások kategóriájában Cseh Sándor 363 kqrrel 2. lett a légpuska vegyes csapat pedig 494 körrel a 3. . helyet szerezte meg, tagjai': Zsidákovics Anett, Vajda Ferenc, Szucsák Mátyás. A fiú légpuskások között Szucsák Mátyás szintén a III. helyen végzett. Az oldalt írta: Fiedler Anna Mária