Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

1986. JÜLIUS L, KEDD Riport — kérdőjelekkel (I.) Napközikísérlet a lakótelepen S Nem is piakát, csak cgy- $ szerű kartönlapra írt szö- ^ vég kínálja a programot. ^ A dunakeszi Park étte- ^ rém bejárata nyitva inin- ^ den iskolás számára. Az ét­termi részben gyerekek ül­tnek, videofilmét néznek. Nem kötelező — Kísérlet ez a két hét — magyarázza Jancski Katalin, a Körösi Csorna Sándor Általá­nos Iskola könyvtárosa. — A nyári szünidőben szülöd fel­ügyelet nélküli gyerekeknek szeretnénk ezeken a délelőt- tökön értelmes elfoglaltságot biztosítani. A filmvetítéseken kívül sor kerül vetélkedőre, palacsintasütésre, szavaló-, mesemondó versenyre, gyer­mek színjátszó és irodalmi csoportok bemutatkozására, manuális készségfejlesztő já­tékos foglalkozásokra. Szerencsém van, éppen vé­get ér a videofilm, amelyből csak annyit látok, hogy győz­tek az indiánok. Zsibongás tá­mad, néhányan helyet változ­tatnak. Egy sötétszőke fiú ki­felé indul. Megszólítom. — Hogy miért jöttem ide? •— kérdez vissza Kovács Cson­gor hatodikos tanuló. — Mert egyébként sem tudtam volna hová menni. Itt pedig jól szó­rakozunk együtt. — Én is egyedül lennék ott­hon — kapcsolódik a beszél- getésbe egy hosszú szőke hajú lány, Horváth Evelin, aki szeptemberben kezdi a nyol­cadikat — Itt lehetünk reg­geltől délig, várnak bennün­ket, Kati néni pedig nemcsak vigyáz ránk, hanem beszélget is velünk, — Én sem tudtam volna hasznosabban eltölteni a sza­badidőmet — szólal még Ka­sza Gábor hetedikes fiú. — Jó, hogy kitalálták ezt a nap­közit. Vonzó benne még az is, hogy nem kötelező. Ha vala­mi nem érdekelne, akkor ki­mehetnék; .., De eddig még egyikük sem unatkozott: tegnap ötvenen, ma pedig harminchármán, jöt­tek el. — Miért vállalta ezt a fel­adatot? — fordulok Jancski Katalinhoz. — Szeretek emberekkel fog­lalkozni, főleg gyerekekkel, és szeretnék pedagógusi pályára kerülni, — Én is lakótelepi vagyok. Látom, hogy ezek a gyerekek céltalanul csellenge­nek ide-oda a szünidőben. Igaz, a levegőn jobb lenné nekik, de nem győzném egye­dül a felügyeletet Ez csak csalogató. Ha sikerünk lesz, akkor szeptembertől kihelye­zett tanulószobát indítunk itt. — Ha sikeres lesz — foly­tatja a gondolatot Szőke Kál­mánná, az általános iskola igazgatóhelyettese —, akkor oktató- és ismeretterjesztő fil­meket vetítünk, de csak a lec­ketanulás után! — figyelmez­tet. — A gyerekek azt is meg­választhatják, hogy filmvetí­tés heyett melyik tanár, mi­lyen témában tartson előadást. Délután készületlenek Dunakeszin négy általános iskola működik, 3200-nál is több a tanulók száma. A Kö­rösi Csorna Sándor iskolába 672-en járnak, mind a lakóte­lepről. — Egyetlen iskola vagyunk, ahol váltó műszakban okta­tunk — folytatja az igazgató- helyettes. — A helyhiány miatt csak egyetlen tanulószobás osztályunk van. Itt éleik csa­ládommal, jól ismerem gye­rekeinket, hiszen utcán, közértben összefutunk velük és szüleikkel is. Látom, ami­kor délutánra jönnek, nem tanulással töltik a délelőttöt. Fáradtan, készületlenül esnek be a padokba. És több szülő mégsem fogadja megértéssel ezt a lehetőséget! Ezért is vál­lalkoztunk erre a nyári kísér­letre. Az ötletet kölcsönvették a miskolci Tokaj étteremtől, ahol szintén volt kezdemé­nyezés a lakótelepi közműve­lődés szolgálatára. Jóllehet, ez ott nem járt sikerrel, ám a hibákból is lehet tanulni. — Még nagyon az elején vagyunk — mondja, Sjzőke Kálmánná. — A szervezést is Csak tavasszal kezdtük él. Kü­lönösebb tapasztalatokkal te­hát nem rendelkezünk. Az vi­lágos, hogy a gyerekeknek mindenképpen hasznosabb az itt eltöltött idő, mint a ténfer- gés. — Az ön gyerekei is itt vám­nak? — Szívesen hoznám őket, ha nagyobbak lennének. Ez a program azonban inkább fel­ső tagozatosoknak való. Legyenek szem előtt! A lakótelepről és a kertvá­rosi részről is járnak gyere­kek a 3. számú általános is­kolába, összesen 1300-an. Sza­káll Lászlóné igazgató véle­ményét kérdezem. — Nem tartom szerencsés­nek a vendéglőbe járást! — válaszolja. — Még akkor sem, ha állandó felügyelet alatt tartózkodnak ott az iskolások. Miért éppen a rossz hírű ven­déglőbe? — Mert nincs helyük —ve­tem közbe. — Nyáron rendben van — enyhül meg —. de szeptem­bertől legyenek csak szem előtt... Visszatérek az étterembe. A gyerekek éppen a legkisebb kiskutyáért aggódnak — a 101 közül. Szabadosné Galcsó Ilo­na üzletvezető-helyettes mo­solyogva nézi őket: — Én is elhoznám ide a fia mat, ha nem lenne a nagy­mama — jegyzi meg. — Igaz, hogy Szurdokpüspökiben la­kik, de a fiam ott tölti a nya­rat. Mi is megyünk majd utá­na — teszi még hozzá. Pólus Péter üzletvezető lép hozzánk. — Kezdettől fogva, azaz ne­gyedik éve vezetem ezt az üz­letet — mondja. — Ügy ér­zem, más stílusban, sokkal nyitottabban a hasonló szín vonalú üzletekhez képest. Amikor elvállaltam, tudtam azt, hogy hagyományos mód­szerekkel amúgy sem tudok vendégeket szerezni, hiszen az itt élők anyagilag leterheltek. Rendeztünk már különféle gyermekprogramokat, mese- filmvetítést, bábműsort, s eze­ken kívül még szépségver­senyt is. — Meglett ezeknek az ered­ménye? — Jövedelemérdekeltségű üzlet a miénk, mégsem va­gyunk ráfizetésesek. Ehhez azonban mindig valami újjal kell szolgálni. Ezért fordul­tam a közművelődés felé. Ám a délutánonkénti gyermekfiilm- vetítés a mozi nemtetszését váltotta ki. Szerettem volna mini humorfesztivált szervez­ni, de nem jött össze. Felaján lőttük, hogy mi, az étterem dolgozói, társadalmi munká­ban rendbe tesszük előttünk ezt a kis teret. Körülbelül negyvenszer száz méteres, azonban fölszórták murvá­val. Milyen jó lett volna mi­ni golfpályának! Vennes Aranka (Folytatjuk.) A képeken: Filmet néznek a dunakeszi Park étteremben kéthetes kísérleti nyári napközi részvevői. (Erdősi Ágnes felvételei Győri Balett Fesztiválsiker A Győri Balett előadását mondták ki a kritikusok az idei nemzetközi színházi fesz­tivál legjelentősebb teljesít­ményének. A kétévenként megrendezésre kerülő sereg­szemlét június 15. és 30. kö­zött tartották Baltimore-ban — először az Egyesült Álla­mokban. A fesztiválra ez al­kalommal 19 társulat 27 pro­dukciója kapott meghívást. A Színházi Kritikusok Nemzet­közi Szövetségének választmá­nya ebből a mezőnyből emel­te ki Markó Iván társulatának szereplését. A Győri Balett négy darabbal lépett színpad­ra, s különösen nagy sikerrel táncolta Ravel Bolero című művét és Bartók A csodálatos mandarinját. Másik magyar vonatkozású esemény volt vasárnap az Egyesült Államokban, hogy befejeződött a Liszt-fesztivál. A centenáriumi rendezvény végén a washingtoni Kennedy Centerben gálaestet tartottak. Tízéves jubileum Ünnepelt a Vox Pads Bensőséges hangulatú ünne­pet ült a ráckevei Vox Pads kórus. Működésük valójában régebbi keltezésű, hiszen a fő­ként pedagógusokból, óvónők­ből, gimnazistákból álló cso­port csak újjáalakult 1975- ben, az előd vegyes karként működött A Csorbáné Fejérdy Zille tanárnő által vezetett 37 tagú közösség igazán szép eredményeket mondhat ma­gáénak: 1976 óta minden or­szágos pedagóguskórus-talál- kozón részt vesznek. Bronz­érem, ezüst fokozat (koszorú­val és diplomával) egyaránt bizonyítják kitartó munkáju­kat. A VI. országos Vándor Sándor kórusfesztiválon a döntőig jutottak 1983-ban. Akkori műsorukat a rádió is közvetítette. Egy évvel később, a Solymári zenei hetek a KÓTA vándorserlegének el­nyerését jelentette számukra — erre a legbüszkébbek. Mind­ezek mellett a dabasi, illetve a Staféta néven Ismert talál­kozók rendszeres résztvevői és a ráckevei kastélykoncertek­nek állandó házigazdái. Jó­tékonysági fellépések éppen úgy szerepelnek az esemény­naplójukban, mint a Budapesti Történeti Múzeumban rende­zett Vasárnapi muzsika. Ma már a Szocialista Kultúráért kitüntetés birtokosai. Az első külföldi meghívás az idén érkezett: az NSZK- beli Schwerdébe utaznak, ahol egyhetes turnét szerveztek számukra. A kórus vezetője mégsem a fenti eredményeket tartja fontosnak. Inkább azt emelte 'ki, hogy a tagok felhasználják az énekkarban tanultakat. — Olyan ez, njint e?” tovább­képzés, amelynek eredményeit az óvodai, iskolai oktatásban mérhetjük igazán — mond­ta rövid beszélgetésünk al­kalmával. Kis pénz, nagy játék Telik-e a Zsámbéki szombatokra? Totális csapatjátékot játszanak Zsámbékon már a ne­gyedik éve. A tét a falu művelődésügye. A részered­ményeket az érdekek olykor szerencsés, máskor kihar­colt találkozási pontjai adják. A Zsámbék fejlesztését koordináló operatív bizottság ülésén elhangzottakat vé­gighallgatva úgy sejtem, hogy két feltétel meglétének köszöphetik a sikert: határozott, hivatásuk csínját-bín- ját ismerő és mindenáron dolgozni akaró szakemberek irányítják a művelődési ház munkáját — Mátyás Irén igazgató és Bicskey Gábor művészeti vezető tevékeny­sége kiterjed a romtemplomra, a Tanítóképző Főiskolá­ra és a község utcáira is. A másik, legalább olyan fon­tos feltétel: hagyják, bogy dolgozzanak... Sőt, vala­mennyi helybéli és megyei szerv, szervezet, intézmény és vállalat támogatja őket — ki-ki a lehetőségei sze­rint. Egyszerű recept Mindenki azt teszi, amihez ért, méghozzá úgy, hogy fi­gyelembe veszi p másik; érde­keit is. (MilVen egyszerű re­cept és mégis párját ritkító!) Az alább felsorolt eredmé­nyeik súlyát csak növelik a gondok, amelyek megoldható­nak tűnnek: szükségük lenne egy népművelő státusra, mert a két főállású szakember igencsak túlterhelt. Bicskey Gábor úgy jellemezte a jelen­legi helyzetüket, hogy ha egyi­künk lebetegedik, az ötven­százalékos kiesést jelent. Ugyancsak nagy problémájuk a pénzhiány. Kizárólag az anyagi háttér megítélését se­gítendő írom le, hogy a kis- várdaiak egy hazai és három vendégelőadást rendeztek más­fél millió forintból! A Zsám­béki szombatok 40 ezer forin­tos támogatással kezdődtek, és kétszázezer az idei, felső ha­tár. Ennyiből tellett Nógrád, Komárom, 2lala, Hajdú-Bihar, Szabölcs-Szatmár, Győr-Sop- ron és Baranya megyék be­mutatására. A programok or­szágos híre meggyőzőbb a fel­sorolásnál. Mindemellett a művelődési ház 18 gyermek- műsort, 26 színházi bemutatót, 11 tárlatot rendezett. Tizenkét kórus és négy néptáncegyüt- tes lépett fel náluk. További tizenkét programról is hallot­tam, amelyek között ételkiál­lítás és sakikverseny egyaránt szerepelt. A számszerűségben is bizonyító erejű munka és a színvonal arra enged követ­keztetni, hogy a Pest megyei hatáskörön kívülről és felül­DIOFIGYELOI MECÉNÁSOK. Műhelyek, mesterek, művészek... — al­kotó együttműködésiben. An­tal Éva és Gácsi Sándor össze­állítása azt példázta, hogy egy újfajta, szocialista mecenatúra van nálunk kialakulóban. Az állam — különösen a mai gazdasági helyzetben — nem tud annyi megrendelést acini festményekre, szobrokra és más alkotásokra, hogy annak a sok, tehetséges művésznek, aki ma hazánkban él és dol­gozik, biztosítsa a kiegyensú­lyozott megélhetésit. Az elmúlt időszakban indult az az érde­kes és sole lehetősiéget magá­ban rejtő kezdeményezés, hogy a művészek némelyike állan­dó kapcsolatban van egy-egy üzemmel. Így közel kerül a mindennapi élethez, a munká­sokhoz, megismeri örömeiket gondjaikat. A gyár anyagot, szerszámot, műhelyt biztosi! számára és esetleg vásárol al­kotásaiból is. S hogy mit kap cserébe a kollektíva? A művész előadá­sokat tart. tárlatvezetést szer­vez, a gyár szocialista brigád­jai fölkeresik műtermét, szak­tanácsokat adhat egy-egy ter­melő egység esztétikai környe­zetének kialakításához. Az or­szág néhány helyén már igen jó tapasztalatok vannak az ilyesfajta együttműködésre Kiemelkedően a legjobb ered­ménnyel Borsod megye dicse­kedhet. Jó példa a Salgótarjá­ni öblösüveggyár is, ahol a szerződött művész terveiből végül gyártmány lett Mint az elhangzottakból ki­derült, a festőkre, szobrászok­ra, iparművészekre inspirálóan hat a gyári környezet. Az üze­mek, termelőszövetkezetek gyakorta a helyi művészekkel kötnek szerződést Ez egyfajta egészséges lokálpatriotizmus amely szélesíthető, tágítható hiszen ahol fölszerelést, mű­helyt adnak, oda már távo­labbról is érdemes elutaznia az alkotónak. Amit hangsú­lyozni kell: az ilyen szerződé­sek nem valamifajta jótékony- sági kapcsolatot jelentenek hanem olyan szocialista mece­natúrát. amelynek kiterjeszté­se valamennyiünk érdeke. HOGY TETSZIK LENNI? A nyugdíjasoknak szóló műsor­ban ez alkalommal Fliegauf Judit nyugalmazott mentőor- orvossai készített riportot Tóth Gabriella. A beszélgetésre az adott alkalmat, hogy a dok­tornőnek a közelmúltban je­lent meg a huszonöt esz en lős szolgálat emlékeit közreadó könyve, A mentőautó árnyéká­ban címmel. A kérdésekre adott feleletek nyomán egy mélyen érző ember portréja bontakozott ki a hallgató előtt Egy olyan orvosé, aki szívvel- 1 élékkel élt a hivatásának, akinek szakmaszeretete, tartá­sa, hite, segítő szándéka köve­tendő lehet valamennyiünk előtt. Orvosnak lenni — önmagá­ban sem kényelmes munka. A mentőorvos azonban talán még az igazán lelkiismeretes or­vosnál is többet vállal. Az ő munkájuk más. mint a töb­bieké. Válságos helyzetben rossz körülmények között, na­ponta életet mentenek. Semmi sem lehet olyan fontos szá­mukra, mint hogy segítsék a bajba jutott, rájuk váró em­bert. Nem utasításra dolgoz­nak. Saját tudásukkal kell ál­landóan bizonyítaniuk, sajá! lelkiismeretűkkel keli egyez­tetniük valamennyi döntésü­ket. Nem ismerhetnek remény­telen esetet. Mindenkiért min­dent meg kel] tenniük. Egész életén át azt tartotta a legfontosabb feladatának hogy különös gonddal törőd­jék az öregekkel, az elesettek­kel, az elhagyott gyermekek­kel. Mint mondta, az időseket akkor is támogatni keli, ha semmiféle érzelmi szál nem köt hozzájuk, mert rászorul­nak. ÖNMAGUNKBAN kell tisz­tázni azt a tényt, hogy az idős családtaggal szemben lelkiis­mereti tartozásunk van, amely alól semmiféle fölgyorsult élet­tempó nem mentesít bennün­ket. S ez az életszemlélet nem az orvos sajátja kell hogy le­gyen, hanem valamennyiünk­ké l Körmendi Zsuzsa ről is támogatják őket. Saj­nos ez nincs így. Többet érdemelnek Pedig a törekvéseik több el­ismerést érdemelnének. Igaz, a zsámbéki művelődési ház nem akar országos központtá vál­ni. Inkább a megyékkel való kapcsolattartásra, Magyaror­szág más-más területén létre­hozott kulturális értékek hasznos cseréjére törekednek. Bicskey Gábor joggal jegyez­te meg, négy éve folyamato­san kérik az Országos Közmű­velődési Tanács támogatását is, mindhiába. A Pest Megyei Művelődési Központ és Könyv­tár kifizette egy-egy előadás árát, de tavaly már ez sem történt meg. Mindezekből következik, hogy a zsámbékiaik meglehe­tősen furcsa helyzetbe kerül­tek. A dolgok természete sze­rint előbb bizonyítani kell, aztán kérni; mindkettő meg­történt. A tárgyilagos, mér­téktartó segítségkérés vissza­utasítása érthetetlen, még ak­kor is, ha gyakorta előfordul. A sajtó folyamatos figyel­mének a hiányát is felemle­gették az ülésen. Az idei, rom­templomi játékokról szinte ki­zárólag a Pest Megyei Hírlap tudósít rendszeresen. Az idegenforgalmi szervek is megfeledkeznek róluk. Ta­lán azért, mert a Dunaka­nyar árnyékában elszürkülnek -a zsámbéki események? Leg­alább a fizetővendég-szolgál­tatást szerveznék meg! A szükség törvénye Tény, hogy a Zsámbéki szombatok kinőtték saját le­hetőségeiket. A szükség tör­vényt bont: a programok még­iscsak a társadalmi összefogás talaján állnak. A Pemü Vál­lalat színpadot ácsol, széket ad, világítást szerel. A toki téesz és a Pest Megyei Volán is segít, ahol tud. A Tanító­képző Főiskola diákjai és az ifjúsági klub tagjai az ügye­letes mindenesek. Nem hiány­zik a honvédség, de még a Mátyás vendéglő sem a tá­mogatók sorából. Beleltároztuk hát a zsárnbé- kiak eredméiíyeit és gondjait is. Ám ez a felsorolás legfel­jebb némi reklámot jelenthet csupán. Ennél mindenképpen többet érdemelnének, hiszen félő, hogy a dicséretes kez­deményezés jövője bizonyta­lanná válik. Az is felötlik az emberben, hogy mennyivel többet tettek le az asztalra, mint amennyi­re a lehetőségeik ismeretében gondolhattunk volnál Ha ők nem érdemlik meg a segítsé­get, akkor kik tarthatnak igényt arra? Feleki László szerint ,giem mindegy, hogy egy atlétánk van, aki kétszáz- negyvenet ugrik, vagy hat, aki negyvenet, egyenként...” Ügy gondolom, hogy a bölcs mondást érdemes újra meg­fontolni az illetékeseknek is. Szitás Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom