Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-03 / 155. szám

i“ÄBONYI KRÓNIKA! Kereslet, kínálat Egy taliga méhtelem A Dél-Pest Megyei Áfész 2. sz. abonyi felvásárlótelepét valamiért az év minden idő­szakában felkeresik. Igaz, vannak kevésbé forgalmas na­pok, hetek, esetleg hónapok, de úgynevezett holtszezon so­sincs. Ezt bizonyítja a követ­kező néhány forgalmi adat. Átlagosan kéthetenként 300— 400 darab nyulat vesznek át, az idén eddig összesen 6000 darabot vásároltak meg és to­vábbítottak, valamint tekin­télyes mennyiségű (húszezer) tojás került a háztáji gazda­ságokból a telepre. Fegyelem­re érdemes a kistenyésztők­nek értékesített naposbarom­fi mennyisége. Egyebk között eladtak 6200 csirkét, 2000 li­bát és 4000 kacsát. • ^Természetesen a legtöbb nvjpka a nyári hónapokban van, egyfelől azért, mert az abonyi kiskertekben, háztáji földeken aránylag sok zöld­ség és gyümölcs terem, más­részt ezek kezelése, továbbí­tása, értékesítése nem tűr halasztást. A múlt hét köze­péig mintegy 150 mázsa zöld­árut vásároltak föl, ebből pél­dául húsz mázsa egres volt, amit a Nagykőrösi Konzerv­gyárnak szállítottak. Elkezdő­dött a cseresznye és a meggy átvétele is. — Sajnos munkánk az idén sem gondtalan — állapította meg Rimóczi István telepve­zető. — Egyes zöldségfélékből várakozáson felüli a kínálat, és mivel másutt is hasonló a helyzet, nehéz piacot talál­ni. — Ez azt jelenti, hogy kor­látozott mennyiségű árut vesz­nek át? — Azoktól, akikkel szerző­dést kötöttünk, napi áron maradéktalanul minden árut megveszünk, a többi termelőt csak abban az esetben utasí­tanánk el, ha az értékesítés­re semmi reményünk nem lenne.. Ha ilyen akadály nincs, mindenkitől, átvesszük a fel­kínált zöldséget, gyümölcsöt. Piacszerző tevékenységük­re jó példa, hogy több helyi közületnek, intézménynek díjmentesen házhoz szállítják a tőlük igényelt tojást, zöld­séget. — Az eddigi tapasztalatok alapján milyen zöldség­gyümölcstermésre lehet idén számítani? — kérdeztük a telepvezetőt. — Nehéz megjósolni. Az idén mind a primőr, mind az egyéb zöldség egyhónapos ké­séssel jutott el hozzánk. Sze rintem még a termelők sem tudják, miből milyen termés^ re számíthatnak. Az egyik szerződéses partnerünk pél­dául négyezer fej salátát ígért, és mindössze kettőszáznegyve­net tudott leadni. A termés- kilátásokkal kapcsolatos fel­mérés folyamatban van, de egyelőre megközelítő adatot is könnyelműség lenne monda­ni. Ezekben a napokban törté­nik a méz átvétele is. A he­lyi méhészszakcsoport tagjai a tavalyi 80 mázsával szem­ben az idén 150 mázsára kö­töttek szerződést. Egy évvel ezelőtt a kedvelt édességből 183 mázsát szállítottak el Abonyból, az idén pedig már eddig 70 mázsát. — Ez azt jelenti — jegyez­te meg Rimóczi István —, hogy ha az időjárás kedvez, vagy a szorgalmas állatkákat valamilyen betegség nem ti­zedeli meg, 250—300 mázsára számíthatunk. Az utóbbival összefüggésben sajnos volt már néhány lehangoló beje­lentés. Például Lipák József panaszkodott, hogy a terme- melőszövetkezeteknél végre­hajtott egyik permtezés utón három taliga méhhullát vitt a szemétbe. Egyelőre úgy lát­szik, azok a méhészek adnak át több mézet, akik vándor­útra indultak. Hogy ma már mennyire fon­tos termék a folyékony édes­ség, azt egyebek között bizo­nyítja a méhészeknek nyújt­ható támogatás. Mindazok, akik a szövetkezettel szerző­dést kötöttek, minden átadott egy kilogramm méz után 1 kiló kristálycukrot vehetnek kedvezményes, 17 forintos áron, aki pedig nem él ezzel a lehetőséggel, az minden mázsa méz után 25 kilo­gramm térítésmentes, úgyne­vezett invertcukrot kaphat. Gy. F. Változott a nyitva tartás A munkaidőalap védelmé­ről szóló minisztertanácsi ren­delet végrehajtása érdekében július 1-jétől egyes abonyi hi­vatalok, intézmények úgyne­vezett nyújtott műszakja megváltozott, illetve egysége­sen hétfői napra került. En­nek megfelelően a nagyközsé­gi tanács szakigazgatási szer­ve hétfőn 8-tól 18 óráig, ked­den és pénteken 8-tól 12 óráig tart ügyfélfogadást. Szomba­ti napokon ugyancsak 8—12 óráig a korábbihoz hasonló ügyeleti szolgálat lesz. Az Országos Takarékpénztár fiók­jánál az eddigi szerdai helyett lesz hétfőn a meghosszabbí­tott nyitva tartás, reggel nyolc órától 17 óráig. A postahivatalnál eddig pénteken lehetett 16 óráig pénzt és 17 óráig egyéb kül­deményeket feladni, illetve átvenni. A lakosságtól és a közületektől bérkezett igé­nyek alapján a hivatal nyit­va tartási rendje az alábbiak szerint módosul: hétfőn 8—17 óráig, keddtől péntekig 8—16 óráig, szombaton és vasárnap zárva. A pénztári szolgálat valamennyi napon egy órával rövidebb a nyitva tartásnál. Az új, módosított ügyfélfogadási rend kialakítása során a la­kossági igények mellett figye­lembe vették az országosan egységes postai járati .feldol­gozó rendszert, a távbeszélő szolgálatot, valamint a postá­ra is érvényes munkaidőalap kihasználásával kapcsolatos minisztertanácsi rendeletet. Remélhető, hogy a módosí­tás a postát igénybe vevők körében a korábbihoz képest kedvezőbb fogadtatásra talál, mivel a lakosság a pénteki nyújtott szolgálatot nem, il­letve alig vette igénybe, a hétfői napokon viszont az át­lagosnál nagyobb igénybevé­tel jelentkezett. A nyújtott szolgálat hétfői napra való áttételét az egységes postai ügyfélszolgálati rend kialakí­tása is indokolta. Természe­tesen szombati és vasárnapi napokon továbbra is biztosí­tott a már kialakult gyakor­latnak megfelelően a távira­tok feladása és távolsági be­szélgetések kezdeményezése. A megváltozott, első hétfői nyújtott műszak július 7-én lesz. Ma indulnak Az abonyi fúvószenekar ma indul Rostockba, ahol a fú­vószenekarok keleti-tengeri Európa-fesztiiválján lép fel. Elkísérik őket a közkedvelt mazsorett-csoport tagjai is. önfeledt szórakozás Kánikulai kínálat A ceglédi Szabadság Film­színház igazi kánikulaprogra­mot állított össze erre a hó­napra. Pillekönnyű filmek kö­vetik egymást, főleg izgalmat, kacagást, önfeledt szórakozást, enyhe borzongást kínálva, mivel a krimik is szép szám­mal képviseltetik magukat. Megérkezik immár a beha­rangozott botswanai vígjáték, a Hóbortos népség, jön a Bör­tönviselt úriember spanyol honból, az amerikai Kék vil­lám, meg A betörés nagymes­tere. Az Elfújta a szél iránt már előzetesen is hatalmas az érdeklődés. Nyilván sokakat érdekel a Zsaroló zsaruk tör­ténete, a Szexmisszió, meg az Aranyoskám. A gyerekekről sem felejthe­tek meg. Nekik szól a Gyer­mekrablás a Palánk utcában című magyar alkotás, a Va­rázsló című hazad mesefilm, a Szegény Dzsoni és Arnika, továbbá a Telhetetlen méhecs­ke. A felsorolás csupán ízelítő az ennél is gazdagabb műsor­ból, amelynek egyes filmjeire diákbérlet váltható a délután négy órakor kezdődő előadá­sokra. Az éjszakai vetítések drágább helyárafckal — a fel­nőtteknek kínálnak olyan lát­ványosságokat, amelyek meg­színesíthetik az álmaikat. A kamaraterem régi és új magyar és külföldi alkotáso­kat kinél. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 155. SZÄM 1986. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK Pedagógus párttagok számvetése Alkotó légkör a tanintézetben Nyolcadik forduló Teke A városi teke-csapatbajnok- ság S. fordulójának eredmé­nyei : Közgép „A”—November 7. Tsz 6-2, Közgép Serdülők— Városgazdálkodás 7-1, Volán­busz—Amatőrök 6-2, Stylus— Áfész 7-1. Közgép „B”—Május 1. Ruhagyár 7-1, Évig—Vas­ipar 6-1. Beszámoló párttaggyűlé- sekre került sor megyeszerte a május 5. és június 15. kö­zötti időszakban, amelyeken a pedagógus-pártalapszerve- zetek számot adtak az utób­bi két évben végzett tevé­kenységükről, elemezték a feladatok végrehajtását és megfogalmazták a következő időszak főbb tennivalóit. Ceg­léd város és vonzáskörzete területén 25 óvoda, 16 általá­nos iskola, 2 zeneiskola, központi napközi otthon, kisegítő-foglalkoztató iskola és nevelőotthon, 1 nevelőott­hon, 5 középiskola és 1 kö­zépiskolai kollégium műkö­dik. Az oktatási intézmények politikai irányításán a város­ban egy pedagógus-pártveze- tőség 6 alapszervezetén ke­resztül a községekben nyolc pedagógus-pártalapszervezet- ben 357 párttag — 83 szá­zaléka pedagógus — tevé­kenykedik. Feltárták a gondokat A beszámolók anyagait va lamennyi alapszervezetnél ve­zetőségi ülésen megvitatták, ki­egészítették, esetenként át is dolgozták. A vezetőségek re­Az ellenőrzés szerepe Ez a piac szabálytalan Egy nemrégiben megtartott rendőri ellenőrzés nyomán röp­pent föl a hír: narkósokat találtak és tartóztattak le a ceglédi piac nemzetközi fertá­lyán. Ez az alaptétel termé­szetesen számtalan változat­ban bukkant elő. De melyik a hiteles? — kérdeztük Ricza Ferenc főhadnagytól. — Egyik sem, csupán rém­hírről van szó. Legalábbis annyiban, hogy sem kábító­szerrel, sem kábítószeresekkel nem találkoztunk. Az ellenőr­zés célja az volt, hogy a kül­földi állampolgárok által foly­tatott árusítás megszűnjön. Ez persze nem megy egyik nap­ról a másikra. — Valóban, mert a rendőri fellépés dacára cseppet sem lankadt a forgalom. Mi lehet az oka? — Az. hogy a helybeliek biztos vevők a kirakott hol­mikra. — Végül is mit mondanak a jogszabályok: legális vagy sem a nemzetközi piac? Új iskolaszárny épül Mint felvételünkön is látható, jó ütemben halad az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola új épületszárnyának építése, amelyben majd 8+1 tanterem lesz. A terv szerint a jövő év szeptemberére kell elkészülnie. (Gyuráki Ferenc felvétele) — Külföldi állampolgár Ma­gyarországon csak a deviza- hatóság engedélyével értéke­síthet árucikket. A Cegléden (is) megjelenő lengyeleknek azonban nincs s mert a hatóság nem ad Számukra, nem is le­het ilyen engedélyük. Ami pe­dig a másik felet, a vásárlót illeti: üzletet kötni a külföldi­vel és forintot adni az áruért, ezt szintén tiltja a jogszabály. Tehát a nemzetközi piac nem legális. Épp ezért a magyar vevő -bírságolható és büntet­hető is. A vásárlás 5 ezer fo­rint alatti értékben deviza- szabálysértésnek, afölött pedig vétségnek számít. Tettenérés esetén a holmit el lehet ko­bozni és büntetőeljárást lehet kezdeményezni. Sőt, az áru ér­tékének megállapításakor nem az eladó által kínált árat ve­szik figyelembe, hanem a szó­ban forgó portéka belföldi forgalmi értékét. Teljesen ter­mészetes dolog, hogy az állam igyekszik megőrizni a fizető- eszköz értékállóságát, ezért akadályozza meg, hogy a fo­rint külföldre vándoroljon. — A forint vándorolna a határokon túlra? Nem inkább az érte vett élelmiszer? — Az árusok elsősorban a forintot viszik magukkal, mert otthon ezt tudják a legnagyobb haszonnal eladni. Négyszeres, ötszörös felárral. — Es a portékák honnan származnak? — A Szovjetunióból, ahová akadálytalanul járkálhatnak, kerülnek idea műszaki cikkek. Alacsony áron fölvásárolják, majd nyilván drágábban hoz­zák nálunk forgalomba. De még mindig olcsóbban, mint amennyiért a mi boltjainkban meg lehetne kapni. A ruha­félék között valószínűleg sok a használt, levetett darab. Nem tudok másra gondolni, hiszen az öltözék Lengyel- országban sem fillérekbe ke­rül. — A helybeliek vásárló­kedve továbbra sem akar meg­csappanni ... — Csakis a viszonylag ala­csony árak miatt, ennek egyéb oka nem lehet. V. S. szortfelelősei legtöbb helyen a beszámolók egy-egy részét ön­állóan készítették el. A tag­gyűlésekre az alapszervezetek többségénél ünnepélyesebb kereteik között került sor. A titkárok értékelték az 1934. évi beszámolóban meghatáro­zott feiadatok teljesítését Át­tekintést adtak az 1985—86-os oktatási év politikai munká­járól. Az előterjesztések több­sége jó felépítésű volt. Meg­felelő hangsúlyt kapott az alapszervezetekhez tartozó in­tézmények nevelő-oktató mun­kájának alakulása, az iskola kapcsolatainak helyzete, va­lamint a pártirányítás érvé­nyesülése a pedagógusszak­szervezet, a KlSZ-alapszerve- zetek és az úttörőcsapatok tevékenységében. Külön ele­mezték az alapszervezetek belső életének alakulását, fej­lődését az ideológiai munka, a pártcsoportok és pártmeg- bízatások tükrében. A beszámolókból kitűnt, hogy a fiatal pályakezdő pe­dagógusokat mindenütt szere­tettel fogadják. Az iskolák, óvodák vezetői, az idősebb kartársak és a KlSZ-alap- szervezetek gondjaikat fel­tárva és megértve a kezdeti nehézségeken igyekeznek őket átsegíteni. Több iskolában nagy figyelmet fordítanak a kísérletező, újat és korszerűb­bet alkotó, eredményesen tevé­kenykedő pedagógusokra, Munkájukhoz megteremtik a tárgyi feltételeket, az Okta­táshoz nélkülözhetetlen jó ne­velőtestületi légkört. Községi tapasztalatok A rendezvényeken értékel­ték a pártoktatási formákat is. Továbbra is a 6—8 témá­ból álló előadássorozatot tart­ják legalkalmasabbnak. Az alapszervezetek nagyobb há­nyada azzal ért egyet, hogy e témák fele az oktatáshoz, má­sik fele pedig az éppen ak tuális társadalompolitikai, gazdaságpolitikai, nemzetkö­zi politikai vagy egyházpoli­tikai kérdésekhez kapcsolód­jon. Elismeréssel szóltak a vá­rosi elméleti konferenciák­ról. Albertirsán — a körzet leg­nagyobb oktatási intézményé­ben — megállapították, hogy erősödött a nevelőközösség, a pártmunkában is érezhető a megújulás, fokozatosan ural­kodóvá válik az alkotó légkör. Megfogalmazták azt is, hogy a világnézeti nevelőmunka te rületén további teendőik van­nak. A beszámolókat követően élénk eszmecsere alakult ki'. A megjelentek közel 40 szá­zaléka fogalmazott meg kér­dést és mondta el véleményét. A kérdések többsége a helyi viszonyok értelmezésére vo­natkozott. Példaként néhá­nyat kiemelve: az alapszer­vezeten belül mit jelent a párt vezető szerepének elmélyíté­se?, hogyan értelmezhető az igazi politizálás?, mit tehe­tünk a feladatok arányosabb elosztása érdekében?, lesz-e váltakozva tanítás jövőre?, mikor lesz a következő tag­felvétel?, miért nehézkes a 30 év alatti óvónők kitünte­tése?. létrehozható-e Jászkara- jenő községben óvodai alap­szervezet? Olyan kérdés is megfogal­mazódott, amelyre a válasz felsőbb fórumokon keresendő. Egy vidéket járó zenetanár és környező községekbe láto­gató középiskolai tanár egy­aránt felvetette: a pedagógu­sok részére miért nem fizet­hető ki a gépkocsihasználat ellenértéke? Abonyban azt sérelmezték, hogy — felügye­lői javaslatra — a tanulószo­bás gyermekekhez minden­nap másik felügyelő tanárt kell beosztani, ami az egysé­ges nevelő hatást csorbítja. Felelősségteljes tenni aka­rást tükröztek a hozzászólá.- sok és javaslatok. Legtöbben a pártépítés fontosságáról szóltak, önkritikusan elis­merték, hogy ezt a munkát folyamatossá kell tenni, na­gyobb figyelmet kell fordítani a fiatal pedagógusokra, meg­bízatással való ellátásukra. Azt is megfogalmazták, hogy esetenként és egyes területe­ken kevés pedagógus tagfel­vétele valósul meg. Sokan említették a pedagógusok la­káshoz jutásáunak rohamosan csökkenő esélyeit. Sérelmezik a pedagógusikölcsön megszün­tetését. Felháborodással szól­tak az építőipar égig törő árairól. Sürgetik a központi állami intézkedést, hogy egyes válla­latok a hanyag munkát ne számolhassák fel a költségek­ben. A túlfűtött érzelmek a nevelő-oktató munka egészét is áthatották a hozzászólások során. Hangsúlyozták, hogy az új oktatási törvény és a külön jogszabályok bevezeté­se szemléletváltozást is igé­nyel. A pedagóguspályán is a „többet dolgozni” helyett a „jobban dolgozni” elve kerül előtérbe. A pártszervezeteknek is fel kell készülniük az ideológiai munkában arra, hogy a meg­növekedő szakmai szabadság ne jelenthessen anarchiát a mindennapok gyakorlatában. Egyesek úgy vélik, a törvény bevezetésének feltételei nem a legjobbak. Az. óvónők köré­ben a legszenvedélyesebb vitát a 2-es norma (csoportonként 2 óvónő) megléte, illetve hiá­nya váltotta ki. Az abonyiak sérelmezik, hogy míg Cegléden ez megvan, náluk csak az 1,5-et éri el. Politizáló légkört Csemő községben igényként fogalmazódott meg, hogy az iskola váljék a település ok­tatási, közművelődési köz­pontjává. Törtei községben megállapították, hogy törekvé­seik ellenére a szakaszos ellá­tottságot a felső tagozatban nem tudták tovább növelni. Ceglédbercelen a pedagógusok tanórán kívüli leterhelésének mérséklése érdekében szóltak, jelezve, hogy csak így juthat idő az elmélyültebb szakmai irodalom tanulmányozására. Több településen is megfogal­mazták, hogy a tanítási óra, a tanulási idő fokozottabb vé­delme érdekében jobban Bsz- sze kell hangolni a nem taní­tási jellegű elfoglaltságokat (pl. orvosi vizsgálat, felkészü­lés sportbemutatóra). Néhány helyen önkritikusan felvetet­ték, hogy a tanórák védelmé­hez a pontos órakezdés is hozzátartozik. Valamennyi alapszervezet önmaga számára feladatokat is megjelölt Ezek közül a. fontosabbak így fogalmazód­tak^ meg: Az oktatáspolitikai határozat folyamatos megva- . lósítása, az oktatási törvény bevezetésének politikai eszkö­zökkel való segítése és a ne­velő-oktató munka — mint el­sődleges pártmegbízatás — színvonalának emelése. Erő­síteni kell az aktív politizáló légkört. Tervszerű ideológiai képzés, átgondolt pártcsoport- tevékenység és a tömegszer­vezetek munkájának tudato­sabb irányítása szükséges. Nem kevésbé a pedagógusok élet- és munkakörülményeinek javítása. Nagy István az MSZMP Cegléd Városi Bizottságának politikai munkatársa ISSN 0133—2600 (Ceglédi HírUp)

Next

/
Oldalképek
Tartalom