Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
1986. JÚLIUS 26., SZOMBAT pmrr jftí reiWB/J Tóth-Máthé Miklós: Kézcsók a jótevőnek! A z első osztályú étterem kicsit szertartásos csöndjét úgy Toppantotta szét Mo- kány Dudus, akár egy vásott kölyök a karácsonyfadíszt. Pedig nem tett egyebet, csak éppen bejött. De mintha h uszad mag ával jönne, holott csak egy törékeny,- gerlecsontú, félszeg mosolyú nőt vonszolt maga után. — Gyere, picim, gyere — sürgette pincemély dörmögéssel, majd vidáman meglengette jobbját a dobogón éppen hangoló zenészek felé, és odakiáltött nekik: — Fiúk! Zúg az erdő, zúg a nádas! — Tahó! — szólt oda a prímás a többieknek. — Ez azt hiszi, lagzi- ban van. Dudus ekkor már rendezgetett. Az egyik asztalról átrakta a virágot meg az angol zászlót egy másikra, és az üresen maradt helyre dobta a kalapját a kesztyűjével együtt. — Mennyivel jobban mutat! Igaz, picim? Ülj le! Meglátod, nem bánod meg, hogy végre eljöttél Dudus papával. Itt csak hörpintünk valamit, vacsorázni majd Budán fogunk. Mit innád? — Talán egy kólát... — Mit? Miért nem inkább kút- vizét? Dudus, nevetve zöttyent a székre, kigombolta a bundáját, megigazította a nyakkendőjét, aztán össze- hohiorított tenyérrel durrantott egy hatalmasat. — Pincér! P.incnök! Fiatal felszolgáló állt meg az asztaluknál. — Parancsol? — Naná, öcsikém! De még menynyire, hogy parancsolok. Hozzál ide egy... na várj csak, nézzük előbb, mit mérték itt a dolgozóknak? Odahúzta az itallapot, gusztál- gatta. — Bor minden mennyiségben! Azt nem hozol. Hanem pattansz, és akár egjr arkangyal, ideszálísz egy üveg .wiflskyvel.: Értjük egymást? Aztán repülés közbén ne feledkezz meg valami rágcsálnivalóról sem. Pogácsa vagy sajtos bigyó. ezt a fantáziádra bízom. No, huss! Huss! A pincér feljegyezte a rendelést, és elment. — Nem kellett volna leöcsizned — mondta a nő. — Egyébként is sértő, ahogy beszéltél vele. Ez már nen? tanuló, de ha az is lenne, akikor is tűrhetetlen az ilyen hangnem. — Milyen hangnem? Nem értelek, picim! Mi volt itt a sértő? — Az, ahogyan lekezelted. — Lókezeltem? Én? Olyan voltam hozzá, mint apa- a gügye gyermekéhez. Nevetett, majd egy hirtelen ötlettel elővette a pénztárcáját, és szép lassan maga elé helyezte az asztalra. — Tudod, mi ez? — Ha jól látom, egy pénztárca.'1 — Roszu] látod, picim.” Ez ’ nem egy pénztárca, hanem egy kedves öreg nagybácsi. Egy aranyszívű, drága nagybratyó, akinek húszezer forint van a hasában. És ez a fekete hasú rokon bizony fene nagy úr. Ha kioperálok egy ötszázast a bendőjéből, ez a te pincérgyereked kezet csókol nekem érte. Ha meg ráteszek még egy lilát, ölben visz haza innen. Nem hiszed? Na, mibe fogadjunk, hogy ez a pincérke ötszázért kezet csókol nekem? — Meg vagy őrülve?! Né csinálj valami marhaságot, mert esküszöm, itthagylak! — Ugyan — nézett rá. szomorú nehezteléssel Dudus —, hát így ismersz te engem? Szoktam én marhaságot csinálni? A pincér hozta az italt, és egy tál sajtos rudat, aztán töltött a poharakba. Amikor a műveletet befejezve távozni akart, Dudus megfogta a karját. — Apafej, mennyit tudsz te itt összeboronálni? Mennyit talpalsz ki egy hónap alatt? De őszintén, nekem ne hamukázz! — Dudus! — A nő vibrált az idegességtől. — Picinyem! — Dudus a száját csuesorítva egy puszit cicoentett felé, majd újra a pincérhez fordult. — Ne rezelj be, öcskös, nem az adóhivataltól vagyok. Egész egyszerűen csak érdekelne. Remélem, ez nem bűn? — Hozhatok még valamit, uram? — kérdezte a pincér, és mozdult iá, hogy menjen, de a nagy marok erősen fogta. — Hát jó — sóhajtott Dudus —, ha nem akarsz, ne válaszolj. Igaz, kicsit megemeli a vérnyomásom, ha egy kérdésre nem kapok feleletet, de hát ezzel1 most ne törődj. Majd csak helyrebillentem valahogy a lelki egyensúlyomat. Elengedte a fiú karját, búskomor arcot vágva legyintett, mint aki ezt az egészet nehezen fogja fel, aztán a pénztárcáért nyúlt. Kivett egy ötszázast, és a pincér ka bálja Dók a zsebébe dugta. — Ez a tied, te szófukar! Én előre adom a borravalót, nehogy a végén megfeledkezzek róla. — Uram, ez sok lesz — kapott a zsebéhez a fiú, de Dudus indula,- tosan csapott a pénztárcáira. — Az összeget én szabom meg! Ebből! A pincér tanácstalanul toporgott, alig észrevehetően a nőre nézett, mintha tőle várna tanácsot vagy segítséget ebben a helyzetben, aztán egy finom vállrándítással helyére tette magában az egészet. — Nagyon köszönöm, uram — mondta, és elindult, de pár lépés után Dudus dobhártyát reccsentő hangja torpantotta meg. — öcsi! Hé! Vissza! A fiatalember most már ingerülten’ ment az asztalhoz. A száját vékony vonallá szorította az indulat, és összehúzott-szemmel figyelte a behe- mót féitíit; meg az abrosz sarkát idegesen gyüvhölgető nőt. — Mi -azy Kfogy köszönöm 1? ... — Dadus homlokára ráncokat sodort a megrökönyödés. — Te ötszázért csak egy köszöhömöt böksz ki?... Még jó, hogy farba nem rúgsz! ElőrélÖkté á: jobbját, egészen a fiú orra alá.' —Puszit a jótevőnek! A pincér rábámult az ormótlan kézfe,' és olyan düh fogta el, hogy legszívesebben levágta volna, mint hentes a marhalábat. Nagy lélegzettel igyekezett másfelé terelni a gondolatait, és csak a keze remegésén látszott meg az indulat, ahogy az imént kapott pénzt letette az asztalra. Utána előhúzta a blokktömbjét, Összeszámolta Dudus fogyasztását, és az ötszázas mellé csúsztatta a papírt is. — Ki mondta, hog3' számolj?! — Dudus apró fecnikre tépte a cédulát. — Miféle szemtelenség ez?! Majd én mondom meg, mikor fizetek! Belemarkolt a tárcába, és egy kö- teg pénzzel borította el az ötszázast. Most a balját lökte előre. — A finnyás mindenedet! Meg- eheted. ha kezet csókolsz! — Uram — mondta a pincér, hangjában az indulatot tompító gúnnyal —, miért nem ment maga papnak? Talán még kanonok is lehetett volna. Ott aztán ingyen is csókolgatnák a kezét, itt meg csak az idejét fecséreli, hiába. Megfordult és elsietett. — Mi volt az ott? — kérdezte a kollégája, kopaszodó, ötvenes pincér. A fiatalember elmondta. — De nagy marha vagy! — ször- nyülködött a másik. — Egy ilyen üzletet kihagyni, neked elment a józan eszed.! Ez a barom Csák Máténak képzeli magát, ennek a bőre alatt is pénz van. —• les léptekkel Dudushoz f 'N loholt. 11 —Főiga?|ató :úr,ry-har . V J 7jólt meg és ráhunyorí- tott —, melyik kezét kell megcsókolni ? — A francba! — mordult rá Du- dus a pénzt gyűrögetve a tárcájában. — Elment a kedvem a mókától. A számlámat! Hé, picinyem, hová? Ne bomolj ! . Megyünk át Budára, ott folytatjuk a murit. Picinyem! Hiába kiáltozott, a nő nem nézett hátra. Ügy fordult ki az ajtón, mint aki az emlékezetéből is törölni akarja az egész estét. Es amikor Dudus utána szaladt, már hasztalan kutatta a szemével, nem látta sehol. Ártér Ugocsai Antal festménye Olasz költő — Monoron A mai olasz líra legjobbjai közül nem egyhez személyes barátság fűz. Vizitáljuk egymást — és olyankor mindegyikünk szívesen dicsekszik a saját, hazájával. Dante Maffia, ak: negyvenéves, de már 'kétszer volt „finalis- tája” a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Viareggio-díjnak, tavaly nyáron volt a vendégem Ugo Verrina társaságában. Monori Für Dezsővel apám régi barátjához, Kele Jánoshoz is elvittük Mo- norra. A házigazda olyan szívélyesen fogadott bennünket, mint ahogy apám fogadott volna, ha nem lett volna akkor már éppen hat esztendeje halott. Ez a kedvesség Dantét is meghatotta — nyomban be is írt valamit Kele János vendégkönyvébe. Gondoltam, csak a megszokott udvariassági közhelyekről van szó. Akkor, a jó hangulatban nem nagyon figyelt erre senki. Kele János most küldte el nekem a vendégkönyvet, hogy fordítsam le Dante bejegyzését. Örömmel láttam, hogy amit Dante rögtönzött, az vers a javából! Boldogan tolmácsolom és nyújtom át az olvasóknak is, hiszen egy jelentős olasz költő „megyei vonatkozású” verse már egyáltalán nem magánügy... B . F. Dante Maffia: Pohárköszöntő Borodat, kedves Jánosi magambatf hordozom, szívemben erjed költői szóvá, mely tovább csatangol, új országokra, városokra vágyik s egy másik szívre bukkan, szomjúhozó szemekre, amelyek fürkészik titkát e boldog nyáreste zamatának. Egy szép napon leányka téved erre — te sem leszel, én sem leszek jelen már, mert régesrég átköltöztünk a csendbe — szép olasz lány jön el (talán a lányom vagy unokám?) s e hordókból idéz meg. Valaki borral őt is megkínálja, de könny is hull a csöpp decispohárba. 1 Baranyi Ferenc fordítása Menyasszon/tánc Szabó István fafaragása Asdfgf. Hjkléá. Ugyanez fordítva: Áélkjhj. Gfdsasa. Ezt jegyezd meg, mert ez az alapsor. Gépírásóra van. Gyakorolj! A kezedet sose nézd! — Szia, rég nem láttalak. Nem nézel rá, azt hiszed, hogy úgy lezserebb. Asdf. Te is lógsz, ő is. Ketten épp annyi idősek vagytok, mint az emlékezetem. Még csak horizontálisan látsz, a dolgok olyanok, amilyenek. Nincsenek miértjeid. Hjk. Az alapsornál tartasz. — Már régen figyellek. — Engem? — Persze, már a múltkor is ... — Nem inkább a barátnőmet? Persze hogy őt. De ez most nem számít. Alapsor. Az utcán eldübörög egy villamos, majd a templom mögött elhal a zaj. Marad a rádió és marad a hervadó presszósnő közömbös arca. A Fácánban legalább volt. élet. Itt a Péterfia utcán sokkal vacakabb, ide csak lógósok járnak. Többnyire iskolások. A rumot csak üdítőbe kapják, úgy kisebb a lebukási veszély. A diákrum vizes, kettőnél többet senki nem kap. Középiskolások, esetleg -nyiszlett teológusok. — Beatles. — Shadow’s. Szükséged lehet .még a gépírásra. Ha vakon írsz, ha nem kell a kezedre figyelned, akkor egy idő múlva büszke leszel a rutinodra. A gyógyszergyárban az adminisztrátor egy ujjal fog pötyögni. — A barátnőd különben is csak vihogni tud. — Éva ? Hihihi .., Anyád most megy haza. Reggel fél négytől tízig van. Hajnalban persze fél. Fél négykor fél. Be kell kísérned, segítesz neki takarítani. Legalább a szemetet hordd ki! Otthon nincs fürdőszobátok, de a hivatalban van zuhanyozó. Használod, írógép is van, tehát gyakorolhatsz reggel fél hétig. Asdf... Ha minden jól megy, akkor könyvelő leszel, vagy ügyintéző. Hjkléáé. Majd este is el kell menned anyád elé, mert este kilenckor is fél. Ö így, két részletben dolgozik. így jön ki a hjklmno. — Már ne is haragudjon, Erzsiké néni, de nem tudunk minden érettségizett gyereknek íróasztalt adni. Talán a gyógyszergyárba segédmunkásnak. Hatforintos órabér.., Ezt még nem tudod, anyád nem szól, majd csak júliusban. Derűs vagy, neked még minden piros és rózsaszín. Olyan, mint majd az émelygésed lesz a gyógyszergyárban. — Meddig.érsz rá? — Már csak húsz percig. — Kimehetnénk a parkba. Ezt azért mondod, mert nincs pénzed. Tulajdonképpen sose lesz.. Pedig valamit meg kellene beszélned vele. — A park kész lebukás. Schultz, a matektanár mindig arról jön. Óránk lesz veié. —. Most tornaórád van? — Az, de felmentett vagyok. Asdfgf. Hjkléáé. A Fazekas Gimiben szombaton buli lesz. Valami addig csak összejön. Keresztanya? Nem, inkább* az antikvárium. Tavaly év végén még kaptál jutalomkönyveket. Anyád vesz egy fél kiló marhahúst. Rostélyos lesz vagy gulyás. Ebéd közben anyád majd szidja apádat, amiért nem enged egyetemre. Menjen a kölyök dolgozni, keressen pénzt. Hjkléáé. Jó, de most hogy jön ez ide ebéd közben? Nem érted. Az öreged egy évig azt hitte, hogy inas vagy. Műszerészinas. Áélkjh. Nagy balhé volt, amiért nem. Azóta minden rendben. Gfd- sas. Szépen lecsúsztál mindenből közepesre. Ez a rohadt gépelés is, mikor te élni akarsz, ÖNÁLLÓAN ÉLNI. — Májkdzseger. — Ringosztár. Nem is szereted különösebben a zenét. Botfüled van, csak az ütemet érzed. Ringó. . Ildikó elkísér majd a sorozásra. A bizottságban egyetlen nő lesz, persze hogy kiszúrod magadnak és felszeded. Az alezredes lánya. Amikor kibékülsz Ildikóval, akkor majd elintézi, hogy soron kívül bevigyenek katonának. Hjkléáé. Az óra végén már ütemre megy az alapsor is, jön a kopott lemez, az okító kedvence: ■ „Nekem a Balaton a Riviéra .. Nyálkás, undorító szám, a zenéjénél már csak a szövege rohad- tabb. Nincs mese, erre köll pörgetned az alapsoraidat. Hjk léá áélkj. — Már ne is haragudjon, Erzsiké néni... Egyébként neked kicsöngettek. Akár jársz gépírásórára, akár nem. Dúsa Lajos: Vakírás
