Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-16 / 166. szám

FEST , ■WH« 4 1986. JtLIUS 16., SZERDA Rltayi esiergiát fogyaszt a lakosság? A Forgó Morgó után jött Walaki A kérdés kérdés maradt A lóversenyen nyert kastély $ Az ország tavalyi teljes energiafogyasztása mintegy ^ 31 millió tonna kőolaj (ütőképességének felelt meg. En- nek a lakosság 26-21 százalékát vette igénybe, ami i több mint 8 millió tonna kőolaj-egyenértékkel volt $ egyenlő. Tetemes mennyiség: nagyjából ennyi ma az ^ évi hazai kőolajtermelés és kőolajimport összege. Ha $ ebből csak 1-2 százaléknyit takarítanánk meg, az is sú- ^ lyos százmilliókban lenne mérhető. A lakosság fogyasz- tása azonban évtizedek óta évről évre növekszik — hol- J ott az ipar, a mezőgazdaság, a szállítás energiaigénye, ^ kivált az utóbbi években az ésszerűbb energiagazdálko- & dás jóvoltából inkább csökken. A takarékosság jelei Azt jelentené ez, hogy hiába a propaganda, a meggyőző szó, a lakosság nem reagál, nem takarékoskodik? Nem, nem egészen erről van szó. A lakosság igénynövekedése jórészt érithető, indokolt. Két példát vegyünk csupán. A la­kásállomány még az elmúlt öt év visszafogottabb építési tempója mellett is 4-5 százalék­kal gyarapodott, az otthonok nagyobbak, komfortosabbak. Több kell fűtésre, s ez jelen­tős tényező, hiszen a lakos­ság a felhasznált energia két­harmadát fűtésre fordítja. Talán még szemléletesebb a másik példa. Ma nálunk egy háztartás hozzávetőlegesen — és átlagosan — 1900 kilowatt­óra villamos energiát fogyaszt. Ez a szám a fejlettebb or­szágokban jóval nagyobb, Svájoban, Svédországban eléri a 6-7 ezret, de Ausztriában is 4 ezer körüli, még Spanyol- országban is megközelíti a 3 ezret. Elmaradunk valame­lyest a közeli szocialista or­szágoktól is, Bulgáriában 40, az NDK-ban 20, Csehszlová­kiában mintegy 15 százalékkal több egy-egy háztartás fo­gyasztása átlagosan. így ért­hető, hogy nálunk még min­dig évről évre nő a lakosság villamosenergia-igénye, aho­gyan a szakemberek mond­ják: messze vagyunk még a telítődéstől. A lakosság takarékossági tö­rekvései így hát jobbára azon mérhetők le, hogy e növeke­dés üteme miként változott az elmúlt esztendőkben. Ebben már fölfedezhető némi kedvező tendencia. Míg a lakosság ösz- szes energiafogyasztása 1975— 80 között átlagosan évente 4,7 százalékkal gyarapodott, addig 1980—85 időszakában már csak évi 4,0 százalékkal. Díjtalan jó tanácsok A háztartások a korábbinál lényegesen kevésbé növelték energiafogyasztásukat. A 0,7 százalékos . csökkenés azt je­lenti, hogy öt év alatt több mint egymillió tonna kőolaj­egyenértéknek megfelelő ener­giahordozót nem kellett im­portálnunk, ami már a taka­rékosságnak is betudható. Ezt látszür igazolni, hogy noha a villamosenergia-fogvasztás a hazai háztartásokban még messze van a telítődéstől, mégis: míg 1970—75 között még évi 11,9 százalékkal nőtt az igény, 1975—80 esztendei­ben már csak 9,5-del, 1980— 85 éveiben pedig csupán 8.1 százalékkal. Sőt, 1984-ről 1985- re ez a mutató mindössze 5,6 százalék. Optimista szakembe­rek e kedvező zuhanást már az energiatakarékos háztartási berendezéssel, a hőszigetelés, a jobb hatásfokú fűtés, a gaz­daságosabb autózás elterjedé­sével magyarázzák. Takarékoskodni persze sok­féleképpen lehet. Az energia­propaganda-bizottság ebben igyekszik tanácsot adni. Kü­lönböző kiadványai ismertetik meg például az új otthont építőket — az új szabványok­kal összhangban — a külön­böző hőtakarékos megoldások­kal, illetve tanácsokat adnak a már álló házak utólagos hő­védelméhez. Optimális meg­oldásokat ajánlanak családi házak fűtésének kialakításá­hoz, módszereket a fűtés utó­lagos korszerűsítéséhez, és így tovább. Ezek jelentősége nem kicsiny, hiszen a lakosság a fűtésnél tudja a legtöbb ener­giát „megfogni”. (A füzetek egyébként díjmentesen besze­rezhetők a Magyar Hirdetőtől és megtalálhatók a tanácsok ügyfélszolgálati irodáin is.) Hasonló kiadványok adnak rövid, közérthető hötechnikai magyarázatokat a sütés-főzés­től a gépkocsik karbantartá­sán keresztül a fűtéstechni­káig, megannyi apró megtaka­rítási lehetőségre híva föl a figyelmet, s részben ugyaneze­ket ismertetik rövid filmek segítségével. Gyermekek zsűrije A televízióból közismert Forgó Morgót már nyugdíjaz­ták ugyan, ám megjelent a képernyőn az új figura, akit — talán éppen Watt nevének kezdőbetűje után — Walaki- nek kereszteltek. Az Energiafelügyelet és a Magyar Hirdető pályázatára Az elmúlt években csök­kent az öntözött földek terü­lete, miközben a nemzetközi statisztikák szerint a terme­lők mind nagyobb mérték­ben alkalmazzák a hozamok fokozására a mesterséges víz­utánpótlást. Hazánkban ta­valy kezdődött meg az öntö­zés fejlesztésének új prog­ramja, amelybe az osztrák Bauer céget vonták be. A nagy nemzetközi gyakorlattal rendelkező vállalat öntözőte­lepeket létesít . az országban, ezek nemcsak a helyi' víz­utánpótlást oldják meg, ha­nem lehetővé teszik más üze­mek számára is a modern eljárás tanulmányozását. Az Agrober két évvel ez­előtt több megye területén 38 gazdaságban készítette elő a Bauer-féle öntözési program adaptációs terveit, és az el­múlt évben — az összesítések szerint — már 240 korszerű öntözőberendezés működött az országban. A gépeket az Agrotek hozza forgalomba, a szerviz- és alkatrészellátást a KITE termelési rendszer vál­lalta. A tapasztalatok szerint a berendezések kitűnően be­váltak, műszaki hiba nélkül érkezett -figurákból a végle­gest gyerekek zsűrije válasz­totta ki. Szeretnék, ha Walaki a gyerekek kedvencévé válna, hiszen ők lesznek a jövő ener­giafogyasztói. És ha a srá­cok megszeretik Walakit, ak­kor beszédtéma lesz a család­ban — nemcsak ő, hanem az is, amire biztat. Tény: szükséges, hogy e ta­nácsokat megfogadjuk. Rész­ben önös érdekből, hiszen ha nem takarékoskodunk, saját pénztárcánk bánja; másrészt, mert ebben a tervidőszakban a lakossági energiafogyasztás átlagosan évente csupán 1,9 százalékkal nőhet, s ezen be­lül a villamos energiáé is csak 4,6 százalékkal. E számok bi­zony csak mintegy feleakko­rák, mint az előző öt év szá­mai, ám a rendelkezésre álló energia nem tesz lehetővé en­nél ütemesebb növekedést. Ahhoz tehát, hogy a népgazda­ság energiaigényét gondtala­nul lehessen kielégíteni, a lakosság takarékosságára is feltétlenül szükség van. Trömböczky Péter dolgoztak, így az idén na­gyobb ütemben folytatják az öntözőberendezések telepíté­sét. 1986-ban további 60 gazdaság mintegy 12 ezer hektáron rendezkedik be a mesterséges vízutánpótlásra, és igy 25 ezer hektárra egé­szül ki a modern gépekkel öntözött terület. Azok a magyar és osztrák vállalatok, amelyek érdekel­tek az itthoni öntözésfejlesz­tési program megvalósításá­ban, tevékenységük össze­hangolására konzorciumot hoztak létre. A szerződésben 15 magyar vállalat, illetve intézmény — közöttük nyolc a gyártásban, öt pedig a fel- használásban van érdekelve — állapodott meg abban, hogy kölcsönös érdekeltséggel — igyekeznek gyorsítani az öntözött terület mielőbbi bő­vítését. Az Agrober már újabb ön­tözőtelepek tervezésén dolgo­zik és szaktanácsadásra is vállalkozik, amit díjtalanul végez, hogy ez ne jelentsen többletkiadást a gyakran anyagi nehézségekkel küszkö­dő üzemeknek. Halásztelken még ma is beszélik, a szép kastélyt tu­lajdonosa lóversenyen nyerte, vagy ezer hold földdel egye­temben, s hogy a győztes pa­ripának örökké hálás volt ezért a tulajdonos; a kitömött ló a kastély főhelyén állt. Élvezet hallgatni Csala Ká­rolyt, a Malonyai-kastély mai gondnokát, ám szavai nyo­mán még szembetűnőbb az ellentét a legendába vesző múlt és a jelen között. A hajdan gyönyörű épület ma az enyészeté. Beroskadt a szép teraszra vezető lépcső- feljáró, mállik a vakolat, he­venyészve tetőre borított kát­ránypapír igyekszik pótolni a szélnek szaladt cserepeket. Otromba átalakítás Odabent a lakatlan épüle­tek jellegzetes dohszaga ter­jeng. A régi hangulathoz se­hogy sem illő vaskorlátok, rácsos ajtók szinte bántják a szemet. — Amikor a tsz átvette a kastélyt, munkásszállót ren­dezett be. Mivel óriási volt a belmagasság, egyszerűen meg­felezték, galériát építettek — magyarázza Csala Károly. — Az emeleten és az alagsor­ban, a hajdani borpincék helyén is mosdókat, zuha­nyozókat alakítottak ki. Odalent találunk még egy hatalmas termet, csúnya mű­anyag burkolattal a falon. Ráhibáztunk, valóban ifjúsá­gi klub volt valaha. A báltermet megkímélték az épület hasznosítói, itt nincs galéria. Am az idő megtette a magáét, hatalmas foltokban szakadt le a vako­lat a korábbi beázások miatt. Szinte megnyugtató érzés, amikor az épület egyik sar­kában végre lakókra utaló kis rendetlenséget találunk. Ruhák lógnak az előszobafa­lon, női papucsok hevernek a földön, mintha gazdájuk csak az imént távozott volna. Néhány fiatal pedagógus lak­ja az épületnek ezt a részét. A padlásra is felkapaszko­dunk. Nem kell építésznek lenni, hogy elképzelje az ember, milyen csodálatos te­ret lehetne itt kialakítani a tetőszerkezet gerendáinak sza­badon hagyásával. — Mi lesz a Malonyai-kas­tély sorsa ? — tettük fel a kérdést Kirnyán Józsefnek, a Halásztelki Nagyközségi Ta­nács fiatal elnökének. — Elődöm néhány évvel ezelőtt félmillió forintért vet­Egy falat kenyér Vn abban a korban szü­1J lettem, amikor még sok minden hiányzott az ember életéből, de az asz­talra azért már mindennap jutott kenyér. Aztán ka­lácsból is egyre több, míg­nem lassacskán a ropogós héjú, foszlós bélű ünnepi eledel is hétköznapi falat­tá egyszerűsödött. Emlék­szem még az otthoni ke­nyérsütés csodálatos szer­tartására, a szakajtóból kibuggyanó kövér tésztára, a kemencében rótszínűre pi­rult kenyerek illatára, a ma már soha vissza nem térő pillanatra, amikor anyánk boldog mosollyal felszelte a frissen sült ci­pót. Akkor még nem tudtuk felfogni ésszel, hogy a ro­pogós pillével tulajdonkép­pen apánk erejét is meg­esszük, apánkét, aki ősz­szel az öreg lóval felszán­totta a földet, kötényéből elhintette az apró barna magvakat, s végül learatta a Pali bácsi névnapjára napsugár színűvé érett hul­lámzó búzatengert. Kiszá­radt, sötétre égett apám minden nyáron, akárcsak a kenyerek, és mindig fá­radtabb lett. Elnyűtte ka­száját, a fenőköből is fél­arasznyi maradt csupán. Űjat már nem vett, mert jöttek a dohogó masinák, az ősi szerszámokra nem volt szüksége tovább. Bizonyára a régi emlé­kek okozzák, de ha aratás­ról hallok, előbb mindig a görnyedt kaszások, a villo­gó pengék, az izzó tarló­kon is dalolni képes ma­rokszedő asszonyok jutnak eszembe. Aztán mint aki álomból ébred, rádöbbe­nek, fél emberöltő alatt mekkorát változott a vi­lág. Ha apám most itnne fiatal, a kaszanyél helyett biztosan a búzafaló kom­bájnok kormányát fogná, s gépének csak falatot érne az a földdarab, amit haj­danán napokig a verejté­kével öntözött. Arany éle­te volna. Vagy talán mégsem? Ahogy elnézem a modern aratókat, hamar rájövök, más a valóság, mint ahogy azt idebent a városon hisz- szük. A testet-lelket zö- työgtető gép, a szikrázó üvegfülke negyvenfokos melege is éppúgy elszívja az erőt, mint a kaszanyél, a finom por megkínozza a tüdőt, s mire leszáll az est, a fáradtságtól karikás, fénytelen a kombájnosok szeme. Harmatszikkadástól sö­tétedésig hajtja őket a munka napokon, heteken át, otthon csak úgy bele­zuhannak az ágyba, de pirkadatkor már ismét talpra ugranak. Pedig nincs aki hajtsa, sürgesse őket; előírás, munkaterv, norma vagy szabály eszükbe sem jut. Talán bennük is az ősi ösztön munkál, amely arra kényszeríti az embert, hogy óvja, mentse a peregni ké­szülő szemeket, mindany• nyiunk kenyerét? Mi más lehet a magyarázat? Hi­szen csak látni kell, hogy amikor az utolsó szem is a magtárba kerül, ünnepet ülnek, őszintén, szívből örülnek. Fiatalok, de lel­kűkből nem kopott ki még az aratás magasztossága. Amikor idehaza megkós­toljuk majd a frissen sült cipót, az ő erejükből csí­pünk el egy darabot. Ám restelkedve gondolok arra, hogy nálunk sem illeti már akkora tisztelet az új ke­nyeret, mint gyerekkorunk asztalánál. Ha leesik, nem fújjuk meg. és nem esszük meg az utolsó morzsáig, mint hajdanán tettük. Jobb­létünk elfeledtette velünk ezt a szokást. De felvesz- szük, s félretesszük az el­ejtett falatot, a száraz serc­lit, majd haszna válik. Mél­tatlan sorsra. szemétkosár­ba nem szánjuk soha. S ez is nagy dolog. ólesik a tudat, hogy gyerekeim felnőttko­rukban elmesélik majd, őket még arra nevelték, becsülni kell minden da­rab kenyeret, verejtékkel szerzett javaink ősi szim­bólumát. Miklay Jenő Száz gazdaságban Korszerű öntözőrendszer l eomlott a lépcsősor, te át a Duna Tsz-től az épü­letet. Akkor a tanács a kas­téllyal együtt három lakó el­helyezésének a gondját is fel­vállalta. Egy ilyen méretű közönséges épület felújítása, hasznosítása is hatalmas fel­adat lenne a tanácsnak, de a kastély ráadásul műemlék, a helyreállításra rendkívül szigorú előírások vonatkoz­nak. Szárnyaló tervek Annak idején az Országos Műemléki Felügyelőség támo- gátást' ajánloíí a tanácsnak, így tudták elkészíttetni . az OMF szakembereiből álló At­tika gazdasági .munkaközös­séggel a terveket. A mérnö­kök azután teret engedtek szárnyaló fantáziájuknak és csodálatos terv született a helyreállításra. Korhűen fel­építenék a kastély melletti Ü-alakú gazdasági épület ré­gen lebontott középső részét is, ebben a komplexumban kapna helyet egy idősek szá­mára berendezett napközi otthon. A szépen helyreállí­tott kastélyt pedig kulturális célokra szánták. Az Attika figyelme kiterjedt a kastély valamikori hatalmas parkjára is, ide szabadtéri pódiumot, pihenőkertet, játszóteret ál­modtak. Igaz, a színpad he­lyén ma még egy érvényes építési engedéllyel készült kockaépület, vendéglő áll, a tervek ezt is bontásra ítélték. Érdekes módon, évekkel ké­sőbb éppen a műemléki fel­ügyelőség járult hozzá a vendéglős kéréséhez, hogy a csatornát a leendő parkon át vezesse. Elsőfokon a tanács, amelynek tagjai — úgy tűnik — komolyan vették a szép terveket, ehhez nem járult hozzá. — Biztos, hogy a mai gaz­dasági helyzetben Halásztelek nem vállalhatja a helyreállí­tást — magyarázza a tanács­elnök. — Ezért a megyei ta­nács véleményével is talál­kozva úgy határoztunk, hogy a kastélyt értékesítjük. Igen ám, csakhogy az ér­deklődök a helyreállítási ter­vet látva szinte futva mene­külnek a helyszínről. A jó pár éve született elképzelés akkori költségvetése csaknem harmincmillió forint volt. Nem kell nagy szakembernek lenni, hogy megsaccoljuk, mi­be kerülne mindez ma. Je­lentkezett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­tem, nemzetközi oktatási köz­pontot akart itt kialakítani, makói maszek, aki luxuspen­ziót álmodott az elhanyagolt falak közé, de érdeklődött a KISZ KB is. Megnézte a Ma- lonyai-kastélyt az Állami Fejlesztési Bank illetékese és ígéretet tett, hogy pályázatot írnak ki a hasznosításra. Ezt csend követte. Ügy tűnik, elfogytak az egyéves értéke­sítési kampány komoly ér­deklődői. Emlék az alagsorban, még a munkásszálló idejéből (Erdősi Ágnes felvételei) Alig a szárnyaló képzeletű tervezők alkottak, az előző tanács lassan felparcellázta a csodálatos, gesztenyematuzsá­lemekkel teli parkot. Ma kar­nyújtásnyira ormótlan garázs- sor éktelenkedik, a kastély telkére épült a lakótelep több háza is. Beépült a park Az érdeklődők elmaradozá- sa után manapság az egyetlen szalmaszál, amelybe még ka paszkodni lehet, a környező nagyvállalatok, üzemek .össze­fogása lehetne. Hiszen a Csepel Autógyár, a Pestvidé- ki Gépgyár, a halásztelki SZIMFI és más kisebb cégek, ha összefognának, olyan ven­dégházat és reprezentatív konferenciaközpontot alakít­hatnának ki a Malonyai-kas- télyban, amely hosszú távon talán meg is térülő befekte­tés lehetne. Talán zárhatnánk is ezzel a megcsillantott lehetőséggel az írást, ám a kép azzal a keserű megállapítással teljes, amelyet a búcsúzáskor a ta­nácselnök tett: — Az ötvenes években mű­velődési házként működött a kastély. Majd egyetlen toll­vonással a termelőszövetke­zethez került. Ki tudja, miért? Lehetett volna tanács­háza, vagy megmaradhatott volna a kultúra otthonának. Nem így történt. A minden­áron újat teremtés jegyében elkészült egy tanácsháza és felépült a művelődési ház, a „szocreál” két jellegzetes példánya. A tanácsházát ki­nőttük és érdemes megnézni, hogy néz ki napjainkban a művelődési ház. Azt hiszem, visszavonhatatlanul elmulasz­tottunk valamit. Móza Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom