Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-12 / 163. szám
r 1SS6. JÚLIUS 12., SZOMBAT Népességünk jövője B eszélgetésekben, újságcikkekben, komolyabb publikációkban is újra meg újra felerősödnek az olyan hangok, hogy nemzetünk lassan, de biztosan elfogy egyszer. Kiérezni ezekből a megnyilatkozásokból őszinte féltést is, de nemritkán csak hangulatköltést. Máskor társadalompolitikánk vélt vagy valóságos hibáira, fogyatékosságaira akarják felhívni a figyelmet, aggasztónak beállítva a népesség csökkenését. A tényekkel persze nehéz vitába szállni. Márpedig a számok azt igazolják, hogy a hazánkban élő magyarság száma valóban — ha lassan is — csökken. Pontosan tudják ezt azok is, akik a szociálpolitikai döntéseket hozzák. S az sem véletlen, hogy az utóbbi években egy sor olyan változás következett be ezen a téren, amitől éppen a népesség gyarapodását várják. A közelmúltból hozva a példákat, elég a gyermekgondozási díj bevezetését említeni, vagy a családi pótlékok emelésére utalni. Ezek természetesen nem csodaszerek, s főleg nem olyan intézkedéseit, amelyek egyik napról a másikra gyors változást hoznak. Jótékony hatásuk legfeljebb több év után jelentkezhet. Bevezetésük azonban olyan szándékról tanúskodik, aminek kedvező voltát senki sem vitatja. Mindezek mellett azt sem lehet tagadni, hogy nehezebben élünk ma, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt. S a növekvő terhek fokozottabban sújtják azokat, akik két- három vagy még ennél- is több gyermek fölnevelését vállalják. Nem véletlen tehát, hogy éppen a nagy- családosok állnak szociálpolitikai intézkedéseink középpontjában, amelyek azonban még mindig nem kellően differenciáltak. Sokszor azok is részesülnek bizonyos kedvezményekben, akik erre nem igazán szorulnak rá. Máskor viszont hátrányba kerül az, aki sok gyermeket vállal. Mint az a családfő, aki kevés jövedelméből, nagy áldozatok árán hatszobásnál nagyobb családi házat épített tíztagú családjának — a gyermekek között örökbefogadott is volt! —, s ezért luxusadót vetettek ki rá, mondván: a törvény nem válogat. A példákat persze lehetne szaporítani, pro és kontra egyaránt. M egkíséreljük bemutatni, hogyan élnek azok, akik a nehezebb körülmények között is több gyermeket vállalnak, akik akkor érzik magukat boldognak, ha gyermekzsivaj tölti be a lakást. És azokat, akik most tervezgetik a jövőt, készülnek a gyermeknevelésre. S nem feledkezünk meg azokról a kislányokról, kisfiúkról sem, akik ilyen vagy olyan okok miatt kénytelenek nélkülözni az igazi családi otthont, s nevelőszülőikről, kik megkísérlik pótolni azt. Végül fényképeink is a mi gyerekeinket ábrázolják, ha nem is azokat, akikről riportjaink szólnak. Tudják, mire vállalkoztak Szerintem ikrek lesznek... Valamit nagyon Irigyelek tőle. No, nem azt a húsz esztendőt csupán, melyet magáénak mondhat, hanem határozottságát, mellyel terveiket, elképzeléseiket körvonalazza. S optimizmusát, mely minden mondatából kicseng.^ Megfontoltan, meggondoltan tervezték férjével együtt a jövőt, öt év udvarlással a hátúit mögött — s negyvenkét nappal az esküvő után — jól mérték fel erejüket, s talán nem elhamarkodott véleményem: tudják is, mire vállalkoztak együtt, váll vall mellett. Hivatásszerűen nevelő szülők Állami pénzen vett szeretet? Nem tudom eldönteni, a meggyőződés, vagy az irigység mondatta beszélgetőpartneremmel: „Ezek azt hiszik, hogy állami pénzen szeretetet lehet venni a rossz családi körülmények miatt állami gondozásba adott gyerekeknek? Az elején simulékonyak, kedvesek a pénzen vett szülők, de várja csak ki a végét! Feje tetejére állított világ az, ol Jljfgsmit elképzelnek!” Hogy rhirol is van szó? Arról'az 1984-ben napvilágot látott minisztertanácsi határozatról, mely szorgalmazza: minél több, édesszülök nélkül maradt gyerek családban nevelkedjék. Egy kísérlet ez, melynek során a nevelőszülők fizetség fejében hivatásszerűen nevelik a rájuk bízott állami gondozottakat. Mégpedig havi flix fizetésért. Létezik ilyesmi, hogy valakit főállásban ezért fizessenek? — fordulok a kérdéssel beszélgetőpartnereimhez, a Pest Megyei Tanács pomázi Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézetében Simái Antal és Kulcsár János igazgatóhelyettesekhez, Soós Jánosnéhoz, a megyei tanács művelődési osztálya főelőadójához. Egész embert kíván — Miért is ne? — hangzik szinte egyszerre a visszakér- dezés. — Komoly, felelősség- teljes, egy ember életét meghatározó momentum a nevelés. Ha sokan ezt nem is értik. mert úgymond „észrevétlenül felnőtt mellettük a gyerek.” — szól közbe Soós Já- nosné. — Nem könnyű pénzkereset öt gyereket például a meglevő négy mellé vállalni, gondoskodni róluk, s a sze- reteten kívül mindazt megadni, amire szükségük van. Egy ekkora család egész embert kíván! Nem lehet eljárni dolgozgatni! Ezért ha ma még csak kísérleti jelleggel is. de a hivatásos nevelőszülői feladat vállalása havi fizetést von maga után. Igaz. csak két fix fizetéssel bíró nevelőszülőnk van: Gödöllőn s Aszódon — adja meg a szükséges információt egy-egy jellemző adalékkal kiegészítve mindhárom beszélgetőpartnerem. S tévedés lenne azt hinnem, hogy csak azért van két hivatásos nevelőszülő, mert alkalmas jelentkezőben hiány van. Nem. Jelentkező szép számmal akadna, csakhogy évente eddig Pest megye egy-egy lehetőséget kapott a hivatásos nevelőszülői megbízatásra. Azért, hogy a szeretette vágyó, szomjazó gyerekek családban, otthonra találjanak. Nehéz lenne mindazt öt mondatban visszaadni, ami ehhez kapcsolódik. Egy azonban tény, az állam, s az intézet felügyelői nagyon megnézik, ellenőrzik a rájuk bízott gyerekek sorsának alakulását. De a két hivatásos nevelőszülőnél nincs is erre szükség. A vér nem válik vízzé? Szeretet, megértés, s újia szeretet — ez keH gyerekeinkhez. S hogy .bányán .maradnak enélküi? Sokan, nagyon sóiban. Azok közül is, akik nem kerülnek állami gondozásba! De maradjunk az intézet hatáskörébe tartozóknál. Újdonság: a hivatásos nevelőszülők megjelenése. Igaz, ma még csak kísérleti jelleggel. Ám mégsem szabad megfeledkeznünk a nevelőszülőkről: Pest megyében 524 családnál 792 gyerek él. Igaz, ahogy beszélgetésünk során kiderült, öt-hat évvel ezelőtt még számuk csökkent, gazdasági körülményeik a fiatalabbaknak (például lakásvásárlás!) éppúgy közrejátszottak ebben, mint a nevelőszülő hálózat elöregedése. Az 1985. év azonban ebben változást hozott. Főleg Cegléd, Abony, Sülysáp térségében vállalkoztak egyre többen a hagyományos nevelőszülői feladatkör ellátására. Arra. hogy a rájuk bízott gyerekekről gondoskodnak, segítőtársként várják az intézetből őket rendszeresen felkereső, ellenőrző felügyelőket. A harmincnégy közül valamelyiket ... Van, akit örökbe fogadnak. Évente majd száz gyerek találja meg azt a házaspárt, ki többet jelent majd számára, mint az „édesszülő”, ök a szerencsések a többiek szemében. Hogy milyen gyerekek az intézetlek? Szeretnénk egy tőv- hiedelmat eloszlatni, azt, amely úgy fogalmaz: a vér nem válik vízzé. Nem-e? Segítő üzemek Segítőtársakként szegődnek az üzemek is. Pedig nem érdekeltek a deviáns gyerekek foglalkoztatásában, a baiok magukra vállalásában. De a szentendrei Márka üzem. a gyömrői, a szigetszentmiklósi TÖVÁL, a Ceglédi Állami Tangazdaság, a Nagykőrösi Konzervgyár állást, elhelyezkedést biztosít nekik. A nagykőrösi tanács ezt még megAz oldalt Írták: Fiedler Anna Mária, M. Nagy Péter, Varga Edit Fotő: Erdőst Agnes, Veres Jenő toldotta azzal, hogy lakást is lehetővé tesz a náluk letelepedőknek. Miközben szaporodik azok száma, akiket nagykorúságuk küszöbén — annak betöltése előtt öt-hat hónappal — az édesszülők állami gondozásba vetetnek. Mert nem bírnak velük... S egy hét múlva ott a telefonjuk: megjavult-e már az a lány vagy fiú? Ki jobban érzi magát az intézet falai között, mint a jól berendezett lakásban, abban a családban, ahol a pénz az úr. A műszakváltásig még van egy kis időnk, s arról beszélgetünk ifj. Eszik Istvánné szövőnővel, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi Gyárában, mit várnak a holnaptól férjével, akinek két szakmája van, s aa Fővárosi Gázműveknél dolgozik. S a (fiatal pár lakása, azaz szobaija Budakalászon, a férj szü- lleinél van. Hogy is mondja Mária? — Nagyon szerettünk volna Pomázon egy kis »házat megvenni. Csak nem volt elég pénzünk. Próbáltam a vállalattól lakásvásárlási hitelt kapni, de sajnos mire én jelentkeztem, kimerült a keret. Hogy mennyi kellett volna? Nem száz, csak ötvenezer forint. De nem volt ennyi sem. Eladták-e már? Biztos, hiszen egy nagyon kedves házaspár kínálta, de a feleség betegsége miatt mielőbb költözniük kellett. S igazán, nem kértek sokat. — A pénz? Mindkettőnknek van ifjúsági takarékbetétje, amire 30 ezerforintos bútorvásárlási kölcsönt is kaphatunk. Kell is majd ez a kölcsön a berendezkedéshez. Igen, optimista vagyok, megvesszük mi még az idén a .magunk házát, otthont teremtünk. Ám addig nagyon kell spórolni. Havi négyezret rakunk félre. Keresünk is. Én eddig két műszakban dolgoztam, az átlagom 6300 körül ivan. Július utoljától három műszakba megyek, akkor úgy számítom, a 7500—8000 meglesz. A férjem is hazahozza a 6300-at. Nagy segítséget jelentett lánykoromban a takarékosságban az, hogy a gyár leányszállisán lakhattam.- Havi százhúszért. Kényelemben, ß hogy ennek mekkora az értéke? Budakalászon egy albérletért 2500-at is elkérnek! Bajiban is van az, aki valamiért kikerül a leányszállásról, s ezt az összeget kell fizetnie. — Hogy akarok-e gyereket? Hát az természetes. Három nővérem van, no meg egy fiú Ikertestvérem. Nagy családiban nőttem fel, nem vagyok az egykék pártján! Szerintem ikreim lesznek. Körülöttem a családban, még a férjemében is van ikerpár. Remélem, egyszerre letudom azt, amit szeretnék, ami a családot jelenti a mi életünkben. S utol kell érnem magam, hiszen éveken át azt kérdezték a kolléganőim, mikor házasodunk már össze. Most mag? Mikor lesz .már baba? S a kelengyéje is adott: a nővéreim, azaz a család két szekrényre való sta- fírungot gyűjtött össze a jövevényeknek. Nem félek én a szüléstől. Egy a fontos, egészségesek legyenek, fejlettek, életrevalóak. Nélkülük a spórolásnak, a pénznek, a háznak nem lenne értéke. Csak a pénznek nem is tudok örülni! Arra szükség van csupán, hogy a család semmiben se lásson majd hiányt. Törékeny alakja, hatalmas szeme, meggyőző kézmozdulatai, határozottsága elkísért. S az a makacs akarat, mely ebbe a kedves teremtésbeszorult, úgy vélem, a siker,, záloga lesz. S azok a meleg szavak útitársamul szegődtek hazafelé, melyek kolléganőiről emlékeztek meg, hiszen a sta- fírungot ők is kiegészítettéle Most is esküvőre készülnek, Ahogy mondták, a kubai kislányt adják férjhez. Illő módon, ahogy őt-is útnak bocsátotta a családi' életbe a szűk kis kollektíva. _ Négy gyerekkel egy bérházi lakásban Akkor sem lennék boldogabb... Ugyanolyan bérház, mint a többi százhalombattai lakóépület. Panelfalainak szürkeségét a falakon díszelgő hirdetések és éktelenkedő irkafirkák oldják csak fel. Az első emelet egyik lakásának ajtaja előtt macska bóbiskol, ám lépteim zajára álmosan felemeli fejét és arrébb ballag kényelmesen. Az ajtón cédula, rajta felirat: Bártfai Szilvia, Zsadon Béla, Zsadon Anna, Zsadon Flóra, Zsadon Sára, Zsadon Abel — az ajtó mögött élők névsora. ötmilLiárd ember él a földön, sőt, pont a napokban haladta meg a föld népessége ezt a számot (bár az ENSZ adatai szerint erre a pillanatra csak októberben kerül sor). Ebből az 5 milliárd emberből (majd 1 milliárd Kínában él, ‘a többinek nagy része a harmadik világban. Európában, az Amerikai Egyesült Alla- 'mokban, sőt már Japánban Is •egyre kevesebb gyermeket vállalnak a szülők. Jöttek sorban Embermilliók küzdenek hazánkban is a mindennapok gondjaival, így nem csoda, 'hogy a többgyermekes családmodell csak modell maradt, ■nem pedig valóság. Egy-két gyermeket vállalnak a magyar családok, kevesebb a három, és még kevesebb a négy és annál több. Százhalombattán nem sok ilyen család van, ám közöttük az egyik a Zsadon família. A két és fél szobás lakás konyhájában beszélgetek az édesanyával, Bártfai Szilviával, ciki rövidre vágott hajával, farmerben, trikóban, sportcipőben inkább tűnik egy a szabadidejét hasznosan eltölteni készülő fiatal lánynak, mint négygyermekes családanyának, aki jóformán egy pillanatra sem tud megállni a sok munka miatt. — Miután a férjem elvégezte a műszaki egyetemet, Összeházasodtunk, és a következe esztendőben ide, Százhalom battára költöztünk. Eredetileg 3 gyermeket terveztünk, hiszen nekem csak egy nővérem van, a férjemnek pedig egyáltalán nincs testvére. S jöttek sorban a gyerekek. Az első Sára, 1980 márciusában, Anna ’81 áprilisában, Flóra ’83 áprilisában érkezett a világra. — És miért lett végül négy gyerek, Ábel is? — A férjem a Műegyetem népi zenekarában muzsikált. 1984-ben már egyéves volt Flóra, és nagyon kétségbe estünk, hogy nem lesz többé kisbabánk, apró csecsemőnk, ha Flóra is felnő. Ekkor rendeztek a régi barátok, zenészek a Műegyetemen egy Gyi- mesi-bált, ahol minden ismerősünk, barátnőnk, vagy terhes volt. vagy éppen egy újszülött kisbabának az édesanyja. Talán meg aznap, de lehet, hogy a következő huszonnégy órában döntöttünk úgy, hogy legyen még egy gyermekünk. Akkor se fogunk jobban élni, ha három helyett négy van. Tudományos kutató — S ötödik lesz? — Ha csak nem nyerünk a lottón egy ötöst, vagy a férjem belátható időn belül fel nem talál valami hasznos dolgot. Ö ugyanis vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutató Intézetében tudományos segéd-munkatárs. Miint a tudományos kutatóknak általában, neki sem túl sok a fizetése. Körülbelül havi 12 ezer forintból gazdálkodunk, ami gyakorlatilag a legfontosabb kiadásokra elég, a rezsire és az élelmiszerre. Itt ülünk a konyhaasztalnál, ahonnan az ablakból egy kivételével mindegyik gyerek nyomon követhető. Sára, a legnagyobb, piros-fehér csíkos kis edzőnadrágban, fehér trikóban, egy görkorcsolyával hadakozik. — Most kapta a görkorit — mondja magyarázólag az édesanya, kifelé pillantva az ablakon, a járdán korcsolyázó leány mozgását követve. — Már alakul, de még időnként fenékre huppan. — Alig mondja ki ezeket a szavakat, máris Annára figyel, aki éppen benyit az ajtón. A játszótérről szaladt fel vizet Inni. Odahajol a magas gyermekülőkében forgolódó Ábelhez, s míg édesanyja vizet tölt neki a pohárba, finoman megpuszilja testvérét. Kis kedvenc — Van-e kedvenc testvéred a három közül? — Ábel — mondja szégyenlősen mosolyogva. Hiába, a legkisebb mindig kedvenc marad. Így vannak ezzel a testvérek, a férj, aki este 11-ig angol nyelvvizsgára készül, az édesanya, aki időnként fáradt. Néha elmenne egy hét szabadságra. Kocsi, utazás, telek? Valószínű, hogy soha nem lesz, hiszen mire felnőnek a gyerekek, jönnek az unokáit, akiknekszln- tén segíteni kell. — Ha két gyermekem lenne. s kicsit több pénzem, biztos nem lennék boldogabb... — morfondírozik Bártfai Szilvia.
