Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-11 / 162. szám

i 8 1986. JÜLIUS 11., PÉNTEK IREK yum . 1986. július 11. Pén- «»*» • tek. Nóra, Lili napja. A Nap kél 4.58 — nyugszik 80.41 órakor. A Hold kél 9.05 — nyugszik 23.12 órakor. ■VAh ii aTo inoiVitAsi Nyugat felől átmenetileg ismét erősebben megnövek­szik a felhőzet, szórványosan gyönge eső, zápor várható, egy-két helyen zivatar is elő­fordulhat. Pénteken felhőát­vonulásokból elszórtan futó záporok lesznek. A nyugati, északnyugati szél éjszaka át­menetileg mérséklődik. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. Fogadóóra Dr. Barta Miklós, a megyei tanács vb-titkára hétfőn, jú­lius 14-én hivatali helyiségé­ben 10 órától 12-ig, délután pedig 16 órától 18-ig fogadó­órát tart. Évi hatezer tonna A Kemipur Polyuretán System KFT közös vegyipari vállalat május óta üzemel Solymáron. Poíiurctán alapanyagokat gyár­tanak (cipő, autó, bútor stb.) az iparnak, valamint itt sze­retnék megteremteni a ma­gyar poliuretán-kémia fejlesz­tésének bázisát. A mintegy .100 millió forintos beruházás évi 6 ezer tonna poliuretán gyártására alkalmas. Képün­kön az anyagelőkészítő keve- rők. Magyar jelentéi Emberi jogok Tíz évvel ezelőtt, 1976-ban lépett hatályba a polgári és poliitá'kai jogok egyezségokmá­nya, az a nemzetközi szerző­dés, amelyet eddig 83 állam erősíitetit meg és ratifikált. Közéjük tartozik a Magyar Népköztársaság is. Az okmány hatályba lépé­sekor, a benne foglaltak vég­rehajtásának figyelemmel kí­sérése érdekében, a részes ál­lamok létrehozták az emberi jógii bizottságot. Ez a testület 18 szakértőből áll, közöttük vannak négy szocialista ország — a Szovjetunió, Jugoszlávia, Lengyelország és az NDK — jogászai is. Az egyezségok-' mányhoz csatlakozott államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy ötévenként részletes je­lentésben számolnak be a bi­zottságnak: miképpen érvé­nyesülnek a polgári és politi­kai jogok az adott országban. Most második alkalommal ké­szült'a témáról magyar jelen­tés, amelyet — más országok jelentéseivel együtt — várha­tóan július -közepén tárgyal­nak meg az emberi jogi bi­zottság genfi ülésszakán. A jelentés összefoglalja és rész­letesen ismerteti, hogyan fej­lődőit,t az 1980—1985-ös idő­szakban a magyar jogalkotás, miiként valósulnak még ha­zánkban az emberi jogok vé­delmét és érvényesítését szol­gáló jogszabályok. — Tragikus hirtelenséggel. Csütörtökön tragikus hirtelen­séggel elhunyt Molnár Csilla Andrea 17 éves tanuló, fonyó- di lakos, aki 1985-ben elnyer­te a Magyarország Szépe cí­met. HERBERT OLIVECRONA KILENCVENÖT ÉVE született Herbert Olivecrona (1891—1980) svéd agysebészpro- fesszor. Mint ispaeretes, az idegsebé- szét az idegrendszer betegsé­geinek sebészeti gyógyítását szolgálja, már évtizedek óta különálló tudományként. Az agy- és gerincvelő, ezek bur­kainak, továbbá az idegrend­szer fejlődési zavaraival, sérü­léseivel, gyulladásaival, daga­nataival, valamint az ideg­rendszeri eredetű (az idegrend­szerben támadható) számos egyéb betegséggel (epilepszia, fájdalom, mozgászavarois? fog­lalkozik. Az első agydaganat- mütétet Godlee végezte el 1884-ben Angliában. Az ideg­sebészet a századforduló ide­jén indult fejlődésnek, s ön­álló tudományággá válásában döntő fordulatot jelentett Cushingnak 1931-ben Bernben tartott beszámolója több mint kétezer operált agy daganat­ról. Olivecrona, aki 1935-től 45 esztendőn át vezette a stock­holmi egyetem idegsebészeti klinikáját, mindenekelőtt agy­műtéteivel szerzett világhírne­vet; műtétéi során az agy­alapi mirigyeket távolította el. 1936-ban ő operálta meg agy- daganattal Karinthy Frigyest, aki erről á műtétről irta Utazás a koponyám körül cí­mű híres könyvét. Hazánkban az idegsebészet teljes területé­vel foglalkozó önálló intézet 1949 óta létezik, ebből ala­kult — őt évvel később — az Országos Idegsebészeti Tudo­mányos Intézet. Nemzetközi B art ók-feszt iv ál Ünnepi díszhangversennyel csütörtökön megkezdődött a nemzetközi Bartók-fesztivál Szombathelyen. A Bartók-te- remben a szombathelyi szim­fonikus zenekar Petró János Liszt-díjas vezényletével Bar­tók II. zongoraversenyét, Kocsis Zoltán Intermezzóját és Stravinsky Tűzmadár szvitjét szólaltatta meg. A koncerten közreműködött Jan- dó Jenő zongoraművész. Az idei Bartók-fesztiválra, amely július 25-ig tart, hu­szonhét országból 120 mu­zsikus jelentkezett. A feszti­vál keretében rendezett sze­mináriumon hat kurzust in­dítanak. A karmesterkurzus vezetője Eötvös Péter, a két zongorakurzust Kocsis Zoltán és Röhmann Imre Irányítja, a kamarazenekari és a vo­nósnégyes-kurzusokat Devich Sándor, illetve Kurtág György vezeti, míg a gordon­kakurzust Perényi Miklós. A programot Bartók életművé­vel foglalkozó előadások egé­szítik ki. Az előadók Somfai László és Wilheim András, a Zenetudományi Intézet Bar- tók-archívumának munkatár­Mesefigura a cégtáblán Falatozó az üdülőtelepen öt német turista szállt ki minap kocsijából a ráckevei üdülőtelep szélén lévő, Kagy­lósnak nevezett szabadstrand parkolójában. Odamentek a csupa-üveg pavilonhoz és kér­tek egy túrős palacsintát. Pre­cízen öt részre vágták, meget­ték és bravó, Meister! felkiál­tással tüstént vettek még hu­szonötöt. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiliól POZSONYI TV 17.25: Pozsonyt magazin 19.30: Tv-híradó 20.05: A vad Dél. Üj-eélandI tor­mész etf ilm - s orozat 20.30: Pierre Lacaz bűntette. Fran­cia tévéfilm. 1. rész 22.00: Mesterszakács kerestetik » IV. Vencel udvarába. Szó­rakoztató műsor 22.50: A tiszteletre méltó kerítő Spanyol tévéfilm 23.40: Zenés szórakoztató tévé­műsor 2. MŰSOR 20.05: Fiatalok tévéklubja 22.10: Jóakarat-versenyek, ös­szefoglaló A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar Idő szerint! 6.00: Híradó 6.10: A Jóakarat-Játékok naplója 7.00: A béke és az Ifjúság 7.Wi Hangverseny 8.00: A ' 3f-ps| körlet 9.10 < Ügyes kézéit 9.40: Hírek 12.30: Hírek 12.50: Dokumentumfilmek 13,40: Némo kapitány. 3» rész 14.50: Koncert 15.15: Az orosz beszéd 15.45: Hangverseny 16.15: A mi kertünk 16.45: Világhíradó 17.00: Együttműködés 17.30: A törvény az törvény 19.03: Híradó 19.40: Jóakarat-játékok 20.35: VUághíradó 20.45: A Jóakarat-játékok naplója 21.00: Hangverseny 22.10: Rajzfilm 22.20: Ellenállás. 4. rész 23.25: Hírek 23.30: Cirkuszműsor 24.15: Hangverseny ÍA HÁDIÓ'ÉS TV MŰSORÁBÓL 4.30: 8.0U: 8.05: 8.15.: 8.25: 8.55: 9.25: 9.53; 20.00: 10.10: 11.00: 12.00: 12.30: 12.45 12.55: 14.00: 14.10: 15.00: 15.30: 16.00: 16.05: 17.00: 17.30! 18.15: 18.30: 19.13: 20.15: 20.37: 21.30: 22.00; 22.20: 22.30: 23.00: 24.00 0.10: 0.15 4.30 8.00 8.05 8.20 8.50 KOSSUTH RADIO1 Jó reggelt! Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. Mai kulturális programok. Térképek vakoknak. Hétszín virág. Nemzetközi mescfesztivál. Lottósorsolás. Hírek. Időjárás. A Tátrai vonósnégyes játszik. Iránytű. Déli krónika. Ki nyer ma? Üjhold-Évkönyv. Zenés estek a természetben. Hírek. Időjárás. Operetífelvételek. Erről beszéltünk ... Népdalok, néptáncok. Hírek. Időjárás. Hahota. A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. Idősebbek hullámhosszán. Hol volt, hol nem volt... Esti magazin. Mágyarország »86. Ruttka.i Éva énekel. Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. Az anyag körforgása. Hírek. Időjárás. Sport. Tíz perc külpolitika. Szemben egymással. Operaest. Hírek. Időjárás. Himnusz. Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ Reggeli zenés műsor. Hírek. Időjárás. Az izraelita íelekezet negyedórája. Operettfelvételek. Tíz perc külpolitika. 9.00: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Sportindulók. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Hírek, időjárás. Útközben. 13.05: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Péntektől — péntekig. 17.30: ötödik sebesség — Mongóliából. 18.30: Fiataloknak! Közben: _■ „ ^ 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 1S.05: A Jóakarat-játékokról jelentjük Moszkvából. 19.50; Egészségünkért! 20.00: Régi nóta, híres nóta. 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 21.05: Molnár Ferenc színháza. 21.59: Slágerxilmek — film- slágerek. 22.37: Népaalkórusok. 23.00: Hírek. Időjárás. Sport. 23.20: Elvis Presley összes felvételei. 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Műsorismertetés. 9.05: A kiállítótermek program­jából. 9.08: Ritkán hallott operákból. 10.10: Csak fiataloknak! 11.03: XII. debreceni nemzetközi Bartók Béla kórusverseny. 11.35: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.05: Yamamba. 14.02: Aurélé Nicolet fuvolázik. 14.26: Szimfonikus zene. 15.30: Cj operalemezeinkből. Közben: 16.21: ,.örök vándor .. .**• 17.3 j: Az indiai klasszikus zene. 18.05: Üj kamarazenei felvételek. 18.5Ö: Üjhold-Évkönyv. 19.00: Hírek, időjárás. 19.05: A zeneirodalom remek­műveiből. 20.10: Színészvizsga, 1986. Zsila Judit. 20.31: XII. debreceni nemzetközi Bartók Béla kórusverseny. Közben, kb. 21.05: Csak tiszta forrásból. 22.20: Szimfonikus táncok. 22.55: Az asszony — ördög, avagy: Szent Antal megkísértése. 23.30! Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ 9.55: Tévétorna. 10.00: Nyugdíjasok délelőttje. 12.15: Képújság. 13.55: Hírek. 16.00: Betűrekiám. 16.05: Tv-tükör. 16.20: Három nap tévéműsora. 16.25: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. 16.45: Képújság. l$.50: Reklám. 16.55: Jóakarat-versenyek. 18.05: Ablak. 19.00: Reklám, . 19.30: Híradó, 1. 20.00: Reklám. 20.05: Kovács András-sorozat: Staféta. 21.30: Betűreklám. 21.35: Péntek esti randevú. . 22.33: Híradó, 2. 22.55: Himnusz. 2. MŰSOR 19.15: Képújság. 19.20: A fiatal Messiás.. 20.00: A Natura szérkesztőság műsora. 20.40: Rajzfilmek kedvelőinek. 21.00: Jóakarat-versenyek. 22.30: Képújság. Fleischer Tibor, a falatozó tulajdonosa készségesen eltűr­te. hogy a németek lefényké­pezzék, hiszen a vásárlók el­ismerése nem szokatlan a számára. A közelben lévő út­törőtáborból nem ritkán 5—6 száz palacsintát rendelnek, s szinte az egész üdülőtelep tár­sadalma a törzsvevői közé tartozik. Egyébként a falatozó látvá­nyosságnak sem utolsó. A cégtáblán a közismert mese­figura, Pom-Pom látható. Fleischer Tibor elárulta, hogy a mesefigura kitalálója, a Lu­das Matyiből ismert Sajdik Ferenc karikaturista, az uno­kaöccse, s $ adományozta a falatozó nevét és jelképét a nagybácsi vállalkozásához. A Pom-Pom falatozó nem­csak szolid áraival vonzza a vásárlókat, hanem afféle in­formációs központ szerepét is betölti. A tulaj mellett se­rénykedő rokonszenves fiatal­ember a palacsinta, hambur­ger, hot-dog, virsli és üdítő­italok kiszolgálása mellett mindig válaszolni tud az olyan kérdésekre is, hogy e pillanatban melyik üdülő há­nyadik stégen várja a halak harapását. Cs. s. Szombaton kezdődik cikksorozatunk Az optimális családtervezés A családtervezés lehetőségeinek optimális alkalmazásától há­rom fontos és aktuális feladat megvalósulását reméljük. Egy­részt a terhesség bekövetkeztekor a minden családtervezore le­selkedő egyre kisebb általános kockázat további csökkentéit, másrészt a gyermekvállaláskor manapság gyakorta tapasztalt és az ismeretek félig való megértéséből táplálkozó gyakori szorongások eloszlatását. Utoljára, de semmiesetre sem utol­sósorban, mindezektől a sziUésl kedv fokozását Is reméljük. Erre pedig népességünk kiegyensúlyozott jövőjének biztosítása érdekében nagy szükség van. Az Egészségügyi VUágszervezet felkérésére hanzákban pró­báljuk ki azt az optimális családtervezési modellt, amely há­rom fontos alapelv tudatosítása és ag ennek érdekében »Ikal- mazott 15 módszer révén Igyekszik az optimális, tehát az egyén, a család és a társadalom számára egyaránt legkedve­zőbb családtervezés hatékonyságát lemérni. Ezt követően az­után hazánkban és másutt meg kell majd teremteni az opti­mális családtervezési tanácsadás szervezeti feltételeit. Jelenleg ez csak két helyen: Budapesten (XIV. kér., Vámos Ilona u. S.) és Gyulán áll a csaiádtervezők rendelkezésére. Szívesen látnak minden olyan 18 év feletti és 55 év alatti nőt, aki még nem terhes és akinek még nem volt sikertelen terhessége (spontán vetélése, halvaszületése vagy súlyosabb rendellenes­séggel sújtott kisbabája), továbbá a pár esetében nem áU fenn meddőség (vagyis nem kísérleteznek 12 hónapnál hosszabb ide­je sikertelenül a kívánt fogamzás elérésével) — írja dr. Czei- zel Endre bevezetőül abban a slkksorozatában, amelyet szom­bati lapunkban kezdünk közölni. Kérjük tehát olvasóinkat, kísérjék figyelemmel a következő kilenc héten át szombati számunk 8. oldalán dr. Czelzel End­re Írásait, amelyekkel elsősorban az optimális családtervezés elveinek és módszereinek minél szélesebb körben történő meg­ismertetése a célja. Eszperantó-világkongresszus Idén Kínában rendezik A földkerekség legnépesebb országában, a Kínai Népköz- társaságban rendezi meg idei — sorrendben a hetvenegye- dik — kongresszusát az Esz­perantó Világszövetség. Az eseménysorozatra július 26. és augusztus 2. között kerül sor Pekin gben. Jövőre ünnepeljük az esz­perantó nemzetközi nyelv és mozgalom megszületésének 100. évfordulóját, tehát a pe­kingi kongresszus — amelyen több mint ötven országból 2200 eszperantista vesz részt — lesz az utolsó nagy talál­kozó a világméretű megemlé­kezés előtt, ezért a centená­riumi rendezvénysorozat nyi­tányának is tekinthető. A pekingi helyszín mellett szólt az a tény, hogy a Kínai Népköztámsá^bán .robbanás­szerűen terjed-. a,z ésspé^an t$. Áz „El popolo cinío” című eszperantó lap szerint az utóbbi tíz évben 220 ezer kí­nai sajátította el a nemzetkö­zi nyelvet. Kína eszperantó szervezetét 1980-ban felvették a világszövetség tagjainak so­rába, és azóta tevékeny részt vállal' a mozgalomban. A kongresszus Pekingben törté­nő megrendezésével lehetősé­get kívánnak nyújtani a kínai eszperantistáknak, hogy töme­gesen és közvetlenül találkoz­hassanak a nemzetközi moz­galommal, használhassák fris­sen szerzett nyelvtudásukat. A 71. eszperantó világkong­resszus központi gondolata: megértés, béke, haladás. Mint ismeretes, az ENSZ 1986-ot a béke évévé nyilván!tóttá, ennek szellemében erőteljes hangot kap a népek közötti egyetértés és a világbéke gon­dolata a pekingi kongresz- szuson is. A találkozó egyik napja békenap lesz, amikor nemzetközi békehangversenyt rendeznek, kiállítás nyílik a békével kapcsriafos műalkotá­sokból, bemutatják a békéről szóló eszperantó nyelvű nemzetközi, verseskötetet. Piacokon járva Igazi uborkaszezon Bőségesen van főzőtök, pa­radicsom. Újdonságként meg­jelent a fejtett1 bab és a ko­vászos uborka a piacokon. Az Élmunkás téri piacon az újburgonyáit 7.60 és 12 fo­rint közötti áron, a ■ tavalyi Szabálytalanul előzött. Ceg­léd külterületén Csuka Lász- lóné albertirsai lakos gépko­csijával szabálytalanul előzött és összeütközött a vele szem­ben szabályosan közlekedő személygépkocsival. Csuka LásZlóné könnyű sérüléseket szenvedett. Jogosítvány nélkül. Maglód lakott területén Szebelényi Il­dikó jogosítvány nélkül vezet­te a mellette ülő Nagy Sán- dorné személygépkocsiját, és megszegve áz elsőbbségadásra vonatkozó szabályt, beleütkö­zött az Ecser irányába szabá­lyosan közlekedő gépkocsiba. Nagy Sándorné könnyű sérü­lést szenvedett. Árokba borult. Tápióbicske lakott területén Klincsek Jó­zsef 18 éves gépkocsikísérő motorkerékpárját nem az út­viszonyoknak megfelelően ve­zette, ezért az árokba borult. Utasával könnyű sérülést szenvedtek. Elébe vágott. Pilisvörösvár lakatlan területén Juhász Er- nőné budapesti lakos előzés­ben levő személygépkocsi elé kanyarodott és összeütköztek. A baleset következtében Ju­hász Ernőné súlyos, Juhász Ernő 11 éves és Juhász Erika 10 éves tanulók könnyű sérü­lést szenvedtek. Átszaladt az úttesten. Buda­örs lakatlan területén a Tö­rökugratónál, az autóbusz­megállónál egy személygépko­csi elütötte az autóbusz előtt az úttesten átszaladó Sipós Jenő 10 éves nagykovácsi ta­nulót. A kisfiú könnyű sérü­lést szenvedett. Kettős ütközés. Dunakeszi lakott területén Viktor Lajos 49 éves művezető, dunakeszi lakos figyelmen kívül hagyta a stoptáblát és kettős üt­közést okozott; Az egyik ko­csi utasa könnyű sérülést szen­vedett. A keletkezett anyagi kár 105 ezer forint. Kiugrott az úttestre. Kisné- medi területén Tóth Roland 6 éves kisfiú az útmenti bozót takarásából hirtelen kiugrott az úttestre és egy személygép­kocsi elütötte. A gyermek sú­lyos sérülést szenvedett. termésűt 8 forintért ajánlják kilogrammonként. A sárgaré­páért csomónként 8—20 forin­tot, a hónapos retekért 7—8 forintot leérnek. A salátának való uborkát 4—10 forintért, a kovászolnivalót 10—16 fo­rintért, az eltem-nivalót 20—22 forintért árusítják. A gyümölcsök közül az Él- munkás téri piacon, az előző évi hasonló iaósaafcnoz képest a körtéből kevés a felhozatal. Kilónként 24—30 forintért árusítják. A sárgadinnye 28— 30 forint, a görögdinnye 22— 30 forint. A Garay téri piacon a ter­melőik 2,5u—2,70-ért árusítják a tojást, a táz-ekinéd azonban már' 1,80-ért is lehet vásá­rolni. Az újburgonya a tsz- árudákban 9,80. A termelők 8 és. 12 forint közötti áron kínálják. A csomagolt, zsákos vörös nagy ma 8—U forint, az idei termésű főzőhagyma a termelőknél 20-, a tsz-eknál 16, a kereskedőknél 20—22 fo­rint közötti áron vásárolható. Olcsón — kilónként 6,80-ért — kínálják a fejes káposztát. A paraj 20—40 forint, a sóska 20—25 forint közötti áron várja a vásárlókat. A kara­lábé a tsz-eknél 2,80-ért vá­sárolható, a termelők 4—6 fo­rintot kérnek érte, a keres­kedők 4—5 forintot. A ková- szolni való uborkát ezen a piacon 9 forint 80-ért kínál­ják a tsz-ek, de a magánke­reskedőknél és termelőknél is lehet 10 for in tért vásárolni. K. Z. nrCT M FH Vf M í PI A P A Magyar Szocialista Munkáspárt Test Megye! Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik - vasárnap kivételéve! - naponta. - «szerkeszti: sárt Arne». ­í tu I IY tu 1 ti nlllLnr Főszeriteszto-helyettes: Arkus István és Mészáros Janos. — Szerkesztősig: Budapest Vlir., Somogyi B. u. 8. POSTACÍM: BUDAPEST PF 311 IRANY1TOSZAM- tus — ítladia Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Tin Imre vezérigazgató. - A szerkesztősé* 7= “ SVS Al46: -íüatha « Szerkesztőségi titkárság: 335-363. FIÖKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth 1 "■eleíon- 4Í-35’’. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Teléfon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth 2150. Telelőn: S93. — V/'- —— —jj-*-. « ««• •>" ... ........................| . El őfizethető bármely hír: vagy postautalványon, 256.— Ft, -egyéni előfizetőknek SSS.M 0133—2651 (MoaOTl Gyermekek a sérültek kosolt Nem nézte a stoptáblát

Next

/
Oldalképek
Tartalom