Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-12 / 137. szám

tmr « .««ifi 9 1986. JÜNTUS 12., CSÜTÖRTÖK 41 Kitüntetés szovjet oktatóknak Pályázat felső tagozatosoknak Diplomaosztás Gödöllőn Nyári olvasmányélmény Diplomakiosztó ünnepi ülést tartottak tegnap a Gödöllői Agrártudományi Egyetem me­zőgazdaság-tudományi karán: 147 nappali tagozaton és 32 kiegészítő üzemszervező sza­kon végzett szakember vett búcsút az alma matertől. Dr. Nagy Emil dékán kö­szöntötte az egybegyűlteket, elsősorban az ifjú agrármér­nököket, akik öt esztendő fáradságos munkája elismeré­seként vehették át az eddigi életük célját megtestesítő ok­levelet. — Az elválás mindig szám­adásra késztet — mondotta. — így mi öt évvel és annak tapasztalataival gazdagabbak lettünk, de egy évfolyammal szegényebbek. Bekövetkezett az élet rendje szerint régóta várt pillanat: megkezdhetik a mezőgazdaság javát szolgáló szakmai tevékenységüket. Ne feledjék azonban, hogy meg­becsülést csak a tisztességes munkáért várhatnak. A fogadalomtétel után dr. Nagy Emil átadta a diplomá­kat, s kézfogásával jelképesen mérnökké fogadta a fiatal pá­lyakezdőket. A dékán 24 me­legégövi és 33 talajtani szak­mérnöknek is átnyújtotta az okleveleket. Az ünnepségen jelentették be, hogy a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos El­nöksége a Moszkvai Gorjacs- kin Mezőgazdasági Műszaki Egyetem és a Moszkvai Tyi- mirjazev Mezőgazdasági Aka­démia oktató-nevélő kollektí­váját a két egyetem oktatási, nevelési és tudományos kuta­tási együttműködése, az intéz­mények oktatói és hallgatói közötti barátság elmélyítése érdekében végzett tevékenysé­géért aranykoszorús barátsá­Páíy. Amolyan ráadásféle az Ablak című műsor foly­tatása a kettes csatornán, s így nyilván csak azok szokták nézni, akiknek nincs sürgő­sebb dolguk a konyhában vagy másutt a Híradó előtt. Mivel ennek a hetente jelent­kező magazinnak nem nyom­tatják ki a tartalomjegyzékét, azt sem lehet tudni, hogy mi­ről marad le az, akit eiszólít készüléke mellől a kötelesség. Egyszer a kertgazdák saj­nálhatják ezt a korai búcsút, másszor bizonyos rendeletek érdekeltjei. .Legutóbb viszont éppen a Pest megyei előfize­tők jártak pórul, ha lemarad­tak a szóban forgó összeállí­tás végső perceiről, hiszen ab­ban a főváros környékének kjdves és szép települése, Páty mutatta, meg önmagát, tartalmasán, érdekesen. Mondani sem kell, hogy Kóthy Judit riporter és kis csapata a falu életének jeles eseménye, a 700 éves évfor­duló miatt rándult ki ebbe a Budapesttől mindössze 13—20 kilométernyire fekvő község­be. Egyrészt azt akarták ki­nyomozni, hogyan gyűjtött erőt a nem mindennapi ün­nepléshez a helybeli lakos­ság, másrészt meg azt, hogy milyen gondokkal búsítanak ott azok a sokat emlegetett szürke hétköznapok. Ahogyan a többi vendég, úgy a hivatalos vagy kevésbé hivatalos érdeklődő is Szabó Andrásáé tanárnőhöz fordul, ha Pátyról ezt-azt meg akar tudni. Az Ablak forgatócso­portja szintén nála érdeklő­dött a legtöbbet. Jobb eliga- zítóhoz nem is kopogtathattak volna be. hiszen ha valaki, ő aztán mindent "ud erről a kis magyar ajkú nyelvszigetről ott azon a más beszédű tájon. Mondhatni, egvszemélyes in­tézményként kezdte el és folytatta igen eredményesen mind a helytörténeti gyűjte­mény anyagának összeszedé- sét, mind pedig a szép kiállí­tású históriáskönyv kinyom­tatásának a misszióját. Mint hallhattuk, eleinte maga sem hitt abban, hogy egyszer majd kötetté sokasodnak a kézirat­lapok, de aztán mégiscsak ad­dig osztott-szorzott a tanács, hogy ez á 300 ezer forint gi emléklappal, illetve az MSZBT emlékplakettjével tüntette ki. A GATE egyetemi tanácsa nevében dr. Bíró Ferenc rek­tor Valentyina Koldunovát, a Tyimirjazev Akadémia nem­zetközi kapcsolatok osztályve­zetőjét, a magyar szakembe­rek moszkvai továbbképzésé­nek megszervezésében nyúj­tott segítségéért; Jurij Lacsu- gát, a Gorjacskin Egyetem rektorhelyettesét pedig a me­zőgazdasági gépészmérnökök orosz szakfordítói részképzése moszkvai megszervezésében nyújtott segítségéért az Ag­rártudományi Egyetem emlék­érmével tüntette ki. Negyvenezer ember műve­lődési lehetőségeit nem lehet megítélni hallomásból. Felke­restem hát Sós Mihályt, a négymilliós költségvetéssel üzemelő, impozáns létesítmény , | rendelkezésre állt, s megkez­dődhetett a sokszorosítás. A kamerák s megsimogat­ták ezt a díszkötésű albumot, így hát ki-ki láthatta: érde­mes volt talpalni ennek ér­dekében. S csak így azért a pompás kiállítású és nagyon gazdag anyagú kis múzeu­mért, amelyet egy igazán hoz­záértő szakember, dr. Selme- czi Kovács Attila néprajzku­tató is erősen megdicsért. Olyan tárgyakat látni ott — mondotta —, amelyeket senki­fia gyűjtőnek oda nem aján­dékoztak volna a tulajdono­sok, hanem csak azért váltak meg tőlük, mert olyannyira felbuzdította őket az évfor­duló. Általános tanulságként mondta mikrofonba, hogy ma­napság már csak így lehet — de így aztán lehet! — megnyittatni a legtitkosabb családi rejtekhelyeket, csak olyan alkalmát kell teremteni, mint ez a pátyi, s úgy kell az emberekhez közeledni, amint azt ott Szabó Andrásné teszi... Ami pedig a hétköznapok felhősebb időszakait illeti, ezekről a közügyek első szá­mú gazdája. Szabó Zoltánná tanácselnök beszélt. S ugyan mit is panaszkodhatott volna leginkább, mint a Pátyon is aggasztó ivóvízellátási gondo­kat. Annál is inkább, mivel — új és örvendetes népesedé­si jelenség ez! — egyre több a helyben maradó, sőt a visszaköltöző. A korábbi 2100 —2600 fős lakosság helyett im­már mintegy 4 ezer ember várja, hogy egészséges vizet ihasson. E fő gond megoldá­sának pontos határidejét ter­mészetesen nem jelölhette meg a nyilatkozó, ám arra joggal hivatkozhatott, hogy ahol olyan erős a közös célok érdekében való nekibuzdulás mint Pátyon, ott emez a min­denkit érintő nagy feladat sem mar'adhat hosszabban megoldatlan. Nyiván nem is marad Ha még felújított és lát­hatóan nagy kedvvel használt helybéli sporttelep kedves életképeit is megemlítjük, joggal jelenthetjük ki: éppen azt láttatta az Ablak, amit Pátyról mutatni érdemes és jelezni kell. Jó kis riport volt! Akácz László Szünidei olvasmányélmé­nyem címmel országos pályá­zatot hirdetett felső tagozatos diákoknak a Móra Ferenc If­júsági Könyvkiadó, a Magyar Rádió, a Magyar Úttörők Szö­vetsége, a Könyvértékesítő Vállalat, valamint a közmű­velődési könyvtárhálózat. A pályázaton résztvevőknek — legalább egy oldalban — be kell számolniuk nyári könyvélményükről, s írásukat szeptember 30-ig juttathatják el valamelyik gyermekkönyv­tárba. Több pályázat is be­nyújtható, több könyv elolva­sása alapján. A legérdekesebb beszámolók szerzőit meghív­ják a fővárosban, illetve a igazgatóját,. hogy megtudjam az igazság egyik, felét. — Nem zárkóztunk el! — tiltakozik, és az állítását bi­zonyítandó, egy dossziét vesz elő, amelyben köszönőlevelek sorakoznak. — Fél éve veze­tem az intézményt. Nem egy vendégrendezvénynek adtunk tetőt a feje fölé ez idő alatt. A szigetszentmiklósiak is szerveztek programokat ná­lunk. Bérleti dijat csak a leg­utóbbi alkalommal kértünk. A témánál vagyunk — ahogy mondani szokás. Kez­dem érteni a neheztelés indí­tékait. Az eleven tekintetű, egyébként is mozgékony, ener­gikus vezető elérti a mosolyo­mat: — Higgye el, hogy kényte­lenek voltunk elszánni ma­gunkat erre a lépésre! Nem meggazdagodni, hanem élni akarunk. Tudomásul kell ven­nünk, hogy megváltozott a népgazdaság helyzete! Ügy kell több lábon állnunk tehát, hogy az mindnyájunk haszná­ra váljék. Biztos anyagi hátte­ret kell teremtenünk. Ha nem bírjuk eltartani a házat, meg­indul a visszaszámlálás, hi­szen a működési feltételek alaposan megváltoztak nálunk is. Ma már bármelyik intéz­mény nagyon rövid idő alatt nagyon rossz helyzetbe kerül­het, Elképzelni is szörnyű, hogy mennyi bajt okozna, ha ötletszerűen üzemelnénk és az utolsó pilalnatokban fut­kosnánk fűhöz-fához, mert nem úgy mennek a dolgok, mert nem megfelelő az ér­deklődés a program iránt. — Ha jól értem, az utóbbi módszerhez nem nyújt segítő kezet. Végül is hogyan ala­kult az együttműködésük a vonzáskörzetbe tartozó helysé­gekkel ? Csikó korú csapat — Kerestük a kapcsolatot a Szigetszentmiklósi Városi Ta­nács művelődési osztályával Kértük, hogy tervezzék meg, foglalják össze elképzelései­ket a közös munkáról. Nem zárkóztak el, de nem is tör­tént semmi. Igaz, az egyik il­letékes betegállományban van ... — A probléma nem régi, de nem is új keletű. Adódik a kérdés: mi az oka az egyre késlekedő egyeztetésnek? Nyil­ván vannak konkrét elképze­léseik az új város művelődé­si ügyeivel törődőknek is. — Nézze, egy csikó korú csa­pat tagjai vagyunk mindany- nyian. Szigetszentmiklós több vezető beosztású aktívája és jómagam is alig egy-két éve dolgozunk jelenlegi beosztá­sunkban. Ráadásul a sziget- szentmiklósiaknak is van gondjuk bőven, az útépítéstől egészen a közművesítés fej­lesztéséig. Tudja, hogyan van: megyékben a gyermekkönyv­héten rendezendő, játékos iro­dalmi vetélkedőre. Az ezek résztvevőiből kialakított csa­patok a Magyar Rádió nyil­vános műsoraiban három elő­döntőn mérkőznek meg majd egymással. A döntőt az 1987- es könyvhéten rendezik, s a rádió is közvetíti. A legérde­kesebb pályázatok szerzői, a győztes csapatok tagjai ekkor vehetik át értékes jutalmai­kat. Azok a gyermekek, akik nem szerepeltek a megyei vagy a területi vetélkedőn, de pályázatot nyújtottak be, sor­soláson vesznek részt, s kis­könyvtárakat és egyéb tárgy- jutalmakat nyerhetnek. Juli néni szívesen megszavaz­za a településfejlesztési hozzá­járulást, de neki járda kell elsősorban, és joggal gondol­kodik így. Szóval az új vá­rosnak nem csupán a lehe­tőségei, hanem a gondjai is megnőttek, amelyeket több­nyire tűzoltómunkával kell elvégezniük. — Hogyan működtek együtt az elmúlt időszakban? — Már említettem, hogy otthont adtunk egy-egy ren­dezvénynek. Emellett a közön­ségszervezőnk rendszeresen felkeresi az iskolákat. Felme­rült az igény a város részé­ről, hogy bevételes programo­kat is tarthassanak nálunk, amelyeknek a hasznát elvin­nék, de erre nem adhatunk módot, hiszen az intézmény a Csepel Autógyáré... Hallgatunk egy sort. Az el­képzelés nem egészen érthető, hiszen a másik félnek nincs művelődési háza, tehát fenn­tartási költségei sincsenek. Ke­vésbé tűnik indokolt elgondo­lásnak tehát, ha csupán az öt­let fejében — amennyiben egy bál rendezése annak mi­nősíthető —, bekasszírozná a program hasznát, míg a ven­déglátó intézmény viselné a rezsiköltségeket. Pénzkérdés A szigetszentmiklósi városi pártbizottságon, Nagy Józsefné első titkár irodájában folytat­juk a beszélgetést. A vezető­nő higgadtan, a gondokat ösz- szefüggéseiben érzékeltetve válaszol: — A város tíz év alatt a tízszeresére nőtt. Tanácsa ön­álló pénzügyi gazdálkodási egység. Nagy szükségünk van tehát az együttműködési szer­ződés megkötésére, hogy a közös használatra is alkalmas művelődési ház valóban köz­kinccsé legyen. Az is igaz, hogy nem kértük egymás vé­leményét eddig. — önálló szigetszentmikló­si művelődési ház építéséről is hallani... — Ennek a vágynak nincse­nek reális alapjai, hiszen hiá­nyoznak a beruházás anyagi feltételei. Előbb be kell fejez­nünk az általános iskolát, építenünk kell egy középisko­lát, meg kell oldanunk a szak­orvosi rendelő problémáit és néhány öröklött gondot is, hogy az infrastruktúráról, az állampolgárok napi gondjairól ne is beszéljünk. — Marad tehát az előbbi megoldás, amely egy idő óta várat magára. — A városi tanács művelő­dési osztályán ki kell dolgoz­ni a Csepel Autógyár műve­lődési házával való együtt­működés feltételeit és módját. Ehhez készséges partner a je­lenlegi igazgató. Meg kell ál­lapítani, hogy mekkora ösz- szeggel tudunk hozzájárulni a közös tevékenységhez... Az idő egyébként munkával telt eddig is. Gondolja meg, mi minden történt, mialatt a nagyközségből körzetközpont — város lett. A művelődési osztályunknak nincs múltja, nincsenek előzetes tapasztala­tai! Arra törekszünk azonban hogy a nyár végére megold­juk ezt a problémát is. Szilas Zoltán Tv-figyelő' A szerepeket tisztázni kell Egy új város régi gondjai Előbb hallottam a tényt, amely szerint Szigetszent- ^ miklósnak nincs művelődési háza, és később a hírt, § hogy tudniillik mégiscsak van egy, amely az övé is le- ^ hetne... Valójában a körzetben lakók közösen hasz- ^ nálják azt az intézményt, amelyet a Csepel Autógyár *5 üzemeltet. A kérdéses művelődési ház és könyvtár ter- ^ mészetesen a vállalat hat és fél ezer dolgozóját szol- i gálja elsősorban, de az említett huszonegyezer lakosú ^ városnak és a tizenkétezer lelket számláló Szigetha- ^ lomnak is hasznára válik. Építési helyszíne, méretei, ^ kiképzése és felszerelése szerint minden igényt kielégít. ^ A baj csak az, hogy az elképzelések nem egyeznek. A Élni akarunk ■ Heti eilmtegyzetb A mallorcai ember Jelenet A mallorcai ember című svéd filmből A mozikban kevésbé gya­kori az úgynevezett politikai krimi műfajába tartozó film. A tévé gyakrabban traktál ja vele nézőit, akár sorozatok­ban is. Talán jobban otthon is van a képernyőn ez a sajátos filmtípus. Az ok egyszerű: ott a sorozatok egy-egy része kedvező terjedelmű (ez 50— 60 perc, ennyi ideig vagyunk képesek odaadóan figyelni), s ha ügyes a dramaturg, egyik folytatástól a másikig kellő érdeklődés marad a nézőben az izgalmas cselekmény iránt — különösen ha megoldható, hogy egy két- vagy háromré­szes ilye* sorozatot egymás utáni estéken vetítsenek. (De emlékezhetünk a CIA ügyeit taglaló sorozatra, amely tá- gabb vetítési közökkel is ér­deklődést tudott kelteni). S nem mellékes tényezője a si­kernek az sem, hogy a kép­ernyő intimitása jobban be tudja vonni a nézőt a cselek­mény fordulataiba, Miközben a jeles svéd ren­dező, Bo Wideberg A Mallor­cai ember című politikai kri­mijét néztem a sajtóvetítésen, bőven volt időm eltöprengeni a fentieken. Amiből az követ­kezik, hogy a film részben ke­véssé érdekes, részben módfe­lett hosszúinak tűnik), noha csak körülbelül száz perc idő­tartamú. A mallorcai ember, az iga­zat megvallva, nemeseik hogy kevéssé érdekes, hanem túlsá­gosan összekuszált cselekmé- nyű is. Nagyjából arról van szó benne, hogy a svéd rend­őrség két erkölcsrendészeti be­osztású tagja belebotlik egy bankrablásba, s amikor, tu­lajdonképpen a hatáskörüket túllépve, elkezdenek nyomozni ebben az ügyben, olyan ma-» gas körök kényes dolgaira bukkannak, amelyeket jobb lenne nem észrevenniük. Ám ők kötik az ebet a karóhoz, amiért is hamarosan — és ke­ményen — eltess ékelik őket az ügy közeléből. A képlet ismerősnek tűn­het; nem egy hasonló film (is) foglalkozott már hasonló té­mával, sőt, majdnem hasonló sztori keretében. A fűmet egyébként egy volt rendőr svéd író regényéből készítet­ték. Vele állítólag hasonló eset történt. Ám ez teljesség­gel mellékes. Senkit nem iz­gat, hogy a bűnügyi regény klasszikus figurái közül élt-e mondjuk Hercule Poirot vagy Mrs. Marple, vagy éppen Sherlock Holmes, és hogy ka­landjaik velük estek-e meg, vagy másokkal, vagy hogy egyáltalán megestek-e. Ami lényeges, az a bűnügyi törté­net önmagában való hitele, a történet, a fordulatok logiká­ja, az izgalom jó dramatur­giával létrehozott fokozása, a tettes leleplezésének folyama­ta stb. És éppen ezzel marad adós ez a film. A Coca-Cola kölyök Dusán Makavejev jugoszláv származású rendezőt nemrég ismertük meg egy groteszk humorú, de a humor mögött igen keserű és kiábrándult művészt mutató filmje, a Mon­tenegro révén, E filmben Svédországba „szakadt” jugo- szlávok szembesülnek a nyu­gati civilizáció s a nyugati életforma (annak is elsősor­ban az amerikai változata, il­letve e változat svéd „átira­ta”) áldásaival. Meg a saját összekuszált érzelmeikkel, in­dulataikkal, etnikai és egyéb, végig nem gondolt, nem tuda­tosodott, de mégis meglévő és ható tradícióival. A délszláv indulatok és gondolkodásmód a technioizmussal és a közöm­bösséggel meg az egyén pszi­chés és társadalmi zavaraival. Figyelemreméltó film volt; ta­lán több érdeklődést is érde­melt volna, mint amennyit a kritika és a közönség tanúsí­tott iránta. A Montenegro svéd égisz alatt készült. A Coca-Cola kö­lyök most Ausztráliában. Ma- kavejev világjáró rendező, ott forgat, ahol erre lehetősége kínálkozik. De — mint új filmjéből is kitetszik — tu­lajdonképpen mindenhol ugyanarról beszél. A Coca-Cola kölyök ugyan­is ismét arról szól, mi törté­nik, ha a merev és elember- telenedett, elszemélytelene­dett amerikai civilizáció szem­bekerül a még emberi arcu­latú világ képviselőivel? Me­lyik hasonlítja magához a másikat? Makavejev szerint az emberibb arculatú világ győz. A film hőse, a Coca-Co­la cég fiatal, agresszívan agi­lis és robotszerűen gépies gon­dolkodású, viselkedésű alkal­mazottja, Becker, aki azért ér­kezik Ausztráliába, hogy fel­derítse a földrész Coca-Colá- va! még el nem látott fehér foltjait, és azokon is megho­nosítsa a szuperüdítő forgal­mazását. Olyasmivel kerül azonban szembe a legfiatalabb kontinensen, amit Made in USA agyával és érzékeivel eleinte fel sem tud fogni. Az­tán, lassan és fokozatosan, le­kopik róla ez a technicista máz; nem ő formálja át a kö­zeget, amelybe került, hanem a.közeg őt. Makavejev annyira utálja az amerikai életformát és gondolkozást, s mindazt, ami velük jár, hogy még ezt a (különben elóg körülménye­sen, s a tőle megszokott, vá­ratlan ugrásokkal, csavará­sokkal élő humorból most csak keveset mutatva előadott) változást is hihetőnek tartja. Ugyanakkor az ausztrálok le- zserségét, laza szervezetlensé­gét sem szereti. Nehéz lenne kitalálni, mit szeret akkor — de talán e találgatásra nincs is szükség. Elnézést, nézi a meccset? A Mundial napjaiban ak­tuális témának látszik ez az NDK film. amely az előző vi­lágbajnokság (a madridi) dön­tőjének másfél órás időtarta­mába próbálja belezsúfolni egy berlini ház lakóinak éle­tét, s ezen életek sorsfordu­lóit. Családok esnek szét és jönnek újra össze, szerelmek és válások születnek, és fél­reértésből létrejött, illetve el­maradt pásztorórák zajlanak. Mindez kilencven perc alatt. Hát nem tudom. Lehet, hogy Berlinben van ilyen ház... Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom