Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-09 / 134. szám
Hattal győzelem a rangadón Megtört az Izzó-sorozat Sok néző és résztvevő — írtuk legutóbbi számunkban az országos sportalapok eddigi sikeréről. Mintegy 150 ezren szerepeltek a különböző eseményeken. 250 ezer érdeklődő jelenlétében. Növeli majd az országos összlétszámút a kitűnően sikerült nagykőrösi Pest megyei OSN-tomabemu- tató. Háromezerötszázan vettek birtokba a Kinizsi-pálya zöld gyepét a különböző gyakorlatokra, s mintegy ötezren tapsoltak nekik. Az iskolások, a résztvevők bevonulása után Balázs Gé- záné, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese mondott megnyitó beszédet, majd egymást követték a látványos- gyakorlatok. Nem csupán a helyi általános és középiskolások léptek fel, hanem a környékbeliek is. Jöttek Nyársapáiról, Kocsérról, Ceglédről és Abonyból. Mezek tarka sokasága, széles zenei repertoár. Verdi és Bizet diszkóritmusban, magasban a zászlók és a szalagok — színes kavalkád volt a körösi forgószínpadon. De nemcsak az előbb említett kellékeket használták a gyakor-r latok során. A helybeli Rákóczi Általános Iskola diákjai kalapot és botot tartottak a kezükben, az Arany János Általános Iskola fiataljai labdát „használtak”. Az abonyi Somogyi Általános Iskola leánytanulói játékbabát, a fiúk karikát emeltek a magasba. Nagy sikert aratott bemutatójuknak stílszerű címet választottak: „Vakáció”. Utolsóként a helyi Toldi Miklós Szakközépiskola zenés gimnasztikái gyakorlatát konferálták. A két alapvonal mellöl futottak be a pályára Az abonylak látványos gyakorlatából a kék-piros színeket viselő helyiek. Mások a felezővonal mellől ■ érkeztek. — Kár, hogy vége — hallottuk a kitűnően sikerült, latf ványos .sportdélután befejezésekor. Ha rosszul sikerül a főpróba, jó lesz az előadás. Nos. ez a tétel Nagykörösön másként jelentkezett. Kettőt is kiírtak, de hiába jöttek a szereplők, közbeszólt az eső, Legutóbb csütörtökön maradt el a főpróba. Szerencsére a „medárdos előidő” szombaton nem fenyegetett. — Nagyon látványos, szép műsor volt. A gyerekek is élvezték a gyakorlatokat, amelyekbe oly sok munkát fektettek — . vélekedett Nagy Ákosné, ' az OTSH főosztály- vezetője. Hasonló vélemények hangzottak el a műsort követő rövid, kis értékelésen, melyen többek között ott volt Rónai Magasban a labda Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Pásztor István, a nagykőrösi városi pártbizottság első titkára. Balázs Gézáné, a megyei tanács elnökhelyettese megköszönte a helyiek segítségét. Kérte őket, tolmácsolják a pedagógusoknak az elismerést munkájukért. Szemes Árpád, a megyei tanács sportosztályának helyettes vezetője szerint jól vizsgázott az iskojai testnevelés és sport. Keitter László A 23. hét Totóeredmények Arezzo—Genoa Bologna—Perugia 1 Brescia—Campobasso x Catanzaro—Lazio 2 Crernonese—Catania x Empoli—Cagliari 1 Monza—Ascoli x Sambenedettese—Palermo 1 Triestina—Cesena 1 Länerossi—Pescara x Helsingborg—Hacken 2 Karlskrona—Gais Karlstad—Landskrona x Atvidaberg—Mjällby 2 Myresjö—AIK Kalmar 2 Västra Frölunda—Markaryd 1 A labdarúgó NB II-ben tegnap volt az utolsó előtti forduló. A Váci Izzó bennmaradásért küzdő csapatnál vendégeskedett. Szabó L. SE—Vác 2-1 (0-0) Mezőtúr, 1200 néző. V.: dr. Szőke. Mint ismeretes. 10 hete veretlen a Pest megyei csapat, amelynek most megszakadt szép sorozata. Mint az MTI jelentéséből kitűnik, gól nélküli félidő után a 6tf. percben 2-1-es állásnál a váci Kó- sa súlyosan megsérült. Mivel a vendégek két cserelehetőségüket már kihasználták, senki nem állhatott be helyére. Megfogyatkozva is sikerült tartani az eredményt, elkerülték a nagyobb arányú vereséget. Gól: Mózner. Az NB II. további eredményei: Salgótarján—Nagykanizsa 4-0, Baja—Veszprém 5-1, Szolnok—Debreceni Kinizsi 2-1, Keszthely—Nyíregyháza 0-0, Dunaújváros—Sopron 2-0, Diósgyőr—Eger 2-0, Ganz-MÁ- VAG—Kazincbarcika 4-1, Komló—Szekszárd 2-3, Metri- pond—SZEOL-Délép 3-1. Az NB n. állása: Dun-aúj város Eger Sreol-E>élép Diósgyőr Nyíregyháza Keszthely Salgótarján Metripond Baja Szekszárd Vác Szolnok Komló H. Sz. L. SE GaniZ-M. Nagykanizsa Veszprém Sopron D. Kinizsi Kazineto. 37 21 10 ai iá if> 37 20 9 37 17 11 37 13 13 37 13 12 37 13 11 37 12 12 37 13 10 37 11 14 37 12 11 37 14 7 37 14 7 37 14 6 37 11 12 37 11 12 37 11 11 37 9 12 37 8 12 37 8 7 6 65-33 52 4 64-33 51 8 70-39 49 9 63-44 45 11 43-38 39 12 43-42 38 13 45-40 37 13 53-52 36 14 54-67 36 12 38-56 38 14 48-51 35 16 42-50 35 16 60-70 33 17 46-40 34 14 56-62 34 14 44-52 34 15 46-54 33 16 40-51 30 17 52-54 28 22 42-68 23 Az NB I-be pályázók közül az Eger Diósgyőrben, a SZEOL-Délép HódmezövásárLcwis kitűnő fafása Párizsi pároselsőség Vasárnap délben Játszották Párizsban a francia nemzetközi teniszbajnokság női páros döntőjét. A harmadik helyen kiemelt Temesvári Andrea és az amerikai Martina Navratilova 8:1, 6 3 arányban győzött a hatodik kiemelt, Graf, Sabatinl (nyugatnémet, argentin) kettős ellen. Az alig több mint egy óráig tartó mérkőzésen végig nyotnasztö fölényben volt az amerikai—magyar pár. Carl Lewis futása jelentette a „Prefontaine classic” elnevezésű nemzetközi atlétikai verseny fénypontját. A 25 éves, négyszeres olimpiai bajnok amerikai sportoló megközelítette a 10 másodperces határt, s idei két vereségét feledtetve nagy mezőnyt utasított maga mögé. A Forma—1 történetéből (18.) Niki Lauda másodszor James Hunt, 1976 bajnoka 1077 Üj csapat állt .verseny- • • • be, a Wolf. S a bemutatkozás fantasztikusan sikerült. Az argentínai nyárban az új gárda kocsija futott be győztesként! A volánnál Jody Scheckter ült. Második a brazil Pace (Brabham), harmadik a Regazzo- nit felváltó Reutemann, FerrarivaL Brazíliában pedig már ő az első, a McLarenes Hunt és márkatársa Lauda előtt Dél-Afrikában Lauda nyert a helyi hős, Scheckter előtt. Megint jól ment az új kocsi, a Wolf. Tervezője Postleith- waite, aki a Hesketheket is megálmodta. A verseny szomorú szenzációja azonban a szimpatikus Tom Pryce fatális halála volt. A 22. körben kigyulladt Zorzi Shadow-ja, ő megállt és kiszállt. A tűzoltók futva igyekeztek a lángoló kocsi felé. Egyikük, Jansen van Vuurent, a pályán keresztülfutva próbált odaérni, éppen akkor jött arra szegény Tom és elütötte a tűzoltót, akinek a kezében levő poroltója fejbe vágta a kétszázzal száguldó versenyzőt. Pryce szörnyethalt és Shadow-ja tovább száguldott, előbb Lafitte Ligier-jének, majd a célegyenes végén levő védősávon keresztül egy betoníalnak rohant. Mindenkit megrázott a szerény, csöndes és jóindulatú Tom Pryce esete. A legjobbak egyike volt, legendás esőmenő. Az élet azonban nem állt meg. Következtek az újabb versenyek. Az USA-ban Long Beachben álltak rajthoz legközelebb és Andretti nyert Lotusiban Lauda előtt Spanyolország, Jarama a következő színhely és ismét Andretti végzett az élen, ezúttal a másik ferraris, Reutemann előtt A Wolf utasa, Scheckter a harmadik, aztán ő győzött Monacóban, Lauda előtt. Ez a legendás Ford-Cosworth motorok századik Nagydíj győzelme! A Belga Nagydíjat Zolderben rendezték és kaotikus versenyt hozott Az első kanyarban ütközött Andretti és Watson. Az eső zuhogott, majd elállt Scheckter és később Nilsson vezetett Aztán Lauda körei következtek, őt azonban utolérte a svéd és meg is előzte, s megszerezte élete egyetlen Forma—1-as győzelmét Az, hogy Laudát sikerült utolérnie, csak a kívülállóknak volt meglepetés, Colin Chapman Lotusa inak ugyanis fordított repülőgépszámyhoz hasonlított az alja, s ezáltal szívóhatás lépett fel, ami nemcsak az útfekvést javította, hanem a kanyarsebességet is növelte. Andretti is ezért — és biriliáns vezetési tudása miatt — volt ebben az évben olyan eredményes. A Svéd Nagydijat Laffite nyerte Li- gier-vel, de Dijonban megint Andretti győzött Lauda az ötödik helyre hozta ekkorra kissé elavult Ferrarijét Angliában viszont .a második lett, csak a helyi hős. Hunt előzte meg. Ezen a futamon indult először Forma—1-es versenyén Gilles Vüleneuve és Patrick Tambay. S még egy bemutatkozás színhelye volt Süverstone, a Renault 1500 köbcentiméteres, túrbófeltoltős kocsija itt indult először. S bár a kanyarokban nem, az egyenesekben gyorsabb volt, mint ellenfelei. A kormánynál Jabouil• le ült. A marlborós Huntnak a másik cigarettagyár, a John Player igazgatója adta át a serleget. Az NSZK Nagydíjat Hockenheimben futották, és győzött a tavaly Nürburg- ringen megsérült Lauda. Az ő balesete miatt nem vállalták a versenyzők a veszélyes Eifel-hegyi pályán az indulást. Az osztrák Computer legyőzte önmagát és emlékeit. Odahaza mégsem sikerült nyernie, csak második lett Alán Jones mögött, aki Shadow-barn hajtott. A vb-pontver- senyben viszont az élen volt. A hollandiai Zandvoortban megint Lauda locsolhatta a győzelmi dobogó tetejéről a pezsgőt. Olaszországban, Monzában Ismét csak második. Andretti mögött. Watkins ©lenben esőben rajtoltak és Hunt nyert. Mögötte Andretti, Scheckter és Lauda volt a sorrend, s ezzel az égett arcú osztrák másodszor is világbajnok lett. A tavalyi Japán Grand Prix óta egyre romlott a viszony Leuda és Enzo Ferrari között, s ez most végső szakításhoz vezetett Kanadában nem is állt rajthoz a már világbajnok osztrák. Villenevve ült be a helyére, Scheckter nyert. A Fuji-futam Hunté volt. Vüleneuve nekiment Peterson Tyrrelljének és a levegőbe emelkedett. Némi repülés után landolt, két nézőt agyonütött és többen megsebesültek. A versenyző megúszta. A világbajnokságot Niki Lauda nyerte 72 ponttal, Scheckter (55) és Andretti (47) előtt. A konstruktőrök világbajnokságát a Ferrari nyerte nagy fölénnyel és 98 ponttal, a Lotus (62) és a McLaren (60) előtt. Roóz Péter (Folytatjuk.) helyen kapott ki, a Dunaújváros nyert. ★ A területi labdarugó-bajnokság fináléján csak négy csapatunk szerepelt, a Göd ugyanis szabadnapos volt. Százhalombattán megyei rangadót vívtak, s ez hazai sikert hozott. DUNA-CSOPORT D. Kőolaj—Ráckeve 3-2 (2-1) Százhalombatta, 200 néző. V.: Wagner. Az első félidőben a széllel szemben játszó hazai csapát a széleken vezetett veszélyes támadásokat s ezekből két gólt is elért. A második félidőben kiegyenlítetté vált a játék, a Kőolaj újabb gólt szerzett. A befejezés előtt 5 perccel szépített a Ráckeve. Gól: Párái, Izsó, Móczár, 111. Böröczki,- Vajda. Jó: Kövest, Nemes, Nagy- • A Ráckevéból senki nem játszott átlagon felül. Szvoboda Miklós Dömáüd—BKV Előre 1-0 (0-0) Dömsöd, 300 néző. V.; Fábián. Dömsöd: Lázár — Elekes, Bieber, Bilek, Szabó, Havasi, Kovács, Feszt, Fekete, Tobisz, Pribeli. Kellemetlenül szeles, hűvös időben lejátszott mérkőzésen a 61. percben szögletet követően a dömsödi Kovács fejelt az Előre kapujába. Ez az egy találat jelentette a hazai győzelmet a mezőnyben tetszetősen futballozó ellenféllel szemben. Gól: Kovács. Jó: Lázár, Bieber, Fekete. Bálint Ferenc A mrgvei bajnokság «lobogóján Kartell, Dahas, Dány A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tegnapi kapuzárásán már nem volt tét, hiszen a dobogós helyezések sorsa, valamint a kiesés kérdése már eldőlt, s a bajnok Kartalt vendégségben köszöntötték. A megyei bajnokság élmezőnye: 1. Karte! 46, 2. Dabasi Féhérakác 42, 3, Dány 40 ponttal. SZTK—GEAC 0-0 Szigetszentmiklós, 300 néző. V.: Szabó K. Jól záró védelmek, gyenge csatársorok küzdelme. Az SZTK többet veszélyeztetett, de helyzeteit rendre kihagyta. Jó: Kende, Schütz, Dundics, ill. Szegner, Jeszenovics, Seregi. (Tud: Váczi István.) FÓT—BUDAÖRS 2-1 (1-1) Budaörs, 150 néző. V.: Hűvé, Jó iramú mérkőzésen lesgyanús helyzetből szerzett góllal győzött a vendégcsapat. A hazaiak találatát Kármán szerezte. (Tud.: Kovács István) DÁNY—T.-MÄRTON 7-3 (2-1) Dány, 400 néző. V.: Bíró. Változatos, nagy iramú mérkőzésen szünet után kijött a lépés a hazaiaknak. Gól: Tóth (3), Sinkó (3), Halászi, 111, Molnár (2), Magyar. Jó: Tóth, Sirikó, Grámán, Demkó, ill. Molnár, Czakó. (Ifi: 3-0. Tud.: dr. Kovács László.) KARTAL—VOSE 5-2 (1-1) Soroksár, 100 néző. V.: Szarka. Szünet után pezsgőt bontottak a kartell hívők. Tehették, a bajnokcsapat ekkor látványosan és gólra törően játszott, és gond nélküli győzelmet aratott a visszaeső VOSE ellen, Gól: Kovács (2), Gerhdt (2), Barna, ill. Dani (2, egyet 11-esből). Jó-. Gerhát, Nagy, Bóna, ill. Dániel, R. F. CVSE—BEM SE 4-2 (1-1) Cegléd, 300 néző. V.: Csík. A helyi rangadót a kieséstől már korábban megmenekült, felszabadultan játszó CVSE megérdemelten nyerte a védekezésben több hibát vétő Bem SE ellen. Gól: Keresztúri (2, egyet 11-esből), Kazai, Ecser, ill. Hajdú, Bohács. Jó: a gólszerzőkön kívül Zágon, Nagy, Fekete, ill, Tóth T., Kis- tamás. (Tud.: Ungureán László.) r DUNAKESZI—SZIGETÜJ- FALU 1-0 (1-0) Szigetújfalu, 200 néző. V.l Kálmán. A 28. percben a partjelző beintéée ellenére a bíró elengedte a játékost, így a Dunn keszi szerzett vezetést. A 30. percben Zsigó regklamálá- sért kiállítva. A második félidőt a Szigetújfalu 10 emberrel is végigtámadta, eredménytelenül. Gól: Gursi. Jó: Mészáros, Lőrincz, ill. Rankó, Mihályi. (A vendég ifi 8-0-ra nyert. Tud.: Horváth István.) DABAS—BAG 2-1 (1-0) Bag, 800 néző. V.: Mocsal. Kihagyott hazai helyzetek után előnyt szerzett a többet támadó Fehérakác. Az 55. percben egyenlítettek a helyiek, majd nem sokkal később védelmi hibából újabb vendéggól született. Gól: Szpant (2), ill. Lipcsei, Jó: Szpant, Szolnoki, Gugyerás, ill. Valluch, Tóth, Kálmán. (A Dabas ifi 3-1-re nyert. Tud.: Nagy Károly.) Táborozás a jutalom A Csömör-ötös fináléja Véget ért a csaknem egy éven át tartó tömegsport-rendezvénysorozat, a Csömörötös. A tornaünnepéllyel egybekötött zárásra szombaton délután került sor. Csaknem ezer gyermek és felnőtt volt ott a kézilabdapályán. Fábián Katalin, az akció életre- hívója értékelte a sorozat eredményeit, köszönetét fejezve ki mindazoknak, akik részvételükkel és segítségükkel hozzájárultak a sikerhez. Tíz gyermek eredményes szereplése jutalmaként táborozáson vehet részt, másik tiz fiatal sorsolás alapján került be a csapatba. A Csömör-ötös értékelésére még visszatérünk. Színpompás volt az esemyős kompozíció, melyet az „Ének az esőben” című dal zenéjére állítottak össze (Veress Jenő felvétele) Kendők és zászlók a magasban Színes körösi