Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-02 / 128. szám

Vakítóan fehér a vászoning. Frissen vasalva a sötét­kék nadrág, a sötétkék szoknya. Viselőjének arcán ró­zsák virítanak az izgalomtól, magában számolja: még három, még kettő, még egy — aztán én következem, az én nyakamba kötik a vörös nyakkendőt, amire már oly nagyon vágytam. Végre! Felavattak. Jóleső érzés volt az is, amikor a kisdobosok kék nyakkendőjét vi­selhettem, de ez valami egészen más. Talán több va­lamivel. Egy lépéssel előbbre jutottam az élet kanyar­gós útján, a felnőttkor felé. De jó is volna, ha már nagy lehetnék! Száz és száz kisgyerek gondolataiban játszódott le mindez az elmúlt napokban, az úttörőavatások alkal­mával' Ezrek és százezrek emlékeiben jelennek meg hasonlóan ünnepélyes pillanatok a múltból. Olyanok emlékeiben, akik már régen átlépték a valaha oly na­gyon áhított felnőttkor köszöbét, akik negyven eszten­dővel ezelőtt az elsők közt hordták büszkén-boldogan a vörös nyakkendőt, a háromszög alakú vászon — vagy selyem — darabot, amely szívet melengető jelképpé ne­mesedett. A valahová tartozás, a közösség jelképévé is, olyanná, ami a tiszta szándékot, az őszinte tenniaka- rást jelenti örökre. Az úttörőcsapatokba önként tömörült gyermekek tá­bora az évtizedek során egyre népesebb lett. Sorra nyíl­tak az úttörőházak, amelyek kellemes, kulturált szín­terét adták — s adják — a gyermekek hasznos, egyben szórakoztató elfoglaltságainak. Az úttörőszervezet — megalakulása óta töretlenül — teljesíti feladatát. A párt iránti hűségre, a munka szeretetére, kötelességtu­dásra, a nép iránti tiszteletre neveli tagjait, olyan mód­szerekkel, eszközökkel, amelyek közel vannak a gyer­meki lélekhez, a gyermeki befogadóképességnek meg­felelőek, Az őrsök, a rajok, a csapatok lelkesen vállal­nák részt azokból az akciókból, amelyek megmozgatják az úttörők fantáziáját, amelyek valamely mérhető ered­ménnyel végződnek. S a táborok! A semmihez sem hasonlítható hangu­lat, ami az erdei barangolások alatt, az esti tűzrakás­nál, (laltanulásnál, új játékok kieszelésénél lengi körül a kis Csapatot, egy,.falatén át fölsejlik az emberben. »Együtt fedezi föl a világot a pajtásokkal, az úttörőve­zetőkkel, pótolhatatlan, örökké megmaradó élményt je­lent. S e fölfedezőutak során kerül közelebb a gyer­mek a földhöz, természeti kincseinkhez, megismeri, megszereti, s tisztelni is megtanulja mindazt, ami eb­ben az egyetlen szóban testesül meg: hazánk. Jó látni a vörösnyakkendősök csapatát. Jó tudni, hogy akik utánunk következnek, majd nálunk is több­re lesznek képesek. Sehol sincs nyugtunk. Beülünk a tanáriba — ránk nyitnak. Átmegyünk egy másik terembe — onnan is kiűznek. Letelepednénk a könyvtárban — nincs szék. Azután mégis előkerül kettő. A zaj azonban oda is be­szűrődik: popzenét harsog a magnó, lábak dobbanása a folyosón. Hát igen, fordított nap van a monori Kos­suth általános iskolában. Ez a nap fordított. És a vi­lág mekkorát fordult? Negyven esztendeje c falak kö­zölt alakult meg Pest megye első úttörőcsapata. Velem szemben egykori vezetője, Hunyadi Lászlóné élesztgeti emlékeit. Romos termek Kellemes a csalódás. Gon­dokban megőszült, tipegő né­nikét várnék, helyette egy korát meghazudtoló, fiatalos, mosolygós asszony a beszél­getőpartnerem. Alig hihető: nyolc éve már nyugdíjban. S most is tanít, szükség volt rá, hát beugrott az utolsó két hónapra. Erről a mosolyról ismerni meg a képeken is. Albumokat lapozgatunk, van belőlük bőven. Hunyadi Lászlóné ebben az iskolában kezdte és fejezte be pályafu­tását. Tanító, csapatvezető, igazgatóhelyettes, majd igaz­gató. Az első időkről sokat elárul egy megsárgult fotó. Amolyan csoportkép, amely évente készül egy-egy osz­tályról. Középen Hunyadi Lászlóné, körülötte soványka, élénk szemű gyerekek, sze­dett, vedéit ruhában." " Wien»' mindenkinek a lábán van ci­pő. — Még bennünk élt a há­ború, amikor a falu demokra­tikus erői, közöttük régi 19- es kommunisták új politikai akcióba kezdtek. Lelkes, bátor kiállásuk engem, az iskola­l pádból éppen kikerülő nevelőt is magával ragadott. Augusz­tus 20-án tartottuk az első ünnepélyes tanévnyitó érte­kezletet. Akkor még csak ho- mányosan történt említés egy új ifjúsági mozgalom szerve­zéséről. Szeptember 1-én kel­lett volna kezdődnie a taní­tásnak, de rengeteg akadály­ba ütköztünk, öt tantermünk romokban állt, sok felszerelés elpusztult. A meglévő ter­mekben szovjet katonai kór­ház működött. Végül 1946 januárjában vehettük teljes egészében birtokba az iskolát. A hábor s helyzet miatt a gyerekek elszoktak az okta­tástól, s a szülők is szívesen otthon fogták őket, mert az emberi élet megteremtéséhez még az ő munkájukra is szükség volt. — Nehezen ment az úttö­rőcsapat szervezése, mert még a ■ nemzétí bizottság tagjai kö­rében is élt a konzervatív klerikális pedagógiai szemlé­let. A szülők is bizalmatla­nok voltak az új mozgalom­mal szemben. Mégis sikerült megalakítani egy fiú- és egy leánycsapatot. A Dobó Kata­lin leánycsapat vezetője én leltem. — Mikor érezte úgy, hogy csatát nyertek? — Hihetetlenül hamar, már az első év végén látszott, hogy menni fog a dolog. Eleinte sok szülő szorongott a foglalkozásokon, azt figyelve: mi is lesz most az <" gyereké­vel? Ebből is éreztük, hogy nagy a felelőss 'günk, hogy be kell bizonyítanunk: a mozgalomra szükség van. Ahogy játékosabbak, színe­sebbek lettek az együttlétek, úgy maradtak el a szülők. Egymás után alakultak a báb-, tánc-, ének-, sakk- és színjátszó csoportok. De úgy képzelje el, hogy még egy háromfelvonásos operát is betanultunk. Fölültünk a sze­kérre, faluról falura jártunk a műsorokkal. A szállításért azzal fizettünk, amivel tud­tunk. Mindenki hozott vala­mit otthonról, egy cső kukori­cát, három szem krumplit vagy más egyebet. Persze egyenruhánk nem volt. A sö­tétkék szoknyát és a fehér blúzt szorgalmaztuk. A se­lyem nyakkendőt nem ismer­tük, de a piros kendőt már igen. Az első zászlónkat az én rajzom alapján a szülők varrták. — Ma már könnyű megítél­ni: a csapat életre hívása po­litikai tett volt. — Akkor minden cselekedet politikai színezetet kapott. Ez is, hiszen újtól, a régitől gyö­keresen eltérőről volt szó. Érdeklődőkből nem volt hiány. Emlékszem, amikor berendeztük az első csapat- otthont. Olyan gyönyörűen dekoráltuk, hogy megcsodál­ták a község vezetői, a KMP titkára is. A környező falvak iskoláiból pedig jöttek ta­pasztalatcserére. A csapat azonban nemcsak puszta lé­tével, hanem tevékenységével is politizált. A fordulat évé­ben részt vettünk a választá­si munkában. Csoportjaink sok helyen adtak műsort, még a választás napján is. Mond­hatni: agitáltak. Egy emlék Hunyadi Lászlóné 1916-tól 1952-ig vezette a csapatot. Több kitüntetés birtokosa, mint ahogy a csapatnak is ki­jutott az elismerésekből. Az iskolamúzeumban fényképek, tablók, különböző dokumen­tumok mesélnek a 40 eszten­dő eseményeiről. De hát vé­gül' is nem ezek számítanak igazán, hanem az a megannyi élmény, amit a megszámlál­hatatlan gyereknek adott a mozgalom. Hunyadi Lászlóné egyre különösképpen emlék­szik: — Apró-cseprő pénzeket gyűjtögettünk, akkor még nem volt anyagi támogatás. Valahogy kiszorítottunk belő­le égy négynapos táborozást. Tizenöten, ha lehettünk, mert a szülők nagyon idegenked­tek tőle. Szóval ültünk a vo­naton és egyszer csak az ég összemosódott a vízzel.... Előttüiik a Balaton ... Ma is úgy gondolom: drámai pilla­nat volt. Börzsöny, Morgó patak, ki­csi vasút. Kiváltképp hétvége­ken, szabad szombatokon és víg vasárnapokon gyerek­zsivajtól hangos a vidék. Mint fürge hangyák, özönlenek a Budapest felől Nagymaros fe­lé igyekvő vonatról a gyerek- csapatok. Tízesztendős ides­tova, s mégis fogalom Pest megye látványossága, érdekes­sége, a börzsönyi úttörővasút. Fogalom. Erdőn-réten, meg­állótól megállóig zakatoló fo­galom, mesés valóság. Felnőt­tek nézik mosolyogva a kis szerelvényt megrohanó hajrá­csapatokat. Felnőttek nézik a tenyerü­ket. Ez a tenyér, ez a te­nyér ... Tíz esztendeje mi­csoda vízhólyagok voltak raj­ta, a körömágyakon mekkora fájdalmas lila foltok — ami­kor ők, a ma már egészen igazán harmincon felüli és negyvenes akkori fiatalok ösz- szefogtak, az úttörőknek ren­geteg társadalmi munkával vasutat építeni. Visz a kicsi vasút Verőce­marostól Királyrétig. Pompás tájak maradnak mögötte. Rö­vid múltja marad mögötte, jövője előtte. 1976 áprilisában az úttörővasút építését KISZ­Az úttörövasút különleges élmé­nyek forrása volt létrehozása óta, ma is jutalomként fogják föl a gyerekek, ha utazhatnak rajta. Az utasokon kívül a kis vasuta­sok is szívükbe zárják az erdők között kanyargó apró szerelvényt, hiszen olyan munkával ismerked­nek itt meg, ami a felnőttek szá­mára sem mindennapi. Egy cső kukorica, három szem krumpli A piros kendőt már ismerték Zakatoló fogalom, mesés valóság építkezéssé mondták ki, a KISZ IX. kongresszusa tiszte­letére. Parkosítás, kőhordás, talpfák elhelyezése, faültetés, járműparkolók kialakítása, jelzőtáblák készítése, vasúti objektumok — mozaikként csak néhány a feladatokból. Kommunista szombatok. Fel­ajánlott forintok. Építőket a megye más részeiből és más megyékből is ide hordó in­gyenbuszok. KlSZ-szervezé- sek, gyári, termelőszövetkeze­ti segítségek. Mind ez a ki­csi vasút múltjához tartozik. 1976. június 6. Üttörővasút- avatás. Verőfényes nap, kö­szöntő beszédek, daloló gyere­kek, egyenruhás úttörővasuta­sok. Társadalmi összefogás élteti a Börzsönyi Üttörővasutat, üzemeltetője az Ipolyvidéki EFAG, pártfogolója a KISZ Pest Megyei Bizottsága. A múltkor Csemőbe voltam hivatalos. Akácos mellett ka­nyargóit az út. Az akácos má­sik oldalán sáv: itt zakatolt valamikor a hantházi vonat, melynek megszűntekor o talp­fákat — értékes anyagot — a Börzsönybe szállították. Talál­koztam egy lakatossal. Nevet­ve említette: — De szép világ volt, ami­kor a börzsönyit építettük! Akkor totyogós volt, most pályaválasztó a fiam. Pálya- választó. Lakatos szeretne len­ni. Igaz is: emlékszik még az első börzsönyi vasutasok nó­tájára? A fiam is tudja. „Fut a vonat, vezeti az út­törő, úttörő. Királyréten bólo­gat a zöld erdő, zöld mező. Fut a vonat sebesen, mint a szél, mint a szél, Királyrétre egy-kettőre odaér, odaér." Köszöntő

Next

/
Oldalképek
Tartalom