Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-05 / 131. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXX. ÉVFOLYAM, 131. SZÁM Ára: I.UO forint 1986. JŰNIUS 5., CSÜTÖRTÖK 1 MA :---------------------------------------------^ ^ A munkahely és nyugdíjasat (3. oldal) lapozgató (5. oldal) Gyengélkedő ceglédiek (7. oldal) Halálos gyermekbalesef (8. oldal) Befejeződött a látogatás Kádár János és Lázár György fogadta a Kínai Népköztársaság külügyminiszterét Kádár János üdvözli a kínai külügyminisztert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, az Elnöki Tanács tagja szerdán a Központi Bizottság székházában szívélyes, elvtársi légkörű találkozón fogadta Vu Hszüe-csient, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bízott-' ságának tagját, államtanácsost, a Kínai Népköztársaság külügyminiszterét. Vu Hszüe-csien átadta a kínai párt és kormány vezetőinek Kádár Jánoshoz intézett baráti üdvözletét, amelyet az MSZMP főtitkára viszonzott. Lázár György, n Minisztertanács elnöke ugyancsak szerdán szívélyes, baráti légkörű találkozón fogadta a kínai külügyminisztert.. A találkozón jelen volt Iván László, hazánk pekingi nagykövete, valamint Zhu Anhang, a Kínai Népköz- társaság budapesti nagykövete. Vu Hszüe-csien hivatalos, baráti látogatásra hívta meg Várkonyi Pétert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Vu Hszüe-csien hivatalos, baráti látogatása befejeztével szerdán elutazott Budapestről. Ha beköszönt a forró nyár Vízkorlátozásra számíthatunk Az cv eleji csapadékos időjárásnak köszönhetően megteltek a felszínt tározók, feltöltődtek a parti szűrésű kutak és a mélyebb vízadó rétegek. Ennek köszönhetően a májusban jelentkezeti csúcsigényeket zökkenők nélkül elégítették ki az ország vízművállalatai. A nyári hőségben is természetesen több a fogyasztás, mint azt az Országos Vízügyi. Hivatalban megtartott sajtó- tájékoztatón Juhász Árpád főosztályvezetőtől, megtudtuk, a legforróbb napokon várhatóan 4 millió köbméter lesz. a napi. vízfogyasztásunk. Sajnos változatlanul vannak olyan vidékek, ahol az embereknek bizonyos napokon, vagy annak egy részében vízhiánnyal kell számolniuk. E tekintetben a legmostohább a helyzet szű- kebb hazánkban, ahoi az ország többi megyéjéhez képest a legelmaradottabb a csatornázás és a vízellátás. Az erőfeszítések ellenére változatlanul ellátási zavarok várhatók a nyáron Erden, bár ügyükben mégállapodás született a főváros és a megye illetékes vezetői között. Számottevő Gyorsan reagáltak az embargóra Export veszteség nélkül Az ínyencek kedvenc csemegéje az éticsiga. Hazánkban nincs túlzottan nagy keletje, annál inkább határainkon túl, különösen a tőkés országokban. Emiatt biztos exportcikknek számít tavasztájt, amikor a nedves, csapadékos időben előbújó állatkákat könnyű összegyűjteni. Volt olyan év, hogy a Gödöllő és Vidéke Áfész — amely veres egyiházi telepén készíti elő kivitelre az északi országrészből idehozott éticsigákat — harminc Korszerűbb alapellátás A Borkereskedelmi ^misztérium és Pest megye vezetőinek egyeztető megbeszélése Tegnap a megyei pártszékházban Ándrikó Miklós belkereskedelmi minisztériumi államtitkár, valamint Krasz- nai Lajos,. az MSZMP Pest Megyei Bizottságának .első .titkára és Balogh• László, a megyéi tanács elnöke ;v,ez?tő munkatársaikkal ' feladategyeztető megbeszélésen tekintették át Pest megye kereskedelmének, vendéglátásának . és : idegenforgalmának helyzetét. . Megállapították, hogy a fejlesztések eredményeként javultak a vásárlási körülmények,: de ezzel, együ.tt konzerválódott a hálózati ellátottság országos átlaghoz mért lemaradása. Eredményes volt , a kistelepülések és küU területek alapellátását szolgáló bolthálózat rekonstrukciós programja. A gazdálkodás hatékonyságát javította az újabb üzemelési formák szélesebb körű elterjesztése. A kereskedelmi ellátás egyik legégetőbb gondjá különösen az agglo-; meráeió területén az élelmi- szerszákmában — a munkaerőhiány. A feladatok között kiemelték, hpgy a VII. ötéves terv időszakában —■ így már az idén is — fel kell készülnünk a megyében az élelmiszerforgalom országos átlagot meghaladó növekedésére. A kereskedelmi ágazat fejlesztésének súlypontja Pest megyében változatlanul az alapellátás korszerűsítése, a hálózat bővítése, a területi aránytalanságok .mérséklése. Az idegenforgalomban a külföldi turizmus növelése érdekében á komplex kínálat biztosítása az egyik legfontosabb feladat. Sarlós István a III. kerületben Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke szerdán a főváros III. kerületébe, Óbudára látogatott. A kerületi pártbizottságon találkozott a helyi párt-végrehajtóbizottság tagjaival, a kerület társadalmi és tömegszervezeti vezetőivel, országgyűlési képviselőkkel. Ezután ellátogatott a Kiyáló vállalat és a Nemzetközi munkaverseny élenjáró válláláta címmel kitüntetet^ Budapesti Kádiótecnikái Gyárba. A program a békásmegyeri lakótelep megtekintésével folytatódott. Az • Országgyűlés elnöke felkereste a Csobánka téren épülő gimnáziumot, az új szakorvosi rendelőintézetet, valamint a Paizs Dezső utcai általános iskolát. A látogatás befejezéseként Sarlós István aktívaértekezletet tartott- időszerű politikai kérdésekről a kerület . párt-í társadalmi- és. gazdasági vezetői, aktívái részére. vagont is megrakott ezzel a jóféle éteknekvalóval. Majd pedig a Magyar Vadkereskedelmi Szövetkezeti Vállalaton keresztül menesztette Olaszországba, Franciaországba és az NSZK-ba. Az idén azonban elment a kedvük e különleges finomságtól a megrendelőknek. A csernobili szerencsétlenséget követő nyugati embargó érintette az éticsiga-exportot is. A mostani szezonban összejött 120 tonna árucikk sorsa vált volna kérdésessé, ha a gödöllőiek nem eléggé: gyorsak. Az áfésznek viszont sikerült nyolcvan tonnányit még a tilalom előtt piacra dobnia. Amikor meg elrendelték, akkor pedig késedelem nélkül új partnerek után nézett. Így, a visszamaradt negyven tonna éticsigát veszteség nélkül értékesíthette, méghozzá az előzetes terveknek megfelelő áron. Az összes kivitel körülbelül négymillió forintot eredményezett. Megyénkben egyébként hét áfész foglalkozik éticsiga-be- gyűjtéssel, kilónként 13 forint körüli összeget fizetve az ezzel foglalkozóknak. változásra azonban csak 1987/38-ban számíthatnak. Dunakeszi vízellátását a Dunámén ti Regionális Vízmű vette át, ahol a májusi nyári előcsúcsnak-beillő napókat — ha recsegve-ropogva is—, de vízhiány nélkül vészelték át. Nyáron azonban • ott ’ is" lesz hosszabb-rövidebb ideig tartó kimaradás. Nem sokkal rózsásabb a helyzet a Dunakanyarban sem, hiszen a kiemelt üdülőövezetben is nagyobb az igény, mint amennyit a kutak elbírnak. Jelenleg csak a takarékosság, a fogyasztás korlátozása enyhíthet a gondokon. Hasonlóan elszomorító a kép megyénkben a szennyvíz- elvezetés és annak tisztítása ügyében is. Budakalászon például lakossági hozzájárulással megoldható a vézetékek kiépítése, ám ahhoz, hogy a fővárosi tisztítómű fogadja a szennyvizeket, 100 millió forintos hozzájárulást kér. Ez pillanatnyilag megfizethetetlen. Zebegény szennyvízelvezetése, amelyhez a vízügyi ágazat nyújt jelentős anyagi támogatást, viszont megoldható. Híznak a búzaszemek a kalászban Segített a lehűlés, az eső Lucernabetakarítők Örkényben Szépen mutat a határ június első napjaiban; a korábbi, szárazabb periódust felváltó esősebb időszak és a lehűlés megtette hatását. A határ&zemlék tanúsága szerint a búza most virágzik, a déli vidékeken pedig a virágzás már be is fejeződött. A növény fejlődésének ebben a fontos szakaszában az időjárás kevésbé kedvezett, mivel a száraz idő és az erős felmelegedés lerövidítette a virágzás -idejét. A szakemberek egyelőre csak laboratóriumi viszgálatokkal tudják eldönteni, hány szem képződött az úgynevezett kalászkálcban. A búza ezt a titkát csak 7—10 nap múlva fedi fel úgy, hogy az eredmény szabad szemmel is látható lesz. A május végi, június eleji eső és lehűlés sokat segít a szemek kitelítődésében, abban, hogy a búza súlya és térfogata kedvezően alakuljon. Használt a csapadék a kukoricának is, amely ugyan fejlődésének ebben a kezdeti szakaszában nem vesz fel túlságosan sok nedvességet a talajból, mégis, a zsenge növényeknek már nagy szükségük volt a feltöltődésre. A korábbi szárazság ugyanis alaposan megviselte a növény- állományt. A kukorica az idén amúgy is hirtelen és nagyot nőtt, úgyhogy éppen jókor kapta az üdítő csapadékot. Alaposan nekilódult a napraforgó is, amelynek szintén csak július-augusztusban van szüksége a nagyobb vízadagokra, de szemmel láthatóan jól fejlődik a határt most áztató esők nyomán. Egyedül a szőlőskertekben lenne szükség most magasabb hőmérsékletre, ahol éppen tart a virágzás, s ilyenkor a 6zőlő meleget kíván. Ünnepélyes avatás INDUL A SIKLÓ Szerdán ünnepélyesen felavatták a budavári siklót. A Clark Ádám téri állomás előtt tartott eseményen részt vett Grósz Károly,,&z MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke. Stadinger István, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese mondott avatóbeszédet. A siklót, amelyet mától vehet igénybe az utazóközönség, Grósz Károly adta át rendeltetésének. A két, egyenként 24 személyes siklókocsit a BKV naponta 7.30 és 22 óra között üzemelteti. A kabinok a két állomás közötti távolságot mintegy 50 másodperc alatt teszik meg. Uruguay—NSZK 1-1 (1-0) Ellentétes félidők Barkácsgépek. Tavaly kezdték el a világhírű Black and Decker barkácsgépei- nek hazai összeszerelését Cegléden, az Egyesült Villamosgépgyárban. A gépek és tartozékai — fúró-,. csiszológépek — már eddig is népszerűek voltak a barkácsolók között, de az eredeti alkatrészekből készített márkás gépeket így most olcsóbban vásárolhatják meg. lyamatosabban támadott a Még mindig élénken foglalkoztatja a világbajnokság résztvevőit a szovjet—magyar mérkőzés. A tudósítók újfent felkeresték a két szövetségi kapitányt, nyilatkozataikat és a további, vb-vel kapcsolatos híreket a szokásos helyen, sportoldalunkon közöljük. Tegnap este két — Uruguay— NSZK, Skócia—Dánia —, előzetesen is csemegének számító találkozóra került sor. A legnagyobb érdeklődés az Uruguay és az NSZK együttesének pályára lépését kísérte. Uruguay: Alvez — Diogo, Gutierrez, Aeevedo, Batista — Barrios, Bossio, Santin, Francescoli — Alzamendi, Da Silva. NSZK: Schumacher — Augen- thaler — Berthold, K. H. Förster, Briegel — Matthäus. Eder, Ma- gath, Bremhe — Völler, Allofs. A rendkívüli hőség ellenére nagy iramban kezdett mindkét együttes abban a csoportban, amelyet — okkal — a legnehezebbnek tartanak a vb-n. Enyhe NSZK-fölény után az uruguayiak első támadásából rögtön gól született. Óriási védelmi hibát követően Alzamendi tört utat magának és Schumachert is kicselezve lőtt a kapuba az ötödik percben, öt perccel később majdnem sikerült egyenlíteni a nyugatnémeteknek: Matthäus óriási lövése alig kerülte el az ellenfél kapuját. Űjabb két perc múlva Völler került gólhelyzetbe, de elhibázta. Ekkor többet és foexoxoxo nyugatnémet csapat — Förster és Briegel előtt adódtak újabb helyzetek —, az uruguayiak inkább gyors ellenakciókkal, kontrákkal operáltak. Rendkívül ideges, feszült hangulatban folyt a pályán a játék, néhány — főként uruguayi — durva szabálytalansággal fűszerezve. Nagyszerű első félidő után uruguayi időhúzással kezdődött — és folytatódott a második 45 perc. A nyugatnémetek próbálkoztak ugyan de támadásaikban nem volt sok elképzelés, átütőerő. Visszaesett az iram is és sokat veszített az első félidejihez képest a játék színvonala. Az utolsó percekig a nyugatnémetek támadtak, és ez végül a mérkőzés befejezése előtt 3 perccel meghozta az eredményt; egy kapu előtti kavarodás után Allofs lőtt az uruguayi kapuba és ezzel beállította az 1-1-es végeredményt.