Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-04 / 130. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 130. SZÄM 1986.—JÜNIUS; 4., SZERDA A fiatalok és a lakás Telek, anyag van, csak pénz kell Emlékezetes délután Megnyitották az antikváriumot A fiatalok lakáshoz jutásának gödöllői lehetőségeiről tartottak fórumot a népfront városi bizottsága és a fogyasztók tanácsa szervezésében. A válaszolók, a tanács, az OTP és a Tüzép helyi képviselői majdnem annyian voltak, mint a kérdezők, az utóbbiak azonban aligha bánták meg, hogy eljöttek, hisz a legilletékesebbek szájából hallottak arról, hogy mit kell tennie annak, aki a házépítés, -vásárlás rögös útjára lép. Kevesebb millió Bevezetés és bemelegítés gyanánt a szakértők mondó- káját hallhattuk. Kovács Ilona, a tanács hatósági osztályának vezetője emlékeztetett az ismert tényre, hogy tudniillik mind kevesebb az állami, tanácsi bérlakás, s utána nyomban arra biztatta a jelen voltakat, ha egy módjuk van rá, próbálkozzanak saját erőből otthont teremteni. Azzal folytatta, hogy a házépítés, lakásvásárlás, történjék bármilyen formában, a közönséges halandónak roppant nagy erőfeszítésébe kerül, hiszen a múlt homályába vész, amikor kétszázezer forintonként vesztegettek egy- egy szerényebb méretű lakást. Mivel így van, a tanácsoknak is feladata segíteni a fiataloknak. Erre szolgál többek közt az az alap, amelyből vissza nem térítendő szociális támogatást, illetve visz- szatérítendő kamatmentes kölcsönt kaphatnak az arra leginkább rászorulók. Az ösz- szeg 1984-ben 6,7, tavaly 4.2 millió volt, az idén ennél is kisebb. Ezért is érthető, hogy a kérelmezők helyzetét gondosan megvizsgálják, ami helyszíni szemlével kezdődik, majd a társadalmi bizottság állásfoglalása után a vb dönt véglegesen, hogy kinek és mekkora összeget, mely formában adnak. A fiatalokon kívül bizonyos szakmák képviselői is előnyben részesülnek. Az agrár- szakemberek, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók. Elmondta Kovács Ilona, hogy nemcsak a házépítésben, lakásvásárlásban támogatják a fiatalokat, hanem például a bővítésben, a tetőtérbeépítésben avagv, ha olyan helyiségét alakítanak lakássá, amelyet korábban más célra használtak. A bővítés fogalmába értendő az is. ha valaki történetesen szülei telkén. Vadállatok nemcsak az erdőn, mezőn, réten élnek, háztáji viszonyok között is lehet tenyészteni őket. Ezt az újabb ismeretet nemrég szereztem a vácszentlászló Zöldmező Termelőszövetkezetben. A kihasználatlan sertéstelepek és a víztározó kedvező lehetőséget adtak vadkacsák nevelésére, immár négy éve ezzel egészítik ki 5—(i millió forinttal árbevételüket. A kétezerötszáz darabos törzsállományból ebben az évben kilencvenötezer naposkacsa kelt ki. Hatvanezret 1—1,40 kilogrammos korukban pecsenyekacsaként a Mavad-on keresztül exportálnak, de kapcsolatban állnak vadásztársaságokkal is. Sőt, ha az olasz és a nyugatnémet vadászok úgy kívánják, helyben is találhatnak alkalmat vadkacsavadászatra. Békés, kérődző állatokkal is foglalkoznak a szövetkezeiben. azok háza mellett épít magának lakást. A támogatás elnyerésének számos kritériuma van, a legjpbb esetben 250 ezer forint lehet az összeg, szociális támogatás és vissza nem térítendő kölcsön együttvéve. Végezetül azt közölte az osztályvezető, hogy a visszatérített kölcsön ismét a támogatási alapja kerül, azt más célra nem szabad használni. Mayer János, a műszaki osztály vezetője a tartós használatba adható telkekről adott tájékoztatást. Gödöllőn jelenleg 96 igénylőt tartanak nyilván. A parcellák száma 353, ezek közül azonban csak 50 az állami, vagyis tanácsi kezelésű. Ezek az Isaszegi út végén, a Mátyás király utcában, valamint a Peres, Klapka utcák végében találhatók. A Szabadság út mentén csoportos építkezésre, a Kossuth Lajos, Városmajor utcánál átriumos házaknak alkalmas terület van. Egyedi esetek Fejes Lászióné, az OTP helyi fiókjának vezetője a hitelek és kölcsönök szövevényes rendjéről beszélt. Ez egy közönséges halandónak követhetetlen. De nem is érdemes követni, hiszen, mint a fiókvezető kiemelte, minden hitelügy egyedi eset, ha tehát a szomszédék Icukája bizonyos formában kapott pénzt, az a legkevésbé sem jelenti, hogy mi is így kapjuk. Még rövidebb volt Bíró Zoltán, a Tüzép gödöllői telepének vezetője. Elpanaszolta, hogy a cementet és a téglát náluk és a gyárban egyaránt meg lehet rendelni és venni, emiatt nehezen tudják követni az igényeket. Sportszerűen elismerte, hogy aki a gyárban rendeli meg ezeket az anyagokat, az hamarabb kapja meg, mert onnan gyorsabb a szállítás. Egyébként arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy van minden, csak jöjjenek. Eddig jöttek is, a múlt év hasonló időszakához képest 15—18 százalékkal többet forgalmaztak. Kivéve a cementet és a téglát, az imént említett ok miatt. Amíg a fórumon az illetékesek beszéltek, meglehetősen áttekinthetőnek tetszett a világ. A hozzászólásokból, kérdésekből sejthetővé vált annak bonyolultsága. S igazolódott Fejes Lászlóné tétele, hogy Ezernégyszáz tehenük átlagos tejtermelése a múlt évben öt- ezerhétszáz liter volt. Idén még csak az első negyedév adatait összesítették, ezek szerint valamivel több tejre számíthatnak. A háztáji gazdaságokból felvásárolt és a saját tejet is maguk dolgozzák fel, gesztorai két társulásnak. A Galgatejen keresztül napi húszezer litert értékesítenek a környék — Gödöllő, Vác, Aszód — százhetven üzletében. A kelenföldi fél tartós üzemben negyvenezer literből készítenek különböző tejtermékeket egy nap. Szerződéses viszonyban állnak a Budapesti Tejipari Vállalattal is. A radioaktív sugárzástól való félelem nem érintette érzékenyen a szövetkezetei. A naponként végzett vizsgálatok eredményei semmit nem mutattak ki, de csekély mértékben, pár ezer literrel csökkent azokban a napokban a boltok igénye. mindenki egyedi eset, nem sok általánost fedezhettünk föl a kérdésekben és válaszokban. Hacsak nem azt, amit már korábban tudtunk, hogy az állami telek tartós használatának időtartama ötven esztendő, s a rajta épült ház örököihető, sőt az építmény el is idegeníthető, s ez esetben a tanács az új gazdának adja a telket. Valaki a licitről érdeklődött. Vannak lakások, amelyeket az OTP annak ad, aki a legtöbbet ígéri. Az érdeklődő azt firtatta' hogy nem lehet-e itt valami suskus, s mikor tudható meg, végül is mennyiért kelt el a lakás. Fejes Lászlóné kijelentette, hogy teljes a titoktartás, a törvénytelenség ki van zárva. Ki lakik benne Még egy utolsó érdekesebb kérdés és válasz. Ellenőrzik-e a tanácsi bérlakásokat, hogy vajh az lakik-e bennük, akinek kiutalták. A válasz: ez a kezelőnek, esetünkben a Városgazdálkodási Vállalatnak a feladata és kötelessége. Kovács Ilona még hozzátette, aki tud valami helytelenséget s ezt bejelenti, szívesen veszik. K. P. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: A hónap gödöllői műtárgya: A Szenczi-zsoltároskönyv 1786-os pozsonyi kiadása, megtekinthető az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: A régi Gödöllő, kamarakiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: Kor társ képzőművészeti gyűjtemény, kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. A Gödöllőn berendezett könyvudvarban vendégeskedtem, amelyet a városi könyvtár kezdeményezésére nyitottak, hogy ezzel köszöntsék az ünnepi könyvhetet, s módot adjanak az embereknek a könyvvel való találkozásra. A könyvtárosok gondolata talán az lehetett, hogy ezzel a kezdeményezésükkel is segítsék a könyvet szeretők, a könyvet olvasók szamának a növekedését. Antal Terézia könyvtár- igazgató, aki az egész napos rendezvénynek munkatársaival együtt fő mozgatója, szervezője volt, a következőket mondotta: Létszükséglet — Háromfajta olvasás van. Aki a betűket ismeri, az még nem olvasó. De az írni-olvas- ni tudó sem számít olvasónak, még akkor sem,' ha néha újságot vagy egy-egy könnyű könyvet a kezébe vesz. Ez az olvasásnak csak az első, inkább alsó fokozata/A középső fokozatba tartoznak a szakmai olvasók, akik ugyan belebelelapoznak egy-egy napilapba, a sportújságba, ám ezen felül csak olyan könyvet olvasnak, ami munkájukban, szakmájukban, hivatásukban szükséges. — Az olvasás felső foka az, amikor szokássá, életszükségletté válik az olvasás. Mi ezeknek az embereknek a számát szeretnénk növelni a szolgáltatásainkkal, mert tudjuk, hogy a könyv minden másfajta haladás kulcsa. A könyv terjeszti olyan alaposan és mélyen a műveltséget, hogy meghátrálásra kényszeríti a tudatlanságot, a rossz szokásokat és mindent, ami ezek 'következménye. Ezért természetes, hogy a könyvtárosok, akik mindennap találkoznak a könyvvel és az olvasóval, az ünnepi könyvhetet igyekeznek emlékezetessé tenni mindenki számára. Az igazgatónőt elhívják tőlem, s amint nézem a nyüzsgő embereket, könyvek között válogató, ünneplőbe öltözötteket, a csereberesátornál keresgélő gyerekeket, a-régi könyveket kínáló antikvárium asztalánál érdeklődő ínyenceket, egy angol közmondás jut eszembe: Aki megszeret egy könyvet, szeretné megkapni, aki megkap egy könyvet, meg fogja szeretni. Lehet, hogy az itt sürgő- forgó könyvtárosok, könyvkereskedők és népművelők ennek a napnak a programját a közmondás szellemében szervezték. Délelőtt a Stromfeld lakótelepen megnyitották Gödöllő város antikváriumát, s most, a könyvvásár mellett megrendezték a régi, értékes könyvek versenyét, kiállítását is. Aranynál több — A versenyt hónapokkal ezelőtt hirdettük meg — mondta Glózer Petemé módszertani könyvtáros — s bennünket is meglepett a nagy érdeklődés. Alig van az országnak olyan része, ahonnan ne küldtek volna értékes, régi könyveket, könyvritkaságokat. Dolgozott a zsűri, mert ahogy láttam, több száz könyv várt értékelésre, értékbecslésre. A szakember minden könyvről elmondta a véleményét. — A bemutatott pravoszláv imakönyv a XIX. század elején készült, s ma már nagyon ritkán találkozhatunk vele,, így nyugodtan nevezhetjük egyedi darabnak is. Ára megközelíti a négyezer forintot. Tulajdonosa Győré Zoltán, aki nem akar megválni a családi ereklyétől, csak a szakértői vélemény miatt hozta el a könyvet, de az is lehet, hogy ismeri a mondást és másokkal is meg akarta ismertetni: Egy könyvvel a zsebedben gazdagabb vagy, mint egy arannyal. Volt a ritka könyvek kiállítását előkészítő zsűrizésnek egy igazi szenzációja, s ezt az isaszegi könyvtáros hozta el Gödöllőre. — A nyolcvanhat éves Dobrovits Károlynénál- Megkezdődött tehát a megyei bajnokság őszi szezonja a kézilabdázóknál. A nők a bajnokságbán eddig egyetlen vereséget szenvedtek, Nagymaroson, a' rajtkor. Ennek fő oka az volt, hogy a rossz időjárási viszonyok miatt szinte akkor játszottak első ízben szabad téren, amikor a tavaszi ver&eayévad megkezdődött. A szokatlan körülményekhez nem sikerült alkalmazkodniuk, és ez két fontos bajnoki pontjukba került. A visszavágó remekül sikerült, az eddig igen eredményesen szereplő Nagymarost hazai pályán meggyőző fölénnyel, 27-20-ra győzték le lányaink. A vendégek ificsapatot nem tudtak kiállítani, így automatikusan a GSC fiataljai jutottak — sajnos játék nélkül — a két ponthoz. A férfiak a Csepel Autónál vendégeskedtek, és mint majdnem minden idegenbeli összecsapáson, most is az volt az elsődleges cél, hogy az ifjúsági csapat őrizze meg veretlenségét. Ennek megfelelően alakult a felnőttek ifjúságiakkal - történő kiegészítése, mármint hogy az ifi kulcsjátékosai a fontosabb feladatot teljesítsék: győzzenek a tavalyi bajnok- ottho-. nában! Kitűnő játékkal sikerült e célt elérni. A találkozókat a remek Csepel Autó-csarnokban bonyolították le. Csepel Autó—GSC 30-25 ’ (17-9) GSC: Csikós — Suránvi (3), Horváth (5), Szlifka (ti). Mezei (4). Szabados (2), Kovács. Csere: Szedmák. A csapat összeállításának érdekessége, hogy a kezdő hetesben két serdülő korú, Surányi és Kovács kapott helyet és a cserepadon is tizenhat éves srác ült. Az Autó ez évben úgv indult a bajnokságnak, hogy az Ikladdal versengett az. első helyérti A mérkőzés első harminc pe”cében az elméleti erőviszonyoknak megfelelően alakult az eredmény nvolc- "ólos vezetésre tettek szert a hazaiak. A GSC-helyzetek ekkor is kialakultak, de azok rendre ki is maradtak, ami valószínűleg a rutintalansággal magyarázható. Csikós kapus indiszponáltsága is hozzájárult a nagy hátrány kialakulásához. A második félidőben eev csapásra megváltozott a játék képe: a nagy előny birtokában az autósok kiengedtek, erre igen jól érzett rá csapatunk és nyolcról háromra faragták le a hátrányt. akadtam rá erre a dedikáciő- kat tartalmazó könyvecskére, s kértem, járuljon hozzá, hogy elhozzam és bemutassam. Először tiltakozott. — Nem ér ez semmit, gyerekem — mondta —, még szégyenbe hozod magad is meg engem is! De a- könyvtáros nem engedett, s igaza volt. Mert mit mondott a könyvek tudora, ismerője? — Jegyzett ebbe a könyvbe Gárdonyi Géza, Her- rzeg Ferenc, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond és irodalmi életünk sok-sok jelese. Az értéke tíz-, húszezer forint körül mozog. Közelebb Taps jutalmazta az értékelést. Kiderült, hogy amit Dobrovits Károlyné értéktelennek tartott, annak az anyagi értéke is nagy, de még nagyobb az eszmei értéke, még becsesebb, rangosabb irodalomtörténeti jelentősége. A vetélkedő, az egész délután jól segítette az Antal Terézia által megfogalmazott cél, megközelítését. A könyv nemcsak jó barát, de közelebb is viszi egymáshoz az embereket. Feresik Mihály Vidám körhinta. Szovjet mesefilmsorozat. Csak 4 órakor! Elvarázsolt dollár. Színes magyar kalandfilm. 6 és 8 óra- . kor! Különösen Szlifka és Horváth jeleskedett a gólszerzésben, de Csikóst is mintha teljesen kicserélték volna, rendre- másra hárította a veszélyes lövéseket. Szívósan és többnyire fegyelmezetten játszó felnőt- teink úgynevezett tisztes eredményt értek el a bajnoki első helyen még mindig reménykedő vendéglátó Csepel Autónál. Jók: Szlifka, Szabados, Horváth. Csepel Autó ifi—GSC ifi 12-16 (6-12) GSC ifi: Imre — Szabó A. (7), Bátori (5), Hajdú (4), Csenteri (1), Szekeres (6), Rusai (1). Csere: Morvái — Váradi (2), Tóth, Dóka. Ifistáink végig irányították a játékot, egyénileg és csapatmunkában is lényegesen felülmúlták a házigazdákat már az első félidőben is. Imre kapus remek napot fogott ki, védekezésünk határozott volt és technikailag is előrébb állnak gyerekeink, mint az autósok. A második félidőben tovább növelte csapatunk az előnyét, Hajdú, Szabó különösen ügyes gólokat ért el és ia csereként beállt Váradi is meglepően jól illeszkedett a gépezetbe. Az utolsó két percben már valamennyi cserejátékos lehetőséget kapott, ennek ellenére gólt nem kaptunk, de még hatot dobtunk. A rangadónak ígérkezett, összecsapáson fiataljaink igen kitettek magukért, és még ilyen gólkülönbséggel is megérdemelt a győzelmük. Jók: Imre — Szabó, Hajdú, Bátori, Váradi. A gödöllői felnőttek a hetedik helyet foglalták el a táblázaton, az ifjúságiak kétpontos előnnyel elsők. __________ M. G. Va sas Kupa Jól szerepeltek a gödöllői szakmunkásképző tanulói a Vasas Kupa versenyein. Súlylökésben Palaga Zoltán (edzője Markó Ferenc) első helyezést ért el. Kézilabdában a második helyen végeztek a gödöllőiek: Cserpenyák 1., Rusai, Gyeraj Gy., Tóth L„ Szekeres Gy., Surányi Zs„ Kovács G., Berze Z„ Bratkovics A. (edző Deme István). Asztali- teniszben a Nagy II., Menczer Z. kettős a második helyet szerezte meg (edző Orgoványi Imre). ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) A Galga két partján A nagyközség egyik fontos útkereszteződésének a közvetlen közelében szépen gondozott útszéli park volt. Néhány méterre a zöld gyeptől helyezkedett el az autóbuszmegálló. Az utóbbi időben gyakoribbá vált, hogy az autóbuszok meg- megálltak a parknál, mert így jóval rövidebb utat tettek meg az utasok a község üzletei felé. A sofőrök rendhagyó jótéteményeinek eredményeként a park pusztává, míg a kiépített megálló- szemet gyönyörködtető, füves területté vált. ★ A kenyérszakbolt eladó- nője fáradtan ült le arra a pultra, amelyről néhány perccel azelőtt még friss pékárut adott el. Amint egy vásárló lépett be a boltba, látható fáradtsággal kászálódott le az alkalmi ülőalkalmatosságról. A vevők közül senki sem szólt rá, mert mindenki megértette, aki állómunkát végez, annak csak kell pihennie valahol egj^ kicsit. ★ A kisközség élelmiszerüzlete mögött egyre gyarapodott a papírdobozok és más éghető göngyölegek sokasága. A tavasz vé^re magára talált, mert egyre melegebben sütött a nap. Az üzletesek ennek nem örültek, mert csak gondjuk volt a szemét eltüntetés-évei. Türelmetlenül vártak arra, hogy újra rossz idő legyen. Tudták ugyanis, hogy az élelmes falusiak el fogják hordani az egész halmot az utolsó papírcetliig is. Tüzelnivalónak hordják, ez a rendhagyó segítség titka. "k Az üzletből a távozó vásárlók rendszeresen megmorogták az eladókat, mert azok a végelszámolásnál állandóan becsapták őket. A környéken Sajnos más bolt, nem akadt, ezért sokan jártak oda. A kárvallottak többsége gyerek volt. A csaló üzletesek sajnos jól ismerték a régi igazságot: minél fiatalabb a közönség, annál jobban sikerül a trükk. * A férfi híres volt fukarságáról. Ha csak tehette, mindenen spórolt egy kicsit. Nem történt ez másképpen akkor sem, amikor barátjának írt egy lapot. Sok boldogságot kívánok utólag is. most is. előre is az egész évben Mielőtt feladta volna a postára az üdvözlőlapot, még sokáig gyönyörködött a szövegben, mint élete egyik legsikeresebb remekében. K. I. Cs. Vácszentlászló Háztáji vadállatok Győzelem a rangadókon