Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-26 / 149. szám

1986. JÜNIUS 26., CSÜTÖRTÖK 5 Új sorozat Pantheon A Lakáskultúra egyik cikkíró­ja pár éve elszólta magát: azt ta­nácsolta, hogy díszítsük polcun­kat egy szép művészettörténeti könyvvel. Bizony, ez a művészet­történeti kiadvány gyakori sor­sa ; egyrészt semleges ajándék, mely árával imponál — vagy ép­pen a diszkrét boríték illő át- nyújtásának eszköze —, másrészt szobadísz. A Pantheon kis kötetei nem al­kalmasak ilyesmire. Egyrészt alig nagyobbak, mint egy diszkrét bo­ríték. Másrészt szobadísznek is kicsik, meg — bizony nem is kü­lönösebben szépek. Csak annyi­ra, amennyire szerény áruk en­gedi. Viszont annál informatívab­bak. Ezek azok a művészeti köny­vek, amelyeket valóban az ér­deklődők vásárolhatnak meg. Ma­guknak. A modern építészet egyik út­törője — mely „nem ilyen lovat akart”! —, a de Stijl folyóirat körüli csoport a tavalyi Huszár Vilmos-tárlat kapcsán vált ná­lunk ismertebbé. Pífiil Overy könyve, a De Stijl olyan, mint egy Mondriaan-kép, vagy a lapos holland táj fákkal-épületekkel: ha­tározottan, egyszerűen, a témá­kat gondosan elhatárolva tárgyal­ja a mozgalom nemzetközi és holland hátterét, történetét, esz­ményeit és eredményeit. Nagyon világos és áttekinthető könyv, tö­mör bibliográfiával és bő kép­anyaggal (az előbbit ugyan ki le­hetett volna egészíteni a magyar nyelvű írásokkal). George Zarnecki Kolostorok, szerzetesek, barátok című könyve az első évezred közepétől a bon­takozó itáliai reneszánszig, pon­tosabban a protoreneszánszig, Giotto koráig tekinti át az euró­pai művészet szellemi hátterét. Azokat az intézményeket, ame­lyek a sötét és kevésbé sötét kö­zépkorban a kultúra vastag falú várainak bizonyultak, még ha le is kapirgálták olykor a pogány kéziratok pergamenjének felüle­tét, hogy Istennek tetszőbb szö­vegeket körmöljenek a felszaba­dult helyre. Tulajdonképp csak az utolsó, rövid fejezet nevezhető művészettörténetinek, a többi a különböző rendek szabályaival és reformjaival foglalkozik, de Ma­rosi Ernő és mások könyveiből a csak magyarul tudó olvasó is ösz- s/ebogarászhatja azt, amit a kö­zépkori művészetről tudni kell (no, ez túlzás, még csak nem is illik, legfeljebb lehet), viszont ami e művészetet megalapozta, arról világi kiadóknál nemigen jelent meg szakirodalom. A harmadik tanulmány alapja egy magas színvonalú előadásso­rozat, amelyet londoni egyetemis­ták hallgattak de nem ,művé- szettörténészék, hanem történé­szek, vagyis, ha úgy tetszik, mű­velt laikusok; Ez a könyv tehát a legnehezebb, viszont itt a leg­szebb és legbővebb a képanyag. Michael Baxandall Reneszánsz festészet — reneszánsz szemlélet című kötete a társadalmi hát­térből kiindulva elemzi a kor látásmódját és művészeti fogal­mait. (Koron nem az egész re­neszánszt, hanem a XV. századot, a quattrocentót kell érteni.) Ez a könyv bizony annak való, aki, hogy úgy mondjam, kapásból tudja, miről is fvan szó. Viszont még a gyakorló® szakember is ta­nulhat belőle, Vélétlen volna, hogy a nagy ambícióval tervezett sorozat épp három angliai szerző kötetével kezdődött? Aligha ... az angol is­meretterjesztő irodalom szép ha­gyománya, hogy a szerzők a mű­velődni vágyó tízezrek, és nem a téma konkurens kutatói dicsére­tét szomjazva írják könyveiket. Székely András Tisztelet és megbecsülés hangján Nem tekinti befejezettnek Mosolyog. — Dehogy vagyok fáradt! Nagyon is kipihentem már imagaim... Kicsit meglep ez a mondat, hiszen egy nyugdíj előtt áldó pedagógus szájából hangzik el. Vagy talán nagyon is érthe­tő, hiszen a munka harminc- hetedik esztendejében nem könnyű megválni a ikatedrától, a gyerekektől. Tanyai tanító — Azt hiszem, nem egészen őszinte az. aki örül ilyenkor — fejti ki véleményét Meg- léczy Istvánné. Elhallgat. Tekintete körbe­jár a szobán, ahová a kinti égető napsütés elől beültünk beszélgetni. A lakásuk nem nagy, de minden megtalálha­tó benne, ami az otthonosság érzetéhez szükséges. Talán ezért is járnak vissza szíve­sen gyermekei: kát lánya kö­zül az egyik pedagógus Tata­bányán. S négy unokája is nagyon szeret náluk. — Elégedett és boldog va­gyok, ha e gyerekekkel lehe­tek — mondja. Ez azonban köztudottan köl­csönös. hiszen régi tanítványai közül sokan visszajárnak hoz­zá. — Akad olyan Is, akinek már tavaly az unokáját taní­tottam — jegyzi meg. Még az elemi iskolában ha­tározta el. hogy a pedagógus­pályára lép. Pedig a családjá­ban nem akadt eg" sem. Nyír­egyházán tanult — bár Horton született. 1950. szeptember 1- jével Üjfehértóra került tani tóként. — Abban az Időben az volt a szokás — emlékszik vissza —, hogy az oklevél kézhezvé­tele előtt egy esztendeig kel­lett vidéki iskolában tanítani. Remélem, nem hat Jtérkedéj­nek: a legjobbakat tanyai is­kolába küldték. Így kerültem Mezősipusztára. Onnan isme­rem a férjem — aki éppen most jön be a kertből. — Az édesapám volt ott ta­nító — meséli Megléczy Ist­ván. — Akkoriban, én még nem követtem a példáját. Hogy most a Biatorbágyi Me­zőgépészeti Szakmunkásként Intézetben szakoktatóként dől gozom. ez inkább már a fele­ségem hatása ... Kis kitérővel ugyanis Bia- torbágyon kötöttek ki, s a fe­leség a torbágyi, majd pedig a biai általános i-skola igazga­tója lett 1953-ban, s maradt is huszonöt éven át. — Akkor még nagyon fia tál volt! megünneplése. Érthető kíván­csisággal mentem oda, hiszen, már sokat hallottam az isko­la kiváló nevelőgárdájáról és fiatal igazgatójáról, Megléczy Istvánnéról... — Huszonöt évi munkám után megkaptam a címzetes igazgatói rangot — mosoJyo- dik el —, amelyet természete­sen nem használok. ^ Tevékeny élet köntösben Bólint: — Huszonkét esztendős. De szerencsém is volt. Olyan ta­nártársak közé kerültem, akik segítettek, s nem azt kérdez­ték: nahát, ez a fiatal mit keres itt? Bizonyára az említett kolle- igali'tás ösztönözte abban, hogy a tanárképzőn matematika- fizika szakon szerezzen diplo­mát, majd 1971-toen az ÉLTE bölcsészettudományi karának pedagógia szakán vizsgázzék sikerrel. Címzetes Igazgató — Igazgató voltam — ma­gyarázza. — Nem egy kollé­gámnak volt egyetemi vég­zettsége. Ügy éreztem, egye­temi diploma nélkül nincs jo­gom irányítani magasabb vég­zettségű munkatársakat. Az eltelt csaknem négy év­tizedbe még nagyon sok min­den belefért. Tagja volt a bu­dai járási pártbizottságnak, volt szervező titkára a nagy­községi pártvezetőségnek, el­nöke a helyi Hazafias Nép­frontnak és vezetője' az igaz­gatói munkaközösségnek. Majd 1963-ban póbképvise- lő lett — egészíti ki ismere­teimet a férje. Régi képek és Iratok kerül­nek elő, s egy ismerős újság is: a Pest Megyei Hírlap 1963. június 12-i szerdai száma. ,Torbágyon emlékezetes volt a tizenkettedik pedagógusnap — Hogyan tudott ennyi mindent megvalósítani? faggatom. — A család, a férjem, és az édesanyám segítségével. — S az igazgatói állásit miért hagyta ott? Nehezen fogalmazódik meg a válasz. Töredezett mondatok követik egymást egy olyan kis ügyről, amelyben vétlenek voltak. Amelynek kapcsán egy nem létező bolhából csinált elefántot a helytelen irányba befolyásolt közvélemény. — Végül is megromlott egészségeim miatt mondtam le — zárja le a témát. — Mi itt élünk és itt is sze­retnénk maradni — fogalmaz a férje higgadtan. — Ügy érezzük, megbecsülnek ben nünket az emberek, és ez köl­csönös. „Előttünk él a képe, mikor idejött mint fiatal pedagógus. A párt, a tsz, a Hazafias Nép­front (természetesen Biator- bágyrói van szó — V. A.) alapjainak a lerakása vala­hol az ö személyéhez is erő­sen kötődik... Igen nagy szor­galommal reggeltől estig dol­gozik — így szól egy le vél, amit a szülői munkakö­zösség adott fel, amely felhív­ta a figyelmünket Megléczy Istvánnéra Ez bizony így igaz mert az iskola igazgatója Galaczi Im­re szintén csak csupa jót tud mondani kolléganőjéről. Ép­pen ezért meglep hogy ilyen tevékeny élet után különösebb elismerésben nem részesült. Meglehet, pusztán azért, mert még senki nem tekinti mun­kásságát befejezettnek. Mint abogy saját maga sem: taní­tani szeretne. Vennes Aranka-FIGYELŐ A Dunakeszi Városi Könyvtárat — mint már közöltük — 4 millió forintos költséggel felújították. A létesítmény 26 ezer kö­tetes felnőtt könyvtárába, gyermekkönyvtárába, videóval, szá­mítógéppel ellátott fonotékájába és kultúrtermébe várja a lá­togatókat — külsejében is megszépülve. Suka. A Mestersége: színész című sorozat újabban örven­detesen gyakran jelentkezik, és külön érdeme ennek a Szatmári István, jeles színmű­vészünk vezette portréfolyam­nak, hogy nem csupán a már hajlottabb korú teátristákra veti rá a közfigyelem reflek­torfényét, hanem azokra a kol­légákra is, akik még javában koptatják a jelmezeket. Ilyen tehetséges teljes birto­kában lévő interjúalany volt a közelmúltban a betegségei­ből szerencsésen kigyógyult, s most a Katona József Szín­házhoz szerződött Mádi Szabó Gábor, és szintén ilyen pom­pásan foglalkoztatható közön­ségkedvencként hallgathattuk Suka Sándort, a Fővárosi Operettszínháznak csak formá­lisan nyugalomba vonult tag­ját a minap. Manapság, amikor a színhá­zak színészi státusú alkalma­zottai két fellépés között a gép­kocsikban futják át az éppen elmondásra váró következő szövegeiket, és van úgy, hogy egy huszonnégy óra leforgása alatt tévéznek is, filmeznek is, sőt az anyaintézményükben va­ló közreműködésük mellett ki­ráznak a kisujjukból még egy adagnyi szinkront, nos, a ló- tás-futásoknak ebben a haj­szájában igazi felüdülés volt a kedves Sukuci epizodista fa­rigcsálásait hallani. Ha tehát valami nagyon fon­tosat megtudhattunk ebből, a sajnos, kevéssé nézett műsor­időben (szombaton délután öt óra tájt) levetített elmélkedés­ből, az éppen a ráhangolódás fontosságára, az elkészítés mívességére adott általánosan megszívlelendő leckét. Hogy nem annyira az ilyen-olyan címkéjű missziók felvállalása, üzenetek közvetítése lenne a hivatásos alakoskodók dolga, hanem éppen az a Suka-féle aprólékos plasztikázás. Példá­ja és a most mikrofonba mon­dott hitvallása ilyenformán messze túlnőtt a díszletek, a premierek, a darabteremtések szűkebb világán. Göd. Az Agrárvilág, csakúgy, mint ikertársa, az Iparvilág nemcsak arra jó, hogy napra­kész tudnivalókat szemezges­sünk belőle a mezőgazdasági meg a gyárakban összpontosu­ló termelésről, hanem arra is, hogy alkalmanként vonatozás vagy autózgatás nélkül meg­láthassuk Pest megyét. Nyil­ván azért, mert egy ilyen kurtább kirándulás alkalmával sokkal olcsóbb a forgatás, de azért is, mert amilyen nagy, olyan tarka — a témák soka­ságát felkínáló — országrész ez a főváros környéki vidék, meglehetősen gyakran puskáz­nak errefelé a kamerák. Lám, Gyökér Andrásék ag­rárműsorának legutóbbi kíná­latába is belefért egy hozzánk közelebb eső riport. Gödön, il­letőleg a vele szinte összeépült Dunakeszin forgatták ezt, s arról szólt, hogyan járt jól mind a gödi termelőszövetke­zet, mind pedig a dunakeszi panelházak 178 családja. Nos, annyi történt csupán, hogy a közös gazdaság a kertészke­désre vágyó famíliáknak átad­ta azt a folyam menti, vizes, nádas területét, amely a nagy­üzemi hasznosításra semmi­képpen sem alkalmas. A du­nakeszi kertbarátklub tagjai viszont kapva kaptak rajta, és szorgalmasan fóliáznak a ko­rábban elhanyagolt határré­szen. 3,5—4 millió forint érté­kű termést takarítanak be on­nan! Mi más, ha nem ez az érdekegyezés tipikus esete... Akácz László ■ Heti eilmtegyzet« Földrengés Genevieve Bujold és Charlton Heston, a Földrengés főszereplői Komoly szakirodalma léte­zik már az úgynevezett ka­tasztrófafilmeknek. Ami egy­ben azt is jelenti: a kataszt­rófafilm mint műfaj olyan önállóvá, oly körüljárhatóvá, tudományos következtetések levonására oly alkalmassá vált, mint rokona, a sci-fi film. vagy unokabátyja, a western. flogy a katasztrófafilm ki­alakulhasson, ahhoz a filmnek el kellett érnie bizonyos (igen magas) technikai szintet. Igaz, hogy sci-fi-filmet már a nagy Mélies is készített (1902-ben, az Utazás a Hold­ba című, Verne regénye nyo­mán forgatott, inkább még színpadias díszletmegoldások­kal és technikai trükkökkel operáló munkát), de az a mű­faj is csak akkor érte el csú­csait. amikor lehetővé vált a csaknem tökéletes, makettek és trükkök kivitelezése. Ami pedig a katasztrófafilmeket illeti: azoknál a technikai előfeltételek mellett még más­ról is szó volt, más is kellett a felvirágoztatásukhoz: bizo­nyos társadalmi háttér. A katasztrófafilm elméleti kérdéseivel foglalkozók azt mondják, e filmeknek az 1930- as években, majd a ’60-as években történő megsokasodá- sa mögött az állt, hogy a 30-as évek egy közelgő ka­tasztrófa (a II. világháború) előérzeteként jelentette meg a katasztrófafilmeket, a 60- as évek meg a hidegháború félelmeit, s az esetleges atom­háború rémségeit vetítette ki e filmekben. Lehetséges, hogy így volt. Mindenesetre, e filmműfaj fellendülése egé­szen biztosan találkozott va­lamilyen erős közönségigény- nyel is, hiszen különben nem készítették volna egyre-másra a műveket. Vagy esetleg itt is, mint oly sok más eset­ben, arról van szó, hogy a közönségbe betáplálták, hogy neki ez kell, és attól fogva tényleg ez kellett neki? Lát­tunk már ilyet a horror (A cápa), de a sci-fi (Űrodüsz- szeia. Csillagháború-sorozat) esetében is. Nos, akárhogyan is, ezek a katasztrófafilmek szép lassan hozzánk is elkerülnek. Sőt, a már nálunk is vetített fil­mekből is összeállítható egy kis eszmefuttatás. Mert ugye lehet e filmeket úgy is cso­portosítani, hogy megnézzük, mely elemekkel kapcsolatosak a bennük ábrázolt katasztró­fák. így kerül a vízhez a Poszeidón-katasztrófa, a tűz­höz a Pokoli torony, a leve­gőhöz az Airport-sorozat, s a földhöz a Földrengés Tokió­ban. (Mind a 70-es években készült — ez az időszak a ka­tasztrófafilmek új felvirágzá­sának ideje volt). De lehet olyan csoportosítást is csinál­ni. melyben egy szörny okoz­za a katasztrófát (King Kong), vagy az elemek (lásd a fenti csoportot), vagy valami em­beri hiba (Kína-szindróma), vagy az elemek és az emberi hiba együttes jelenléte (Ka­tasztrófa égen-f óidon). E filmek is a 70-es évek szü­löttei (kivéve az utolsót; az épp 1980-ban készült, Alek- szandr Mitta rendezésében). A felsorolt filmek valameny- nyien jelen voltak (s még vannak is) a magyar mozik­ban. Sikerük igen jelentős volt. A siker oka pedig: ezek a filmek — még a naiv, itt— ott egyenesen gyermeteg King Kong is — kitűnően megcsi­nált munkák, illúziót keltő trükkökkel, hatalmas techni­kai apparátussal. És általában izgalmasak is. S ami szintén fontos: többnyire az emberi helytállást, a vészhelyzetben mutatott bátorságot és önfel­áldozást dicsérik. Tehát, a maguk vulgáris módján, még morálisan is pozitívnak nevez­hetők. Hogy aztán e filmeket még miért szeretjük, az már a lélektan kutatóinak a dol­ga. S meg is indokolják szé­pen, miről van szó, mi megy vpgbe a nézőben, ha ilyen filmet néz a moziban, és mi, ha a tévében látja (mert a két befogadói reakció nem azonos ám). A sok teória helyett persze célravezetőbb az új (új ? 1974-ben készült) katasztrófa­filmről szólni. A Földrengés ugyanis, a maga műfajában, példatárnak tekinthető. Itt minden együtt van, ami egy ilyen típusú filmhez kell. Jól megkülönböztethető figurák — Charlton Heston, akit épp egy másik katasztrófafilm­ben, az Airport 75-ben a mi­nap láthattunk a tévében, Genevieve Bujold, George Kennedy, az Airport-filmek állandó hőse, Ava Gardner, a szexis sztár játsszák a főbb alakokat —. jól ellenpontozott sztori (szerelmi szállal is per­sze). kitűnően adagolt izga­lom, feszültség és a feszült­ség kiengedése, jó technikai megvalósítás, remek fényké­pezés és még remekebb vá­gás; mi kell több? Sőt, még a kötelező hepiend is elma­rad, hiszen épp azok nem ússzák meg a szörnyű föld­rengést. mely romba dönti Los Angelest, akik a legin­kább a szívünkhöz nőnek. (Mellesleg: a forgatókönyv egyik írója az a Mario Puzo, aki a Keresztapa-történeteket is írta). A Földrengés tehát: Izgal­mas, jól megcsinált példánya a műfajnak. És még valamit érdemes elmondani róla. Iz- galmasságát. fenyegetően hi­hető voltát itt még az is mo­tiválja, hogy köztudott: Los Angeles egy olyan hatalmas geológiai törésvonal mentén fekszik, amely gyakorlatilag valóban bármikor előidézhet egy hasonló katasztrófát. Választás Igen izgalmas időszakról szólna a csehszlovák rendező, Julius Matula új filmje. A Választás ugyanis a nem ép­pen derűs emlékű „ötvenes évek” idejébe vezet vissza bennünket. Ez az időszak Csehszlovákiában sem volt problémák, súlyos konfliktu­sok nélküli. Az a regény — a Periféria; írója Karel Misár —, amelyből a film készült, a vidékre kerül fiatal, kezdő értelmiségi, Frantisek történe­tében igen jól és igen kriti­kusan mutatta be ezt az idő­szakot. Matula filmje viszont épp ezt a kritikus hangnemet nélkülözi. Mintha a sematiz­mus eszközeivel kívánna be­szélni a sematizmus koráról. Alig hihető, hogy a film — a főcím tanúsága szerint — 1982-be.i készült. Jó téma si­kerületlen filmrevitele ez. — ráadásul vontatott, nehézkes és tökéletesen humortalan al­kotás. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom