Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-25 / 148. szám
8 1986 JÚNIUS 25.. SZERDA Husii ÍREKBÉi JUJ F 1986. június 25. Szer* da. Vilmos napja. A Nap kél 4.48 — nyugszik 20.46 órakor. A Hold kél Í3 47 — nyugszik B.17 órakor. KI IIAÍimiO .1A HAS» Túlnyomóan napos, száraz Idő várható. Az északnyugati, északi szél napközben főként a Tiszántúlon sokfelé megélénkül, erős széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet 20 és 25 fok között lesz. Ha kimarad a szál ELHUNYT SZENTKÚTI PÄL A Magyar Rádió elnöksége és zenei főosztálya mély megrendüléssel tudatja, hogy Szentkúti Pál, a rádió régi munkatársa, a szórakjztató zenei osztály vezetője június 24-én váratlanul elhunyt. Temetéséről később intézkednek. A Vértesalja Afész szőnyeg üzemében a Latex Szőnyeggyárában Készült termékei! szálkimaradásait pótolják. A csaknem 150 nő összesen mintegy egymillió négyzetméter szőnyeget Javít ki. — Málnaszüret. Kevesen tudják, hogy Pilisszentlás^lón, magasan a hegyek között igen nagy mennyiségű málnát termelnek. Tavaly például 15 va- gonnyi bogyós gyümölcsöt szállítottak el a faluból. Az idei szüret gazdagnak ígérkezik. A földművelők azt remélik, hogy túlszárnyalják a tavalyi termést. A Móri Szörpüzem mintegy 750 mázsa málnára kötött szerződést. Az első szállítmányok útrakeltek Pilis- szentlászlóról. — Palotajátékok. A Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár szervezési csoportja közli, hogy a visegrádi palotajátékok első előadása június 28-án szombaton délelőtt 10 órakor lesz. Jegyek válthatók Szentendrén a művelődési központban, a Du- natours-irodákban és a helyszínen. — Orvosi rendelő. Piliscsa- bán elkezdték a központi orvosi rendelőt újjáépítését. A megújult létesítményt még ebben az esztendőben szeretnék átadni. Jelentősen javulni fog általa az orvosi ellátás színvonala. INGEBORG BACHMANN HATVAN ÉVEszületett Ingeborg Bachmann (192Ü—1973) osztrák költőnő, elbeszélő és hangjátékíró. A bécsi egyetemen filozófiai doktorátust szerzett. Hosszabb ideig élt Rómában, tanulmányúton járt az Egyesült Államokban, s egy ideig Zürichben is tevékenyHedett. 1933-ban publikált A türelmi idő című verseskötetével feltűnést keltett. Ebben, majd az azt három évvel követő Fohász a Nagymedvéhez című kötetében is az a szorongó életérzés fejeződik ki, amelyet a közelmúlt történelmének szörnyűségei és a jelen balsejtelmei váltanak ki a nyugati költők legjobb- jaiból. Lírája intellektuális; sajátos képanyaga, fanyar, erőteljes nyelve rendkívül szng- gesztiven hat mind szabad verseiben, mind pedig kötött formájú költeményeiben. Humanista pátoszában érezhető a hölderlini hagyomány hatása. A manhattani jóisten című hangjátékában keserű szenvedéllyel fogalmazza meg a szerelem lehetetlenülését korunkban. Kisprózája és 1971-ben publikált Malina című regény« is lírai töltésű. Több írását lefordították magyarra is. Milliós export lelt Hazai siofíversikerek Keresettek külföldön a Számítástechnika-alkalmazási Vállalat számítógép-programjai. A vállalat gyorsan bővíti értékesítését a tőkés országokban. Jelenleg több mint hatvanmillió forint értékben exportál. A Számaik eddigi egyik legsikeresebb termékének a Sof- torg-programcsalád bizonyult. Ezeket a számítógépes rendszereket — NSZK-beli céggel közösen — hatékonyság- és hibaelemzésre fejlesztették ki. A Számaik a világ egyik legnagyobb számítógépgyártó cégének, az egyesült államokbeli IBM-nek is adott el szoftvereket. A magyar szakemberek ezt a programot továbbfejlesztették, s ennek legújabb változatát a közelmúltban vásárolta meg az IBM. A magyar vállalat szakemberei mikroszámítógépes programokon is dolgoznak. Dunakeszi népfrontaktivák a családért Szociális térkép készül Csupán hivatali munka-e a családvédelem? A Hazafias Népfront Dunakeszi Városi Bizottsága úgy véli, hogy szükség van az egész társadalom közreműködésére. A HNF vá— Hőszigeteléshez. Az ország tégla- és cserépgyárai a VII. ötéves terv során tovább növelik az előírt hőszigetelő értékű tégla és más építőelemek gyártását. Pomázon is Az év lakóháza Harmadszor rendezték meg Az év lakóháza országos pályázatot, melyen a megyei válogatást követően 13 megye 27 szép lakóháza közül választotta ki, a bírálóbizottság a rangsorolás nélkül 30—30 ezer forinttal díjazott három legszebbet és a dicsérő oklevéllel elismert 5 épületet. A legszebb házak alkotóinak kedden az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztériumban tartott ünnepségen Somogyi László miniszter adta át a díjakat és az okleveleket. Az év lakóháza ’85 díjat kapta Pest megyében a Po- máz, Egres utca 15. szám alatti családi ház. Tervezője és tulajdonosa Nagy Balázs. Nyersanyag téglagyártáshoz Agj agkészlet ütvén évre Az Épületkerámia-ipari Vállalat két budapesti — Gyömrői úti és Jászberényi úti — téglagyárának nyersanyagszükségleteit a közeli agglomerációs terület agyagbányáiból nyerik. A jelenleg e célokat szolgáló területek nyersanyagbázisai, kimerülőben vannak, ezért — az elkövetkező évek téglagyári fejlesztési programjait is fi- gyelembevéve — már öt esztendővel ezelőtt kutatásokat kezdtek újabb alapanyag-biztosító területek feltárására. A kutatások Ecser, Vasad, Nagy- tarcsa térségében kezdődtek. Csaknem 300 négyzetkilométernyi területen számos — mintegy 20 méter mélységű — kutatólyukat fúrtak, hogy az innen vett agyagmintákat laboratóriumi vizsgálat alá vegyék. A több tucatnyi mintavétel tüzetes elemzése alapján az idei tavasszal megtalálták azt a mintegy egy négyzet- kilométer kiterjedésű területet, amelynek agyagösszetétele megfelelőnek ígérkezik téglagyártási célokra. Az agyag elemző vizsgálata azzal kecsegtet, hogy Rákoshegy térségében a két gyár termeléséhez mintegy 50 évre elegendő nyersanyagbázist tárhatnak fel. A gazdag készletek még arra is alkalmasak, hogy erre az alapanyagbázisra további, korszerű téglagyárat is telepítsenek ebben a térségben az elkövetkező időszakban. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TELEVÍZIÓ 9.00: Zenés szórakoztató műsor gyerekeknek. 9.30— 10.30: Tévésorozat (Ssm.). 16.50: A tudományról és a technikáról. 17.30: A szocialista országok életéből. 17.55: Belgrád (jugoszláv dokumentumfilm). 18.20: Esti mese. 18.30— 19.10: Honvédelmi magazin. 19.30: Híradó. 20.00: Hatan voltunk (tévésorozat). RADIO ES TV MIISÖRABÖL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor 8.00: Hírek, időjárás 8.15: Kulturális programok 8.20: Eco-mlx 8.50: Kis magyar néprajz 8.53: Évszázadok mesterművei 9.34: Műsorajánlat 9.37: Beszélni nehéz! 9.49: Madárdal 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: „Vár egy új világ...** 10.35: Gyermekmuzsika 10.50: Operafelvételek 11.30: Népzenei együttesek műsora 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Járdányi Pál műveiből 13.48: Népzene Mozambikból 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Kapaszkodó / 13.50: Johann Strauss: Déli rő16.00: Hírek. Időjárás 16.05: MR 10—14 17.00: Olvastam valahol 17.20: Operettfelvételek 18.01: Kritikusok fóruma 18.14: Hol volt, hol nem volt..« 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin 19.15: Mundial *86 19.25: Tengerészfeleség 19.58: Mundial »86 21.50: Tárogatómuzsika 22.00; Hírek. Időjárás 22.15: Tíz perc külpolitika 22.25: Mundial »86 22.40: Van benne ráció • 22.55: Operakettősök 23.23: Grófé: Grand Canyon — szvit 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIÖ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.09: Hírek. Időjárás 8.03: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tiz perc külpolitika 9.05: Napközben 12.00 s Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Fúvószene 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Balogh Albert népi zenekara játszik 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Reklám 13.10: A tegnap slágereiből 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 11.00: Bing Crosbytól Romhányi Józsefig 13.33: „Boldog születésnapot!” — Halász Judit lemeze \ 16.33: A Stúdió 11 felvételeiből 16.48: Diákfoci 17.00: Hírek. Időjárás. Kommentár. Útközben 17.08: Muzsikáló természet 17.13: Sárospatak! diákdalok 17.30: Ötödik sebesség 18.30: A Prognózis együttes felvételei 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Egy énekes — több szerep 20.05: Rockföldről érkezett 20.50: Génsebészet 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: K. Caí>ek: A költő 21.29: Mikrofonák 22.15: Kirándulás a spanyol popzenében *3.00: Hírek. Időjárás 23.15: Sporthírek 23.20: Nótacsokor 0.15: Ejfél után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: A kiállítótermek programja 9.08: Népzene sztereóban 9.35: Brahms: A szép Magelone — dalciklus 10.35: Bluesfelvételek 11.19: Pillanatkép 11.24: Solti György vezényel 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Elektronika és társadalom — II. rész 13.25: Muzsikáról versben, prózában 13.55: A Fővárosi Tanács női kara énekel 14.23: Slágerről slágerre 15.03: A Melos együttes felvételei 16.01: Zenekari muzsika 17.10: Hangverseny Mozart műveiből 18.10: Operarészletek 18.30: V materinskom Jazyku 19,00: Hírek. Időjárás 19.05: Chick Corea együttesének hangversenye 20.10: A hosszú út 21.10: Bach- és HandcI-művck 22.00: Operaest 22.45: Perspektívák 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.30: Tévétorna 9.35: Delta 10.00: Szünidei matiné. Mindent tudni akarok. A Lesnlews- kl család. Az állatok beszéde. Szökevény a Borostyán táborból 12.00: Képújság 15.40: Hírek 13.45: A találmányok története 16.35: Közönségszolgálat 16.40: Képújság 16.50: Telesport 17.50: Betűreklám 17.55: óvodások a közlekedésben 18.05: Rockhullám 18.55: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 19.50: Labdarúgó-világbajnokság 21.50: Bctűreklám 21.55: Távol Minnesotától 23.30: Híradó 3. 23.40: Kastélyok és várkastélyok Belgiumban 23.50: Labdarúgó-világbajnokság 1.50: Himnusz 2. MŰSOR 13.35: Sza»al Györgyi: Hazárdjáték 17.15: Randevú a Rovatban 18.45: Natalia Ginzburg: A hirdetés 19.40: Néha-néha visszatérek 21.00: Híradó 2. 21.20: Egészségünkért! 21.40: Unser Bildschirm 22.00: Ezek ketten nem egyeznek 22.25: Gondolkodó 23 05 : Képú jság 20.55: Az érem két oldala. 21.35: A szovjet tévé zenés szórakoztató műsora. 22.25: Érdekességek a világbóL 2. MŰSOR 17.00: Nemzetközi kiállítás 1986. 17.55: Hajótöröttek (ausztrál tévésorozat). 18.20: A tudományról és a technikáról gyerekeknek. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: VB labdarúgó-mérkőzés (a szünetben: Híradó). 22.05! Híradó. 22.15: Musica viva. A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar Idő szerinti . 7.10: Állatok világa. 8.10: Hírek. 12.30: Hírek. 12*50: Dokumentumfilm. 13.20: Tudósítóink jelentik. 13.50: Hírek. 13.55: „Krosa vakációja” c. film II. rész. 15.00: M. Tarivergyijev dalai. 15.15: ... Tizenhat évi — és azon túl... 16.00: Csajkovszkij zenei verseny. 16.45: Világhíradó. 17.00: „A tények beigazolódtak ...»» 17.20: „Az utolsó szökés” c. film. 19.00: Híradó. 10.40: A labdarúgó-világbajnokság naplója. 20.00: Labdarúgó-vb — Elődöntő. A szünetben: 20.45: világhíradó. Utána: „Kü’őnösen veszélyesek” c. film. — Hangverseny. rosi testületé mellett működő családvédelmi tanács 1984 nyarán alakult meg és sikerrel egyesítette az ügyben minden illetékes erőit. A családvédelmi tanács munkájáról tudomást szereztek a szakemberek s a lakosság is. Sokan keresték fel őket családot érintő olyan kérdésekben, mint például a válások utáni gyermekelhelyezés, az öregek napközi otthonába való bejutás, szociális otthoni beutalás, de az alkoholizmus következményeivel járó panaszok is előfordultak a testület praxisában. Természetes, hogy mindenben nem segíthettek, s nem is ezeket a kérdéseket tartották s tartják ma már fő feladatuknak. Inkább a város családszerkezetének vizsgálatát, szociális térképének elkészítését vélik alapvetően fontosnak, a későbbi munkában is célravezetőnek. Többe't foglalkozni az időskorúak napi gondjaival. Tájékoztató összeállítást készíteni, jó tanácsokkal ellátni a családalapító fiatalokat. Kiadványt szerkeszteni, amelyből a nyugdíjasok megtudhatják, hol volna mód foglalkoztatásukra. Növelni a társadalmi kontrollt, erősíteni a társadalmi összefogást. Ezt az ösvényt igyekszik kitaposni, s ezen minél biztosabban járni a dunakeszi családvédelmi tanács. Korszakok — ízlések Magyar iipugráíia Tisztelet a magyar tipográfiának címmel kiállítás nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban. A tárlat 1473-tól napjainkig mutatja be a hazai könyvművészetet. A tárlaton számos ritkaságot lehet látni. Kiállították az 1473-ban nyomtatott Hess-féle Budai krónikát, valamint az 1590- ben napvilágot látott, Károlyi Gáspár fordította Vizsolyi biblia eredeti példányát. Látható a tárlaton az az üreg Gra- duál — egyházi énekeskönyv —, amelyet í. Rákóczi György nyomtattatott 1636-ban. Olyan könyveket is bemutatnak, amelyek csak egyetlen példányban jelentek meg. Ilyen például a Kner Izidor gyomai nyomdájából 1930-ban kikerült Marcus Aurelius című könyv. Gyermekkönyveket is kiállítottak, ezek a múlt század közepétől napjainkig megjelent művek közül kerültek ki. A kiállítók természetesen nemcsak az érdekességek és a ritkaságok bemutatására törekedtek, hanem a különböző korszakok ízlésének, könyviművészetének megismertetésére is. A tárlat augusztus 31- ig tekinthető meg. Virágzik a Tisza A napok óta tartó kánikula felmelegítette a folyó vizét, s megkezdődött az az érdekes természeti jelenség, amelyet a Tisza virágzásának neveznek. Több Tisza-szakaszon tömegesen szárnyra keltek a kérészek. A nagy szitakötőhöz hasonlító rovarok mindig alkonyaikor jelennek meg, kiröppennek a vízből és rövid nászrepülés után holtan hullanak vissza a folyóba. Az elmúlt évtizedekben a Tisza több szakaszán végeztek mederbiztosítási, folyószabályozási munkákat. Az ilyen helyekről kiszorultak az iszaplakó kérészek, s megtizedelte őket a folyó helyenkénti szennyezettsége is. Ezzel magyarázható, hogy ma már mindinkább ritkuló jelenség a tiszavirágzás. A rajzás idején egyébként a folyó valósággal terített asztalt nyújt a harcsáknak, csukáknak és más ragadozó halaknak, amelyeknek kedvelt csemegéje a tiszavirág. Jó ütemű a felvásárlás Tenyészkoea a háztájiba Az elmúlt időszakban ha lassan is, de valamelyest javult az állattenyésztői kedv. Igaz, ezt néhány héttel ezelőtt hátrányosan befolyásolta a csernobili atomreaktor katasztrófája. Hogy ez mit * jelent, arról érdeklődtünk a Pest-Nógrád Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. ' — A Közös Piachoz tartozó államokba minimális a kivitelünk, ezért az embargó különösképp nem érintette a vállalatot — mondja Csákány József, a Penomah termeltetési és felvásárlási igazgató- helyettese. A vállalat Pest és Nógrád megye minden mezőgazdasági nagyüzemével és számos kistermelővel áll kapcsolatban. Sertést, marhát és juhot A tilos jelzés ellenére A vonat elé hajtott Körültekintés nélkül. Cegléden Szőke László 62 éves nyugdíjas körültekintés nélkül tolta kerékpárját és egy motorkerékpár elütötte. Szőke súlyosan megsérült. Súlyosan megsérült. Veresegyházon Varga István 62 éves nyugdíjas házilag készített kis traktorral a fénysorompó tilos jelzése ellenére haladt át a síneken. Varga Istvánt elütötte a vonat. Súlyos sérüléseket szenvedett a vigyázatlan férfi. Nem figyelt a táblára. Nagykőrösön Pásztor István 19 éves traktoros személygépkocsijával haladva nem figyelt a jelzőtáblára. Karambolozott egy másik személyautóval, amelyet Oláh Zoltán vezetett. A balesetnél mindketten megsérültek. Ittasan. Szigetszentmiklóson Karagitst Sándor 33 éves lakatos ittasan vezette személygépkocsiját és elgázolta dr. Sebesi György kerékpárost, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. vásárolnak. Az állatokat élve, illetve a vágóhídi feldolgozás után értékesítik a hazai boltokban, valamint a szocialista országokban. Mivel az arab államok lakói nem fogyasztanak sertéshúst, oda marhát exportálnak. — Állatfelvásárlásra szeptember 30-ig köthetünk szerződést partnereinkkel, ám az éves tervünk teljesítésében már most szép eredményeink vannak — mondja az igazgatóhelyettes. — Eddig 108 ezer sertést és 14 ezer 409 marhát vásároltunk föl. Juhból a tervezettnél többet, összesen 18 ezer darabot. E számok alap ján mondhatom, hogy az éves tervünk időarányos részét teljesítettük. Sajnos a kistermelőktől érkező sertéshús minősége romlott, ezért 5500 tenyészkoca kihelyezé sét tervezzük a háztáji gazda Ságokba. Mindez örvendetes, hiszen a nagyüzemi termelőkhöz hasonlóan a háztájiban is a minőségre kell törekedni. Jó terméket ugyanis — amit a külpiac is elfogad — nsak jó minőségű húsból lehet előállíta ni. Fürdés közben A vízbe fulladt Szigetszentmiklóson egy só- derbányatóban fürdés közben a vízbe fulladt Borsai László- né 40 éves eladó budapesti lakos. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. PEST MEGYEI HÍRLAP Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, 2750. Telefon: 338. — VÁCI HÍRLAP, Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási’ Irodánál (HELIR) Budapest V Józsefirádnr tér, eS«m ar ít"015-n' vagy postautalványon,^ valareiint ^ átutalással^ a ™^IR^15“96^6J^Pn^Jfőrgalmi^je^zöszárnra.^A_1ap^^áTa:íi8 ^oldaf^ l,80^Ft; 2,20 Ft. Előfizetésiedül egy hönapra^ V 43^—Z íT, *egy0 negyedévre9 ní^^j^féSvr« ‘ ................... ■ ““ ‘ íürlart. 25 8.- Ft. egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,- Ft. - ESS* 0133-0059 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 06* HU). ISSN 0133-2600 (Ceglédi »Ttom T.<S& „.CT.”' 0133-2551 (Manori Hírlap), ISSN 0133-2703 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2750 (Váci Hírlap), V aump], SSN 0200-»M7 (Erűi Hírlap), ISSI4r(tt33-iSa7 (GiiMMÖl