Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-24 / 147. szám

Man A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX ÉVFOLYAM, 147. SZÁM 1986. JÚNIUS 24., KEDD Csak felújítás Nem álmodnak fejlesztésről Addig sem pocsékolják az áramot és a vizet Gondolatban már legtöbb család a nyaralásra készül. A hölgyek persze az utazás előtt nem mondanak le az új fri­zuráról és az ápolt arcról sem. Miért is tennék? Legye­nek csak vonzóak. Piacra lépnek — A kánikula okoz-e gon­dot az üzleteikben, érezhető-e a forgalmon? — kérdezem Magyar Pált, a Dél-Pest Me­gyei Szolgáltató Szövetkezet elnökét — Szolgáltatóházaink sajnos úgy épültek, hogy szinte tel­jes fairész van üvegből. Nem beszélve arról, hogy konstruk­ciós hiba miatt nem egy he­lyen ki se lehet nyitni az ab­lakokat. Tehát baj van a szel­lőztetéssel. Így aztán, azt hi­szem, a vendégeink szántára nehezen elviselhető a meleg, a dolgozóink pedig kénytele­nek 8 órán keresztül szenved­ni tőle. Ráadásul még ott a zaj, amit a burák és hajszá­rítók csapnak. — Honnan szerzik be az anyagokat? Gördülékeny az ellátás? — Eddig szerencsére több­nyire nem voltak beszerzési problémáink. Alaptevékenysé­günk a fényképészet és a fod­rászat. A fotózáshoz szüksé­ges cikkek nagy részét az OFOTÉRT-tól vásároljuk. Az ellátás az Ipari Minisztérium kezdeményezésére a jövőben többcsatornás lesz, a hazai gyártók, a TEK-vállalatok mellett külker cégek is piac­ra lépnek termékeikkel. A fodrászat és a kozmetika elektromos készülékeit, a bú­tqrokat, a STELLA szövetke­zettől vesszük. Főleg a koz­metika elektromos eszközeivel van fennakadás. Előfordul olyan, hogy valamire esetleg 1 évet várhatunk, mire meg­kapjuk. Ha volna devizánk, akkor természetesen mindez könnyebb lenne, de erre nincs lehetőségünk. Egyéb szak­máinknál jó az ellátás. — Milyen a gépek, műsze­rek színvonala? Elavult gépek — Nem valami fényes. Meg! ehet ősén el használtak. Leginkább a nagykőrösi háló­zatunknál. Egyébként a fény­képészet világításhoz fontos masináit, a fodrászat hajszá­rító buráit, a kozmetika arc- gőzölőit említeném elsősorban. Teljes felújítást végeztünk az albertirsai üzletünkben — mellesleg kicseréltük a beren­dezést, és központi fűtést ve­zettünk be. Hamarosan elkészülő Rákó­czi úti fodrászatunknál szin­tén központi fűtés lesz már, itt a berendezések mintegy 80 százaléka változik. Kár,, hogy a kozmetikai gépeket szinte egyáltalán nem, vagy csak na­gyon magas, áron lehet besze­rezni. Ez feltétlenül nehezíti ennél a részlegünknél a mun­kát. — Van-e lehetőség a taka­rékosságra? — Hogyne. Éppen azért, mert a szövetkezetnél az ösz- szes egység átalányelszámoiá- sos rendszerben üzemel, így a takarékossághoz személyes érdek fűződik. Sajnos,a ázol­\h*r egH fpa** iát ­>i«<" lapp0 1 cl* V »ft® nil fin*'1*., ' , l>“* ‘ Íf1 iógép* „rSoi*s •<wM . .«oh* ■ j US*»1’" -í?!*'*’1*' hi í *<:«?**? ,r gáltatóházainkban túlméretez­ték a világítóapparátusokat, ezek átalakítása a jövőben megtörténik. Addig sem po­csékolunk. Megszüntettük a fölösleges áram- és vízfo­gyasztást, ugyanis ez a dol­gozóink zsebére megy. A vendég ne érezze — Az anyagok ára befolyá­solja-e a szolgáltatások árát? — Az emelkedő anyagárak, gondolom, máshol is feladják a leckét. Nálunk leginkább a fodrászatot és a kozmetikát érintik. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy a vendé­geink ebből minél kevesebbet érezzenek meg. — Van-e önöknél fluk­tuáció? — Örömmel 'mondhatom, hogy stabil szakembergárdánk van. A gyeses kismamák idő­legesen megüresedett helyére pedig most végzett fiatalok kerülnek. Előfordul olyan, hogy egy-egy kartárs mentali­tása miatt néhol kifogásolható a munka, de a többség az ed­dig elért sza-nivonajat igyekszik megtartani, sőt ha lehet, ja­vítani. , — Lesz lehetőség a fejlesz­tésre? — Amennyiben a tervezett nyereséget tudjuk hozni, ak­kor 300—400 ezer forintot for­díthatunk majd a meglevő nagyszámú üzleteink felújítá­sára. Viszont fejlesztésről a közeljövőben aligha álmodoz­hatunk. Hiszen anyagi helyze­tünk nem teszi lehetővé úia.bb tevékenységek beindítását, s az ahhoz elengedhetetlenül szükséges üzlethelyiségek ki­alakítását és felszerelését. F. F. Irány a tábor A nagy nyolcadikosok Súlyemelők a tornacsarnokban Ifjúsági és felnőtt vasutas magyar súlyemelő-bajnokság lesz június 27-én, pénteken a városi tornacsarnokban. A megnyitó 3/4 10-kor, a verse­nyek 10 órakor kezdődnek. Újabb taxiszám A Ceglédtaxi újabb CB- rádiót helyezett üzembe for­galomszervezési feladatainak, saját munkájának megköny- nyítésére. , Ezzel immár a 11-672 mel­lett egy másik teleíonszámon is lehet taxit rendelni. A 11-922 az ÉVIG portájának hívó­száma. N em is kell mást csinál- ’ ni, csak jönni komótosan a felüljárón át, és amikor le­felé cammogunk, egyből tudni fogjuk: végre vége van az is­kolának. Mindezt egyszerű té­nyekből következtetjük ki. Szétnézünk, és máris egy har­madikos olvasókönyv lapjaira pillanthatunk. A jókedvű diák széttépett könyvéből rögtön megtudjuk, milyen is a kör­nyezetünk. Ez azért is jól jön, mert a felüljáró környékén vagyunk, s az ottani állapoto­kat már valóban tankönyvek­be lehet írni. „Amerre já­runk, mindenütt látszik az emberi gondoskodás nyoma, azonban időnként előtűnik egy-egy letarolt, kopár hegy­oldal is. A szél és az eső itt már megkezdte pusztító munkáját. Jócskán lekoptatta a talajt, amiből néhány év­tizeddel ezelőtt még értékes bükkök, tölgyek nyújtogatták törzsüket az ég felé. Az em­ber itt is segítségére siet a hegynek. A kopár lejtőket űj- rafásítja facsemetékkel Bel­jebb az erdőben a csapások mellett gondozott -utak vezet­nek. Az egyik irányból kirán­dulók vidám éneke száll fe­léink. Versenyt dalolnak a ma­darakkal.” Ezen a ponton jövünk rá, hogy az olvasókönyv szerző­je nem Ceglédet választotta mintának, no nem azért, mert itt nem látszik az emberi gon­doskodás nyoma, hanem a he­gyek miatt. — Ti dobtátok el ezt a könyvet? — Nem, nem. Nekünk ilyen nincs is. Ez harmadikos, mi meg már negyedikesek va­gyunk. A két lurkó a lakótelepi lépcsőházi föl járó tetején kuk­sol, onnan nézik, mikor jön­nek az apacs indiánok. Az in­diánok sehol, különben is még csak délután fél három .van, mit keresne Cegléden ilyen korán egy rézbőrű. Megérke­zik viszont Pataki Zoli és a cimborája. Szabó Zsolt. Lerí az arcukról, hogy nyakig van­nak.:-a, .szünidőben, s nem is nagyon emlékeznek arra a nagy piros, zöld vagy sárga épületre, amit eddig úgy hív. tak: iskola. Mondják is meg­állás nélkül, mit fognak a nyáron csinálni, már csak a tanító néni hiányzik, hogy be­vésse a gyerekeknek az' ötöst fogalmazásból. A lakótelep legöregebb he­tedikes tanulója — micsoda tévedés, már nyolcadikos! — Bajnóczki Zsolt egykedvűen és nagyfiús komolysággal lépdel a tornacsarnok irányába. Ideá­lis riportalany, mi már vagy két éve munkatársi viszony­ban vagyunk egymással, ak­kor ő riasztotta papírdoboz- gyűjtésre a Károlyi-lakótelep iíjait, mondván, építsenek egy hatalmas papírvárat a játszó­téren. Meg is kérdezem rög­tön, mit fog csinálni a hóna alatt lévő labdával. A kérdés nagyon jó lehetett, mert Zsolt azonnal válaszol: — Edzésre megyek. Kézi­labdázni, nem focizni — teszi hozzá nyomatékka], értsek be­lőle. Értem én. hajjaj, nagyon is értem, pedig jól tudom, négy év múlva, vagy nyolc év múlva nekik fogpk szurkolni a labdarúgó-világbajnokságok idején, ha ugyan lesz akkor magyar csapat ilyen versenye­ken. Zsolt most fúj a focira, de a nyár folyamán előkerül még a bőrlabda. Legfeljebb nem azt fogják mondani egy- egy remekbe szabott gól után, én vagyok Détári Döme vagy Kiprich Jóska. Istenem, majd Platini, Socrates és Laudrup száguldozik a Várkonyi iskola betonján, s nem a magyar sztárok. J únius végéig még a tévé elé csalják a nagymenők á srácokat, addig tán a lányok is tudnak várni. Aztán irány a tábor, a nagymama vagy az üdülő. Marad itthon a mozi, a strand, a napközik közművelő­dési programjai, legrosszabb esetben az utca. Kulccsal a nyakban. Az iskolákat őszig kipofozzák, van rajtuk toídoz- ni-foldoznivaló, festeni is ilyenkor lehet. Mire Bajnóczki Zsolt szeptemberre megtér anyaiskolájába, már ők lesz­nek az urak. Mert mit is mondott a hunyorgó, szőke gyerkőc búcsúzóul? — Akkor már mi fogunk parancsolni, a nagy nyolca­dikosok! Rab László Dunaföldváron Foíótárlaí Július 4-én, délután 5 óra­kor a dunaföldvári Vármú­zeumban nyílik meg Tóth István érdemes művész „Gyer­mekkorom emlékei” című fo­tókiállítása. Megnyitja ifj. Koffán Károly főiskolai do­cens. Megtekinthető augusz­tus 31-ig, 10—18 óráig. Olasz turné előtt Udvari hangverseny Tíznapos olaszországi turné­ja előtt, júúius 27-én 18 óra­kor kellemes környezetben, az MTESZ Petőfi u. 9. szám alatti helyiségének udvarán nyilvános hangversenyt ad a Cegléd Városi Pedagógus Énekkar. Vezényel Holló Gyu­la karvezető. Megállapodás Tanácsi nyaraló Bogácson Időbe telik Olvasmány az ablakban A ceglédberceli tanácsháza közelebb lépett a főúthoz. A meglévő épület elé sike- rítettek egy toldalékot, amely szerencsésen megnöveli az in- .tézmény alapterületét. A fris­sen emelt falak között még kőművesek, villanyszerelők fütyürésznek, vakolatlanok a falak, időbe telik még, amíg birtokba' veheti az új rezi­denciát a tanácselnök és a vb-titkár. De ni csak, az ablakban már megjelent az első olvas­mány. Alig hogy üveg került a keretbe, máris ott díszeleg a plakát, amely az adóbevallási kötelezettség teljesítésére buz­dít — jelezvén, hogy a hivatal az átépítés alatt is zavartala­nul üzemel. (-ás) Az üdülés iránti vágy a köz- alkalmazottak körében is él. A tanácsi ügyintézők, csoport- vezetők, tisztségviselők is sze­retnék a jól megérdemelt pi­henőidőt kellemes környezet­ben eltölteni. A városi tanács a vonzáskörzetben működő községi tanácsokkal sokirányú együttműködést alakít ki. En­nek egyik — a közeli jövőben megvalósuló — formája a kö­zös üdülő felépítése. Megálla­podásra jutottak, hogy Bogá­cson építik fel a tanácsiak nyaralóját-, amelyhez máris szorgalmasan gyűjtögetik a pénzt. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Há­lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonok­nak, ismerősöknek, jó szomszé­doknak akik szeretett édes anyánk, nagymamánk, testvé­rünk özv. BENKE JANOSNE szül. Szües Karolin temetésén megje­lentek és eezzel gyászunkban osztoztak. Megköszönünk minden koszorút és minden szál virágot, melyet sírjára helyeztek. A GY'A- SZOLO CSALAD. CEGLÉDI APRÓHIRDET Ház eladó: Örkényi úton. a hídon túl, boltnál balra, 2-ik földútnál. Erdeklőd- ni egész nap. _______ A Dáma Ruha Ipari Szövetkezet ceglédi üzeme egy műszakos foglalkoztatásra be­tanított és képzett varrónőket felvesz, kiemelt bérezéssel. J elentkezés, ■ Cegléd* Jászberényi út 130a Magyar—Szovjet Ba­rátság Tsz. Lipák Gyuláné varroda- vezetőnél. Víz-, gázvezetés sze­relését vállalom. Né­meth, Tibor kisiparos. Cegléd IÍ.. Horváth J. u. 11. _____ Ke resek egy üres szobát és kamrát, idős néni részére. Megkeresést. „Augusz­tus 124 268” jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltsé­gére, Cegléd, Teleki utca 30. szám._______ A Tömegtakarmány Termelési- és Gépja­vító Gazdasági Társa­ság (Cegléd, Pesti út 76., tel.: 11-299), azon­nali belépéssel fel­vételre keres, jó ke­reseti lehetőséggel esztergályosokat, la­katosokat. Szakmun­kások bérezése, telje­sítmény szerint. A Ceglédi Autójavító Kisvállalat felvételre keres, közgazdasági érettségivel, kezdő és többévi gyakorlattal rendelkező munka­társakat. Érdeklődni lehet, a lü-022/3 mel­léken, vagy személye­sen, Cegléd, Kosár­hegyi u. 2. szám alatt. Használt gáztűzhely palackkal, Hajdú hű­tőgép, konyhaszek­rény, cipőszekrény, nagyasztal, két ágy, két éjjeliszekrény, toalett-tükör, négy­személyes rekamié, ágybetét eladó. Ér­deklődni lehet: Ceg- léd. Malom u. 9, FELVESZÜNK: anyagbeszerzőt, villanyszerelőt. faipari szakmunkásokat, férfi és női betanított munkásokat, norma­technológust. jelentkezni LEHET: A FŰRÉSZ-, LEMEZ­ES HORDÓIPARI VÁLLALAT ceglédi gyáregysége munkaügyi osztályán. Kertes, kis családi ház sürgősen eladó, Cegléd, Folyó u. 38. szám. — Érdeklődni mindennap, este 7 óra után vagy hét­főn egész nap. Sürgősen eladó, Ceg­lédtől 5 km-re. ige­nyesnek, felújított házzal, 752 négyszög­öl föld (a terület be­kerítve, 2 fúrott kút), kertészkedésre, is al­kalmas. Érdeklődni: Cegléd, Rákóczi út 9. II. em. 19. ajtó. E város központjában levő egy szoba kom­fortos, gázfűtéses, ta­nácsi lakásomat, melyhez pince is / tar­tozik, elcserélném családi házra.________'' üj, nagy családi náz eladó. C,egléd, Mada­rász u. l. • ___________ Sü rgősen elcserélném budapesti, zuglói, egy­szobás, telefonos, ta­nácsi lakásom ceglé­di, 1,5—2 szobás, ta­nácsira vagy kertes házra. Minden meg­oldás érdekel. Érdek­lődni: hétköznap reg­gel 6—7 óráig, Cegléd, 11-242 telefonon. Fe­hérnél________________ Fe lveszünk ceglédi telephelyre: autó­daru-kezelőt, betaní­tott esztergályost, esz­tergályos szakmun­kást, motorszerelőt és raktári kiadót (férfit). Változó munkahely­re: MTZ—1514-es tí­pusú markolókezelőt (nyugdíjast Is), fúrási szak-, betanított és segédmunkást, fúrá­si gépkezelőt, (motor- szerelőt. Exportmun­kára mélyfúró szak­munkást. Jelentkezni lehet: VIKUV, ' Ceg­lédi Üv. munkaügyi osztályán, Cegléd Rá­kóczi 72 ?7on__ Ce gléden eladó 192 n.- öles építési telek, gáz- bekötési lehetőség-r gél. Érdeklődni: Ceg­léd, Damjanich u. 38. sz. Tel.: 10-995. Kétszobás összkom­fortos szövetkezeti la­kásom elcserélem 1 szobás szöv. vagy OTP lakásra plusz- ráfizetéssel. Érdek­lődni lehet Cegléd, Rákóczi út 35. sz. III. em. 13. ajtó/ Eladó 3 szobás lakás Cegléd, Puskin utca 2. szám, első emelet 4. ajtó. Érdeklődni du. 17 órától. _______ EÍ adó~' összkomfor­tos központi fűtéses, udvari lakás vagy el­cserélném, gázfűté­ses 2 szobásra III. emeletig, OTP-átvál- lalással. Érdeklőni 18 óra után. Cegléd. Te­leki utca 28. szám. Csikné._________ Sü rgősen eladó Ceg­léd, Csalogány utca 25. szám alatti 3 szo­ba, összkomfortos la­kás plusz garázs, melléké pület ek k el, kerttel. Tóth János. Eladó Budai úton 300 négyszögöl termőte­rület, épület, víz, vil­lany van és egy 150 literes hűtőszekrény. Érdeklődni: Tóth Fe- rencné Széchenyi út sorház, C/18, 7 Két darab használt, Winyisztó kazán el­adó. Cegléd, Széche­nyi út 93. _____v Ot thonunkba várunk: két gyermekünk mel­lé olyan asszonyt, aki; pótolni tudná a dolgozó anyukát. Cím; Cegléd, Széche­nyi ut 93. _________ Ce gléd, Nefelejcs u, 43, szám algtti (Tég­lagyári-dűlő mellett) 243 négyszögöles épí­tési telek eladó. Ér­deklődni lehet., min­dennap délután 15 órától._______■ Bé relnék hosszú idő­re kertes házat, la­kás céljára. Cím: Cegléd. Pesti út 22. Esti' órákban.________ TS 250 1 MZ motor- kerékpár és 380 vol­tos locsolásra alkal­mas szivattyú eladó. Cím: Csemő, Ősz u. 2. szám. Eladó RS 09-es vizs­gázott kis traktor, üzemképes állapot­ban. Érdeklődni le­het mindennao. Ceg- léd, Molnár-köz 13. Porta eladó az öreg­szőlőben (Diófa-köz). Érdeklődni lehet Cegléd. Széchenyi út 10. Várkonyi. 2 szoba összkomfőr- tos kertes családi ház eladó. Cegléd, Dessewffy u. 18 A szám. 3 szobás összkom tos, kertes csa ház sürgősen el Cegléd, Jászber út 18. szám. (Sz telep). Eladó 4 szobás tes családi ház. - mellé kft el vTsé g g el kovácsm uhellyel. megoldható. ceí Kender u. és Fel gi út sarok. Er< lődni lehet, a ce« Ügyvédi Munkáké ség Irodájában, Mezőhegyinél. . Családi ház Cegléd,- x. kér zok utca í. alatt. Eladó Cegléden dai úton, /Irtvá 409. szám ala szoba, konyha, ra, fürdőszobái sok niellékép gazdálkodásra, szágtartásra an alkalmas, villany van. lődni a hel5 mindennap. Csemő, zöld Babos dűlő 1. alatt, 750 nég öles gyümölcse kerítve, kúttal, árammal eladc deklődni lehet nár Sándornál c Szőlő utca 31 fon: 11-182. Fényező szakmun­kást vagy segédmun­kást állandó mun­kára alkalmaznék. ATKÁRI fényező, Cegléd, Vitéz utca. Telefon: 10-927, ISSN 0133—2600 (Cöglédi Hír Up)

Next

/
Oldalképek
Tartalom