Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-23 / 146. szám
I 1986. JCNIÜS 23., HÉTFŐ A cseh pedagógus emléke Comenius társaság A sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola dísztermében tartotta meg alakuló ülését a Magyar Comenius Társaság. Comenius, eredeti nevén Jan Amos Komensky, a nagy cseh pedagógus, Rákóczi György meghívására 1650-ben érkezett Sárospatakra, négy évet töltött a kollégium élén, s ebben a funkciójában sokat tett a_ magyar oktatásügy és pedagógia korszerűsítéséért. Patakon írta meg Orbis sen- sualium pictus (A látható világ képekben) című híres munkáját. A megalakult Magyar Comenius Társaság szerepe, feladata a comeniusi hagyományok ápolása, a magyar pedagógia, közoktatás fejlődésének előmozdítása lesz. A társaság elnöke Huszár István, a Párttörténeti Intézet igazgatója, titkára Földy Ferenc, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola főigazgatója lett. A társaság díszelnökévé Köpeczi Béla művelődési minisztert választották. Magyar—szlovén film .Visegrádi forgatás Magyar—szlovén tévéfilm készül Mátyás királyról, akit mindkét nép történelmének legnagyobb alakjai között tart számon. A forgatás Visegrá- don, a reneszánsz palota' romjai között kezdődött, s a film további jeleneteit részben Magyarországon, részben Szlovéniában veszik fel. A Mátyás király nyomában című dokumentumfilm elkészítését a ljubljanai televízió kezdeményezte. A forgató- könyvet Jósfay György írta, és ő a rendezője is a körülbelül ötvenperces, magyar és szlovén nyelven készülő alkotásnak. Előreláthatóan július elején fejeződik be a forgatás az Adriai-tenger partján, s a film a tervek szerint még az idén — azonos időben — képernyőre kerül Magyarországon és Szlovéniában. Már készülnek a Kapisztrán Jánosról szóló következő közös vállalkozásra is. A népművészet tárlata Budapesten, a Váci utcában megnyílt a Népművészeti és Háziipari Szövetkezeti Vállalat Folkart Centrum kisáruháza. A szombat-vasárnap is nyitva tartó üzletben népművészeti tárgyak és emlékek, szőttesek, ruhák és bútorok kaphatók. Az üzlet a népművészet gazdag tárlata lett Dunakesziek muzsikáltak Térzene a múzeumudvarban Pattogó ritmusú induló csalogatta tegnap délelőtt a Városligetbe, a Vajdahunyad várához az arra sétálókat. Ugyanis az udvarban a dunakeszi József Attila Művelődési Központ negyventagú fúvószenekara térzenét adott Gergely Gyula karnagy vezetésével. Az 1980-ban alakult együttes harminckét tagja a dunakeszi járműjavító dolgozója, Illetve nyugdíjasa. Néhányan a környező településekről járnak az amatőr zenekarba, rajtuk kívül Nagymarosról és Budapestről is. Legalább tizenöten a fiatal korosztályba sorolhatók, szakmunkástanulók is akadnak közöttük. Hasonló a nyugdíjasok aránya is. Tv-FIGYELŐ' Évszakok. A koktélokat szokás úgy keverni, hogy ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit. Látszólag nagyon egyszerű az ilyen elegyítés, hiszen csak csorgatni kell, jegelni, és kész. Igen ám, de sem a sorrend, sem a mennyiség nem mindegy; emezt betartani, amazt kiporciózni, egyaránt valóságos művészet... Nos, valami ilyesféle lehet az úgynevezett esztrádműso- rok megkomponálása is. Amikor a Szeszélyes év~ szakok című sorozatát elindította a televízió, még nemigen törődtek azzal, hogy milyen ízű lesz ez az esztendői szakaszokhoz kötődő telekommunikációs koktél. Eli- bénk lökdösték a jóváhagyó pecséttel ellátott mutatványokat, és az ügy ezzel el volt intézve. Ám aztán szép csendben elkezdték szerkesztgetni a szóban forgó szórakoztató magazint, s minél több gondot fordítottak az összeállításra, annál jobban elnyerték az előfizetők tetszését. Akik legutóbb is a megtekintése mellett voksoltak, egyáltalán nem csalatkoztak. Antal Imre mint elnyűhe- tetlen humorú porondmester természtesen ezúttal is megszokott színvonalán sziporkázott, és szövegének halovány- sága ellenére, szintén tapsot érdemelt Máthé Erzsi és Tábori Nóra, a szoknyában járó Hacsek é's Sajó kettőse. A legterjedelmesebb attrakcióként Nóti Károly szecska- vágós jelenetét forgatták le, s ebben több kiváló színművészünk társaságában ott parádézott a manapság oly ritkán látható Horváth Teri és a humoros darabokba csak elvétve beválogatott Szirtes Ádám is. Tették a dolgukat becsülettel, éppen az elvárt népiesek műmodorban tüsténkedtek, csak hát nyilván nem egy és nem kettő előfizetőben bujkált ott a kérdés: idő múltával már egy ilyen jellegzetes parasztcsúfolóba is belekóstol a Talpalatnyi föld feledhetetlen Góz Jóskája?! Ha mulattatott, azért a szégyenpírt is több orcára odavonhatta ez a kevéssé stílusos egymásra- kopírozódás ... Még szerencse, hogy slusz- poénként az a Nagy Bandó András mutatta be karika- turista művészetét, aki egyre inkább betör a népszórakoztatás élvonalába. Dicséretére legyen mondva, sorra-rendre elhagyta alantasabb hatás- vadászói fogásait, és mindinkább a maga fanyar humorát adja, benne azokkal a késleltetett poénokkal, gegekkel. Még amikor — mint most — a rajzolószenet villogtatja, akkor is így viccel; gondolkodtat, s ezért érdemli meg mind a tapsot, mind a figyelmet. Parabola. Hanem Árkus József ék legutóbbi Parabolája éppen nem sikeredett olyanra, hogy rajongani kellett volna. Természetesen a Mundiálon oly elszomorítóan leszerepelt magyar labdarúgást és kapcsolt részeit választotta témájául, ám amíg szegény Me- zeyéken elménckedett, bizony csikorgóit a szövege, és hát a látvány sem akart összeállni valami leleplezően tetszetős egésszé. A parabolások szándéka nyilván ott bicsaklott meg, hogy ez a mexikói fiaskó egyelőre még nem egészen olyasmi, amin szívből tud derülni egy átlagmagyar. így aztán akár szivárványos szikrákat is szórhat a szatíra éles fegyvere, inkább a történteken rágódnak, mintsem a programgazdával együtt kacarásznak a megcsalatkozott milliók. Akácz László Ez azonban nem akadálya a harmonikus muzsikálásnak. Sőt, műsorszámaik közül a dzsessz-stílusú művek — Karl Safaric: California; XV. H. Middleton: A néger álma; Gergely Gyula: Los Angeles — voltak igazán kidolgozottak. A napsütötte, zöld lomb árnyékolta udvarban ülő hallgatók száma a kezdettől félidőre kétszeresére növekedett.. Akadtak azonban, akik egyáltalán nem halif.'rkn’k, hanem konkurensként jelentkeztek egy-egy ismert dallam elhangzása után, természetesen csak a színfalak, akarom mondani — a védőháló mögött. Az állványokon ugyanis festők dolgoztak a Mezőgazdasági Múzeum külső rendbehozatalán. Ez azonban csak fokozta a közönség jó hangulatát, s szemmel láthatóan nem zavarta a muzsikusokat sem, akiknek tíz műsorszáma választékos repertoárról tanúskodott. így is igazolva azt, hogy megérdemelten kapták a nemrégiben megtartott minősítő vizsgájukon a kiemelt arany diplomát, a múzeumudvarban pedig a tapsot. V. A. Egy műalkotás-sorozat első képe után A felajánlás a semmibe vész? Nem támogatják Egy nagyméretű táblaképet is láthatnak azok, akik a Várhegy kiállitótcrmeit járják. A Budavár visszafoglalásának 300. évfordulójára rendezett tárlat előterében elhelyezett kép az 1526-os mohácsi csatát ábrázolja. Kurucz D. István festőművész alkotasa egy sorozat része lenne — az alkotó szándéka szerint. A leendő művek — a további két festmény — felölelnék történelmünknek a Törökvilág Magyarországon összefoglaló címmel emlegetett fejezetét: az ország három részre szakadását ts Budavár visszafoglalását. Egyelőre azonban váratnak magukra az alkotások, jóllehet, nem a művész gondolta meg magát. nemzeti, történelmi témáiban fejthetett vodna ki, és amit a kulturális propaganda művészi megfogalmazásaként ed is várhattunk volna! Akik ismerik a mexikóiak e tárgyakban készített nagyméretű festményeit, nyilván nem vonják kétségbe az állítást. Az ötvenes években megizmosodott szocialista-realista irárfyzat befolyásolta ugyan művészeti életünket és használhatott volna ennek a műfajnak is, ha nem követelik meg a múlt századra jellemző akadémista, naturalista Talán nem árt némi művészettörténeti visszatekintés. Ha másért nem, hát azért, hogy meggyőződhessünk: a nagyméretű freskók, pannók, táblaképek készítői nem élveztek egyértelmű támogatást korábban sem Magyarországon. Freskófestészetünk első szakaszát a török háborúk zárták le. A második korszak az ellenreformáció idejére esett, amely után a műfaj ismét elfelejtődött. Némely vélemény szerint a múlt század végén szorgalmazták utoljára a nagyméretű táblaképfestészetet; a nagybányai művésztelep hatására. Ám Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla és társaik háttérbe szorították a monumentális festészetet. Akaratuk ellenére is; a plain air látásmódját felhasználó stílusuk a nemzeti művészet egyik legfőbb összetevőjévé vált, és meghatározta a XX. század első éveinek forma- nyelvét. Gerevich Tibor (1882—1954) munkásságának köszönhető, hogy nem mondtunk le végleg a nagyméretű képekben gondolkodókról. A világhírű akadémikus a Nemzetközi Művészettörténeti Kongresszus állandó főtitkáraként is mindent megtett a műfaj népszerűsítése érdekében. Tegyük hozzá: állami és egyházi sfcérvei'íik' ■ is nagyobb teret biztosítottak a monumentális piktúrának a két háború között. Aba-Novák Vilmos pan- nója a francia—magyar kapcsolatokról 1937-ben készült és nyert aranyérmet a párizsi világkiállításon. (Picasso egy kérdésben foglalta össze véleményét, mintegy a műfaj élet- képességét, korszerűségét is bizonyítva: Ki az a barbár zseni, aki ezt csinálta?) A II. világháború után a Nyugat-iEurópából betörő el- elvontabb stílusokat részesítettük előnyben, szemben az elbeszélő piktúrával, amelyet túlhaladottnak tartottunk. Ném vettük figyelembe a monumentális festészet tudatformáló erejét, amelyet éppen a szemléletet. Így azonban ez az út sem bizonyult járhatónak; a monumentális festészet leegyszerűsített világát formalistának minősítették és elvetették ebben az időszakban is. Nehéz megítélni Nehezíti az akkori — és a mai — művószetpoiitika megítélését, hogy ugyanakkor szép számmal láthat (t)unk monumentális alkotásokat a szobrászat műfajában. Ezek a politikai jellegű és tartalmú művek (lásd: emlékművek) teret és támogatást élveznek. Talán elég, ha a Budapest Galéria egyik gyűjteményes tárlatát említem, ahol a bemutatott fotók, albumok és az elkészült terveket bizonyító lapok bőségesen szemléltették a kőbe vésett mondanivalók szabad útját. De hol maradt a monumentális festészet? Ügy sejlik — és a Kurucz D. István felajánlása körüli huzavona szintén ezt tanúsítja — napjainkban is elutasítják a nagyméretű képekben gondolkodókat. Letűnt irányzat mellett ágálok? Hiszen ilyen formátumú művek meggyőzően reprezentálhatnák korunk politikai, esztétikai igényeit és tartalmát is. Felmerül a kérdés: a kortárs művészet mi módon tudná megfogalmazni történelmi eseményeinket? A térben és időben távoli emlékek megörökítésére éppen a monumentális falikép látszik a legalkalmasabbnak — már az említett elbeszélő jellegénél fogva is. Miért nem mérlegelik a festőművész felajánlását kellő súllyal? Hiszen az alkotó szándéka visszanyúlik a tanulságokkal ugyancsak szolgáló századokba, emellett előremutat: erkölcsi erőt sejtet — a már elkészült képen bizonyított művészi kvalitásról nem is szólva. A felajánlás gesztusa önmagában is több^ napjaink olykor kicsinyes elvi kérdéseinél. A festőművész mindnyájunkat érintő, történelmi tudatunkat tágító törekvésről győz meg; támogatása egy közösségi műfaj méltó érvényesülését jelentené. Ha tetszik, ha nem A monumentális festészet ideológiát sugalló irányzat, mai piktúránk némely megnyilvánulásával szemben, amelyek — bár elfogadjuk azokat (?) — meglehetősen erőtlennek tűnnek az említett szempontokból. (Tán éppen ezen tulajdonságuknak köszönhető akadálytalan fogyasztásuk és mértéktelen kultiválásuk?) A nagyméretű táblaképek műfaja a látványon túl a könyvet nemigen forgatókat, a történelmet csak foghíjasán ismerőket is meggyőzheti, segítheti egy-egy történelmi tény helyes megítélésében. A képi megfogalmazás előnyei mérhetetlenek, kivált ebben az esetben és éppen napjainkban. Az idegenforgalom hatalmas tömegeket mozgat: a képi látvány értelmezése nem okoz nyelvi nehézségeket! A hazánk történelmét megismerni igyekvők, vagy a honi érdeklődők mérhetetlenül sokat nyer hét (n éjnek! Ügy gondolom, hogy Kuruca D. István leendő műveinek létjogosu 1 ts ága tagadhatatlan. Az ügyben hathatós ítéfet meghozatala nem a mi dolgunk. Abban azonban bizonyosak vagyunk, hogy nagyobb megértésre, az alkotások megszületését segítő támogatásra lenne szükség. A művész szándéka — amelyet a történelmi hűség és közérthetőség jellemez — nemzetünk legfontosabb eseményeinek, megpróbáltatásainak elismerése is erre kötelez bennünket. A megvalósítás mellett szóló érvek leírattak. Többet aligha tehetünk; a megvitatás, a döntés joga másaké. Végül is mi történhet? Legfeljebb egy felajánlás ismét a semmibe vész. Veszett már több is Mohácsnál ... Szilas Zoltán A gyestől a gyedig Nők hagyományos szerepkörben sült az utóbbi időben, különösen azzal, hogy 1982-bén bevezették Magyarországon a gyermekgondozási díjat. Ezzel szinte teljessé vált népesség- fejlesztő szociálpolitikánk. A könyv nemzetközi kitekintést is ad. Idézi a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal adatait, mely szerint a dolgozó nők száma a nyolcvanas évek elejére 656 millióra emelkedett. Afrikában azonban még mindig csak 9 százalékuk dól- gozik, Európában már 37,8 százalékuk A fejlődés iránya, hogy a jövőben még több hő vállál munkát, tehát a gyermeknevelést intézményesen kell megoldani, de úgy, hogy a főszereplő a család és az anya legyen. Ezért az európai országokban, köztük a szocialista országok többségében hasonló gyermekgondozási intézményrendszert vezettek be. Ahogyan a szerző fogalmaz, a gyereküket nevelő nőket a nevelés időtartamára megkülönböztető támogatásban részesítik. Ezek formái különbözőek, de abban megegyeznek, hogy a társadaldm egyre inkább elismeri a gyermekes anyák tevékenységét és segíti őket abban, hogy a gyermeknevelés kezdeti gondjai után visszatérhessenek munkájukhoz. A KÖTET tartalmazza a gyermekgondozási segélyekkel kapcsolatos rendelkezéseket, a Minisztertanács határozatait, valamint a gyermek- gondozási díj tudnivalóit. Gáli Sándor ■ helyzetünket, a születések száma és a termelékenység • alakulását, a gyermekellátást 1 és nevelést. Pontos képet rajzol arról, i hogy a gyermekgondozási se- i gélyrendszer bevezetése milyen i hatással volt társadalmunkra. • Elemzi a demográfiai helyze• tét, a családtervezés mai állá— ■ sát és azt, hogy a gyes beve- , zetése mit jelentett a család- i nak. Segítette például a fiata• lók beilleszkedését a társada■ lomba, könnyített a család- . fenntartás gondjain és lehe- : tővé tette, hogy a gyermek ! odahaza a családban nevel- : kedjék és ezt a feladatot az ■ anya lássa el. A továbbiakban a gondokról ír, arról, hogy föllépett bizonyos gyes-neurózis. A fia- . tál anyák nem tudnak mit ; kezdeni odahaza idejükkel. • Nem köti le őket teljesen az ■ egy-két gyermek gondozása. Ezért nem szabad az anyákat i magukra hagyni. Lehetővé keli tenni számukra, hogy a gyes ideje alatt a kapcsolat ne ■ szakadjon meg korábbi munkahelyükkel és támogatni kell őket a munkába való visszatéréskor. A szerző azzal is foglal• közije, hogy a gyermekgondozási segély intézménye milyen lényeges, új elemekkel módoegy fizetésből kellett megélniük. Ehhez képest a mai helyzet összehasonlíthatatlanul jobb. Erről szól Sándorné dr. Horváth Erika könyve, A gyestől a gyedig, amelyet a Kossuth Könyvkiadó és a Magyar Nők Országos Tanácsa együtt jelentetett meg. A szerző a munkahely és a család kapcsolatát vizsgálja, azt, hogyan lehet összeegyeztetni a gyermek ápolását, gondozását, a magasztos anyai hivatást a társadalmi érdekekkel. Aki élethivatást választott és talált magának, s ilyen egyre több van a nők között, annak szüksége van arra, hogy munkáját, szakmáját a gyermek vállalása mellett is folytathassa. Ennek elérésére született meg 196? januárjában a gyermekgondozási segély, mint anya-, gyermek- és családtámogató szociálpolitikánk része. A gyes létrejöttének körülményeit elemezve a szerző vizsgálja a nő és munka viszonyát, azt, hogy az utóbbi negyven évben hogyan alakult a nők gazdasági helyzete, a kettős hivatás, az anya és a dolgozó nő szerepének betöltése érdekében milyen intézkedések történtek, s egyben kimutatja azok szükségességét. Ismerteti népesedési AZ ANYÄK kettős leterheltségéből eredő gondokat megoldja-e a gyes? Ezt a kérdést újból és újból fölteszik a szociológusok, a társadalmi kérdésekkel foglalkozó tudósok, de felteszik a kérdést maguk az anyák is. Mindjárt felelhetünk is: nem oldja meg, de enyhít a problémákon. A gyes a .szocialista társadalom egyik legnagyobb vívmánya. Az általános hazai elismerés mellett nagy nemzetközi visszhangra talált és alapgondolatát több szocialista ország is átvette. A gyes segít népesedési gondjaink megoldásában és lehetővé teszi, hogy a nők hagyományos szerepkörükben, anyaként éljenek, dolgozzanak. Hogy milyen nagy vívmány ez, elég arra gondolni, hogy az ötvenes években, amikor a nőket sorban munkába állították, lényegében nem volt semmiféle ösztönző, hogy anyaként is éljenek. Nem volt bölcsőde, kevés volt az óvodai hely és ha a családban nem akadt nagyszülő, akkor a dolgozó nőnek egyedül kellett helytállnia a munkahelyén és odahaza is, nevelni a gyerekeket. Ha e kettős terhelést nem .bírta, akkor otthon maradt és
