Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-17 / 141. szám

1 1936. JŰNIUS 11, KEDD Díszvacsora és pohárköszöntők a parkm&nt vadészterméhén Kádár János fogadta azimbab mislmköi Mint lapunk első oldalán jeleztük hétfőn Kádár Já­nos, az MSZMP főtitkára, fogadta Canaan Sodindo Bana« nát, a Zimbabwei Köztársaság elnökét. Kádár János is fogadta hazánk zimbabwei vendégét, az afrikai politikust vendégét a Szovjetunió, a' szocialista közösség országai konkrét leszerelési javaslatai­ról, a Varsói Szerződés tagál­lamai politikai tanácskozó tes­tületének júniusi budapesti ülésén tett javaslatairól, ame­lyeket a zimbabwei elnök or­szága támogatásáról biztosí­tott. Hangsúlyozták, az el nem kötelezett mozgalom országai vezetőinek soros, chararei ta­lálkozójának jelentőségét. A megbeszélésen megkülön­böztetett figyelmet fordítot­tak az európai és az afrikai kontinens helyzetére. Aggo­dalmukat fejezték ki Afrika déli térségének legutóbbi fej­leményei miatt. Aláhúzták, hogy a Dél-afrikai Köztársa­ság kormányának apartheid­politikájával, fokozódó belső terrorjával, a környező füg­getlen afrikai országok elleni agresszív. cselekményeivel szemben hatékony nemzetközi fellépésre van szükség. A két államfő , kifejezte meggyőződését, hogy a mos­tani 'látogatás tovább erősíti a két nép közötti barátság és együttműködés szálait, s újabb lehetőségeket tár fel a két­oldalú együttműködés fej­lesztésében. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kára hétfőn fogadta Canaan Sodindo Bananát, a Zimbab­wei Köztársaság elnökét. A szívélyes légkörben lezaj­lott megbeszélésen kölcsönö­sen tájékoztatták egymást or­szágaik életéről, munkájáról és véleményt cseréltek a nem­zetközi békével és biztonság­gal összefüggő kérdésekről, valamint az Afrika, déli ré­szén kialakult helyzetről. Megerősítették készségüket a kétoldalú kapcsolatok továb­bi bővítésére, amelyhez a zimbabwei államfő jelenlegi látogatása értékes hozzájáru­lás. Kádár János méltatta azo­LOSONCH PÁL: fejlődő kapcsolatok Losonczi Pál többek között hangsúlyozta, hogy tavalyi zimbabwei látogatása és a mostani találkozó része a két nép barátságának és gyümöl­csöző együttműködésének, amely egybefűzi a két orszá­got. Nagyra értékeli azokat az eredményeket, amelyeket a fiatal afrikai állam a nem­zeti sajátosságok és a realitá­sok figyelembevételével, a ne­héz világgazdasági helyzet, a dél-afrikai térség feszült kö­rülményei között a gazdaság fejlesztésében, a nép életkö­rülményeinek javításában, a nemzeti egyetértés1 kialakítá­sában elért. Nagyra értékeljük követke­zetes fellépésüket az imperia­lizmus, az apartheidpolitika ellen', a dél-afrikai térség problémáinak igazságos ren­dezéséért, támogatásukat a nemzeti felszabadítási moz­galmaknak, a frontországok­nak, s elkötelezettségüket a nemzetközi béke megőrzése, a leszerelés ügyének előmozdítá­sa mellett. Hazájuk1 iránti szé­les körű nagyrabecsülés nyil­vánul meg abban is, hogy ez mCsAK RÖVIDEN.. SZOVJET—AMERIKAI szak­értői konzultációt tartottak jú­nius 10—11-én Washingtonban a távol-keleti és délkelet­ázsiai helyzetről ,— jelentették be hétfőn Moszkvában. A vé leménycsere a hasonló talál­kozók sorába illeszkedik. A CSKP KB és a Csehszlo vák Nemzeti Front KB elnök ségén.ek javaslata alapján Gustáv Husák köztársasági el­nök hétfőn kinevezte Cseh­szlovákia úl szövetségi kor. mányát. Lubomir Slrougal miniszterelnök, a kormány el­nökhelyettesed és a miniszte­rek Gustáv Husák államfő előtt, hétfőn a prágai várban letették a hivatali esküt. ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkárát válasz­totta az államtanács elnökévé az NDK népi kamarája. A június 8-án megválasztott, új összetételű parlament hétfőn tartotta alakuló ülését, és ezen megválasztotta az államtanács elnökét, 8 elnökhelyettesét, 21 tagját, valamint a miniszter- tanács és a nemzetvédelmi ta­nács elnökét. BRANKO MAMIIBA flotta­tengernagy, Jugoszlávia nem­zetvédelmi minisztere hivafa los, baráti látogatásra a román fővárosba érkezett. kát az erőfeszítéseket, ame­lyeket a zimbabwei kormány és a Zanu-HF párt tesz a Zimbabwei nép további fel- emelkedéséért, az afrikai hala­dó erők összefogásáért és' a földrész déli részén felgyü­lemlett problémák igazságos rendezéséért. A találkozón jelen volt Lo­sonczi Fái, az Elnöki Tanács elnöke, Várkonyi József, ha­zánknak a Zimbabwei Köz­társaságban akkreditált nagy­követe, valapiint Sydney Seke- ramayi egészségügyi minisz­ter és Moses Jackson Mven­ge, a Zimbabwei Köztársaság hazánkban akkreditált nagykö­vete. Este Losonczi Pál és féle­sége díszvacsorát adott Ca­naan Sodindo Banana és fe­lesége tiszteletére a Parla­ment vadászíermében. Részt ■vett a vacsorán az,Elnöki Ta­nács és a kormány több tag­ja, valamint politikai és a gazdasági élet számos vezető személyisége.' A vacsorán Losonczi Pál és Canaan Sodindo Banana pohárköszöntőt mondott. év augusztusában a Zimbab­wei Köztársaságban rendezik meg az el nem kötelezett or­szágok állam- és kormányfői-, nek soros értekezletét — mon­dotta. A magyar kormány és nép szolidaritásáról biztosította az apartheid ellen küzdő erő­ket, így az Afrikai Nemzeti Kongresszust. — őszinte óhajunk, hogy kiváló politikai kapcsolataink mellett előrelépjünk a kölcsö­nösen előnyös gazdasági-ke'r reskedelmi együttműködésben, íamelynek lehetőségéit'' " még nem használtuk ki. A ma­gyar kormányzati és gazdasá­gi szervek következetesen ezen munkálkodnak. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a kor­mányközi vegyes bizottság mi­előbbi megalakulása is ösz­tönzően hat gazdasági kap­csolatainkra — mondotta Lo­sonczi Pál, végezetül arról biztosította a magas rangú vendéget, hogy a Magyar Népköztársaság a jövőben is korrekt partnere lesz a Zim­babwei Köztársaságnak. 'FeklSsség fi eredmén CANAAN SODINDO BANANA: Új lehetőségek Canaan Sodindo Banana elöljáróban kifejezte köszö­netét a meghívásért, s han­got adott meggyőződésének, hogy a felek a tanácskozáso­kon új lehetőségeket tárnak fel a kétoldalú kapcsolatok szélesítésére és elmélyítésére, a különböző területeken való együttműködésre. Szólt arról, hogy a kölcsönös kapcsolatok — amelyeket a két ország ve­zetői látogatásukkal is meg­erősítettek — abban az idő­szakban kezdődtek, , amikor Magyarország népe anyagi, er­kölcsi és diplomáciai támoga­tásban részesítette Zimbab­wét felszabadító harcában. A magas rangú vendég a to­vábbiakban ország^ eddigi eredményeiről s jövőbeli ter­veiről szólt. Elmondta: az 1984-ben véget ért hároméves aszály után, két egymást kö­vető esztendőben rekord ter­mést, értek el.-Kifejezte re­ményét, hogy az első ötéves fejlesztési terv néhány prog­ramjának megvalósításában Magyarország is közreműkö­dik majd. Elképzeléseik sze­rint a közeljövőben állami kereskedelmi társaságot hoz­nak létre, amely lehetővé te­szi az állam hatékony rész­vételét az ország gazdasági és kereskedelmi életében. — Zimbabwe , mint el nem kötelezett ország támogat a nemzetközi béke megerősítésé­re irányuló minden erőfeszí­tést. Őszintén reméljük, hogy az el nem kötelezett országok . idén -ősszel Hararében meg­rendezendő csúcskonferenciá­jának eredményei ' közelebb visznek a világbéke megerő­sítéséhez- — mondotta végeze­tül a zimbabwei államfő. (Folytatás az' 1. oldalrój.) rozó gépipari területek, mint a szerszámgépipar, a műszer- gyártás, a számítástechnika, valamint a korszerű szerke­zeti anyagok gyártása nem .fejlődött kellő mértékben. Mihail Gorbacsov az álló­alapok extenzív újratermelé­sének káros következményei között említette a javítás szférájának aránytalan felduz­zadását. Külön szólt a mes­terséges munkaerőhiányról. — Egyesek — mutatott rá — még ma is ezt a ráentőövet szorongatják, amikor meg akarják magyarázni az ala­csony növekedési ütemnek, a szállítási szerződések, a tervek nem teljesítésének okait. Le­gyen szabad feltenni a kér­dést: ha nem elég a munka­erő, miért kell mind újabb és újabb vállalatokat építe-ni, méghozzá elavult technika alapján, és gyakorta a teg­napi szinteken álló terméke­ket kibocsátani? Mihail Gor­bacsov hozzátette, jelenleg csupán az iparban mintegy hétszázezer munkahely betöl­tetlen. Az SZKP KB főtitkára be­széde következő részét a tu­dományos-műszaki haladás­nak, ezen belül a rekonstruk­ciónak, a gépipar fejlesztése meggyorsításának szentelte. Az agrár-ipari komplexum problematikájára áttérve em­lékeztetett -arra, hogy az élel- miszerproetram feladatainak szintjén rögzítésre került a beruházások volumene, a ter­melés előirányzata, áz agrár­ipari komplexum anyagi-mű­szaki ellátása. A tizenkettedik ötéves terv­időszakban — folytatta az elcado —, sikereink attól fog­nak függeni végezetül, hogyan munkálkodunk' tovább az irá­nyítási az egész _ gazdasági mechanizmus tökéletesítésén. Ennek a munkának az elveit meghatároztuk. Egyfelől to­vább kell tökéletesítenünk a1 központosítás elveit a népgaz­daság .iyjjijyifászban, fokoz­nunk kél! az áiiami tan-bizott­ság és más gazdasági főható­ságok szerepét, pontosabban meg kell határozni- a minisz- tériujnok feladatkörét, másfe­lől bővítenünk kell a vállala­tok és egyesülés ok jogait és gazdasági önállóságát, foko­zottabban felelőssé kell ten­ni őket' ‘tevékenységük ered­ményeiért. Ténylegesen bőví­teni kell' a dolgozó kollektí­vák jogkörét, A pártszérPezetek és párt- szervek munkastílusával fog­lalkozva az SZKP KB fótit-' kára hangsúlyozta, hogy a pártkongresszus politikai Ve­zetési módszerekre orientálta a pártbizottságokat.' Minden szinten meg kell szabadulni az adminiszirálgatás elemei­től. Különös jelentőségű az alapszervezetek önállóságának, offenzív munkastílusának, a kommunisták kezdeményező készségének és aktivitásának fókozása. — Ülésünkön teljes elviseggel ki kell mondani:, a pártbizottságok a párt becsü­letét és ne a mundér becsüle­tét őrizzék. Továbbra is áll­hatatosan és fáradhatatlanul kell • munkálkodnunk azon, hogy társadalmunkban erő­södjék, tartóssá váljék a- egészséges légkör. A nemzetközi feszültség csökkentésének távlatát Nyu­gaton, mindenekelőtt az Egye­sült Államok vezető, .reakciós köreiben, úgy értelmezik, mint fenyegetést érdekeik ellén. — mondta beszédében Mihail Gorbacsov. Sorolta: a legutób­bi hónapokban és hetekben a mai kor létérdekeit érintő szovjet kezdeményezések egész sorát utasították el : nem hajlandók beszüntetni a nuk leáris. robbantásokat; nem hajlandók! betartani a hadá­szati fegyverekről létrejött megállapodásokat; nem haj­landók elfogadni a fegyverek­től mentes világűr gondolatát. Mindehhez hozzá kell tenni még a^t is-, hogy Genfben és Becsben nem hajlandók a jó­hiszemű párbeszédre. A Szovjetunió —“folytatta Mihail Gorbacsov — a jövő­ben is mindent megtesz azért, hogy valósággá váljanak azok a kezdeményezései, amelyek a világ valamennyi népének ér­dekeit tekintetbe veszik. Ugyanakkor a Szovjetunió sor hasem engedi meg, hogy az Egyesült Államok nukleáris- rakéta fölénybe kerüljön Mihail Gorbacsov ezt köve­tően részletesen szólt a Var­sói Szerződéshez tartozó or szagok politikai tanácskozó testületének nemrég Budapes­ten tartott üléséről. ' A budapesti tanácskozáson — folytatta Mihail Gorbacsov — megvitattuk az Egyesült Államokkal Genfben folyta­tott tárgyalásokon - kialakult helyzfetpt is. Ragaszkodva ah­hoz a törekvésünkhöz, hogy Géniben* kölcsönösen elfogad­ható megállapodásokat ér­jünk el, az amerikaiaknak közbülső változatot javasol­tunk, amely a Szovjetuniónak azt a törekvését támasztja alá, hogy > kölcsönösen elfo­gadható megállapodások jöjje nek létre. Ugyanakkor tervezetet ter­jesztettünk elő az európai kö­zéphatótávolságú rakéták vo natkozásában is. Belementünk abba, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a fegyverzetek területén létre­jövő nulla-viszony esetén az európai színtéren megmarad­janak az . angol és francia nukleáris rakéták — méghoz­zá a jelenlegi mennyiségben. Azt is-kijelentettük, hogy nem fogjuk nevelni középhatótá­volságú . rakétáink számát Ázsiában. Más sióval; a Szovjetunió újabb lépéseket tett annak érdekében, hogy a genfi tár­gyalásokon kölcsönösen elfo­gadható' megállapodások jö­hessenek létre. A jövő mutat­ja meg, hogy mindehhez ho­gyan viszonyul az. Egyesült Államok. Azt azonban világo­san kell- látni: ha az ameri­kai fél ez alkalommal is fi­gyelmen kívül hagyja kezde­ményezéseinket, ez azt jelen­ti, hogy a mostani amerikai' kormányzat méltatlan játékot űz olyan létfontosságú kérdés­ben, amelytől az emberiség jövője függ. Igen élesen jelentkezik ma, a nukleáris kísérletek meg­szüntetésének problémája. Eh­hez. bizcmyos mértékben hoz­zájárult a csernobili atomerő­műben történi katasztrófa is. Ez a szerencsétlenség meg­mutatta, hogy még kis msny- nyiségű radioaktív részecskék szabadbq kerülése is ezrek számára hozhat bajt és nyug­talanságot. Az SZKP KB főtitkára lel­tért a legfelső szinten tartan­dó új szovjet—amerikai csúcstalálkozó kérdésére. Ez­zel kapcsolatban leszögezte: mi a Washingtonnal folytatan­dó párbeszéd mellett vagyunk. Mihail Górba-csiov végezetül kiemelte, hogy a budapesti PTT ülésén a résztvevők a konkrét kérdéseket a szövet­séges szocialista államok kö­zös politikai stratégiájának prizmáján át vizsgálták. Egy­szóval, a budapesti tanácsko­zás olyan egységről, alkotó együttműködésről tett bizony­ságot. amely gazdagítja a szo­cializmus nemzetközi poll ti- . kéjét, még nagyobb súlyt köl­csönöz a nemzetközi szírítéren teendő kezdeményezéseinek — hassúlyozta befejezésül az SZKP KB főtitkára. Az SZKP KB hétfői ülésén határozatot hozott a Szovjet­unió gazdasági és társadalmi fejlesztésének az 1986— 1990-es évekre szóló' ötéves tervéről és az annak megva­lósításából a pártszervezetek­re háruló feladatokról, vala­mint a Varsói Szerződés poli­tikai tanácskozó testületének ülésén (Budapest, június 10— 11.) született eredményeket áttekintve az SZKP Központi Bizottsága teljes egészében jóváhagyta a Mihail Gorba­csov vezette szovjet küldött­ségnek a tanácskozáson kifej­tett tevékenységét. Az SZKP KB hétfői ülésén hozott határozatában hangsú­lyozta a kialakult nemzetkö­zi helyzet és a jelenlegi fe­szültséget kiváltó fő okok kollektív elemzésének jelen­tőségét. Az SZKP KB ülése .elége­detten állapította meg, hogy a szövetséges' államok aktivi­zálni kívánják közös politikai irányvonalukat, amely a fegy­verkezési hajsza megfékezésé­re, az államközi kapcsolatok egész rendszerének gyökeres átalakítására irányul, az át­fogó, mindenei számára egyenlő biztonság alapján. ÉRDEKES és sok szempont­ból egyedülálló színfolt a fe­kete földrész térképén Zim­babwe. A kontinens legfiata­labb állama, alig hat eszten­deje vívta ki 'függetlenségét, s ma jószerivel, az egyetlen ország fekete Afrikában, ahonnét több jó hír érkezik, mint rossz. Pedig fél évtizeddel ezelőtt, a többségi hatalom kezdetén jó néhány borúlátó megfigye­lő annak a véleményének adott hangot, hogy az egyko­ri Rhodesiában leromlik a gazdaság, semmibe vesznek a fehér Uralom alatt elért ered­mények is. A fehérek kezdeti bizálmatlönságát jelezte, hogy a negyedmillióból csak száz­ezer maradt az országban. Az azóta megváltozott helyzetet tükrözi, hogy a korábban Dél- Afrikába átköltözöttek egy ré­sze most a visszateíepedési engedélyre vár. Nem csoda, hiszen Zimbabwe, idén1 a ta­valyihoz hasonlóan másfél millió tonna gabonát tervez exportálni, s a múlt évi gaz­dasági eredmények egész Af­rikában páratlan, öt százalé­kos növekedési ütemet mutat­nak. Zimbabwe sikereinek kul­csát ’ a helyszínen dolgozó szakértők, a nyugati és keleti üzletemberek, újságírók egy­aránt a kormányzat realista politikájában látják. Zim­babwe — bár ásványkincsek­ben rendkívül' gazdag — nem volt mentes a természeti ka­tasztrófáktól. Vol,t itt aszály és árvíz, sáskajárás és sereg­nyi más baj — éppúgy, mint a térség más államaiban. Ám eltérőén számos környező or­szágtól, Zimbabwe jól vette a fejlődésért vívott küzdelem akadályait. R,obeft Mugabe kormányzata nem siette el az államosításokat, s így sikerült támogatásra lelnie a tőkés üzleti körökben. A vegyes gazdaság ellenére Zimbabwében nem feledkez­tek meg a kezdeti ígéretek­nek arról a lényeges részéről sem, miszerint az, ország, a szocialista fejlődés felé kíván haladni. Ezt támasztja alá, bogy a kormánypárt, a ZANTJ 1984. évi kongresszusán ntar- xista-leninista elveken alapu­ló távlati fejlesztési progra­mot fogadtak el. Zimbabwe sikerei hatással vannak a földrész lakosaira is, hiszen megdőlni látszik a telepes fe­hérek rég-i érvelése a maguk­ra maradt feketék „tehetet­lenségéről’'. 1 A fiatal államnak termé­szetesen sok problémával is meg 'kell küzdenie. A magas munkanélküliség, a gyors inf­láció, az 1982—84. közötti szá­razság következménye mellett számos, a gyarmati múltból örökölt gond is megoldásra vár még. Ezek közül az egyik legfontosabb a nemzeti egy­ség kialakítása, a törzsi ellen­tétek leküzdése. Furcsa történelmi para­doxon, hogy nemcsak Afrika, de az egész világ egyik leg­fiatalabb államaként Zimbab­we máris jelentős nemzetkö­zi tekintélyt vívott ki magá­nak. A fajüldözés, az apart­heid bármely formája ellen való határozott kiúllás, a kö­vetkezetes antiimperialista és békeszerető külpolitika, szá­mos. hívet szerzett az ország­nak határain túl is. Ez nyil­vánul meg abban is, hogy Hamvéban tanácskozik maid az el nem kötelezett országok soros csúcsértekezlete. A száz­egy tagállamot számláló moz­galom egyre nagyobb befo­lyással bír a világpolitika alakulására, s a házigazda Robert Mugabe kormányfő a szokások szerint a mozgalom elnökeként az eddiginél is aktívabb szerepet játszhat a nemzetközi1 életben. Hazánk és Zimbabwe kap­csolatai újkeletűek, -de vi­szonylag dinamikusan fejlőd­nek. Károm éve R.obert Mu­gabe járt Mágyarországon, tavaly októberben Losonczi Pál folytatott tárgyalásokat az. afrikai országban. Ezeken is kifejezésre jutott, hogy ..mindkét fél kész a kölcsönö­sen előnyös, gazdasági kapcso­latok fejlesztésére. Hazánk elsősorban a járműipar, a gyógyszeripar, a híradástech­nika és a mezőgazdaság te­rületén tudna hozzájárulni Zimbabwe fejlődéséhez. ZIMBABWE számos nem­zetközi kérdésben a miénkhez hasonló, sőt gyakran azzal azonos nézeteket vall. Ez is jó alap a mostani államfői ta­lálkozáshoz. A politikai jó­szándék és a gazdasági érde­keltség .szálai a jövőben még szorosabbra fonhatják a két ország kapcsolatainak kötelé­két, H. G, Mzgyar-ziffibt&wei kapcsolatck • Aiiike kAtehhbHkmss

Next

/
Oldalképek
Tartalom