Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-14 / 139. szám
Í9S6. JÜNIUS 14., SZOMBAT wvr « MEG >£/ 7 Ország hegyi Károly: Süllő roston A Balaton-part már reggel olyan, mint egy felpiszkált hangyaboly. Ha egy önfejű világmegváltó mégis arra vállalkozik, hogy családjának sült keszeget vigyen reggelire, az többet vállal magára, mint Amundsen, amikor elhatározta, hogy felfedezi a Déli Sarkot. Kovács Péter alig tápászkodott fel a fizetővendég-szolgálat által számára rendelt h everő röl, felesége máris kiadta a napiparancsot. Mire a három srácot megmosdatja, felöltözteti, hozzon egy kiló sült keszeget és három zsömlecipót. Egy korsó sör és egy fél cseresznye közbeiktatásával érkezett a halsütő pavilonja elé, ahol már vagy nyolcvanan álltak. Nők, férfiak, időseit, fiatalok. Mind fürdőruhában. Szerencséje volt. Egy csokibarna mikrobikinis nő után állhatott a sor végére. Bár Kovács Péter igazán nem képezte túl magát esztétikából, azt rögvest megállapította, hogy Fortuna ez esetben kegyes volt hozzá. E pillanatban még feleségének is megbocsátotta, hogy a nyaralás ideje alatt őt bízza meg mindenféle anyagbeszerzéssel. Nem titkolt érdeklődéssel figyelte a tökéletes csípő áttetsző bőre alatt futó kék ereket amikor valaki oldalról megbök <r te. gának valamit. Engem Margitka azzal bízott meg, hogy süldőt vigyek. Roston sütve. — Margitka? Hát nem Éva? Nem Éva volt az a, már megbocsáss, bombanő, akivel az ötéves érettségi találkozónkra jöttél? — Hagyd el, öregem. Kényszer- megoldás volt. Ha nem veszem el... tudod, a prof lánya. De mibe került nekem az a nő! Egy szentendrei nyaralóba. — Hogy-hogy? — A válásnál kijelentette: vagy a lakás, vagy a nyaraló. Persze teljesen hülye ón sem vagyok. A belvárosi lakást mégse adhattam. — Elnézést, de én maradok a keszegnél. Tudod, az jobban átsül. Még az apróbbakat is érdemes megvenni. Ha rendesen beirdalják, erősen megsütik, a szálkákat is el lehet ropogtatni. Nincs igazi fulladásveszély. — Lehet, hogy igazad van. — Geszteli előre lépett, majd Kovács is, mivel a sor haladt, a mikrobikinis távolodott. Néhány pillanatig együtt bámulták a kék ereket, majd Geszteli szólalt meg. — Hogy élsz máskülönben? Hol dolgozol? — Még mindig ugyanott. Villany- szerelő, csoportvezető, — Te mindig ilyen voltál. Gyakorlati ember. — Igen. Emlékszel? Én csináltam a kísérletet, te pedig felírtad a képletet. De rég volt! Tán igaz se. Most hol vagy? — Minisztérium. Osztályvezető. — Gondolhattam volna, de azért le a kalappal. — Marhaság. Gyerek? — Három. Nálad? — Nincs. — Miért? — Tudod hogy van. Első házasság, válás. Jött egy kis pauza. Amolyan visszanyert legényélet. Lubickolás az „édes élet”-ben. Aztán a második házasság. Margitka. Öt nem ismered. Pedig ő az igazi. Te mondtad — bombanő. Fiatal, csinos, mint egy igazi filmsztár. Pedig még csak statiszta. Nagy jövő áil előtte. Majd bemutatom. — Igazán kíváncsivá tettél. — A lakás megvolt, kocsi kellett. Vettünk. Majd jött 'két külföldi nyaralás. Most a bútorokat cseréljük, ezért vagyunk itthon. Persze itt is a süllőt kell venni. Az ember lassan megöregszik. — Csak nem fáradtál el? — Kezdek. — Akkor lépj előre, mindjárt a pulthoz érünk. — Előttük a mikrobikinis lány is lépett néhányat. Csípőjét úgy mozgatta, hogy az ember a látványtól is tengeribetegséget kaphat. — Na, mit szólsz? — kérdezte Kovács, szemét a csokibarna csípőre villantva. — Ne cukkolj! Már félek az ilyenektől. — Félsz? Bolond ember! Tudod mi a titka? — Eddig azt hittem, hogy tudom, de most már kezdek komolyan kételkedni magamban. — Én elmondom. Olyan ez, mint a mélyvíz. Mondjuk, mint a tenger. Az első másfél méter még meleg. Átsüti a nap. De lejjebb már egyre hidegebb. Mi következik ebből? Egyszerű. Nem szabad túlságosan mélyre merülni. — Lehet benne igazság, no, de te jössz, kérj! — Kérjél csak te. Végül is te voltál itt előbb. — Jó, de megvárlak. Egy darabig együtt megyünk és bedobunk valahol egy pofa sört. Geszteli áthajolt a pulton és az izzadó halsütőtől két darab közepes nagyságú süllőt kért. — Sajnálom, épp most fogyott el. Délután lesz. De, ha ajánlhatok, van keszeg és finom hekk. Szálka nélkül. G eszteli néhány másodperces gondolkodás után két közepes nagyságú tengeri halat kért és a pavilon sarkába vonult. Kovács Péter pedig a szatyrába csúsztatta a kilónyi sültkeszeget és csatlakozott újból meglelt iskolatársához. Nem kis részvéttel a hangjában kérdezte: — Most mi lesz? — Miért? — Hát a süllő. Hogy elfogyott? — Nem számít — legyintett dühösen Geszteli. Lassan ballagtak a sarki kocsma irányába. Geszteli egyik kezéből a másikba rakta a forró halakat. — Adhattak volna nagyobb papírt is — mondta. — De tényleg — provokált tovább Kovács — inem lesz baj? — Miért lenne? Majd azt mondom, hogy süllő. Úgysem ismeri meg. Búcsúzó na Farsang Sándor tollrajza Fodor András: Mindvégig Ila már csak ilyen szabadságot tussolhatok magamnak, mint a rab, számolok minden percet, órát, — ha már a boldogság se több, mint megoldott (eladat, azért még el ne hagyjatok, még bízzatok a mozdulatban, melyből a szép-önkéntelen, az egymásért viselt hiány gyűrött sziromként fénybe pattan. Fogyatkozik a sző, tudom, részenként veszni, bukni kell, de amíg lélegzik a bőr, testem a tested halfény-illatát nem téveszti el. S ha többé nem kel föl a nap, karom a vaksötétbe ejtem, szerelmünk élő parazsát szorítom össze akkor is halandó tenyeremben. Mezey Katalin: A legfőbb krimi Ha az ifjúság mosolyát nem vetted filmre — elveszett. Máris magadra oszthatod az idősebb szerepeket. Lehetsz peckes és kackiás, az, aki sose vénül, lehetsz esendő, beteges, aki a múltba révül. Lehetsz bátor is, gyáva is, mindenképp egy a vége: ezt nem úszód meg élve. — Bocsánat, de én érkeztem előbb — szólt egy hozzá hasonló korú, enyhén pocakosodó férfi, akinek bőre fehérsége elárulta, hogy ez lehet az első napja a parton. — Hogy-hogy ön!? Én jöttem előbb, hiszen már itt állok, ha nem vette volna észre. — Az lehet, de én közben megnéztem, hogy milyen halat mérnek. — És milyet? — kérdezte Kovács némi engedékenységgel a hangjában, mert közben rádöbbent, hogy ő még nem is tájékozódott. Pedig ha nincs keszeg, ha valami méregdrága halat mérnek, akkor az ő pénzéből nem is futja. — Süllőt, keszeget és valami tengeri halat. Szálka nélkül. — Az idegen előzékenyen válaszolt és egy elegáns sasszélépéssel ha eléje nem is, de mellé került. Kovácsnak valami gyanús lett. Tekintetét a kék erekről partnere felé fordította. A profil ismerős. — Bocsánat uram! — szólt és fürkészve méregette az idegen férfi arcát. — Engedje, hogy megkérdezzem, nem járt valamikor a Kandóba? — A Kandóba? De. Igen. És maga is? Illetve te!? Ezt a meglepetést! Csak nem te vagy az, Kovács. — De bizony én vagyok, Geszte- Iikém — szólt kissé zavartan, mert a nagy lelkendezésre többen felfigyeltek. — Nahát! Ennyi év után! És éppen itt! Mennyi is? Igen, már húsz — folytatta a másik a kelleténél még mindig hangosabban. — Mit csinálsz erre? — Nyaralunk! Nyaralunk! — A család? — Kösz, megvan. Az asszony épp most szappanozza a srácokat. Várják a sült keszeget. — Keszeget? Csak nem viszel keszeget? Egyszer nyaral az ember, legalább akkor engedjen meg ma0fella Sándor: Menyegző< Tápiószecsőn ti3 6£y hál'Iül lakodalomra készültek, korán kellett szüreltelni, hogy a bor kiforrjon. Első feladat volt, hogy pontosan összeírják a meghívandó vendégsereget, akiket egy héttel előbb a vőfély összehívogat. Előtte rigmussal kikéri a pántlikás viaszbokrétát, amelyet a mellére tűznek, felpántlikázzák, rozmaringgal díszítik az üresen hozott görbebotját. Nyomatékosan meghívja az első násznagyot, a gazdasz- szonyt, kocsmárost, nyoszolyóasszo- nyokat, koszorúslányokat, akiknek feladataik vannak a lakodalom alkalmával. A meghívottak két-három nappal előbb elviszik a lakodalmas házhoz a hozzájárulást: 1 pár tyúkot, lisztet, tojást, cukrot stb. A lakodalom napján reggel a vőfély újból elmegy az első násznagyért, a nyoszolyóasszonyokért, mert ezeknek kezdődik legkorábban a tisztségük. A násznagynak a kikérésnél kell jelen lenni, a menyecskék pedig viszik a jegycserét, a vőlegény esküvői ingét, bokrétáját, a menyasszony cipőjét, ajándékait, cifrakalácsot és bort. A cifrakalácsot az előző napi kalácssütés tésztájából készítik. A vékony, hosszú fonatokat kerek tepsibe helyezik, tésztadarabkával díszítik, így sütik meg. A lakodalom napján hordják magukkal és hazaérve felakasztják a falra, mint a lakodalom jelvényét. Kettős lakodalmat tartottak 1908. november 9-én Ofella József és Lipták Julianna Tápiószecső, Kókai út 322. számú nádfedeles házában. Sándor és János nevű fiaik hoztak menyecskét a házhoz, Gacsi Erzsébet, illetve Papp Mária személyében. öregszülém — nagyanyám — elbeszéléséből ítélve sem mindennapi lagzi volt. Sándor fia — édesapám — közkedvelt vőfély volt a községben, ugyanakkor mint kisbíró a közéletben is részt vett. így az Ofella, Lipták, Gacsi és Papp rokonság mellett meghívták az ismerősöket, jóbarátokat és az elöljáróság képviselőit. Az elöl elég szűk udvar hátsó részén, a szérűn csináltak nagy sátrat, de a hosszúra nyúlt ősz kellemes vendéglátást biztosított a ház és az udvar minden zugában. A reggeli esküvő után — helyi szokás szerint — nappal a lányos házaknál mulattak. Kora délután indultak a legényes házhoz, és az utcai mulatozás volt a legszebb, mert abban részt vehetett szemlélőként az egész falu. A két lagzis ház násznépe a több utca torkolatánál fekvő Kishegyen találkozott, ahol már közös lett a mulatság. Rezesbanda és cigányzenekar felváltva húzta azután a talpalávalót, és jó órába telt, míg a Kókai úton felértek a legényes házhoz. Egyik legkedveltebb daluk volt az alábbi, amelyre nagyon szépen lehetett táncolni az utcai „mars” táncot. Fecském, fecském, hol jártál az este? / Nem láttad-e a szeretőmet valamerre? / Láttam biz én a házatok előtt járni. / Elkezdett az árva szívem fájni. Az esti szürkületben nagy készülődés volt a fogadásukra. A kaput szalmakötéllel zárták el, közepére az eketaligát állították kályhacsővel, riasztóágyúként. A háziak, gazdasz- szonyok pedig süprűvel, meszelővei, födőkkel, rossz tepsikkel felszerelve őrizték a bejáratot, mondván: Nincs szükség ennyi éhes emberre. Nagy zenebonával érkezett a hatalmas sereg a kapuhoz a kedélyes nyoszolyóasszonyok kiabálása, kur- jongatása közepette. Már a bejáratot ostromolják, amikor az egyik vőfély álljt int! Bensőséges pillanatok következnek: A cigányzenekarral eldalolják: Ezt a kislányt még akkor megszerettem. / Mikor vele legelőször beszéltem. / Megtetszett a gyönyörű szép szaváért. f Homlokára göndörödő hajáért./ Majd a rezesbanda veszi át a posztot- Pianóban játssza a „Nyisd ki babám az ajtót...” Hanem a refrénnel mintha elszabadulna a pokol: „Ha meghallják, hadd hallják.. .” A zene felerősít, marsot játszik, és a legények duhaj tánca előtt nincs akadály. Áttörik az „erődöt”, a násznép betódul az udvarra, viszik az új párokat egész a pitvarajtóig, ahol a vőfély beköszöntve átadja az új párokat a háziaknak, násznagyoknak. Üresen marad a kapu, az eketaliga összetörve, a kályhacső palacsintává taposva, a szalmakötél kétoldalt lógva ... Míg a sátor mélyén elhelyezkednek a zenekarok, az előtte lévő tisztáson párolgó cukros meleg borral, kaláccsal kínálják a vendégeket. Azután elkezdődik a hangulatos tánc, ami nálunk főleg a lassú és gyors csárdásból áll. Helyi jellegzetesség volt a szép rezgő mozgás, a gyorsnak pedig a bukós, lippen- tős változata. Vacsoránál az új pár a főasztalnál ül, de a menyasszony tányérja le van fordítva. Nem szabad ennie, nehogy rávarrják, hogy milyen étkes. Ha esetleg nagyon éhes, a vőlegény tányérjából néhány kanállal ehet, a néphit azonban azt tartotta, hogy ahány kanállal eszik a vőle- mény tányérjából, annyi gyereke lesz. A menyasszonytánc és átmulatott éjszaka után hajnalban mentek a vendégek hazafelé. A módosabbakat a zenekar indulóval kísérte ki a kapuig. Amikor pedig megvirradt, az új menyecskének kellett az utcát elsöpörni. Ilyenkor látta meg a környék, hogy milyen takaros menyecskével szaporodott az utcájuk. Másnap délután vitték a menyasszony ágyát, ami újból rengeteg vígasságra adott lehetőséget. Mindig a vőfélytől függött, hogy milyen volt a hangulat. Árverés, párna- visszalopás volt a kezdet. A menyasszony vőfélye magas árat kért, majd amikor már vitték ki, visszalopkodta. Ezután feltették a kocsira a sublótot és rá az összes ágyneműt. Körbejárták a falut, hogy lássák, milyen módos az új asszony. Csengő szólt a ló nyakán, a kísérő menyecskék hangjától visszahangzott az egész falu. Az új asszony ruháit, közte — a módosságtól függően — több vég háziszőttes vásznat, pokrócot külön kocsi vitte másnap, amely után a legényes háznál megtartják az örömvacsorát. Büszkén mesélte öregszülém, hogy egy kétéves üszőt, két disznót és több mint száz baromfit vágtak ezen alkalomra. A szívderítőt az öregszőlők kiforrt bora adta, volt enni-innivaló elgendő, de még a foszlós kalácsból, kuglófból, túrósmákos rétesből is szakadásig ehettek a vendégek. Készlet Ofella Sándor Báránykát hoztunk című helytöriéneti krónikájából, mely Tápiószecső múltját és jelenét kapcsolja össze. Élete —- népművelőként is — teljesen összefonódott a községével, a hagyomány őrzése, az új élesztőse sok tekintetben az ő nevéhez fűződik.
