Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-09 / 108. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM 1986. MÁJUS 9., PÉNTEK iászkarajenoi postások A hivatal kiválósága Amikor a minap Jászkara- jenőn jártam, a postahivatal épületét még állványok ölel­ték körül, mert felújítják és bővítik. Szükségtelen egy ilyen munkálat átmeneti hát­rányait, nehézségeit ecsetelni, hiszen még a családokat is kizökkenti megszokott életrit­musukból az ehhez hasonló esemény. Elképzelhető, meny­nyi nehéz napot, órát kellett elviselni az ott dolgozóknak, miközben feladatukat zavar­talanul teljesítették. A postaiaknak nemcsak az immár egy esztendeje tartó kellemetlen körülmények el­viseléséhez volt energiájuk, hanem még többre is futotta az erejükből. Bizonyíték erre, hogy 1985-ös eredményeik alapján elnyerték a Kiváló hivatal, kitüntető címet. Munkájukra nem volt pa­nasz, bevételi irányszámaikat túlteljesítették. Hírlapelőfi­zetőik létszáma az év eleji ár­emelkedés ellenére nem csök­kent, sőt némely napilapból több olvasót tartanak nyilván, mint korábban. A hivatalbe­liek háromszáz óra társadal­mi munkát végeztek. Az épít­kezés következtében számta­lan olyan feladatra vállalkoz­tak, amely nem lett volna a kötelességük. Kapcsolatteremtés Amikor Csörnyei Jánosné hivatalvezetővel ezekről be­szélgettünk, úgy tűnt, hogy ő a kifogástalan helyi kapcso­lataikra a legbüszkébb. A ké­sőbbiekben ezt a témát ket­ten is szóba hozták. Bagán István, aki több mint tíz esztendeje gépkocsi­val járja a település tanyavi­lágát, így vélekedett: — A mi munkánk aligha képzelhető el a lakossággal való jó kapcsolat nélkül. tehet — A kézbesítő mit ennek érdekében? — Pontosnak, udvariasnak és figyelmesnek kell lenni. Ez azt jelenti, hogy az adott he­lyeken a megjelölt időpont­ban megjelenek, a küldemé­nyeket szabályszerűen és min­dig a címzettnek kijelölt szek­rénybe kézbesítem. Előfordul, hogy az emberek szívességet kérnek, s ha ez nem sérti az előírásokat, mindent elköve­tek, hogy teljesítsem. Több újságelőfizető A háromszáz családról gon­doskodó kézbesítő egyike azoknak, akinél rendszerint emelkedik a hírlapelőfizetők létszáma. Nála a legkedvel­tebb újság a Pest Megyei Hírlap, a Népszabadság, a Szabad Föld és a Képes Új­ság. Szerinte az embereket meg kell győzni, hogy aki ol­vas, tájékozottabb, többet tud a nagyvilág eseményeiről. Ezt az érvelését általában elfogad­ják. A telefonközpont kezelője, Terjéki Józsefné, a fiatalabb dolgozók közé tartozik, de már több munkafolyamatot elsajátított. — Mit kell tenni ahhoz, hogy a telefonálók elégedettek legyenek a munkájával? — Elsősorban a legrövidebb időn belül jelentkeznem a hí­vásokra, majd gyorsan kap­csolok. Aki így dolgozik, arra rosszat nem mondanak. Ter­mészetesen sok függ a lehető­ségektől. Én mindig arra tö­rekedtem, hogy jó munka- kapcsolat alakuljon ki a vidé­ki központok kezelőivel, akik­től segítséget kapok. — örül az elismerésnek? — Természetesen, hiszen ez­zel az én munkámat is mél­tányolták. Gy. F. Mozi Cegléd, Szabadság filmszín­ház, szombaton és vasárnap, délután: Donald kacsa és a többiek (amerikai rajzfilm). Este: Vad Banda (amerikai western). Szombaton éjszakai előadás: Földrengés Tokióban (japán katasztrófafilm). A kamaramoziban: Jézus Krisz­tus szupersztár (amerikai film). A mesemoziban, szom­baton és vasárnap, délelőtt és délután: Hahó, Öcsi (magyar mesefilmsorozat). Abony, szombaton és va­sárnap : Elvarázsolt dollár (magyar kalandfilm). Szomba­ton éjszakai előadás: A kobra napja (olasz bűnügyi film). Vasárnap, délután: A kis egy­szarvú (japán rajz-mesefilm). Albertirsa, vasárnap: Törek­vő tanerő (francia filmvígjá­ték). Törtei, szombaton és va­sárnap: Break (amerikai ze­nés film). Dánszentmiklós, szombaton, délután: Jégmezők lovagja (szovjet film). Este: Forróvérű kísértet (olasz film). Ceglédbercel, szomba­ton: Ö, kedves Harry! (NSZK bűnügyi filmvígjáték). Vasár­nap: Kéjnő Kaliforniába ké­szül (amerikai film). Jelentkezzék a szőlőtermesztő szakcsoportba! A ceglédi Állami Tangazdaság szőlőtermesztő szakcsoportot alakít. A ceglédberceli dombháton. 70 hektáron telepíthetnek borszőlőt a szakcsoport tagjai. Egy-egy család 3000 vagy 6000 négyzetméteres ültetvény telepítésére és művelésére vállalkozhat. A szakcsoport állami támogatásban részesül, a jelentkezők az OTP-től mezőgazdasági kölcsönt vehetnek igénybe. Adagoknak csupán a kétkezi munkát, a metszést, a zöldmunkát és a szüretelést kell elvégezniük, mert a tangazdaság szolgáltatásként elvállalja a talajművelést, a tápanyagpótlást és a növényvédelmi teendőket. A termést - a szerződések alapján, a szezonáraknak megfelelően - a tangazdaság vásárolja meg. Várjuk a ceglédi és a környező települések lakóinak jelentkezését, május 31-ig: a Ceglédi Állami Tangazdaság központjában Cegléd. Törteti út 575. 2700 Telefon: 11-277. Kikapcsolódás Menjünk a ligetben A Körösi útról lekanyarod­va, nem sokkal az Áfor tank­autótöltő állomás mögött ap­ró, barátságos ligetre lel az arra járó. A hintákkal, aszta­lokkal, padokkal, focikapuk­kal, rönkökkel kerített ho­mokozóval kibélelt, füves szeglet a Kossuth Tsz pihenő­parkja. Kellemes hely, amit most a szövetkezet a tanács egészségügyi osztályának és a sportfelügyelőségnek a szerve­ző munkája nyomán a város­lakóknak ajánl: használják, ahogy kedvük tartja, s mi­ként idejük engedi. Elsősorban a szűk mozgás­terű lakótelepi családokat sze­retnék megnyerni az egész­séges időtöltés ügyének, ami­kor május 10-zel kezdődően a nyáridő valamennyi szombat­ján jeles helybeli sportók ál­tal vezetett foglalkozásokkal, vetélkedőkkel meg egyéb programokkal és bográcsos fő­zési lehetőséggel, ‘büfével tár­ják a levegőzni, kikapcsolódni vágyó ceglédieket. Szerdán Fogadóóra Május 14-én, szerdán 8-tól 12 óráig dr. Horváth Géza, a városi tanács vb-titkára tart fogadóórát a városházán hi­vatali szobájában. A barátság szálai Lapunk más helyén is br- / számolunk a békehónap ese- 4 menyeiről. A fasizmus fel.tt aratott győzelem napja, a béke és barátsági hónap nyitánya al­kalmából Cegléden a napok­ban mégemlékezéssket ren­deztek a város középiskolái­ban, amelyeken részt vett Bi­ró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára is. Ez alkalommal vették fel az MSZBT-tagcsoportok sorába a ceglédi Kossuth Gimnázium­ban és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Iskolában alakult cso­portokat, melyek vezetői Bíró Gyulától vehették át az ezt tanúsító oklevelet. Az össze­jövetel keretében kimagasló munkája elismeréseként ju­talomban részesült Szokolay Istvánná, a KÖZGÉP és Mes­ter Béláné, a Magyar—Szov­jet Barátság Tsz tagcsoport­jának vezetője. A nap folya­mán a 203-as számú Bem Jó­zsef Ipari Szakmunkásképző intézetben békegyűlést tartot­tak, amelyet Czinege Imre igazgató nyitott meg, s a ven­dégek sorában üdvözölte Biró Gyulát, Podmaniczki Istvánt, a városi pártbizottság titká­rát, Zám Ágnest, a me­gyei pártbizottság politikai munkatársát, Fekete Antalt, a városi tanács elnökét és Tol­na Sándort, a KISZ városi bizottságának titkárát. Az MSZBT főtitkára mon­dott ünnepi beszédet, felidéz­ve a 41 évvel ezelőtt tör­ténteket, amelyeket fiatalként maga is átélt. A továbbiak­ban a felszabadulást követő időkre emlékezett, amikor szakmunkástanuló volt, és az akkori mozgalmi keretek kö­zött megfelelő indíttatást ka­pott későbbi politikai pá­lyájához. A Szovjetunióhoz fűződő barátság minden­napjainkban megnyilvánuló számos szálát idézte fel és azt a szüntelen törekvésünket, amellyel a világbéke meg­őrzésén fáradozunk. A házigazda diákok ének­karuk és irodalmi színpaduk előadásával tették emelkedett hangulatúvá az összejövetelt. T. T. Birkózók a szőnyegen Szombat Birkózás: A városi torna- csarnokban 10 órától lesz a győzelem napja tiszteletére szervezett nemzetközi serdülő kötöttfogású birkózóverseny. A viadalt a jugoszláviai Zen- tai VSE fiataljainak indulá­sa avatja nemzetközivé. A rendezők — a' sportág nép­szerűsítése érdekében — be­lépődíjat nem szednek, sok fiatal szurkojót, érdeklődőt várnak. Vasárnap Tömegsport: A városi tor­nacsarnok elől 10 órakor in­dul az olimpiai ötpróba ke­rékpáros kispróbájának me­zőnye. Jelentkezéseket a hely­színen is elfogadnak. Kézilabda: A városi tor­nacsarnokban megyebajnoki női találkozót játszanak a Ceglédi VSE és a Tápióvölgye csapatai, negyed tizenkettőtől. Előtte 10 órakor az ifjúságiak lépnek pályára. Labdarúgás: A Bem SE gerjei sporttelepén délután fél öttől Bem SE—Bag me­gyebajnoki mérkőzés. A kö­zépmezőnyben álló együttesek a jobb helyezés eléréséért küzdenek. Az utóbbi időszak­ban a Bem SE szerezte a több pontot. U. L. A szolnoki rádió műsora Május 12-től 18-ig Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Hétfői hul­lámhossz — a lakásszövetke­zetekről. Telefon: 18-111. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: George Har­rison énekel. 17.15: Zsibongó. Gyermekműsor. 17.30: Szente­si és békéscsabai úttörőkóru­sok énekelnek. 17.40: Üzemi lapszemle. 17.45: ötven év táncmelódiáiból. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szerda, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Könnyűze­ne Simon és Garfunkel da­laiból. 17.20: A kisváros. Élet és minőség Tiszafüred példá­ján. 17.40: Beatparádé. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés. Hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális riportműsor. Telefon: 18-111. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Péntek, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: A tegnap slágereiből énekel Tom Jones. 17.15: Közgazdasági kislexi­kon. Palatínus István írása 17.20: John Kaating zenekara kedvelt melódiákat játszik 17.30: Utak, hidak, közútháló­zat-fejlesztés Szolnok megyé­ben. 17.45: Szántó Judit tánc­zenei felvételeiből. 17.55: Hét­végi programok. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szombat, 7.00: Román nem­zetiségi műsor. 7.30: Szombat­tól szombatig. Zenés hétvégi riportműsor. Telefon: 18-111. (A tartalomból: Hírek, lap­szemle, piac, sport- és prog­ramajánlat.) 8.00: Roppanástól koppanásig. Könnyűzenei le­mezbemutató. 8.40: A héten történt. 9.00: A nap hírei, ese­ményei. 9.30—10.00: Román nemzetiségi műsor. Vasárnap, 9.00—11.00: Va­sárnap délelőtt. Zenés hétvé­gi magazin. (A tartalomból: Hírek, programajánlat, Bács- Kun napló. Vezeti Halász Fe­renc. Pünkösdölő.) 11.00—11.30: Szlovák nemzetiségi műsor 19.30—20.00: Hangos újság. Az adások mindennap az 1350-es kilohertzen hangzanak el. Vegyszerez a vasút A Budapest—Cegléd között húzódó vasútvonal mentén a MÁV gyomirtószerrel per­metez ezekben a napokban, május 11-ig, majd június 30- tól július 7-ig. A fenti idő­pontoktól számított két hétig tilos ezeken a területeken ál­latot legeltetni. Az esetleges jószágelhullásért a MÁV nem vállal felelősséget. CEGLÉDIAPRÓHIRDETÉSEK ■ -á-J'7:": a* . >\«v v* - v * * .l-'v >*/ • *' Cegléden kétszobás központi fűtéséé csa­ládi ház 2üU négyszög­öl kerttel eladó. Ér deklődni: Nagykátai út 58/A. Cegieden. Kertész ut­cában 3 szobás, két család részére is al­kalmas kertes ház be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Zsilka Mihály. Cegléd. Pus­kin u. 18._______ ___ Ce gléden, Budai úton beépíthető. 220 négy­szögöl porta, kis mel- leképülettel eladó. Kút, villany van Ér­deklődni: Zsilka Mi-; hály. Cegléd Puskin U. 18. _________________! El adó Cegléden. Kos­suth F. u. 4. III. lh. IV. em. 13.. alatti 2 szoba összkomfortos, erkélyes lakás. Ér­deklődni: délután 6 órától._________________ El adó haromszobás családi ház Cegléd Alkotmány utca 28. szám alatt. Érdeklőd­ni lehet este 6 órától a helyszínen._________ El adó ház, Cegled, Csutak K. u. 44. külön bejáratú szo­ba, konyha albérlet­be kiadó. Cegléd, Be­zerédi u. 35.__ Ho rgász utcában épí­tési telek sürgősen eladó. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Csoko- nai u. 26. szám. Cegléden, Rákóczi úton, társasházi, 53 nm-es, kétszobás la­kás eladó. Megkere­sést csak levélben kérek ,,Földszinti, 122 593” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére, Ceg­léd, Teleki utca 30. szám.________________ ke rtes ház van el­adó. — Érdeklődni: Cegléd, Budai út 8. Tóth János. Cserői állomástól öt percre, vasútvonal mellett 1600 négy­szögöl szőlő, gyümöl­csös eladó. Érdek­lődni: Szűcs Sándor, Cegléd XI. kér., Pesti út 430., vagy Cegléd, Déllő u. 34. Háromszobás kom­fortos családi ház eladó, Csemö, Feny­vesi út 1. sz. Fakan- néknál, a November 7. Mgtsz mellett. Kétéves, piros Ba- betta eladó. Albert­irsa, Temesvári u. 31. Klenk. _______________ La kóház eladó város­hoz közel, 864 négy­szögöl földdel, Ceg­léd XI. kér., 664. Mi- zsei út, agyagbánya dűlő. Megtekinthető mindennap.___________ Sü rgősen eladó 235 négyszögöl építési te­lek. bekerítve, felvo­nulási épülettel, só­derral a Nefelejcs ut­cában. Irányár. 210 ezer forint. Érdeklőd­ni: Cegléd Áruház méterosztály. Kovács- né. 752 négyszögöl te­rülettel tanya Igé­nyesnek eladó érdek­lődnj ugyanott._______ Viz — gáz — padló­fűtés szerelését határ­időre vállalta Csureai Ferenc, Cegléd Alkot­mány u. 56. f2700) __ Ka rbantartó lakatost felvennék. Telefon: 10-772. A ceglédi Magyar— Szovjet Barátság Mgtsz felvételt hirdet az alábbi munkakö­rökbe: gépjármű­villamossági műsze­rész mezőgazdasági gépszerelő. géplaka­tos. láng- és ívhe­gesztő. Jelentkezés személyesen vagy te- 1 ef on on a termei ős ? ö- vetkezet I-es kerüle­tében (Cegléd. KüLső- Kábai u.) Telefon: 10- 814. 11-888. A ceglédi Magyar- Szovjet Barátság Mg Termelőszövetkezet növénytermesztési ío- agazata felvesz trak­torosokat, magas ke­reseti lehetőséggel. — jelentkezni iehet: a /termelőszövetkezet. növénytermesztési fő- ágazatánál (Cegléd. Külső-Kátai út. tsz. 1-es kerülete). Házamat eladom vagy elcserélem, Cegléd Vezér utca 6. szám alatt, házhoz szoba, konyha, gazdaság: epület. 300 négyszögöl porta tartozik. Lrany- ar: 200 ezer forint. Minden megoldás ér­dekel. Érdeklődni le* he t egész nap. _______ Ke rtes ház eladó Ceg­léden, Budai úti meg­állónál. Nyilas Ist­vánné. __•__________ Há z eladó Cegléd, Arany u. 4. alatt. Ér­deklődni csak szom­baton és vasárnap lehet a helyszínen. , A MEZŐGÉP Vallalat Cegled, fevételre ke­res érettségizett, ké­pesített könyvelőt. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet, a személyzeti vagy munkaügyi elő­adónál, Cegléd, Külső­Kátai út. ____________ Ör egszőlőben XI. ke­rület., 64 C (16-os ki­lométerkőnél) 121)0 négyszögöl gyümöl­csös, lakható épület­tel eladó. Cím: Ceg- léd XI., Pesti ut 64 C. Mikebudán három­szobás, verandás há­zamat, 800 négyszög- öles kerttel eladnám vagy ceglédi, kis csa­ládi házra is elcse­rélhető. Érdeklődni: Mikebuda TI. kér., 55. szám. Darányi._______ Ár verésre kerül 1986. május 30. napján, 10 órakor, a Városi Bí­róság vh. irodájában, a Cegléd, Örkényi út 6. szám alatti ingat­lan. Érdeklődni Váro­si Bíróság, Cegléd. Péntekenként.________ Okleveles könyvvizs­gáló magánszemélyek részére könyvelést vállal. Érdeklődni 18 óra után, 10-863-as telefonon. _____________ Ve tt úton, három ki­lométerkőnél levő ta­nya, 1600 négyszögöl területtel, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Bíró Ist­vánnál, Cegléd I. kér., Buzogány utca 10. Klarinét eladó, Ceg­léd, Marx K. u. 2—4. II. 8.__________________ 250 ETZ motor fel­szereléssel eladó, ugyanitt 90 db 2,40 cm akácoszlop is kapható. Cím: Ceg­léd, Sarló u. 19. _____ El adó 4 szobás, kom­fortos családi ház, 2800 négyszögöles kerttel. Másfél szobás, gázfűtéses lakást, I— II. emeletig beszámí­tunk. Érdeklődni 16 órától, Cegléd, Baj- csy-Zsilinszky út 13. Elcserélném Pester­zsébeten levő, 73 nm- es, harmadik emeleti lakásomat ceglédi OTP vagy szövetkeze­ti, két vagy két és fél szobás lakásra, harmadik emeletig, megegyezéssel. Érdek­lődni munkanapokon. Bp. XX. kér., Pazsi- tos sétány 2. III. em. 21. vagy mindennap 17 óra. után, 10-288-as telefonon._____________ Táp terménybolt nyílt Cegléd, Dohány utca és Vak Bottyán utca sarkán. 5—10 óráig házhoz szállva is ren­delhető. Két szoba komfortos, kertes, kis családi ház eladó, Cegléd V., Fegyver u. 10./A. Eladó két család ré­szére, nagy családi ház, amely külön épületből áll. Hozzá tartozik meg nagy pince és telek, a gáz a házban van. Ér­deklődni lehet: Ceg- léd. Batthyány ú. 29. két és fél szobás, fürdőszobás lakás van eladó. Cím: Cegléd II., Mária u. 20. Ér­deklődni: 16.30-tól le­hét. _____________ Üj állapotban levő Babetta motorkerék­pár van eladó. Cim: Ceglédbercel, Bartók B. u. 10. _________ El adó: Cegled, Köz­társaság U. 20—22. tsz. 1. alatti, 2 szo­bás. érkelyes, gázfű­téses, OTP-örök lakás. — Érdeklődni lehet: napközben 11-333/122, Királyné, délután 17 órától a helyszínen, kézzel szépen kötök­nek bedolgozást biz­tosítok. Fonalbolt, Cegléd, Kossuth F. u. 30. Pf.: 14. 2784. Eladó egy darab Tó­tja kazán, Cegléd, Mátyás király utca 1 A. Eladó Cegléd X. kér., Szarvas utca 16. szá­mú, 3 szobás, javítás­ra szoruló kertes ház, pincével és egyéb épülettel. — Irányár: 500 ezer forint. Ér­deklődni: szombaton a helyszínen. _________ Be költözhetően eladó Cegléd, Bercsényi u. 5. szám alatti ház, részben vagy egész­ben. Érdeklődni le­het: 18—20 óra között, Cegléd, Széchenyi u. 41. II. 40. Kökény. Telefon: 11-83?._______ ÜJ SZOLGÁLTATÁS! új korrózió- védelmi rendszer, műanyag kerékjárati védödob felszerelése, mely jelentősen meghosszabbítj a gépkocsija élettartalmát. Megrendelhető személy- gépkocsikhoz és haszon­járművekhez. _ Korrózió védőhatás 8—10 év. Gaál Károly, karosszéria-lakatos- mester, Cegléd, Dugovics u. 3. 2700. öregsző’őben 400 n.­öl szőlő, épülettel el­adó. — Érdeklődni: mindennap 16 óra után lehet, Cegléd, Üjváros-szél 29. szám. Komfortos családi ház eladó. Cegléd, Magyar ti. 23. __________________ La da 1300-as PD-s, új műszakival, vonóho­roggal, kiváló álla­potban eladó. Érdek­lődni: 19 óra után, Cegléd, Marx K. utca 2—4. II. em. 10. Te­lefon: 11-893. Cegléden eladó 2 szo­bás, gázfűtéses, te­lefonos lakás, a Köl­esei téren. Érdeklőd­ni : 10-559-es telefo­non. Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Központ, Cegléd, FELVÉTELRE KERES: egy fő szakácsot, egy fő felszolgálót, egy fő népművelési előadót. Jelentkezni lehet, Cegléd, Kossuth Ferenc u. 1. sz. alatt. GYASZHtR. A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola igazga­tósága és nevelőtestülete, meg­rendültén tudatja, hogy az is­kola volt tanára, SZŰCS BÉLA, 1986. április 28-án, 70 éves korá­ban váratlanul elhunyt. Negyven éven át, 1980-ig tanított iskolánk­ban. Köztiszteletben álló, sok-sok diák által szeretett igazi tanár- egyéniség volt, aki kimagasló szaktudással, odaadással nevelte az ifjúságot. Halála nagy veszte­ség mindannyiunknak. Temeté­séről később intézkednek hozzá­tartozói. Igazgatóság. ELVESZETT! Keresem Cegléd­bercel alatti szülőknél eltévedt zsemleszínű palotapincsi kisku­tyát. Kérem a becsületes megta­lálót vagy nyomravezetőt, magas jutalom ellenében sürgősen érte­sítsen. Tóth János. Cegléd, Kos-* suth F. u. 44. II. lh. 2/9. ELVESZETT május elsején fe­kete kölyökkutya, bőr színű nyakörvvel. A megtalálóját juta­lomban részesítem. Cegléd, Nyúl utca 3. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há­lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen édesapánk, nagyapánk, testvé­rünk, OROSZ SÁNDOR temeté­sén megjelentek, sírjára a ke­gyelet virágait tették. Köszöne­tét mondunk a közeli és távoli rokonoknak, volt munkatársak­nak és minden jó ismerősnek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonok­nak. barátoknak, munkatársak­nak, szomszédoknak és ismerő­söknek a Gabonaforgalmi Válla­lat vezetőségének és minden dol­gozójának, a Május 1. Ruhagyár 263, 265 szalag művezetőinek és minden dolgozójának, felejthe­tetlen jó férjem, édesapám, DOBOS LÁSZLÓ elhunyta alkal­mából a temetésen való megje­lenésükért és a sírra küldött ko­szorúkért, és minden szál virá­gért, valamin* együttérző részvé­tükért. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kö­szönetét mondunk mindazoknak a jó rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, volt munkatár­saknak, akik felejthetetlen jó édesanyánk, nagymamánk, déd­nagymamánk, testvérem, ÖZV. LENDER MIHÁLYNÉ szül. Mizser Lídia temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virá­got helyeztek. Külön köszönetét mondunk a ceglédi Toldy Ferenc Kórház sebészeti osztály orvosai­nak, ápolóinak, akik áldozatos és fáradságot nem ismerve küzdöt­tek életéért. GYÁSZOLÓ GYER­MEKEI. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom