Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-30 / 126. szám

A város VII. ötéves tervéről Szakmaközi vélemény Figyelemmel a tanyán élők egészségére A ceglédi szakmaközi bizott­ság élve jogával megtárgyal­ta a város VII. ötéves tervét, illetőleg megfogalmazta la hoz­zá fűződő állásfoglalását. A bizottság egyetért azzal, hogy a terv kiemelt feladatai a lakáshelyzet és a lakáshoz Jutás feltételeinek javításához, a közoktatás Körülményeinek gazdagításához, a vízellátás­hoz, szennyvízelhelyezéshez, az egészségügyi ellátáshoz, út­építéshez, útfelújításhoz kap­csolódnak. Közülük is döntő fontosságú a lakáskérdés meg­oldása. Ebben a tartományban nem csökkentek a feszültsé­gek, mi több, az előttünk ál­ló időszakban valószínűleg to­vább növekszik a szakadék a megépülő lakások és a megfo­galmazódó igények .között.. A bizottság éppen ezért ar­ra ösztönzi a tanácsot, hogy tegyen meg mindent a szociá­lis bérlakásépítés érdekében, és alakítsa ki a lakásépítés, -gazdálkodás, -ellátás komplex rendszerét. A szakmaközi bi­zottság támogatja a városköz­pont magántulajdonban levő területeinek beépítését, az ösz­tönzési rendszer kidolgozását. A tervben számottevő szerep jut az általános és a közép­iskolai tanteremállomány gya­rapításának. Megnyugtató, hogy erre a város céltámoga­tást is kapott. Az újonnan lé­tesülő középiskola profiljának megválasztásakor föltétlenül figyelembe kell venni a vár­ható foglalkoztatási lehetősé­geket, igényeket. A leendő szakmunkások kö­zött igen sok a bejáró, ezért tanácsos lenne mihamarabb elkezdeni a Bem József Ipari Szakmunkáskép/n Intézet kol­légiumának építését. A bizottság vélekedése sze­rint a tervben nagyobb hang súly illetné a foglalkoztatás témakörét. Fontos a környe­zetvédelmi munka további erősítése, sürgős a szennyvíz- tisztító üzembe helyezése, mert az ivóvízhálózat további bő­vítése is ennek függvénye. Jó volna a tervben rögzített nél is nagyobb figyelmet for­dítani a külterületen, tanyán élő emberek egészségügyi el­látására. Egyetért a bizottság a keres­kedelmi fejlesztés célkitűzé­seivel, és javasolja, hogy a külterületek, peremkerületek (Bede, Szűcs-telep, Budai út Újváros) érdekében a tanács az érintett vállalatok bevoná­sával vizsgálja meg egy mozgó ABC-áruház beállításának le­hetőségét. Térzenével, parkmuzsikával Június l-jén délelőtt fél tíz­kor friss térzenével, ponto­sabban parkmuzsikával kezdő­dik az idei gyermeknapi ren­dezvénysorozat. A Lenin park mellett a Várkonyi iskolában, a tornacsarnokban és a CVSE- páiyán zajlanak az események, ízelítőül: táncház, számítógé­pes játékok, karatebemutató, daltanulás, papírhajtogatás, a Bóbita bábegyüttes, irodalmi színpadok, kerékpáros vetélke­dő, bohócműsor, lótaxi és ut­cabál. A hét végén Eldőlhet a bennmaradás A hétvége sportműsorának meg. Előtte három órától az legizgalmasabb esemenye a CVSE labdarúgóinak találko­zója lesz, akik most biztosít­hatják bennmaradásukat a megyei I. osztályban. Szombat Ökölvívás: A városi torna- csarnokban délután három órától a megyei csapatbajnok­ság utolsó fordulója, s az ered­ményhirdetés. A Ceglédi VSE az eddigi eredmények alapján nyolc első helyezésre számít­hat. Vízilabda: A városi uszodá­ban délután négy órától Ceg­lédi VSE—Ybl Miklós Műszaki Főiskola OB II/A osztályú ösz- tzecsapás. Asztalitenisz: A CVSE Dam­janich utcai csarnokában 10 órai kezdettel rendezik meg a megyei újonc és serdülő ku­pa IV. fordulóját. A hazai Vasutas utánpótlását harminc fiatal képviseli majd. Vasárnap Labdarúgás: A CVSE sport­telepén délután öt órától Ceg­lédi VSE—QEAC mérkőzés. A tavaszi első fordulókban már kilátástalan helyzetben levő CVSE alaposan összeszed­te magát, feljavuló teljesít­ménnyel remek őszi hajrát vágott ki. Sikerült felzárkóz­nia, s elkerülnie az utolsó helyről. Jelenleg, két forduló­val a befejezés előtt, három csapatot előz meg a gárda, s a megyei I. osztályban mara­dáshoz ez éppen elégséges. Ha a GEAC ellen nyer a Ceg­léd, akkor a mögötte állók kö­zül már senki sem előzheti ifjúságiak lépnek pályára. U. L. Könyvtárzár A városi könyvtár Szabad­ság téri épületének festése miatt június másodikától, hétfőtől tizenhatodikáig zárva lesz az intézmény. Június 17- én. kedden reggel 8 órakor fogadja ismét az olvasókat. A festés ideje alatt a könyveket a Szabadság téri volt óvoda helyén álló faház­ban veszik vissza. Helyben olvasásra, az olvasótermi szolgálat igénybevételére a piactéri gyermekkönyvtárban lesz lehetőség. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM 1986. MÁJUS 30., PÉNTEK Nehéz kezdet után Keresik az újat és a jobbat 1985. január elsején Tömeg- lakarinány Termelési és Gép­javító Gazdasági Társaság né­ven egyesült a volt Fehérje Takarmány Termelési és a Dél- Pest Megyei Gépjavító G. T. — Ügy tudom, hogy az in­dulás nem volt sima ügy. Mi­lyen termelési és személyi gondokat kellett megolda­niuk? — kérdezem Ócsai Sándor műszaki vezetőtől. Vették a kalapjukat — Igen komoly nehézséget jelenteit számunkra az. hogy kevés volt a munkánk, a biz­tos. garantált rpegrendelés. Előfordult olyan is. hogy szin­te még azt sem tudtuk, mit fogunk csináltatni a dolgo­zóinkkal a jövő héten. A kez­detkor elég sok régi műszaki és középvezető szakember vet­te a kalapját. Vagy azért, mert nem akarta átvenni azt a tempót, amit az új felállás követelt — ugyanis fokozot­tabb ütemben indult meg a termelés, még akkor is. ha ez ellentmond annak, hogy időn­ként kérdéses volt, lesz-e ele­gendő munkánk —. vagy azért, mivel megkérdőjelezték a jö­vőnket. — Mit csinálnak? Volt-e ebben az esztendőben nyere­séges ágazatuk? — Igen sokrétű a tevékeny­ségünk. A főbb profilunk me­zőgazdasági erőgépek, rakodó­épek, közúti gépjárművek javítása, forgácsolási bér­munkák, lakó-, fürdő- és egyéb kocsik felújítása, gyár tása. Az alaptevékenységet tulajdonképpen az agronómiái csoport végzi szaktanácsadó- szolgálat keretében — nem­csak a 17 taggazdaságnak, más szövetkezeteknek is — a technológiát egy-egy sajátos viszonyra alkalmazzuk. Ha kell, a vetőmagbeszerzéstől akár az értékesítésig. A tsz-ek adják a területet, s a többit A szolnoki rádió műsora Június 2-tcl 8-ig Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Hétfői hul­lámhossz. Nyugdíjasok maga­zinja. (A tartalomból: Elősze­zon. Éjjel őrségben. Az utol­só tanév. Falusi idill. A jó pap holtig tanul.) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Elvis Pres­ley énekel. 17.15: Zsibongó. Gyermekműsor. 17.30: Üj fel­vételeinkből. Balázs Árpád­műveket énekel az abonyi út­törőkórus. 17.40: Napjaink. 17.45: Klasszikusok a diszkó­ban. 18.00--18.30: Alföldi kró­nika. ................a/i —i----------------------------------— —............ L : Lé:,m0 lI Cegléd, Szabadság Filmszín­ház, szombaton és vasárnap, délután: Csalás ötösért (szov­jet ifjúsági film). Este: Tisz­teletbeli konzul (angol film). Szombaton, éjszakai előadás: Bonibajó bokszoló (olasz ka­landfilm). A kamaramoziban: Alma (amerikai film). A me­semoziban, szombaton és va­sárnap, délelőtt és délután: Aladdin és a csodalámpa (ja­pán rajzmesefilm). A bony, szombaton és vasár­nap: A selyemfiú (NDK-film). Szombaton éjszakai előadás: Segítség, felszarvaztak! (olasz bohózat). Vasárnap, délután: Apacsok (NDK kalandfilm). Albertirsa, vasárnap: Szenve- iély végszóra (francia film­vígjáték). Ceglédbercel, szom­baton: Arany a tó fenekén (új-zélandi kalandfilm). Va­sárnap: A kicsi kocsi újra száguld (amerikai vígjáték). Törtei, szombaton: Halló, taxi! (jugoszláv krimi). Vasár­nap: Bombanő (amerikai víg­játék). Dánszentmiklós, szom­baton, délután: Hattyúk tava (japán rajz-mesefilm). Este: 39. lépcsőfok (angol krimi). Vásár Albertirsán Ezen a vasárnapon országos állat-, kirakodó- és autóvá­sárt tartanak Albertirsán. Szerda. 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Zenés autóstop. Közlekedési maga­zin. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. Csütörtök. 17.00: Műsoris­mertetés. Hírek. 17.05: Beat- parádé. 17.20: Vedd meg a csendet! Pálréti Ágoston ri­portja. 17.40: Cnekverseny Jászberényben. Részletek a Székely Mihály zenei napok május 31-i gálahangversenyé­ből. 18.0—18.30: Alföldi kró­nika. Péntek, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Roppa­nástól koppanásig. Könnyű­zenei lemezbemutató. 17.45:, Az újságíró jegyzetfüzetéből. 17.55: Hétvégi programok. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Szombat, 7.00: Román nem­zetiségi műsor. 7.30: Kellemes hétvégét! Zenés riportműsor. (A tartalomból: Hírek, lap­szemle, piac, sport és prog­ramajánlat.) 8.00: Szerkesztik a hallgatók. Előadók ABC- ben. 8.40: A héten történt. 9.00: A nap hírei, eseményei. 9.30: Román nemzetiségi mű­sor. Vasárnap, 9.00—11.0: Vasár­nap délelőtt. Zenés hétvégi magazin. Közben: Bács-Kun napló. Vezeti: Halász Ferenc. 11.00— 11.30: Szlovák nemzeti­ségi műsor. 19.30—20.00: Han­gos újság. Az adások mindennap az 1350-es kilohcrzen hangzanak el. — a gépeket, munkaerőt, é minden egyebet — vagy ók de amennyiben igénylik, ak kot mi, Nos, az elején a gép­javítás és a különböző alvál lalkozások voltak csupán nye­reségesek. így a Tungsram Rt., a jászberényi Aprítógép gyár, valamint a Salgótarján Vegyépszer részére készített munkák. —• Melyik ágazatra nincs igény? — Bár az M—5-ös autópá lyánál gyepesítettünk s ez napjainkban folyamatosan tart, a Ferihegyi repülőtér is megbízást ad részünkre, en­nek ellenére az egyéb terüle­ti integrációt nem tudtuk to­vábbfejleszteni a taggazdasá- gok-nál. Kocsik a cirkusznak — Mit tettek azért, hogy életképesek legyenek? — Többek között önálló ter­mékek gyártását kezdtük meg a mezőgazdaság számára Saját fejlesztésű mobil juh- fejőállásokat, és hígműtrá- gya-kijuttató berendezéseket Ugyanakkor igyekeztünk új partnereket keresni, sikerrel Hisz a Lenin Kohászati Mű­vek több millió forintos re­konstrukciója ránk vár. A Magyar Cirkusz Vállalattal kötött megállapodásunk' lakó­kocsik javítására és gyártása ra szól, így végre kellően fog­lalkoztathatjuk asztalosgár­dánkat. Mindenképpen szeret­nénk a bedolgozó hálózatot kialakítani, ehhez viszont az erre alkalmas személyeket fel kell kutatni. — Hol tartanak most? Mi változott? — Az induláskor felboly- duit kedélyek megnyugodtak. Keressük az újat és jobbat, s ennek vannak is jelei. Lénye gesen több a munkánk, javul­tak és javulnak a körülmé­nyek. Ebben az évben kor­szerűsítjük a fűtést — étté rünk a gázra —. és az elavult szerszámgépeinket fokozato­san lecseréljük. A hatékony­ság növelése érdekében szi­gorítottuk a munkafegyelmet. — Ez elég általánosan hangzik. Lehetne konkrétab­ban? — A differenciált bérezést alkalmazzuk. Tehát a teljesít­mény határozza meg, hogy ki mennyit visz haza. Ma már szép szavakkal nem lehet hat­ni senkire, pláne változtatni a lógáson és lazaságon. Nem kö­nyörögtünk az Ismételten lé­gy elmezetlenkedőknek. — Fegyelmit kaptak? — Nem. Elküldtük őket. Hét-nyolc személy volt, akivel ezt tettük. — Van-e exportjuk? Csak forintban — önálló exportot nem bo­nyolítunk le. Közvetve jutnak el termékeink alvállalkozá­saink révén külföldre; a Vegyépszer és a Tungsram ré­szére készített lakatosszerke­zetek, illetve vákuumtechni­kai berendezések a Szovjet­unióba, mig a KAÉV-nek gyártott cipőipari gépek váz- szerkezetei az NSZK-ba és a köszönetnyilvánítás. Kö­szönetünket fejezzük ki mind­azoknak a rokonoknak, jó isme­rősöknek, akik drága édes­anyánk, nagymamánk, dédnagy­mamánk, ÖZV. LORINCZ ELEKNÉ szül. Halmi Anna temetésén meg­jelentek, sírjára koszorút, virá­got helyeztek. Külön köszönetét mondunk kezelő orvosának és az asszisztensnőnek, lelkiismeretes fáradozásukéit. A GYÁSZOLÓ csalAd. későbbiekben majd Spanyol- országba kerülnek. De nálunk mindez — igaz, megfelelő nyereséggel — csak forintban jelentkezik. F. F. Propagandisták konferenciája A KISZ városi bizottsága június 5-én, csütörtökön dél­után fél háromkor a városi pártszékházban propagandis- takoníerenciát szervez. Dr. Surányi Dezső tudományos kutató a hasadó anyagok (izotópok) gyakorlati felhasz­nálásának kérdéseiről tart előadást. Tanácstagi beszámolók A következő napokban az alábbi körzetekben tartanak tanácstagi beszámolót: Június 2-án, hétfőn 34-es körzet, Ócsai Sándor, Május 1. Ruha­gyár, 18 óra. 20-as körzet, Szabó Sándor, városi párt­székház, 18 óra. Június 3-án, kedden 22-es körzet, Szabó Gyuláné, Török János kollé­gium, Béke tér, 18 óra. Jú­nius 5-én. csütörtökön 60-as körzet, Oláh István, Ozórák dűlői iskola, 16 óra. 56-os körzet, dr. Csapó István, Cifrakert, ebédlő, 19 óra. CÉGI . ED 1 APR OH1R1 JETESEK Cegléd, Budai út, Ká mán utca 28 számú ház, 800 négyszögöl földdel eladó. Irány­ár: 120 ezer Ft. Ér­deklődni lehet: egész nap, Cegléd, Lövölde szél 21 B ép. 6. Szabó József. 2 db öninditós MIB dízelmotor és 1 db Gaz 09 kocsi, decem­berig1 érvényes mű szakival éladó. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd, Ugyer, XI. kér., 739. szám. Mészár. Tisztességes jövedel­met nyújtó kisterme lői vállalkozáshoz leinformálható, meg bízható, tőke nélkül közreműködő társát keresek Cegléd bel­területére. Szabad­idejét hasznosítani kívánó férfi, nő, házaspár jelentkezé­sét: várom. Csak le vélbeni megkeresés „Szorgalmas 122 335' jeligére a Hírlapkiadó Váll. kir. Cegléd, Te­leki utca 30. szám1. Eladó két és fél szo­bás összkomfortos öröklakás. Érdeklőd­ni lehet, Diósi, Ceg­léd. Kossuth F. u. 31 I. lh. IV. em. 15., du. 16 órától. __________ Eladó h áz, nagy por­tával, Szép utca 24. szám alatt, valamint az ú;j Görbe utcában építési telek, minden elfogadható áron! Ér­deklődni: Cegléd, Vas utca 8. szám. 700 négyszögöl telken, öreg zsuppos ház el adó. Albertirsa, Szon­di_u. 31.__________ Cegl éd X. kér.. Túzok u. 7. számú, 4 szobás, fürdőszobás, össz­komfortos -r mellék­épületből álló ház el­adó. Érdeklődni, 15 óra után, Osgyáni. Eladó 20 hektó ezerjó bor. Cím: Csemő, Kovács Ferenc. Ceg­léd felől a Zöldhal­mot jelző táblánál, jobbra. Társat keres? Meg­találja. Gyors, diszk­rét ügyintézés. Kérje tájékoztatónkat vá­laszborítékkal. Cegléd, PLj. 106. 2701. __ Eladó 2 szoba össz­komfortos, gázkon- vektoros, OTP-örök- lakás, Cegléd, Kos­suth Ferenc utca 61 A, III. em. 7. szám alatt. Érdeklődni le­het: Dánszentmiklós. Tessedik Sámuel út 42. szám alatt, Nagy- nénál, egész nap. Elcserélnék 3 szobás, komfortos családi há­zat 2 és fél szobás, OTP, szövetkezeti vagy tanácsi* lakásra. Érdeklődni lehet 15 óra után. Cím: Ceg­léd X. kér., Sátor köz 7. szám. Megkímélt Wartburg de luxe TY rendszá­mú személygépkocsi eladó. Abony, Körösi Út 22. ______________ 2 db hasas kecske és 1 db 250/1—MZ eladó. Cegléd, Tömörkényi út 41. szám. Bútorozott szoba ki­adó gyermektelen há­zaspár részére. Ceg­léd, Árpád utca 10. szám alatt. Eladó megkímélt BABETTA. Cegléd, Kölcsey tér, I. lépcső- ház, 1. Tábori.____ Eladó Kazinczy u. 23. sz. alatti, két csa­lád részére, nagy családi ház, amely külön épületből áll, 5 szoba, 2 fürdőszoba, nagy pince, mellék- épületek, gázfűtés. — Érdeklődni lehet: Cegléd Batthyány u. 29, szám. Elveszett rozsdabar­na, tacskó, kan ku­tyánk, a megtalálót vagy nyomravezetőt jutalomban részesí­tem. Ugyanitt eladó egy darab hűtőszek­rény. Cím: Cegléd Űjvárosszél 19. Eladó 1 db jó álla­pot ban levő 442-es kis bálázó. Érdek- lödni lehet: Abony Baros Gábor út 12 2740. Nyársapától! 1009 négyszögöl szőlő, Pisz- kés dűlő 5. szám alatt, beköltözhető lakóépülettel, eladó — Érdeklődni lehet Cegléd. Nádor utca 13. .szám. ÁLTALÁNOS ISKOLÁT VÉGZETT FIÜK, FIGYELEM! Bádogos szakmára FELVESZEK két fő szakmunkás tanulót 1986. évi beiskolázással. Külön társadalmi . ösztöndíj. Előírt kedvezmények, vidékieknek útiköltség térítés. JELENTKEZNI LEHET: Strázsi Imre bádogos mesternél. Törtei, Vörös Hadsereg útja 21. Órát szeretne aján­dékozni? Forduljon szakemberhez! Szü­letésnapra és egyéb alkalmakra márkás karórák. Továbbá ajánlunk még: éb- resztös zsebszámoló­gépet, faragott szám­lapos faliórát és quartz percjelzős konyhai órát. Régi-fa­li- és asztali órák vé­tele. Mindez egy ré­gen bevezetett órás- iiziet, új szolgáltatás­ként kínálja önnek! Közületek részére is, Elromlott az órája' Kimerült az óraele­me? Javíttassa, cse­réltesse ki szakem­berrel! Quartz és hagyományos órák szakszerű javítása, jótállással. Üj, garan­ciális órák szervize ugyanitt. Óraszíjak és karláncok nagy választékban. Quartz analóg és digitál órák üvegezése, számoló­gépek és auartz já­tékok elemcseréje. Minden típusú órá­hoz nyomógomb­pótlást és elemcserét vállalunk. E két szol­gáltatás egy üzletben: Cegléd. Körösi út 18. MINI-ajándékbolt. Gabai Ferenc. Nyitva: 1—12. 1/2 2—1/2 6, szombat: 8—11 óra között. Gabai Ferenc- né órás. Kertes családi ház, felújításra, megkez­dett állapotban, a Desseffy utcában el­adó. Érdeklődni le­het: szombat, vasár­nap, Cegléd, Arany utca 2. szám alatt. Egy s 51 N-es Sim­son eladó. Cegléd, Szálkái István utca 29. 2700. ____ Épít ési telek eladó, Cegléd, Kadar utca 15. szám.____________ ÁH SZV ceglédi raktá­rában raktári dolgo­zókat keres targonca- vezetői képesítéssel. Telentkezni: Cegléd Posta dűlő. Kató Zol­tánná raktárvezetőnél. Felvételre keresünk szakácsot, lehet nyug­díjas is. Pocak kis­vendéglő Cegléd. Széchenyi öt 93. Kertes ház központi Hitessel, műhellyel, ipari árammal eladó vagy elcserélhető első emeletig. Cegléd, Hu­szar u. 1. Eladó városhoz kö­zei, Közép úton, azon­nal beköltözhető la­kóház, gazdasági épü­lettel, 150 négyszögöl szőlő és 800 négy­szögöl szántóföld. — Víz, villany, van. — Érdeklődni: péntek és vasárnap 18 óra után, RACSÁNYI, Cegléd, Fáy A. u. 5/10. ______ Eladó Cegléden 3 szo­ba, komfortos, új ház, két csa'iádnak is megfelel. Cím: V., Batthyány u. 19 A. 350 négyszögöles hob­bi zártkert a Pesti úton eladó. Víz, vil­lany van. Érdeklőd­ni lehet: Cegléd, Bálhori u. 15. szám alatt. Rá k ó ez i úT 4 5., fö lel­sz in ti, társasházi örök­lakás eladó. Érdek­lődni csak szombaton. 42 éves, nyugdíjas, anyagi fedezettel ren­delkező nő, idős há­zaspár vagy egyedül­álló személy eltartá­sát vállalná házért. Megkeresés levélben vagy személyesen, Cegléd, Reggel utca 1. szám. II. em. 8. Németh László TST- lany- és hűtőgépsze­relőmester, felvétel­re keres háztartási gépek javításában jár­tas villanyszerelőt. — Jelentkezés, Cegléd, Beloiannisz utca 13., földszint. 300 négyszögöl hobbi- telek a Budai úton, félig kész épülettel eladó. Érdeklődni, es­te 17 óra után, Ceg­léd, Rákóczi u. 19 A, IV. em. 1._________ Élad ó Cegléd, Fürst Sándor u. 27. szám alatti, 3 szobás csa­ládi ház, beköltöz­hető állapotban. — Érdeklődni lehet: Per­cei u. 20. szám alatt, hétköznap 17 éra után. Szombat, va­sárnap gész nap. összkomfortos ház^ rész gázfűtéssel, ga­rázzsal eladó vagy el­cserélhető. Cegléd. Vértsei u. 13 Haidü. Központi fütéses, ker­tes családi ház. ga­rázzsal eladó. Cegléd, Tlona u. 10. 800 négyszögöl szőlő­vel ház eladó. 7öirt- halomban. Érdeklőd­ni lehet: CsemŐ, Kon'ez dűlő 1. s-rám. Eladó 1 szoba kony- hás. lakható épület, plusz 3 szoba, kony­ha. fürdőszobás, rész­ben kész ház. Cegléd, Pásztor u. 11. szám alatt. Érdeklődni: 17— 20 óráig a fenti cí­men. Beköltözhető ház el­adó, Juhász Gy. u. 9. — Érdeklődni lehet; Cegléd. Fecske u. 25. Tel pfon : 10-473. A Pest Megyei Hűtő­ipari Gazdasági Tár­saság felvételre ke­res 8 általánossal ren­delkező segédmun­kásokat, nehéz fizi­kai munkára. Fizetés: megegyezés * szerint. Jelentkezés: Albert­irsa. Baross u. 78. A Cegléd Háziipari Szövetkezet központi üzemébe gyakorlott varrónőket keres fel­vételre. 40 órás mun­kahét. minden szom­bat szabad, ió kere­seti lehetőség! Jelent­kezés mindennap 8— 11 óráig. Terstyánsz- kiné személyzeti ve­zetőnél. ISSN 0133—2600 (Ceglédi ífirí*p>

Next

/
Oldalképek
Tartalom