Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-29 / 125. szám

*rvr « MM MI 1986. MÁJUS 29.. CSÜTÖRTÖK 5 A KÖNYVHÉT MEGYEI MEGNYITÓJA PUSZTAI FERENC LÁTOGATÁSA DUNAKESZIN Sokan válogattak a könyvsátrakban a megnyitó után Duna­keszin. (Barcza Zsolt felvételei) íHeti filmtegyzeti Kismaszat és a gézengúzok Kismaszat (Ságodi Bence) és az okos snaucer (Folytatás az 1. oldalról.) nyékét és más zenei esemé­nyeket, sportprogramokat. A 670 diák váltott műszakban tanul. Van testnevelés tagoza­tuk, két esztendeje folytatnak a rajztagozaton kísérletet, s egy csoportjuk a Zsolnay- program szerint tanul. Könyv­táruknak lakótelepi művelő­dési feladata’' is vannak. Munkahelyi művelődés A miniszterhelyettes a to­vábbtanulási arány után ér­deklődött és örömmel vette tudomásul, hogy az elmúlt nyolc esztendő folyamán va­lamennyi itt végzett növen­dék tovább tanult. Hatvan szá­zalékuk szakmunkásképzőben, negyven pedig más középfokú Dirigensek. Túlságosan sok világraszóló eredménnyel — műsortípusok meghonosításá­val, eredetien különös kezde­ményezéssel — nemigen di­csekedhet a Magyar Televí­zió, ám azt, hogy a nemzet­közi karmesterversenyt zenei munkatársai kiötlötték, majd a világ négy sarka felől egy­aránt figyelt rendezvénnyé bábáskodták, nos, ez igazi szenzációnak számít. Pedig de nagyon fanyalog- tag a hivatásszerűen berzen- kedők ellene! Micsoda ham- vábanholt terv ismeretlen fia­talemberek kalimpálózásait hosszú perceken át mutogat­ni, amikor még az az egy-két kamerákkal továbbított hangverseny is unalomba ful­lad _ hangzott a tiltakozás. — Sem a zenekarok látvá­nya, sem maga a dirigensi irányítás nem tudja lekötni hosszabban a figyelmet. Mi­nek akkor erre a társas zen- gedezésre egy egész válogatót reáépíteni ?! Most, hogy a legutolsó — tegyük hozzá: a legsikeresebb, a legnagyobb szabású és im­már az ötödik — karmester- versenyen is túljutottunk, tel­jes joggal sutba dobhatjuk a föntebb idézett ellenkezése­ket. Igenis, le tudja kötni az átlagnézők figyelmét ez a di­rigensmustra ; igenis, terem ebben annyi remek műsor­perc, közvetítési pillanat, amennyi maradandó élmény­nyel gazdagít. Csupán csak úgy kell tá­lalni az egészet, ahogyan en­intézményekben. A végzettek egynegyede a helyi gimná­ziumba kéri a felvételét. A visszajelzések szerint a gyere­kek a későbbiekben is meg­állják a helyüket.- Pusztai Ferenc kíváncsi volt arra is, hogy milyen a kapcsolat a szülők és az iskola között. A válasz igen őszinte volt. Az igazgató elmondotta, hogy nagyon sokan látogatják a rendezvényeket, ám az is elő­fordul a szülői értekezleteken, hogy szemrehányást kapnak, amiért színházba, moziba vi­szik a tanulókat — mert pénzbe kerül. Az út következő állomása a Józsi* Attila Művelődési Köz­pont volt, amelyet Szőnyi La­jos igazgató mutatott be. A vendégek fogadásán jelen volt dr. Juhász Zoltán, a nek a felvonulásnak a szer­kesztői, rendezői és minden más közreműködői azt jó ér­zékkel, nemes mértéktartással tették, teszik. Szinte-szinte rákapatják az előfizetőket arra, hogy az előzetes válogatók sugárzásá­tól fogva folyamatosan néz­zék a versenyzőket. Mert­hogy eleinte éppen csak íz­lelhető kis kóstolókat ada­golnak, és a terjedelmesebb traktákra csak fokozatosan ke­rül sor. Akkor, amikor a kis riportfilmeknek, villámnyilat­kozatoknak hála, kiválaszt­hattuk kedvenceinket, s akár fogadást is köthettünk, hogy bekerül-e az első három közé a legények sorában is igen lé­nyegesen magabiztos egyetlen női induló, az uruguayi Gise- le Buka Ben-Dor, illetőleg, hogy meg meri-e tenni az ítészhad, hogy alápontozza az ügyeletes kis japánt, Ono Kazusit. Tudva immár, miszerint az USA-beli George Robert Han­son, ez a szinte a mennyek­be emelkedett, az újrázásból újrázásba hajszolt, ritka ked­ves és harmonikus egyéniségű zenekarvezető kapta meg a győztesnek kijáró aranypál­cát, hogy a második díjra a szovjet Gintaras Rinkiavicius, a harmadikra pedig a ma­gyar Győriványi Ráth György érdemesült, mi, készüléktulaj­donosok is egy nagy főbó- lintással szentesíthetjük a vég­leges sorrendet. Igen, min­denképpen a legjobbak lép­hettek föl a dobogóra; igen, ez a három induló mutatko­vasutas-szakszervezet köz­ponti vezetőségének titkára és Bősz József, a Dunakeszi Járműjavító szakszervezeti bi- 1 zottsági titkára is. Először az alagi, 2-es számú általános iskola tárlatát tekintették meg, ahol a kerámia- és szobrászműhelyben dolgozó diákok munkáit állították ki A látogatókat az egyik kis nyolcadikos művész, Tóth Ju­dit kalauzolta. A falon elhe­lyezett intarziái nagy siker! arattak. Szőnyi Lajos igazgató ez­után beszámolt a művelődési ház tevékenységéről, prog­ramjaikról, gondjaikról. Kü­lön kiemelte a három nagy rendezvénysorozatot: a duna­keszi művészeti napokat, az ifjúsági napokat, valamint a Gödi Fészek emléknapokat. Fontos feladatuknak tartják a munkahelyi művelődés segí­tését. Számos sikeres tanfo­lyamot is indítottak. Kiemel­kedően népszerűnek bizonyult a titkárnőképző. Mint az igazgató elmondotta, az utób­bi időben érdektelenség mu­tatkozik a szórakoztató pro- ramok látogatottságánál. Délután fölkeresték a Me­chanikai Laboratórium Duna­keszi Gyáregységét, ahol Va­let Gyula igazgató üdvözölte őket, majd a közművelődési bizottság elnöke, Hovány Be­lőné adott tájékoztatást az üzemi közművelődési tevé­kenységről. Számos oktatájű, továbbképzési formát szervez­nek a gyárban. Sikeresek a TIT-előadások és szívesen vásárolnak a dolgozók köny­veket, színházjegyeket. Érde­kes viszont, hogy a szépiro­zott leginkább olyannak, aki­re majd hallgatni fog mind a brácsások hada, mind a sok, jobbnál jobb prímhegedűs A harmóniák fölfestéséhez tehát még ez az együttérzés is hozzájárult, s így lett iga­zán teljes a siker. Az a dia­dal, amelynek nyilván ezúttal is igen sokfelé elröppen a hí­re, tudatva, hogy nem csupán nagyszerű muzsikusok szület­tek itt, a Duna-Tisza táján, hanem olyan modern aposto­lok is, akik a tehetségek föl­fedezését felsőfokú hozzáér­téssel gyakorolják. Kicsi or­szág, nagy ötlet, folyamatosan pompás kivitelezés — ez le­het ennek a most dicsért se­regszemlének az igen nagy örömmel papírra vethető summázata. Körzet. Ha megkésve is — jóval a vidéki próbálkozások után —, de annál lendülete­sebben iparkodik megfelelni feladatának a főváros körzeti televíziós adása. Üjabban már olyan pezsgéssel tölti meg a kedd esti hatvanöt perceit, hogy aki egyszer belekóstolt, nemigen szakad ej tőle. Tit­ka? A nyíltság, a szókimon­dás; az az őszinteség, aho­gyan e sugárzás alkalmával az állampolgár és a hivatal embere beszél. Sőt, néha még hangoskodnak is, ha úgy hozza egyik-másik vitatéma Afelől azonban soha nem le­het kétségünk, hogy a köz­ügyek tárgyában erősödik fel mindig a beszéd. Akácz László dalmi könyvtárnak meglehe­tősen kevés - a rendszeres ol­vasója. Évente két tárlatot is rendeznek, ahol amatőr és hi­vatásos képzőművészek mun­káit mutatják be. Népszerűek a brigádkirándulások, ame­lyekhez az üzem biztosít autó­buszt. Esztendőnként ugyan­csak két ízben kerül sor író— olvasó találkozóra, rendszere­sen szerveznek látogatásokat az Országházba, gyakorta tartanak kedvezményes ruhá­zati vásárt, valamint anyák napja és nőnap előtt virág- kiállítást is. Itt ugyancsak megnéztek egy kézimunka­kiállítást a vendégek, majd pedig rövid sétát tettek az üzemben. Bibliotékaavatás Végül a városi könyvtár át­adására. valamint az ünnepi könyvhét Pest megyei meg­nyitójára került sor. A fóti Ifjú Zenebarátok Kamarakó­rusának műsora után Villási László tanácselnökhelyettes üdvözölte a megjelenteket, közöttük Békés Györgyöt, a Pest Megyei Művelődési Köz­pont és Könyvtár igazgatóhe­lyettesét és a megye, vala­mint a környező községek számos társadalmi és politi­kai vezetőjét. Jelen volt Ha- ness László, az SZMT titkára is. Az ünnepi beszédet Pusztai Ferenc mondotta. Mint hagsú- lyozta: a könyvheti rendezvé­nyeknek az elmúlt csaknem hatvan év során más és más arculatuk, tartalmuk formá­lódott, de az alapvető cél, a magyar irodalom, az olvasási kultúra ösztönző bemutatása mindvégig érvényesülő törek­vésük maradt. Az eredeti, kezdeményező gondolat az el­múlt években tovább gazda­godott azzal, hogy a könyvek mellett a könyvtárakra is rá­irányul a figyelem: a könyv hetén a könyvtárak ügyére is ünnepi, tudatos nyomatékot teszünk. Mindenekelőtt azért, mert a könyvhétnek az olva­só ember a főszereplője. Mél­tatta annak az ötletnek az újszerűségét, példaadó jelen­tőségét, hogy a városi könyv­tár erre az alkalomra újságot adott ki, amelyben a város életéről szóló cikkek mellett beszámolnak a könyvtár meg­nyitásáról, szolgáltatásairól is. A beszédet követően kitün­tették, illetve jutalmazták a könyvtár építőit és a társa­dalmi munkásokat. Utána Pusztai Ferenc át­vágta a könyvtár ajtaja előtt a nemzetiszínű szalagot, majd Csonka Mária igazgató kísé­retében megtekintette az új létesítményt és a három kiál­lítást. A könyvudvaron köz­ben megindult a forgalom. Kíváncsi vásárlók ' tolongtak a sátrak előtt és kérték föl dedikálásra a három íróven­déget: Jókai Annát, Illés Györgyöt és Kiss 'Dénesi. Körmendi Zsuzsa Az új könyvtárban Folyamatosan sopánkodunk, milyen kevés (és milyen kevés jó) gyerekfilm látható a mo­zikban. Kevés vigasz, hogy ez nemcsak hazai panasz. És az sem megnyugtató, hogy a ha­zai hiányok tulajdonképpen egy nemzetközi hiány mellék­hajtásai. Nálunk azért (is) nincs elég, s elég jó gyerek­film, mert szerte a világban is hiánycikk. Mit lehet tenni ez ellen? A válasz pofon egyszerűnek tű­nik: több és jobb gyerekfil­met kell gyártani. Na igen. De — és itt hosszú sirámok következhetnének. Belőlük ez­úttal csak annyit említsünk, amennyi e hasábokra fér vagy kívánkozik. Nincs elegendő jó forgatókönyv. Nagyon ke­vesen értik annyira ezt a mű­fajt, hogy igazán használható alapanyagot szolgáltassanak a filmeseknek. Még egyébként kitűnő ifjúsági írók sem min­dig alkalmasak szcenaristá- nak. Aztán: alig van olyan rendező, aki a gyerekfilmmel komolyan óhajt foglalkozni. Ehhez különleges érzék, von­zódás, türelem stb. kell. Több­nyire az történik, hogy vala­mely rendező épp gyerekfil­met forgat, nem mert ez a szakterülete, hanem mert ép­pen az jutott rá, és inkább csinálja ezt, mint tétlenül ül­jön. S ha van könyv is, ren­dező is, még mindig nem biz­tos, hogy találnak megfelelő gyerekszereplő’ket. És ha őket is megtalálták, nem biztos, hogy a gyártásra biztosított pénz igazán gondtalan forga­tást jelent. S — most már egé­szen hazai vizekre evezve — ha évente egy filmgyártás húsz játékfilmet sem készít, vajon ennyi új alkotás elbír-e évi egy gyerekfilmnél többet? A válaszokat nem kell na­gyon keresgélni; a jelenlegi gyerekfilmhelyzet önmagában is válasz. Nemcsak nálunk merülnek fel ezek a gondok, és nem is csak a szocialista országok filmgyártásában. Nagyjából hasonló a helyzet mindenhol. Ezért kevés világ­szerte a gyerekfilm, s főként a jó alkotás. Mert ha már erről a műfaj­ról beszélünk, a gyermeteg és álromantikus sorozatok vagy a televíziós filmek ömlesztett tu- cat-fércművei nem sorolhatók ide. És akkor még hol vannak az életkori sajátosságokhoz igazodó — nincs rá jobb szó — gyermek rétegfilmek? Mert azt elég könnyű belátni, hogy aminek örül egy hatéves gyer­Kicsi, de Az olasz rendező. Sergio Corbucci, először egy Búd Spencer—Terence Hill film (...és megint dühbe jövünk) révén vált ismertté nálunk. Még másik két Piedone-törté­netet (Szuperzsaru, Kincs, ami nincs) is ő jegyzett. Most be­mutatott filmje, a Kicsi, de szemtelen, más stílusú mun­ka, de ez is vígjáték. Valami­kor az 1910-es évek elején ját­szódik, s hőse egy derék ró­mai asztalosmester kissé ha- bókos fia, aki grófnak képzeli magát, s aztán azzá is lesz, mert egy hasonlóképp habó- kos öreg herceg örökösévé te­szi. Conte Tacchia (azaz Po­cok gróf), a habókos emberke, amolyan népmeséi hős. Csak éppen városi változatban. Szó­val inkább plebejus figura, akivel olyasmik esnek meg. amik a plebejusokkal meg szoktak esni az arisztokraták mek, azon halálra unja magát egy tizenkét esztendős. És a tizenöt éves kamaszt már egyáltalán nem izgatják há­rom évvel fiatalabb társainak a problémái. Azt mondta egyszer egy épp a gyerekfilmekről rendezett ankéten a kiváló pszichológus, a gyermekek nagy értője és barátja. Méret Ferenc, hogy a gyerekfilmek készítőinek egy­szerre kellene pedagógusnak, gyermekpszichológusnak, re­gényírónak, költőnek, ifjúság­politikusnak, ifjúsági jogi szakértőnek, gyermekorvos­nak, szülőnek és filmrendező­nek lennie. Ilyen ember vi­szont nincs. Mindezeket csak azért em­legettem föl, mert érzékeltetni szerettem volna, milyen ne­héz, komplex, összetett mun­ka egy érdekes, hiteles, a gye­rekeket is megnyerő, a felnőt­teket is elgondolkoztató, a gördülékeny meséléssel tanul­ságokat is elmondó gyerek­film létrehozása. A heti ma­gyar újdonság, a Kismaszat és a gézengúzok, igen jól példáz­za a nehézségeket. Itt ugyan­is az úgynevezett túlbonyolí­tás tipikus esetével találko­zunk. Kismaszat körül (aki olyan másfél éves forma kis­fiú, és ráadásul svéd szülök gyereke) olyan tohuvabohu alakul ki, hogy a végén már kapkodhatjuk a fejünket: ki keres most kit? Ki hová ment? Mit csinált s miért? A szerzők (Rónaszegi Miklós író, e minőségben társulva a rendező Markos Miklóssal) úgy megcsavarják a történe­tet, hogy alig tudnak kimász­ni a bonyodalmakból — illet­ve csak igen erőltetett fordu­latokkal. Hogy közben a tün- déri Kismaszat (Ságodi Ben­ce) meg a három gézengúz (Jávor Zsófi, Pálok Sándor, Csőre Gábor) bejárja a fél Budapestet (a gyerekbarát taxisofőr, Döme — Bodrogi Gyula — segítségével), az egy kicsit idegenforgalmi reklám- filmmé is teszi ezt a munkát. De hát ez is szokás, és nem­csak a gyerekfilmekben. Végül is inkább ne panasz­kodjunk. Elég rövid időn be­lül ez már a második új ma­gyar gyerekfilm. Nem rosz- szabb az átlagnál, bár a Gyer­mekrablás a Palánk utcában, az előző munka, jobban sike­rült, mert jobban tudta érvé­nyesíteni a gyerekek látás­módját. A Kismaszat... oly­kor erősen túlkoros, felnöt- tes. szemtelen között. Még egy picike társa­dalmi bírálat is felfedezhető a filmben, amely elég humo­ros, elég szórakoztató és elég­gé olasz is. Sajnos, eléggé (sőt: túl) hosszú is. Néha tízperce­ken át semmi nem történik, a sztori leül, a humorforrások elapadnak. A filmet csak a rutin viszi tovább. S ez elég nagy kár. mert Corbucci na­gyon tud egyébként szituá­ciót és légkört teremteni. Se­gítségére van ebben egy jó komikus színész, a Francescót (alias Pöcök gróf) játszó Enri­co Montesano és a kelekótya vén herceget alakító Vittorio Gassman. S az szórakozotató ugyan, hogy Corbucci időn­ként a némafilmek modorá­ban ad elő jeleneteket, de a film épp e jelenetek miatt nyúlik túl hosszúra. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom