Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-22 / 119. szám
Megalakult a vállalati tanács Kedden tartották meg a vállalati tanácsválasztást a Vác és Vidéké Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál. Az eseményen megjelent dr. Olajos Mihály, az MSZMP Vác városi bizottságának első titkára, Menyhárt Erzsébet, a Kereskedelmi. Pénzügyi és Vendéglátóipar! Dolgozók Szakszervezetének Pest megyei titkára és. Kiss József, a Pest Megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője. Az új vájlalati tanács tizen-, nyolc tagú. Elnöke Vedres György, a közgazdasági osztály vezetője, elnökhelyettes: Nagy István, személyzeti osztályvezető lett. A tanács újabb öt esztendőre megerősítette posztjában a vállalatot tizennyolc esztendeje igazgató Révay Jánost. Hozzászólás cikkünkhöz Érdemes lenne megvitatni !n memóriám Zsigmond József Meghalt, Zsigmond József — a váci Sztáron Sándor Gimnázium matematika— fizika szakos tanára, volt igazgatóhelyettese, fiatalon 45 éves korában —, ennyi volt egyik. osztálytársunk hirtelen jött telefonbejelentése, ami munkahelyemen ért utol. Halálhíreddel nagyon rossz napokat szereztél nekünk. Évek hosszú sora óta tudtuk súlyos betegségedet, és mégis hihetetlen, hogy többé nem látjuk viszont arcodat. Fiatalon, kényszerűségből kellett megválnod a katedrától és hőn szeretett pályádtól. Az egyetlen olyan osztály voltunk, akiket érettségiig tudtál kisérni, szigorú, de mindig igazságos pedagógiáddal és nevetési módszereddel. Búcsúzunk Tőled, s mind- annyiunk nevében kijelent.-, hetem, emlékeinkben meg- örzünk, sírodnál ott leszünk,. Az egész „volt” nagymarosi gimnázium nevében egy régi tanítvány: Oszaczky Jánosné Radzik Erzsébet Örömmel olvastam a vitacikket a váci szabadtéri játékok megindításának gondolatáról Koch Aurél tollából. A rendezvény nagyban hozzájárulhatna a város idegenforgalmának növeléséhez, és annak gazdasági hasznát is élvezné. A vendégek ugyanis, ha nemcsak a város műemlékeiben gyönyörködnek, hanem megszállnak, étkeznek, múzeumot látogatnak. rendezvényeken vesznek részt, akkor már az egyes gazdasági egységek, intézmények részére bevételt is biztosítanak és ez nem lehet közömbös számunkra. Ennek elérése céljából növelni kell a város vonzerejét. hogy ide csalogassa a vendégeket és meg kell teremteni hozzá a fogadási feltételeket: — rendben kell tartani a műemlék épületeket, múzeumok,, kiállítások, rendezvények egész sorát kell biztosítani, és; — el kell érni, hogy szálláslehetőség. étterem, eszpresz- szó, ajándéktárgy, képeslap, egészségügyi létesítmény stb rendelkezésre álljon. Ha a lakosság ráadásul sze retettel fogadja a vendégeket és a várost tisztán tálaljuk eléjük, akkor sokat tettünk annak érdekeben, hogy vonzzuk a turistákat. A szabadtéri játékok megrendezése mindkét szempontból kedvező: növeli a város vonzerejét, és bevételt biztosít. Elvben tehát magam részéről a gondolatot támogatom, sőt ha kell. bábáskodom Egy-két javaslatot ennek kapcsán felvetek a tovább gondolás, vagy a megvitatás céljából. Az előadás színterét fordítva képzelem el. mint az a vitaindítóban megjelent. A püspöki palota előtti megemelt szint adja a színpadot, a tér a nézőteret. Ha több hétvégi előadásra gondolunk akkor a hétköznapokon álldogáló színpad nem rontaná a székesegyház képét és a Köztársaság út forgalmát is csak az előadás idejére kellene korlátozni. Persze, nem A Vest Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet a Vác, Köztársaság u. 9. sz. alatti, jövedeleméráekeltségi rendszerű háztartási, vegyi-kiskereskedelmi boltjában üzletvezetői állás betöltésére Feltétel: a háztartás-vegyi szakmában szerzett bizonyítvány és gyakorlat. A boltba felvesz még bolti eladókat Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet: a személyzeti osztályon (tel.: 173-525) vagy a munkaügyi osztályon (tel.: 173-881). A vállalat címe: Budapest V., Deák Ferenc u, 23. 1052. A váci Naszály Áruház felvess lehetőleg helyi lakosú, közgazdasági érettségit tett női munkatársakat JELENTKEZNI LEHET AZ ÁRUHÁZ TITKÁRSÁGÁN. vagyok sem szcenikus, sem akusztikus, csak laikus. A város több énekkari, zenekari együttessel rendelkezik. ezért célszerű lenne ezt az adottságot kihasználni a műsor összeállításánál. A ze ne ráadásul nemzetközi, a külföldi is megérti, így részvételükre is számíthatunk. Mellette természetesen lehet prózai előadás is, hiszen a változatos program más szabadtári színpadra is jellem ző. A történelmi darabok, azt hiszem, ma is sok embert vonzanak, és a diákság érdeklődése is jelentkezhet. A darabok kiválasztásánál fontos szempont a közérthetőség. Évente többször 4 ezer ember megnyerése nem kis feladat, ezért ne állítsunk még magas követelményt is eléjük, mert elveszítjük a tömeget. Ne művészieskedés legyen a színpadon és üres széksorok a nézőtéren. Persze, a szín- vonaltalanság is rontó té nyező és beatkoncert megrendezése sem célszérű itt. Szakemberek kitalálhatnának valami speciális programot, ami csak itt lesz Vácott és ide is való. Egy ilyen rendezvény kapcsán a szálláskérdés feltétlenül felmerül, amely komoly gondot jelent. Egy százszemélyes szálloda ..beindulása' sem jelentene sokat a 4 ezres nézősereg esetén. A kollégiumok rendszeres nyári elfoglaltsága miatt azokra nem számíthatunk. . Segíthet a gondok enyhítésén a sződli- geti KISZ-iskoIa és a verőcemarosi Express-tábor, ha az előadásainkat nem ezen intézmények csúcsforgalmi időszakaira tervezzük. A Duna jobb partjának településeiről nem nagyon várhatunk vendégeket- az esti közlekedési gondok miatt. Ugyanúgy korlátozva lesznek, mint mi a szentendrei teátrumi előadások kapcsán. A nézők jelentős részét Budapest adhatná, hiszen közlekedési gond nincs, a lakosság magas létszáma és a megforduló sok turista széles tömeget biztosít. Ha a műsor a külföldi vendégeket is vonzani tudja, akkor a szállodák gócpontjai lehetnek a szervezőmunkának is. Ha a programunkkal alkalmazkodni tudunk például a budapesti tavaszi fesztivál, vagy egyéb jelentős budapesti rendezvénysorozat időpontjához, akkor ez segítséget nyújthat , a nézőtér megtöltéséhez. A környékbeli települések lakosai, az üdülők vendégei, vagy a nagy létszámú Express-tábor turistái ugyanilyen fontosak lehetnek számunkra. Az utazási irodák már az előző év augusztusában megjelennek a külföldi partner előtt az ajánlataikkal. Ez a tény figyelmeztetés az időben történő hírverésre, amely hazánkban még nem divatos. Az elkésett megjelenés a piacon még a belföldi vendégek megnyerését is kockáztatja. A tanulmányterv elkészítése és a beruházás úgy gondolom, hogy jelenleg még nehezen valósítható meg. Távlatokban azonban gondolkodnunk kell rajta. mert úgy vélem, érdemes. Szi kor a János, az idegenforgalmi hivatal vezetője wírfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 119. SZÁM 1988. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK Textilesüzem Leikésen Még mindig bírják cérnává! jí Igen nehéz felaöatra vál- ^ latkozna a városban az a gazdasági vezető, aki a dol- '/y gozók számáraik jelentős í növelésével akarna na- ^gyobb termelést elérni. Hi- szén közismert, hogy a ^ gyárkapuk előtt ma már nem áilnak felvételre vár- ^ va az emberek. A textil- ^ üzemeket pedig még el is 4 kerülik. A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár váci gyáregységében a munkaerőgondok ellenére is a termelésnövelés mellett döntött a vezetőség. Ebben az esztendőben a tavalyinál csaknem 30 tonnával több fonalat gyártanak, a tervek szerint 8 millió forint nyereséggel. —■ Mire alapozták elsősorban a termelésnövelést? — kérdezem Reményi József igazgatót. — A nagyobb árbevételnek elsődleges feltétele a tavaly üzembe helyezett, korszerűbb gépek maximális kihasználása és a létszám növelése. Ez utóbbit nem könnyű teljesítenünk, hiszen nem hogy a városból, de még a környező településekről is nehéz pótolni a megüresedett munkahelyeket. Mivel a fonalak iránt megnövekedett a kereslet, ezért más munkaerőforrás után kellett néznünk. A Kádi úton külföldi vendégmunkásokat akarunk foglalkoztatni. Jelenleg tárgyalások folynak kínai lányok alkalmazása érdekében. Ha ez kontingens hiánya miatt nem valósulna meg, akkor kubai vendég- munkásokkal kötünk szerződést. Tizenöt fonóra és előfonóra lenne szükségünk. A munkaerő-utánpótlás egy másik vonala: a városi párt- bizottság segítségével a letkési I poly völgye T ermelős z öve tkezettel alakítottunk ki gyümölcsöző kapcsolatot. A szőA minőség a legfontosabb, melyre éberen vigyáz Barcsi István művezető is. (Barcza Zsolt felvételei) vetkezetlek a község közelében. Homokpusztán egy gazdasági épület átalakításával lehetővé tették egy üzemrész kialakítását. Három ' cérnázó és orsózó gép kitelepítésén dolgoznak ezekben a napokban a szakemberek. A gépek beindítását a második negyedév végére tervezzük. Az ott dolgozók már bejárnak Vác- ra. az alapvető szakmai fogásokat tanulni. Később, motringom. gombolyító és bolyhozó gépek felszerelését tervezzük Letkésen. Letkésen csaknem negyven embernek teremtünk munkalehetőséget. Külön öröm számunkra, hogy a saját érdekünk mellett olyan fontos politikai célt is sikerült megvalósítani, ami a helyi foglalkoztatást is elősegíti. — Ügy tudom, szakember- képzéssel is foglalkozik a gyáregység? — Igen. Ennek egyik, évek óta jól bevált formája az ipa- rltanuló-képzés. Erre sokat áldozott a gyár. hiszen többek között olyan otthonosan berendezett leányszállást alakítottunk ki, amely minden igényt kielégít. Ennek ellenére itt sem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen ilyen lehetőségek mellett sincs elég jelentkezőnk. A következő tanévre még legalább tizenöt lány jelentkezését várjuk. — Egyébként a gyártáskorszerűsítéssel, a termékszerke- zetTváltással és a szakember- utánpótlással — amely az MSZMP XIII. kongresszusán is nyomatékosan elhangzott — a hatékonyabb' gazdálkodást szeretőnk előmozdítani. Surányi János Két hétig tanulják az orsézógépen az alapfogásokat Szabó 1st- vánnétól a letkésiek Morog a több tízmillió forintos beruházás sokadik alvállalkozója, a kisiparos: — Tudja, nem értem, mi szükség van arra, hogy egy válaszfalat, fejmagasságig csempéset, lebontsanak, az- tánc öt centivel odébb újrahúzzanak. S csupán azért, mert a falak közötti bútor hosszabb a kelleténél. Méltatlankodik másutt a középvezető: A mi munkahelyünk országszerte a legkorszerűbbek közé tartozott. Most átépítették, kibővítették, mindez egy vagyonba került, csupán azért, mert a szomszédos munkahely szűk volt feladataihoz. Lehet, hogy mi is tágasabb teremben, kényelmesebben, korszerűbb feltételek között dolgozhatunk ezután, csak éppen a befektetett érték nem arányos azzal, amit nyerünk. Panaszkodik a harmadik Öt centi helyen az igazgató: — A telepünket rohamtempóban építették, érthető, ha az ár mérséklését szem előtt tartva kompromisszumokat kötöttek a megrendelők, kivitelezők. Nem készült el egy s más, ami pedig nélkülözhetetlen a munkánkhoz, így aztán néhány év múltán ismét fejlesztenünk, bővítenünk kell — persze nem ingyen! Értelmetlen pazarlás, értelmetlen garasoskodás — háborog az olvasó, s valljuk meg: igaza van. Hiszen a lényeg mindhárom esetben közös, az értelmetlenség. Ami pedig a dolog anyagi vetületit illeti, bizony sokba kerül mindany- nyiunknak az ilyesfajta szűklátókörűség. Saját háztartásában alighanem egyik ,.gazda” sem járna el igy, nem takarékoskodna úgy, hogy végül több legyen a kiadása. Van tehát valami, ami még közös a három ügyben. Nevezetesen az, hogy az értelmetlenség tárgya — közös. Olyasmi, amit nem egyének, családok, hanem nagyobb csoportok, közösségek használnak, magyarán: a társadalmi tulajdon. Amivel jól sáfárkodni mindünk érdeke, de mindenekelőtt a „gazdák” személyes kötelessége. A falak közötti hely kevés volt a munkaasztalnak — öt centivel!, de sok ezer forinttal. Elő sem fordulhatna ilyesmi, ha nem tá- tongana rés és kétféle szemlélet — a magán-, illetve a közvagyonnal kapcsolatos — között. Ám ez a rés több mint 5 centi. V. G. P. Szóvátettiik, ... hogy a Széchenyi utcai ajándékbolt új portálokat kapott, de a szép cégtáblákat elhanyagolt, piszkos házfalra erősítették. Most örömmel látjuk, hogy megkezdték a 16- számú ház homlokzatának teljes felújítását; ... hogy a váci temetéseknél a zárt, bútorszállítóra emlékeztető kocsikban viszik az elhunytakat a sírhoz. Április végétől egy üvegablafcos fekete Volga-Combit kaptak erre a szomorú feladatra. Lesz KÉSZ Nem szójáték a fenti cím. A városi tanács, végrehajtó bizottsága a megyei tanács illetékes osztályának egyetértésével a következő tanácsülés elé terjeszti a KÉSZ, azaz a Közterület Ellenőrző Szervezet megalakítására vonatkozó javaslatát. A testület az elképzeléseit szerint 3 tagú lenne, egyenruhájuk, mint a fővárosiaké, a város jelével ellátva. Feladatuk a város közterületein biztosítani a rendre és a tisztság- ra vonatkozó szabályok betartását, s például a közterület- foglalás, útbontás, építés, stb. szabályszerűségét. A Szövetkezet beszámolt a Váci Áfészről, ahol a vagyonvédelem területén előrelépés történt: a 1Ó0 forint leltáridőszaki forgalomra jutó, normán felüli hiány csökkent 1985-ben, 1984-hez képest. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)