Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-19 / 116. szám
1986. MÁJUS 19., HÉTFŐ Megérkeztek az első vendégek a pilis-parkerdei jurtatáborba. Ezek a srácok a szüleikkel jöttek A Pilisben és környékén jártunk (Folytatás az 1. oldalról.) Kaposvári Krisztina ugyancsak vállalkozó szellemű, kislányával és még három nyolc év körüli kicsivel egyedül jött, sátorozni. Ha meleg ételt nem esznek, akkor se ússza meg a hétvégét 800 forint alaitt. Amiből 600 forint csak a kempingdíj és az Utazási költség. De legalább kifáraszthatják magukat a mogyoróhegyi játszótéren. — Jó egészséget és szerencsés hazaérkezést kívánok mindnyájuknak — így fogadja a látogatókat a skanzenben Szentendrén Szilágyi József immár másfél évtizede. A parasztházakban többnyire idős emberek tájékoztatják az érdeklődőket. Fizetségük nem éri el a háromezer forintot, de — mint ahogy Botos Lajos megfogalmazta — legalább jó levegőn, emberek között vannak, és kiegészítik a nyugdíjat. Ö a dombtetőh a mándoki templomra vigyáz, gyalog sétál fel ide nyitáskor. Utána inkább a gyerekek kaptatnak fel, a felnőtték — mint mondja — ritkábban szánják rá magukat. S egy apró észrevétel. Ä Felső-Tisza-tájat mintázó udvaron a kút tele van szeméttel. Tejeszacskó, orvosságos- üveg, papírzsebkendő csúfos- kodik a fenekén. Miért kellett beledobálni? S ha már így esett, miért nem tisztítják ki? Pilisvörösváron, a Dugonics utca 3-ban épül Horváth Béla dorogi bányász és családja 100 négyzetméteres, kétszintes háza. Alul laknak majd az idősebbek — Horváth Béla a feleségével —, fent a fia, menye és a három unoka. Már a belső vakoláson, a meszelésen is túlvannak, de bizony jó néhány hétvégébe és szabadnapjukba kerül még augusztusig, amikorra szeretnének beköltözni. Mindent sajátkezűig csináltak, az asz- szonyök is cipelték a teli vödröket. Ki vigyáz a gyerekre? — Mi — így a férj —, 240 ezer forint OTP-t kaptunk, a fiamék 520 ezret. A telket a tanácstól 50 évre béreljük. — A gyerekek — szól közbe a fia — 4, 6 és 9 évesek, az anyósom vigyáz rájuk, amikor malterozunk. — Nekik a kirándulásról, a nyaralásról ebben az évben még biztosan le kell mondaniuk. Csakúgy, mint ezen a hétvégén a Budatejben azoknak a dolgozóknak, akik gmk-ban vállalták, hogy elkészítenek 1200 karton pálcikás és 900 karton poharas jégkrémet. A pihenőidéi munkáért egy műszakra 600—800 forint jár. A gépek szombat reggeltől va- tárnap estig folyamatosan ontják a fagyit. S vajon ki ügyel Máté Zoltánná három és fél éves fiára, amíg az anyuka dolgozik? — A férjem és az édesanyám, a nagymama ezért utazott Kecskemétről Érdre. Én egyébként laboráns vágyóik, de hétvégén természetesen nekem is a gép mellé kell ülnöm. Hiányozna-e a gmkban megkeresett pénz? Hát persze. Gyesen voltam, most pedig építkezünk... Eller Erzsébet Pilisvörösváron a Horváth család augusztusban szeretne beköltözni az új házba. Addig munkával telik el még néhány hétvége (Hancsovszki János felvételei) Felavatták a sportcsarnokot (Folytatás ai I. oldalról.) pártbizottság titkára kitüntetéseket, elismeréséket adott át azoknak, akik munkájukkal, anyagi segítségükkel kivették részüket a tornacsarnok építéséből. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Kiváló Társadalmi Munkáért emlékplakettjét kapta a Kohászati Gyár építő Vállalat tápiószelei üzemének kollektívája. A helyi tanács és a népfrontbizottság által alapított emlékplakettet dr. Farkas Sándor, a KGYV vezérigazgatója, Udvaros István, az Állami Pénzverő vezérigazgatója. dr. Csiszár János, a Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalat vezérigazgatója és a Nagykátai Építőipari Szövetkezet kollektívája vehette át. A Minisztertanács Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetését kapta Berzsényi József bejáró dolgozó és György József, a KGYV dolgozója. Számosán kaptak még elismerő oklevelet önzetlen munkájukért. A kitüntetések átadása után Kollár Lajos, az általános iskola igazgatója átvette a sportcsarnokot. ígéretet tett, hogy mindent elkövetnek a létesítményben folyó tartalmas munkáért. S hogy volt értelme ekkora vállalkozásba kezdeni, ékesen bizonyította az iskolások színes tornabemutatója és az ezt követő labdarúgó-, kézilabda-mérkőzések, valamint a helyi karatésok bemutatója. M. N. P. Pillantás előre Hétfőn országszerte megkezdődnek a közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák. Ugyancsak aznap bélyegkiállítás nyílik a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Kedden magyar—lengyel barátsági hét kezdődik Somogybán és magyar—szovjet barátsági nap lesz Szolnokon. Szegeden élők a békéért címmel békegyűlés lesz a Hazafias Népfront városi székházában. Szerdán nyitja meg kapuit a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár. A Dunakeszi Városi Tanács végrehajtó bizottsága előtt a társadalmi tulajdon védelméről lesz szó. Ülést tart az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága. Csütörtökön országos vállalatgazdálkodási konferencia kezdődik Pécsett. Mérnökök a békéért címmel békefórum lesz a Budapesti Technika Házában. Pénteken megkezdi munkáját a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kétnapos XI. kongresszusa Budapesten. Hűség a néphez, a párthoz (Folytatás az l. oldalról.) retetére, a megtermelt értékek, szocialista vívmányaink megbecsülésére neveljék a fiatalokat. Életmódjukkal is adjanak személyes példát a szülői felelősségről, bizonyítva, hogy a közösségi normák, a szocialista gondolkodásmód, magatartás döntően a családban alakulhatnak ki. A legrégebbi szakaszparancsnokok között említette az országos parancsnoki ösz- szegezés a nagykátai egységből Csányi Mihályt, a legrégebbi századparancsnokok között az ikladi Hosztafi Bélát, a legjobb munkásőregységek között a ceglédi kollektívát. Egyébként a jó közösségek a jellemzőek a testületre: az utóbbi fél évtizedben 9 ezer társuknak nyújtottak anyagi segítséget, s mintegy 2 ezer társuk házát építették fel társadalmi munkában. Az írásos vitaanyaghoz Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka fűzött szóbeli kiegészítést: — Ebben az összetételben 1983 júniusában találkoztunk utoljára a Csepel Művekben. Akkor is az volt a fő kérdés a számunkra: hogyan vehetünk részt hatékonyan a szocializmus építésében, az emberi közösségek erősítésében, dolgozzanak munkásőreink a magyar gazdasági, társadalmi, politikai, tudományos és kulturális élet bármely területén. Jelenthetem, hogy eredményesen befejeztük idei állományépítő munkánkat. Négyezernél több új munkásőr- j elölt kezdi meg az előképzést. Készülünk a munkásőrség megalakulásának . 30. évfordulójára. Nem ünnepségekkel. A Magyar Szocialista Munkáspárt politikáját akarjuk méltatni, és elsősorban az embert, aki áldozatvállalásával, küzdelmével hozzájárult ennek a politikának a sikeréhez. Gyakran elhangzik mostanában, hogy leértékelődött a társadalmi munka,,,becsülete. A munkásőrség tényekkel igazolhatja ennek az ellenkezőjét. Tavaly a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny ben 857 ezer társadalmi- munka-órát teljesítettek a munkásőrök. A munka- és lakóhelyeken szervezett akciókban 529 ezer munkaórát dolgoztak ingyen. Ezért több egység megkapta városa és nagyközsége kitüntető plakettjét. Meggyőződéssel valljuk, hogy jó családi háttér nélkül a munkásőrség, a munkásőr nem tudná betölteni hivatását. A munkásőrség lényege ma is ez: közösségi élet, közösségi munka, családszerető, közösségi ember. Ma rengeteg vita folyik az Nemcsak a személygépkocsikon, hanem a Volánbusz menetrend szerinti járatain utazókat is hosszú ideig bosszantotta, hogy a 2-es számú főút dunakeszi és gödi szakaszán az építők elvonulása után ismét kátyúk és más felületi hibák jelentek meg, nemrég pedig újra időnkénti lezárások nehezítették a közlekedést. A tavaly őszi feltűnően hanyag munkát sokan tették szóvá, s nem ok nélkül kérdezték: kik a felelősök ezért? A témával lápunkban is foglalkoztunk, s megírtuk, hogy Gödön az Aszfaltútépítő Vállalat egy új technológiát alkalmazott, a kísérlet azonban nem vált be, emiatt az elmúlt napokban egy új, hagyományos módon terített aszfaltréteggel véglegesen eltüntették a hibákat. Ma már nincs korlátozás a 2-es főúton A fegyelmezetlenség ára De mi förtént Dunakeszin? Ott a Budapesti Közúti Igazgatóság megrendelésére a Pest Megyei Közúti Építő Vállalat gárdája dolgozott, s mint az eredmény mutatja — rosszul. Az okokról Helt Lajos igazgatóval beszélgettünk. — Az elmúlt hét végére befejezték a hibák kijavítását. Nem lehetett volna valamilyen módon megelőzni azt, hogy kétszer dolgozzanak egy helyen? — A tények ismeretében azt mondhatom, hogy részben elkerülhető lett volna ez a kudarc. De csak részben. Hiszen az út építése során olyan nehéz körülményekkel találkoztunk, amelyeknek nagy része van a gondok keletkezésében. Ezúttal például két fővállalkozó dolgozott egyszerre, mi végeztük egyebek között a postai kábelek áthelyezését, a kandeláberek, beállítását és az aszfaltozást, a Földgép pedig amellett, hogy a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésében alvállalkozóként is részt vett, fővállalkozásban a csatornázásban a tanács megrendelésére ugyancsak érdekelt volt. Tovább növelte a bajt, hogy a két csőrendszer az árokban egymás fölé került, s a műszaki körülmények nem tették lehetővé, hogy párhuzamosan dolgozzunk a területen. A megrendelő tavaly szeptember 30-ra kérte, hogy adjuk át a kész főpályát a forgalomnak, de csak két nappal előtte kezdhettük meg az aszfaltozást a társvállalat késése miatt. — Az elmondottakból úgy tűnik, önök nem hibásak a nem sokkal később jelentkező bajokért. — Ezt nem állítom, hiszen alaposan megvizsgáltuk, ki milyen mértékben felelős. Megállapítottuk, hogy dolgozóink mulasztásokat követtek el a technológiai fegyelem betartásában. A szobi kőbányából ugyanis rendkívül egyenetlen minőségű zúzalékot kapunk, s ezt nem lelt volna szabad kellő válogatás nélkül felhasználnunk. A mostani javításhoz is az alapanyagot másfél hónapig gyűjtöttük, s ebből látszik, a kőbányászok sem tesznek ki mindig magukért. Ám elkerülhettük volna a bajt, ha kellően tömörítjük az aszfaltot. Sajnos, munkásaink elmulasztották ezt. — Kit milyen mértékben vontak felelősségre? — A közúti igazgatóság i a hibák megjelenése után visszatartotta a teljes kopóréteg árát, mintegy 3,4 millió forintot, összesen 36 ezer négyzet- méteren aszfaltoztunk tavaly, ebből 5 ezer négyzetméternyit kellett most kicserélni. Az 56 millió forintos szerződés hasznát az ismételt munka körülbelül 7—800 ezer forinttal csökkenti. Tehát nem kis pénzről van szó. Ezért a föépítésvezetőtől — akinél egyébként ez volt az utolsó csepp a pohárban — megváltunk, az építésvezető pedig fölmondott és más céghez ment. A vállalati tanács — mérlegelve a vezetés felelősséget is — a főmérnök és az én prémiumomat csökkentette. Nem tagadom, hibásnak érzem magam a hanyag munkáért, mert úgy látom, a munka- fegyelem szigorúbb számonkérésével megelőzhettük volna a bajt — mondotta Helt Lajos. Ma reggel már minden korlátozás nélkül végig lehet hajtani a 2-es úton. Ám ahhoz, hogy ezt végre nyugodt szívvel leírhassuk, két kollektívának, az Aszfaltútépítő Vállalat és a Pest Megyei Közúti Építő Vállalat dolgozóinak kellett szembenézniük saját hibáikkal. Hogy ki milyen tanulságokat von le a történtekből, s azokat hogyan hasznosítja majd, arról még korai beszélni. De arról nem. hogy a tények azt bizonyítják: a hanyagságnak, a fegyelmezetlenségnek egyre nagyobb az ára — már ami a közösséget ért kárt illeti. A felelősök pedig nem mindig az ezzel arányos büntetést kapják. Reméljük, a közúti építők esete példa lesz .. Furucz Zoltán állampolgári fegyelemről. Lehet erről vitatkozni is, de még inkább cselekedni kell. örömmel állapíthatjuk meg, hogy egyre több munkásőr fellép a rendbontókkal szemben. Testületünk halad azon az úton, amelyet megalakulása, 1957 óta követ, s amelyet a párt jelölt ki számára. Ezt fejezi ki tanácskozásunk jelmondata is: Hűség a néphez, hűség a párthoz! A VITÄBAN 55 jelentkező kapott szót. Sok volt közöttük a szakmunkás, de alapító munkásőrként mikrofonhoz léphetett Balázs Béla-díjas filmrendező, UNESCQ-díjas grafikusművész,’ orvosprofesz- szor, újságíró és természetesen jó néhány hivatásos parancsnok is. Nagy érdeklődést váltott ki Grósz Károly felszólalása, amely így kezdődött: — Pártunk politikai bizottságának megbízásából köszöntőm önöket. Megtisztelő kötelességem, hogy átadjam a munkásőrség teljes személyi állományának Kádár János elvtárs üdvözletét, jókívánságait. A Magyar Szocialista Munkáspárt nagyra becsüli azt az aktivitást, amit a munkásőrök a termelőmunkában, a politikai közéletben és a szolgálati kötelezettségek teljesítésében tanúsítanak. Tevékenységük pótolhatatlan erőforrása társadalmi rendszerünk szilárdságának, szocialista fejlődésünknek. Nehéz, politikai válsággal és emberi tragédiákkal terhes időszak szülötte e testület, melyben aki akkor szolgálatot vállalt, életét is kockáztatva a munkáshatalom megmentésére esküdött föl. Országunkban ma politikai nyugalom van, társadalmi rendszerünk szilárd. A politikai hangulat azonban hullámzó, esetenként nő az emberek politikai nyugtalansága és új jelenségekkel is találkozhatunk a politikai közéletben. A szocializmus'-iránt:-elkötelezett törekvéseinket tudatosan vállaló munkások, parasztok, értelmiségiek keményen dolgoznak a XIII. kongresz- szus határozatának megvalósításáért. ök vannak számsze- rint legtöbben, ők adják rendszerünk politikai bázisát. Egyik legsürgősebb, legfontosabb feladatunk, hogy mindazokra a kérdésekre választ adjunk, amelyek foglalkoztatják őket, amelyekről vitatkoznak. A MEGYEI KÜLDÖTTEK közül elsőként Horváth József, a Csepel Autógyár állami díjas szerelője, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a ráckevei Lakatos Péter egység , mimkásőre kapott szót. Miként elmondta, a gazdasági munka dinamizálása, az anyagi javak előállításának hatékonysága s a takarékosság az a három fő feladat, amelynek teljesítéséért náluk a munkásőrök példamutatóan fáradoznak. Tudják, a testület legjobb propagandáját az ő munkájuk és magatartásuk jelenti. Kása Sándor, a ceglédi Mészáros János egység parancsnoka saját tapasztalatai alapján hangoztatta, hogy az áilo- mányépítő munka ott a legsikeresebb, ahol a politikai és gazdasági vezetők egységesen vesznek részt a szervezésben. Polgár Tibor, a Pomázi Nagyközségi Tanács elnöke. a szentendrei Biksza Miklós egység munkásőre az ifjúság hazafias, honvédelmi neveléséhez régóta nyújtott segítséget ismertette. Dr. Sassy László, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem adjunktusa, a Kobzi János egység munkásőre azokat a sikeres politikai módszereket vázolta fel, amelyekkel az egyetem hallgatóiból munkásőrrajt szerveztek. Csak olyan hallgatók kerülhettek be a testületbe, akik tanulmányi kötelezettségeiknek eleget tettek, politikai és erkölcsi magatartásuk kifogástalan. Ha ezek a hallgatók a diploma megszerzése után elhelyezkednek, munka- és lakóhelyükön új propagandistái lesznek a munkásőrség ügyének. A tanácskozás vasárnap délután Borbély Sándor zárszavával ért véget. Cseri Sándor