Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

[gaz mesék a régi időkből Öröklött kabát és kamasznadrá; HETVENEN FELÜLI isme­rősömmel beszélgetünk. Vagy­is inkább ő beszél, én meg hallgatom, és egyáltalán nem csupán azért, mert hogy „az öregség addig formálhat jogot a tiszteletre, amíg a fiatalok­nak szükségük van az öregek tapasztalataira”, hanem mert a történetei mind igazak és mind olyanok, hogy órákra képes lennék belemerülni, mint az élőszóban jelen lévő történelem mélységes vizébe. Ez a mélységes víz olykor fe­ketén fortyog — olyankor a hét, mundérban töltött keser­ves esztendőről van szó, vagy a Don-kanyarról, ahol a sors kiszámíthatatlan szeszélye égő erdők és tüzet okádó, felrob­bant vonatok között éppen őt hagyta életben, mintegy aján­dékul átnyújtva neki a továb­bi évtizedeket, tán kíváncsi­ságból: hát lássuk, hogyan vergődsz haza, s mit tudsz kezdeni, tetvektől gyötört, fa­gyott lábú, agyonkínzott mun­kaszolgálatos ...? A mélységes víz most áttet­sző és sima. Egészen ártatlan dolgokról esik szó, mint a 20-as évek monori piaca, amely a Kossuth Lajos utca két oldalán kapott helyet. Az evangélikus templom előtt árulták a szalmát, a mostani cipőbolt környékén sorakoztak a pertlisek, volt aztán élelmi­szerpiac, meg a pántliká­sok ... De miért is beszélünk a ré­gi piacokról? Egy kilencszáz forintos kamasznadrág okán. Tizenéveseink „modern” sze­relései tudniillik Monoton leg­inkább a piacról származnak, lévén a tömérdek sátorbutik gazdája olyan élelmes keres­kedő, aki az idők és divatok szavára hallgatván „ki tudja elégíteni az igényeket”. Egy csíkokból szabdalt vászon­nadrág a hozzá való zsebes- cipzáras mellénnyel, vagy akár japán feliratos ingekkel könnyen elérhető — csak az árat érzi az ember elérhetet­lennek. És ha az első mosás után kiderül, hogy a zöld vászon- nadrág tulajdonképpen barna, ezenkívül'* a hatszáz forintos pólóval egyetemben úgy néz ki, mintha több órát ázott vol­na egy medencében, hasszasan aszalódott a napon, végül át­gázolt rajta egy elefántcsorda, a szemünk se rebbenhet. Szü­lő szemében az ilyesmi egy nevelési folyamat kikerülhe­tetlen részének tűnik. Hát így került szóba a régi piac, meg a monori vásárok, ahol hozzá lehetett jutni Si- mándi szabó csizmanadrágjai­hoz, a nélkülözhetetlen „má­kos” ceighez, avagy a magyar szabók posztóruháihoz, amely­ben többnyire eskették, majd temették is a ruhagondokat egyetlen vásárlással letudó polgárt. — Nekünk abban volt sze­rencsénk, hogy öcsémmel a nagybátyáink jó anyagból sza­bott ruháit megörököltük — meséli idős ismerősöm, és már nevet a szeme. Nem azért ne­vet. mert arra emlékezik, hogy öccse 15, jómaga 17 éve­sen hajnali ötkor kelt, egyi­kük az asztaloshoz kóválygott az álmos utcákon, másikuk a mészároshoz indult, ahol húsz birkát is le kellett taglóznia egy nap. Jó iskola volt ez a későbbi eseményekhez, kötél­izmok és acélidegek nélkül tán a Don-kanyart sem ússza meg utóbb. De eszébe jut éle­te első verekedése. Ha rajta múlik, ezzel az eggyel meg is úszta volna, lévén, hogy az erős emberek nemigen sze­retnek verekedni. — Hiába voltam vállas gye­rek, a nagybátyáim ruhái mégis úgy lógtak rajtam, hogy a kabát szárnyait kétszer is körbetekerhettem volna. Szé­gyelltem magam nagyon, a lá­nyok előtt kiváltképp, mert hát 17 évesen az ember már ezzel is törődik .. Bál volt a gazdakörben, be sem mertem dugni az orromat, a söntésből pislogtam csak a terembe. Ak­kor jött oda egy felnőtt férfi, beledugta az öklét a kabátom gomblyukába, akkora volt azon a nagy lifegő kabáton még az a szerencsétlen gomb­lyuk is — és kiröhögött. Nem bírta el az önérzetem, még ma sem értem, ugyan, hogy volt bátorságom egyáltalán, de felszólítottam, hogy ha akar valamit, jöjjön ki az udvarra, ott intézzük el. És ekkor egyszerre csak az udvaron voltunk, ahol én ijedtemben, félelmemben, hogy esetleg azon a nyava­lyás kabáton túl még itt is szégyenben maradok, megkap­tam a férfi derekát, fölemel­tem, és úgy földhöz vágtam, hogy magam is csodálkoztam rajta. Aztán máris rohantam a kapu felé. De fölkelt és jött utánam. Teljesen pánikba es­ve, úgy csuktam be a kaput, hogy az az ember közé szo­rult, félig kint volt, félig bent. Ekkor érkezett az öcsém, akivel jóban-rosszban együtt voltunk, s mert látta a két­ségbeesett arcomat, meg az utánam kapálózó delikvenst, lekapott a falról — omlott, málladozott a gazdakör fala — egy jó darab vakolatot, s vagy kétszer belevágott az il­lető arcába, aki egyszerre csak úgy kezdett ott lógni a kapu­fán, mint egy rongy. Megöltük!? Haza se mer­tünk menni, csak hajnalban, akkor aztán vártuk a csend­őröket. Jöttek is. Mondták, hogy vetetett az az ember lát­leletet — hál’ istennek, akkor nem halt meg mégsem, sóhaj­tottuk magunkban —, me­gyünk kihallgatásra. Az öcsém persze mindjárt elmondta, hogy életveszélyes helyzetben voltunk, mi csak védekez­tünk ... Kétnapi elzárásra változtatható, nyolcpengős büntetéssel úsztuk meg. JÓT NEVETÜNK. Az emlé­kezés forrása máig érvényes tanulságok kavicsait is a fel­színre hozza, és meg kell ér­tenem, hogy az a megörökölt kabát meg a mostani, több száz forintos butik-kamasz- nadrág tulajdonképpen egy és ugyanaz: minden idők kama­szainak önérzete. Csak más árat kell fizetni érte. Koblencz Zsuzsa Körzeti labdarúgó-bajnokság Ifik, serdülők mérkőzései Ifjúsági mérkőzések: Abony —Ecser 1-0, Maglód—Tápió- szőlős 2-1, Péteri—Gyömrő 1-1 (!), Dánszentmiklós—Tör­tei 7-2, Ceglédbercel—Mende 0-3 (játék nélkül), Űri—Al- bertírsa 0-2. TABELLA: 1. Abony 20 15 3 2 56-17 33 2. Albertirsa 20 16 — 4 83-30 32 3. Ecser 21 11 2 5 55-30 30 4. Gyömrő 20 12 5 3 65-18 29 5. Dánszentm. 20 10 2 8 46-36 22 6. Maglód 20 9 3 8 37-35 21 7. Mende 21 9 3 9 46-64 21 8. Péteri 20 9 2 9 35-38 20 9. Nváregyh. 20 7 2 11 36-58 16 10. Törtei 21 7 2 12 38-68 16 11. Támószőlős 21 6 1 14 50-59 13 12. Űri 2» 4 3 13 27-50 11 13. Ceglédbercel 20 ------- 20 1-70 — TABE LLA: 1. Abony 19 16 2 1 70- 18 34 2. Pilis 19 12 4 3 53- 26 28 3. Ceglédi VSE 19 12 3 4 63- 19 27 4. Monor 19 10 5 4 54- 33 25 5. Nagykőrös 19 11 2 6 53- 36 24 6. Dánszentm. 19 9 3 7 57- 26 21 7. Üllő 19 10 1 8 39- 23 21 8. Albertirsa 19 9 1 9 43- 35 19 9. Úri 19 7 2 10 38- 62 16 10. Gyömrő 19 4 1 14 23- 62 9 11. Maglód 19 2 1 16 22-110 5 12. Vecsés 19 -------- 19 0- 57 — Serdülőmé rkőzések: Pilis— Vecsés 3-0 (játék nélkül), Dánszentmiklós—Maglód 9-1, Gyömrő—Nagykőrös 1-4, Ceg­lédi ■ VSE—Abony 5-1 (!), Ül­lő—Monor 2-2, Űri—Albertir­sa 1-2 (!). A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM 1986. MÁJUS 17., SZOMBAT Magasabbra teszik a mércét Csak együtt juthatnak előbbre Tíz évvel ezelőtt egyesült a maglódi és a sülysápi ál­talános fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezet. A kezdeti ellenségeskedés ellenére bebizonyosodott, hogy hosszabb távon kamatozni fog az erők egyesítése. Ma már senki sem vonhatja kétségbe az egyesülés szükségességét, ezt az évről évre javuló eredmények bi­zonyítják a legjobban. Március elején új igazgatási el­nököt választott a tagság Bori Pál személyében, aki korábban csaknem két évtizedet dolgozott már az Alsó- Túpiómenti Áfész jogelődjénél. Április 1-től új főköny­velőt neveztek ki — Keményfi Jánosnét —, aki tíz éve dolgozik a szövetkezetben. Velük beszélgettünk az idei és az elkövetkezendő feladatokról, elképzelésekről. Szerződés — Az első négy hónapban várakozáson felüli gazdasági eredmények születtek — mondja Keményfi Jánosné. — Ebben az időszakban 10,7 mil­lió forint volt a nyereségünk. Ebből 2,5 milliót az alaptevé­kenység, 8,2 milliót az ipari üzemek teljesítettek. Különö­sen örvendetes, hogy a kiske­reskedelem árbevétele dina­mikusan emelkedett, s ez el­sősorban a nagyobb áruvá­lasztéknak volt köszönhető. — Hogyan vált be a szerző­déses üzemeltetési forma? — A vendéglátó egységek mindegyike ilyen formában működik, az élelmiszerboltok közül azonban mindössze egyet sikerült kiadni ilyen üzemeltetésre. Felülvizsgáltuk, hogy miért ódzkodnak ettől, s rájöttünk az igazságra. Ezért úgy tervezzük, hogy az úgy­nevezett egyszerűsített jövede­lemérdekeltségi rendszer elő­nyös lesz a vállalkozóknak és —Sporthírek— A hét vége sportműsora SZOMBAT Kézilabda, megyei férfi I. osztály: Csepel Autó—Gyöm­rő, Szigetszentmiklós, 9 óra. Ifimérkőzés: 10 óra 15-kor. (A 2. és 3. helyezett csapatok találkozóját előreláthatólag teremben játsszák, s ez a ha­zaiak esélyeit növeli. Minden­esetre a Gyömrő szeretne meg­lepetést okozni.) Megyei női I. osztály: Tá- pióvölgye—PEMÜ, Gyömrő, 17 óra. Ifimérkőzés: 16 órakor. (A rutinosabb Solymár ellen kevés az esélyük az úri lá­nyoknak.) Megyei női II. osz­tály: Verőcemaros—Vecsés, Verőcemaros, 15 óra. Ifi: 14 órakor. Megyei férfi II. osz­tály: Kartal—Vecsés, Kartal, 16 óra 30 perc. Ifi: 15.30-kor. VASÁRNAP Kézilabda, megyei férfi I. osztály: Gyömrő—Verőcema­ros, Gyömrő, 11 óra. Ifi: 10 órakor. Megyei női I. osztály: Tóalmás—Tápióvölgye, Tóal­más, 17 óra. Ifi: 16 órakor. Megyei női II. osztály: Ve­csés—Nagykáta, Vecsés, Pető­fi téri iskola, 15 óra. Ifi: 14 óra. Labdarúgás, megyei IL osztály, A csoport: Monor— Iklad, Monor, 17 óra. (Éppen ideje lenne, hogy pontokat szerezzen a monori gárda há­rom vereség után.) Hernád— Üllő, Hernád, 17 óra. (Esélye­sebb a hazai gárda) Sülysáp— Pereg, Sülysáp, 17 óra. (Nem kétséges a hazaiak győzelme.) Tápiószele—Pilis, Tápiószele, 17 óra. (Idegenbe is ponto­kért mennek a pilisiek.) B csoport: Halásztelek—Vecsés, Halásztelek, 17 óra. Körzeti bajnokság: Gyömrő —Űri, Gyömrő, 17 óra, vezeti: Bállá (partjelző: Silye, Szuda), Mende—Abony, Mende, 17 óra, Mizsei (Szalai), Nyáregy­háza—Péteri, Nyáregyháza, 17 óra, Eperjesi (Zsuzsandor), Al­bertirsa—Maglód, Albertirsa, 17 óra, Müller (Dunai), Ecser— Csévharaszt, Ecser, 17 óra, (Bó- di), Tápiószőlős—Dánszentmik- iós, Tápiószőlős, 17 óra, Gavló (Mátyás), Törtei—Ceglédbercel, Törtei, 17 óra, Hörömpő Já­nos (Konrád). Az ifjúsági mérkőzések 15 órakor kezdődnek. Serdülő bajnokság: Maglód— Gyömrő (Bódi), Monor—Űri (Csák), Abony—Üllő (Müller), Nagykőrös—Ceglédi VSE (Szu­da), Albertirsa—Pilis (Mátyás). Valamennyi találkozó dél­előtt 9 órakor kezdődik, az elöl álló csapatok a pályavá­lasztók. Jegyzet N em hivatalos rangja, aktualitása, netán szer­vezettsége, külsőségei miatt marad számomra emléke­zetes az a kis ünnepség, amelyet a Vöröskereszt mo­nori vezetősége szervezett meg. Az alkalmat, az ak­tualitást a vöröskeresztes világnap jelentette. Ezt minden évben a mozgalom elindítójának, alapítójának, Henry Dunant-nek a szüle­tésnapján — május 8-án — tartják. A monori ünnepség ké­sett pár napot, de hogy tar­talma mégsem szegénye­dett, az nagyrészt dr. Pe- thő Edének, a kerepestar- csai Flór Ferenc megyéi kórház főigazgató főorvo­sának volt köszönhető. Rö­vid előadásában ő is a Vö­röskereszt-mozgalom idei jelszavához — Véradás, életmentés! — kapcsolódott, áttekintve e felbecsülhetet­len értékű humánus csele­kedet feltételeinek törté­nelmi kialakulását. Egészen attól a laikus elképzelés­től, hogy egyik emberből a másikba akár tölcséren ke­resztül is átadható az élet­mentő vér, a mai korszerű gyakorlat kialakulásáig. Nyilván azt is kevesen tudják, hogy Magyarorszá­gon 1869 óta létezik szer­vezett keretek között — ha néha más néven is — a mozgalom. Hogy a II. vi­lágháború idején a S. A S. rövidítés nemcsak egy ret­tegve várt behívót jelen­tett, hanem a vöröskeresz­tesek felhívását is: „Siess! Adj! Segíts!” Hogy a né­metek a szervezet számos kórházvonatát is magukkal vitték Nyugatra, a gazdag felszereléssel együtt. A Nemzeti Segéllyel történt egyesülés — 1948 — után alakult meg a vérellátó lint kapni szolgálat, amelyet a Vörös- kereszttel — s kórházaival — együtt 1950-ben államo­sítottak, majd 1955-től dol­gozhatnak tömegszervezet­ként. Ma már évente 600 ezer véradás történik, tehát gyakorlatilag ugyanennyi életmentés. A bensőséges ünnepségen a monori körzetből mind­azok ott voltak, akik a véradómozgalom legelkö- telezettebb hívei, rendsze­res donorok. A maglódi Ré­vész Gábor negyvenszeres véradó a vöröskeresztes emlékérem arany fokozata kitüntetést vehette át, kék szalaggal. Ugyanennek az elismerésnek a zöld szalag­gal díszített változatát kap­ták — harmincadik vér­adásuk után — Egyházi László, Dudás Pál né, Bok­ros István, Magócsi Ká­roly monori donorok. Hu- szonketten hússzoros vér­adóként kaptak kitüntetést. Bejelentették, hogy a me­gyei ünnepségen dr. Dudás Jenő, monori állatorvos a vöröskeresztes munkáért kitüntetés arany, Marsik Józsefné, a Gyömrői Vas- és Fémipari Kisszövetkezet dolgozója a bronz fokozatát vehette át. Kiváló véradó­szervező kitüntetést kapott Molnár Ferencné, az úri vöröskeresztes vezetőség tit­kára. A kitüntetettek közül mondta valaki: az egyik legnagyobb bűn, ha valaki tudna adni, s még­sem ad. Eredeti megfogal­mazásban ez a gondolat nem a véradásra vonatko­zott. Nemcsak arra: a sze- retetre, a segítségnyújtásra. Az emberségre. S így min­dig aktuális. Vereszki János a szövetkezetnek egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a készletet nem kell megvenni, az to­vábbra is az Áfész tulajdona marad. Mindig a fogyást kell csak befizetniük a meghatá­rozott nyereséghányaddal nö­velve. Júniustól hirdetjük meg az üzleteket, reméljük, hogy népszerű lesz. Ami szin­tén előny, hogy a gebines rendszerben működő boltok is átvehetők, tulajdonképpen minden üzlet, függetlenül at­tól, hogy hányán dolgoznak bennük. — Megszűntek-e a leltár­hiányok? — A sülysápi ABC-áruház- ban sűrűn váltották egymást a vezetők az elmúlt években. A mostani üzletvezető megfe­lelő szakmai hozzáértéssel dolgozik, következésképpen nem volt leltárhiány a nagy forgalmú boltban. Ugyanez mondható el a többi boltról is, de azért előfordulnak ki- sebb-nagyobb hiányosságok. Bori Pál tulajdonképpen hazatalált, amikor igazgatásá­gi elnöknek választották már­ciusban. Itt kezdett dolgozni a 60-as évek elején, de aztán másfelé sodródott. Üzemi négyszög — Rendet kell tenni a szí­vekben és a fejekben egy­aránt — kezdi a beszélgetést. — Rendszeresítettük a vezetői megbeszéléseket, élővé tettük az üzemi négyszög eleddig formális működését. Támasz­kodni kell a kollégák vélemé­nyére, mert csak így halad­hatunk előre. — Mik a legfontosabb cél­kitűzések? — Legfontosabb feladatunk továbbra is a lakosság jó ke­reskedelmi ellátása. A nyere­ség növelése nem cél, hanem eszköz. Tehát az ipari üzemek nyereségéből kell javítani az alaptevékenység helyzetén. Ennek kézzelfogható jelei már látszanak. Hozzáfogtunk ugyanis a kisboltok korszerű­sítéséhez, csinosításához, vala­mint a hűtőkapacitás növelé­séhez. Ez a program tovább folytatódik, a tervidőszak vé­géig minden bolt sorra kerül. Fejlesztésre csak szerény pénzeszközök állnak rendelke­zésünkre, de ezzel jól aka­runk sáfárkodni. A legmosto­hább körülmények Úriban ta­lálhatók. Ezért ott már az idén hozzáfogunk egy korsze­rű kisvendéglő kialakításához. Tulajdonképpen rekonstruk­ciót hajtunk végre az épüle­ten. A jelenleg is üzemelő konyhát csak a tanév befeje­zése után zárjuk be, s kezd­jük felújítani. A kivitelező a szentmártonkátai Kossuth Tsz átalányelszámolásos építőbri­gádja. — És az ABC-áruház? — Az úri általános iskolá­hoz közel, a jelenlegi fodrász­üzlet helyén szeretnénk fel­építeni a 300 négyzetméter alapterületű egységet. A ter­veket a Pest Megyei MÉSZÖV munkatársai készítik, a kivi­telező még nem dőlt el. Ha a szentmártonkátaiak jól dol­goznak. akkor lehet, hogy rá­juk bízzuk az ABC építését is, amelyet idén szeptember­ben kezdünk el. Tervezzük, hogy Menüén is javítjuk a ke­reskedelmi ellátást, de erről még korai lenne beszélni, mert ez az év hátralevő ré­szének eredményeitől függ el­sősorban. A maglódi és a sülysápi vízmű megépítése után minden egységünkbe bevezettetjük az egészséges ivóvizet, ez legalább 8 millió forintjába kerül szövetkeze­tünknek. — Beszéljünk az ipari üze­mekről! — A bedolgozó iparban a központi szabályozó rendszer hiányosságai most is gondot okoznak, egyes területeken jogszabályi hézagok vannak, ami nekünk is gondot jelent. Hét szakcsoportunk van, ame­lyek 13 millióval tartoznak a szövetkezetnek. Leültünk a szakcsoportok vezetőivel, s augusztus végéig adtunk tü­relmi időt az adósságok tör­lesztésére, illetve a kátyúba rekedt szekér kimentésére. Ja­vítani szükséges a számviteli fegyelmet a szakcsoportoknál, az ellenőrzés folyamatosságá­val és kellő szigorral. A ki­áramló jövedelemnek arány­ban kell lenni a megtermelt értékkel. Eddig bizony mód és lehetőség volt az ügyeskedés­re... Ezt a jövőben nem en­gedjük meg. Érdekeltség A munkafegyelem folyama­tos javítása is kiemelt fel­adat, akárcsak a közhangu­laté. Enélkül nem érhetjük el céljainkat, következésképpen nem tudunk feljebb kapasz­kodni. A megújulásra való tö­rekvés, az érdekeltség további növelése nélkül pedig nem le­het előbbre lépni. Gér József Kulturális programok Ecseren szombaton 16 órá­tól a nyugdíjasklub összejöve­tele, 18-tól videomozi, 20-tól videodisco, videofilm-vetítés, holnap 14-től a nyugdíjasklub foglalkozása. Gombán, az au­tós kertmoziban 20.30-tól: Földrengés. Gyomron 10-től balett, holnap 9.30-tól társas­tánc-tanfolyam, 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás. Az úttörőház­ban ma 9-től az ügyes kezek, 10-től a fotó, 14-től a néptánc­szakkör foglalkozása. Filmve­títés a művelődési házban ma 16.30- tól: Gregory barátnője, vasárnap ifjúsági előadáson: Robin Hood nyila, 16.30-tól és 18.30- tól Piszkos ügy. A Strand kertmoziban ma 21-től: Elva­rázsolt dollár. Mendén szom­baton 9-től foci-suli. Monoron a filmszínházban ma és hol­nap 16-tól: Dot és a kenguru, 18-tól és 20-tól; Elvarázsolt dollár. Sülysápon 17-tól a tini­klub összejövetele, 18-tól mű­soros est Koós János közremű­ködésével. Filmvetítés holnap 18-tól: Átverés. Úriban 9-től a gyermekszakkör foglalkozá­sa. Vecsésen 14-től gyermek­nap a Ferroelektrika szövetke­zet rendezésében, 15-től isme­retterjesztés: szőlőzöldhajtás válogatása — gyakorlati be­mutató, előadó Tóth László szőlészeti ágazatvezető. Az Ecserl Gazdasági Ellátó Szervezet bejelenti, hogy „Ecser Községi Tanács V. B. Gazdasági Ellátó Szervezet, Ecser, Szabad­ság tér 1. 2233. Tel.: Maglód, 66. MNB sz.: 764—440 548” feliratú bé­lyegző, 1986. április 28-án elve­szett. A bélyegzővel hitelesített számlák érvénytelenek. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom