Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-02 / 77. szám

1986. Április 2. Verekedés miatt Télbeszakadt Mint azt a tegnapi, megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoki fordulóval kapcsolatos tudósí­tásunkban megírtuk, a Bagón lejátszott Bag—Pilis vörösvár mérkőzést a 75. percben ve­rekedés miatt félbeszakították. Hétfőn többen érdeklődtek szerkesztőségünkben bővebb felvilágosításért, sőt, Gubán Gábor, a pilisvörösváriak tech­nikai vezetője még azt is el­mondta, hogy a mérkőzésről leközölt kétmóndatos tudósí­tással nem ért egyet, mert. az sértő csapatára nézve. Termé­szetesen az ügy jellege miatt minket is érdekeltek a részle­tek, ezért tegnap délelőtt meg­próbáltunk többet is megtud­ni a sajnálatos dologról. Az illetékesektől nagyjából a kö­vetkezőket sikerült megtud­nunk : A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságá­hoz még nem érkezett meg a szóban forgó mérkőzés Heves megyei játékvezetőjének je­lentése. Nem érkezett be to­vábbá a megyei szövetség je­lenlévő ellenőrének jelentése sem. Mindkettőt mára várják és beérkezésük után még ma délután megtárgyalja az ügyet a fegyelmi bizottság. Ez utób­bi ülésén természetesen ott lesznek az érintett csapatok képviselői is. Az írásos doku­mentumok megvitatása és a szemtanúk meghallgatása előtt, tehát a fegyelmi határozat meghozatalát megelőzően — nem bocsátkozhat lapunk sem találgatásokba. De természe­tesen mindezek megtörténte után visszatérünk a sajnála­tos eseményre. Bő. I. I j időpont Kartali fordítás ban a szentendreiéit a Kartalt fo­gadták legutóbb: >0 Szentendre—Hattal 2-4 (2-2) Szentendre, 30» néző. V.: Mo- esai. A 13. percben már 2-0-ra ve­zettek a hazaiak, de a félidő vé­gére sikerült kiegyenlíteniük a vendégeknek. A második játék­részben a kartaliak, jobb erőnlé­tüknek köszönhetően biztosan for­dították a maguk javára a mér­kőzést. A gólokon Barna (3), Szá­raz (11-esböl), illetve Miskolczi és Püspöki osztozott. Az ifitalálkozó 2-2-es döntetlennel ért véget. A vendég kartaliakkal kapcsolatos hir, hogy az első fordulóban el­maradt mérkőzésüket az SZTK el­len április 9-én játsszák le 15.30 órai kezdettel. Valóban labdarúgó-nagy üzem volt az elmúlt hétvégén rnegyeszeríe: a megszokott bajnoki mérkőzések mellett két jelentősebb tornára is sor került. Előbb szombaton Száz­halombattán versengtek a fér­fi és női kispályás csapatok a Magyar Ifjúság Kupáért, majd szombaton és vasárnap Kar tál. Bag és Gödöllő adott otthont az immár hagyomá­nyos nemzetközi nagypályás labdarúgótornának. Százhalombattán nem ke­vesebb, mint tizenkét össze­csapásra figyelhettek a rivális együttesek és azok a szurko­lók. akik vállalták a kirán­dulást, hogy a helyszínen kí­sérhessék figyelemmel a tör­ténéseket. Bár a válogatottak­nak egyelőre nem kell retteg­niük. a lelkesedés a legkénye­sebb igényeket is kielégítette. Ráadásul a technikás, ötletes megoldások is a résztvevők repertoárjába tartoztak. Min­den csapatban volt egy-két, kimondottan nagy labdazsong­lőr. Hogy. mi., döntött például a gödöllői Viktória javára? Elsősorban a kitűnő kondíció: jórészt ennek köszönhették a sülysápjaik elleni, végül biz- tos . gy$zelipüket. , amelynek aránva akár nagyobb is lehe­tett volna. A másik tényező a kiemelkedő kapusteljesít­mény volt: Hellmann, a közel 190 centiméter magas Hell- mann ió reflexeivel, határo­zott közbeavatkozásaival egy­aránt tekintélyt teremtett ma­gának. A Váci Forte továbbjutó lá­nyairól, asszonyairól valami­vel kevesebb szó esett a tu­dósításban, ami csennet sem csökkenti eredményűik érté­két. ök is mindhárom alka­lommal győztesen vonulhat­tak le a pályáról úgy, hogy Kézilabdában is pnn!vadászat Fóti bravúr a nyitányon Megkezdődött a bajnoki pont- vadászat a kézilabda NB I/B-ben ,is. A férfiak között érdekelt há­rom Pest megyei, együttes közül különösen a Fóti Tsz SE győzel­me értékes, mivel a tavalyi idény­zárás óta jócskán meggyengültek. A PEMU SE Solymár viszont csak verejtékes küzdelemben aratta mi­nimális különbségű sikerét az elő­ször kiesett TF ellen, akik a bó- lyiak visszalépésé következtében maradhattak csak az' NB I/B-ben. Fóti Tsz SE—Újkígyós 24-12 (13-6) Főt: Lukácsi — Marton 1, Ta­kács 7, Hekker, Gólya 3, Tóth 4, Járdi 3. Cs.: Danyi (k), Grisztel 5, Rigó 1, Sipos, Szabó. Az új edző, a korábban az NB I-et is megjárt Kökény Ferenc si­kerrel mutatkozott be. Csapata rendkívül fegyelmezett védő játék­kal rukkolt ki, ennek köszönhető a meggyőző különbségű eredmény, a két bajnoki pont. Csütörtökön a TF ellen idegenben játszik a Fót. PEMÜ SE—TFSE 22-21 (11-12) PEMU: Kárpáti — Somogyi 1, Král 6, Gach 4, Berényi, Debre­ceni 4, Kovács 4. Cs.: Müller, Sző­ke 2, Mátyás 1. A TF 30 percet késett. Kezdés előtt búcsúztatták a visszavonult irányítót, Holczer Istvánt. A játék nem sok örömet hozott a szurko­lóknak. Előbb Král ujja sérült meg, majd térfélcserét követően — négygólos vendégvezetésnél — Szőke szenvedett orrtörést. A PEMÜ csak a 48. percben tudott egyenlíteni. Jók: Gach, Mátyás. .Százhalombattán szombaton ke­rült sor a Füstér Géza férfi if­júsági emléktornára, amelyen öt együttes vett részt: PEMÜ SE, Pest megyei ifjúsági válogatott, Taurus, DKV, K. Húsos. Az élen hármas holtverseny alakult ki, végül a gólkülönbség döntött a PEMÜ javára. Második a Pest me­gyei ifj. válogatott, 3. a Taurus lett. (Pest megye—PEMÜ 13-12, Taurus—Pest megye 18-17, PEMÜ —Taurus 23-16.) A sokoldalú Kaszparov A gyepen is kiváló A sakkvilágbajnok szovjet Garri Kaszparovról rég­óta köztudott, hogy több más sportágban is megállja a helyét. Hétfőn arra adott bizonyítékot, hogy a futball­ban is jeleskedik. A moszkvai CSZKA stadionban a szovjet sakkozók válogatottja barátságos találkozón 2-1 arányban legyőzte a szovjet főváros újságíró-együtte­sét. A TASZSZ jelentése szerint Kaszparov kiváló me­zőnymunkát végzett. A sakkozók góljait egyébként Kisnyov és Lputjanlöt- te, míg a toliforgatók részéről Jevgenyij Zimin, a moszkvai tv kommentátora, egykori jégkorongozó olim­piai bajnak volt eredményes. A 2000 néző nagy tetszés­sel fogadta a bemutató jellegű összecsapást. egy játékosuk — Lukács Gyöngyi — valamennyi ellen­fél hálóját megterhelte egy- egy góllal. Meuette a jó át­lagteljesítményt nyújtó csa­pat színes egyéniségei voltak a más sportágban jeleskedők: a V. Forte kézilabdázónője, Jakujákné és a mostanában elsősorban cselgáncsozóként ismert Vanó Erzsébet, aki ko­rábban szintén kézilabdázott, ráadásul a szabadfogású bir­kózó VB-n a bemutatókon a szőnyegre is fellépett. ★ A Pest Megyei Tanács test- nevelési és sportosztálya ke­retében működő labdarúgó- szövetség illetékesei több dol­got is vártak attól, hogy idén uj helyszínen, helyszíneken rendezték meg hagyományos nemzetközi húsvéti ifjúsági labdarúgótornájukat. Első­sorban is azt, hogy Százha­lombatta után, ahol eddig há­romszor volt, idén más fut­ballszerető helységekben is tanúi lehessenek az osztrák, nyugatnémet, csehszlovák fia­talok produkcióinak. Másod­sorban, hogy az új környezet­ben. új. lendületet kapjon, a torna,.ajn^ly, Százhalombattán kicsit már megszokottá,: amo­lyan rutinfeladattá, vált. Nos, véleményünk szerint a szer­vezők alapjában véve helyes elképzelései többé-kevésbé va­lóra is váltak. A teljes siker­hez talán csupán egy aprócs­ka dolog hiányzott: a megfe­lelő propaganda. Mert hiába az új házigaz­dák, Gödöllő és különösen Kartal, valamint Bag kiváló előkészítő munkája, erőfeszí­tése, hogy például remek ta­lajú pályákon mérkőzzenek a csapatok, ha mindezt szűk „családi körben” teszik. A né­zők, szurkolók hiánya külö­nösen a gödöllői egyetem gye­pén lezajlott vasárnap dél­előtti találkozóknál tűnt fel. Kartalon és Bagón már jobb volt a helyzet, de ismerve a helyiek labdarúgás iránti von­zalmát, bizonyára többen is megnézték volna a meccseket, ha tudnak róla. A Kozsa Kupáért Óbudai érmesek A szegedi városi sportcsarnok­ban — több mint 250 résztvevővel — tartották meg a Dózsa Kupa ökölvívó-küzdelmeit. A Pest. me­gyeiek kitettek magukért, hiszen öten is dobogósok lettek. A fel­nőtteknél Bódi (CVSE) első lett az 51 kg-osok mezőnyében. A 91 ■kg-osoknál Juhász (Óbuda Tsz SE) bronzérmet szerzett. Az Ifjú­sági korcsoportban a 71 kg-os Szlávik (Óbuda Tsz SE) a 2. he­lyen kötött ki. Bronzérmesek let­tek az Óbuda Tsz SE alábbi ököl­vívói: 60 kg: Csuhák Gy. 67. kg: Kovács Gy. Nagy László, az Óbuda Tsz SE edzője: — Sok kemény csatát kellett vívniuk versenyzőinknek, míg do­bogóra kerülhettek. Ebben az erős mezőnyben jól helytálltak fiaink. Emléktúra Különhajó Különhajót indít a Bu­dapesti Természetbarál Szövetség az április 13-i ...Váci csata*' emlléktúrára. Útvonal: Budapest, Viga­dó tér—Zebegény—Nagy­maros—Vác—Budapest, Vi­gadó tér. Jegyek válthatók a BTSZ irodájában (Bp. V. kér. Váci u. 58.) hétfő­től csütörtökig 10 és 18 óra között, pénteken 10 és 16 óra között. Ismét jugoszlávok Bázeli sorsolás Kedden Bázelban megtar­tották az 1985/86. évi európai kézilabda-kupasorozat utolsó sorsolását. Az érdekelt két magyar férfiegyüttes nehéz ellenfelet kapott: a Veszpré­mi Építők a KEK-ben a spa­nyol FC Barcelonával, a Rá­ba ETO az IHF Kupában a jugoszláv Proleter Zrenjanin- nal játszik a döntőibe jutásért. A nevelőotthon vendégei voltak A futás ünnepe Abonyban — Hatezer fölé emelkédéttt a csatlakozók száma — újsá­golta örömmel Jezerniczky Attila, a Megyénk körül me­gyünk körül futóakció stáb­jának vezetője —, az általuk megtett kilométerek száma pedig — óvatos becslések sze­rint is — több mint 17 ezer­re tehető. Ennek az örömteli hírnek megvannak a megfelelő előz­ményei. Szombaton Pilisről futottak Ceglédre a résztve­vők; különösen Ceglédberce- len volt sóik bekapcsolódó sportbarát, Cegléd városában viszont lehettek volna többen is. A húsvéti ünnepekre eső két szabadnapot követően az­után ismét emelték a fordulat­számot a futók. Kedden Ceg­lédről Törteién át Abonyba tartottak délelőtt, hogy ott költsék el ebédjüket, pihen­jenek egy kicsit. A József At­tila nevelőotthonban rendkívül szívélyes fogadtatásban ré­szesült a stáb; a tanárok és a diákok szinte tenyerükön hordozták a résztvevőket. Délután zenekar búcsúztat­ta a hosszútávfutókat, akik között Szobonya Miklós sze­mélyében abonyi illetőségű sportoló is ott volt. Újszilvás— Tápiógyörgye—Tápiószele kö­vetkezett; mindenütt lelkes iskolások csoportjai várták és kísérték az atlétika népsze­rűsítőit. ★ Az 5. nap programja: rajt 9.00 órakor Tápiószelén, Farmos, be­járat (9.20), Nagykáta, bejárat (10.10), Szentmártonkáta, bejárat (10.55), Tápiószecső, bejárat (11.35). Szoros mérkőzésen Gödöllői pontok Az NB II-es női röplabdabaj­nokság újabb fordulójában érté­kes pontokat szerzett az otthoná­ban pályára lépő Gödöllői SC: Gödöllői SC— Esztergomi Medicor SE 3-1 (12, -11, 13, 1) Gödöllő: Kolozs, Kőrösfői, Maulné, Seregi, Somogyiné, Zsá­lya. Csere: Szentivánszky, Heves, Szaniszló. A mérkőzés a vártnál nagyobb küzdelmet hozott. A gödöllői lá­nyok az első játszma végén a biz­tos vezetés tudatában kissé kien­gedtek, és ezt a lelkes esztergo­miak kihasználták. Három szoros játszma után a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak, és végül biztosan nyerték meg a mérkőzést. Az ifjúsági csapatok találkozó­ján á nagyobb technikai tudással és ütőerővel rendelkező gödöllőiek sima 3-0-ás győzelmet arattak. APRÓHIRDETÉSEK ADÁS­VÉTEL Eladó Csörögben 2 szintes családi ház. központi fűtéssel, azonnal beköltözhe­tő, 367 n.-öles telekkel, amelyen 120 nm-es, fűthető üvegház is van. Ára: 1 400 000 Ft. Érdeklődni: Vác, 13- 240 telefon, reggel 7— 10-ig. __________________ Ár verésre kerül 1986. április 9-éhi, 10 óraikor az Érd, Daróczi u. 6. címen fekvő ingatlan 1 250 000 Ft becsérték­ben. Az ingatlan adatait, jellemzőit, az árverés helyét, az ár­verési feltételeket tar­talmazó hirdetmény az Érdi Városi Ta­nács és a Budakör- nyéki Bíróság hirde­tőtábláján van ki­függesztve. Érdek­lődni lehet minden délelőtt a 885-146/1104 telei omiszámön. KÖZLEMÉNYEK Fót nagyközségben 1086. április 5-én (szombatom), országos állat- és kirakodó vásár lesz. Elveszett a „BUDAFRUCT GT 3. 2040. Budaörs. MNB 381-45-9I71-71:24” feliratú bér lyegző. Használata 1(9:36. március 2il-étői ér­vénytelen. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik szeretett férjem, dr. GÁSPÁR LÁSZLÓ hirtelen halála felett érzett, mély fájdalmamban osztoztak, temetésére eljöt­tek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétüket táviratban vagy személyesen fejezték ki. Dr. Gáspár Lászlóné. Ezúton mondunk köszönetét mindazok­nak, akik szeretett halottunkat id. TÚRI FERENCET utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló csa­lád. 4 Monor község szélén, szép dombtetőn, a Váci Mihály utcában eladó 240 négyszög- öles építési telek. Vil­lany van. Ára: 130 000 forint. Érdeklődni: Kisfaludy u. 84. Eladó EAN—1060-es esztergapad. Gyömrő, Táncsics u. 47. 2230. Kosdon 800 négyszög - öles szántó, építke­zésre is alkalmas bel­terület, eladó. Víz és villany közel! Haixz- mam József, Kösd, Béke utca 53.________ Gödöllőn, a HÉV-hez közel, 2 szoba, össz­komfortos OTP­örölklaikás eladó. Kor­vin krt. 3. II. 8. Tel.: (28) -20-587._________ 3 szálas ipari inter­lock varrógép eladó. Nagykőrös, Patay u. 8. Tel.: 6-44. 1200 négyszögöles területtel, gazdálko­dásra alkalmas kom­fortos tanya eladó. Pintér Sándomé, Nagykőrös, Bokros dűlő 18. A konzerv­gyár mögött. _________ El adó szoba, konyha, kamra, 600 n.-öles szőlő, fúrott kút, vil­lany van. Nagykőrös, Szurdok d. 42., Ha­súmé. 200 n.-öles" si&f6. pin:, cével, felszereléssel el­adó Monoron a Tég­laházi dűlőben. Érdek­lődni lehet: Jósika u. 70. Kertes ház eladó. — Nagykőrös, Botond u. 10. sz.________ 2019 nm-es zártként eladó, termő gyü­mölcsfákkal, kis tég­laépülettel, fúrt kút­tá!, az M3-as út mel­lett Bp.-tőil 212 km-re, megosztva is. Érdieik- lődfni: szomlbat, va­sárnap, Szadá, Dózsa György u. 93. aiiUl. Mtháb,________________ Kertes családi ház el­adó. Nagykőrös, Ama­di u. 5. __________• Ko csérI út melletti 3 szobás tanya, 11166 négyszögöles terület­tel, 3 fázisú villany- ny all, ön tözőkűtt al eladó. Nagykőrös, Ar- bóz dűlő 32. Eladó Nagykőrös. Jó­kai u. 6. szám alatt gázfűtéses, 2 szobás házrész. Érdeklődni: Helimeczy u. 13.______ El adó tanya, lakott területen, 1200 n.-öles területtel, kitűnő állapotban, azonnal beköltözhetően. össz­komfortos lakás, nagy istálló, több meflíbélk- helyiség,, fúrott és ásott kút, víz van. Locsolásra alkalmas, ipari áramos villany van, gyümölcsfák, szőlő, ft tanya beke­rítve, a városhoz kö­zel, a vásártéren kí­vül. A Törteti út mentén. Érdeklődni lehet: Nagy kőrös, Pe­tőfi utca l'l. és Szol­noki út 7. Szalagfűrészek 460- astól 800-asig, gyalu­gépek. 200-360-400-as, késtemgélyek, szalag- fűrészlapok, , asztali mairó, STIHL láncfű­részeik és alkatrészeik, toflósúlyos 200 kg-os, nakósűlyois H50 kg-os mérlegek, EU 215/1000- es csűcseszferga, bá­dogos táblaolló 1000/2 mm,, zsiráfomé! ő, 1 t-s, lapforrasztó, fog- hajtógató, vízszi­vattyúik és lapát ke­rekedik eladók. Gépke- reskedés, Kecskemét, Jókai 21. sz. Szomba­ton zárva. Telefon: 24-053. __________________ 60 0 n.-öles'' zártként eladó a Bokros dűlő­ben. a meggyes telep mellett. Érdeklődni lehet: N agy kőrös, Táncsics Mihály u. 8. 600 négyszögöles zárt­kert az Abonyi út mellett eladó. Érdek­lődni : N a gy kőrös, Toldi u. 21. UAZ 452-es terepes, hétéves tehergépko esi, valamint Csepel dízel 453/02 sztár- fül/kés, billenős teher­gépkocsi eladó. Tele fon: Göd, 45-145, (8 tói 16 óráiig). (Kör­zetszám : 27). Közületeknek vaigy két család résziére al­kalmas,, Cegíléd cent­rumiában lévő, két uit, cára nyíló, kb. 300 nm-es lakóháziam, el adnám vagy elcserél­ném kiesebbre meg­egyezéssel. Gáz az udvarban. Ipari áram van. Ugyanitt eladó 2300 db kétfalcos hó- íogOiS cserép és 3000 db kis- és nagymé­retű tégla. Érdeklőd, ni: Cegléd, Gubody u. 26, vagy a 11-272 es teíefoniszámon, mindennap. 2 és fél szobás, össz­komfortos családi ház eladó. Gödöllő, Hu­nyadi út 31/A. Érdek­lődni lehet délutánom­ként. _________ El adó új családi ház. tetőtér-beépítéssel két család részére is alkalmas. Melléképü­letekkel. Nagykőrös, Brassói U. 7. Eladó a dunakeszi vasútállomástól 2 percre, a József Atti­la u. 2. sz. alatti 400 n.-öles. közművesített építési telek. Érdek­lődni lehet: GEOT- RON Kisszövetkezet, Dunakeszi, Huba u. 2. Telefon: 41-766, 7-től 15 óráig. Eladó 2 fotel, 1 heve­rő. szekrénysor. Ér­deklődni : Nagykőrös, ^Öiező -Géza u.>-7/C, Wartburg Lim. TR-es írsz. személygépko­csi eladó. Nagykőrös, Abonyi u. 24. TE-s írsz. Wartburg de Luxe, újszerű ál­lapotban. eladó. Ér­deklődni lehet: Penc, Béke út 36. (este hat órától vagy szombat, vasárnap egész naip). Építkezők figyelem! J686. áprüis 1-jétőV Isaszegen építési bá­nyahomok kapható 65 Ft/köbméter egység­áron. Érdeklődni le­het: Iisaiszeg, G AMÉSZ Madách u. 14. 2L17. Telefon: Isias zeg 7. Kétszobás, komfor­tos családi ház eladó. Kőcser. Széchenyi u. 26., Szélesiné. NYSA 522/S tehergép­kocsi, háromévi műszakival! efl-adó. Sződliget, Rákóczi u. 16. 2133, (délután). Bocskai út 19. Örkényi úton, a ter­ménybolti tanya el­adó. Érdeklődni le­het: Cegléd, Szép ut­ca 38. szám alatt. ZA-s rendszámú Trabant Combi eladó. Cegléd, Pesti út 42. Nagykőrös, Tavasz u. 16. számú kettő . és fél szobás, összkom­fortos, gtaráizisos lakás elliadó. Érdeklődni: egész nap, a Nagykő­rösi moziban. Eladó a Bácsika dű­lőben, illetve a Feny­ves dűlőben, mező­gazdasági művelésre alkalmas terűdet. Ér­deklődni lehet a (27)- 11-0*52 telefonszám,on (18 órától).___________ Nagykőrös, Tázendő dűlő 166. sz. «Glatt ta­nya eladó. Víz, vil­lany, (ipari áram) van. Kertészkedésre alkalmas. Érdeklőd - ni: Tázerdő d. 85. Csemőben, a faluihoz közel, kétszobás ta­nya, 1260 n.-öGes gyü- mölcsöissea eladó, víz, villany van. Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni : Nagykőrös, Hangácsi u. 62. ______ Mu nkagép, vizsgáz­tatva három személy­re, egy tonnára, el­adó . Érdekl ődnd: Nagykőrös, Hangácsi U. 62. Sződőn, főútvonalon, buszmegállóban zöld- ség-gyümölcskeres- kedés olcsón eladó. Bármilyen más célra is alkalmas, pl.: cuk­rászda, étkezde. W.C., víz, 380-as villany! — Érdeklődni (egész nap): Bencze Ferenc, Göd felső, Árpád ut­ca 7.). VEGYES • - ­Bernáthegyi kölyök­kutyák eladő'k. Ara­ny iné, Budapest, Marx Ká roly_u. 144. 1208. Közületek, figyelem! A legkedvezőbb áron váll alj uik ágynem ü j ü.k mosását,, szállítással együtt. Érdeklődőt lehet (levélben): Szia- Lay István, Vác, Atti­la utca 20. 2606. vaigy hétköznap 17-tői 20 óráig, szombaton, va­sárnap 8—na óráig a (27) -12 -574-es telefon ­számon._______________ Eladó 3 szoba, össz­komfortos, padlás- szobás családi ház, központi fűtéssel, faiu központjában. Ér- deikilődmi: szombat, va­sárnap, Dafoas Hl., Vay Sándor u. 22. 2373.__________________ Gödöllő, Artalhegyi út 62. szám alatt 700 n.-ö.les építési telek, szőlővel, termő gyü­mölcsfáikkal, az ut­cán vízzel, villannyal, gázzal, a legtöbbet ígérőnek eladó. „Déli fekvés' PMH 12 883’* jeligére, a kiadóba. Vidékieknek! Nyelv­tanítás levelezéssel, száz forinttól, havon - ta, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul bele fonetikával. Dok­tor Farikas, külföldi diplomás szaktanár. Budapest, Tábornok u. huszonegy- 1046. (835-761). ______________ .E lcserélném pomiázt két szoba összkom­fortos, garázsos örök­lakásomat plusz 560 n.-öles pomázi telke­met, nagyobb lakásra vagy családi házra. Telefon: 26-os körzet, 25-336, 17-től 21 óráig. Vizes házak, nedves épületek utólagos szi­get elése, gyorsain, ol­csón, garanciával. -- Tel.: 134-075. Bodor­kos Károly, Bp., Fa* zekas u. 8. 1627. Fémzárolt Desire ve­tőburgonya kapható. Nagykőrös, Gárdonyi u. 2. Fel vásárló telep. Nyitva 8-tól 16 óráig. Műszaki vizsgára föl­készítés és vizsgázta­tás 36 ónás határidő­vel, Kiskunlacházán a BGH autószervizében. Kiskun lacháza, 51-ea főút, 43-es km-«iél. Vizes házak, nedves falak utólagos falszi­getelését falbontás nél­kül gyorsan, olcsón garanciával vállalom. Cím: Darázs József, kőműves, Cegléd- beircel, Dózsa György út 6/A. _____________ Tá phengeres saláta! palánta kapható, pap­rika r, paradicsom-, uborkapalánta. Meg­rendelhető: Alberttr- sa, Damjanich u. Petró Márton.______ Pa prika-, paradicsom-, salátapalánta kapha­tó, Pomáz, Táncsics u. 36.. Gázcsere telep ut­cája. Pekingi palota kö­lyökkutya eladó. Ér­deklődni: Cegléd. Hajnal u. 11. K ú tf úrás! Műanyag csővel, minden anyag hozzáadásával, 2 év gar an ciával. Cím: Szánk, Rákóczi u. 2*L Balázs József. 2. személy részére al­bérleti szóba kiadó. Nagykörös, Rákóczi u. 26. Eladó 486 négyszög - öles telek, Pilis, Ken­der u. 18. sz. alatt. Érdeklődni lehet: Duchaj Mihály. Bp. Váci út 163/C. IV. 30. 1181. __________ Ce glédi kertes házra cserélem »2 nm-es, összkomfortos, napos házfelügyeilőa laká­som. Más megoldás is érdekel. Levélcím? Szőke Lajos, Nagy­kőrös, Zsemberi Gyu­la u. 49. Fakivágást, fakiter­m elést alkalmanként, hétvégére is vállalok. Tel.: 844-965. Lambéria kapható, 300 Ft/négyzetméter, Papp Miklós asztalos, Üllő, Gyomról u. 29. 2225. Labdarúgótornák középpontban A nagyüzem utórezgései A hét végén keresetül-kasul jártuk a 'környéket, de sehol egy plakátot, vagy egyszerű falragaszt sem leltünk fel, amely tudatta volna a mér­kőzések helyét, idejét. Szóbeli érdeklődésünk sem járt sok­kal pozitívabb eredménnyel, az emberek többsége ugyanis legfeljebb azt tudta, hogy merre van a futballpálya, de ■más egyebet nemigen. Volt aki hallva a dologról, velünlk indult útnak, hogy jegyet váltson az eseményre. Mindezt utólag csupán azért tesszük szóvá, hogy az álta­lunk is jó ötletnek tartott hús­véti ifjúsági labdarúgótorna a jövőben még az eddigieknél is nagyobb sikert arathasson, hiszen — mint azt tegnaipi tu­dósításunkban is megírtuk — végül is idén sem lehetnek e téren elégedetlenek a szerve­zői. Bó. I.—J. K, A női kispályás labdarúgótorna döntő mérkőzése a V. For­te—Nagykáta találkozó volt. Képünkön a három gól egyike látható. (Veress Jenő felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom