Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-07 / 81. szám

4

MfMYEl]

1986. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ

IWflD

A tengerésztiszt hétköznapjai

Lacházától a bangkoki vizekig

.• A >%}.«•- WWfVA •” • ' t í •' t "v,

Munka közben a tengerésztiszt

Mire lő a kedves vendég?

Hívatlan látogatók a földeken

Lehet-e manapság egy kis- kunlacházi tinédzserből tengeri hajós igazi nagy tengerjárón? Szomor László kiskun- lacházi tehgerésztiszttel folytatott beszélgetésünk választ ad a kérdésre.

— Még általános iskolás voltam, amikor úgy határoztam, tengerész leszek. Ezért nyolcadik után a Lékai János Hajózási Szakközépiskolába jelentkeztem. Ott érettségiztem, majd a BME közlekedés- mérnöki karán, a hajózási főiskolai szakon folytattam tanulmányaimat. A nyári szünetek szakmai gyakorlatait a Földközi- és a Vörös-tenge- ren töltöttem, ahonnan mindig új és meghatározó élményekkel tértem haza. Addigi vonzódásom a nagy vizekhez tovább erősödött.

Ezer térkép

1930-ban aztán megkaptam a közlekedésmérnöki diplomát, majd két év hajózási gyakorlat után a tengerészképesítö oklevelet, mely a korlátlan tonnatartalmú tengeri hajókon másod-, illetve harmadtiszti beosztás ellátására jogosít.

— Melyik a kedvenc hajója»?

— Eddig több kisebb-na- gyobb tengerjárón szolgáltam, de legjobban a Radnóti nőit a szívemhez. Már a méretei is impozánsak: 114 méter hosz- szú, 19 méter széles, a merülési mélysége pedig 9 méter. Korszerűek, könnyen kezelhetők a műszerei, lengyel építői már műholdas navigációs berendezéssel is ellátták. Talán elképesztően hangzik a laikus számára, de a navigációs munkát több mint ezer térkép segíti a hajón. A Radnótival — Indiától a Fülöp-szigetekig — a Távol-Kelet minden jelentősebb kikötőjét bejártam.

— Eddigi leghosszabb „bolyongása” a tengeren?

— Az is kedvenc hajómhoz kötődik. A svédországi Hel- singborgban szedtük fel a horgonyt, áthajóztunk a Gib- raltári-szoroson, a Földközi- tengeren, majd Szuez és a Vörös-tenger után az Indiaióceán következett. Jáva szigetének érintésével érkeztünk Jakarta kikötőjébe. Egyhónapi „ringatózás’’ után végre szárazföldet érezhettem a talpam alatt. Jakarta egyébként óriási város, annyi a lakója, mint egész Magyarországnak. Ott tartózkodásom idején még a kikötő környékét is alig tudtam bejárni. Utunk következő állomása innen Bangkok volt. Úgy tűnt, avá-- rost szinte elnyeli a dzsungel... Egzotikus látványosság. A vízen óriási volt a nyüzsgés, millió apró csónak, és sok-sok tengerjáró jött-ment szakadatlan.

— És Bangkok után?

— Ismét az óceán, de most már eddigi leghosszabb utam utolsó kikötője következett: a Fülöp-szigetek. És néhány hét múlva újra Európában voltunk. Amszterdamban vetettünk horgonyt.

Neptun szolgái

— Milyen rakománnyal járják a világot?

— Az észak-európai kikötőkből műtrágyát, papírt, vasat szállítunk a keleti országokba, míg onnan rizs, kókuszdióbél, trópusi fa és nyersgumi a fuvar az öreg kontinens

felé.

— Akik átélték azt, úgy mondják, a tengerész életének egyik felejthetetlen élménye az úgynevezett „egyenlítői keresztelő”. Gondolom ön is átesett ezen?

— Természetesen, hisz ezt senki sem úszhatja meg, ha először halad át az Ekválo- ron. Engem a Radnótin ért ez a „megtiszteltetés”. Amikor a hajó átszalad az Egyenlítőn, kezdetét veszi a ceremónia. A hajó orrán megjelenik Neptun, a tengerek istene, földig érő piros palástjában, kezében háromágú favilla, fején pedig aranyozott korona. Oldalán szőke sellő felesége, akit két szolga cipel hordágyon, hiszen uszonyai miatt járni nem tud. Egyik főszereplője még a mulatságnak Neptun titkára, a Csillagász, aki fején másfél méteres, horoszkópokkal ékesített süveget egyensúlyoz, és arasznyi átmérőjű szemüveget visel (egyik üvege zöld, a másik piros), és lajstromáról olvassa a megkeresztelendők névsorát. Neptun szolgái a „négerek” — derekukon fűszoknya, hajukban fehérre főzött velőscsont —, egy-egy név elhangzása után hajtóvadászatra indulnak a kiszemelt áldozatért. Megragadják, kalodába ültetik, ahol a Borbély veszi kezelésbe, méteres faborotvájával. A tortúra orvosi vizsgálattal folytatódik, nehogy valamilyen fertőző betegséggel lépjen a delikvens a másik féltekére. Ezért a kórság ellen az egyenlítői „mazsolát” mézzel kenik össze és beszórják tollal. Engem is úgy bemázoltak valami gumírozott spenóttal, hogy az avatás után még a íürdőnadrágomat is el kellett dobnom. Mikor mindezen „finomságokon” túl voltunk, még át kellett haladni a jelképes Egyenlítőn, amit egy mindkét végén nyitott hordó imitált, s bármelyik lyukon akar kibújni a páciens, óriási nyomású tűzoltótömlőkkel kényszerítik vissza a másik irányba. Az ily módon is megkeresztelteket a négerek: Neptun elé rángatják, ahol jutalmul a hősies heytállásért kap még egy záptojást a fejére. Ezután jöhet az áldomás. A parancsnok a nagy ünnep tiszteletére egy pohár itallal kínálja a tengerészt, de minő balszerencse... a pohárban tengervíz van! Mégis ajánlatos egy hajtásra kiinni, mert aki kiköpi, kezdheti elölről a megpróbáltatásokat. Aki viszont szemrebbenés nélkül felhajtja, az igazi gint kap jutalmul és egy oklevelet, mely bizonyítja, hogy átesett a keresztelőn. Az egész mulatságot persze hangos kacagás és móka kíséri.

Angol tanfolyam

— Ha éppen nem az Egyenlítőn hajóznak, hogyan telika tengerész szabadideje?

— A lehetőségekhez képest egészen változatosan Ezt segíti a hajókönyvtár, amelyet minden út végén új kötetekkel frissítenek fel, a kikötőkben pedig vár a hajóposta, amely- lyel friss újságok érkeznek otthonról. Némely helyen utazási irodák keresnek fel bennünket, , és változatos, olcsó programokat ajánlanak. Például Bangkokban egy egésznapos városnézés, légkondicionált mikrobusszal 15 dolláromba került. Ha partközeiben járunk, akkor tv-műsoro- kat rögzítünk videóra, és a hosszú óceáni napokon újra megnézzük. Jut idő tanulásra is, leggyakrabban angol nyelvtanfolyamot szervez a hajó KlSZ-szervezete.

Az igazi kikapcsolódás persze az itthon töltött szabadság a családdal, barátokkal, de ennek többnyire egy visszarendelő távirat vet véget, mely új vizekre szólít.

A vaddisznó intelligenciájáról csodába illő dolgokat mesélnek a szakemberek. Azt mondják, hogy az Alföld kellős közepén is pontosan megérzi, hogy mikor kell-elindulnia a Mátra makkot hullajtó rengetegei felé. Azért pedig a világ végére is elmegy, éppúgy, mint a számára szintén ínyenc csemegének számító csicsókáért és a hullott gyümölcsért. Annyira persze ő sem okos, hogy tudná, vagy ha tudja, közömbös az iránt, hogy az ember érdekeivel ellentétes a kukoricatáblák megdézsmálása, s az is, ha -nyaranta az anyadisznó a nagy, összefüggő búzatáblákba vezeti kismalacait. Gyakran ez is okozza a vesztét. Hiszen rájuk nincs vadászati tilalom egyetlen évszakban

sem.

Túlnépesedés

— Csak hát íratlan, etikai szabályok is vannak a világon — mondja Balázs István megyei tanácsos, a Pest Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának csoportvezetője. — Fájdalmas dolog az, ha az erdőből előbukkanó disznócsalád éléről az anyát lövik ki, még ha állatokról is van szó. Hiszen így elpusztulnak a kicsik, szétszóródva tűnnek el a sűrűségben. Jobb lenne az ilyen kényszerű alkalmak idején inkább közülük egyet kiemelni, mivel a lövés utáin

úgyis visszamenekülne velük az anyadisznó.

Akár a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet, akár a gödi Dunamenti Termelőszövetkezet közgyűlésén figyeltünk a felszólalók szavaira, mindenütt éreztünk érthető indulatot a hívatlan vendégek elleni intézkedéseket sürgetők mondataiból. Azt kérték: a vadásztársaságok, az erre illetékesek, csak annyi vad tartására rendezkedjenek be, amennyit a természet, az erdő el képes látni, vagy az etetésükről gondoskodni tudnak. A nyaranta keletkező milliós károkat pedig térítsék meg, amennyire lehetséges.

Murvai Zoltán, a gödi tsz elnöke azt mondja: a legnagyobb gondjuk az,' hogy termőföldjeik egy része a Börzsöny hegyei között, erdei közelében fekszik, s a károk Kóspallag, Szob, Szokolya, Verőcemaros térségében keletkeznek leginkább. Errefelé főleg a szarvasok garázdálkodnak. A vadásztársaságokkal új együttműködési megállapodást készítenek elő, s indokoltnak látják a szarvaslétszám radikális csökkentését.

Valuta

Az élet számtalan ellentmondást produkál. Ha például a MAVAD éppen a Börzsöny térségéből indított valutát hozó exportszállítmányaira gondolunk, honpolgári érdekeink szerint a vadállo- . mány még nagyobb szaporulatát kívánjuk. Talán ez is a feltétele többek között a vadászturizmus fejlődésének, ami valahol szintén gazdasági érdek, s kell hogy a vendégnek legyen mire lőnie.

— Merre billen hát a mérleg nyelve, hogy lehet kedvező egyensúlyt teremteni? — kérdeztük Balázs Istvánt.

— A tízéves vadgazdálkodási tervek meghatározták a fenntartható állomány arányát. A szarvas és a vaddisznó jelenleg több annál, mint amennyit ez a terv engedélyez. Tény, hogy a szarvas okozza a legtöbb kárt. Előfordul, hogy a vadászati tilalom idején is külön engedélyt kell adni néhány kilövésére. Szaknyelven szólva, a női ivarú egyedek kerültek többségbe, rájuk kell hát jobban figyelni, s többször irányítani rájuk a puskacsövet. Más szóval: a területek eltartóképességénél magasabb az állomány, de ez nem azt jelenti, hogy sok a nemes vad. A termelőt pedig nem vigasztalja az sem, hogy a kifizetett károk az export révén bőséggel megtérülnek. Ráadásul az állatok életmódjában az utóbbi öt évben lényeges változások tapasztalhatók annak következtében, hogy az egyébként is érzékeny erdeinket például savas esők s más károk érik, másrészt nagy, összefüggő vetés- területek jöttek létre, ahol az állat háborítatlanul maradhat/, Ezért aztán ott is hagyják az erdőt, feltűnnek olyan helyeken is, ahol eddig még nem látták őket. Például Öcsa és Hernád térségében.

Megoldható

A megoldás mindig lehetséges — szögezi le a szakember. Ennek jogilag is rendezettek a feltételei. A vadásztársaságok vagy a vadászatra jogosított szervek kötelesek a vadkárt megtéríteni. Persze, csak abban az esetben, ha a termelő is mindent megtett a termés védelméért, őrzéséért, a vadak elriasztásáért. A vitás kérdéseket először a helyi tanácsok, aztán a bíróságok rendezik. Ennél a sokszor hosz- szúra nyúló eljárásnál sokkal jobb azonban, ha a gazdaságok és a vadásztársaságok átalány fizetésére kötnek szerződést, s különben is hasznos a kölcsönös állandó információcsere. Ez utóbbi kezd is kialakulni. A tapasztalatok szerint a vezetők évente közös megbeszéléseken tárgyalják meg a tapasztalatokat és döntenek a tennivalókról.

Balázs István szerint a szarvas- és vaddisznóállományt is olyan arányban kell mérsékelni, hogy a szaporulat még biztosítható legyen.

A természet által feltett kérdésre kell most is válaszolni. Az ember érdekei szerint, az állatokról is emberi módon határozva, olyan szeretettel, ahogy a szakember beszél róluk.

Kovács T. István

Antal Piroska

T

örténetesen a fiatalok baráti társaságba mentek szombat délután, és elhatároztatott, hogy a nagyapára bízzák a két unokát. Ebből az alkalomból anyuka rendkívül csinosan kiöltöztette őket, mégis lássék, hogy van azoknak a gyerekeknek anyja is, fényes cipőcskék, legszebb rucik, kék sapka a fiúcskán, piros a kislányon, meg nyaklánc kis színes gyöngyökből, egyiknek kezében ugrás fémbéka, másiknak áltelefon, ami éppúgy nem szól, mint a valódi. Meg lett hagyva, hogy csak rendes, tiszta helyre szabad menni velük, és vigyázni kell néhány dologra, Autóra, kutyára, lábficamra, köhögés gyerekre, csokoládéra, mert piszkol, cicára, mert karmol.

Hová menjünk? — kérdezte nagyapa. Tomi, a tömör ötéves kisfiú már kiabálta is, „cirkuszba”. Teri, a négyéves kislány: „Vidám Parkba”.

Tehát a Városliget. Nagyszerű, állítólag tiszta. Nagyapa kilép a gyerekkel a kapun, és a szomszéd kerítés mellett meglátnak egy kutyát. Van neki helyes feje, füle, táti szája, csapkodó farka. Teri kitépi kezét a nagyapáéból, és odarohan. Egy közelgő autó fékez, és vezetője kikiabál nagyapának: „Vén hülye, nem tud vigyázni a gyerekre!” Azzal gázt ad. Közben Teri barátkozik a kutyával. A kutyus ráugrál Teri szép virágos kabátkájára, sáros lesz, nagyapa visszaparancsolná, de Teri csak akkor hall, ha r.kar, aminthogy Tomi akkor bőg, ha akar. Most akar. „Elveszett a béka” — ordítja, és keresi. A sárban kesztyűjével turkál, szép kötött kesztyű, amúgy zöld volt.

Nagyapa választótűzbe kerül: a fiú nem megy. a lány nem jön. Itt kemény határozottságra van szükség: „Veszek neked másik békát!”, mondja, és felkapja Tomit, aki egyszerre bőg és kapálózik, átmegy a kutyához, megragadja Teri kezét és elindul velük. A kutya szintén, most nagyapára ugrál, alul sároz, felül nyalogat. A két gyerek ellenkiabál. Teri: játszani akarok vele! Tomi: nagyapu, küldd el, félek tőle. Erre a kiskutya belenyal a kezébe, mire Tomi álláspontot változtat: helyes kutyus, engedj le, megsimogatom. Autó nincs, a gyerekek simogatnak.

Nagyapu: „Nem lesz cirkusz, sem Vidám Park, elmegy a busz. Azonnal jönni!” A kiskutya amúgy is távozik egy másik gyerek felé, Tomi: „Nem is kell, menjünk a hegyre sétálni!” Teri egyetért: „Igenis, menjünk a hegyre!” A buszon a két gyerek le lesz tisztítva. Elméletileg, a gyakorlatban a sár elkenve, az arcok mocskosak. A hegyen hol víz, hol sár, hol még jég; Nagyapa kézen ragadja az unokákat, és az aszfaltúton indul el velük. Oldalt azonban ott a pocsolya, és Tomi benne tocsog. Nem szabad! De szabad! Teri is tocsog. Igenis szabad, szabad, szabad! Nagyapa: Megverlek! Teri meghökkent Az oviban azt mondták, felnőtt nem verheti a gyereket. Tomi megerősíti, közben elszalad. Úgyse versz meg, úgyse versz meg! Beleszalad egy bokorba, a sapkája az ágakon marad. A két gyerek érdeklődéssel nézi, amint nagyapa belelép a pocsolyába, és halássza a sapkát. Te is tocsogsz — állapítja meg Teri. Nagyapa felrángatja a fiúcskára a sapkát. Ne! — kiabálja az, nyafogó masina, mondja megvetéssel Teri. és nevet.

— Tépjünk virágot nagyanyunak! — mondja aztán. Nagyapa szerint ilyenkor még nincs virág, de Tomi letép egy-két levelet, és szemrehányóan maga elé nyújtja: virág, virág! Nagyapa lelkileg összetörik, és óvatosan visszairányítja a társaságot a megállóhoz.

Nagyapa úgyszólván férfi, mint mar említettük, megragadja őket, íeltusz- kolja az érkező buszra. A gyerekek leülnek, nagyapa áll. Az unokák is felállnak, veszekednek: én is akarok kinézni! Felváltva kinéznek, közben lök- dösik egymást.

Otthon nagyanyu vár, ebéddel. Ami kész, de le kell oltani a rezsót, és megállapítani: Ezek hogy néznek ki! Keie, ruhalerángatás, kesztyű, sapka, közben a gyerekek bukfenceznek és édesen nevetnek. Nézz ide, kézen is tudok állni! És Tomi kézen áll. A lábán is, ha felnőtt lenne, azt mondanánk, négykézláb, de ujjhegyeken. Teri szintúgy. Nagymama kefél, nagyapa leül a karosszékbe. Az ebédet megeszi, Tomi nem éhes, inkább kér csokit, Teri nem eszik rántott hús.t, de kér levest, kap, otthagyja a felét.

— Sakkozzunk — mondja Tomi, kiborítja a összehajtható fatáblából a figurákat, és összevissza felállítgatva a figurákat, sakkoznak a földön, közben hadakoznak, ez az enyém, nem az enyém. Tied a fekete, Terié a fehér, szólal meg az igazságosztó nagyapa.

De e földön nincs igazság.

Megérkezik a gyerekekért apa, kocsin. Jók voltak?

Jók voltunk — mondják a gyerekek.

Jók voltak — mondja nagyapa. Apa elégedett,

— Adjatok szépen puszit nagyanyunak, nagyapunak. Adnak, az élet szép.

O

dakint a kocsinál immár apa veszekszik velük, hogy nem szabad a kutyához odamenni. A kutya megy tehát a gyerekekhez. Az ablakon ki integetnek. Bájosak. Kár, hogy a kislány gyöngysora szétgurult, nagyanyu felfedezi, és négykézláb összeszedi. Aztán kimegy a ház elé, megkeresi az ugróbékát. Mikor megtalálja, odateszi őket az áltelefon mellé, ami ott maradt.

Mikor jönnek érte az édes kisuno- kák?

Gombó Pál: y

éddeó kió unokái?