Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-28 / 99. szám

1986. ÁPRILIS "8., HÉTFŐ

„Claas vagy, apu!”

A lakás dísze left a kombájn

Régen várták olyan izgatottan a postást Bényén, ifj. Bányai Sándoréknál, mint a múlt héten. Jogosan aggódtak, hiszen az utóbbi hónapokban a kézbesítőt várni arrafelé, fölért egy totójátékkal: Jön? Nem? Majd? De Bányaiék most nem a megszokott újságjaikért szurkoltak, hanem egy kis csomagért, amelyet a Magyar Agrártudományi Egyesület közvetítésével az NSZK-beli Claas-cég ígért a családfőnek.

— Már én szégyelltem, hogy mindennap megyek érdeklődni a postára. Sokszor akkor is azt mondtam, hogy voltam, amikor pedig nem is volt igaz. De hát a papa annyira várta — vallotta be utólag az apró (megbocsátható) füllentést Bányainé. — Aztán egyik délelőtt itt találtam a küldeményről szóló értesítést a postaládában. Azonnal küldtem a kislányomat a Sanyi fiunk elé az iskolabuszhoz, hazafelé hozza el egyúttal a csomagot, hogy mire Sándor hazaér, meglephessük vele.

Bányainé szavaiból és a' gyerekek megjegyzéseiből azonban kiderült, hogy persze ők is a családfőhöz hasonló izgalommal várták azt a bizonyos küldeményt... De hát miről is van szó? Ezt már ifj. Bányai Sándortól, a Monon Állami Gazdaság gombai kerülete dolgozójától tudom meg, aki nyáron kom- bájnosként, télen szerelőként, karbantartóként ügyködik.

A család rábeszélte

— A nyugatnémet Claas cég, a Magyar Agrártudományi Egyesület szervezésében tavaly jubileumi vetélkedőt hirdetett meg abból az alkalomból, hogy gépeik tizenötödik éve dolgoznak Magyar- országon. Benevezhettek Olyan téeszek, állami gazdaságok, intézmények, amelyek Claas- dominátorokkal rendelkeznek, vagy azok a kombájnvezetők, főmérnökök, szerelők, akik ilyen géppel dolgoznak. Én már tizedik éve ülök ugyanazon a „Domin”, ezért keresett meg a szervizhálózat szerelője, nem pályáznék-e. Miért ne? — mondtam, s elküldtem a nevezési lapot.

A Claas cég a vetélkedő keretében kereste a Magyar- országon működő legrégibb kombájnját, azt a gépet, amely az üzemóramutató alapján a legnagyobb össz- üzemelési időt teljesítette, valamint azt a dominátort, amelyik magbetakarításban a legtöbb hektárt vágta le. A felajánlott díjak sem akármilyenek voltak. A győztes gép vezetője, főmérnöke, szervizmérnöke egyhetes tanulmányútra utazhatott az NSZK-ba, természetesen a Claas cég költségén. A második kategóriában a győztes gép tulajdonosa egy komplett video képmagnó berendezést kapott a továbbképzések megkönnyítéséhez.

— Előre tudtam, hogy valószínűleg nem sok esélyem van, mert a nevezési lapot már a beküldési határidő utolsó napján kaptam meg. S mire ugye az adatokat kigyűjtöttem, a lapot kitöltöttem, ment az idő. Gondolkodtam is, hogy érdemes-e elküldeném, de szerencsére a család, főleg a feleségem meg a fiam rábeszélt — mondta ifj. Bányai Sándor, ölében a nagyon várt kis csomaggal, amelyről persze már lekerült a védőborítás.

Kisegítőként vízhordó

A legkisebb Bányai fiú persze mindvégig ott ült mellettünk, mint ahogy nyaranta — hetedikes létére — gyakran a nagyapa s az apu mellé is belül valamelyik do- minátor fülkéjébe. Tavaly az aratási szezonban már kisegítőként — vízhordóként — ötezer forintot keresett. „Mire gyűjtőd?" „Motorra." Hát persze. Az édesapa azonban a saját gépéről beszél.

— Nagyon a szívemhez nőtt ez a masina. Nem tudom, ki hogy van vele, de én szinte családtagnak tekintem. Apámtól meg más mestereimtől azt nagyon megtanultam, hogy meg kell becsülnie az embernek azt a munkaeszközt, amivel a kenyerét keresi. Az én gépem sohasem koszos, olajos vagy rozsdás. Fáj a szívem, ha látom, hogy egyikmásik gazdaságban úgy állnak le betakarítás végén,

ahogy a tábláról beérkeznek. S aztán a következő szezonban persze hogy ez is törik, az sem működik.

Ifj. Bányai Sándor amit megtanult, ellesett, kiválóan kamatoztatta. Az öreg — talán kabalából — a a 6-os számot viselő kombájnjával sorra állította fel a rekordokat. Tavaly például 9 óra alatt

19,6 vagonnyi búzát aratott le, s ezzel túlszárnyalta saját

1979-ben elért 17,51 vagonos teljesítményét.

— Tavaly szerencsém is volt — szabadkozik. — Valószínűleg a papám nyert volna, de neki javítás miatt — meg másoknak is — állniuk kellett. Igaz, a kilenc óra alatt egyetlen percet sem álltam meg, nem ebédeltem, menet közben ürítettem, a termés is egészen jó volt.

Késett a pályázat

Ifj. Bányai Sándor domi- nátora 5 ezer 490 üzemórát, 9 ezer 134 hektárt teljesített és körülbelül 4 ezer vagon termést takarított be. Persze azért a többieknek sem kell szégyenkezniük a Gagarin (IKR) brigádban, de a két Bányait, mondják, úgysem lehet megelőzni.

— Most vagyok bajban — osztotta meg gondjait ifj. Bányai Sándor. — Az idén talán kap a kerület egy új gépet, s nekem ajánlották föl, de nem tudom, elfogadjam-e. Ezzel már összenőttem, minden lehetséges hiba elhárításához van alkatrészünk. Hát, nem tudom ...

S hogy mi volt a csomagban? Előzőleg a Claas cégtől egy levél érkezett, amelyben sajnálattal értesítik a címzettet, hogy mivel pályázata a határidő után érkezett be, nem kerülhetett a díjazottak közé. Eredményei elismeréséül és köszönetül, emlékül azonban a cég elküldte egy Claas- dominátor élethű makettjét. A műanyag modell azóta a lakás főhelyén díszeleg, s legalább olyan becsben áll, mint az eredetije.

— Klassz vagy, apu! — mondta a kis Bányai. De írhatnánk így is: Claas...

Vereszki János

Egy japán tapasztalatgyűjtése

Tananyag a magyar mezőgazdaság

Évszázadok tapasztalatát és a modern agrobiológia eredményeit ötvözve alakul a magyar mezőgazdaság. Bár akadnak jócskán gondjaink, de amit elértünk, az figyelemre méltó az idegen számára. Olyannyira, hogy mikor egy japán apa kezébe vette a felkelő nap országának mezőgazdasági lapját, alig akart hinni a szemének. Egy távoli kis ország, hazánk mezőgazdaságáról szólt az írás, s arról, hogy milyen sikereket értek el agrár szakembereink. Azért is volt számára újdonság, amit olvasott, mivel Japánban keveset tudnak Magyarországról s még kevesebbet a magyar gazdaságról.

Jó eredmények az ipari szövetkezetekben

Zökkenők a könnyűiparban

Pest megye ipari szövetkezeteinek — ideértve a kisszövetkezeteket is — első negyedéve nem volt sem rosz- szabb, sem jobb a megszokottnál. Az esztendő kezdő harmadát azonban nemigen tarthatjuk meghatározónak. Legalábbis a gazdálkodók szerint, hiszen sokszor zárult sikeresen egy-egy döcögve induló év, ha másképp nem, hát év végi hajrával.

Megyénk ipari szövetkezeteinek termelése és értékesítése a terv körül alakult, lemaradás a tőkés exportban mutatkozik. A tíz százalék körüli mínusz oka elsősorban a rendelések hiányából adódik, de közrejátszik az importanyagok korlátozott volta is. Ám a tárgyalások folyamatosak, ami bízni enged abban, hogy az éves tőkés exportterveket sikeresen teljesítik. A szocialista országokba induló szállítmányok: pontosan az elképzeléseknek megfelelően készültek el.

Gondokkal küszködik a könnyűipari ágazat, amelynek megrendelései egyrészt nem folyamatosak, másrészt csökkenő 'tendenciát mutatnak, lévén telített a hazai piac. Nehezen birkóznak a butikok konkurenciájával, ráadásul az alapanyagok és a kellékek beszerzése sem megy simán. A készletező vállalatok nem szívesen bajlódnak a kis tételekkel, ezért a ruhánakvaló vagy késik, vagy egyszerre zúdul a varrodákba. De hi- bádzik a fonal, a megfelelő színválasztekú danúbia, cipzár, illetve kellékanyag.

A szövetkezeti iparban csökken a teljes munkaidős létszám, ezt némileg ellensúlyozza, hogy az eltávozok egy része kisszövetkezeti formában dolgozik tovább. Emellett azonban szükség van a hiányzók pótlása végett bedolgozókra, részmunkaidőben foglalkoztatottakra is. A mára 100 körüli számú kisszövetkezetek nélkülözhetetlen tényezői megyénk iparának és szolgáltatásának. Úgyszólván minden ágazatban találhatunk ilyenfajta mozgékony, dinamikusan fejlődő kis közösséget. A gépipartó) a fuvarozáson át a fodrászatig és részegységgyártásig. Kiveszik részüket a háttéripari feladatokból, kooperációs tevékenységre, például részegységgyártásra vállalkoznak.

Felvették hát a kapcsolatot egy szakemberrel, aki öt éven át tanulmányozta a magyar mezőgazdaságot, s az általa elmondottak alátámasztották az újságban megjelenteket.

!¥!i a siker titka?

Páty nem nevezhető nagy településnek, s így ha idegen érkezik a községbe, azonnal híre szalad. Különösen, ha az új jövevény le se tagadhatja a származását. Ezért van az, hogy talán mindenki ismeri Pátyon Abe Takeshit, aki a Zsámbéki Medence Termelő- szövetkezet életét megismerve próbálja megfejteni a magyar mezőgazdaság sikerének titkát.

— A középiskola elvégzése után Chiba megye főiskoláján tanultam, mezőgazdasági szakon. Ez kétéves előkészítő, amihez további két évet kell gyakorlati tanulmányokkal folytatni. Szerettem volna valami olyasmivel megismerkedni, aminek nagy hasznát vehetem, s akkor találkozóit édesapáin: ezzel az írással, ami végül is eldöntötte a sorsomat.

Milyen is ez a japán fiatalember? Mosolygós, kedves s hallatlanul udvarias. Figyelem, hogyan birkózik a magyar nyelv számára olykor furcsának tűnő grammatikájával.

Az öregség, kérem, nem a korral kezdődik, hanem az elme hajlékonyságának kimerülésével. Avval, hogy az ember képtelen az új dolgok megértésére, holott, mint tudjuk, az új, az mindig haladó és győzedelmes.

Ez a belátás engem bizonyításra késztet. Mi az, hogy konzervatív vagyok? Mi az, hogy nekem Leonardo da Vinci a festő, Michelangelo a szobrász, Vivaldi a zenész, József Attila a költő? Maradiság, belátom; de azért olyan csuda fogékony vagyok az újra, a meglepőire, a győzedelmesen zseniális önmegvalósító művekre, hogy még no! Igaz — hazudni azért nem kell — nekem nem tetszenek, de az alkalmazkodási készség annyira buzog bennem, hogy nemcsak e művek dicséretére vállalkozom, hanem arra is, hogy saját „alkotó üzenetteljesítésem’’ nyelvére is kész vagyok áttenni újatigenlé- semet. Megmagyarázom, mint ez manapság szokás, másoknak is, akik netán tényleg konzervatívak és elfogultak. hogy ami új. az mért szép.

Vegyük például a festészetet. íme:

Csobolya Jenő frenetikus új művén fehéren-feketén két W (dupla-vé) betűt látunk, egyenletes vonásokkal, miként a csillag megy az égen, az egyik fejjel felfelé, a másik lefelé áll, és egymást ekképp metszik. Micsoda nagyszerű esztétikai élménv! Azok a csúcsok és azok a metszések nem holmi ellipszisek, avagy hiperbólák, ahogyan a csillag nagyon unalmasan, mondhatni, de humanizáltán megy az égen, hanem valami mélyen matematikai-geometriai emberszemléletet fejeznek ki.

Megkapó persze a szerkesztés szimmetriája is, amely végletekig leegyszerűsített. közel áll az egyszerű emberekhez, nem miként a tizenkét apostol sokféle elhelyezkedése az Utolsó vacsorán. amely túlságos bonyolultságával abból az antivilágból való, ahol még nem voltak a hétköznapok tartozékai a chipek, melyek nyelve a legát- takinthetőbb Algol. Bezzeg a ma embere! Nekem, neked, nekünk többet mond az a magasrendű eszmetársítás, mely a képet (a Művet!) hasonlatossá teszi grafikonélményeinkhez, fel a csúcsba, le a csúcsból, le belőle, fel hozzá, sic itur ad astra. Termelés, jöGombó Pál:

Iflfliért ózép?

vedelmezőség, az emberi küzdelem jut bele tudatunkba. Igen, az a ipű egyszerre . szól az érzelemhez és értelemhez! Mély világfilozófia hatja át a néző-gyönyör ködő lelkát-tudatát: igen, ilyen az élet, ilyen a harc és a siker- sikertelenség dialektikája: egyszer fel, egyszer le! Lavina és léggömb, felnövés és letörés, feltörés és végzet! Modern sorstragédia és életigenlés. Ha ezt belátjuk, magunkévá válik a szépség élménye!

Vagy itt van a modern szobrászat egyik csúcsteljesítménye, Sturek Ernő- ^ ke művésznő kiállításának dísze s virága: egy régimódi vaskályha bizonyos fokig csövestül. A művésznő a nosztalgikus-realizmus kiemelkedő a teljesítményét hozta létre már pusztán az elgondolással is! Amellett mennyi egyénit, mennyi önmegvalósítóan megraga- dót vitt bele, még plusz! A kályha ajtaja kifelé görbül, cafatosan, modern korunk teljes szétbomlását tükrözve. A kályha oldala horpadt, hiszen a harmónia megbomlása korszerű élményünk. Háború a békében, mint a silóban görbülő atombomba. S mindezt betetőzi a fazék, mely a kályha tetején mered, benne művészien örök, dermedten élő vízzel, mely műanyagból lévén egyszerre jelképezi a vízélményt és forrásélményt, hiszen szinte látni, mint bugyog, buborékol, forr, miként a látásmód forradalma. A cső, mely a semmibe vezet, szívszorító, ilyen az élet hiábavalósága, ajtó híján keletkezik a tűz. és semmibe száll a füst — környezetszennyezés, ki ne gondolna erre és modern tudatvilága megrendültén gyönyörködik.

Ha a modern művészetet meg akarja érteni az ember, tartsa szem előtt korunk parancsát, valóságát: nincs szubjektív idealizmus, a való adja az élményt, s a törekvés megteremteni odabent és idekünn a diszharmóniát. Mi sem példázza ezt inkább, mint Dienes Kobold kisszimfóniája, mely alig háromperces időtartamban mesteri.

sőt nagymesteri, sőt nemzetközi nagymesteri fokon tömörít megannyi hanghatást, s mégis egyetlen harmonikus összecsengés benne nem található. Szólnak a felhangok és alhangok. csörömpölés váltakozik síphanggal, dob- hanggal, fütyül és zörren, s ki tudja, netán valami loccsan is. Mint a mi modern életünkben, mely szubjektumunk számára a zűrzavar és életnem- lés élményét teszi honossá. Ez realizmus a javából és megragadja a csörömpölő, sípoló, loccsanó mélytudatunkat. Ne zárjuk be előle fülünket, ne zárjuk el rádiónkat, tévénket, élvezzük tudatosan a Mester jelent tükröző, jövőbe mutató diszharmóniáját.

A magyar nemzeti valóság legszebb teljesítménye: a vers, a költészet. Ám amiként nem lehet mérték ma, nekünk és itt Mozart, ugyanúgy idegen és múltba merült Arany János is. Werbőczy Huba írta le a következő vers- szakot (emeljük ki!):

Előttem pezseg a lavór, leült a kád, Sumér és Urartu és Akkád,

Tedd a tétet a neon-frázisokra,

És tízet-egyre, ha befut a lódisznóra Az Üzenet!

Az első, amire szívszorongva felfigyelünk: a forma szinte klasszikus egyszerűsége (verssorok, nagy kezdőbetűk, rímek, pusztán a csattanó rövid sorral vágva) — és ennek megkapó-fel- izgató ellentéte a tartalombontással! És mennél mélyebbre hatolunk a megértésbe, annál sokrétűbb ez az ellentét. Klasszikus élmények — a sumé- rektől az akkádokig —, és korszerű újat látás: a kád leül, a frázisok neonból valók (ragyogóan tartós-múló szemvalóságok) és a felképző lóverseny lova mindjárt és egyben disznó is, miként a szerencse! Tömörebb ez így, és ekként, mint maga módján szintúgy híressé vált egykori boldogság-disznó József Attilánál. Hiába, túl kell haladni, mindig előre, ez a költészet örök törvénye, és aki értő füllel hallgatja e sorokat, olyan élménnyel gyarapszik, mely széles ívben húz a múltból a jövőbe, a szívtől az értelmetlenség élmé- rnényig. Tedd kezed a térdedre, olvasó, és övezd a szépséget, mely, bár formája szüntelen megújul, mégis örök, miként a homo sapiens értelmetlensége.

Alig múlt két esztendeje, hogy hazánkba érkezett s máris jól beszéli nyelvünket. Használja szólásainkat, szállóigéinket, s nagyon ügyel arra, hogy véletlenül se alkalmazza helytelenül a különböző szóvégződéseket.

Véletlenül Pátyra

— Moszkván keresztül jöttem Magyarországra, s bevallom, először féltem, hiszen nem ismertem a nyelvet, az embereket. Egy japán ismerős várt a repülőtéren, aki fizikát tanul itt. Először a Budaörsi útra kerültem, ahol a nemzetközi előkészítőn ismerkedtem a magyar nyelvvel, amit tanultam már ugyan otthon, de csak keveset tudtam belőle. Az Agrárgazdasági Kutató Intézeten keresztül kerültem a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátba, ahol a komlótelepen voltam segédmunkás. Olyan munkát végeztem, amihez a két kezemre volt szükség; kapával, ásóval dolgoztam. Innen Kalocsára vitt az utam, ahol a paprikafeldolgozóban szintén segédmunkás lettem, s ugyanúgy, mint a többiek, én is hatra jártam.

— S hogyan került Pátyra?

— Teljesen véletlenül. A tsz elnöke. Szín Béla egyszer az intézetben járt. Ott találkoztunk, s beszélgetés közben felajánlotta, hogy ha van kedvem, .látogassak el a tsz-ükbe.

így jött Pátyra Abe Takeshi, aki a korábbi gyakorlattól eltérően nem kint a földeken töltötte idejét, hanem inkább az irodában. Oda ugyanis minden információ befut, ami a szövetkezet életével kapcsolatos. Előszedte a működést meghatározó jogszabályokat, s lefordította őket japánra. Ezt hallva felötlött bennem a kérdés: lehet-e tanulmányozni a magyar mezőgazdaságot egy irodában ülve? S egyáltalán miért van szükség a jogszabályok bögarászgatására?

A közös művelés a jövő

— Nálunk kis parcellákon gazdálkodnak a termelők. Egymásfél hektáros földön sok minden terem: rizstől elkezdve a zöldségig, szójababig, minden, amire egy konyhában szükség van. Csakhogy a parasztnak magának kell gondoskodni a gépről, a vetőanyagról, a piacról. Van ugyan értékesítési szövetkezet, ahová a megtermelt árut beviszik, de még így is nagyon szétforgá- csolódik a gazdák ereje. Ezért van az, hogy az Amerikából érkező import élelmiszer sokkal olcsóbb, mintha otthon termelnénk meg. Igaza is van a háziasszonynak, aki azt mondja, hogy miért vegye meg a japán zöldséget, ha az amerikai olcsóbb. Ebből az következik, hogy egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, mind többen az iparral. Csakhogy az ipar a mezőgazdaságtól. a faluból szívja el a munkaerőt, s az megy vissza ismét a földekre dolgozni, aki munkanélkülivé válik a városban. Japánban most 605 ezer kistermelő család él a földből. S még azt mondják, hogy nálunk nincs jövője a mezőgazdaságnak! Nekem nagyon fájdalmasak ezek a szavak. Rájöttem, hogy egyetlen megoldás, ha a kisparcellát egyesítik, s közösen művelik meg a nagyobb földeket. Valamikor a hatvanas években a mezőgazdasági minisztérium kezdeményezése alapján elindítottak egy ilyen folyamatot, de megbukott. A japán paraszt a földjét, amelyet az őseitől örökölt, nem szívesen olvasztja be egy több száz hektáros gazdaságba. Tulajdonképpen azt szeretném megtanulni, ellesni, hogyan alakult ki Magyarországon a nagyüzemi mezőgazdaság. Sokkal több lehetőség lenne ilyen módon megújítani a japán gazdaságot is, hiszen nálunk most annyit dolgoznak a földművelők, hogy nincs se szombat, se vasárnap. Itt pihenhet a parasztember hét végén.

Fiedler Anna Mária