Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-26 / 98. szám

Propagandisták kitüntetése A szólamok Id-efe lejárt Erényük a valéság érzékelése Propagandisták napja volt Nagykőrösön a városi párt- bizottság székházában. A „nap” persze igen szűkre sza- bódott, alig másfél órát tett ki, s ez így volt rendjén, hi­szen mindenkinek dolgozni kellett, a dolga után futni, magyarán szólva a hétköznapi életet kellett élnie. Göndies Zoltán: „A lényeg te­hát a valóságérzék, a valóság mérlegelésének a képessége.” (Varga Irén felvétele) Nincs ebben semmi megle­pő, hiszen valamennyien tud­juk, hogy a mai propagandis­ta, magyarán szólva az az ember, aki a marxista ideoló­giát s ezzel együtt a párt po­litikáját népszerűsíti, nem va­lami idegen világban él, ha­nem egy közülünk. Olyan ember, akinek a gondja ugyanaz, mint az enyém, aki osztozik örömeimben, aki meg­érti örömeimet és bánataimat, mert az övéi sem különbek, meg nem is rosszabbak. Nincsenek már idegenből jött, a helyi gondokról, érde­kekről mit sem tudó, üres szólamokat csépelő propagan­disták. Ezeknek az ideje le­járt. Ma legfeljebb barátok vannak, akik a mozgalomból, vagyis az életből szerzett ta­pasztalatokat mint jó szót, okosságot, mint meggondo­landó bölcséséget, élénk "'tár­ják. Nos, a nagykőrösi propa­gandisták napján ilyen ba­rát Gondics Zoltán, az MSZMP Pest megyei oktatási igazgatóságának vezetője volt. Tényleg barátként jött. 'Nem bonyolódott helyi vitákba, s mégis — ha nem illetlenség ezt állítani — nyakig beleme­rült a helyi gondokba. Bele­merült, hiszen azt mondta, hegy bár Lenin születésnapja volt a gyűlésre az alkalom, a világot nem Lenin-idézetek­kel lehet megváltani, hanem munkával, meggyőződéssel, végeredményben lenini szel­lemmel. S mi ez a szellem? Sajnos gyakran mondjuk ki ennek a szellemnek a lényegét, de ki­csit bátortalanul. Ennek a szellemnek egyébként az a lé­nyege. hogy politikát,.' s te­gyük hozzá: marxista ideo­lógiát csinálni, megvalósítani csak a valóságból kiindulva lehet. A lényeg tehát a való­ságérzék, a valóság mérlege­lésének a képessége. A nagykőrösi propagandis­táknak különben ez az eré­nyük. Tudniillik a valóság ér­zékelése, a valóság megméré­sének a képessége. E törekvé­sük megőrzésére és követke­zetes végrehajtására kaptak erősítő szavakat a vendég jó­baráttól, az ünnepség előadó­jától. S természetesen kaptak mást is. Csekély, de erkölcsi értékében igen tisztes jutal­mat. Mármint a propagandis­ták közül azok, akik fölvállal­ták ezt a valósághoz való ra­gaszkodást, a lenini elveket. Elsősorban pedig azt az elvet, hogy aki kommunizmust akar csinálni, annak ezt meg is kell tanulnia. A szólamok, a demagógia ideje már régen a múlté. Ám a hajdani tévedések sem von­ják kétségbe azt a tételt, amit a tapasztalatból szűrhetünk le, s amely szerint az észből eredő meggyőződéshez hit is kell. Hit az igazságban, a jö­vőteremtésben. Tehát a nagykőrösiek közül is voltak kitüntetettek, mert megpróbálták a jövőt megala­pozni és megteremteni. Mar­jai Imre Lenin-emlékplakettet kapott Pesten, az MSZMP KB ünnepségén. Itt helyben pe­dig a következők voltak a jutal'mazottak: Nagy Ferenc, Soós Sándorné és Dányi István. Többen a marxizmus okta­tásának terén értek el sike­reket, így dr. Bognár Gyula, dr. Varga András, Czinege Gyula, Stadler András, Koty- mán József, valamint Róka Sándor ezért részesültek juta­lomban. Agitációs munkájáért Din­ka Károly, Farkas Péter, Fo­dor Ferenc, Hernádi Lajos, Marsi Gusztáv, Németh And­rásáé, valamint Túri György elismerésben részesült. —sp Népfroiiiülés Április 29-én, kedden 14 órakor a HNF városi elnök­sége ülést tart. Ennek napi­rendjén a lakóbizottságok új­raválasztásának tapasztalatai, valamint a májusi békehónap rendezvénytervének megvitat tása szerepel. Arany János Társaság Közgyűlés Az Arany János Társaság április 28-án, hétfőn 13 órai kezdettel , tartja közgyűlését az Arany János Művelődési Központ 27-es számú termé­ben. A - közgyűlést követően dr.. Szabó Attila tart előadást A ceglédi vallásalapítvámji uradalom a 19. században címmel. Minden érdeklődőt s tagot várnak az igen érdekes­nek ígérkező eseményre. Május elsején Ünnepség A városi ünnepélyt immár jó néhány éve a szokásos módon a Pálfájában, a park­erdőben rendezik. A cifra­kerti, felvonulással egybekö­tött megemlékezés felelevení­tésének többek között az szab határt, hogy nincs a városban a Ceglédi úttal párhuzamos, a forgalom elterelését lehető­vé tevő útvonala. A rendőr- kapitányság a pálfájai ünnep­séggel kapcsolatban ezúton is kéri az ünneplőket, hogy a zsúfoltság elkerülése érdeké­ben a parkerdőt a Nagyerdő felőli bekötőúton (ami jó mi­nőségű földút) közelítsék meg. A PEST BEGYEI HÍRLAP-KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM 19SG. ÁPRILIS 26., SZOMBAT Borsótengerre számítanak a gyáriak Vagdalt húsok, befőttek, ViteBla Ha az időjárás nem húzza keresztül az ember számítá­sait, akkor alig két hónap múlva már beköszönt a sze­zon a konzervgyárba. Nem csoda, ha az ottani karban­tartó mesteremberek igen­csak számon tartják mosta­nában az idő múlását. Láza­san dolgoznak a vonalak fel­készítésén, hiszen mire az el­ső láda termény beérkezik a kapun, az utolsó csavarnak is a helyén keli lennie a gépe­ken, berendezéseken. Ahogy minden évben, az idén is egrest, illetve bor­sót hoznak majd elsőként a teherautók. Az utóbbi nyers­anyag valószínűleg a szoká­sosnál is jobban feladja a lec­két a konzervgyáriaknak. A gazdaságok jó része ugyanis a huzamosabb ideig tartó ked­vezőtlen talajviszonyok miatt nem tudott szakaszosan vet­ni, számítani keli tehát arra, hogy rövid idő alatt aránylag nagy tömegű árut kell fel­dolgozniuk. Szerencsére a borsókon­Labdarúgás — kispályán A felmenő rendszerű kispá­lyás labdarúgó Magyar Ifjú­ság Kupa-viadal megyei elő­döntőjét a város- és vonzás- körzetek legjobbjaival Száz­halombattán rendezték, A kör­zetünket képviselő Nk. Mészá­ros Tsz balszerencsésen szere­pelt 4-es csoportjában. A Gö­döllői Viktóriától jó játékkal, 5-0-ra vesztettek. A Dabasi Viktóriától 4-0-ás vezetés után 7-6-ra kikaptak. Ezután, ked­vüket szegve, Tököl II-től 15-1-re vesztettek. Góllövők: Kocsi (3), Varga és Orbán (2-2). Diák labdarúgás: Az ifjúsá­gi sporttelepen: Ceglédi Me­H a valahol, hát a tanyákon százával ismerik a bo­szorkánytörténeteket. Talán még öt éve sincs, hogy többen is „látták” a Ludas dűlőben, amikor Kemény Rozika néni átszállt a Soósék gyümölcsöse felett, s abban az évben min­den alma meg körte lefagyott a fákról. Simon Istvánné pe­dig még ma is árul olyan haj­szálat, amit el kell égetni a fiatalember háza előtt, s ak­kor a fiú beleszeret az azt el­égető leányzóba. Darázs Bá­lint, Simonná veje ajánlotta is az anyósának, hogy ugyan égessen el ő maga egy ilyen hajszálat az elnök háza előtt, hátha lángra gyújtja a szivét, s akkor az egész szövetkezet hivatalos lesz a lakodalomba. A fiatalok persze már nem hisznek az efféle dolgokban, de amikor Kábái Julika néni­ről kezdték beszélni, hogy bo­szorkány, arra már ők is bó­logattak. Igaz, Julika néni nem vál­toztatott senkit békává, és egyetlen tehénnek sem apasz­totta el a tejét, sőt seprőnyé­len sem látták lovagolni, volt viszont egy kis Babetta mo­torja, amin hetvenéves kora ellenére úgy száguldozott a dűlőutakon, mintha valóban seprőnyélen ülne. — Ebben tényleg csak bo­szorkányság lehet — mondta Soós Mihály, pedig ő felvilá­gosult ember hírében állt. A traktorosok el is nevezték Ju­liska nénit „motoros boszorká­nak”. — Ide figyeljetek! — mond­ta egyszer Illés Jóska, a leg- betyárabb traktoros. — Ha az öreglány legközelebb bejön a központba, én kiveszem a mo­torjából a gyertyát. Akkor majd meglátjuk, mire képes a boszorkányságával. ÍÜUSM BÉNI, fi B0SZ8RM Nem kellett sokáig várniuk az alkalomra. Kábád néni sok­felé megfordult a motorjával, és sűrűn eljárt a központba is: Ilyenkor leállította a maga kis masináját a többi motor mellé a parkolóhelyre, és úgy járt-kelt a szövetkezet udva­rán, mintha Yamahával érke­zett volna. Így volt ez a tréfa napján is. Illés Jóska, akinek jó kis Simsonja volt, úgy tervezte, hogy ha Kábái néni otthagy­ja a Babettáját, ő melléje áll a maga motorjával, s akkor feltűnés nélkül kiveheti a gyertyát. ; — Majd meglátjuk, mennyi­re terjed ki a boszorkánytu­dománya — nevetett a trakto­ros. Minden simán ment. Az egész banda ott szorongott a gépüzem raktára mögött, ahonnan jól oda lehetett lát­ni a parkolóhelyre. Egy fél óra sem telt bele, jött vissza Juliska néni. Felült a motorra, és megte­kerte. Semmi. Megint tekert egyt a pedál­lal, de újból semmi. — Meglátjátok, mindjárt előveszi a söprűt! — vihogtak a traktorosok. Látták, hogy Juliska néni leszáll a motorról és a fejét csóválva nézni kezdi. Aztán balra lépett, jobbra lépett, ide hajolt, oda hajolt, rhajd újból felült a nyeregbe, megtekerte a pedált, és már robogott is hazafelé. A fiúk szája tátva maradt. _ — Az anyja szent jit, ez tényleg boszorka! — jegyezte meg Illés Jósika. — Kivetted te azt a gyer­tyát? — fordultak hozzá hitet­lenkedve. — Isten bizony! Itt van a zsebemben. — Boszorkány! Ügy éljek, ha nem az — erősködött az Illés-fiú. Illés Jóska Simsonja azon­ban nem akart beindulni. A nagy motorzúgásban, amit a többiek csaptak, csak azt ész­lelte, hogy hiába rugdossa a berugókart, nincs eredmény. A többiek már türelmetlen­kedtek. — Mi lesz? — A fene tudja — csodál­kozott Illés Jóska. — Eddig mindig elsőre indult. Valaki elnevette magát. — A boszorka megbabonáz­ta! — Megverte szemmel! A hahota, amely most Illés Jóska kárára szólt, szinte el­nyomta a motorzúgást. öt perce kínlódott már Illés Jóska, amikor valaki odaszólt neki. — Sz’ neked nincs, gyertyád! Ü “ gy robbant ki a nevetés, mintha valami rettenetes nagy motort rúgtak volna be hirtelen, amiben nem egy, hanem tíz gyertya is van, tíz hengerrel. Maga Illés . Jóska nevetett a legjobban. Azzal fogta a Juliska néni motorjából kilopott gyertyát, becsavarta a saját motorjába, s úgy húzott ki a parkolóból, mintha söprűn lovagolt volna. Tóth Tibor zögazdasági DSK—Nk. Gimná­zium 5-3 (2-2). A gimnazisták 2-0-ás vezetés után fokozato­san visszaestek. Mindhárom gólt Sz. Tóth szerezte, Idegen­ben : Nk. Toldi DSK—Monod Gimnázium 6-0 (2-0). Zuhogó esőben, bokáig érő vízben is biztosan győztek az élelmi- szeripariak. Gólszerzők: Fülöp (2), Balogh T., Oldal, László és Lajter. Megyei II. osztályban: Kakucs—Nagykőrisi Kgy. Ki­nizsi. Az „A” csoport tavaszi fordulójának második felébe lépnek holnap a labdarúgó- csapatok. A Kinizsi labdarú­góira nehéz 90 perc vár Ka- kucson. A középmezőnyben Kakucs 22 ponttal a 6., Nagy­kőrös 20 ponttal a 8. helyen áll. A körösi csapatnak pontot kell szerezni, hogy megtart­hassa helyét. A körösi ifik az első helyen állnak, Kakucs a 11. helyen. A serdülők Vecsés- től játék nélkül megkapják a két pontot. Szombati sportműsor: Kézi­labda. Kinizsi sporttelep, 15 óra: Nk. Kgy. Kinizsi ifi— Kartali MEDOSZ ifi, 16 óra: Nk. Kgy. Kinizsi—Kartali MEDOSZ, megyei férfi II. osz­tályú bajnoki mérkőzés. Ko­sárlabda: Petőfi iskolai torna- csarnok, 11 óra: Nk. Kgy. Ki­nizsi—Honvéd Táncsics SE (Kaposvár), férfi osztályozó mérkőzés az NB I-be jutásért. Vasárnapi sportműsor: Aszta­litenisz. Sportotthon, 10 óra: Nk. Kgy. Kinizsi—Váci Izzó MTE, megyei női csapatbajno­ki mérkőzés. Örbottyán: ö. KSK—Nk. Kgy. Kinizsi II. és Ő. KSK ifi—Nk. Kgy. Kinizsi ifi, megyei férfi csapatbajnoki mérkőzés. Labdarúgás. Ka­kucs: K. KSK—Nk. Kgy. Kini­zsi, felnőtt és ifjúsági megyei II. osztályú bajnoki mérkő­zés. S. Z. Szombaton: A nagyterem­ben: Te már nagy kisfiú vagy. Színes, szinkronizált’ amerikai filmvígjáték. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióíerembcn: Hüvelyk Matyi. Színes, ma­gyarul beszélő amerikai mese­film, fél 4-kor. Ki kém, ki nem kém. Színes amerikai komédia, fél 6-kor. Vasárnap: A nagyteremben: Te már nagy kisfiú vagy. Előadás 4, 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Hüvelyk Ma­tyi, fél 4-kor. Ki kém, ki néni kém, fél 6-kor. zervgyártó üzemek kapacitá­sának bővítését a dömping idejére már sikerül megvaló­sítani. Így az I-es üzemben, valamint a Il-es telepen to­vábbi egy-egy Hunister ste­rilező berendezést állítanak majd munkába, lényegesen megnövelve ezzel a mindig szűk keresztmetszetű hőkeze­lő kapacitást. Összesen 7 bor­sóvonalon folyik majd a ter­melés, ezekről együttesen 350 ezer 1/1-cs doboz, félkilós Üveg kerül le műszakonként megtöltve eme finom kora nyári csemegével. Az idén 15 ezer tonna bor­sószem feldolgozása vár az említett két üzem dolgozóira, de más terményekből is töb­bet szándékoznak készíteni a gyáriak, elsősorban gyümölcs­félékből és uborkából. A kon­zervgyár teljes keresztmet­szetű termelési terve 7.1 szá­zalékkal haladja meg a múlt évit. Ennyit röviden a közeljövő feladatairól. Nánási Tiborné termelési főosztályvezetővel ezután gondolatban egy kör­sétát tettünk itthon és a vi­déki üzemekben. — Kezdjük talán az I-e.s üzemmel. Itt mostanában a borsó érkezéséig étel- és hús­konzerveket — májkrém, vagdalt hús, gulyások — ké­szítünk, valamennyit a hazai üzletekbe szállítjuk. A Il-es telepen már korábban befeje­ződött a zakuszka gyártása. Ebből á termékből több mini 16 ezer tonna készült, leg­alább 2 ezer tonnával több, mint az előző szezonban, bár még ezt is keveselljük. Saj­nos, a sárgarépahiány miatt a kelleténél hamarabb abba kellett hagyni a termelést — A tavalyi gyatra uborka­termés miatt sajnos kevés nyersanyagot tudtunk betárol­ni továbbfeldolgözásra. Ez az oka, hogy savanyító üzemünk nem termel most. Az egrest felkészülten várja, dolgozói addig is más üzemekben vesznek részt a termelésben A befőttüzemben például na­gyon kell a munkáskéz. Két hete kezdődött el a vegyes befőtt gyártása, s az új gyü­mölcsig 1400 tonna terméket kell NDK-exportra elkészíte­ni, s amennyiben a fálkész- nyersanyag-helyzet engedi, még további ezer tonnát a szovjet piacra. Pritaminüzemünkben form­pack dzsemek készülnek a ha­zai fogyasztók számára, vala­mint osztrák megrendelésre hordós sárgabarack lekvárt töltünk. Ez újdonság, de szí­vesen vállalkoztunk rá, mert amellett, hogy jelentős tétel, gyártása meglehetősen terme­lékeny. — A léüzemben a Szőlé­szeti és Borászati Kutató In­tézet és a helyi Mészáros Já­nos Termelőszövetkezet közös, Vitella nevű meggykoktélját, palackozzuk bérmunkában. Emellett őszibarack- és meggydzsemeket főzünk NDK és szovjet megrendelésre. — Végül vessünk egy pil­lantást a külső telepek mun­kájára is. — A ceglédi gyáregység dol­gozóinak is kijutott a tenni­valókból. Ott a tavaly eltett steril befőtteket szerelik ki, s magozott meggybefőttet ké­szítenek NSZK- piacra. Tisza- kécskén 5,4-es és 5/8-as alma­befőtt fut a vonalakon, a többi munkahelyen pedig a nyersanyag-előkészítéssel — tisztítás, magozás — vannak elfoglalva dolgozóink. Összességében elmondhat­juk, hogy mindenütt zavar­talan a termelés, az ésszerű munkaerő-átcsoportosítás folytán, mindenkit el tudtunk látni feladatokkal. Fontos, hogy a raktári csomagolás is zökkenőmentes, a kiszállítás egyenletes, intenzív. — Mindenütt, de különösen az élelmiszeripárban nagy je­lentőségre tettek szert a mi­nőségi szempontok. Mindeze­ket hogyan építették be ter­veikbe? — Gazdálkodásunk közpon­ti, mondhatni kulcskérdése a minőség. Ez ma már minden piacon felvetődik, legyen az kül- vagy belföldi, A jó hír­név. a szépen kialakult piaci pozíciónk megőrzése érdeké­ben, különös figyelemmel va­gyunk a minőségi követel­ményekre. Minden dolgozónak alap­vető érdeke betartani a mi­nőségi normákat, ennek tuda­tosulni kell a gondolkodás­ban, s kifejeződni a cselek­vésben. A szocialista brigá­doknak, mikánt a múltban is, nagy szerepük van, s lesz a vállalat minőséggel kapcsola­tos céljainak érvényesítésé­ben — fejezte be a főosztály- vezető. My. J, Tisztelt gázfogyasztók! Értesítjük önöket, hogy május 6-ón, 4 órától, május 7-én, 22 óráig, karbantartási munkák miatt szünetel a gázszolgáltatás. Kérjük, szíveskedjenek a gázmérőnél felszerelt elzárócsapot elzárt állapotba fordítani. Az ismételt üzembe helyezés érdekében gázszerelőinknek meg kell győződniük a gázcsap elzárásáról, ezért kérjük, szíveskedjenek lehetővé tenni, hogy a gázszünet idején, 22 óráig a lakásukba bejuthassanak, vagy Önök írásos nyilatkozattal igazolják a lezárás tényét. A gázszolgáltatás kimaradásáért szíves elnézésüket kérjük, az üzembe helyezés gyors és szakszerű elvégzéséhez nyújtott segítségüket köszönjük. 1 Észrevételeiket a következő címen, illetve telefonszámon jelenthetik be. TI GAZ Nagykőrösi Körzetszerelőség Nagykőrös, Tömöri u. 4. Telefon: 372. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap]

Next

/
Oldalképek
Tartalom