Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

1986. Április i., kedd iTollhegyenb Jól tudora, hogy vészes gyorsasággal öregszik ha­zánkban az autópark, s az autószerelők soha sem fog­nak éhen halni, lia annyi személygépkocsi érkezik be a jövőben is Magyaror­szágra, mint manapság. Mindezzel tisztában va­gyok, mégis meglep, néha milyen érzékennyé válnak ezek a négy keréken guruló masinák. Mint influenza- járványkor a dolgozók, mint ősszel a legyek, úgy hulla­nak, úgy válnak üzemkép­telenné. Ügy állnak időn­ként egymás mellett a hi­bás masinák, mintha vala­mi motorpestis pusztított volna közöttük. Betegségü­ket mutatja a hátsó ablakra rakott elakadásjelző három­szög. Azután egyszér csak mint­ha gyógyító fuvallat érkezett volna, elmúlik minden gond és bánat, s megtáltosodnak a beteg járgányok. Gazdá­juk betoppan a volán mö­gé, egy kattintás, egy simo­gató lábraozdulat, s elindul a hasznos társ az ABC-par- kolójából, a megállni tilos tábla alól. Megoldódott a tárolás! IAU3MBÄTTAI Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Felszabadulásunk ünnepén Koszorűzás, emlékezés Felszabadulásunkra, a 41 esztendővel ezelőtti esemé­nyekre emlékezve koszorúzási ünnepséget tartanak a szovjet hősi emlékműnél? április 3-án 14 órakor. A városi temető­ben fél kettőkor indul busz a Százhalöm étterem elől. Délután 3 óraikor a Barát­ság művelődési központ és könyvtár színháztermében ke­rül sor a.z ünnepségre, melyen a szovjet és a magyar himnusz, egy szavalat és a megnyitó után Zimányi László, a városi pártbizottság első titkára mond ünhepi beszédet. Ez al­kalomból kitüntetések átadásá­ra is sor kerül. A napokban megkezdik Kijavítják az utakat Állatorvosi ügyelet Április 4-én dr. Varga Pál tart állatorvosi ügyeletet. Cí­me: Solymár, Árpád utca 101. Az állatorvost a 06—26—39— 332-es ■ telefonszámon lehet segítségül hívni. Április 6-án dr. Günther Miklós tart állatorvosi ügyele­tet. Címe: Zsámbék, Somogyi Béfla u. 13. Az állatorvost a 06—26—42—119-es telefonszá- mom lehet segítségül hívni. Február végén, március ele­jén már mindenki nagyon várja a tavaszt, a melegebb napokat, az éltető napsütést. A fagyok elmúltával, a hó elolvadáséval azonban felszín­re kerülnek az útburkolatok hibák amelyek megnehezítik a közlekedést. Sőt nemcsak hogy .megnehezítik, hanem ál­taluk meglehetősen veszélyes­sé válhat a gépjáirműforga- lbm. A fagy és a tavaszi olvadás miatt évente sok ezer forintot fordítanak az utak helyreál­lítására, a károk kijavítására. Befejezték a metszést A város határában elterülő 75 hektáros barackosban befejez­ték a metszést. Képünkön Csitári Jánosné, a Bentavölgye Ter­melőszövetkezet tagja a múlt héten már az utolsó fáknál tartott Tavaly ez az összeg 400 ezer forint.volt, az idén ennél több lesz. Á tanácsülés idei költség­vetésből ezer négyzetméter útburkolat felújítását szavaz­ta meg. A munkálatokat megelőzően részietesn ellenőrzik az egész város úthálózatát, a szilárd burkolatot, s ez alapján készí­tik el a felújítás menetének tervét. A kivitelezők — már hagyományosan a Pest megyei Út- és Hídépítő Vállalat mun­kásai — e napokban kezdik meg a felújítást. Ez úton is figyel­meztetik a gépkocsivezetőket, hogy az építési munkálatok idején óvatosabban közleked­jenek, s türelmesebbek legye­nek. Különösen arra hívják fel a személygépkocsi-tulajdo­nosok figyelmét, hogy ne va­koljanak olyan helyeken, ahol sérült a burkolat, mert ezzel akadályozhatják a helyreállí­tásit. Határozott a város, tanácsa Az idén még mm lesz tili Az elmúlt héten ismét összeült a város tanácsa. A ta­gok három témát vitattak meg, s ezek sorában a város­gazdálkodási osztály tevékenységét. Mint lapunk is be­számolt erről, az ezt megelőző tanácsülésen több nega­tív vélemény hangzott el az osztály munkájával kapcso­latban. Elmondták a tanácstagok, hogy valójában nem gazdája a városnak. Ennek köszönhető, hogy a tanács nem fogadta cl Magyar István osztályvezető beszámoló­ját. Ügy határoztak, hogy a tényeket feltárva, elemzőén ismét terjessze azt a testület elé. A most /elhangzott je­lentést ezúttal elfogadta a város tanácsa. Két fordulóban Talán a legnagyobb érdek­lődéssel várt napirendi pont a településfejlesztési hozzájá­rulás kérdése volt. Ismert, hogy a felmérés, a lakosság véleménye alapján két fordu­lóban történt. Az előkészítő szavazásról a múlt év decem­ber 20-i ülésén döntött a vá­ros tanácsa. Az első forduló­ban a Dunafüreden élők kö­zül 635-en nem adták le sza­vazatukat. Nyilatkozatuk hiá­nyában a végeredmény nem alakult ki, így tovább folytat­ták a felmérést. E munkában nagy szerepe volt a tanácsta­goknak, akik személyesen ke­resték fel az érdekelteket, a városon kívül élő telektulaj­donosokat pedig posta útján értesítették. A hossszan tartó folyamatos munka eredményeként 4696-an adták le voksukat, közülük 2290-en a település- fejlesztési hozzájárulás mel­lett, 2406-an ellene. E szerint az érdekeltek 48,8 százaléka igennel, 51,2 százaléka pedig nemmel szavazott. Ezért Száz­halombattán nem vezetik be idén a településfejlesztési hoz­zájárulást. Más célokat Elsősorban azért, mert a városközpont . és Dunafü- red lakói azt nem tartot­ták szükségesnek, s nem ér­tettek egyet a tanács által megjelölt célokkal. Az óváro­légy koncerten lépnek fel Svájcba indul a kórus Határainkon túl is ismerik a százhalombattai Liszt Fe­renc kórust. Az énekkar már járt Hollandiában, a Német Szövetségi Köztársaságban, Ausztriában, a Német Demok­ratikus Köztársaságban és szá­mos alkalommal felléptek ha­zánk különböző váltósaiban is. Három hét múlva, április 23-án, újból útra kél az ének­kar. NSZK-ba és Svájcba hív­ták meg a kórust. Az NSZK- ban három, Svájcban pedig egy koncertet adnak. Műsoru­kon Haydn- és Brahms-művek szerepelnek, madrigálokat hallgathatnak az érdeklődők és természetesen magyár dalo­kat is előadnak, Bárdos La­jos: Este van már és Széles a Duna című kórusműveit. ' Nagy izgalommal készülnek az útra, hiszen olyan csodála­tos helyre látogatnak el, mint a Bódeni-tó melletti Konstanz és a svájci Herisau városá­ba. Az április 30-ig tartó turnén 43 kórustag vesz részt. KeSI-e a gyerekeknek ? Fluor tartalmú gyógyszerek Napjainkban számos betegség keseríti meg az emberiség életét. Elég, ha a legtöbb ha­lálos áldozatot szedő szív- és érrendszeri, daganatos elváltozásokra gondolunk. Vannak azonban olyan kellemetlenségek, amelyek, ha nem is járnak halálos következmény­nyel, számos egészségfigyl károsodás okozói. Ide sorolható az elhízás, s a fogszuvasodás is. Az utóbbi szintén beláthatatlan követ­kezményekkel járhat, azonban mindez el­kerülhető, lia a fogápolás a mindennapok szerves részévé válik. Hogy ilyen következménye le­gyen a szedésének, 100-nál is többet kellene bevenni. S az az igazság, hogy a férjem is meggyőzött, ő ugyanis bio­lógus. Kisebb a veszély Németh Ádám fogai kevés­bé vannak vészélyben, mint azoké a gyermekeké, akiknek szülei nem egyeztek bele a fluor szedésébe. A döntésben nagyban közrejátszott, hogy az édesapa biológus. Lehec, hogy mások azért nem élnek e lehetőséggel, mert nem ér­tenek az egészségtanhoz? De- hiszen azért vannak a szak­emberek, hogy egy-egy terü­let vitás kérdéseit megoldják. Azért van a mérnök, hogy tervezzen rendszereket, háló­zatot, utat, vasutat, épületet. A témában járatlanok nem szólnak bele munkájába. Azért vannak az orvosok, hogy gyógyítsák a betegsége­ket, vagy hozzájáruljanak ki­alakulásuk megelőzéséhez. Ez a munkájuk, ez a feladatuk, ezt tanulták. Szinte hihetet­len, hogy olyanok, akik ke­vésbé jártasak e szakterüle­ten, megkérdőjelezik munkás­ságukat, jó szándékukat, a ku­tatások eredményességét, ön­magában a hitetlenség nem is lenne gond, ha nem nehe- . zítenék azok munkáját, akik­nek minden módon segíte­niük kell a szülőknek, siak 58,6 százaléka a hozzájá­rulás mellett döntött. Ennek az eredménynek tudható be. Hogy a Nyugat-Pest Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat az óvárosi élelmi­szerbolt építésére céltámoga­tási pályázatot nyújtott be a Pest Megyei Tanácshoz. Ismét megvizsgálják Mivel azonban a városköz­pontban és Dunafüreden is jócskán akad tennivaló, a ta­nács ismét megvizsgálja — területenként elkülönítve — a télepülésfejlesztcsi hozzájá­rulás bevezetésének lehetősé­gét; Ehhez a munkához, a cé­lok, meghatározásához tovább­ra is kérik a lakosság véle­ményét, ezért a különböző ta­nácsi fórumokra várják Du- nafüred és a városközpont la­kóit. Április végén nyílik Lakberendezési árultál Régi gondja oldódik meg a százhCilombattaiaknak a kö­zeljövőben. A kereskedelmi ellátás nagy teher foltját jelentette a lakberendezési termékek hiánya, hiszen ha lakáshoz is jutott valaki a városban, bútorért Érdre vagy Budapestre kellett bemennie. Arrel nem is beszél­ve, hogy Érden is igen szegényes a választék, s így ma­radt a főváros. ASC-nek indult Bútort nem mindennap vá­sárol az ember, ezért a meg­levő anyagi lehetőségeket igyekszik mindenki a legjob­ban kihasználni, s ez sok utá­najárást igényel — gyakran kell budapesti üzletekbe utaz­ni, végigböngészni az áruhá­zak kínálatát, a választékot. Talán meg sem lehet számol­ni, hogy mennyi időt fordí­tottak bútorvásárlásra a száz- halombattaiak. Ettől szeretnék megkímél­ni a helybelieket a kereske­delmi szakemberek az új lak- berendezési kisáruház i meg­nyitásával, amely a Pataky sétányon a 30—32. sz. alatt kap helyet. Eredetileg ABC-t szeretett volna üzemeltetni itt a város, azonban a rendelke­zésre álló terület szeparáltsá­ga nem teszi lehetővé ilyen jellegű egység működtetését. Sőt, a zavaró falakat sem le­hetett elmozdítani, hiszen ezek az épület tartópillérei, amire statikai szempontból ott van szükség. Ha kivennék, még a ház is összedőlhet. A második változat szerint a két egysé­get külön-külön rendezték volna be, az egyiket butikok­nak. magán-kiskereskedők­nek, a másik 150 négyzetmé­teres területet lakásfelszerelé­si és műanyag áru forgalma­zására szolgáló üzletnek. Csak bemutató Ám úgy tűnik, a legjobb döntést hozták meg. a helyi­ségek hasznosítására vonat­kozóan. Sikerült megegyeznia. Domus. Lakberendezési Áru­házzal, hogy a vállalat üze­melteti a két helyiséget. Miért fontos elmon-toni, hogy sike­rült megegyezésre jutni? Ma­napság' ugyanis nagyon nehéz bérbeadni itt bármilyen üzlet céljára szolgáló helyiséget, mi­vel a jogszabályok értelmében a bérleti díj jócskán, majd­hogynem duplájára emelke- dett. Ezért van az, hogy szá­mos vállalat mondja fel az esztendők óta jól működő bér­leti jogviszonyt, s inkább igyekszik saját területén, sa­ját erőből boltot nyitni. A Pataky sétányon bemu­tatják a különböző lakberen­dezési termékeket, megvásá­rolni. azonban csak a kisebbe­ket lehet. A megrendelések alapján az erőmű közelében található ötös barakkban be­rendezett raktárból kapják meg a vásárlók az árut. Szakemberhiány — Tulajdonképpen minden készen áll a nyitáshoz, egy akadály van csupán — mond­ja Cséki Edit, a városi tanács kereskedelmi csoportjának ve­zetője. Amennyiben nem si­kerül biztosítani a személy­zetet, várni kell az indulásra. Százhalombattán különben is nagy gondot .jelent a szakkép­zett kereskedelmi dolgozók hiánya, s ez veszélyeztetheti a bútorbolt megnyitását is. Ezért várjuk a kereskedelmi dolgo­zók jelentkezését üzletveze­tői, üzletvezető-helyettesi és eladói munkakörbe. Az érdek­lődők itt nálunk a tanácson, s a Domus Vállalat központjá­ban, Budapesten, a Közrak­tár utca 31. szám alatt jelent­kezhetnek. Vallanak a történelmi emlékek Kerékpárral a múltba Bár az országban számos izgalmas élmény várja a tör­ténelem iránt érdeklődőket, s akadnak városunknál érdeke­sebb települések is, mégis az itt található történelmi emlé­kek sok látogatót vonzanak. Több évezred kultúrája talál­kozott ezen a ponton. Leg­utóbb az MHSZ érdi kerékpá­ros . honismereti klubjának tagjai látogattak el Százha­lombattára. A ködös idő miatt sajnos nem teljes létszámban jötték el és tekintették meg a Matrica honismereti klub tag­jai által megmutatott érde­kességeket. t A város légfigyelemremél- tóbb historikus ‘kincse a ha­lomsírmező, ami a világon szinte egyedülálló. A sok ezer éves temetkezőhely valamikor több száz halomból állt ösz- sze, ma azonban alig pár da­rab van belőlük. Ezután a meghatározatlan korú háromívű hidat nézték meg az érdiek, ami valami­kor a középkorban készülhe­tett. A látogatók útja a római táborhoz, majd pedig a római fürdőhöz vezetett. A római birodalom keleti határán, a Pannóniát szegélyező limes feltárásén Topái Judit régész dolgozott a hetvenes évek elején. A régészeti emlékek­ről és a feltáró munkáról Fe- renczi Illés, a helyi klub ve­zetője tájékoztatta a vendé­geket. Az oldalt Irta: Fiedler Anna Mária Fotó: Hancsovszki János I pozitívak a gyógyszer al­kalmazásával kapcsolatos ta­pasztalatok, vannak olyanok, akik idegenkednek tőle, s nem is engedik, hogy gyer­mekük fluor tartalmú gyógy­szert szedjen. Dr. Némethné Horváth Ágota egy 2 esztendős kis­fiú, Ádám édesanyja. — Mi úgy döntöttünk, hogy csakis használhat Ádámnak az új készítmény. Sokan vol­tak, akik nem értettek ezzel egyet, mondván, hogy méreg. A fluor ugyanis nemcsak a fogakat keményíti és erősíti, hanem nagyobb mennyiség­ben csökkenti a csontok ru­galmasságát, így azok köny- nyebben eltörhetnek. — Egy percig sem érezték, hogy azok mellé kellene áll­niuk, akik a tabletta ellen szavaztak? — A doktornő elmondta, hogy egy szem semmiképpen nem lehet káros a szervezetre. kerülni a korai fogszuvaso­dást. Ennek egyik eszköze a fluor tartalmú tabletta alkal­mazása, melyet — mint a fogorvosnő elmondta — Svájcban rendkívül jó hatás­sal, eredménnyel alkalmaz­nak. Az Alpok országában nemcsak a gyermekek, ha­nem a felnőttek is szedik. Hazánkban, napjainkban rendszeresítik, s elsősorban 0-tól 6 éves korig. Azok a gyermekek, akik óvodába vagy bölcsődébe járnak, hely­ben megkapják a tablettát, akik ezeket az esztendőket otthon töltik, azoknak a vé­dőnő adja a fluor tartalmú gyógyszert. Férjem biológus Természetesen ez nem- kö­telező, a szülők maguk dönt­hetnek arról, hogy gyerme­kük él-e ezzel a lehetőség­gel. Hiszen bármennyire is Pozitív tapasztalat Ahhoz azonban, hogy való­ban ügyeljen valaki fogai ép­ségére, már gyermekkorban el kezdeni a szülőknek az egészséges életmódra való ne­velést. Előfordul — s nem is olyan ritkán —, hogy a 10-12 éves gyerekek fogainak csaknem fele már be van tömve! Bár ez még a jobbik eset, hiszen gyakran ki is kell húzni vala­melyiket, annyira nem figyel­nek erre a gyerekek, s a huszonévesek fog nélkül, vagy hidakkal járnak. Nemrégiben az egészséges fogú generáció felnevelése ér­dekében a Barátság művelő­dési központban hívták össze a bölcsődés és óvodás korú gyermekek szüleit. Dr. Nagy Zsuzsa, a rendelőintézet fog- szakorvosa tájékoztatta arról a résztvevőket, hogy milyen módszerekkel Igyekeznek el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom