Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-24 / 96. szám

8 1588 ÁPRILIS 21, CSÜTÖRTÖK IREK M. 1986. április 24. Csü- ”***• törtök. György nap­KITÜNTETÉS nyugszik Az Elnöki Tanács Brückner Istvánnak, a Skála-Coop ve­zérigazgató-helyettesének . 0„n_ eredményes munkásságáért az ni 20.00 nyug- Április Negyediké Érdemren­ja. A Nap kél 5.40 19.45 órakor. szik 5.33 órakor. BVÁITÍIATO I IHI.IAHAS« Nyugaton szórványos eső, zápor lehet. A gyakran élénk déli, délnyugati szelet a Dunántúlon időnként még erős széllökések kísérik. A várha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet délnyugaton 19 fok, másutt 23 fok körül alakul. det adományozta. Hutás harisnyák A Budapesti Harisnyagyár több mint 1GÜ millió forint ér­tékben bérelt gépeket, amelye­ket a szerződés lejárta után meg is vásárolnak. Az új be­rendezések közöl a 10 darab olasz Lonati típusú mikropro­cesszoros vezérlésű kötőgépe­ken műszakonként, mintától függően 200—350 darab haris­nyanadrág készül. Ezek mind a belföld5, mind a külföldi piacon egyaránt keresett ter­mékek. ELTEMETTÉK FARKAS GÁBORT Szerdán a szentendrei teme­tőben kísérték utolsó útjára Farkas Gábor akadémikust, az MTA szegedi Biológiai Köz­pontja Növényélettani In­tézetének nyugalmazott igaz­gatóját, címzetes egyetemi ta­nárt. A gyászszertartáson a Magyar Tudományos Akadé­mia nevében Tigyi József aka­démikus, a Növényélettani In­tézet nevében Solymosi Ferenc igazgató mondott búcsúbeszé­det. Farkas Gábor halálával a magyar tudomány, a növény­biokémia jeles kutatóját vesz­tette el. DlVSZ-köJ HARMINCÖT ÉVE, 1951-ben helyezték át a De­mokratikus Ifjúsági Világszö­vetség (DÍVSZ) központját Pá­rizsból Budapestre. Mint ismeretes, a haladó if­júsági szervezetek egységes, de­mokratikus nemzetközi szö­vetsége 1943 novemberében alakult meg Londonban, ahol a küldöttek 63 ország ifjúsági szervezeteinek harmincmillió tagját képviselték. Ez volt az első olyan széles képviseletei, egyetemes testület, amely po­litikai meggyőződésre, vallás­ra, nemzeti és faji hovatarto­zásra való tekintet nélkül tö­mörítetté a haladó és bekesze- rető fiatalokat. A DÍVSZ je­lenleg mintegy 120 ország 180 tagszervezetét egyesíti, száz­milliónál jóval több taggal. A VIT székhelyéül szol­gált — többek között — eddig Prága, Budapest, Berlin, Bu­karest, Varsó, Bécs, Helsinki, Havanna, Szófia. Legutóbb, 1985-ben Moszkva biztosított emlékezetesen nagyszerű ott­hont a Világifjúsági Találko­zónak. A szövetségnek folyó­irata is van. (önálló magyar kiadásban Világ Ifjúsága cím­mel jelenik meg.) Minisztériumi zárójelentési Megszűnt a járvány Az Egészségügyi Miniszté­rium tájékoztatása szerint vé­get ért az ' influenzajárvány hazánkban. A megbetegedés január végén kezdődött, már­cius elején tetőzött, s március végén megszűnt. A járvány tíz hetében 1 389 000 megbe­tegedést jelentettek be, azaz az ország lakosságának 13 százaléka betegedett meg, il­letve fordult orvoshoz inf­luenzára jellemző klinikai tü­netekkel. A megbetegedések mintegy 40 százaléka 15 éven aluli korúak között fordult elő. A jelenleginél nagyobb járvány az 1974—75-ös télen volt. A betegek 36,5 százalékát vették táppénzes állományba. Szövődményesnek az összes megbetegedés 4,4 százaléka bizonyult. A szövődmények közül leggyakoribb volt a hörghurut (47,7 százalék) és a tüdőgyulladás (20,1 száza­lék). A betegellátás zavarta­lan volt. Az egészségügyi dol­gozókra nemcsak a több be­teg, hanem a soraikból inf­luenzában megbetegedettek helyettesítése miatt nagyobb feladat hárult. Nemzetközi leírtat (■yermekrajzok a kékéről A londoni Festival Hall-t is megjárták azok a képek, ame­lyeket a Fogyasztási Szövet­kezetek Pest Megyei Szövetsé­— Polcasino. A politikai képzés sajátos formáit alkal­mazzák a MÁV Dunakeszi Jár­műjavító Üzem alapszerveze­teiben és a Dunakeszi Hűtő- ház Ifjúsági Klubjában. Az életkori sajátosságokhoz al­kalmazkodó formák népsze­rűbbek és hatékonyabbak a hagyományos módszereknél. — Munkavédelem. Tavaly az előző évhez viszonyítva négy- gyei kevesebb, de még mindig 177 üzemi baleset történt Pest megye fogyasztási szövetkeze­teinek munkahelyein. Ezért a megyei munkavédelmi fel­ügyelőség a KPVDSZ-szel együttműködve tanfolyamokat szervez, és egyéb intézke­déseket tesz a munkavéde­lem további javítására. 14-12-58 (BtfUAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁ!: AZ Í*LYELETES RIPORTER _____ lö-íől 18 óráig: HA GON DJA VAN, Antal Piroska SZÓKÉT. HÍVJA iPBl.! Pest megyét képviselik Aiualőrők kiállítása A Szakszervezetek Pest Me gyei Tanácsa és a Pest Me­gyei Művelődési Központ és Könyvtár rendezésében Szent­endrén, az említett közművelő dési intézmény kiállítótermé­ben, tegnap délután nyitották meg az amatőr népi iparmű­vészek Pest megyei kiállítását. Haness László, a Szakszer­Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TV 16.25: Jégkorong vb 20.60: Nyugtalan téli idény 22.43: Shirley Bassey dalkoncertje 2. MŰSOR 16.30: Rövidfilmck 17.35: A megfelelő férfi. 20.10: Zenei est: Jan I.evoslav 22.10: Phaedra. Spanyol tévéfilm A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar idő szerint! 6.40: Nyilvánvaló — hihetetlen 7.40: „Az első fiú” c. film I. rész 8.50: Gitármuzsika 12.50: Dokumentumfilm 13.00: Jégkorong-világbajnokság 15.30: ,, .. . Tizenhat évig és azon túl .. 16.15: A szót tett követi 16.45: Ma a világban 37.00: Az ember és a törvény 17.33: „Az első fiú” c. film. 19.40: Jégkorong-világbajnokság 21.40: Ma a világban 22.00: „Nyugtalan utazás” c. film 0.16: A cirkusz porondján RADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.15: Kulturális programok 8.20: Siránkozók 8.30: Schiff András zongorázik 9.29: Világablak 10.00: Hírek. Időjárás 10.03: Diákfélóra 10.35: Labirintus 10.50: Dzsessz! emez ékből 11.34: A tulajdonságok nélküli ember 12.G0: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: PAF-műsor 13.00: Gioconda 13.40: A szolnoki stúdió műsora 14.00: Hírek. Időjárás 14.09: A magyar széppróza szá­zadai 14.25: Zenei tükör 15.00: Most jelent meg 15.30: Rézfúvósmuzsika 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Révkalauz 17.04): A számkivetett 17.37: Népdalfeldolgozások 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvajánlat IS.30: Esti magazin 19.15: Rádiószínház — Keg.venc 21.33: Egressy Béni dalaiból 21.40: Pályázati rendszer a tudo­mányos kutatásban 22.00 : Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Operaáriák 22.57: Rögeszméim 23.07 : Arturo Toscanini vezénjTl 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Tárogatómuzsika 8.20: Á Szabó család 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben. Zenés délelőtt 12.CO: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Háromkirályok ajándéka 12,25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Mezők, falvak éneke 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Nosztalgiahullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés lí.00: Mi történt... ? 3.5.00: Hírek. Időjárás, útközben 15.03: Tudományos könyvespolc 15.10: Operaslágerek 15.43: Türvénykönj v 16.00: Találkozás a stúdióban 37.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.08: Dzsesszmuzsika 17.30: Kézfogások 18.30: Slágerlista 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Operettkedvelőknek 20.00: Reklámparádé 20.03 : A Poptarisznya dalaiból 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Reklám 21.10: Kabarécsütörtök 22.20: Magnóról, magnóra 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Nóták 0.15: Éjfél után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 3.05: Kiállítótermek programja 9.08: Magyarán szólva 9.23: Rimszkij-Korszakov: A cári menyasszony 11.55: Felhívjuk a figyelmet! 12.00: Zenekari muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Prizma 13.35: Klasszikus kamarazene 14,00: Enescu: I. szimfónia 14.36: XV. Dunakanyar dalostalál­kozó 15.00: Pophullám 13.53: A zeneirodalom remekmű­veiből 17.00: Iskolarádió 17.30: Diszkotcka. Lemezbarátok órája 18.30: In limba materna 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Rádióhangversenyekről 19.35: Kritikusok fóruma 19.45: Friedrich Ádám kürtön játszik 20.06: Bach: h-moll mise 22.11: Schubert: Arpeggione szo­náta 22.39 : Napjaink zenéje 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna 9.00: Iskolatévé 9.80: Orosz nyelv 9.30: Fizikai kísérletek 10.00: RahmanyinoV: fisz-moll zongoraverseny 10.30: Utószinkron. Szovjet film 11.55: Iskolatévé 12.20: Képújság 12.55: Jégkorong-világbajnokság —* Döntő 15.25: Iskolatévé 15.40: Primavera 16.00: Nem gyerekjáték 16.20: Hírek 16.23: Szív küldi szívnek szíve­sen . . . 17.10: Dél-Amerika —■ Vasutak a haladásért 17.50: Képújság 17.53: Reklám 18.00: Szent György — Néprajzi műhely 13.03: Pulzus 18.55: Reklám 1.9.19: Tévctorna 19.15: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Szeszélyes évszakok 21.20: Hírháttér 22.15: A TV Galériája 22.45: Híradó 3. 22.55: Himnusz 2. MŰSOR 15.50: Kuckó 16.20: Jégkorong-világbajnokság 18.50: Képújság 18.35: Sok szerencsét. Svéd tévé- filmsorozat 19.50: J. S. Bach: Kilenc korál- elojáték. NDK film 20.00: Én vagyok a szerencse lá­nya ... — Karig Sára 20.40: Scott Joplin ragtime-ja 21.0«: Híradó 2. 21.20: Sok szerencséi. Svéd tévc- filmsorozat. 4. rész 22.20: Tv-Basic tanfolyam 22.50: Képújság vezetek Pest Megyei Tanácsá­nak titkára mondott köszöntőt, majd Cselényi Imre, a SZOT munkatársa nyitotta meg a kiállítást. A résztvevők meg­hallgatták Budai Ilona népdal­énekes műsorát, azután meg­nézték a csaknem 150 pálya­munkát. Az első nyolc helyezettet ju­talmazták. Elismerést kapott a Gödöllői Agrártudományi Egyetem stúdiója, a nagykő­rösi hímzőszakkör, Kunszt Ve­ronika, Antal Istvánná, Oszolt József, Nemes Ferenc, Benkei István és Szabó Tiborné. A kiállítás május 4-ig te­kinthető meg naponta 10-től 18 óráig. Varjú Lívia 8 éves túrái kislány — az Országos Béketanács külön­úíjával jutalmazott — rajza. ge Baross téri székházában állítottak ki. A Brit Szövetke­zeti Szövetség ugyanis a nemzetközi békeév alkalmából pályázatot hirdetett meg Ké­pek a békéről címmel, amely­hez 1983 őszén hazánk is csatlakozott, A vándorkiállítás anyaga most került hozzánk, s ápri­lis 15-ig láthatók a 10 ország­ból beérkezett pályaművek. Közöttük található természe­tesen az Országos Béketanács különdíját elnyert két gyer­mekrajz is. A Forma—1 pályán, a Ilungaroringen Vendéglátó bázisok Sebes Miklós, az Utasellátó Vállalat vezérigazgató szerdai sajtótájékoztatóján bejelentet­te, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium az utasellátót bízta meg a jelenleg még épülő Forma—1-es pálya, azaz a Hungaroring vendéglátásá­nak megszervezésé/el. A vezérigazgató elmondta, hogy a tervek szerbit mind a 6 szektorban lesz Utasellátó­bázis, ahol étellel, itailai, gyü­mölccsel, édességekkel, apró ajándéktárgyakkal álllnak a vásárlók rendelkezésére. Mindezek mellett mozgóáru­sok is közreműködnek a ki­kiszolgálásban. A versenyek szabályai szerint üveges ita­lokat a balesetveszély miatt nem kínálnak, ezért vala­mennyi italfélét, sőt az élel­miszereket is eldobható cso­magolásban árusítják majd. A szállítások döntő részét az éjszakai órákban bonyolít­ják le. A helyszínen körülbe­lül ezer kiszolgáló dolgozik majd, közülük jó néhányon idegen nyelveket is beszélnek. A vállalat másodosztályú árakon kínálja áruit, s fo­lyamatosan ellenőrzik is, ne­hogy a vevőket megkárosít­sák. A tájékoztatón azt is be­jelentették. hogy az Utasellátó Vállalat is belépett a Forma— 1-es Gazdasági Társaságba. Egy árára megbénult a forgalom Mi sikló ti két tebepkocisi Szerencsés kimenetelű vas­úti baleset történt kedden dél­után néhány perccel 15 óra után Vácott, a pályaudvaron. Egy dizelvontatású, néhány ko­csiból álló tehervonat éppen kiindult az állomásról Buda­pest felé, amikor eddig még ismeretlen okból a 8. és 9. ko­csija kisiklott és felborult. Gyakorlatilag ezzel megbéní­totta mindkét fővágány for­galmát. A vizsgálatot a helyszínre érkező szakemberek egy óra múlva megkezdték, s akkor eltávolították a vágányokról a fennakadást okozó kocsikat. A forgalom 16 óra után állt hely­re. Személyi sérülés nem tör­tént. TV-FIGYELO Aranyiíjú. Irigyel és csodá­iéi egyaránt szép számmal akadtak Ernyey Bélának, ami­kor a Vígszínháztól obsitot kérve előbb Bécsbe szerző­dött, majd a német nyelvű filmstúdiókban futott be lát­ványos karriert. Ö maga több nyilatkozatában elismerte, hogy azért a pesti színpadok is igen kedvesek maradtak számára: ahol és ahányszor csak tudja, ezeken is bizonyítani akar. Nos, Ernyey Béla — lévén hozzá némi megtakarított pén­zecskéje — legújabban a te­levízió dramaturgiáit, majd ezek segítségével a játékfil­mes részleget célozta meg. S tette ezt abból a meggondo­lásból, hogy tőkéstársként is betársulva egy igazán testére szabott darabban , bizonyítsa színészi tehetségét mind ide­haza, mind az európai térség távolabbi tájain. Azt nem vitathatjuk, hogy igyekezett jól választani. Te­hát kifejezetten magyar író honi tárgyú művéhez nyúlt, s egyáltalán, azt a bizonyos pes­tiességet akarta exportálni. Hanem amíg Hunyadi Sándor­nak, ennek a szép szavú, szomorkásán romantikus, a dzsentrik és nagypolgárok ta­lajvesztését oly ízzel és ke­déllyel lefestő írónak a novel­láit egy reá szabott jelenet­sorrá gyúrták össze, hát ad­dig sok minden pocsékba ment. Leginkább maguk a kis remeklések. Hamvukat veszt­ve — ráadásul hosszadalmas­sá nyújtva csacskán naiv for­dulatokkal megbűnügyesítve — pedig egyáltalán nem adtak ajkamat arra, hogy Ernyey Béla sztárosan robogjon raj­tuk végig. Inkább csak botla­doznia volt alkalma neki eb­ben a Málnay Levente írta és rendezte, másfél órányi, nyak­ékes históriában. A terjengősség és a valósá­gos izgalom hiánya mellett még a közreműködők egy ré­szének a kabarémélységű já­téka is sújtotta ezt a nemzet­közi vállalkozást. A komorna meg annak tár fejű, dús baj- szú párja például igencsak távol maradt attól, amit úgy hívnak, jellemfestés. Így aztán korántsem tudott olyasmit rögzíttetni a krupiévá szegényült Zalavári Jenő ala­kítója, mint amit eredetileg elképzelhetett. Makk. Makk Károly, jelen­kori filmművészetünk kiváló­sága is szereti Hunyady Sán­dort — játszott már belőle, szintén a novelláit forgatva kotta gyanánt —, ám ő job­ban el szokott mélyedni a kéz­be vett szépirodalomban, és soha nem ilyen felszínesen idéz meg valakit. Alapos ren­dező, mély gondolkodású di­rigens, és ami a fő-fő jellem­zője: mindig színészben gon­dolkodó csapatvezér. Szeretik is a játékosok. Hogy mennyire ígv van ez, azt igazolta az az Ünnep cí­mű riportfilm, amelyet az ő paloznaki kertjében forgatott Árvái Jolán szerkesztő-ripor­ter egyetlen, flekkensütéses es­tén. Hát itt tényleg záporo­zott a kiváló filmművészt mél­tán körítő dicséret! Mindezek után nyilván roppant nehéz lehetett magának az ünnepelt- ne1: is szólni, érdemben valla­ni önnön alkotói lényéről. Len­dületét is vesztette itt a kép­sor. Helyesebb lett volna talán ezt a feltárulkozást megkur­títani — a hangsúly ugyanis a róla szóló monológokon volt. Akácz László Felborult a gépkocsi 9 9 üzemképtelen volt a fék Nem adott elsőbbséget. Mo­noron Surman Miklós 53 éves rokkantnyugdíjas személygép­kocsijával nem adott elsőbb­séget a Tarhely István 59 éves kádár által vezetett üzsmkéD- telen fékrendszerű segédmoto­ros kerékpárnak. Az összeüt­közés következtében Tarbély István súlyosan megsérült. Az utas megsérült. Csévha- raszton Sípos Vencel 37 éves műszaki vezető személygépko­csijával figyelmetlenül haladt és felborult. Utasa, Hortobágyi Ferenc 48 éves esztergályos megsérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. A Magyar Szocialista Munkáspárt Test Megyei Bizottsága í* a Post Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő- sári Ágnes. — Föszerkesztö-heiyettcs: Alkus István és Mészáros János. — Szerkesztésé;: Budapest Vili.. Somogyi B. u. (i. POSTACÍM: BÚD \PESr Pl m lit 4 NYITÓSZÁM- 11« — KJ ad i a a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Waha Lujza tér 3. 1953. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal kozp’onti telefonba- 343-inft és 336-131)' — "z.erkesztőscgi titkárság: 333-363. FIÖKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., pr. 19. 2701. Telefon: 11-400. — r.KDI HtHLAP, Érd Í6SN ŰJ.33—-2051 (Monori Hírlap), ISSN 0133—271)3 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap), _ ------Engels u. 1—3. 2030. le fon: 137. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykörös, Hősök tere 5. 2lős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta, ónál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül ’“‘""i díj: egy hónapra 4.O.— Ft. egy negyedévre 129.— Ft. félévre ISSN 0203—íiS? (Érdi Hírlap), JáSürltl33—HÍJ (GödftUói Karaj,),

Next

/
Oldalképek
Tartalom