Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-23 / 95. szám
Vöröskeresztesek Segítenek Hagyományosnak számit már Üllőn, hogy a Vörös- kereszt helyi alapszervezete jótékony célú rendezvényeket szervez, amelyek bevételeiből támogatják a helyben lakó idős és segítségre szoruló személyeket. Nagy a készülődés ezekben a napokban is arra a bálra, amelyet április 26-án, szombaton este 7 órakor tartanak meg a helyi művelődési házban az üllői önkéntes tűzoltó- egyesülettel közösen. A táncos rendezvényre szeretettel várnak minden felnőttet, jegyeket elővételben Ls árusítanak, de a helyszínen is meg lehet majd vásárolni. A bál teljes bevételét felajánlották a kevés nyugdíjjal rendelkező üllői öregek megsegítésére. Gombán Nyit az autósmozi Ízléses plakátok százai hirdetik a vonzáskörzetben és azon kívül az április 24-én, csütörtökön nyitó gombai autós kertmozi első másfél hónapjának programját. Sajhos a plakáton tévesen szerepelnek a játszási napok. A hét minden napján lesz- . nek vetítések — szerdát ki- véve —, tehát hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap láthatnak filmeket a mozikedvelők. A holnapi premieren a Nincs kettő négy nélkül című színes olasz filmvígjátékot mutatják be, ez a film lesz műsoron egész vasárnapig. om A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 95. SZÁM 198«. ÁPRILIS 2::., SZERDA Szociaiista brigádok vetélkedője A múlt tiszteletén épülő jövő Az elmúlt hét végén izgatott zsongás töltötte be a ve- csési József Attila Művelődési Ház nagytermét. A nagyközség gazdasági egységeinek, intézményeinek 12 szocialista brigádjából gyűltek össze az ötfős csapatok honismereti vetélkedőre. Km rin« <»» Az elnökség — Müller László téesz-párttitkár, Csányi János tanácselnök, Ősz Béla községi HNF-titkár, Bencze Jenő GOV üzemvezető, Dob- rovitz József téesz-elnök, Kiss Károlyné politikai munkatárs — nevében Lörincz Ferencné, a nagyközségi pártbizottság titkára üdvözölte a brigádokat, mint a község újjáalapí- tásának 200. évfordulója tiszKörzeti labdarúgó-bajnokság Lépéselőnyben a Gyömrő A bajnokság legutóbbi fordulójában mindkét éllovas győzött, mégis két pont a Gyömrő előnye. Ez azért lehetséges, mert a fegyelmi bizottság döntése értelmében a múlt héten félbeszakadt Dán- szentmiklós—Gyömrő mérkőzés két pontját a Gyömrő kapta. Tabella 1. Gyömrő 2. Űri :{. Abony 4. Dánszentmik. 18 11 5. Albertirsa 6. Tápiószölős 7. Nyáregyháza 19 8. Mende 9. Ecser 10. Maglód 11. Törtei 12. Péteri 13» Csévharaszt 14. Ceglédbercel 19 (Megjegyzés: 19 14 3 2 4713 19 13 3 3 47-20 19 1« 6 3 38•20 18 11 2 5 44-22 19 9 5 5 33■15 19 10 2 7 42-35 19 8 4 7 27-28 19 7 4 8 42■39 19 7 3 9 35■39 19 8 — 11 36•38 19 7 1 11 20-38 18 5 2 11 29■38 19 2 2 15 21-.94 6 2 1 16 19-41 5 Péter i—Dánszentmiklós mérkőzést május l-én játsszák le.) Gyömrő—Ceglédbercel 1-0 (0-0) Gyömrő, 150 néző, vezette: Szóró. Gól: Kucsera. Nyáregyháza—Dánszentmiklós * 3-0 (1-0) Nyáregyháza, 250 néző, vezette: Gavló. Jó iramú mérkőzésen a négy stabil játékosát nélkülöző vendégcsapat csak az első negyvenöt percben tudott valamiféle ellenállást tanúsítani. A hazaiak 10-0-ás állásnál még büntetőt is hibáztak. Megér- derpelten győzött a jól játszó Nyáregyháza. Gól: Mészáros I., Gajdos, Kemenár. Jó: Az egész hazai csapat, s külön a mezőny legjobbja Hozmán. Mende—Törtei 2-0 (1-0) Mende, 250 néző, vezette: Csák. : Közepes iramú és színvonalú 'találkozón megérdemelt hazai siker született. Mindkét gólt elemi védelmi hibák előzték meg. Ecser—Tápiószölős 4-2 (3-0) Ecser, 200 néző, vezette: Németh. Remek, korszerű játékkal lepte meg ellenfelét az Ecser, és megérdemelten szerzett négygólos előnyt. Ezt követően azonban érthetetlen módon kiengedtek, és a vendégek egy perc alatt két gólt lőttek, szorosabbá téve ezzel az eredményt. Gól: Kanizsai (2), Pribula, Turcsik, illetve Gál, Pintér. Jó: Turcsik, Kanizsai, Földházi, illetve Szamosújvári S. Űri—Csévharaszt 5-1 (3-1) Úri, 200 néző, vezette: Dunai. Jó játékvezetés mellett kiegyensúlyozott találkozót láthatott a közönség. A gólarány túlzottnak mondható, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy védelemnek ennyit hibázni nem szabad. Gól: Csontos (3), Farkas, Richter, illetve Hajdú. Jó: Csontos (a mezőny legjobbja), illetve Dományi. Albertirsa—Abony 2-2 (0-2) Albertirsa, 100 néző, vezette: Eperjesi. Meglepte az Abony a hazaiakat azzal, hogy gyorsan lőtt két gólt. Ez közel hatvan percig bénítólag hatott az irsaiakra, akik végül is Szu- da és Kosaras (öngól) találatával tartották otthon az egyik pontot. Péteri—Maglód 6-0 (4-0) Péteri, 150 néző. vezette: P Szabó. Tovább tart a Maglód mélyrepülése. Péteriben ennél látványosabb módon nem is veszíthettek volna. Persze ehhez kellett egy helyzeteit kihasználó Péteri is. Gól: Molnár (2), Földi, Gud- ra G., Hrutka (2). Jó: Gudra G. (a mezőny legjobbja), Molnár és Földi. A fegyelmi bizottság döntést hozott a félbeszakadt mérkőzések ügyében. Ezek szerint a Maglód—Ecser mérkőzés két pontját az Ecser kapja. mert a maglódiak lemondtak az újrajátszás lehetőségéről. (A gólarány valószínű 3- 0). A Ceglédbercel—Péteri találkozó két pontját 0-0-ás gólaránnyal a Péteri kapta. A Dánszentmiklós—Gyömrő rangadó két bajnoki pontja 4- 2-es gólaránn.vaL a Gyömrő csapatát illeti. Ezen felül a dánosiak soron következő három bajnoki mérkőzésükre saját költségen szövetségi ellenőrt kötelesek kérni. Az már előbb eldőlt, hogy a Péteri— Dánszentmiklós mérkőzést május l-én. Pilisen 17 órakor játsszák újra. K. J. teletére rendezett ünnepség- sorozat egyik — immár hagyománnyá vált — eseményének részvevőit. A sokirányú tudásanyagot, a figyelem összpontosítását, igénylő feladatokat jó eredménnyel oldották meg nemcsak a ■ versenytapasztalatokkal rendelkező brigádok, hanem azok is, akik először próbálkoztak ilyen közös feladattal.. Évek óta kiemelkedő eredménnyel szerepel a községi vetélkedőn a GOV Ernesto Che Guevara brigádja. Húszéves közös múltjuk ideje alatt sok különféle szellemi vetélkedőn, versenyen szerepeltek már, bizonyára ez a hasznosítható tapasztalat is eredményezte — a felkészülés mellett —, hogy a tavalyi első helyüket megvédték az idén is. A munkában is kiválóak: a Vállalat Kiváló Szocialista Brigádja cím kétszeres birtokosai. A Ferihegy Mgtsz Martos Flóra brigádja — a Kiváló Szocialista Brigád cím kitüntetettje — tagjai is hűek maradtak magukhoz: a tavalyi második helyüket megőrizték. Meglepetést okozott a Cél- ker Martinovics Ignác szocialista brigádja. Az 1980-as megalakulásuk óta először versenyeztek községi vetélkedőn, mégis szoros küzdelem után — pótkérdéssel — szorultak a második helyre. További három brigádnak, a tanács Goldmann György, a posta Puskás Tivadar és a GESZ Radnóti Miklós brigádjának, bár dobogóra nem kerültek, mégsem kellett üres kézzel távozniuk. A községi könyvtár (amelynek vezetője. Doró Tiborné, az eddigi vetélkedőkre is biztosította a könyvjutalmakat) az oklevelek mellé -könyvaiándékot adott részükre; «Í3 , A vetélkedő anyagának ösz- szeállítását, a zsűri teendőit a községi honismereti szakkör tagjai állítják össze minden évben. A játékos, ügyességet hez való kötődést, a szűkebb hon ismeretét elősegítő, mérő feladatok szerepeltek. Számot adhattak a játékosok az alapítás koráról, régi, jellegzetes épületek felismeréséről, a község nevezetes embereiről, az utódok kegyeletét bizonyító szobrokról, emlékművekről, emléktáblákról. Nemcsak. a község, hanem Pest megye értékeinek, történetének ismeretét, sőt a napi politikai eseményekben való tájékozottságot is bizonyították a brigádok. A játék célját Széchenyi soraival fogalmazta meg Szlahó József tanár, a honismereti szakkör vezetője: „Csak a múlt tiszteletén épülhet fel a reményteljes jövő." A tisztelethez pedig az ismeret sem nélkülözhető. Ezért vállalta — első ízben a községben — a honismereti szakkör, hogy májusban az általános iskolások számára is megrendezi a helytörténeti vetélkedőt. . A versenyzők eddig általában serleget és könyvet kaptak jutalmul. Ez alkalommal — bizonyítva, hogy a község vezetői rpsgbecsülik a dolgozók munka mellett végzett felkészülését, s közügynek tekintik a honismereti mozgalmat — Csányi János tanácselnök az első helyezettnek . nyolcezer, a másodiknak négyezer, a harmadiknak kétezer forintos könyvutalványt nyújtott át elismerésül Vecsés Nagyközség Tanácsa nevében. R. Zs. Könnyűnek találtatott... Első osztályú polgárok? Nem hullik ingyen az ölünkbe AZ EMBER ÉLETÉBEN annyi minden funkcionál észrevétlenül. Természetes, hogy a csapból folyik a víz; hogy egy gombnyomás, s néhány percnyi várakozás után a gázkonvektor jóvoltából meleg a lakás; hogy a szennyes lét pillanatok alatt elnyeli a lefolyó telhetetlen torka; hogy különösebben nagy távolságok megtétele nélkül azt vásárolhatunk, amit akarunk; hogy a gyermekemet akkor utaztatom hosszan, ha az átlagosnál jobb bölcsődei, óvodai ellátást vagy kiemelkedő színvonalú iskolai oktatást akarok neki; hogy az orvos félórán ‘belül telefonhívásra éjjel-nappal házhoz jön; hogy munkahelyet nem a MAV- vagy a Volán-menetrend függvényében választok magamnak. Egyszóval városi vagyok, e lét minden bosszúságával — és kényelmével. Vidám kaland, ha e iszol- gáltatások, melyeket születésem pillanatától . kéretlenül kaptam, nincsenek, összkomfortos létemről egy-két hétre mondok csak le, amikor választom magamnak — kényszer nélkül. Természetesen előfordul, hogy e kellemes közérzetemet biztosító városi komfort egyik-másik eleme nem vagy hibásan működik. Ilyenkor dühödten fújok a Városra, amely képtelen megszokott igényeimet a megszokott módon és színvonalon kielégíteni. Hiába no, városi vagyok. Magyarország lakosainak azonban csak egy, ráadásul kisebbik része él ilyen viszonylag kényelmes viszonyok között. Aki ma falun, nagyközségben vagy kisvárosban hasonló feltételekről álmodozik, fizetni kényszerül. Kemény forintokat szurkol le az iható ivóvízért, a meleget hozó gázvezetékért, az aszfaltos útért, s még ki tudja, mi mindenért. Városiként is gondolkodni kényszerülök e furcsa „igazságosság” láttán. A FELSZABADULÁS óta településfejlesztési koncepciók sora igyekezett egészséges szimbiózist kialakítani város és falu között. A dicséretes cél több évtizede a különbségek felszámolása, még ha a módszerek egynémelyikéről ki A Forrás mellett Szolgáitatósor épül Elkészült a monori Forrás Áruház melletti, eleddig üres területrész hasznosításának terve, pontosabban egy praktikus ék tetszetős szolgáltatósoré. Már jó néhányan jelentés ízlést kívánó feladatok | keztek is a leendő üzletek mellett elsősorban a lakóhely- I üzemeltetésére. A legutóbbi taPorszívókhoz porzsákot Ma már nemcsak borítékokat, hanem komoly felkészülést, munkaszervezést kívánó termékeket is készítenek a Papírárukészítő Ipari Szövetkezet gyömrői telepén. Ilyen például az igényes porzsák is, amelyet az NDK-gyártmányú porszívókhoz gyártanak. Az első negyedévben 00 ezer darabot készítettek belőle az ügyes kezű lányok, asszonyok. Felvételünkön Horváth Péterné és Gidai Elemérné a kemény kartonból készülő talptöKot ragasztják a kész zsákra. (Hancsovszki János felvétele) nácsi végrehajtó bizottsági ülés megvitatta, hogy a jelentkezések közül mely vállalkozásokat érdemes feltétlenül figyelembe venni. Természetesen a lakossági szolgáltatás bővülése, a közhasznot szolgáló — esetleg azzal, hogy konkurencia teremtődik a már meglevő üzleteknek — vállalkozások élveznek előnyt, így várhatóan fodrászüzlet, bar- káesbolt, zöldség-gyümölcs áruda, vetőmagbolt. ruházati termékeket árusító s óra-ékszer üzlet kerül majd a pavilonsorra. S ami minden bizonnyal osztatlan sikert eredményez majd: a tervben egy nyilvános illemhely megépítése is szerepel ... is derült: inkább hátráltatja a falu szerves, egészséges fejlődését, mintsem előmozdítja. Hibásnak bizonyult — s hál’ istennek megtorpant — a tanyarendszer idő előtti, mesterséges felszámolása, s mára kistelepülések tucatjáról derült ki: elsorvadásuk egyáltalán nem törvényszerű. Az új településfejlesztési koncepció igyekszik elkerülni elődeinek buktatóit, s inkább indirekt eszközökkel terelgeti, mintsem hatalmi szóval irányítja a falvak és városok fejlődését. Ezen új eszközök egyike a településfejlesztési hozzájárulás. A településfejlesztési hozzájárulásra — számarányukat tekintve — sokkal ■ több 1'alu mondott igent,, mint város, illetve kerület. Szerepet játszott ebben valószínűleg a megszokás is, hiszen a falusi ember eddig is fizette a községfejlesztési adót, míg a városiaktól soha senki nem kért egy fillért sem a tanácsi lakás lakbérén, s a különböző számlák kiegyenlítésén kívül. Fizetni azért, amit eddig ingyen adtak? A kísérlet nem kis felháborodást keltett, s a városiak jelentős része határozottan mondott rá nemet, visszautasítva ezzel mindenféle „támadást”, amely kiváltságos helyzetüket, állam- polgárságuk első osztályú minősítését érintette volna. MAS KÉRDÉS, hogy az átsorolásra végül is sor kerül majd, hiszen ' mindazt ma már senki sem teszi ingyen és bérmentve a városlakók ölébe, melyre önmaguk egy fillért sem hajlandóak áldozni. Mert igaz ugyan, hogy a településfejlesztési hozzájárulást körültekintőbben kellett volna útjára bocsátani, előre tisztázva jó néhány menet- közbeni buktató elsimításának módját, állampolgári tudatunk — és öntudatunk — megmérettetésére mégiscsak használható volt a teho. A reá adott válaszok pedig nem feltétlenül a rendeletet minősítik könnyűnek... Igenlő — vagy nemleges — válaszaink arra is megfeleltek, tudunk-e egyáltalán lakásunkon és házunkon kívül településben, kerületben, negyedben, városban vagy faluban gondolkodni. Képesek vagyunk-e megítélni, s ha kell, korrigálni a rendelkezésünkre álló javak elosztásának módját, s végül önmagunkon kívül állampolgári felelősséggel eav helyett tízmillió ember körülményeit, vágyait, teherbíró képességét és lehetőségét reálisan mérlegelni. E kérdésekre a választ mindenki maga adta meg... Horváth Judit Az ünnepen Teniszverseny A Monori Tömegsport Egyesület nyílt teniszversenyt rendez május l-én Monoron, a sporttelepen. A verseny 11 órakor kezdődik, nevezni a helyszínen 50 forint ellenében lehet. Az első helyezett vándorserleget kap, a további helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. Kulturális programok Ecseren szferdán 9 órától matek; 10-től számítástechnika szakkör, 16-tól a nyugdíjas- klub foglalkozása, 17-től autóvezetői tanfolyam, 17.30-tól dzsesszbalett, 19-től társastánctanfolyam. 20-tól ifjúsági klubfoglalkozás. Gyömrőn 19-től karate. Az úttörőházban 16-tól a számítógépes szakkör foglalkozása. Filmvetítés a művelődési házban 16.30-tél: Hülyeség nem akadály. Maglódon filmvetítés a művelődési házban, ifjúsági előadáson: A hótündér. Menüén 13-tól bábszakkör, 17- től művészi torna. Monoron a filmszínházban, 18- tól és 20-tól: Ellopták Jupiter fenekét. Vecsésen 10-től 18-ig Rutt- ka Ferenc festőművész kiállítása. Azonnal felvessünk lakatos, hegesztő és asztalos szakmunkásokat Jó kereseti lehetőség és szakcsoporti munkalehetőség. Lakatos és Szolgáltató Ipari Szövetkezet Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12. 2230 ISSN 0133—2651 <Monort Hírlap)