Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-17 / 90. szám

Megelőzés a kertekben Tavasszal a kártevők is élednek A szakemberek azt mond­ják, amilyen nagy jelentőségű az ember egészségének meg­óvásában a megelőzés, leg­alább olyan fontossága van annak a növényvédelemben is. Amikor ébred a természet, a növényekkel együtt a kárle­vők is magukhoz térnek téli dermedtségükből, s fokozato­san elkezdik pusztításukat. Ilyenkor azonban még na­gyon könnyen sebezhetőek, ha megfelelően védekezünk elle­nük, akkor ez nagymértékben kihat a későbbi generációk számbeli alakulására, vagyis lényegesen kevesebb kártevő­vel kell megküzdeni a tavasz, nyár folyamán. A növényvéde­lemmel kapcsolatos témánkkal tulajdonképpen a dolgok kel­lős közepébe vágtunk bele, hi­szen a gondos gazdát már he­tekkel korábban kint talál­tuk a gyümölcsöskertben, s metszés után azonnal hozzáfo­gott az elsőként esedékes nö­vényvédelmi munkálatoknak. Első permetezés A gondos gazda megkaparta a fák törzsét, s már ezzel az egyszerű,' de fáradságos mű­velettel is nagy hasznára volt növényeinek. Részint a rova­roknak búvóhelyül szolgáló kéreg, és az alatta levő lárvák elégetésével kártevők millióit semmisítette meg, s az sem mellékes, hogy a lemosó per­metezéskor kijuttatott vegy­szerek is jobban ki tudják fej­teni hatásukat a jói karban­tartott fákon. Szóval a rügypattanást meg­előző első permetezésen már túl vagyunk, de ezzel- koránt­sem tekinthetjük befejezett­nek a tavaszi növényvédel­met. Sőt, most kell igazán nagy figyelmet fordítani a gyümölcsfákra, amelyek egyre­másra kezdik bontogatni vi­rágszirmaikat. A szakemberek elsősorban a meggytermesztők figyelmét hívják fel arra a — virágzáskor gyakran jelentkező — beteg­ségre, ami miatt a meggyvirág elszinezödik, hasonlóan, mint­ha fagy csípte volna meg. Ez is lehet ok, de inkább a mik- róbás fertőzés lehet a jelen­ség mögött, nevezetesen a monília károsít, ami tudvalé­vőén a meggyfának a virágát is megfertőzi. A meggy virág­zásakor tehát ajánlatos bor­dói lével, Zinebbel vagy más gombaölő vegyszerrel kezelni a fákat. Tulajdonképpen a többi gyümölcsfa permetezését is célszerű volna a virágpompa teljében elvégezni, főleg mert a gyümölcsfadarazsak éppen ekkor rajzanak, a sziromhul- láskor rakják le tojásaikat, amiből a gyümölcshullást elő­idéző álhernyók kelnek ki. Ám azt minden kertésznek tudnia kell, hogy virágzáskor méhekre veszélyes anyagokat felhasználni tilos! Virágzás után azonban több­féle vegyszert bevethetnek: igen hatásos a Ditrifon 50 WP elnevezésű gombaölő, amely egyszerre többféle hasznot is hajt, mivel a lisztharmattal, varasodással, fuzikládiummal és más gombás fertőzéssel is számolni kell. A talajlakók A kertészeknek a legna­gyobb gondot a mérhetetlenül Körzeti labdarúgó-bajnokság Pontot szerzett a Valkó Kellemetlen, szeles, hideg időben került sor a hatodik forduló mérkőzéseire. Noha egyetlen találkozón sem tör­tént kiállítás, az Erdőkertes— Galgahévíz összecsapásról a hévíziek több sérülttel utaz­tak haza. A mérkőzés króni­kájához tartozik, hogy öt ta­lálkozón a játékvezetőknek csak egy segítőjük volt, és így is kifogástalanul vezették a mérkőzéseket. Gödöllő—Hévízgyörk 3-0 (2-0) Vezette: Tóth J. (Sallai). •Tó iramú mérkőzést látha­tott a mintegy 350 szurkoló. Kezdés után a hazai csapat nagy lendülettel támadott, a 9., majd a 11. percben lőtt góljával 2-0-ás vezetéshez ju­tott. Ezután, majd a szünetet követően a györkiek is terem­tettek helyzetet, időnként lel­kesen játszottak. Gőllövő: Sza­badi A. (2), Bertók L. (1). Valkó—Túra 3-3 (1-1) Vezette: Németh (Markó)í Jó iramú mérkőzés, a Túra kétszer is vezetett, de a lelkes Valkó egyenlíteni tudott, meg­érdemelten tartotta otthon az egyik pontot. Az Időskorúak Szoriális Oilliona Erivesz szakácsnőt, takarítónőt, szociális nővért és szakképzett gondozónőt. •Jelentkezni lehet az Intézet igazgatójánál, munkanapokon 3 és 15 óra között, cím: Pécel, Ady Endre u. 8. A Rákosvölgye Mgtsz felvesz a szadai és a mogyoródi varrodájába szakképzett és betanított varrónőket. A mogyoródi lakatosüzemébe sürgősen ielvesz lakatos szakmunkásokat és betanított lakatosokat Jelentkezni lehet az üzemekben. Vácszentlászló—Isaszcg 4-1 (1-0) Vezette: Urbán (Turóczi). A sportszerű, jó iramú mér­kőzésen győzött a jobb telje­sítményt nyújtó csapat. GEAC II.—Domony 1-1 (0-1) Vezette: Merkel (Maszlag). Két ellentétes félidő után igazságos döntetlen, még ak­kor is, ha a Domony lőtte mindkét gólt, az egyik öngól volt. Kerepestarcsa—Zsámbok 1-1 (0-0) Vezette: Tompa (Répási). Nagy iramú, kemény mér­kőzés, főként mezőnyjáték folyt, igazságos döntetlen. Erdőkertes—Galgahévíz 2-0 (0-0) Vezette: B. Tóth (Uzsák, Gecse). Szikrázó, igen kemény mér­kőzésen a hévíziek sok hely­zetet kihagytak. A hazaiak góljait Szepesi és Marozsán szerezték. Ifjúságiak: Valkó—Túra 0-4, Vácszentlászló—Isaszeg 5-1, Gödöllő—Isaszeg 5-3, Kerepes­tarcsa—Zsámbok 3-0, Erdő­kertes—Galgahévíz 6-1. Serdülők: Isaszeg—Pécel 0-2, Veresegyház—Dány 8-0, Gö­döllő—Túra 0-1, Aszód—Bag 0-6, Iklad—Kartal 11-1. A következő forduló április 20-án 13.30, illetve 15.30-kor: Domony—Gödöllő, Hévízgyörk —Vácszentlászló, Isaszeg—Tú­ra, Valkó—Mogyoród, Zsám­bok—Galgahévíz, Kerepestar­csa—GEAC II., Erdőkertes — szabad. Serdülök: Túra— Aszód, Dány—Gödöllő, Isa­szeg—Veresegyház, Kartal— Pécel, Iklad—Kerepestarcsa, Bag — szabad. A bajnokság állása: 1. Gödöllői SC 18 16 2. Túra 16 9 3. Zsámbok 4. Hévízgyörk 5. Domony 6. Galgahévíz 7. Vácszentl. 17 17 17 17 17 8. Kerepestarcsa 17 1 62­3 45­5 32­4 26- 8 16­7 33­5 37 6 28 6 21­8 23­9 27- 8 22­2 15 11­9. GEAC II. Ifi 10. Mogyoród 16 11. Isaszeg 18 4 12. Erdőkertes 17 4 13. Valkó 17 — Ifjúságiak 1. Gödöllő SC 17 16 2. Kerepestarcsa 16 11 3. Zsámbok 16 10 4. Isaszeg 16 8 5. Túra 16 8 6. Hévízgyörk 16 7 7. Erdőkertes 16 5 8. Vácszentl. 16 6 — 10 36 9. Mogyoród 15 3 5 7 23 10. Galgahévíz 16 4 3 9 29 11. Domony 15 1 2 12 15 12. Valkó 15 2 — 13 10 1 — 87­2 3 63 4 3 54­3 5 63- 1 6 48­3 6 34­4 7 33­■ 8 33 29 22 24 31 •20 20 12 18 ■29 17 ■36 17 ■18 16 26 15 32 13 37 13 37 13 75 2 ■20 33 ■26 24 24 24 35 19 26 17 50 17 •46 14 55 12 34 11 52 11 62 4 65 4 Csiba Jázsef szapora levéltetvek okozzák, szinte évszaktól függetlenül A lombképződés után rögtön felfedezhetők, ez esetben is legjobb az azonnali permete­zés, amíg még nem kezdik terjeszkedésüket. Rovarölő szereinket kombinálva hasz náljuk ellenük, mert így több más betegséget is visszaszorít hatunk. Thiovitot, Cosant, Dithrinét, Fundazolt keverhe tünk az alapvegyszerhez, attól függően, milyen kártételre számítunk elsősorban. A szakemberek rengeteg jó tanáccsal szolgáltak már, de most csak a néhány nap táv­latában esedékes legsürgetőbb tennivalóknál időztünk el, ad­tuk azokat közre. Érdemesnek tartjuk még néhány gondolat erejéig a talajlakó kártevőkkel is foglalkozni, mivel ezek meg a zöldségeskertekben okoznak elsősorban nagy gondot. Ezzel sem vagyunk még elkésve, mivel a melegigényesebb nö­vények telepítése javarészt még hátravan, s éppen eze­ket veszélyezteti legjobban a férgek, gombák, vírusok tá­madása. Különböző szerek A talaj fertőtlenítésére szá­mos megoldás van, így például a gőzölés, ami igen hatásos, de költséges, főleg technikai okok miatt a legtöbb kiskert ben nem alkalmazható. Ennél olcsóbb és általános hatást fejt ki a formalin 95:5 ará­nyú vizes elegye, tehát 95 li tér vízhez 5 liter formaiint adva, amit kellően megforga­tott, a durva növényi marad­ványoktól megtisztított talajra juttatunk ki. A kezelt terüle­tet néhány napra fóliával el­zárjuk a külvilágól, majd ki­szellőztetjük — ez két hetet is igénybe vehet — s csak ami­kor a formalin gőzei eltávoz­tak — ezt érzékszervi vizsgá­lattal állapíthatjuk meg —, ültethetünk, vethetünk. Hasonlóan univerzális szer a Basamid granulátum is, amit ugyancsak gonddal előkészített földbe — száz négyzetméterre 5—6 kilogrammot — egyenle­tesen elszórunk. A vegyszer 2—4 hét alatt fejti ki hatá­sát, vetni csak ezt követően szabad. A talajlakó kártevők ellen a Basudin vegyszercsalád is alkalmas, de tudni kell, hogy ezek nem mindegyike fejt ki hatást a mikro kór­okozókra, gyommagvakra. My. J. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Hitchcock: Ember, aki túl sokat tudott, színes amerikai film, 20 órakor. Jeles András játékfilmje: Angyali üdvözlet, 18 órakor. Film és pszicholó­gia. (Gimnazisták filmklubja): Éretlen szívek, francia film, 15.45 órakor. Reismann Mariann: ötven év fényképei, kiállítás, megte­kinthető 15—19 óráig. A hónap gödöllői műtárgya: Nagy Sándor: A festő rémei, megtekinthető az előtérben. Aszód, múzeum: Lóránt Zsuzsa szoborkiállí­tása, megtekinthető 10—18 óráig. Kerepestarcsa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM ms. Április n.. csnorrrfiK Megszabadulni a felesleges kilóktól Pörkölt, szalonna, pecsenyezsír Aki nem fogja be szemét, fülét, az látja, hallja a riasztó jelzéseket, amelyek szerint hazánk lakosságának nagy há­nyada elhízott, s ennek követ­keztében szervezete su/yos ve­szélyeknek van kitéve. Ország­szerte működnek fogyókúrás klubok, ezeknek tagjai azon­ban látványos sikerekről nem­igen számolhatnak be. Inkább a lemorzsolódás jellemző rá­juk. A jelentkezők, mivel ki­lóik nem csökkennek, hamaro­san fölhagynak a próbálkozás­sal, a befizetett pénzüket sem bánva visszatérnek a dúsan terített asztalhoz, folytatják a szükségesnél jóval több étel bekebelezését. Utána legföl­jebb sóhajtoznak, milyen jó volna megszabadulni a fölös­leges és terhes kilóktól. Per­sze úgy, hogy közben annyit ehessenek, amennyit bírnak. Ha valaki gyermekkorában hozzászokik a zsíros lakomák­hoz, az később nehezen tud ezen változtatni. Neki hiába mondják, a megváltozott élet­módjához, a könnyebb fizikai munkához kellene alakítani étrendjét, nemigen fog neki menni. A táplálkozási szokáso­kat már gyermekkorban kel lene úgy formálni, hogy azok megfeleljenek a test és az egészség követelményeinek. Hol lehetne ennek kedvezőbb terepe, mint az iskolában, ahol képzett emberek állítják össze az étrendet, főzik meg az. ebé­det, adják a tízórait, uzsonnát. A minap, a népi ellenőrök vizsgálata nyomán azt tekin­tettük át, milyenek a gyer­mekétkeztetés körülményei vi­dékünkön, ezúttal azt nézzük meg, mit is főznek nekik. Mennyiben felel ez meg a so­kat emlegetett korszerű, egész­séges táplálkozás mai követel­ményeinek ? A vizsgálat tapasztalatai szerint az étrend összeállításá­ban az élelmezésvezető, a sza­kácsnő vesz részt, az aszódi gimnáziumban a diákok kép­viselőjének észrevételeit is fi­gyelembe veszik. A pedagógu­sok, napközis nevelők vélemé­nyét általában nem kérik ki, csak a péceli szakmunkáskép­zőben követik ezt a helyes gyakorlatot. Az sem örvende­tes, hogy az iskolaorvos nem vesz részt az étrend minősíté­sében és ellenőrzésében. Megállapították, hogy bioló­giailag értékes nyersanyagból rendszeresen készítenek étele­ket. A korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb a szár­nyas-, a hal-, a máj- és a gombaételek választéka. Ki­egészítőként minden konyhá­ban már természetes a gyü­mölcs, a rostos ivóié étrendbe iktatása is. A tejet, a tejter­mékeket változatos formában adják főételként és tízórainak egyaránt. A főzéshez áltálában ötven-ötven százalékban hasz­nálnak zsírt és olajat. (Meg­érdeklődtük egy szakember­től, aki kijelentette, hogy ez jó arány.) Ami ezután következik, már nem egyértelműen helyesel­hető. Mondhatnánk azt is. hogy így alapozzák meg a ké­sőbbi túltáplálást. A gödöllői Karikás iskolában például sokszor tesznek az asztalra kalóriadús tésztát, pörköltet. A Damjanich konyhájában többnyire zsírral főznek, süt­nek, azzal az indokkal, hogy a pecsenyezsírt fölhasználhat­ják tízóraira. A népi ellenőrök véleménye szerint ez nem se­gíti elő a tanulók korszerű táplálkozáshoz való szoktatá­sát. Csaknem három éve. egy akkori vizsgálattal összefüg­gésben a szülők kifogásolták, hogy a Karikásban igen gya­kori ebédre a zsíros pörkölt, uzsonnára pedig a szalonna. A mostani ellenőrzés szerint ebben a tekintetben azóta sem történt sok változás. A szúrópróbaszerű ellenőr­zések szerint az étrend általá­ban változatos, az évszaknak megfelelően májusban és szep­temberben a' szokásosnál több­ször kapnak a gyerekek zöld­séget, főzeléket, gyümölcsöt. Az étélek fehérje- és Vitamin­tartalma kielégítő. A Karika' iskolában viszont az étrend szinte kéthetenként ismétlődik. Nehéz helyzetben vannak azok a konyhák, amelyek álta­lános és középiskolásoknak is főznek. Az ételadagok nor­mája egységes. Lehet, hogy ami egy hatévesnek sok, az a gyors fejlődésben levő gimna­zistának kevés. A konyhai dolgozók ezért ügyeskednek, a kicsiknek kisebb adagot ad­nak. s így több jut a kama­szoknak. Mindent egybevéve, a népi ellenőrök úgy vélik, a fölszolgált ételadagok mennyi­sége és minősége megfelelő. A Pécelről a népi ellenőrzési bizottsághoz érkezett panaszok az ellenkezőjéről tanúskodnak. A szülők a növekvő térítés el­lenében jobb minőségű étele­ket várnának el. Végül megnézték, milyen a megtakarítás, illetőleg túllé­pés a nyersanyagnormában. A péceli szakmunkásképzőben 15, az ugyanott levő Szemere iskolában 4, a Pest Vidéki Vendéglátóipari Vállalat 2121-es. számú éttermében 110 ezer forintos megtakarítást ál­lapítottak meg. A Damjanich iskolában viszont havi átlag­ban 15—30 százalékos norma­túllépés mutatkozik. Ennyit a népi ellenőrök vizsgálataiból. Ügy tetszik, a mostani gyerekeknek sem ivó­dik még a vérükbe az egész­séges táplálkozás igénye és szokása. Ám ha ésszerűen ala­kítják életüket, a megszerzett alapokon könnyebben jutnak el ahhoz, mint a mai felnőt­tek. K. P. Táska, ruha, lábbeli Iskolatáska Csömörről A Főnix Bőripari Kisszövetkezet csömöri üzemében március végéig mintegy kilencezer sportos iskolatáskát készítettek. Nehezítette az itt dolgozók feladatát, hogy sokan betegállo­mányban voltak, s egyébként is létszámproblémákkal küsz­ködnek. Három-négy varrónőt tudnának még alkalmazni. (Barcza Zsolt felvétele) Öltözködés címmel nyílt meg Gödöllőn a helytörténeti gyűjteményben az iparművé­szeti főiskolások harmadik ki­állítása, amelyet a március végi megnyitó után két divat- bemutató is kiegészített. Szer vezési hiányosságok miatt elég kevesen tudtak elmenni a lát­ványos előadásra, ahol a fő­iskolások model ljein kívül < Diana Ruhaipari Szövetkezet ruháit is bemutatták. A Diana anyagilag is segítette a kiál­lítás megvalósulását. A helytörténeti gyűjtemény­ben maradt ruhák, cipők, övék, táskák a diplomamun­kák. a jövő tervezőinek első munkái. Az iskolatáskák és a különféle méretű női és fér­fitáskák praktikusak, szoli- dak. A mindennapi viselet­re szántak között még nincs hóbortos, különcködő színű, a jól bevált méreteken és for­mákon nehéz változtatni. Érdekes összegzést közölnek a táskák készítői: általában 35 éves kor fölött tudnak az em­berek vásárolni, ekkortól van lehetőségük követni a divatot, igényük az elegáns öltözködés re. Erre a fiatalabb korosz­tálynak minimális lehetősége van. Ezt a tervezők is figye­lembe veszik, hiszen a fiata­lok ma natúr bőrtáskát, ta­risznyát vagy vászontáskát hordanak, a tartós, olcsó és praktikus holmikat részesítik előnyben. A 35—45 év közöt­tiek, akik már vásárlóerővel rendelkeznek, műbőr válltás­kát, kazettát és autóstéskát használnak. Igényük már többféle: sportos, elegáns, fia­talos. Tehát elsősorban az ő számukra tervezhetnek. A bemutatott cipőket Men- gesz Ágnes munkáit az Alföl­di Cipőgyár készítette, sikere­sek és keresettek, újszerű bennük a sok világító szín: a citromsárga, a világoskék, a piros. Idegenek ma még a lábra, de a fazon természetes­ségével, formájával biztosan könnyen válnak százezrek jól viselhető, csinos lábbelijévé. A ruhák között a világos színűek, rózsaszín és zöldes együttesek a variálható, spor­tos irányt képviselik. Egészen merészek a kötött pulóverek. Pammer Márta és Attalai Nó­ra bő ujjú, hatalmas, térdig érő pulóvereket készített bőr­szoknyákkal. A denevérujjú ruhapulóverek alul a térdnél és a könyök fölötti részen pa­tentokkal záródnak szorosan. A három kiállítás közül (Taverna szálló textíliái és gobelin) feltétlenül a divat a legnépszerűbb. Jó lenne belő­lük vásárolni — több látoga­tóban keltett ilyen érzést. A szépen megrendezett kiállítás a főiskolások munkáját dicsé­ri. Azt is igazolja, sokféle a divat. A sportos, az elegáns, a meglepő, a szolid, a taszító és a hagyományos színeiben és formájában is megél egy­más mellett. A határokat az ízlés és az anyagi lehetőség korlátozza csupán. F. Zs. Városi könyvtár Bemutató Módszertani bemutatót tart Kokas Klára zenepedagógus ma a városi könyvtárban, a Karikás iskola másodikos ta­nulóival. Utána videofilmét vetítenek, s .szakmai beszél­getést tartanak. ■■■ Mozi Hamupipőke királyfi. Színes magyar mesefilmsorozat. Csak órakor! Te már nagy kisfiú vagy. Színes, magyarul beszélő ame­rikai filmvígjáték. 6 és 8 óra­kor! ISSN 0133—19S7 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom