Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

1983. ÁPRILIS 1., KEDD PEST MEG I FI] * TanRiihelyavaíd Nagykőrösön- Mindenkié left a kőleves... ?-'vT:'T"'T r 'o . Emlékszünk még a mesére? A vándorlegénynek le­vesre támadt kedve, ára nem volt hozzá jóformán sem­mije. Darab követ forralgatott, ízlelgette, s a hiányzó belevalót meg összeadták neki. S a mesének két válto­zata is járja; míg az első szerint az irigy gazdasszonyt ■ leckéztették meg, a második — s nekem kedvesebb — arra int, a közösen készített éppen attól lett jobb ízű, mert végül mindenki levese lett a kőleves ... A ker igénye A nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző In­tézet vadonatúj tanműhelye — nem terhet hozzá kétség — a történet... má s o d ik • va r iá - dójának érvényességét bizo­nyítja. Mert bizony. kétségte­len tény, nagy szükség volt az épületre, ám ugyanakkor az is tagadhatatlan, a szándék­ból soha nem lett volna va­lóság, ha nem segít a Mező­gép, a Nagykőrösi Konzerv­gyár, a Konzervipari Közös Vállalat, a Magyar Hűtőipar, a Nagykőrösi Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet, a ceglédi Bem József, a nagy­kőrösi Vági István szakmun­kásképző, s a szintén helyi Arany János Termelőszövet­kezet, hogy csak a legfonto­sabb résztvevőket említsük. Az avatatlan olvasóban azért joggal merülhet fel a kérdés: a Toldi eddig is ép­pen kitűnő felszereltségéről, modern kollégiumáról, tágas tanműhelyeiről volt híres me­gye-, sőt, országszerte. Mi szülte szükségét az újabb lé­tesítménynek? Talán leginkább éppen az" említettek. Az iskolában ok­tatott hagyományos szakmák iránt egyfelől csökkent vala­melyest az érdeklődés, nem utolsósorban éppen az iskola munkáját dicsérő módon, hisz telítette a valamikori hiány­szakmát. Másfelől, éppert a kor igénye hozta magával, va­lami újjal, s olyannal kelle­ne próbálkozniuk, amelyre va­lós igény mutatkozik. Az akkor- még létező Me­zőgép tröszt 1982-ben kereste meg az iskolát, teremtsék meg konzervipari gépek gyár­tásához a speciális szakem­berképzés feltételeit. A tár­gyalások eredményeképp a ve­gyi és élelmiszeripari • gép­szerelő szakmára esett a vá­lasztás, Igen ám, de a főha­tóság csak úgy engedélyezte az új osztály (majd osztályok) indítását, ha a gyakorlati ok­tatás iskolai és vállalati fel­tételeit megteremtik. S ehhez bizony az addigi gépműhelyek máris kevésnek bizonyultak, hiszen az iskolában oktatott, tízféle szak többségéhez vala­milyen formában gépészeti ok­tatás is kapcsolódik. Kialakult tehát a koncepció: hatvan ta­nuló együttes oktatására al­kalmas, az iskola területén felállítandó, különálló épület­re van szükség. Névvédjegy A gyakorlati mun^a — s'a bevezetőben emlegetett segít­ség — a tervek készítésével kezdődött, majd 1983 júliusá­Az elkészült tanműhelyben az utolsó, simításokat veszik a tanulók, a szakoktatók irányításával. (Varga írén felvétele) ban a terület feltöltésével in­dult meg. Októberben, a tö­mörítés után, kitűzhették az alapokat, s azok elkészültét követően, decemberben már álltak a fém tartószerkezetek. A következő év márciusáig felépültek a külső falak, s a belső falazás, tetőfedés, vako­lás is elindult. A múlt év kö­zepétől aztán valóban lendü­letbe jött a tevékenység: a különféle szakipari munkák következtek. A tervek az építési költsé­geket ötmillió forintra teszik. A kecskeméti Mezőgép vál­lalat másfél milliót, a MÉM 1 milliót, á Konzervipari Kö­zös Vállalat szintén másfél milliót, a Magyar Hűtőipar meg á • Pest Megyei Tanács fél-fél milliót utalt ki. A Nagykőrösi Konzervgyár az építkezés teljes idejére mű­vezetőt adott, a Gépgyártó Szövetkezet a nyílászárókat szállította. Nem szóltunk még a tulaj­donképpeni építőkről! Az ala­pozó gépészeti képzést lehető­vé tevő gépműhelyt kis túlzás­sal ugyanis a Toldi diákjai építették jel. Méghozzá nem is akárhogyan! Hordták, ta- licstoázták a földet, keverték a betont, a maltert, hajlítot­ták a betonvasat, festettek, meszeltek, padokat szereltek, csöveket illesztettek. S hogy érzelmileg is kötődte1$ az épü­lethez, arra a régi kőműves­szokás újraf el találása legyen a példa. Ki ne tudná, az elké­szült betonjárdában a mester szereti megörökíteni nevét, hadd lássa az utókor, mikor, s ki készítette azt. A diákok sem különbek mestereiknél: ám a friss betont újra simít- tatták velük. Hogy. hogy nem, a srácok nem nyugodtak bele. Vacsoraidőben kiiopóztak a kollégiumból, s a már kötő betonban mégiscsak otthagy­ták név-védjegy-kézjegyü- ket... Lehetnek most olyanok, akik azt kérdik: s mikor, meg mit tanultak ezek a lányok-,fiúk, ha a tanműhelyi órák alatt dolgoztak, A választ — még­hozzá csattanósan — az éven­kénti országos verseny szol­gáltatta: három éve zsinór­ban toldis dióké a legjobb gé­pésznek járó serleg ,.. S bár a szakiskola szerény ségéről is hírős, kiét név ide kívánkozik. Az egyik dr. Bog­nár Gyula igazgatóé, aki va­lóságos menedzserként szer­vezett, agitált, győzködött, ha kellett, vállalatot, főhatóságot, szakembert. A másik Ferkó Gyula gépészeti oktatásveze­tőé, aki fáradhatatlanul, hal­latlan lelkesedéssel vigyázta a munkafolyamatokat, intézte a mindennapi ügyes-bajos dolgokat. Első helyen Az eredmény? A most át­adásra kerülő tanműhelyt a toldiisok nem adnák nemhogy ötmillióért, de a sokszoro­sáért sem. S nem véletlen az sem, a városi tanács legutób­bi ülésén a társadalmi mun­kát értékelve éppen a tan­műhelyépítésben végzettet tet­te az első helyre. A Nagykő­rösi Konzervgyár meg a Tol­di kollektívája is ezt érde­melte ki... Így, ha a mesére gondolunk majd, annak második tanul­ságára emlékezzünk ezen­túl... Bailai Ottó Zsákmány a csomagban A zsámbóki -medencén át ■ kerültünk — mint az 1. olda­lon már hírül adjuk — Szent­endrére. megyénk idegenfor­galmi központjába. Kaptunk napsütést és esőt, köddunnát és szelet, szóval igazi húsvét- ra való időjárásban ízelítőt . is az ünneplő Pest megyéről. A dombok közé, simult fal­vakban már kora reggel elin­dultak körútjukra a locsol- kodók. Zsámbékon, a Piac közben a Telkes testvérek a Rózsa utcába igyekeztek, Hu- bi Béla házába. A kis tizen­éves Bernadett fogadta, s kínálta süteménnyel a sza­bad-e locsolni mondókával besoroló rokonfiúkat. Ügy tűnt, a hímes csak kivételes helyen járja. Csörren a pénz, elégedett a köszöntő s a, kö­szöntött. A műanyag zacskók­ban csörgő 10—20 forintosok, meg a papírpénzek között fé­nyes sztaniolba csomagolt, öklömnyi csokitojások, nyu- szifigurák gyűltek. Pedig a húsvéti tojás fogyasztásának eleink jótékony hatást tulaj­donítottak. Héját mágikus tárgyként is használták. Má­sutt annak a lánynak az áb­V ásárolni sosem szeret­tem. Elmenni Lajos bácsihoz, s kérni húsz fil­lérért élesztőt, ma is meg­borzongok, ha eszembe jut. Ódzkodásom később sem enyhült. Lesni az eladó te­kintetét, s a kellő pillanat­ban megkérni, legyen szí­ves ! abból a 260 forintos barna cipőből mutatni egy párat. Amikor Magyaror­szágon is kezdtek áttérni az önkiszolgálásra, fölcsil- lanit a remény. Végre nem lesz a vásárlás számomra sem gyötrelem. Ügyszólván az önkiszolgálás megjele­nésének pillanatában olvas­hattunk arról, hogyan ügyelnek az üzletek dolgo­zói arra. hogy a vevő ne távozzon fizetés nélkül, ne dughasson zsebre senki zoknit, cipőt, pulóvert nagy­kabát alá. Felszabadult nyugalmat éppen ezért nem éreztem az önkiszolgáló boltban. Ahogy mondani .szokás, az isimert okok — hiány­gazdálkodás — miatt ná­lunk nem úgy van, hogy gondolunk egyet, betérünk a megfelelő boltba, megke­ressük a nekünk való hol­mit, be a kosárba, irány a pénztár, s haza. Előfordul­hat, hogy az első próbál­kozásra sikerült, máskor hetekig leshetjük. Naponta tanácsos betérnünk az üz­letbe. Mióta az árak sem oly egyöntetűek, mint ko­rábban, újabb ok a boltok gyakori látogatására, hát­ha találunk valami olcsób­bat. Ennélfogva sokszor üres a kosarunk kifelé jö­vet. Ilyenkor mindig furán Erről olvastam Állandó kísérettel érzem magam. Mintha azt olvasnám le a gondolák között sétálgató, a kosara­kat fürkésző eladók arcáról; csak nem máshová tette? Különösen azóta van ez így, hpgy riportot olvastam az Űj Tükörben arról, mi­féle fortélyos módokat eszelnek ki a vásárlók meg­figyelésével megbízott dol­gozók. A próbafülke hátsó falán például kis lyukakat fúrnak, s azokon keresztül tartják szemmel, mit művel a bent levő. Szerencsére próbafülkébe évszámra nem kell mennem, annyit meg kibír az ember. Van azonban a Sugárnak egy részlege, ahová gyakrabban járok. Pár éve kiszúrtam a figyelő embert. Azóta el­ső dolgom meggyőződni, ott van-e. Rendszerint ott van. Civilben, kosárral, olykor­olykor kezébe vesz valamit, mintha mustrálná, szeme azonban egyetlen pillana­tig sem szűnik meg vala­kit figyelni. A nagy eről­ködésben szemhéjait szűk­re zárja, manapság már annyira, hogy tán ki se lát. Többször követett, éreztem, hirtelen megálltam, hátra­fordultam, majdnem fellö­kött. Ez az ember valószínű­leg minden társában, aki megjelenik az üzlet bejá­ratánál, lehetséges tolvajt lát. Lehetne a kiinduló té­tele az is, hogy boltjába többnyire becsületes em­berek jönnek, köztük né­hány rosszban sántikáló. Mivel azonban valamennyi vevőt ugyanolyan szúrós szemmel vizsgál, inkább az előbbire gyanakszom. El­szomorító, gondoltam, ahányszor bementem, s föl­fedeztem a figyelőt, ő pe­dig gondosan szemmel tar­tott, merre megyek, mit csinálok. A napokban . szomorúsá­gom megehyhüűt. Egyik fo­lyóiratunkban valaki Déry Tibort idézte. A nagy író és gondolkodó azt fejtegeti, hogy mindannyiunkban minden tulajdonság benne van. Gonoszak vagyunk, szadisták, jók, békeszeretők, tehetségesek és ostobák. És ez bizonyos helyzetekben, mondjuk háborús helyzet­ben, mint egy centrifuga megpörget minket, és akkor ezek a tulajdonságok, me­lyek eddig rejtve voltak, vagy másképp voltak el­rendeződve, hirtelen ki­csapódnak belőlünk. N álunk most nincs há­borús helyzet. Lehet­nek azonban olyan embe­rek, akikben a rossz tulaj­donságok szelídebb körül­mények között is kicsapód­nak. S honnan tudja sze­rencsétlen figyelő ember, melyikünk az? Kör Pál „Ma született” húsvéti bárány. A cím fölött balra: Telt ház a Fő téren. Mellette: Ez' aztán a hímes! (Veress Jenő felvételei) laka alá szórták, akire hara­gudtak. A házigazda, Hubi Béla a Zsárribéki Medence Tsz kő­művese. családja körében‘ün­nepelt. — Van még egy fiam is, ta­nuló. Most a tsz juháízatá- ban segít '— majd látva hir­telen támadt sietségünket, fi­gyelmeztetett: — Nem aján­latos oda menni, csak gyalog lehet, a kutyák fogunk. Hogy másutt dolgoznak-e? Nem hi­szem. A hétvégen igen. együtt járok a buszon a traktorosok­kal, láttam őket. De ma ün­nep van! Ma született bárány Néhány kilométerrel odébb, Tinnye határában csak leme­részkedtünk a toki Egyetértés Tsz juhászaiéba. A domb al­ján, a hodály előtt igazi bin- katürelemmel álltak az össze­terelt állatok. Fülükben na­rancssárga krotália világított. A kutyák ugatására megje­lent a juhász, Beszteri László. — Mi nemigen tudjuk, mi­kor van. vasárnap vagy ün­nep. Egész éven át őrizzük az állatokat társammal, Ju­hász Istvánnal — s intett befelé. Egy apró szobában borotválkozott a juhász Ju­hász. — Tőlünk nem vittek húsvéti bárányt — válaszol­ta kérdésünkre. — Talán ven­ni akarnak? — vált bizal­matlanná hirtelen. Miután megnyugtattuk, nincs ilyen szándékunk, kisbáránynéző- be invitált. Van belőlük jócs­kán, de az ártatlant kell néz­ni, a ma születettet. A Garancsi-tónál csaknem valamennyi stég foglalt volt. A halnak való vödörben vod- kásüveg állt. A víz mellett fáztak, ráfért a védőital a csöndben üldögélő horgászok­ra. Egy pilisvörösvárí— buda­pesti horgász páros — jó ba^ rátok — hajnal óta ücsörgött, s ahogy mondták, legfeljebb csak a bot végét fogták, azt is módjával, mert zsebük mé­lyére dugott kézzel vacogtak a szélben. — Délkeletről fúj, s ezt nem szeretik a halak — ma- gyarázgaíták a kudarcot. Tűz a kemencében Piliscsabán át Pilisszántó felé haladva, mint a rossz szekér, úgy rázott a kocsi. Megállapítottuk, ráférne az útra a kátyúzás. A felhők kö­zül kibújt a nap, sugaraiban gyönyörű völgy fürdőit. A cso­dálatos panorámában illúzió­rontó látvány az összevissza épített nyaralótelep. Nagy ka­nyar után a leágazásnál tárt kapu, kis faházhoz fut fel az út. A gondozott kertben idős házaspár tevékenykedett a fák között. Tóth István és felesé­ge- Budapestről, a Mérleg ut­cából jött ki kora reggel kis birtokára. — A metszéssel lassan már végzünk. Tizenkét éve vet­tük ezt a 310 négyszögölt. Akkor kukoricás volt, dolgoz­tunk is sokát, míg ilyen lett — válaszolta elismerő sza­vainkra, nem titkolt büszke­ség gek A község túl fel én a mész­égetőben is füstölt a kémény. Leereszkedtünk a'völgybe. A körkemencés rendszerű égető egyik tüzes torkába számo- latlanul lapátolta a szenet Skripek József. Ügy 130 má­zsa aprított mészkő kiégeté­séhez éleszti, tartja a tüzet. Homlokát törölgetve nézett ránk, mi járatban vagyunk. — Nehéz kenyér ez. Tizen­két óra munka, azitán 24 sza­bad. Míg égünk — széntől és embertől függ, meddig, 46—54 órát —, félóránként kell rak­ni, közben salakolni. A ke­mence mellett nincs vasárnap, sem ünnep. Bábeli forgatag Pomázon át Szentendre irá­nyába egyre sűrűbbé vált az autóforgalom. A 11-es főút bevezető szakaszán a Beton- és Vasbetonipari Műveknél elakadt a kocsisor. Kerülővel, a kertek alatt jutottunk be a városközpontba. Egyetlen Bá­bel volt a. főtér és környéke. A romantikus hangulatú ut­cákon hullámzott a sok nem­zetiségű tömeg. A Nosztalgia­ház melletti Folklór boltban tucatszám fogyott a hímes, a fából faragott, meg a porce­lánra festett. A zsúfolt üzlet­ből a főtérre csalta a sétáló­kat a fülbemászó dallam. Há­rom gitáros fiatalember va­rázsolt dél-amerikai hangula­tot az ódon falak közé. Harang kondult, ünnepi ebédre szólító. A Görög kan­csó, meg a Régimódi étterem­ben minden asztal foglalt volt, s az ajtóban várták az üresedést a Rab Rábyban is. Elnéptelenedett a tér, meg­ritkult a sétálók tömege a mellékutcákban is. Asztalkö- zelbe igyekezett honi és kül­földi. A konyhák — a nagy­bani vendéglátóké és a háziak — jó illatokkal, finom fala­tokat ígértek. Ünnepit. Kádár Edit Megféri a munka a vidámsággal Hétfőre virradóra a csillagfényes égbolton sárga telihold világította meg az éjszakát. Csak a kelő nap sápasztotta el a ragyogást. A tavaszi napéjegyenlőséget, március 21-ét követő holdtölte utáni vasárnap a húsvét ünnepe. Az ezredfordulót követő században a szabolcsi zsinat még négynapos ünneplést szabott. Az n00-’as évek végén Kelemen pápa fogta rövidebb- re. később X. Pius még a két napot is sokallta. S ha a hagyo­mányok, a népszokások tűnőben is vannak, az ünnep maradt ünnepnek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom