Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-10 / 84. szám

WäT « MKiiYEt 1986. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK Tanács a burgonya mellé Egy klub társadalmi hivatása Heti filmtegyzet Falfúró Minden pénteken Indul a Képes 7 Pénteken — a decemberi próbaszámot kővetően új la­pot vehetnek kézbe az olva­sók: a hírlapárusoknál megje­lenik a Hazafias Népfront he­tilapja, a Képes 7. A 64 oldalas, színes családi magazinban a legfiatalabbak- tól a legidősebbekig valameny- nyi korosztály megtalálhatja a kedvére való olvasmányt. A lap hasábjain részletesen köz­ük a heti rádió- és televízió- műsort. továbbá teszteket, összehasonlító elemzéseket ad­nak közre különféle árucik­kekről. Lesz gyermekrovat, s háztartással foglalkozó cikke­ket, recepteket, barkácsoló­tudnivalókat is közreadnak. A magazinban a komoly zene barátain kívül a poprajongók is találhatnak maguknak ér­dekes olvasnivalót. Az első hetekben a 24 oldalas mellék­letben hirdetések, reklámok találhatók, a későbbiekben e hasábok áruajánló rejtvényúj­sággá alakulnak. Az első hivatalos számban egyebek között Karinthy Fe­renccel készült interjú olvas­ható, egyéb írások a szibériai gazdasági változásokkal, a si­ker filozófiájával foglalkoznak. A magyar sajtó legifjabb kiadványa — amely minden héten pénteken jelenik meg — 28 forintért lesz kapható. Néptánc, bábműsor Szlovák napok Szlovák napokat rendeznek április 17. és 25. között a do­bást Kossuth Művelődési Ház­ban. Ennek keretében április 17-én nyílik Garajszki József kiállítása. Két nappal később kerül sor a sári hagyomány­őrző csoport föllépésére, illet­ve a testvérközséggé válasz­tott Kesztölc népzenei együt­teseinek bemutatkozására, Ér­dekesnek ígérkezik április 20-án, a szlovák gimnázium bábcsoportjának műsora is. Midi Szabó. Bizonyos tele­víziós műsorok mostoha sor­sának jelképeként lehetne mutogatni azt a portréfilmet, amelyben kiváló színművé­szünk, Mádi Szabó Gábor vallott önmagáról. Ezt« a képsort ugyanis, amelyet most, április elején sugároztak, még valamikor tavaly januárban vették fel. Akkor még előtte volt egy meglehetősen súlyos sebészi beavatkozásnak, azóta túlesett rajta. Hogy mindez kiderül­jön, egy képes-hangos láb­jegyzetet illesztettek a dialó­gus után, ám ebben még mindig úgy emlegették, mint a Vígszínház művészét. S mit hoz a sors? A sugárzás előtt néhány nappal azt nyilatkozta Székely Gábor, a Katona Jó­zsef Színház igazgatója, hogy Mádi Szabó Gábor hozzájuk szerződött; immár ennek a belvárosi — egyébként való­ban a Belvárosi névre pályázó — teátrumnak a tagja. Hát röviden ennyit a nap­rakészségről, annak a bizo­nyos, sokat emlegetett életnek a szoros nyomon követésé­ről ... Azt azonban, hogy ez a pi­henőnap délutáni egy óra mégis a jobb tévés emlékeink között raktározódhatott el, a pompás beszédű és nagy mű­veltségű játékos százszázalé­kosan szavatolta. A legjobb alakításainak rangját kölcsö­nözte ugyanis ennek a feltá- rulkozáshak! Ebben az eleven keretben aztán igazán szépen — nem túlzás, ha azt írjuk: megindí- tóan — rajzolódott fel színes és mozgalmas életének ábrá­zolata. Kezdve attól a sarok­ponttól, hogyan indult el a teátrista pályán, folytatva az­zal a merész lépéssel, hogy a második világháború vége fe­lé az ellenállók közé állott, s befejezve mindazzal a temér­dek élménnyel, emlékkel, amelyet tizenöt — nem téve­dés: egy tucat meg még há­rom! — magyar színház köte­lékében szerzett, gyűjtött, ra- koncátlankodott össze, mi­közben arra is volt érkezése, hogy 1956-ban a rend védel­mére fegyvert ragadjon. Hagyományok nélkül Bankó László nyolcadik éve igazgatja a házat. Legszíve­sebben a helytörténeti klub­ról beszél: — Három évvel ezelőtt újí­tottuk fel tevékenységét; sze­rettünk volna arra lehetőségei teremteni, hogy a különböző korú és foglalkozású falube­liek megismerjék lakóhelyünk múltját. Izig-vérig tanárember Erős­vári Pál. a helytörténeti klub vezetője, ő mondta el: — A hajdani egységes pa­rasztfalu arculatát megbontot­ta az oda-vissza tsz-szervezés. Nem maradtak meg a hagyo­mányok, amelyek közösséget teremtettek volna. Valahogy ismét közelíteni kellett az em­bereket egymáshoz, hogy ne csak a hivatalos rendezvénye­ken találkozzanak. Tömören és fzépen fogal­mazza meg a lényeget. Itt szü­letett, s miután történelem szakon megszerezte a diplo­máját, 1952 óta tanít a II. Rá­kóczi Ferenc Általános Isko­lában. Tehát nemcsak az ál­tala gyűjtött dokumentumok­ból ismeri, hanem meg is élte azokat az időket. Barna János tanácselnök közbeszól: — Félreértés ne essék! Ha Ha alkalmanként csak egy picit is le tudta volna csití- tani magát, nyilván jobb sar- zsikat gyűjthetett volna be szakmájának vezérkarában. Ám ő dirigálás helyett min­dig csak játszani akart. Most, már pályájának dele- lője után, a nagy elszámolá­sok idején derül ki, hogy mi mindent viselt el ez a szobor- szerűen markáns művészem­ber. Nem kevés kajánsággal még azt is hozzászámíthatjuk megpróbáltatásainak listájá­hoz, ahogyan ebben a nyilvá­nos vallomásban faggatták. Az eleddig még nem ismert be­szélgetőtárs ugyanis szinte mindazt elvétkezte, ami a kamerák előtt tilos. Közbevá­gott; csacska mód elő- és utó­magyarázott; újból és újból tudatta, mennyire tájékozat­lan. Egyszóval igen előnytele­nül volt jelen, De hát Mádi ezt is kiparírozta: reá és csak reá fogunk visszaemlékezni... Szigeüíjfalii. a stúdió •86 legutóbbi adásának több ri­portja is a zenei műveltség terjesztésével, ennek a misz- sziónak a gondjaival, bajaival foglalkozott. Ezenközben be­mutatta a szigetújfalui példát is. Nevezetesen azt az 'áldoza­tos igyekvést, ahogyan Hufnä­gel Aladár zenetanár és fele­sége a muzsika szeretetére oktatja ennek a Pest megyei településnek a diákjait. Mint tapasztalhattuk, ebben a félig magyar, félig német ajkú községben még egy olyan kiválóságnak a vendégszerep­lését is megszervezte, mint Szendrei-Karper László gitár­művész. Mindemellett kon­certsorozatokat bonyolít le, ahol csak teheti, mindenütt zenéltet, dalolfat. Közben pe­dig egy lakókocsiban éldegél, mert arra már nem futja a keresményükből, hogy a fővá­rosi lakás meg a munkahely között autózgassanak. A vil- lanyfűtéses guruló szoba lát­ványát — egyáltalán, a kvár­télyozásnak ezt a módját, mi-, nőségét — egyszerűen nem le­het kommentálni. A felvételek önmagukért beszéltek! Akácz László A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa mellett működő művelődéspolitikai bizottság legutóbbi ülésén úgy határo­zott, hogy ebben az évben a korábbinál fokozottabban részt kíván venni kulturális éle­tünk fejlődésének előmozdítá­sában, ezen belül is zenekul­túránk értékeinek védelmében, zenei életünk fellendítésében. A bizottság tervezi, hogy a HNF más szervek, egyesületek bevonásával évente egy alka­lommal megrendezi a magyar kultúra napját. A magyar rá­dió és televízió kulturális munkáját is szívesen segíte­nék népfront-aktivistákként neves szakemberek, művészek, írók, zenészek. Három területre vonatko­zóan helyzetfelmérő vizsgála­tot szándékozik kezdeményez­ni a HNF művelődéspolitikai bizottsága. Az első vizsgálat tárgya az óvodai és az általá­nos iskqlai zenepedagógusok képzése, továbbá a zenei ne­velés helyzete a középfokú ok­tatásban, különösen a • szak­munkásképzésben. Egyes hang­szerkészítő-mesterségek hiány­szakmák. ugyanakkor kisebb zenei intézményeknek nincsen elég pénzük régi hangszereik helytörténeti klub? — fordu­lok Erősvári Pálhoz. felújítására, javítására. Már ezeket az okokat is elegendő­nek vélte a bizottság, hogy a második felmérés tárgyául az ország több miü'árd f'"intol érő hangszer állományának sor­sát válassza. Végül a kórusok, zenekarok, zeneiskolák műkö­dési felitételeinek tanulmányo­zásaival pontos ismereteket kaphatnak a zenei intézmé­nyek állami, vállalati és egyé­ni támogatásáról. Utalva a HNF VIII. kong­resszusának szép mozzanatára, a nemzeti Himnusz közös éneklésére, a bizottság szor­galmazza, hogy más társadal­mi rendezvényeken is, ahol annak helye és szerepe van, színesítse a vox Humana, az emberi hang a rendezvények hangulatát. A testület úgy vé­li, hogy az országos és a he­lyi ünnepségek zenei keretét és aláfestését is újra meg kell vizsgálni, korszerűbbé, egyben ünnepélyesebbé és emelkedet­tebbé kell tenni. A népfront védnökséget ké­szül vállalni a nyári zenei tá­borok felett. A HNF kulturá­lis díj alapítását is tervezi, amellyel településeket és kul­turális intézményeket támo­gatna. Annyira lényeges kérdése lenne mai társadalmunknak a kisvállalkozás, „magánerős” önállósodás, egyáltalán: a kö­tött munka alól kibúvás, a .,blokkolás” foglalkozásoktól, s a meghatározott fizetésektől és keresetektől való menekülés, hogy rövid időn belül már a második új magyar filmnek kell ezzel a témakörrel fog­lalkoznia? A kérdés egyáltalán nem erőltetett. A két héttel ezelőtti Visszaszámlálás meg ez a mostani Falfúró (Szomjas György rendező műve; a for­gatókönyvet az ő társaságá­ban Fekete Ibolya és Grun- walsky Ferenc írta) tagadha­tatlanul létező problémákról szól. S ezek nemcsak hogy léteznek, hanem a mai magyar társadalom egy jelentős körét foglalkoztatják, érintik, sőt, ir­ritálják. Foglalkoztatják, mert az emberek szeretnének többet keresni, szeretnék megtartani (ne adj' isten: javítani) elért életszínvonalukat, s erre igán sokan nem látnak más lehe­tőséget, mint a maszekká vá­lást, a különböző kötetlen fog­lalkozásokra való áttérést, az­az: az esetleg jelentős túl­munkával vállalt jelentősebb jövedelemszerzést. Ám ez nemcsak a kísérletezőket, a kínálkozó lehetőségekkel élő ügyeseket, a konjunktúrát élel­mesen kihasználókat érinti, ha­nem azokat is, akik minderre ugyanígy vágyakoznak, de nincs meg a lehetőségük a ki­szakadásra, az önállósodásra. S ebből adódik sok irritáció is. Ezek egyik része financiá­lis. Aki nem tud többet ke­resni, mert nincs rá módja, lehetősége, vagy nem elég élelmes, esetleg hiányzik a tő­kéje az induláshoz, azt a jól kereső ügyesek természetesen zavarják, mert valamifélé ki- játszottságot, hátrányt érez­nek, sejtenek az egész ügyben. És van ennek egy társadalmi­lag irritáló oldala is, mert a sikeresen önállósodok lassan az egyetlen és kizárólagos pél­dakép szerepét kezdik játsza­ni. Ők a mérce, a siker, az eredményesség fokmérői. Aki nem olyan, mint ők, elveszett­nek, másodrendű állampolgár­nak érzi magát, s mi tagadás, sok vonatkozásban (elsősorban a jövedelem oldaláról tekint­ve) nem is ok nélkül érzik ezt igen sokan. Egyszerűen nem azonos kategóriába tar­tozik egy ügyes magánvállal­kozó meg egy kiváló szakmun­kás. És az utóbbi nem indo­kolatlanul dühöng, ha ezt az egyenlőtlenséget látja. Lehet persze azt mondani, Graham Greene regénye jól ismert a magyar - olvasók előtt is. Aki olvasta, s megnézi a filmet is, nem tel­jesen ugyanazt a történetet fogja látni. A regényből Chris­topher Hampton által írt, és John Mackenzie által rende­zett angol film ugyanis leegy­szerűsíti, lekerekíti és áthan­golja Greene könyvét. Abban még arról volt szó, hogy egy félvér — apai részről angol, anyai részről para­guayi —, már nem fiatal or­vos és egy idős, alkoholista angol úr, aki hazája tisztelet­beli konzulja (tehát csak má­hogy ez az egész nem más, mint ágyúval lövöldözés a ve­rebekre. Csakhogy a hátrányos helyzetben levők érzik magu­kat verebeknek, nem pedig a probléma oly jelentéktelen, hogy nem érdemes rá ágyú­val lőni. Aligha a magyar fil­mek oldják majd meg ezt a jelentéktelennek vagy társa­dalmilag lényegtelennek nem tekinthető ' kérdést. Ezektől legfeljebb a jelzés várható. És ennek a Visszaszámlálás is meg a Falfúró is eleget tesz. A Falfúró úgy, hogy a do­log humorosabb oldaia felől közeledik a problémához. / E film hőse, Géza, a melós, egy szép napon megunja, hogy a rossz gép, a minden percébe belebeszélő művezető, s más bosszúságok keserítsék az életét. Fogja magát, és el­megy falfúrónak, hiszen az új lakótelepeken a házgyári be­tonpanelokba nem lehet szö­get verni, lyukakat fúrni vi­szont lehet, jó pénzért. A szükség s a technológiai kényszer így termel ki egy maszekolási lehetőséget, s így lesz Géza vállalkozó — azaz falfúró. S mint ilyen, alapo­san belekóstol a lakótelepek szociográfiájába, a földbuta, ám annál rosszindulatúbb gondnok piszkoskodásaitól az unalmukban találkahelyeket szervező asszonyok nyújtotta nem megvetendő lehetősége­kig. Ám ez a Géza maszek­ként is marad az, aki volt: meglehetősen élhetetlen, a fel- f töréshez szükséges pénzzel és erőszakossággal nem rendel­kező kisember, amolyan szür­ke fickó, aki ezzel a falfúrás­sal sem ért el mást, mint hogy az egyik taposómalomból a másikba került. Szomjas György filmje ezt a sztorit, s ezt a figurát sok humorra), néhol gyilkos sza­tirikus színekkel (az Andorai Péter játszotta gondnok ese­tében), néhol ínycsiklandozó erotikával (Géza — Bán János — és Éva — Szatler Renáta — jeleneteiben), néhol bum­fordi kültelki vagánysággal adja elő. Mélyebbre nem ás, mondanivalója nem olyan el­gondolkodtató, mint a Vtssza- számlálásé volt. Inkább csak történeteket sző egybe, s me­sél el gördülékenyen — de az alapkérdést, hogy tudniillik ma és itt ennyire fontos tár­sadalmi kérdés-e a magán- vállalkozás, ez a film is fel­teszi: S a válasz — ha röviden akarjuk összegezni a film lé­nyegét —: igen, ennyire, de a kérdésnek vannak nemcsak* véresen komoly, hanem keser­nyésen mulatságos oldalai is. sodvonalbeli diplomata), ho­gyan kerül kapcsolatba egy­mással meg a forradalmi cé­lokkal terrorakciókba bocsát­kozó politikai ellenzékkel, s ebből miképp álll elő egy hár­mas pusztulás. Főként az ügy politikai és erkölcsi kérdései izgatták Greene-t. A film azon­ban egy politikai kalandfilm és egy szexis háromszögtörté­net keverékét állítja elő, s ez már más kategória. Szórakoz­tató, de a regényhez képest jóvEjl súlytalanabb filmet ka­punk. Takács István A fekete fejkendős, idős parasztasszony tanácsot is tűzött krumplija mellé az újpalotai piacon: Ua arra jár, feltétlen nézze meg a templomunkat is! Való igaz, ez az egyetlen műemléke Galgahéviznek. Nem messze áll ettől a helybéliek másik büszkesége, a Kodály Zoltán népművelési ház. Népi együttesük ugyanis 1934-ben szép összeget nyert egy versenyen. Állami támogatással és sok-sok társadalmi munkával hozták létre a művelődé­si otthont.-FIGYELŐ arról van szó. hogy mi, galga- héviziek, tegyünk valamit a településünkért, a kétezerhat­százas lélekszámú község la­kói vállalkoznak a feladatra. Bár az itteniek a nap huszon­négy órájából sokat dolgoz­nak. Váradi Regisztrum — Jó föld van itt — mond­ja Bankó László —, s aki csak teheti, termel. — Ki kell számolnunk — veszi át a szót a tanácselnök —, hogy ne tervezzünk társa­dalmi munkát krumpliültetés- koi vagy borsószedéskor! Igaz, hogy szabadföldi termelés fo­lyik, mégis vannak, akik há­romszor szüretelnek. Időt azon­ban szakítanak másra is. Pél­dául részt vesznek a helytör­téneti klub foglalkozásain, Ötvenen biztos mindig eljön­nek, de akadt olyan előadás, amelyet százhúszan hallgattak meg. — így igaz — helyesel Erős­vári Pál —, hiszen izgalmas is a település története! Az első írásos említés 1217-ből maradt ránk, a Váradi Regisztrum- ban, az egyházi nyilvántar­tásban. Akkoriban a falu a Szent András dombon volt. Elneveti magát. — így hívjuk ezt a részt — magyarázza —, mert. ez a leg­magasabb pont. írmén kerül­tek elő azok a cserépedények, amelyek az aszódi, illetve a Nemzeti Múzeum tulajdoná­ban vannak. Ez a hely —mu­tat körbe — .ngoványós volt a Galga ki-bejárata. Csak az tudott arra közlekedni, aki is­merte a zsombékot. Kiváló búvóhelyet nyújtott például a tatárok elől. Meg is mentette a galgahévízieket. — Mit rejt a név? — Természetesen a patakot és az itt feltörő hővízforrá- sokat. Ezek már elapadtak. Ám amikor olajat kutattak évekkel ezelőtt, feltört az a 96 fokos hővíz, amelyet most a tsz hasznosít melegházaiban. Mivel a falunak egyelőre nem telik arra, hogy az ötven­két elemet tartalmazó gyógy­vízből másik Hévizet teremt­sen, témát váltunk. — Meddig lehet életképes a — Amíg érdeklődés van! — vágja rá. — Amikor elindí­tottuk. célunk volt: mondjunk el olyan dolgokat, amelyek csak szájhagyomány útján ter­jednek, vagy esetleg nem is­meretesek a helybeliek előtt. Az első esztendőt a faLu tör­ténetének szenteltük. A prog­ramokat kirándulásokkal szí­nesítjük. Láttuk már a Parla­mentet is belülről, és két hét múlva pedig a Nemzeti Mú­zeumot. a Várat és környékét tekintjük meg. Arra törek­szünk, hogy azt a bizonyos ér­deklődésit mindig ébren tart­suk. — Ez azonban nem egyol­dalú dolog — figyelmeztel Bankó László. — Hiszen min­dig megbeszéljük, mit szeret- nénenk. s mi ehhez igazítjuk a kínálatunkat! — Hadd tegyem még hozzá, hogy a klub látogatóinak nagy része törzstagja a művelődési ház közönségének is — egé­szíti ki Barna János az imént elhangzottakat. Megtartó erőként — Tehát a klub afféle csal­étek? — kérdezem. — Igen — válaszol Bankó László. — Az a tapasztalat, ha valaki híve egy programnak, az lassan bekapcsolódik a kö­zösségi életbe is. — És a helytörténeti klub- foglalkozásokon nem csak a falu története kerül szóba — folytatja tovább a gondolatot Barna János tanácselnök. — Ha valahol öt-hat ember együt van, ott már megjelenik a községpolitika, mert óhatatlan, hogy a napi gondok szóba ne kerüljenek. Ezért megyek el én szívesen -minden rendez­vényre. Erősvári Pálnak hirtelen eszébe jut még valami: — Amikor Galgahévíz negy­venedik felszabadulási évfor­dulóját ünnepeltük, 1984 no­vemberében, ünnepségsoroza­tot kezdeményeztünk — em­lékszik vissza. — Összefogva a falu vezetőivel, meghívtunk mindenkit, aki innen szárma­zott el; még a külföldön élő­ket is. Mindmáig emlegetik azokat a napokat! Mindezeket hallva’, tamás- kodik az ember: csakugyan le­hetet^ egy ilyen falunak ha­gyomány nélküli időszaka? Természetesen ezt az itt élők jobban tudják megítélni Az bizonyos, hogy a heytörténeti klubnak hivatása van: meg­tartó erőként szolgál. Vennes Aranka A tiszteletbeli konzul Jelenet A tiszteletbeli konzul című filmből Értékeink védelmében Népfront és zenekultúra

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom