Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-28 / 74. szám
rr.sT mm; YE. 1986. MÁRCIUS 28., PÉNTEK Másként, mint eddig Formabontó, kritikus beszámoló Ingázás „Értékek nélkül nincs mihez mérnie az embernek önmagát, s következésképp megrendül vagy fel sem épül önnön értékességének tudata, szükségképpen elakad személyiségének kibontakozása. Közös értékek nélkül nem alakul ki vagy elsatnyul az emberi-közösségi összetartozás.” A KISZ X. kongresszusa óta eltelt időben bekövetkezett változásokat áttekintő írásos anyagból többek között azt olvashatta a 80 meghívott közül megjelent 72 küldött, hogy most, amikor megnövekedtek a pályakezdés, az önálló otthonteremtés gondjai, a közösségek fellazulása, a közös tevékenység és cél hiánya is nehezíti a helyzetet. Hankiss Elemér szociológus érdekes gondolatait idézte a KISZ Fóti Nagyközségi Bizottsága beszámolója, melyet már a közelmúltban lezajlott küldöttközgyűlés előtti napokban megkapták a tanácskozás résztvevői. Az írásos anyaghoz szóbeli kiegészítést is fűzött Nagy Mihály titkár, amit az értekezleten nem túl sokan vitattak, annál inkább azonban a hivatalos fórum után, beszélgetések keretében. Illették a kritikus, a formabontó s a pesszimista jelzőkkel egyaránt. Foton 25 alapszervezet tömöríti az ifjúkommunisták sorait, amelyben 468 tagot tartanak számon. Ennél azonban több KISZ-tag lakik a településen, amelyre, mint az köztudott, a budapesti és környékbeli munkahelyekre való bejárás jellemző. A nagyközség munkahelyein 839 harminc éven aluli fiatal dolgozik, akikre számíthat s akiket tagsági viszonyuktól függetlenül képvisel a KISZ. Az ma már teljesen világos, hogy oldottabb, kötetlenebb ifjúsági közösség iránt volna igény, s az e formát biztosító kisebb közösségek egyelőre nem alakultak ki. Művelődési és szórakozási mérceként Budapest szolgál, s ézzel a helyi feltételek nem vehetik fe! a versenyt. Ugyanakkor nehéz befolyásolni, igényessé formálni a Budapestre utazók választását. Politikusabb A vázolt körülmények ellenére azonban a fiatalok aktívan részt vettek a szocialista brigádmozgalomban, szervezett lakásépítési akció indult. Ámbár az is igaz, hogy ebből nagyon sok kispénzű, támogatást nem élvező család kimaradt. A meghívottak aktívabbak voltak, mint a küldöttek. Az utóbbiak közül Béres János szállt vitába azzal, hogy a KISZ vállaljon szerepet a nyelvoktatásban. Szerinte a politikai jelleget kell erősíteni, s az egészséges életmódra való nevelést kell előtérbe helyezni. Az új titkár Nagy Mihály rövid ideig vállalta a megbízott titkár szerepét. A küldöttértekezlet után, ahol utódjául Bánk Lászlót választották meg, visszatér eredeti foglalkozásához, tanítani fog. Az új titkár ismert ember a területen. A Vörösmarty Termelő- szövetkezet esztergályosa két évvel ezelőtt került be munkatársnak a KISZ Dunakeszi Városi Bizottságába, tagja s négy éve titkára a fóti KlSZ-kórusnak. Sokat várnak tőle a fóti fiatalok. Jóváhagyott tervek Rendezik a horgásztavakat Dossziéba került a városi tanács költségvetési üzemének jelentése, melyet az elmúlt év értékeléseként készítettek. A jegyzőkönyv arról szól, hogy a tanács végrehajtó bizottsága elfogadta, tudomásul vette, hogy a feladattervet 83 millió 846 ezer forintra teljesítették, az egész évi gazdálkodás nyeresége 457 ezer forint. Ezt az eredményt a köztisztasági tevékenységnél gazdaságosabb ágazatokban sikerült elérni. Mint már arról korábban írtunk, a város tisztán tartása nem tartozik a kedvező vállalkozások csoportjába. Az üzem feladatkörébe tarCselekvő részvétel Fórumok a körzetekben A tavasz érkeztével újra élénkül a helyi közélet is. A Hazafias Népfront VIII. kongresszusa után a városi elnökség megkezdte a határozatok feldolgozását, s ezek alapján elkészült a munkaierv. A következő időszak legfontosabb feladatainak azt tartják, hogy a politikai célok konkrétabban igazodjanak a városkörzet sajátosságaihoz. Ezt a feladatot mindenképpen az érintettek véleményének, igényeinek ismeretében kell megoldani. Erről beszélt Antal János, a városi bizottság titkára is az előterjesztés indoklásakor. A testület szándéka, törekvése lesz az is, hogy segítse az emberek alkotókészségének kibontakoztatását. Ezt a célt eddig is jól szolgálták a HNF különböző bizottságai, szakcsoportjai. Napjaink általában tapasztalható törekvéseként a népfrontban is a legnagyobb nyilvánosság előtt szeretnék folytatni a munkát, a lehető legtöbb döntésről tájékoztatni az érdekelteket, s ezt megelőzően minél szélesebb körű vita, sok-sok vélemény megismerésére törekednek. Közös célokért Erősíteni a város szeretetét, s az érzelmi azonosulás mellett serkenteni a cselekvő szándékot, minél több erőt mozgósítani a településfejlesztésre. Ez a célja a közeljövőben sorra kerülő körzeti tanácskozásoknak is. Újabb társadalmi kezdeményezésekkel készülnek a várossá válás 10. évfordulójára. Segítik a tanácsokat abban, hogy mindjobban betöltsék népképviseleti, államigazgatási és önkormányzati szerepüket. A HNF jó együttműködésre törekszik minden társadalmi szervezettel. ezekkel egyezteti munkatervét, cselekvési programját a közös célok érdekében. A hónapról hónapra külön böző témákat tárgyal! testület figyelmének az első félévben a hetedik ötéves terv előkészítése áll a középpontjában, s a népfront sajátosságai szerint igyekeznek meg' határozni azokat a tennivalókat, melyek a testület tagjaira, aktivistáira várnak. Önálló vélemény Fontos szerepet kap a környezetvédelem, s az operatív tennivalókon kívül az önálló véleményalkotás minden várospolitikai kérdésről. tozott az ingatlankezelés is, melynek keretében 577 lakás fenntartásáról kellett gondoskodni. Tavaly 4 millió 165 ezer forint lakbérbevételt terveztek. Ebből 271 ezer forintot elfelejtettek pontosan, időben kifizetni a lakók, s az összeg mint hátralék szerepel a könyvelésben. Az összeg nagy részét annak a 20 lakó nak a tartozása teszi ki, akik együtt 152 ezer forinttal ma radtak adósak. A márciusi döntések sorához tartozik a város déli határában fekvő horgásztavak rendezési tervének jóváhagyása is. A tanács műszaki és termelési osztálya május 30-ig köt szerződést a MÁV Sporthorgász Egyesülettel a terület használatára. Az úgynevezett Öceán-árok ezután is a horgászok birodalma lesz, de szabályozzák a tavak vízszintjét rendezik felületüket, mélységüket. Gondoskodnak az egészséges vízszolgáltatásról a szennyvízelvezetésről és a villamosenergia-ellátásról. DUNAKESZI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Legalább a tragédiákból okulnának Az óvodában keil kezdeni Az iskoláktól többet várnak Nem több, de talán nem is kevesebb a közlekedési baleset Dunakeszi területén, mint általában az ország, a megye útjain. A mérleget azért lenne nehéz elkészíteni a helybeliek, a körzetben élők közlekedési fegyelméről, mert a területen áthaladó gépkocsik tulajdonosai „idegenek”. A tény azonban tény, sokan hajtanak gyorsan és veszélyesen ott, ahol óvatosabbnak kellene lenni. A szabályok ellenőrzése kevés. Állandó közlekedési propagandára van szükség, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tömegsportág gazda nélkül A múlt héten ott voltunk a városkörzet közlekedésbiztonsági tanácsának ülésén, ahol Pataki Péter rendőr őrnagy, a városi rendőrkapitányság vezetője foglalta össze a KBT elmúlt évi munkáját, s az első megállapítása az volt, hogy a társadalmi szervezetektől éppen annyi segítséget kapott ez a fontos testület, mint amennyit vártak, de a tanintézetektől az eddigieknél többet remélnek. Okkal, hiszen nem kevés ma még a gyermekbaleset, s a felnőttek tragédiáit elemezve is arra a következtetésre juthatunk olykor, hogy a helyes közlekedési magatartást az életmód részének kell tekintenünk, ezt pedig szinte az óvodában kell már formálni. Mint ahogy formálják is. Óvónők oktatják a KRESZ-t, az Út- és Vasútépítő Vállalat dolgozói pedig parkot ajándékoztak a kicsinyeknek. A nemzetközi iskolakupa elődöntői is arra voltak jók, hogy minél több tanuló szerezzen helyi közlekedési ismereteket. Pataki Péter megállapítása szerint a szocialista brigádvetélkedők ugyancsak tömegeket mozgattak meg. Hasznos verseny lett volna a Vezess baleset nélkül mozgalom, de ebbe tavaly csak a két nagy termelőszövetkezet gépkocsivezetői neveztek be. A fóti és a gödi pilóták példáját az idén másoknak is követniük kellene. Az utakon sokszor ijedelmet keltő szilaj kismotorosok Katedra helyett hivatal Kicsit még szokatlan szavak pallérozásának kitűnő eszközei kennének a vezető irányításával működő szakkörök, de nincs olyan intézmény, amelyik ezt összefogná. Pedig sokat beszélünk a tömegsportról, s ez valóban annak tekinthető. Ezért lenne alkalmas szervezeti keretnek a lakótelepi sportegyesület, de annak nincs pénze, ami viszont sajnos, ebben az esetben is nélkülözhetetlen feltétel. Az ital miatt sok a baleset Tekintélyes vezetők, társadalmi szervezetek képviselői az ügyről felelősen gondolkodó emberek mondták el tapasztalataikat és javaslataikat, különösen az ittasság el leni határozott lépéseket' sürgetve. Mert mint a beszámo lóban is elhangzott: emiatt tavaly is 47 eljárást: kellett indítani. Sokan a tragédiákból sem okulnak. Fiatal pedagógusok Méltó elismerés Lapunk hasábjain nemrég adtuk közre azt a beszélgetést, melyet a 2. sz. általános' iskola pedagógus KlSZ-alap- szervezete vezetőivel folytattunk. Milyen ma, s milyen legyen holnap a magyar ifjúság szövetsége? Ez volt a téma köztünk is, mint ahogy a kongresszus előtt az ország számos fórumán szóba kerül ma ez. Az iskola tanárai úgy mondták el a véleményüket,' hogy annak fedezetéül tényeket sorolhattak fel. Ezt és ezt tettük, mert így láttuk helyesnek. Már eddig is olyan követelményeket állítottak maguk elé, amilyeneket, vagy még magasabbakat, javasolnak országosan is. Azt, hogy a KISZ a fiatalok legjobbjait tömörítse. A gyakorlatban pedig arra törekedtek, hogy tagjaik a tudásuk javát nyújtsák, s akiket nevelnek, azokból a társadalom hasznos, becsületes tagjai lehessenek. A fiatal pedagógusok elismerése nem váratott sokáig. A Petőfi Sándor úttörőcsapat tagjai előtt, szülők jelenlétében adta át a magas kitüntetést az alapszervezetnek Solymosi Sándor, a KISZ Pest Megyei Bizottságának első titkára. A KISZ KB vörös vándorzászlaját büszke örömmel őrzik azóta, méltó módon formálva az alapszervezet programját ezután is. Az elismerés jelentőségét növeli, hogy ebben a térségben régóta nem került sor ifjúsági alapszervezet ilyen magas elismerésére. Sági Zsuzsa nyolcadik osztályos tanuló péntek óta a Petőfi Sándor-emlékérem boldog tulajdonosa. Jó úttörőmunkájával és tanulással érdemelte ki a KlSZ-alapszer- vezet által alapított kitüntetést, amit mindig az iskola legnagyobb ünnepén adnak át. Borjak kis házakban N emcsak a katedráról lehet tanítani, s nemcsak a hivatalos órákon. Az Iskolában megszerzett tudás elszürkül, ha felnőtt korunkban nem újítjuk fel; nem alkalmazzuk, Ha a már lerakott alapokhoz nem szerzünk újabb ismereteket, képtelenek leszünk környezetünk változásaihoz alkalmazkodni. Bársony Zoltánná magyar-történelem szakos tanár, aki csaknem húsz évet töltött a katedrán, s a mai fiatal generáció nagy részének személyes ismerőse Dunakeszin szintén ezeket a nézeteket vallja. Katedra helyett irányító posztra állt, számára egy kicsit szokatlan helyre. A tanári szoba helyett hivatali szobába nyit be reggelenként, az osztálynapló helyett a naptárba jegyzett napi intézendőket tekinti át, kijavításra váró dolgozatok helyett ügyiratok fekszenek az íróasztalán. A városi tanács közművelődési felügyelője. Alig több, mint egy hónapja ízlelgeti ezt a szót, s egy kicsit még szokatlanul hangzik, ha kimondja. A közigazgatás területén még nem dolgozott, a közművelődés viszont nem idegen számára. Ismeri a város intézményrendszerét, mert részese volt az iskola kezdeményezéseinek, a körzettel pedig most ismerkedik. — Ügy éreztem — mondja —, hogy bármennyire is szeretek tanítani, egy kicsit szűknek tűnt már számomra az a világ, ami az iskola falain belül körülvett. Többet szerettem volna vállalni, a művelődés területén is elősegíteni az igazi várossá válás folyamatát, amely nemcsak tárgyi változásokat jelent, hanem a szellemi élet minőségének szüntelen javulását is. A tanítás új formájával megismerkedni ebben az időszakban szerencsés dolog, mert a művelődés hetedik ötéves tervét is most kellett a tanácsülés elé terjeszteni. A felügyelő, akinek egy város és körzete művelődési viszonyait kell áttekintenie, az intézmények irányításával foglalkoznia, tehát a dolog sűrűjébe csöppent. — Mit tart a legfontosabb feladatoknak? — Elsősorban azt, hogy az életünknek legyen része a művelődés. A kultúra iránt sokak részéről ma még passzivitás mutatkozik, előfordul, hogy a legjobb programok szervezése is csak részleges eredménnyel jár. A művelődési kedvet szüntelenül ébresztget- ni kell. Dunakeszi sajátosságainál tartunk. A lokálpatriotizmus kerül szóba. Természetesen nem az a formája, amely nem tekint túl a város határain, hanem, amelyik minden érték iránt nyitott, befogadni kész. A lakosok jelentős része települt ide az ország más tájairól, de gyermekeik szülővárosa már Dunakeszi. Lehet egyszerre szeretni a régi otthont s az újat? Bársony Zoltánná a munkájával, törekvéseivel válaszolt erre eddig is, s felel ezután is, mivel szintén más vidék, az alföldi Dévaványa szülötte. Ú gy véli, a közművelődés nagyon alkalmas arra. hogy erősítse az otthonosság érzését, a városszeretetet, amelynek cselekvő formában kell megnyilvánulnia. Sokat vár a közeljövőben sorra kerülő értelmiségi ankéttől, amelyen ezek a kérdések is szóba kerülnek. A diplomás emberektől a szellemi élet fel pezsdítését, a munkásművelődés segítését várják a tanács vezetői. Kisebb a fertőzésveszély, olcsóbb a tartás a fóti Vörösmarty Tsz borjúnevelöjében. ahol külön kis házakban tartják az állatokat. A bocik néhány napos korukban kerülnek ki, amikor már megtanultak vödörből inni. ü PéMPóTfénTekig ■ Méltó tisztelettel. Áldozatos munkát vállalnak a közrend önkéntes őrei, hivatalos nevükön az önkéntes rendőrök, őket ünnepli a város 29-én délelőtt 9 órakor a József Attila Művelődési Központban. Húsvét jegyében. Harmincadikén este 8 órakor kezdődik a művelődési központ hagyományos locsolóbálja, mely- ra az idén különös gonddal készültek a rendezők. Nem kevesebb körültekintéssel választották ki a bál zenekarát; a népszerűségi listán vezető Polaris együttes mellett döntöttek. Fürkész találkozó, A Kisdo-, bős újság rovat címe a Hunyadi János kisdoboscsapat kezdeményezését takarja, ők hívják randevúra a körzet kisdobosait elsején 15 órára a művelődési központba. Felszabadulásunk Ünnepe. Április 3-án 14 óra 30 perckor Pálmád László, a városi pártbizottság első titkára mond ünnepi beszédet a művelődési központban. Közreműködik a MÁV dunakeszi férfikar Papp Károlyné vezényletével. Szólisták: Bélák Erzsébet, Kallah Brigitta, Kurucz József, Erdei Ildikó. Bezárt a könyvtár. A Királyhágó utca 8. sz. alatti ideiglenes helyiségből a Kölcsey utca 1. sz. alatti új épületbe költözik a városi könyvtár. A költözés alatt szünetel a kölcsönzés. Nyitás az új helyen, előreláthatólag május 29-én, a megyei könyvhét alkalmából. Kérik a könyvba- rátok türelmét. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Erdős! Ágnes