Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-20 / 67. szám

1986. MÁRCIUS 20.. CSÜTÖRTÖK 5 Művelődés a házasságkötő teremben Mindenki nyomban igent mondott £ Varázsa van Dömsödnek. Ezt nemcsak én állítom, 'j hanem mindazok, akik idetelepültek. Hogy mi is az, ^ ami itt tartja őket — maguk sem tudják pontosan meg- ^ fogalmazni. Talán a Ráckevei-Duna-ág, a kis szigetrész, vagy tán az a folyóillat... ■Heti filmtegyzetb Visszaszámlálás Eperjes Károly és Ozsde Erika, a Visszaszámlálás főszereplői Elhunyt Bemard Malamud New York-i otthonában kedden elhunyt Bernard Ma­lamud amerikai író. 72 éves volt. Az elbeszélés világhírű nagymestere 1914. április 26- án született Broóklynban. Oroszországból bevándorolt zsidó családból származott. Első írásai — viszonylag ké­sőn — 36 éves korában je­lentek meg. A legrangosabb amerikai irodalmi elismerést, a Pulitzer-díjat az 1966-ban írt, A mesterember (The Fi­xer) . című regényéért kapta. Magyarul Réz Ádám fordítá­sában 1970-ben jelent meg. Ugyanezért a munkájáért 1967-ben a másik jelentős amerikai irodalmi díjat, a ,,National Book Awardot” is elnyerte. Magyarországon 1978-ban Járt. Ekkor nyilatkozott rend­kívül tudatos és igényes írói módszeréről és arról is, hogy irodalmi példaképei elsősor­ban Csehov,. James Joyce és Hemingway’. Kritikusai sze­rint novelláiban és regényei­ben a realizmus a szimboliz­mussal keveredik, felidézve a 19. századi orosz elbeszélő­hagyományokat. Ünnep. Ugyan kinek ne len-| nének olyan, kellemesnek egy­általán nem nevezhető emlé­kei, hogy nagyobb nyilvános­ság előtt kell szólnia. Ilyen­kor hiába minden ódzkodás, összeszorult torokkal, nagy te- nj'érizzadások közepette is be­szélni kell. A szöveg pedig, ami ilyenkor elhagyja az aj­kakat..., nos, az olyan, ami­lyen: kócos, kapkodó, legföl­jebb ha egyes pillanataiban emelkedettebb. ünnepi. Mindez a március 15-i tele­víziós műsorok kapcsán jutha- íottr -ítz előfizetők'-eszébe, 'hi­szen a 'képes-hangos megemlé­kezések is elöljárói felszólítás­ra születnek. Azokat is úgy állítják össze, hogy na most ekkorra erről ennyi perc, a makkorra amarról meg amannyi minuta. Hozzáér­tés, de még inkább lelkesedés — s persze szerencse — dolga, hogy melyik tisztelgés milyen­re kerekedik. Több nap távolából nézve elmondhatjuk, hogy az idei válogatások igencsak felemás­ra sikeredtek. És, sajnos, ép­pen az a vezető anyag keltett csalódást, amelyet a jeles nap délutánján sugároztak Képek az 1848—49-es évekből cím­mé J. ­És enűek sem a szövegrésze, képi tálalása hagyott kívánni­valót maga után. hanem az összetoborzótt közreműködők szerepeltek igen-igen egyenet­lenül. Ahogyan az egyébkor is lenni szokott, a színészek na­gyobb csapata letudni való leckeként fogta föl a kire-kire ráosztott penzumot. Legföljebb ha azon igyekeztek, hogy a so­rokat baki nélkül elmondják, ám szívet-lelket csupán egyen- ketten adtak ehhez a jelenlét­hez. Balkay Géza például, aki Vörösmarty Előszavát inter­A nyugdíjas Kutya sem ugat az öreg portán. Teljesen kihaltnak lát­szik. Nagy sokára nyílik az ajtó. Szürke bundás, fehér nyakkendös cica szalad ki rajta, megelőzve lassan járó, ősz gazdasszonyát. — A ház? — kérdez vissza Pergel József né, s legyint: — száz éves is lehet, de engem még biztosan kiszolgál. Még élt a férjem, mikor nyugdíjba mentem, magunk tapasztot­tuk. Bizony, az régen volt. Tán már többet kéne rákölteni, mint amennyit ér. Belül is szerény, de a szo­bában tévé áll. Az asztalon félbehagyott kötés fekszik. — Kézimunkázom — ma­gyarázza. — Ezzel töltöm ki a sok időt A fiam Dunavar- sányba nősült, egyedül élek, csak ez az ordas — mutat a macskára — van velem. pretálta, és Végvári Tamás, ezúttal a Szózat elmondásával bizonyította, hogy egyre mé­lyebb gondolkodású, érett szí­nész. Még szerencse, hogy a most emlegetett félórán kívül akadt egy másik képsor is, amely viszont igazán eredeti munká­nak, egyszerre érdekes és ta­nulságos feldolgozásnak bizo­nyult. A vasárnap délelőtt mű­sorra tűzött Bem című törté­nelmi portréra gondolunk. Ez a magyar, lengyel és osztrák közreműködéssel készült hős­arckép pontosan . teljesítette feladatát. Élő holttest Megint beiktat­tak egy rendkívüli adásnapot és megint nagyot vétett önma­ga ellen a Szabadság téri törzsintézmény. Ezen a már • ciusi hétfőn ugyanis egymás után kétszer késztette homlok- ráncolásra a készüléktulajdo­nosokat. Először akkor berzenked­hettünk, amikor a tízesztendős Skála került egy. erősen rek­lámízű ajándékműsor közép­pontjába. Másodszor pedig ak­kor, amikor Tolsztoj Elő holt­test című drámájának feldol­gozásához ez után a hozsán- pázás után követeltek volna még majd éjféltájig tartó tü­relmet. Amiképpen a híradó utáni másfél óra folyvást za­vart a kétségkívül jeles cég magakelletésével, ugyanúgy mértéktelenül nagy erőfeszí­tésbe tellett Fegyának, Lizá­nak, Karenyinnek meg a töb­bieknek a felsőfokon elő­adott kínjait, keserveit, végig­figyelni. Ehhez a Havas Péter rendezte, mértéktartóan és íz­lésesen romantikus históriához összeszedettebb percek kelle­nek — nem pad* g ilyen ba- golyhuhogásos idő ... Akácz László Persze ha a nap melegít már a kertben, lesz majd dol­ga éppen elég. Amit csők le­het, megtermel magának. Harminckét éve származott el Zalaapátíról, s attól fogva a termelőszövetkezetben dolgo­zott. Kell a kiegészítés a nyug­díjához, amely 2613 forint. Látszólag e tény nem tarto­zik ide, pedig valójában pon­tosan a témánál vagyunk. Öt­ezer forint településfejlesztési hozzájárulás kifizetését vál­lalta öt év alatt: oktatási és művelődési központ építésére. Meglepődik a miért kérdé­sen. — Örülök, hogy adhatok! Nagyon is aktuális ügy ez Dömsödön. Bizony, még én is elmegyek oda, ha legalább eny- nyi egészségem marad. Régen láttam jó színházi előadást. Addig is szívesen eljárnék a nyugdíjasklubba — ha len­ne... Az igazgató Stein Janos, a házatlan mű- velődésiház-igazgató keser­nyés arccal ül le: — Éppen a napokban hívtuk össze a nyugdíjasokat, hogy klubot alakítsunk — magya­rázza. — Talán a levél szöve­ge nem volt szerencsés, vagy máshogy kéne szervezni — latolgatja —, de nagyon ke­vesen jöttek el: nyolcán. — Hová? — A házasságkötő terem­be ... Mint kiderül, e helyiségnek még számos funkciója van. Mivel hatvan-hetven embert is össze lehet zsúfolni benne, tanácskozások színhelyéül Szolgál a pártbizottság, a HNF, a méhészek és a tanácsülések számára, és még az autóve­zetés’ elméletét is ebben tanít­ják, valamint a .helyi képző­művészkor itt rendezi meg kiállításait. önkéntelen a kérdés: — Esküdni mikor lehet? — Szombatonként... Esztendeje összedőlt a mű­velődési otthon, amely vala­mikor a gazdakörnek épült. Tulajdonosai nem gondozták, mire a kultúra háza lett, ál­laga leromlott: falai fölszívták a talajvizet, megrepedeztek. — A művelődésre igény van, amit ki kell elégíteni — szö­gezi le az igazgató. — A tár­sadalmi vezetőség, munkatár­sam, Kottái Judit, a tsz, az iskola és a tanács segítségé­vel sok mindent meg is tudunk valósítani. Így például nagyon aktív az olvasó baráti kör. Ök a könyvtárban találkoznak, bár a helyiség még könyvtár­nak sem megfelelő. Az isko­lában működik a táncház, a fotószakkör, a fiatal képző­művészek köre. Nagyobb ren­dezvényeket nem tudunk tar­tani, a farsangi bálra csupán százan jöhettek el. — Hányán vehettek részt összesen az elmúlt évben kü­lönböző programokon ? — Megközelítően tízezren. Ha rendelkeznénk megfelelő komplexummal, talán még a huszonötezres létszámot is el­érhetnénk. — Az üdülőkkel együtt? — vetem közbe. — Róluk még nem is szól­tam. Dömsödön az állandóra bejelentett lakosok száma hat­ezer. Sokan szeretnének meg­nézni helyben egy jó színházi előadást vagy meghallgatni egy komoly zenei hangver­senyt ... A varrónő Ebédszünetben érek a Dó­zsa Tsz textilüzemébe. Gar- bacz Istvánná a varrógép mel­lett terített meg magának. — Amikor meghallottuk, hogy mire gyűjtik a szavaza­tot, rögtön igent mondtunk — emlékszik vissza a halk sza­vú, szőke fiatalasszony. — A nagyobbik lányom nyolcéves, a kisebbik öt. Ö talán már örülhet az új iskolának ... A nyolcszáztíz általános is­kolás hat helyen tanul a fa­luban. Közülük egyetlenegy korszerű: a nyolc tantermes, amelyet 1977-ben adtak át. (Ebben azonban tizenkét ta­nulócsoportot helyeztek el; a felső tagozatosokat. A számta­lan rendezvény erősen lekop­tatta róla az „új” jelzőt.) Garbaczné kislánya a piac­téribe jár. Ósdi padok, vizes­blokk nincs, víz az udvaron. A pedagógus Lázár Józsefné iskolaigaz­gató nekikeseredett lesz, ha a körülményekről kell beszél­nie. Csak úgy árad belőle a szó: — Megszenvedünk mi az egy műszakos tanításért! Igaz, a céltámogatás megpályázásá­nak egyik feltétele a két mű­szak. Nálunk ezt lehetetlen megvalósítani: a tanyákról, öt kilométerről is járnak be gye­rekeim! Hogyan várhatnám el tőlük, hogy hajnali-esti sö­tétségben, hóban-fagyban gya­logoljanak? Egyébként ő is itt született és tanult. Hatvanhét óta pe­dig tanít. Hat éve igazgató. S elmondhatja, amit kevesen: nincs pedagógushiány, s ké­pesítés nélküli sem dolgozik náluk. — Mindig éreztem, tavaly is, amikor a falugyűlésen fölszó­laltam: a nagyközség lakói mindent megtesznek, ha a gye­rekekről van szó. Elégedett voltam, mert az emberek ki­állnak az oktatási és művelő­dési központ mellett. A vezetők Fehér Istvánná, a tanács igazgatási előadója, bár nem hallotta, mégs szinte kikere­kíti Lázárné gondolatait: — Aki tényleg magáénak érzi Dömsödöt, mint én, és még nagyon sokan, minden to­vábbi nélkül aláírta. Pedig most építkeztek, jö­vedelmük feléből törlesztenek. Viszont két kiskorú gyerme­kük van ... Milyen lesz hát ez a több­célú létesítmény? Ezzel a kér­déssel keresem meg Sitnikie- wicz László tanácselnököt, aki éppen a HNF nagyközsé­gi bizottságának elnökével be­szélget. — Még nekem is gyakorol­ni kell — mondja mosolyogva Sitnikiewicz László, s se­gítségül veszi a múlt ősszel készült felmérést és döntés­előkészítő tanulmányt. — A hatvan méter hosszú és negy­ven méter széles, kupolás épü­let a nyolc tantermes iskolát és a művelődési otthont fog- lalja magában. A kupola alatt lesz egy négyszáz személyes nagyterem. Szintén a föld­szinten kap helyet a három­ezer kötetes könyvtár, a két­szobás szolgálati lakás, büfé­kávézó, melegítőkonyha és egy nyolcvan-száz személyes kisterem, valamint a vizes­blokk. Az emeletre kerül az iskola . A (Milyen luxusnak tűnhet mindez a helybéliek szemé­ben! Különösen, ha ahhoz vi­szonyítanak, hogy az összes régi tantermet életveszélyes­nek nyilvánították. Pedig az épület, a rajzról ítélve egy­szerű, nem hivalkodó.) — Mennyibe kerül a beru­házás? — ötvenkétmillió forintba. Hatmillió jön be öt év alatt a településfejlesztési hozzájá­rulásból, hétmilliót ad a Dó­zsa Tsz. Szeretnénk fölvenni bankhitelt, és kértünk 24 mil­lió állami céltámogatást a me­gyei tanácstól. így tudnánk felépíteni öt év alatt a köz­pontot. — Ennek gondolata napon­ta foglalkoztatott bennünket a régi művelődési ház bezá­rása után — veszi át a szót a népfrontelnök, Bödő Mihály. — Mi a lakosság észrevételeit akkumuláltuk magunkba, mert úton-útfélen fölvetették a dolgot. Ilyen Pergel Józseí- nék sokan vannak nálunk, akiknek szeretete, hűsége a településhez állandóan meg­nyilvánul. Még a nem kötelez­hető, alacsony jövedelműek is felajánlottak öt-hatszáz forin­tot. Dömsödnek varázsa van. Varázsolni azonban a nagy­községbeliek sem tudnak, de ami tőlük telik, azt megteszik a községükért. Vennes Aranka Hogy jelenleg Magyarorszá­gon a kereseti viszonyok s a kereseti lehetőségek komplex köre az embereket leginkább foglalkoztató kérdések közé tartozik, azt senki nem tagad­hatja. Lehetnék ennek a kér­désnek a legkülönfélébb vetü- letei, a maszekolástól a fusi­zásig, a gmk-tól a szerződéses üzletig, magántaxizástól buti­kig, mellékállástól a bedol­gozásig — mindnek az a lé­nyege, hogy az emberek sze­retnének több pénzhez jutni. Közülük a legtöbb nem azért, mert megrögzött pénzimádó, hanem mert egyszerűen szük­sége van a pénzre, mivel sze­retne lakást szerezni, szeret­ne egy szerény autót vásárol­ni, szeretne időnként külföld­re menni, szeretné, ha a gye­reke tisztességes holmiban járna iskolába, s szeretné, ha megengedhetné magának, hogy ha nem is Pierre Cardin-inge- ket, de legalább időnként egy- egy jó jugoszláv inget vásá­roljon, és legalább a legol­csóbb színes tévét meg tudja szerezni. A fentiek egyáltalán V nem valamiféle túldramatizálás jegyében kerültek papírra. Mindenki tudja, hogy a jelen­legi ár-kereset arányok bi­zony nagyon-nagyon. sok' em­bernél így festenek, s hogy például milyen reménytelen annak a fiatal munkás há­zaspárnak a lakáshelyzete, akinek nem áll a háta mö­gött szülői segítség, s magá­nak kell(ene) összegyűjtenie a „beugró*” meg a többi száz­ezreket, melyek nélkül el sem indulhat semmilyen lakásszer­zési akcióban sem. Vagy mennyire hasonló az át­lagos pályakezdő fiatal értel­miségiek szituációja.' s hogy milyen csüggesztő azt látni, hogy velük azonos korú, más, jobban eleresztett, módosabb családból származó fiúk és lá­nyok számára az ilyen s ha­sonló gondok majdhogynem nem is érthetőek. Ne tagadjuk: igenis van egy erősen megmutatkozó jövede­lem- és életszínvonal-polari­zálódás — még akkor is, ha a hivatalos statisztikák kimu­tatják, hogy az úgynevezett maszekok, s más, nem bérből és fizetésből élő állampolgá­rok országos aránya az össz- keresókhöz képest milyen csekély pár százalék, s hogy ezek részesedése a nemzeti össztermék értékében szintén mily kevés. Csakhogy e né­hány százalék jelentős ré­sze többszörösen nagyobb bevételhez jut (akár húsz­szorosához is), mint a jelenleg statisztikailag ki­mutatott országos átlagkere­set. És ez érthetően irritálja azokat, akik e statisztikai át­lag körül vagy esetleg az alatt keresnek, s reményük sem lehet, hogy a nagy jövedel­műekkel nemhogy konkurál­janak, de legalább távolról lépést tartsanak — noha igé­nyeik nem egy svájci bank­betétéiből" élő olajsejkével egyenl őek. Ha ezek a kérdések ennyire benne vannak a köztudatban, szinte elkerülhetetlen, hogy művészi alkotásokban is szó essen róluk. A téma százez­reket érint, s százezreket érint az is, ahogyan az em­berek megpróbálják kompen­zálni a hátrányokat. Ismét­lem, nem irreális vágyak el­éréséért, hanem egy 1986-ban teljesen jogos igény és élet­színvonal eléréséért vagy fenntartásáért. Még tovább menve: olyan igényekről van szó, melyek kielégítésére ha* zánk társadalmi rendje, ál­lamrendje, gazdasági és poli­tikai berendezkedése lehető­séget ad, sőt előír. Erdőss Pál rendező filmje, a Visszaszámlálás, ezekről a kérdésekről beszél egy vidéki fiatalember. Sanyi történeté­ben, A buszsofőr fiú, aki fia­tal házas, egy gyerekkel, az áhított lakás (ház) s a jobb élet reményében- iszonyatos áron megszerez egy teherautót, fuvarozni kezd, sokat keres, közben megtanulja a szállítás- ügyek maffiájának törvényeit, leadja a sápot, a jattot — az­tán belerokkan az embertelen, napi húszórás hajtásba. Kész, vége — többé sosém lesz be­lőle egészséges ember, fel kell adnia a fuvarozást s be kell állnia a varrodát kiügyesk'e- dő feleségé mellé, oda kell ül­nie a géphez. Álmok, vágyak, családi béke, jólét, megtolla- sodás — mind oda. Pedig ez a Sanyi nem Monte Carló-i villát akart, csak egy kis csa­ládi házat, s olyan keresetét, amelyből jól- élhét Ő, s a csa­ládja. Erdőss tehát úgy mutatja be ézt a világot, 'hogy nem a nagy cápák felől bírál, n.oha azok is megjelennek, s 'még­hozzá igen reálisan, hátbor­zongatóan ellenszenves figu­rák képében, hanem a másik oldalról nézi a dolgot, a fel­jebb kapaszkodni akarók ol­daláról. S ők vannak többen, ök és nem a nepperek, a már csak a kapcsolataikból, a le­pénzeltek körének leadott szá­zalékaiból egyre tovább vas­tagodók, akik kezükben- tart­ják a nagy lehetőséget, mint valami honi maffia. Nem azt akarja mondani ez a film. hogy mindenkinek úgy kell hajtania, mint Sanyinak, s nem is . azt. hogy kötelező úgy járnia, mint neki. De azt nagyon élesen kimondja, hogy ha a tulajdonviszonyokban, a kereseti lehetőségekben, s a jogos (ismétlem: jogos!) em­beri életszínponal-igényekben ilyen visszásságok, ilyen tor­zulások és ilyen reménytelen­ségek fordulhatnak elő, akkor nagy baj van, akkor.itt társa­dalmi méreteKben és szinten kellene valamit tenni, mert jelenleg éppen azt a nemze­déket sújtja a legerősebben ez a helyzet, amelytől a jövő, a 2000 utáni évtizedek kiépí­tését és továbbfejlesztését várhatjuk. S arra is van eb­ben a filmben Utalás, hogy ez az embertelen hajsza, amely­ben persze jó adag versengési vágy is található, milyen riasztó mértékben véti vissza ennek a nemzedéknek a kul- turálódását, a művelődési igé­nyeit. Ezekre egyszerűen nem ér rá — s póréi gyerekei eb­ben a körben és légkörben nő­nek fel, iszonyatosan fenyege­tő. hogy ők is ilyenek lesznek. Nem hibátlan film a Visz- szaszámlálás. Olykor didakti­kus, olykor ellaposodik, oly­kor — az utolsó harmadában — meg is hatódik a hősén, s annak sorsán. De rendkívül figyelemreméltó jelenség, sőt jelenséghalmaz, amelyről be­szél. Nem ez a legjobb meg­határozás, de mégis igaz: a film szociológiái és szociográ­fiai figyelmeztetésé érősebb, s fontosabb is, mint művészi megoldásai. Adott esetben ez nem baj; vannak fontos fil­mek,. s vannak művészi fil­mek, melyek esetleg kevésbé fontosak. Takács István Óvodai nyelvoktatás Tizenöt éve tanítanak német nyelvet a budaörsi 1. sz. napközi otthonos óvodában. Az óvodában kapott útravaló birtokában a gyerekek túlnyomó többsége később is arra törekszik, hogy megőrizze, ápolja nagyszülei nyelvét ■Tv-FIGYELŐM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom