Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-19 / 66. szám
I PEST MEGYEI TURK PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXX ÉVFOLYAM, 66. SZÁM Ára: 1,80 forint 1986. MÁRCIUS 19., SZERDA MA: Alkotmányos jogaink kerete (3. oldal) Hisszük, hogy lesz emlékház (5, oldal) Kismama, szák szoknyában (6. oldal) Súlyos lopás Budakeszin (8. oldal) Exportálják a hideget A mcciori Szolgáltató és Lakatosipari Szövetkezet a Mir- köt Szövetkezettel karöltve hűtőipari részegységek gyártását kezdte meg. Az első félévben több mint 5 ezer 300 darabot készítenek a fagylaltgépekhez, mélyhűtőpultokhoz. Képünkön Engel László és Merscher Péter a hűtőbordázatot hajlítják. (Bafcza 2solt fe!vétel3) T apasztalatok mezejéről gyűjtött sokféle virág igazolja, igazsága vagyon annak a tanácsi vezetőnek, aki így vélekedett: itt nálunk, a végeken a hűség nem hűtlenséggel, hanem hűséggel kamatozik. Szemérmessége tiltotta, részletezze a képes beszédet, de mert évtizedek óta ismerjük egymást, tudtam, mire gondok Arra, hogy a tanácsháza annak a néhány embernek, aki itt a vezetőket, beosztottakat összesen adja, régóta munkahelye, tíz, tizenöt esztendeje az. Amíg másutt gyötrő gond a tározók pótlása, a begyakorolt, tapasztalatokat szerzett munkaerő utódjának méglelése. itt nincsenek néhány havonta, félesztendőnként ilyen teendők. Aki belépett, azt megfogták valamivel — mivel? —. s maradt; látta, mások hűségesek, ő is az lett. Van persze néhány olyan ecsetvonás a képen, amilyet sajátos jellemzőnek ítélhetünk. Például a bevezetőben említett végeken helymeghatározást, hiszen igaz: a megyehatár felé haladva, az agglomeráció felgyorsult mozgásainak hatásait gondolataink talonjába téve. azt látjuk, halljuk, tapasztaljuk, nyu- godtabb az élet, tisztábbak, áttekinthetőbbek az emberi kavesolatok. Kevesebb a csábítási, csábuiási lehetőség, vele a könnyen odahagyott kenyér, a helvette vállait másik, s a munka maga is tnkaratla- nabbul áll mások előtt, mert az itt élők válóban élnek itt, nem csak laknak. Talán pontosan ebben a légkörben, az emberi vi- szonvok. kapcsolatok ilyen logikus áttekinthetőségében húzódik meg a magyarázatok eav csoportja arra, miért, hűséggel kamatozik Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága március 18-án ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a párt kádermunkájával összefüggő kérdésekről szóló előterjesztést. Az ülésről közlemény jelenik meg. Mitterrand fogadta az RPR elnökét Chirac alakít kormányt? Megkezdődik a Váci Cementgyár rekonstrukciója Csökken a környezetszennyezés Az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztésére az Állami Tervbizottság megtárgyalta a váci Cementgyár rekonstrukciós programjának két változatáról kidolgozott javaslatot, s azt a fejlesztési variációt fogadta el, amely a gyorsabb megvalósítást irányozta elő. Francois Mitterrand francia köztársasági elnök két nappal a nemzetgyűlési választások után magához kérette Jacques Chiracot, a győztes jobboldali koalíció nagyobbik pártja, az RPR elnökét, hogy megbízza a kormányalakítással. A több mint másfél órás eszmecsere után Chirac nem adott választ, hanem rövid megfontolást időt kért. Az Elysée-palota rövid közleménye szerint „a köztársasági elnök magához kérette Jacques Chiracot, hogy részletesen megvitassák az új kormány megalakítását. Chirac a legrövidebb időn belül megadja válaszát a köztársasági elnöknek”. Sem az elnök, sem Chirac nem tett nyilatkozatot. Délelőtt Chirac az RPR elnökeként fogadta pártja újonnan megválasztott képviselőit és felhívta őket, hogy, „fenntartás és megingás nélkül teljes egységben” támogassák a jobboldal leendő kormányát. Hozzátette, hogy nemcsak az RPR-képviselők a hűség. Azért, mert gyors, szépítetlen a visszajelzés az állampolgártól, mert szinte az egész falu tudja, ki miért felel, minek a gazdája a tanácsházán, azaz kisebb a félreértések, félremagyarázások lehetősége. S még valami, ami szintén meghatározó erejű elem ebben a folyamatban: megfigyeléseink, tapasztalataink azt mutatják, a hosszú ideje tevékenykedő — és jól tevékenykedő — vezetés mellett kialakul a közigazgatási apparátus stabilitása. Töprengésünk demonstrációs táblájára példát helyezve, természetesen a t'é- gekről, utalhatunk két olvan. szomszédos, obiek- tív jellemzőiben sok mindenben eltérő településre, mint Tápiógyörgye és Tá- viószele, A különbözőségek mellett azonban érdekesek az azonosságok is. mint a tanácsi vezetés hosszú ideje tartó stabilitása és vele az apparátus állandósága. Az. hogy a két kulcsszereplő a tanácsi munkában — az elnök, a végrehaiin bizottság titkára — itt is, ott is megfogatott, lehetővé tette seregnyi másnak a megfogását is. Tartsuk véletlennek, hogy mindkét település — Szele «a nagyközségek, Györgye a községek kategóriájában — hosszú esztendők óta a településfejlesztést segítő társadalmi munka-verseny első három helyezettje között található a megyei összesítésben? Véljük a tanácsi munkával össze nem függő ténynek, hogy például Tápiógyörgvcn esztendőkön át sikerült elkerülni azt a gondot, melyet a képesítés nélküliek alkalmazása okoz az oktatásegységére lesz szükség az űj parlamentben, hanem a jobboldali pártszövetség minden alkotó elemének „abszolút fegyelmére” is. Ez utóbbi arra való célzás, hogy az RPR— UDF pártfrakciónak csak a 14 párton kívüli jobboldali képviselővel együtt van meg az abszolút többségük. Az országban mintegy 130 ezer hektárt borít balvíz, Pest megyében alig néhány százat. Főként a megye déli részén okoz némi gondot az olvadó hóié, ami hátráltatja a műtrágyaszórók munkáját is. Ezért helyenként szüneteltetik a gazdaságok a tápanyagutánpótlást. A nagykátai Magyar—Koreai ban? ítéljük egymással összefüggésben nem állónak a tanácsi vezetés és apparátus stabilitását és a lakossági kapcsolatok, valamint. a gazdálkodó' szervezetekkel kialakított különböző együttműködések folyamatos tartalmi gazdagodását? Kérdéseink szónokiak, bennük a feléiét. Nemhogy véletlennel, egymástól független dolgokkal, tényezőkkel találkoznánk az említett esetekben, hanem bizonyos törvényszerű összefüggésekkel, logikai rendszerekkel számolhatunk. K érdés azonban, szá- számolunk-e ezekkel kellő módon? Ismereteink egy része arra int bennünket, kételkedjünk ebben. Kételkedjünk, mert közigazgatási átszervezések, korszerűsítések, demokratizálási erőfeszítések, mellett is van valami, ami ezeknél még fontosabb. Ez a valami a bizalom. Bízni egyik ember a másikban sokféle módon bízhat, az azonban vitathatatlan: a bizalom alapja a megismerés. a meggyőződés arról, érdemes az illető az tűzadómra, a bizalmamra! ■ A tanácsi vezetés, a szak- igazgatási apparátus stabilitása a megismerhetőség, a megmérhetöség garanciája. A folytonosan változó arcok a tanácsházán azt a hitet keltik az állampolgárban, hogy itt a rnuhka sem lehet valami szilárd alapokon nyugvó... s legtöbbször, sajnos, qem alaptalan az állampolgár, az ügyfél vélekedése. Ezért tulajdonítunk megkülönböztetett fontosságot a hűséggel kamatozó hűségnek. Nemcsak a végeken ... Mészáros Ottó Ezzel két évvel hamarabb, 1990-ig megszüntethető Vác térségében a cementgyár, által okozott porszennyeződés túlnyomó .része. Ugyanakkor a korszerűsítéssel előbb jut az ország évi 30 ezer tonna olajjal egyenértékű energiamegta- karifáshoz. Ezt a döntést sürgette az is, hogy az elhasználódott cementgyári berendezések működésének fenntartása egyre nagyobb nehézségekbe és kiadásokba kerül. A gyorsabb ütemű beruházás jobban szolgálja a hazai cementellátás biztonságát és a termelés hatékonyságát is. E fontos társadalmi és gazdasági érdekeknek megfelelően gondoskodott . a tervbizottság a lendületesebb Barátság Tsz-ben mintegy 450 hektárra tehető a belvízzel borított terület Nagyon sok itt a mélyfekvésű föld, amit csak a teljes meliorációval belvízmentesíthetnének. Igaz, a víz- elvezetési rendszerek kiépítése folyamatban van és a Tá- pió—Hajta Vízgazdálkodási Társulás is kijavította a közcélú vízfolyásokon levő átereszeket. Ez segít a gondok megoldásában; elsősorban a mintegy 250 hektár őszi vetést szabadítják meg a felesleges víztől. Szerencsére a felesleges csapadék többsége gravitációs úton elvezethető, így csak egyetlen szivattyú működik majd a gazdaságban, az is a község belterületén.) A szentmártonkátai Kossuth Tsz-ben hasonló gondokkal számolnak. Itt még nem. olvadt el teljes egészében a hótakaró, de már foltokban megjelent a belvíz. Jelenleg mintegy 150 hektár szántó van víz alatt és 300 hektárnyi legelő. Ez utóbbinak még jót is tesz a nedvesség, így nagyobb fühozamra lehet majd számítani. Az abonyi termelőszövetkezetek területeit sem kerülte el a feleslegesen összegyűlt csapadék. A József Attila Tsz- ben 30—35 hektár szántón és 50—60 hektár gyepterületen A döntés alapján az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium az év közepén nemzetközi versenytárgyalást ír ki a váci gyár korszerű berendezéseinek szállítására, s a tervek szerint már jövőre megkezdik az építési munkálatokat is. A fejlesztés alapvető célja, hogy kiiktassák a termelésből a gyár három kiöregedett kemencéjét, amely elavult technológiával dolgozik, túl sok energiát fogyaszt, és a Vác környéki porártalom legnagyobb forrása. A gyár évente 11 500 tonna mész-, agyag- és cementporral szennyezi az ipartelep környékét, s ennek 90 százaléka a régi kemencék három kéményén át jut a levegőbe. A fejlesztési tervek szerint borzolja a szél a vizet. Ahol lehet, a csatornákba próbálják elvezetni a felesleget, de ez nem megy könnyen, mert nagyon magasan van a talajvíz szintje is. A gazdák mégsem aggódnak, mert sokéves tapasztalat, hogy akkor számíthatnak igazán jó termésre. ha tavaszon megjelenik a belvíz, ami egyben azt jelenti: szárazabb időjárás esetén is marad a talajban nedvesAz MSZMP Pest Megyei Bizottságának székhazában március * 18-án az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és Pest megye párt-, tanácsi vezetői áttekintették az építési ágazat tapasztalatait a megyében. A tárgyaláson részt veit Lénárd László, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára, Kovács Levente, az MSZMP KB munkatársa, Szűcs Endre miniszterhelyettes, Vágvölgyi József, a Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese. Az értekezlet első részében egyetlen nagy és rendkívül korszerű kemence pótolja majd a három régit. Az új kemence naponta 2700—3000 tonna künkért éget, és a kéményében felszerelt korszerű elektrofilteres berendezés nemcsak a kemencénél, hanem a nyersanyagot előkészítő malmoknál keletkező port is kiszűri. A követelmény ugyanis olyan tisztítóberendezés felszerelése, amely a füstgázzal távozó porszennyeződést köbméterenként 2300- ról 50 milligrammra csökkenti. Az új kemence az energia- fogyasztást 26 százalékkal mérsékli, s az sem mellékes, hogy háromféle fűtőanyaggal: szénporral, olajjal és földgázzal egyaránt működhet. A beruházási program szerint 1990-ig a fejlesztés első ütemére 4,3 milliárd forintot fordíthatnak, s ebből mintegy 900 millió szolgálja a környezetvédelmet. Az új kemencéhez közvetlenül kapcsolódó tisztítóberendezésen túl porszűrőket szerelnek fel különböző nyersanyagőrlő malmoknál, az átrakóhelyeken, s gondoskodnak a tárolóhelyek lefedéséről is. A számítások szerint ezzel a korszerűsítéssel egyhatodára csökkenthetik a környezet szennyeződését. Ezenkívül jelentős környezetvédelmi hozzájárulásként már megkezdték annak a több kilométer hosszú, zárt rendszerű gumihevederes szállítópályának a kiépítését, amellyel a kő- és agyagbányától a gyárig vezetett — s az ugyancsak spk szennyeződést okozó — kötélpályát váltják fel. értékelték a Cement- és Mészművek, valamint a Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat tevékenységét a meghívott vállalati vezetők jelenlétében. Ezt követően a résztvevők, a többi között, áttekintették a VI. ötéves terv teljesítésének főbb mutatóit a lakásépítés, a műemlékvédelem, az építőanyag-ellátás, és a hulladékelhelyezés területén. A tárgyalás során megállapodtak a VII. ötéves tervidőszak építési ágazatot érintő főbb tennivalóiban. ÉiÉi t 1 * . Äimw.:-\ MEGFOGTÁK építés anyagi erőforrásairól is. Kevés a belvízzel borított terület A megoldás: teljes melioráció seg. Áttekintették az építésügy feladatait Első helyen a lakásépítés A n r m , ■■■ Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár máglódi járműgyárában mé0 az Mén elkészül a 200 ezredik jutóméi az Ikarus-au- ****»wfcll»«WÄ.I vUilti tób 'szakhoz. Képünkön kirakodás közben egy Szovjetunióból érkezett kamion, amelyből az összeszerelésre váró futó müveket rakodják ki. (Bar- cza Zsolt felvétele)