Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-13 / 61. szám

1986. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK 0KST « .MÉH YE! 5 Gazdagodó tevékenység Múzeumi közművelődés Artéria Galéria A művészet nem másolhat A látogatók számának nö­vekedése mellett bővült, gazdagodott múzeumaink köz- művelődési tevékenysége is. Tavaly mintegy 9 százalék­kal nőtt a bemutatott művé­szi alkotások és tárgyi emlé­kek élményszerű feldolgozását és megértését segítő tárlatve­zetések, 34 százalékkal az is­meretterjesztő előadások hall­gatóinak, és 50 százalékkal a múzeumi rendezvényeknek és résztvevőiknek a száma. A közművelődési tevékeny­ség mellett jelentős tudomá­nyos munkát folytattak tavaly a múzeumokban, hiszen a ha­zai intézményekben őrzött tár­gyak száma meghaladja a 10 milliót, s a kisegítő gyűjte­mények még 11 millió doku­mentumot őriznek: e széles körű kutató, feldolgozó tevé­kenységet mintegy 4300-an végzik. A múzeumok kiállításait ta­valy több mint 19 millió 360 ezren tekintették meg, 160 ezerrel többen, mint 1984-ben. Bár ez a szám múzeumon­ként és az egyes időszakok­ban változó — tavaly például elsősorban a Szépművészeti Múzeum újra megnyílt rész­legei vonzottak sok látogatót —, a múzeumlátogatók száma mintegy tíz éve emelkedő ten­denciát mutat. Az első helyen immár hagyományosan a szentendrei Kovács Margit kerámiagyűjtemény áll, ezt követi a Magyar Nemzeti Mú­zeum, a Dobó István vármú­zeum, a Magyar Nemzeti Ga­léria és a Szépművészeti Mú­zeum. Múlt évben a látogatók 77,9 százaléka a vidéki mú­zeumokat — legtöbben Pest, Heves és Veszprém megye gyűjteményeit — kereste fel. Tavaly 36 új múzeum nyi­totta meg kapuit, ebből 26 már az év nagy részében fo­gadhatta a közönséget. Ezeket az új gyűjteményeket csak­nem 360 ezren keresték fel: közülük legtöbben a pé­csi Amerigo Tot múzeumot, a veszprémi egyházmegyei gyűj­teményt, továbbá a szombat- helyi képtárat és a budapesti repüléstörténeti és űrhajózási kiállítást. Az Art’éria Galéria meg­nyitójára invitál a meghívó. A kis kiállítótermet, amely­ben egyúttal árusítás is van, a szentendrei Art’éria Képző- művészeti Alkotóközösség üze­melteti, március 12-tői. A 21 művészből álló közösség írá­sos bemutatkozásából idézünk: „A kisvárosi nyugalom fel­színe, a zajos idegenforgalom hullámverései alatt, Szentend­re művészeti életét viták és konfliktusok háborgatják: al­kotóművészt próbáló körül­mények szorításában érlelődik napjaink szentendrei művésze­te. Az a művészet, amely szá­zadunk nyitánya óta kimagas­ló szerepet játszott és ját­szik a magyar képzőművészet­ben, s egyre nagyobb nem­zetközi figyelmet vonz magá­hoz.” Saj atos mecenatúra A hangulatos Nosztalgia Ká­véházban ülünk Deim Pál fes­tőművésszel, az alkotóközös­ség elnökével, Golovics Lajos ügyvezető igazgatóval, 'vala­mint Hajdú Lászlóval, a Kép­ző- és Iparművészek Szövet­sége .Pest megyei titkárával, az alkotóközösség tagjával. Arról beszélgetünk, mi kész­tette a 21 művészt és a két, ügyintézéssel foglalkozó to­vábbi tagot — Golovics Lajost és Wehner Tibort, aki a mű­vészeti vezető tisztét tölti be —, hogy alko tóközösséget hoz­zanak létre. Hosszú sora van annak — kezd a magyarázatba Hajdú László. — A történet még 1979- re nyúlik vissza, amikor lét­rejött a Szentendrei Grafikai Műhely, tizennyolc alapító taggal. Mára ez a szám több mint negyvenre bővült. A mű­hely akkoriban konstrukciójá­ban érdekes, újszerű volt. Fenntartására állami szervek vállalkoztak: mindmáig a me­gyei és a városi tanács, a PMKK, a múzeumi igazgató­ság, valamint a Képzőművé­szeti Alap fedezi a költsége­ket. Ennek fejében a műhely­ben készült valamennyi szé­riából kapnak egy-egy pél­dányt az érdekeltek. A PMKK kettőt, mert az egyiket a kü­lönféle megyei kiállításokra vándoroltatják. Ez a mecéna- túra egy sajátos formája; így . jutottak el alkotásaink a leg­l szélesebb közönséghez. Túl szűkebb pátriánkon, ezáltal szerepelhettünk többek között Amerikában, Ankarában, Athénban, Suhlban, Szófiá­ban — hogy csak néhányat említsek. A művészek évente egy hetet dolgoznak a mű­helyben, ahol szakképzett nyomdász látja el a technikai feladatokat. A hercehurca — Igen ám, de az elmúlt hat esztendőben nem emelke­dett a támogatás összege. Bő­vítésre így nem volt mód. Csak szitatechnikával tudunk dolgozni — szól közbe Deim Pál. — Ugyanakkor szerettük volna, ha vevőre is találnak képeink. Támadt egy ötletünk. A műhely épületében, a föld­szinten volt egy nagyon szép üzlet. Ügy gondoltuk, jó len­ne a helyben készült műveket itt árusítani, kibővítve a ta­gok egyedi rajzaival, kisplasz­tikáival. (Az évek során a szentendrei művészek egészé­nek módja volt itt az árusí­tásra.) Gazdát kerestünk te­hát a boltnak, mert akkori­ban ez még — a szabályok ér­telmében — nem ment más­ként. A Képcsarnok Vállalat­tal egyeztünk meg. Kikötöt­tük, hogy ugyan ők veszik ke­zelésbe az üzletet, de a mű­hely vezetősége — ugyanis van alapszabályunk, választott ve­zetőségünk és évente közgyű­lést tartunk — művészeti ta­nácsadóként részt kér a szak­mai irányításból. Az említett bolt 1981. ele­jén nyílt meg, s nem kellett két esztendő ahhoz, hogy egy­értelműen bebizonyosodjék: nem találták meg egymással a közös hangot. A művészek egy része és a Képcsarnok Vállalat boltvezetője közötti viták lényege főként anyagi természetű volt, vélt és valós sérelmek, érzelmek, indulatok kavarogtak benne. Ma még nem tudni pontosan, kinek miben volt igaza. A polémia végül is oda fajult, hogy a ki­alakult kelések begyulladtak, kifakadtak, s eredményeként 16-an kiléptek a Műheiygalé- riából, remélve, hogy ez mind­két fel megbékélésére, meg­nyugvására vezet. Mások egy­szerűen nem adtak be új mun- i kát. A hercehurca, amelynek Tv-FIGYELŐ' írok. A műsorszerkesztés. véletlene úgy hozta, hogy két egymást követő estén is kor­társ íróink jelentek meg a képernyőn: szombaton a 85. születésnapját ünneplő Thury Zsuzsát láthattuk, hallhattuk, vasárnap pedig Fekete Gyula emlékezései, sétái, társalkodá- sai töltötték ki a Szülőföldem című sorozat soros adását. Máskor berzenkedhetnénk az ilyen szoros ikresítés ellen, és felhányhatnánk, hogy már megint mekkorát bakizott a műsorszerkesztő, amikor két azonos típusú felvételt ikta­tott így párba. Most azonban eltekinthetünk a tiltakozástól, mert igencsak eltérő szemé­lyiségekkel akadt találkozá­sunk, és a felvételek környe­zete sem hasonlított egymás­ra. Thury Zsuzsa — Thury Zol­tánnak, a századvég kiváló novellistájának, a híres Kato­nák című dráma írójának a leánya — ugyanis ízig-vérig városi, sőt nagyvárosi jelen­ség. Amióta csak édesapja nyomdokaiba lépett, mindiga kör- és sugárutak szerkesztő­ségeinek a világában élt Ez a folyvást nyüzsgő, pezsgő környezet adta témáinak java részét is, s egyúttal ez kínál­ta neki a megélhetést. Előbb Kolozsvárott töltögette szor­galmasan az újsághasábokat, majd pedig Budapest napi- és hetilapjait szolgálta — amot* is. emitt is lankadatlan mun kabírással, abban a b>néin életformában is nagy-nagy fe­gyelemmel. Olvasói örömmel láthatták, hogy jókedélyét mindmáig tö­retlenül megőrizte; most, mat­róna korában is szívesen és színesen anekdotázik; irigy­lésre méltóan mozgalmas és tartalmas életét a kamerák előtt, üde freskóként vázolta i’el. összefoglalásként elmond­hatjuk tehát, hogy a róla for­gatott — egy-két illusztrációs betéttel feldúsított — arckép jól töltötte ki a néki szánt ke­reteket. Kellemes emlékeket hagyott maga után. Arra pedig nagyobb tétek­ben előre fogadhattunk vol­na, hogy Fekete Gyula tele­víziós portréja szintén jeles ér­demjegyet követel majd ma­gának. Azon egyszerű oknál fogva tippelhettünk így, mert sok és jó tapasztalat birtoká­ban tudhatjuk: Major Sándor szerkesztő és Neumann Lász­ló operatőr, valamint Wie­dermann Károly rendező nem­hogy mesterei, hanem egye­nesen nagymesterei az ilyen írószemmel széttekintő szülő- föld-láttatásnak. Ez a kis csapat kezdte el ezt a sorozatot — furcsállták is sokan: miért éppen a mező- gazdasági rovat munkatársai erednek toliforgatóink múlt­jának a nyomába —, és szin­te változatlan összetételben szintén ők írják ezt a képes­hangos naplót. És tényleg milyen remekük vezetik! Most, hogy Fekete Gyula észak-magyarországi vándorlásainak a nyomait ku­tatták, ismét pompásan ele­gyítették a sűrű tényanyagot az átlelkesült poézissel. Ami­kor kezdett sok lenni az érv, a tételesen megfogalmazott gondolat, mindig a legjobbkor oldották fel azt a szebbnél szebb felvételekkel. Aztán pe­dig amikor eleget gyönyör­ködtünk, futhatott tovább a szó, formálódhatott a szám­vetés, amelybe végül is min­den fontosabb tudnivaló bele­fért: a pataki diákság csak­úgy, mint a földosztáskor v >g- zett, majd a szépíróként vál­lalt szolgálat. Takáts Gyula bemutatása után tehát ismét egy nagyon rokonszenves ka­rakterrajz került ki Major Sándorét műhelyéből. Híradó. Üj főszerkesztőt ka­pott a Tv-híradó a közel­múltban Aczél Endre szemé­lyében. Amikor a frissen ki­nevezett gazda elfoglalta a hi­vatalát, nem nyilatkozott: a munka során derüljön ki, mit s hogyan csinál —, ezzel há­rította el a kérdéseket. Nos, észrevehettük, mert észre kellett vennünk, hogy a Híradó egy s másban tényleg megváltozott. Vesztett valamit korábbi merevségéből; néha­napján oldottabb, rugalma­sabb. Még azt sem átallották megengedni, hogy a sporthí­rekkel nyissanak, amikor fér­fi kézilabdásaink oly ragyo­góan küzdöttek a svájci világ- bajnokságon Szintén tetszik, hogy több az úgynevezett kis színes, a kedvderítő betét, etűd. Hátha még a műsorve­zető háta mögött látható dá­tum két egysége, tehát a hó­nap és a nap. meg a keddek, szerdák, szombatok jele közé is odabiggyesztenék a kicsi vesszőcskét — úgy, amint azt az újságok fejlécén is szo­kás ... Akácz László még mindig nem értek a vé­gére, sajnos, meglehetősen szétzilálta, megosztotta a szentendrei tehetséges, nagy tekintélyű művésztársadalmat. Az üggyel a megyei és a Vá­rosi pártbizottság és tanács is sokat foglalkozott, illetve fog­lalkozik. — Többen megelégeltük, hogy a dolgok — hiába a me­gyei vezetők művészetet pár­toló állásfoglalása — egy hely­ben topognak. Ügy döntöttünk, élünk az új törvények bizto­sította lehetőségekkel, önál­lósodunk — folytatja Hajdú László. Az ars poetica — 1986 januárjában alakí­tottuk meg a képzőművésze­ti alkotóközösséget — kapcso­lódik a beszélgetésbe az eddig csöndesen figyelő Golovics Lajos. — A festők, szobrászok, grafikusok — név szerint: Aknay János, Asztai Csaba, Bereznai Péter, Bodóczky Ist­ván, Bukta Imre, Csorba Si­mon, Deim Pál, Farkas Adám, Gy. Molnár István, Hajdú László, fe Lugossy László, Ma­gyar Gábor, Mészáros Dezső, Nádler István, Pirk János, Pirk László, Rákosy Anikó, Rényi Krisztina, Regős Ist­ván, ef Zámbó István, Wa- horn András — túl az egyé­ni alkotáson, mint közösség, mindenfajta képzőművészeti munka kivitelezését vállalják. Lehet az például embléma, érem, freskó, mozaik vagy szí­nes üvegablak tervezése, el­készítése. Az alkotóközösség megalakítását az első perctől kezdve helyeselték a megye és a város vezetői. Mi pedig együttműködést ajánlottunk Szentendrének, ötéves idő- tartamira vettük bérbe a Vá­rosház utca 1. szám alatti üz­lethelyiséget. A lehetőségért cserében a nyereség egy bizo­nyos hányadát a város ren­delkezésére bocsátjuk, mecé- nálási, művészeti célok támo­gatására. A rendbehozatal, a fenntartás saját erőből törté­nik. A társaság tagjai a for­galom után nem a Képzőmű­vészeti Alapon keresztül, ha­nem a helyi tanácsnál adóz­nak, műveik pedig sehol má­sutt, csak ebben a szentend­rei boltocskában kaphatók. A közösségben dolgozó alkotók egyébként csak a Műhelygalé­riából váltak ki, a Grafikai Műhelynek tagjai maradtak. A megye első művészi al­kotóközössége a már említett ars poeticájában ezt fejtegeti: „még nem tudható, hogy az előzmények rangos művésze­ti, művészettörténeti esemé­nyeinek láncolatában milyen hangsúlyt kap majd az Art’éria Képzőművészeti Al­kotóközösség ... névsorát vizs­gálva megállapítható, hogy nem nemzedéki váltásról van szó, hanem olyan alkotómű­hely létrehozásáról, amelyben az életkortól és a szemlélettől függetlenül vállalják egymás szellemiségét a művészek ... Az Art’éria művészeti és gaz­dasági célok megvalósításáért tömöríti alkotóit: biztosítani kívánja tagjainak művészeti célkitűzéseik megvalósítását, a nyugodt alkotókörülményeket, a megélhetést. Mint közösség, a haladó szentendrei művésze­ti hagyományok továbbélteté- sét szeretné vállalni. Felada­tokat vállal a szűkebb környe­zet, Szentendre, és az ország művészeti életében, munkál­kodik a művészeti ismeretter­jesztés, a vizuális nevelés te­rületén is. Bár országosan több mint negyven alkotóközösség van már. nálunk új a kezdeménye­zés. Terveik, szándékaik tá­mogatásra méltóak. Bízunk abban, hogy tevékenységük kedvezőbb feltételeket teremt a szentendrei művészek anya­gi-egzisztenciái is biztonsága javításához. Az alkotók pedig nem egymás ellenében, ha­nem egv egészséges rivalizá­lás szellemében, kollektíván, de egyénileg ís mindent meg­tesznek majd azért, hogy a már említett progresszív szent­endrei hagyományok folyta­tódjanak. Körmendi Zsuzsa ■ Heti filmtegyzetb Nap, széna, eper Jelenet a Nap, széna, eper című csehszlovák filmből Ha nagyon akarjuk, azt is mondhatjuk a csehszlovák Zdenek Troska filmjéről, hogy a Revizor-téma mai változa­ta, hiszen a történet alapvo­nala hasonló. Megérkezik ugyanis az isten háta mögötti kis csehszlovák faluba nyári gyakorlatra egy jelentéktelen külsejű, kissé félszeg, tétova fiatalember, Simon, az agrár­mérnökjelölt. És nemcsak hogy versengenek érte a falu lá­nyos mamái meg hajadon leányai, miként ama Hleszta- kovért, hanem őróla is az terjed el, hogy valami nagy­kutya a papája, és szimatolni küldték le a termelőszövetke­zetbe — szóval ő is afféle re­vizorszerűség, csak nem Pé- tervárról, hanem Prágából. Aztán persze erről a derék és jámbor Simonról is kide­rül, hogy a dolgok nem úgy állnak, ahogyan a falusiak vé­lik. A papa ugyan valóban elég magas beosztású férfiú, de amikor — a híreknek meg­felelően — ellátogat a faluba, az is kiderül, hogy a fiú nemhogy a papa számára szi­matolt volna, hanem egyene­sen a papa akarata ellenére ment le falura. Meg is lóg előle, pedig addigra a falu­ban már sikerrel honosította meg a zeneszóra tejelő tehe­nekkel a korszerű tejterme­lést, és tette rendbe a félté­keny traktoros Venca meg a szerelemben kissé előreszaladt Blazena ügyét. A történet így dióhéjban nem tűnik valami izgalmas­nak. Pedig a Nap, széna, eper jó film, kellemes és szellemes Hajókkal a 1 Noha kétségtelen, hogy a nagyszabású tömegjelenetek­kel, s jól megcsinált történel­mi filmek iránt van bizonyos közönségigény, kétségesnek tűnik épp ezzel a filmmel ki­elégíteni ezt az igényt. Mihail Romm filmje 1953- ban készült, s tulajdonképpen egyik része a kétrészes Usa- kov tengernagynak, noha e film mindkét része — a má­sik címe: A flotta hőse — megáll önmagában is. Viszont a második rész — mert a Hajókkal a bástyák ellen a második fele a történetnek — egy csomó információval adós marad annak, aki csak ezt látja, s bár követni tudja, bűről is van szó, sok mindent mégsem ért igazán, hiszen Usakov tengernagy személyé­ről az első rész mond el alap­vető dolgokat. Tehát nagyon ajánlatos lett volna együtt felújítani a két filmet, s ha nem is egy műsorban, de egy- más után vetíteni — vagy előbb A flotta hősét tűzni mű­sorra, s utána a Hajókkal a bástyák ellent. Ez a dolog technikai része. A másik része viszont en­nél sokkal lényegesebb. Arról van ugyanis szó, hogy bár Romm ezekben a filmekben még nem is követte a legszol­gaibb módon az 50-es évek elejének sematizmusát, mégis, éz a film is, ma már alig el­viselhető mennyiségben zúdít­ja ránk ennek a korszaknak szinte minden hibás, elítélt, túlhaladott művészi elképze­léseit. Attól kezdve, hogy a különben valóban jelentős ad­mirális Usakovot félistenként, lapos aforizmákat kinyilatkoz­tató, állandóan valami pózoló. vígjáték. De erényei nem a kissé körülményes és nem is túl eredeti sztoriban rejlenek, hanem abban, ahogyan ezt a sztorit elmeséli, s ahogyan a falusi figurákat kiválasztja és megjeleníti. Ebben Troska — aki falusi származású lévén, láthatólag jól ismeri földijeit — azon a nyomon jár, ame­lyen nagy elődjei a csehszlo­vák új hullám vitriolos, gro­teszk filmkomédiáiban. Tros- kának nincsenek illúziói en­nek a falunak a lakóiról. Sör­issza és tunya férfiak, butus­ka, házsártos vagy férfibolond nők, lányokkal cicázó, a mun­kától sérvet nem kapó fiúk, fiúkkal hetyegő, tenyészkanca- természetű lányok, tehetetlen téesz-főnökök, a felsőbbség- nek hajbókoló vezetők — szó­val ebben is a szatirikus lá­tásmód érvényesül, az, amit a Tűz van, babám, vagy a Szi­gorúan ellenőrzött vonatok, s az újabb művek közül a Já­ték az almáért kockáin meg­szoktunk. S ez — ellentétben több otthoni kritikával — nem hibája, hanem erénye Troska filmjének, amelyről észre kell azért venni, hogy nem reálista vígjáték, hanem szatíra, annak kötelező torzí­tásaival, túlzásaival, s kötele­ző csípős humorával. Mindenesetre, a film humo­ra szórakoztatóbb és maibb, hozzánk közelebb álló, mint a nemrég bemutatott, sótlan és fakó másik csehszlovák film, a Hajmeresztő hajnö­vesztő humora volt, melyről pedig szánaszerte sok jót írt össze a kritika. bástyák ellen hősiesnek vélt szoborszerű­ségbe kényszerített alaknak láttatja, addig, hogy az ellen­felek vagy teljesen ütődöttek, vagy aljas és gonosz mitugrá- szok, vagy hogy a csatákban szinte félkézzel csak az orosz matrózok és tisztek győznek vitézül, s az ellenfél hullik, mint a pelyva, vagy hogy a film írója, a különben kitűnő színpadi szerző Alekszandr Stejn, enyhén szólva nagyvo­nalúan bánik a történelmi hűséggel, a filmben annyi a szemléletmódból és az épp virágjában levő sematizmus­ból eredő torzulás és megmo­solyogtató naivitás, hogy azt kell mondanunk: talán jobb lett volna nem műsorra tűzni. Annak ugyanis, aki maga is végigélte az 50-es éveket, s tucatjával látta a hasonló, vagy ennél még csak gyön­gébb filmeket, ez a film kel­lemetlen emlékeket fog éb­reszteni. Aki viszont nem tud­ja, miről van szó, esetleg azt gondolja, ez valami új film, s ilyennek kell lennie egy igazi történelmi filmnek. Azaz egy régesrég, s - szeren­csére túlhaladott korszakot idézünk vissza ezzel a film­mel, s konzerválunk a közön­ség ízlésében, igényeiben va­lami olyasmit, amit pedig fel­tehetőleg egyáltalán nem aka­runk. Ha már a nagy tablók­kal dolgozó, s az ábrázolás igazi realizmusát megvalósító történelmi filmekre van igény, akkor legalább Bondarcsuk Háború és békéjét és Wa­terlooját kellett volna felújí­tani. Azok állják az idő pró­báját. A Hajókkal a bástyák ellen — nem. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom