Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-10 / 58. szám

Előadó a tervező NA^raOROSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1986. MÁRCIUS 10.. HÉTFŐ Áfész-részközgyűlés Évente hét százalék növekedés A Nagykőrös és Vidéke Áfész zárszámadó küldött­közgyűlése előtt minden esztendőben résztaggyűléseken ismertetik a teljes tagsággal a szövetkezet elmúlt évi eredményeit, a célkitűzéseket, s meghallgatják a tagok észrevételeit és kívánságait. Az idén 13 részközgyűlést tartottak Nagykőrösön, Kocséron és Nyársapáton. Forradalmi ifjúsági napok, !9S6 Versenyek, szuperszombat A városrendezésről Március 12-én, szerdán 14 órakor újabb, közérdeklődésre számot tartó rendezvényre kerül sor az MTESZ székház­ban. Ezúttal Kovács Miklós tervező a város rendezési ter­véről tart előadást, majd vitá­ra bocsátja azt. Minden érdek­lődőt szívesen látnak a szerve­zők. Diák Csehszlovákiáról Utazók klubja Ma, hétfőn 18 órai kezdet­tel Péntekné Szilágyi Aranka Csehszlovákiai körutazás cím­mel diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart a mű­velődési központ 26-os ter­méből. A Rendezvényre az Utazók, klubja keretében ke­rül sor. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Anyakönyvi ■ Hírek i * 75 Született: Sallal László és Kiss Borbála: Tímea; Sas La­jos és Bárány Piroska: Judit; Papp József és Kecskés Éva: Gábor; Marsa József és Po- zsár Éva: Márió; Hegedűs László és Balogh Ilona: Ág­nes; Torma Sándor és Varga Éva: Éva nevű gyermeke. Névadót tartott: Egyedi Zol­tán és Kiss Eszter: Eszter és Dóra nevű gyermekeinek. Házasságot kötött: Orosz Mi­hály és Bárány Margit; Dob- ránszky Antal és Csőke Ág­nes; Tóth István és Kis-Pru- mik Emma: Jurászik Pál és Dinók Matild. Meghalt: Sebestyén László- né Molnár Magdolna (Zrínyi u. 31.); Hartyányi Mihályné Józan Eszter (Vágóhíd u. 7.); Tóth Mátyás (Szolnoki u. 43.); Kormos Ferenc (Alsójárás dű­lő 14.); Tanács Pál Zrínyi u. 78.); Nagy Balázsné Vida,Má­ria (Abonyi u. 55.). A hét végén gyenge közepes piac volt. A baromfipiacon csak tyúkot, csirkét és tojást árultak. A kocsispiacra tűzi­fát hoztak, a vágottnak 160. a szálfának 140 forintért adták mázsáját. A háztáji szemestermény- piacon kevés volt az árus, de kevés volt a vásárló is. A bú­zát 5—5,50, az árpát 6 forin­tért adták literenként. A gyümölcs- és zöldségpia­con az almát 10—20, a héjas diót 40—42, az aszalt. szilvát 75, a szárazbabot 60—100, a kelkáposztát 14. a fehérká­posztát 12—14, a karalábét 18, A különféle kisvállalkozási formák jó ideje — megalakulá­suk óta — ezerféle kritika pergőtüzében dolgoznak. A Nagykőrösi Konzervgyár­ban pozitiv tapasztalatokról számoltak be a legutóbbi vál- lalatitanács-ülésen. Ugyanis a dobozüzemben működő válla­lati gazdasági munkaközössé­gek értékelhető hasznot haj­tottak, ráadásul azoknak is, akik nem is dolgoznak a vgmk-ban. A vgmk által végzett mun­ka ugyanis körülbelül egy­millió forinttal került keve­sebbe, mint a túlóra, vagyis A Szalay-féle iskolában tar­tott részközgyűlést Grónai Ist­ván intézőbizottsági elnök nyitotta meg és Bekő József- né igazgatósági elnök mondott beszámolót. Elmondta, hogy az elmúlt évben is igyekezett a szövetkezet a tagok és a la­kosság igényeit minél jobban kielégíteni, a kisebb hiányos­ságoktól eltekintve eleget is tett a követelményeknek: ter­meltetési. felvásárló és értéke­sítő tevékenységével segítette a kisgazdaságok s a zártkertek termelésének fejlődését. Facsemeteosztás A kiskereskedelmi .forgalom 1981-ben 401 millió 690 ezer forint volt, 1985-ben már 517 millió 953 ezer forint. Az élel­miszer-forgalom az ötéves tervidőszak alatt 130,7 száza­lékra emelkedett. Az évenkén­ti fejlődés üteme 6—7 százalék között mozog. 1985-ben általá­ban volt áru; választékhiány a gyökeret 20—40, a sárgaré­pát 16—20, a feketeretket 16— 18, a céklarépát 16. a zellert 35—40, a burgonyát 5, a sós­kát 100, a melegágy) uborkát 100, a gombát 120, a retek cso­móját 12, a zöldpaprika da­rabját 4—12 forintért árul­ták. A baromfipiacon a tyúk párja 270—290, a csirke kiló­ja 50, a kakas darabja 150— 160, a tyúktojás darabja 3 fo­rint volt. A vágottbaromfi- standon a barneválcsirkét 55 forintért árulták. ezt az egymillió forintot a többi dolgozó bérének emelé­sére lehetett fordítani. A munkaközösségi tagok sem jártak rosszul, ők lényegében második fizetésért dolgoztak a hétvégeken. A lényeg azonban a terme­lés. Például az üvegek zárásá­hoz használatos csavaros te­tőkből több mint harminc- milliónyit gyártottak. Sokat­mondó az összes termék árbe­vétele is: a vgmk-k működése 138 millió 504 ezer forintos árbevételt eredményezett. B. O. főleg cipőárukban, gyermek- ruházati cikkekben mutatko­zott, s a vegyes iparcikkeknél jelentkeztek problémák. A vendéglátó kereskedelem forgalma 1981-ben ^5 millió 773 ezer forint volt. 1985-ben 56 millió forintban alakult ki. az ételforgalomban 60,5 száza­lék, az italforgalomban 10,9 százalék; az egyéb forgalom­ban 43 százalék volt a fejlő­dés. A termeltetési és felvásárlá­si tevékenység forintban mér­ve 1981-ben 45 millió 625 ezer, 1985-ben 64 millió 699 ezer fo­rintot tett ki. A felvásárlás 1981-ben zöldségből 371 tonna, gyümölcsféléből 112 tonna, mézből 245 kilogramm, nyúl- ból 18 ezer 96 darab, tojásból 768 ezer 304 darab volt. Tavaly már 734 tonna zöld­séget, 121 tonna gyümölcsöt, 388 kilogramm mézet, 22 ezer 571 darab nyulat, 3 ezer 141 darab galambot, 637 ezer 970 tojást vásároltak fel. A szövet­kezetben B. Tóth Ferenc Kert­barátkor néven kertészeti és nyúltenyésztő, galambtenyész­tő, . méhésgsti.. és kisállatte- fcyésztő szakcsoport működik. A szakcsoporttagoknak a kon­zervgyárral közösen évente 2 ezer gyümölcsfacsemetét oszt ki a szövetkezet. Felújítás Kisegítő tevékenység kereté­ben a Mészáros Tsz-szel közö­sen a szövetkezet 1970-ben kis- vágóhidat létesített, amelynek 20 százalékos termelőszövetke­zeti érdekeltségét a szövetke­zet tavaly megvásárolta, s most már önállóan működteti. Egyéb ipari tevékenységre az utóbbi években a szövetkezet­nek nemigen volt lehetősége; abból 1981-ben 14 ezer 924 fo­rint, s 1985-ben 20 ezer 23G forint folyt be. A szövetkezet­nél az átlagbér 1985-ben 8—9 százalékkal, a teljes átlagkere­set 11,3 százalékkal növeke­dett. ' A szövetkezet a lezárult VI. ötéves tervben hálózatfejlesz­tésre, beruházásokra, korsze­rűsítésre és gépekre 11 millió forintot költött. Bővítették a 3-as élelmiszerboltot: áthe­lyezték a 4-es háztartási boltot, korszerűsítették a könyvesbol­tot; megnyitották Nyársapáton az Apáti bisztrót; jól felsze­relve, új helyre vitték a 24-es húsboltot; Kocséron bővítet­ték a 43-as élelmiszerboltot; teljes , felújításban részesült a Kutyakaparó Csárda; áthe­lyezték az ABC-áruházból a presszót; megnyitották a ker- tészkedők boltját, amivel elő­segítették a jobb vetőmagellá­tást; megnyitották a Délibáb presszót és a Petőfi iskolában a büfét, valamint a foto-opti- kai üzlet és gyógynövénybolt nyílt. Minden évben 4—500 ezer forintot költenek az egységek hűtőgépeire, 100—150 ezer fo­rintot a húsüzem rekonstruk­ciójára. A szállításokhoz két­millió forintért gépkocsikat vettek, s árukészletüket 9 mil­lió 473 ezer forinttal növel­ték. Kúsbclt a Tormásban Az idén a bolti Juskereske- delmi forgalmat 5,2 százalék­kal, a vendéglátást 7.2 száza­lékkal, a felvásárlást 3,1 száza­lékkal óhajtják növelni, s igye­keznek emelni a termelési költségekkel arányban nem le­vő felvásárlási árakat, viszont kérik a termelőket, hogy kös­senek — és tartsák is be — termelési szerződéseket. Vé­gül : a nyáron Tüzép-telepet lé­tesít a szövetkezet Nyársapá­ton. a Tormásban pe lig hús­boltot szándékozik nyitni. A szövetkezet 1985. évi nye­resége 20 millió 263 ezer forint. A küldöttközgyűlést március 8-án tartják meg. A Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi Sportegyesület kilenc­fős elnökségének elmúlt évi tevékenységéről legutóbbi hét­fői lapszámunkban adtunk tá­jékoztatást. Most az egyesület tevékenységét segítő csopor­tokról ejtünk szót. A számvizsgáló bizottság évek óta három fővel és azo­nos összetételben működik, s az elnökséggel együtt a köz­gyűlésnek van alárendelve. Te­vékenységüket tervszerűen, program szerint végzik, és se­gítséget nyújtanak a vezető­ségnek a gazdálkodásban és annak ellenőrzésében. Az agitációs, propaganda­bizottság. ötödik éve működik állandó és ideiglenes tagokkal. Nagy segítséget nyújtanak: a konzervgyár nyomda- és de­korációs csoportja, valamint a megyei lap helyi képviselői. Munkájuk révén hű képet és rendszeres tájékoztatást kap­nak városunk lakói az egye­sület belső életéről, sikerei­ről, gondjairól egyaránt. A Ki­nizsi plakátokkal és műsorfü­zetekkel ad információt a leg­kiemelkedőbb eseményekről és rendezvényekről a szurkolók­nak. A terv az, hogy újabb személyek bevonásával fokoz­zák a sportpropaganda-mun- kát. A módszertani bizottság lét­száma lecsökkent betegség miatt, és év közben Suba La­jos testnevelő tanárt vonták be itt a vezetői munkába. Se­gítője az ügyvezető elnökön kívül csak ideiglenesen volt. Egy híján tucatnyi rendez­vény, verseny hívja-várja a fiatalokat az idei FIN-ünnep alkalmából. A KISZ — amely az ifjúság évében XI. kong­resszusára készül — megújho­dás előtt áll, s ezt híven tük­rözik a kínálatban szereplő programok is. A március 15-i városi ün­nepség 15 órakor kezdődik, a Kossuth-szobornálí A rendezők arra gondoltak, hogy egy-egy szál virág minden részt vevő fiatal kezéből, a talapzatra ke­rülhetne ... A kongresszus jegyében ve­télkedőt rendeznek március 19-én, a Nagykőrösi Konzerv­gyár ebédlőjében. A vidám, já­tékos vetélkedő egyfordulós lesz, s az eddigiekkel szemben nem lexikai tudást igényel majd — állítják a szervezők, a TRAKISZ KISZ-esei. A március 21-i ünnepség — a szokásoknak megfelelően — az 1919-es emlékhelyek meg­koszorúzásával kezdődik. A rövid megemlékezések után este fáklyás felvonulást ren­deznek. Hazánk felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából plakátpályázatra invitálják az ügyes kezűeket. Az alkotá­sokból kiállítást is szeretnének rendezni; a nevezési határidő március 24. összetett honvédelmi ver­seny lesz március 26—27-én. A két nap ezúttal azt jelenti, hogy 26-án a tanulói, 27-én a dolgozói alapszervezetek négy-négy tagú csapatai vág­hatnak neki a 400 méteres akadálypályának, valamint a légpuskalövészetnek. A tormá­si lőtéren lebonyolítandó ren­dezvény délután fél 3-kor kez­dődik. A jubileumi emlékparkban minden évben tavaszi verse­nyek zajlanak. Az idén április 19-én, 9 órától; a DÉMÁSZ Nagy figyelmet fordítottak a szakemberek képzésére és to­vábbképzésére. Tanulmányi szerződések formájában biz­tosítottak az oktatáshoz segít­séget. s az önképzéshez szük­séges szakfolyóiratokat köz­ponti keretből biztosították az érdekelteknek. A jövőben viszont nagyobb figyelmet kell fordítani a kor­szerűségre és a frissen tanul­tak bővebb alkalmazására. A legjobbak részére edzőtáboro­zást és külföldi versenyzési le­hetőséget is biztosítottak. Igen fontos, hogy minél előbb újjá­szerveződjék ez a bizottság és a szervezési-szakmai munkát összefogva irányítsa és segít­se a sportkörben dolgozó edzők és más szakemberek munkáját. A tömegsportbizottság már harmadik éve a városi koor­dinációs tömegsportnaptárt, figyelembe véve dolgozik. Bár az ötnapos munkahét és taní­tási rend bevezetésével meg- növekadett szabadidővel pár­huzamosán nem nőtt a sport- tevékenység, a rendszeresség és a vá'tozatos testmozgás te­rén kedvezőbb a kép. A több szabadidőben az emberek nagy része az életszínvonal tartá­sára törekszik, ezért másod-, vagy mellékállásban, gmk- ban tevékenykedik, és keve­sebb idő jut a családra, s a sportolásra egyaránt. Ennek ellenére nőtt a mun­kahelyi olimpiákon, kupavia- dalokon, villámlornákon, sport­napokon, teljesítménypróbá­kon, sportünnepélyeken, futó-, KISZ-alapszervezete a rende­ző, s a négyfős csapatokat 8— 10 kilométeres távra várják. Nevezni a helyszínen lehet, fél 9-ig. Aki „csak” pihenni men­ne a Nagyerdőbe, az is verse­nyezhet, főzésben. A béke a témája annak az aszfaltrajzversenynek, amely­nek még a nevezési diját is megszabták a rendezők. Az előírás szerint az indulhat ugyanis, aki egy doboz színes krétát visz magával. A különös verseny helyszíne a város! pártbizottság és az Arany Já­nos Gimnázium előtti útsza­kasz, ideje április 23., 14 óra. Szuperszombat! Ezt ígéri a záróakkord, az egész napos ren­dezvénysorozat a Cifrakertben, április 26-án. A rendezők tit­kolóznak. s csak annyit sike­rült kiderítenünk. hogy jelle­gében a tavalyi VIT-vágta me­gyei fordulójához hasonló megmérettetési alkalmakat eszeltek ki. Nem szóltunk még három pályázatról. Az idén 40 éves úttörőszövetség ünnepléséhez úttörő—KISZ ■ kapcsolatot ajánlanak, ami a legkülönbö­zőbb területeket is érinti. A jövő évi március 15-i KISZ-es városi ünnepségre forgató­könyvvel lehet máris készülni, s akinek kedve tartja, a KISZ történetében mélyedhet el. Mindezek határideje egysége­sen március 24-e. B. O. A nagyteremben Halló, taxi! Színes jugoszláv, krimi. Előadás 5 és 7 órakor. A slúdióteremben Átlagemberek. Színes ame­rikai film, fél 6-kor. kocogónapókon, nyári napközi­ben, szülői-gyermekek vetél­kedőn a részvevők száma, összességében és örvendetes, hogy egyre több nő is szere­pel a rendezvényeken. A cselgáncs-, tenisz-, aero­bic- és gyermektorna-tanjo- lyam is népszerű volt a vá­rosbán. A , Kinizsi továbbra is biztosítja hétfői napokon a nyitottpálya-akciót és várja a sportolni, testedzeni kívánó dolgozókat a sporttelepén. A fegyelmi bizottság alkal­mi jelleggel működik. Mivel 1985-ben súlyosabb fegyelme­zetlenség és szabálysértés nem fordult elő, e bizottságnak nem volt különösebb dolga. A Kinizsi ebben az évben még szebb és jobb eredmé­nyekkel szeretné az egyesü­lettel szimpatizáló minden személyt megörvendeztetni. Ezért igyekszik nemcsak szín­vonalas versenyeket, mérkő­zéseket rendezni, hanem a dol­gozóknak és a tanuló ifjúság-' nak rendszeres és változatos programot, biztosítani a sza­badidő kulturált eltöltéséhez, testi és szellemi frissességünk megszerzéséhez és megóvásá­hoz, ezzel egészségünkhöz és életkorunk meghosszabbításá­hoz. Reméljük, a nagykőrösi és vonzáskörzetében élő és dol­gozó emberek is mindinkább élnek vele. Sulyok Zoltán ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Híriaj Piaci jelentés« Gyenge volt a felhozatal K. L. Vgmk-eredmények Egymilliós megtakarítás Kopa László A Kinizsi bizottságairól Nyitott pálya a dolgozóknak Tavaszi vásár a nagykőrösi Segítünk újjávarázsolni az otthonát Gardénia függönyök bemutatója. , méteráruboltban Frissítse fei a ruhatárát! Latex takarók és műszőrmék vására. Importált női pulóverek, Aladdin szőnyegakció. rövid ujjú férfiingek, pólók, fehérneműk nagy választékával Padlószőnyegek OTP-hitelre is, március 10-étől 22-éig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom